Zsenge koromban, amikor a sörétes puskák - december végén - szögre akasztódtak, úgy várták a vadászok - nyilván közéjük számítva engemet is - a tavaszi szalonázást, mint zsidók a Messiást. Talán ezért is értékelődött föl annyira, a tavasz szimbóluma lett, annak hírnőkévé magasztalódott. 

A valamikori kemény téli hónapok után, az első lágyabb, havat olvasztó déli szelek, a vadász szivekben a reményt élesztették, izgatott suttogások szálltak száról szájra, megjött? láttál? hallottál? korrogott, pisszegett? Avatatlan fül, akár valami erotikus üzeneteknek is gondolhatta volna, mint a jó ötven évvel ezelőtti postásnőnk, aki a nekem küldött levlepot olvasva, szinte kövé vált: " Csaba barát, azonnal  gyere, húznak a szalonkák! "

A tegnap esti, első szalonka próbálkozásom is sorra hozta fel a régi emlékeket, a Mátrai vadászatokat, örömöket, barátságokat. A múltba kalandozó képzeletemet, a lassan lopakodó szürkület hozta vissza a valóságba, amikor a madarak sorra elhallgattak, az árnyékok egybefüggő sötötet alkottak, a halványuló égbolt is fáradni kezdett, a Sakcsillag pislákoló fénye búcsúztatta a holnap felé ballagó mai napot. 

Egy szalonka halk pisszegését hallottam, sajnos látvány nélkül, de a szalonkázó vadász szerénnyé válik itt nem divat a "nagy teríték",! Mert azért mégis csak az erdők kiránynéjáról van szó, akinek az elejtése ünnepnapnak számít !

A szalonkát ki kell érdemelni !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.