Nekem duplám is várakozással teli az idei advent. Mint a gyerekek a Jézuskát, úgy várom a pénteket, amikor az "új " lábamon állva,- puskával a kezemben -  várhatom a fácánkakasokat. Remélem a fácánok is átérzik majd az ünnepi hangulatom és irányomba igazítják röptüket. 

Gyerekkorban a várakozást, a hátralévő időt úgy próbáltuk megérteni, hogy a "hányat kell aludni"- kérdéssel nyaggattuk szüleinket. Nekem kettőt péntekig !

Emlékszem, talán hat, vagy hét éves lehettem,  amikor egy ilyen kérdésem után Édesanyám szeliden maga mellé vont, láttam rajta, hogy valami olyat fogok hallani, amit nem biztos, hogy akarok, de sejtettem, hogy a Jézuskáról fog szólni. Igen, mert ekkor már Márti nővérem célozgatott rá, hogy kileste az ajándékokat - ami valahogy nem fért bele az én eddigi hitembe, hogy a Jézuska majd a karácsonyfa alá teszi az ajándékot, amit én egy kis levélkében ákom-bákom betűkkel kértem tőle. 

Tudod kisfiam, az ajándékot mi vesszük, de a Jézuska adja hozzá a lehetőséget, a rávalót.  Karácsonykor Ő is itt van velünk, vigyáz ránk és amikor a "Mennyből az angyalt" énekeljük, akkor a szivünkbe ünnep költözik - és akármilyen szegények vagyunk is - biztat bennünket, hogy szeressük egymást, mert az a legnagyobb ajándék !

Ha jól emlékszem, nagyon sírtam, úgy éreztem valamit elloptak tőlem, egy szép illúzióval lettem szegényebb, de ugyanakkor helyére is tette a dolgokat, az eldugott ajándékok rejtélyét.

Öregkoromra a Jóisten megajándékozott azzal, hogy a négy éves unokám szemében láthatom a várakozás izgalmát, a tiszta szívű hit csillogását. De jó neki !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.