Az előző bejegyzésemet erős optimizmus vezérelte, mint a Jézuskának levelet író gyermekét. Az én vágyam, egy vadászati élmény volt, ami a korábbi években egy-egy jó fácánozás formájában rendre sikerült is.  Az idén ez nem jött össze, a drámain kevés fácán inkább kíméletet, mintsem vadászatot igényelt.

A vágyam azért levél nélkül is célba ért, egy meghívás érkezett dám tarvadra, mégpedig éppen ott, azon a  területen ahol az ezüstérmes bikát lőttem.

Egy tölgyesben kanyargó sáros erdei út cuppogott a cipőm alatt, ahogy próbáltam lépést tartani Laci baráttal, a meghívómmal. Nem csak a csúszós sár miatt óvatoskodtunk, hanem azért is, mert az erdő fái között, itt-ott dámok tümtek fel, bizonyítva, hogy "dámországban" járunk. Az erdei út, egy szelíd kanyar után egyenes irányt vett, hogy azután egy mély horhosba ereszkedjen. Laci megtorpant, a lőbotot szétnyitotta, ami nekem azt jelentette, hogy lőni kell, de hogy mire, azt még nem láttam. Aztán azt is, egy dám tarvad formájában, "aki" éppen egy fa takarásából akart a nyiladékon átugrani. Ahogy mondani szokták vadász berkekben, itt nem volt mit "tökölni", a bírálatot rábíztam Lacira, akinél rutinosabb vadászt nem sokat ismerek.

A lövést jól jelezte a dám, de még egy vágtát azért "levert", mégpedig éppen a mély horhosba. Ez már a dám bosszúja volt, mert a felhúzása embert próbáló művelet lett.  

Nekem már ott, akkor, megjött a Jézuska !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.