A terasz üvegajtaján valami puhán koppant - kicsit ellentmondásos jelzős szerkezetben, ugyanis ami puha, az nem koppan. De mégis ilyen volt, pont a szokatlansága miatt lett érdekes. Meg kellett nézni, ami a szimpla kíváncsiságon túl, talán a megfejtéshez adhat segítséget. Talán ! 

Az üvegre egy kis parányi folt tapadt, mint amikor az autó szélvédőjén bogár kenődik szét, de ebben a foltocskában apró tollpihék lengedeztek, szemmel alig látható méretben. Ekkor vettem észre a kicsiny madárkát, ahogy a kövön lapult, egész testében remegett, csodás szép zöld szárnyai ernyedten lógtak, szemeit csukva tartotta és ellenkezés nélkül tűrte, hogy kézbe vegyem, mielőtt a macska találna rá.

Egy kis dobozkából, némi vattából " betegágyat " fabrikáltam , ebbe tettem a kis sérültet. Ahogy kezdett átmelegedni,  remegése megszünt, kinyitotta két pici ébenfekte szemecskéjét és érdeklőve nézett körül, mint aki most eszmél ! Ez így is volt,  bizonyossá vált, hogy ez kis madárka fejelte le az ablaküveget, nyilván a tükröződő háttér tévesztette meg. Aztán próbálgatni kezdte a szárnyait, tett egy kőrt a szobában, azután a kiyitott ajtón vidáman kisuhant. 

Amikor az üresen maradt dobozára néztem akkor villant belém, hogy fényképet sem csináltam róla, nem mintha az  etetőhöz járó sok hasonló madár közül  - a fénykép alapján - felismerném a kis betegemet !

Ő sem ismerne meg engem, így egálban vagyunk, de egy láthatatlan boldogság szál azért  összeköt bennünket !  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.