"Malacom volt"
2021.06.19. 10:48
A szél nem tudta eldönteni, hogy honnan és hová fújjon, vagy csak egy helyben ácsingózzon. Forgolódott, ide-oda lengedezett, a reményt is forgandóvá téve. A pipám füstje is behódolt - mi mást tehetett volna - a szél akaratának, hol mögém, hol a szóró felé vitette szagos terhét. Ennek ritmusára változott a menjek, vagy maradjak kérdése, de mivel egy jó könyv volt a kezemben, a maradok mellett döntöttem, olvasni "hátszélben" is lehet.
Aki még nem pipázott - nem is tudja mit hagyott ki - azoknak elmondom, hogy a szertartás kétkezes tevékenség. Fogni, tartani, olykor tömködni, esetleg újra gyújtani - csak két kézzel lehet. A jól működő pipát meg nem lehet folyton a szájban tartani, mert a fogak belefáradnak, hosszabb távon meg kilazulnak !
Tehát, vagy olvasok, vagy pipázok, együtt bonyolult. A könyvet visszaraktam a hátizsákba és a pipázás ajzotta jó ötletet valósítottam meg, a fegyveremet, illetve a céltávcsövet kezdtem próbálgatni, hogy melyik szememhez állítsan az élességet. Jó fényviszonyok mellett, a retina sérült jobb szemem remekül működik, de szürkületben a bal szemem áll munkába. "Játszani" kezdtem, a szórón sárgálló kukoricára célozva, állítgattam az élességet felváltva a két szememhez.
Ekkor olyan történt, ami gondolom más vadászoknál sem lehet gyakori. Befutott egy konda a képbe, ha jól számoltam 11 malac és két anyakoca. Ennél könnyebben, gyorsabban nem lőhettem volna disznót, csak az ujjam kellett volna begörbíteni, de nem ezekből ! A malcok még csíkosak voltak, a koca meg tabu.
Kivártam amíg jól laknak és visszasorolnak az erdőbe, összepakoltam és csendesen visszavonultam, nehogy megzavarjam őket, maradjanak csak a környéken, a malacok cseperedjenek fel, azután majd meglátjuk....!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.