Nem akarok senkit megbántani ( vagy igen?) de akit vadászat előtt, mély álmából  az óra ébreszt, az csak félig meddig vadász. Hatvan évnyi vadászat után is, én még mindíg érzem azt a kellemes bizsergést, a várakozás izgalmát, ami miatt az alvás csak olyan felületes, badar álmoktól zaklatott.  

Ezen a reggelen a program szerint, hét óróra kellett volna elkészülnöm, de már ötkor a terasz korlátját simogattam, hogy az esőtől fagyos-e, vagy csak vizes. Hála Istennek, éjjel nem fagyott, talán az erős szélnek köszönhetően. Ez a szél azután elkisérte a vadászatot, de nem csak a felhőket kergette szanaszét, hanem a felrebbenő kakasokat is szárnyára kapta és vitte. 

Lehetett hibázni, de nekem nem, mert ezen a délelőttön Fortuna úgy gondolta, hogy szerénységre oktat. Másfél órán kersztül egyetlen fácán sem felém vette az irányt, még esélyem sem volt a hibázásra. 

Azután  - vagy megsajnált a Szerencse Istennő - vagy én álltam jobb helyre, de végre lövésekhez jutottam, meglőttem a becsület kakast, majd után még párat.

A szerencse forgandó - tartja a mondás - és ahogy visszagondolok erre a napra, ez nagyon igaz ! 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.