Március  15-e ünnepét a  - a vírus okozta szorongás hatja át - tematizálja beszégetéseinket, minden mást maga alá gyűrve. Ilyenkor jó, az emlékekbe kapaszkodni, ami vadász embernek - szerencsére - van bőven, ha lelkében éli meg azt, ha a vadászat szinte spirituális tevékenység és nem  a lődüh kiélése.

A "kedvenc" lesemen ücsörgök, a két nappal korábban kiszórt kukoricából már nem sok sárgállik, de igazából annak a kukoricának a sorsa érdekel, amit egy ásónyomra elástam, kifejezetten a disznókna. Régi trükk, de hasznos ! Gyenge Északi szél lengedez, ami jót tesz a pipám füstjének, a hátam mögé fújja. A madarak lelkesen csivitelnek, az egész napi esményeket lefekvés előtt kell megbeszélniük, de parlamenti stílusban, - bocs madarak - egymás szavába vágva és egyszerre !! Amikor az esti szürkület már a fák közé is beoson és a gyengülő viágosság csak a koronájuk köré fon fáradt fényt, egy őzsuta bújik ki az erdőből és óvatos léptekkel a szóró felé lépked.Jó a szelem, mégis többször irányomba néz - nyilván nem rám, hanem csak felém ! Aztán nekilát az elszórt szemeknek, forgolódik, sokszor a fehéren világító "tükrét " fordítva felém. 

A madarak elhallgatnak, az erdőre csend ül, én pedig már nem az őzet nézem hanem a fák koronája fölötti  eget, hátha egy szalonka jelenik meg, hiszen itt az idejük, a bíbicek, örvösök már megérkeztek, az erdők kiránynéjának is itt kéne lennie. 

Ahogy az őzet, úgy a szalonka utáni vágyamat lassan elnyeli a sötét, az esthajnal csillag felragyog én pedig hazafelé veszem az irányt ! 

Hátizsákomban egy szép este emlékével !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.