Vörös iszap !

2010.10.06. 08:03

A témám nem vadászati, de természetvédelmi. A Tv előtt ülve, döbbenettel nézem az Ajkai katasztrófát. Sok kérdés áll bennem tótágast. Ugyanis egy veszélyes anyagot tartalmazó tározót, hogyan lehet olyan szintre feltölteni, ami magasabb, mint a környéken fekvő települések. Mivégre ez a bűnös önbizalom, hogy "úgysem történik semmi". Vagy, ha igen azt majd ráfogjuk egy természeti jelenségre, mondjuk egy  - mostanában nem ritka - özönvízszerű esőzésre.

De ha már megtörtént a baj, akkor hogyan lehet, hogy egy ekkora gyárnak, kisebb összegben állapították meg a felelőség -biztosítását, mint egy praktizáló orvosnak. Nekem - és több más  -szakorvosi tevékenységet végzőknek,  az általunk végzett foglalkozásért évi 30 Millio forint "kártételig" kell fizetni. Az Ajkai gyárnak ennek harmadáért ! Akkor hogyan is van ez ? Megint az a "felállás", hogy a nagyoknak, az ügyeskedőknek, a jó kapcsolatokkal rendelkezőknek mindent lehet ?

Egy időzített bomba lapult az Ajkai térségben, de ez - úgy gondolták egyesek - hogy csak 10 millió forint kárt okozhat ? Póriasan: nanemá' !!

A Tiszai ciánszennyezés után is Csaba királyfit hívtam, mint a székelyek megsegítőjét, hogy száguldjon már ide a tejúton és tegyen rendet ebben az országban. Most is jöhetne ! Énekeljük együtt a Székely Himnuszt !

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr332349942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Paci-ens 2010.10.06. 09:56:56

Tesó!
Ide már Csaba királyfi is kevés!
Attillát kellene hívni,kardjával hogy csapjon szét a kiprivatzált népi vagyonainkkal rendelkező az itt lakó embereket leszaró multik ellen.Ami történt az megbocsájthatalan. Én ha benne lennék az Európai parlamentben ilyen esetekért valósítanám meg az egyetemes felelősség vállalást.
Sajnos akinek szüksége lenne a segíségre az csak a mostani kormányra zámíthat aki az esettel kapcsolatban lekéri aZ EU elkülönített katasztrófa finanszírozását. Csak az a baj, hogy ennek az összegnek töredéke ér el ahova szánták.

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.10.06. 10:09:45

@Paci-ens: .. a cinizmus teteje , hogy a gondolatodhoz fűzzem az enyémet, hogy családonként 100.000 Ft. utalt ki a cég !
Teljesen elpusztult házakért, kertekért, savmarta emberekért, négy halottért - százezer forint?
A "cég" szerint ennyit ér az ember élet?
Ami szomorú, már látom is, hogy a hírnévért, a minden rohadékot felvállaló ügyvédek hogyan mossák tisztára a felelősöket. Az új kormány első vizsgája következik.

Paci-ens 2010.10.06. 14:33:28

@Acél Csaba:
Tesó!
már most boritékolom, hogy a sztár ügyvédek rárepültek mind két oldalon az esetre, és ők fogják a legtöbbet keresni.A négy halott,valamint a sok család a környezeti katasztrófa miatti kényszerhelyzetéért éppen hogy kapni fognak valamit.Aki megpróbálja, hogy érvényesítse az Őt ért kárt ne vegyen fel svájci frankban hitelt, mert mire az igazság érvényre jut,a magyar törvényhozásban( ha jut)többet veszít, mint nyer.Egy templom előtt kolduló is többet szed össze havonta mint 100.000 forint.Ilyenkor legyen az ember szeme a környezetén, és ujja a ravaszon!( Én lőnék!)

Paci-ens 2010.10.06. 15:05:49

Tesó!
Én szívesen elénekelném veled a SZékely Himnuszt, de félek, hogy többet ártanék vele, mint gondolnád.
Én tehetetlenségemben nem énekelni, hanem üvölteni szoktam, mint most.

Az angol beteg 2010.10.06. 18:40:47

Valóban egyszerre felháborító, megdöbbentő, sokkoló és szívszorító, ami ebben az országban történik egyik nap itt, másik nap ott. Nagyon jó táptalaj vagyunk úgy érzem az efféle 'emberi botlásoknak'. A haszonelvűség, pénz és hatalomvágy -talán nagyfokú kiábrándultságtól vezérelve- valahogy nálunk halmozott szociális érzéketlenséget eredményez úgy látom...talán nem véletlen büntet minket a sors...bár nem mindig azt aki megérdemli.
Amit felsoroltak az előtt én is elképedve állok...akárcsak a szinte testközeli beszámolók előtt is. Eszerint
A közel 1 millió köbméter maró, égési sérüléseket okozó vörös massza mondhatni Marsi tájat hagyott maga után. Mindent átfestett, ami az útjába került. A kezdeti, mintegy 2 méter magas sűrű árhulláma katasztrófafilmbe illő, sokkoló jelenetet produkált...amiről talán nem is lehetett hallani a médiában. Az emberek mikor meglátták, hogy közeleg feléjük a 2 méteres vörös oszlop villanyoszlopra másztak fel, ki tudott autóval menekült. Az egyik legszívszorítóbb eset egy 4 gyermekes anyukával történt. Mikor jött az órási maró ár...mit vigyen magával...mit vigyen...ott a 4 gyerek.....kettőt tudott csak:-(
sSzinte megjósolhatatlanok a következmények. A talajban keletkező károkról nem is beszélve...és lehet hogy egyszer abból fogunk enni, ami ott termett(mivel olcsón lehet majd eladni pff.)...ha egyáltalán teremni fog ott valami...

Acél Csaba · http://acelcsaba.blog.hu 2010.10.06. 19:36:19

@Az angol beteg: gondoltam, hogy az eseményekről,ne szépítsük: hátborzongató tragédiáról, Önnek személyes tapasztalata lesz.Nehéz álmoknak néz elébe !
Még TV előtt ülve is sokkoló !
Azt nem értem, hogy az ott élő emberek, hogyan tudtak egy ilyen iszappal fullra töltött és csak egy nyamvad gát által megtartott tározó tövében élni.Azt mondják, sok ottani embernek adott munkát a timföldgyár. Az állásukat féltették, ha reklamálni mernek, akkor kirúgják őket?
Sok kérdésem lenne, mindkét félhez.
Ez a vidék , már soha nem lesz olyan, mint eredetileg. De már korábban is volt valami galiba, amikor a kutak teltek meg a beszivárgó maró anyaggal.

Hedge_Hugi 2010.10.06. 20:02:26

WARNING!!!! WARNING!!!!

Vorosiszap-tarozo kozvetlenul a Duna Mellett! Csak a folyo toltese
valasztja el a Dunatol. Almasfuzito, 1-es es a 10-es ut talalkozasanal.

...Cselekedni kell meg egy ujabb, sokkal nagyobb katasztrofa elott!!!

Itt talaljatok a tarozot:
maps.google.com/maps/ms?ie=UTF8&hl=no&t=h&msa=0&msid=105648488176984657915.000491f62ffcbbd4f51ad&ll=47.727691%2C18.278589&spn=0.010017%2C0.030727&z=...16&iwloc=000491f6400a9adcac0da

lüke 2010.10.06. 20:47:26

@Acél Csaba:
semmenyit ha az offshor Malt kérdezed
s ha negyven év medicina után az éjszakákat, azt nem is tudom megszámolni
civilizált!
országban ilyen még nem történt
bauxitot Indiában, Braziliában és afrikában bányásznak,ott nincs értéke az emberi életnek

Az angol beteg 2010.10.06. 20:49:39

@Acél Csaba: Csak közvetett úton, száraz formában találkoztam a vörösiszappal..de a rossz álmok vannak. Valóban csunya és észveszejtő dolog ez a magaslatokra tározót építős dolog...akárcsak ez a töltés, földgátas elválasztás. Ha nem tévedek a 2000-es nagybányai cián-szennyezést is az ebben rejlő hibalehetőség okozta:-(

Paci-ens 2010.10.06. 20:52:20

@Az angol beteg:
Ezért üvöltök,mert ilyen is csak nálunk történhet meg,úgy hogy a felelősök közül még senkit sem tartóztattak le, bezzeg engem az el nem követett állítólagos vétségem alól felmentenek írásban.A médiáknak több hónapra van min csámcsogniuk.Csak azok a szerencsétlenek akiket érint ez a( embereknek köszönhető) katasztrófa nem lesznek vele kisegítve.El tudom képzelni, hogy annak idején a tározó megépítése előtt (amit ezek szerint hanyagul viteleztek ki)egy kevés anyagi juttatással bírták rá a környezetben lakókat.Most kellene megkérdezni az érintett települések polgármestereit, hogy megérte-e a várható iparűzési adó bevétele a történteket.Erről a területről menekülni kell, mert évtizedekig használhatatlan lesz bármilyen tevékenységre.Már most kezdi a média bagatelizálni a tényeket,és félrevezetni azokat a szerencsétleneket akik érintve vannak.Undorító!

flippant 2010.10.06. 21:21:14

Ha lakosság tökös lenne akkor nemes egyszerűséggel halálra lincselnék ezt a 3 tulaj vörösbárót. Aztán cseszhetnék az összemutyizott milliárdjaikat. Míg a szerencsétlenek takarítanak, addig ezek vörös kaviárt zabálnak pezsgővel

Az angol beteg 2010.10.06. 21:21:52

@Paci-ens: Érthető a felháborodás! Az a terület pedig tényleg "Mars a Földön"...és mint olyan nem alkalmas a földi létre..:-(

Az angol beteg 2010.10.06. 21:26:23

Doki, látom csalógató volt a címadás. Lett itt mozgás hirtelen.

Az angol beteg 2010.10.06. 21:37:58

@Acél Csaba: ...bevallom azt írtam először.

solti anasztazia 2010.10.06. 22:10:30

Sajnos en sem tudok mast hozzafuzni ehez,minthogy oszinten sajnalom ezeket az emebereket es hogy ez undorito ami itt megy...amikor meg artatlan gyermekekrol is szo van a szivem egyszeruen megszakad:-(

Az angol beteg 2010.10.07. 17:34:20

A Marcal élővilága kipusztult..Mosoni-Duna víze is átszíneződve..:-( és a felelős(ök)?....kik voltak az ellenörző bizottságban? érdekelne.

Az angol beteg 2010.10.07. 18:20:02

...és valóban máris egyik kérdésről a másikra ugrik az ember...legszörnyűbb, hogy a kérdőjelek pontot eredményeznek a helyreállítás értelmetlenségében.:-(
süti beállítások módosítása