Nem elírás részemről, hogy két szóban írtam, ugyanis ha egybe írom, az mást jelent. A torkosborz a rozsomák népies neve, aki nem része a hazai  faunánknak. Talán jobb is !

Ebben a kis történetben a mi csíkos fejű borzunk szerepel és a torkosság csak jelző, amit én aggattam rá. Egy "csámpás" agancsú őzbak miatt, már a koraesti órákban a lesen ültem, hátha éppen ma este fog kilépni az erdőből a lucernára.Este hét óra lehetett, amikor a nyarat idéző melegben távcsövezni kezdtem az erdő ölelésében terpeszkedő lucernatáblát, ami kezdte kiheverni az előző heti kaszálást, és mint a frissen borotvált fejem a sarjadó hajpihék, a sarjadó levélkéktől szép zöld lett a kopasz tarló unalmas sárgája.

 Egy fás,bokros erdőcsik vágta ketté a domboldalt, mindkét felén lucernával, amiben vegyesen voltak dió bokrok, csenevész akácok, sűrű aljnövényzet és egy öreg cseresznyefa. A korai, de már pirosra érett  csersznye  mágnesként vonzotta a madrakat, nagy volt a forgalom.  Szajkók, rigók, seregélyek  dézsmálták a termést, de még az én számban is üsszefutott a nyál, ha a csresznyére gondoltam.  

Egyszer csak mozogni kezdet a fa alatti sűrűség, ide-oda ingadozott, ahogy az a "valami" mozgatta. Aztán egy csíkos fej jelent meg, egy borz, ahogy szinte kéjes pofával tömte magába a madarak által levert cseresznyét.

Igazi torkos borz !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.