Félsiker !

2021.08.29. 15:49

A szélkergette felhők színe-változása lohasztotta, vagy tartotta ébren, a délutánra tervezett vadászat reményét. Lesz eső, vagy sem, tudunk menni, vagy sem - ahogy Karcsi barátunk szokott aggályoskodni "na, mi lesz velünlk ma délután" - mintha sorsdöntő lenne az erre adott válasz !   Persze, ez költői kérdés, mert mi más lenne, mint megyünk ! 

Az ég kémlelése mellett, azért már a technika is segített, az internet "felhőkép" szolgáltatás órára lebontva jósolja a várhatóakat, ha hiszünk neki, ha nem, mégis csak tudományosabb kapaszkodó, mint monjuk az esőt jelző sajgó reumám.   Osztottunk, szoroztunk - mármint a délutáni időbeosztásra, miszerint hol kezdjünk. Matyi halászlevével, vagy vadászattal., esetleg fordítva. 

Csak az a biztos, hogy semmi nem biztos - mondást alkalmazva, Matyinál halászleve volt a biztos, tehát ott kezdtünk ! Ha közben elered az eső, teli gyomorral mégis csak elviselhetőbb a nem biztos gerlézés. 

Egy bő órát adott nekünk a Teremtő,  a halászlé és a pontosan érkező eső között, amiben keresni kezdtük a galambokat és szerencsénkre rátaláltunk egy napraforgó tábla körül lebzselő örvös galambok és balkáni gerlék tömegére, ami a - horgászokra jellemző túlzások nélkül  is - több százat jelentett.  Csak az volt a kérdés, hogyan tudjuk becsrkészni őket, ismerve az örvösök éberségét.

Hétrét görnyedve sunnyogtam a napraforgó tábla sorai között, miközben jobbról balról kaptam a hatlamas kokikat a száraz, szúrós fejektől, sajna mit sem ért az erőfeszítésem, észrevettek, és egy hatalmas felhőben elviharzottak. Ekkor már én is feladtam görnyedő inkognítómat, próbáltam közülük egyet-kettőt leszólíítani. 

Egy két perc alatt lezajlott a "roham", üres lett a határ, csak egy karvaly keringet az ég alján, valószínű, már tudta, hogy amikor lövés van, "hulla" is van. 

Az eső rázendített, szinte percre a beígért időpontban, igazolva, hogy a meterológusok is tudnak  valamit !

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr5616674012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása