Samu kuytám sosem szerette, ha a nyakőrvet rá akartam adni. Erősen tiltakozott !- Ez meg minek - gazdám, nekem nem kell póráz, ha füttyentesz jövök - mondta a tekintete. Ez rendben is van, de akkor azt is meg kellene igérned, hogy senkire nem ugrálsz föl, nem nyalsz örömnyálat az arcára, és senki cekkeréből nem szeded ki az egésznapos kapáláshoz betett ennivalót. 

Szabály az szabály, nyakörvet fel, és ha jön valaki, még a pórázt is megkapod. A nyakörv elleni tiltakozást kezdtem dicséretekkel enyhíteni, ami mostanra szinte kéjes rituálévá alakult, a becsatolás után a fejét két kézbe fogva, a füle tövét vakargatva, mindenféléket suttogok bele, amit  - hála Isten nem ért - csak azt, hogy ez most mindkettőnknek jó. 

Még a heves farokcsóválás is elmarad ilyenkor, ami pedig nála az öröm jele, csak olykor-olykor mozdul, igazi hipnotizált állapotba kerül. 

Csodálatos  vizsla jellem, szeretetért mindenre képes !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.