A hazafelé úton, már az esti szürkület is társamul szegődött és, hogy ne élvezzem maradéktalanul a havas táj látványát, szakadni kezdett a hó, amit a szél az arcomba vágott. Ez már küzdelem volt a javából. Hazaértem, de első utam a szomszédhoz vezetett, akinek egy ARO kisteherautója volt, ráadásul sorstárs, azaz vadász. Nagyon készségesen jött velem, a Nivámat kihúzni. Már csak egy vontatókötélnyire voltunk az autómtól, amikor az Aro is becsúszott ugyanabba a barázdába ahová az én autóm. Már nem is dühöngtem, amikor másodszorra is nekivágtam, de most már másodmagammal, az egyszer már leküzdött kilenc kilométernek. Másodszorra már sokkal többnek tünt. Az a variáció eszembe sem jutott, hogy csak a vadász ismerős ballagjon vissza segítségért, nagyon új gyerek volt még a faluban, nem ismerte a traktorosokat. Ekkor már éjfél felé járhatott. A Gergő nevű traktoros már az igazak álmát aludta, amikor az ablakát verni kezdtem. Egyébként sem egy villámgyors eszű gyerek hírében áll, de álomittasan, kellett neki még vagy fél óra,mire megértette, miről van szó. 

Még a traktor is megküzdött, mire kihuzgált bennünket. Hajnali kettőre értem haza, de már a Nivámmal.

Ide passzol az a vadászati "törvény", hogy miért is jó a terepjáró. Azért, hogy olyan  távoli helyen akadjon el az ember, ahonnan már nem lehet segítséget kérni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.