Samu kutya hozzám kerülését egyszer már leírtam, hiszen  lelket melengető, megható történet volt. Igazából ajándék kutyaként került hozzám, hogy felejtsem az öreg vizslám elvesztését. Semmi chip, semmi törzskönyv, számazásáról annyit tudtam meg, hogy apja, anyja vizsla, vagy ahhoz hasonlók voltak, igazi vásárbeli saroglyából árult kiskutya.

Most nem akarok a fajtatisztaság irányába elkalandozni, hiszem nagyon sok, "lepapírozott" kutya származása ezer sebből vérzik, nagyon aktívan ügyködnek a kutyagyárak. És egyáltalán nem a csícsás pedigré a szerethetőség, illetve a használhatóság mércéje, sőt, olykor a "féle-fajta" jelző, igazi derék, jó lelkű kutyát takar.

Nos, ennyit Samu származásáról. Ennek már lassan negyedik éve, Samu valóban hozta magával a vizslákra jellemzőeket, a lelkes vadász vértől kezdve, a jóságos lelkivilágig, szinte mindent,  de hozott mást is. Itt jelentkezett először, hogy a szülők nem voltak szűrve displaziára - magyarán csipőficamra - ami örökletes dolog, sajnos Samunál az is lett.

Ilyenkor szinte kötelező ( lenne)  az ivartalanítás, hiszen arra semmi szükség, hogy tovább öröklődjön a betegség. Nehéz szívvel hoztam meg a döntést, de igazából ez nem sajnálat kérdése, hanem a fajta érdeke. 

Két napja történt az ivartalínítás, azóta egy tölcsérrel a nyakában próbálja megérteni, hogy ezt miért is kapta, hiszen a műtétre nem emlékszik, a fé lnapig tartó, ébredezős kábulat is inkább nekem okozott féltő szorongást. 

Amikor hozzám jön és a tölcsérből rám néz, avval szép barna, könyörgő tekintetével - marokba szorítva a szívemet -  szinte várom, hogy megszólaljon : " gazdám, ha valami rosszatt tettem, igérem, soha többet nem teszem, csak vedd már le rólam ezt a valamit, látod, mindennek nekimegyek, enni sem egyszerű ebben az izében, no meg Vahúr lakótárs is igancsak elszemtelenedett, ráférne már egy jó kis verés" !    

Még szerencse, hogy az állatok az igeidőket nem ismerik, nekik a múlt, jelen és jövő semmi tsem jelent, így azt sem értené, ha mondanám, hogy kitartás, tíz nap múlva lekerül a fejedről a tölcsér.

Aki kutyát vesz, gondot vesz ! A kutya ránk bízta megát, amikor domesztikálódott, az ő életük, a mi felelősségünk !

Nem nagy teher, hiszen cserébe feltétlen szeretetet, ragaszkodást kapunk érte !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.