Ha nem is túl sűrűn, de azért sorjáznak a vadászatok az emlékek sorában, hol egy jólsikerült bokrászós fácánozás, hol egy Teliholdas disznóles formájában. Sosincs két egyforma vadászat, így számomra mindegyik különleges, egyedi és akár lejegyzésre is alkalmas, de ez még nem jelenti azt, hogy másoknak is érdekes olvasmány.  Például, a legutóbbi fácánozásnál a falu határában egy takaros kis erdő alsó szegletében álltam,  egy Szűzanya szobor szomszédságában, akit kalapomat megemelve üdvözöltem, előre is elnézést kérve tőle, hogyha durrogásommal zavarnám.. Tavaly bejött a fohász, egy gyorsröptű kakast sikerült a "szeme láttára" lőnöm.  - Köszönöm Szűzanyám! -emeltem felé a kalapom ! - de ez tavaly volt !

Azt írtam hogy nincs két egyforma vadászat de az egy évvel ezelőtti kisértetiesen ismétlődött, talán annyi külömbséggel, hogy szinte orkán erejű szél sodorta felém- fölém a kakast, minden vadász álmát, a toronykakast. Lehet, hogy Szűzanya mégis zokon vette a tavalyi illetlenkedésemet, mert  bizony ezt a kakast rendje-módja szerint elhibáztam. Fájós derékkal nem lehet szépen lekövetni a kakas reptét, jól lemaradtam a lövéssel. Nagyon bántott, pedig az addigi lövéseimre nem lehet panasz, de - ugye kedves vadásztársak - egy toronykakas lelövése akár száz ziccerével sem ér fel !   

Ennek ellenére kijárt Szűzanyának a köszönöm szó ! Köszöntem hogy még élek, köszöntem, hogy még vadászok és köszöntem, hogy nem sokan látták a hibázásom ! Mert ugye büszkeség is van a világon ! 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.