Pipás gerle !
2021.09.05. 16:27
- Hogy az a jó..... - innen 18 pluszos volt a monológom, amivel az alólam kibillenő vadászszékemet illetem. Az egyik lába puhább földet találva, dőlni kezdett, de szerencsémre nem velem. Nem vagyok híve a székről lövöldözésnek, de a napraforgó olyan csökött volt, hogy csak ülve tudott a galambok elől bújtatni. Ülve viszont nehéz forgolódni - ahogy ezt már ecseteltem, csak nyakból lehet radarozni, amit viszont a meszes nyakcsigolyák ropogása tett érdekessé. Szép ez az öreg kor...mondhatni !
Pedig volt dolga a csigolyáknak, mert csak nagyritkán tünt fel egy-egy kisebb csapat az ég alján, amitől szorosabbra fonódott a puskámat szorító kezem, de a remény gyorsan foszlott, a galambok irányt változtatva eltüntek valahová a távolba. Sláger lett a napraforgó a mezőgazdaságban, miután jobban bírja az aszályos kiképzést, mint a kukorica, Ezért a galamboknak - akármerre repülnek - terített asztaluk van.
Kerestük a galambokat, jártuk a határt, próbálkoztunk több-kevesebb sikerrel. Volt szépen ráérő időm egy pipa meggyújtására is, békésen pöfékelve lestem az eget, amikor egy gerle felém vette az irányt. Okulva egy nagyon régen történt esetből, amikor a pipám éppen azon az oldalon lógott, ahová lövéskor a puska tusa kerül, így azután egy hirtelen felrebbent fácánnál sikerült úgy betolnom a pipát, hogy büdös birka szagot árasztva pörkölődni kezdett a bajúszom ! No, ez nem ismétlődhet meg, gyorsan a szám bal oldalába passzítottam a csibukot és a közben fölém érkező galambot szépen leszólítottam.
Nem tudnám megmondani miért - talán a régi rossz emlék miatt - ennek a pipázva lőtt gerlének nagyon örültem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.