Órák óta óta mentek a telefonok, ki mit lát a radar képből, a reggel nekiveselkedő eső tart-e majd szünetet a délutáni órákban. Lesz-e egy kis napfényes lyuk a fejünk fölött, amikor éppen a gerlékre várunk - ahogy ezt Karcsi neje sugallta, bízva az eddigi szerencsénkben.

A forgatókönyv szerint  halászléval kezdtünk, miközben lassan kanalaztuk a pompás levet, húzva az időt, esélyt hagyva a sóslat beteljesedésének, Sajnos az eső egyre jobban nekilendült, a maradék optimiizmust is maga alá gyűrve. Pedig Matyi halász alkotása maga a remekmű, a két arasznyi törpeharcsák csak fokozzák a gyönyört, ahogy a szabályok szerint velük kezdjük, még lé nélkül, mintegy előkészítve a gyomrot a rá váró csodás feladatra, a három tányéros kielégülésre. 

Mint már sokadszorra, ezen a napon is  "szokásos" volt a halászlé, úgy ettük, mintha három napja éheznénk, feledve a ránk váró szar időt,hogy én nagy óvatosan bátorkodtam a borítékolható kudarcot viccbe csomagolni, miszerint ez a lé annyira jó, hogy nekem  a vadászat akár el is maradhat.

Lassan megteltek a gyomrok, a tányérokról az ég felé kandikáltunk, de onnan nem jött semmi biztató, esett, csak esett....

Biztos csalódást okoznék, ha most arról számolnék be, hogy nem mentünk el gerlézni. De, elmentünk !Pontosan húsz pecig álltuk a sarat - szó szerint - de a gerlék okosabbak voltak, mint mi, nem akarták a tollaikat összevizezni.

Hogy ez most egy vadásztörténet, vagy egy gasztronómiai ömlengés - ki-ki döntse el maga !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.