A februári utolsó fácánozás után, mindíg fájó szívvel teszem be a puskámat a fegyverszekrénybe,leápolva, leolajozva, dédelgetve, szinte megszemélyesítve, mint egy  hűséges vadásztársat,közben  bocsánatát kérem, hogy egy darabig majd nem fogom kézbe.Pontosan öt és fél hónapig, a gerlevadászat kezdetéig. Fácánvadászatra még ennél is hosszabban kell pihennie, hiszen az csak most kezdődött.

Izgultam hogy az egyre rosszabb lábam kitart-e eddig, tudok-e úgy lőni, hogy a lábam nem igazán funkcionál. Olyan lettem mint a Beremend utáni második cementgyár, a Lábatlan.

A gerlézések jól sikerültek, a nagyon várt első fácánozást csak a nyári meleg, mondhatni kánikula tette bizarrá, hiszen ezeket a vadászatokat a csípős hideg, a madarakat jól megemelő friss szél és egy kis hó teszi igazán élvezhetővé.

Ez a csütörtöki nap, ingre,  gatátyára vetközös volt, de a madarak is így gondolták, nehezen akartak röpülni. Négyen voltunk, ebből ketten - a két "fürge lábú" - hajtott, Gábor baráttal, mi a  - fájós lábúak képviseletében - csak csendesen várakoztunk. Egy csatorna és egy nyaras erdő sarkánál ücsörögtem, amikor egy szalonka rebbent fel, szinte előttem, ami már önmagában is csodás élmény  volt !

A hajtók is kiértek, a kutyák is befejezték a kajtatást, de az egyik kis magyar vizsla nem, a mellettem futó csatorna nádasát szaglászta egyre nagyobb izgalommal. Éreztem, hogy ebből lehet valami, lett is, egy jól meglapuló kakast keltett, amit sikerült meglőnöm. A szezon első kakasát ! Azután lett még több is, de az első mindíg emlékezetes marad !

Most egy darabig szünetelnek a vadász élmények, de csak addig, míg a "Lábatlan" jelzőből fürge láb nem lesz !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.