A Szolnoki lakásunk  - ahonnan  lassan fél évszázada, hogy eljöttünk - egy Zagyvához közeli bérház második emeletét jelentette. Az építése idején - ez a rész,- a város pereme, széle volt, innentől kíjjebb, már csak rétek, ligetek és a Zagyvagát széles háta nyugtatta a tekintetet. Azóta egy kisebb városrész nőtt ezen a részen !

Reggelente a futó edzéseimet a gáton tartottam, emlékszem, állt egy tanya a napi tíz kilomteres adag fele útjánál, ahonnan rendszeresen egy haragos puli rontott ki, és próbált elkergetni. Ez volt a futásom gyorsasági szakasza! Szerintem a puli élvezte ezt a futkosást én meg megszoktam. 

A kutyáimat is ezen a részen sétáltattam, tanítgattam, a vízi munkát is itt szerették meg, szóval csodáltam is, meg használtam is a Zagyvagátat. 

Ekkor még volt dolga a gátnak,a mindenkori tavaszi árvíz, koronáig töltötte fel a medret.Hangulatos volt, meg egy kicsit félelmetes is. Nagy élet folyt itt, a közeli torkolattól  - ahol már a Tiszai evezős klub csónakháza volt -  szívesen eveztek fel a Zagyván a versenyzők. Hangulatos, barátságos közegben bizonyára kellemesebb volt a kemény edzés.

Ez az idilli kép volt bennem, ezt őriztem, így a tegnapi látvány, az átléphető csatornává sorvadt Zagyva aggonizálása, szinte sokkolt.

Mintha a Zagyvával együtt, a fiatal korom szép emlékei száradtak volna ki.   

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.