Diplomácia!

2011.10.05. 08:48

Utóbbi bejegyzéseimben kissé elkalandoztam fő "profilomtól"a vadászattól, bár a skatulyát sosem tűrtem, ez a "vadászíró" titulus csak rám van aggatva, de lóg is rajtam, mint tehénen az unterhosen. Most azért visszakanyarodok. Ime !

 Amíg az összes napraforgót le nem aratják, addig a gerlék szorgalmasen látogatják. De addig mi is megyünk olykor írok róla.

Lassan alig marad lábon napraforgó, ezek pedig mágnesként vonzzák a gerléket. Amennyiben falu- vagy városközelben van ez a tábla, a folyamatos durrogás egy-két embert irritál, érdekes, hogy a reklamálók zöme jócskán ittasan jön hőbörögni. Lehet, hogy a kocsmai iszogatást zavarja a távoli puskalövés? Még a múlt évben történt, valahol az alföldön. Jó távol voltunk a falutól, kb. két kilométerre, szépen jöttek a madarak, puskáztunk szorgalmasan. A dűlőúton egy egyenletesen barnult ember tekert felénk biciklivel, már messziről látszott, hogy nagy indulattal, közben mondta is a magáét, hogy mi a f...t csinálunk, a lovai már az etetővályúba léptek, annyira félnek. Felhívta a rendőrséget is, meg a polgármestert is, meg mindenkit, ő tudja a személyiségi jogait, neki joga van a lovai nyugalmához. Mégegyszer mondom, két kilométerre innen.

Azt mondja neki a vadőr kisérőnk, halálosan nyugodtan, méretéből eredően fél méterrel  fölé magasodva. Idefigyelj jóember. A lovaid azért álltak bele a vályúba mert éhesek és vered őket. A vadászat meg bejelentett vadászat, szabályos, a putrid messze van innen, oda még sörét sem eshet be. Szóval, ha csak azért jöttél, hogy hőbörögjél, akkor most verem szét a biciklit a fejeden, mehetsz haza gyalog.

Csend lett, egy kicsit toporgott az "emberünk", majd halkan megkérdezte, hogy szedegethetne-e a lőtt gerlékből.... nagy a család, a gerléből meg jó leves főzhető. Szedte is -szó nélkül - majdnem egész nap.

Gratuláltam a vadőrnek a "diplomáciai érzékéhez"   

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr303279427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Paci-ens 2011.10.06. 07:57:33

Tesó!
Semmi különös nem történt ezen a vadászaton, csak a szesszel töltött mezei brazil meghallván a durrogtatást feleszmélt az apátiájából, és tartott a saját, valamint oldalágról beszerzett gyermekei anyjától, mivel elitta az összes segélyt, és a családi pótlékot.
A munkakerülésben kiélesedett maradék agysejtjeiben homályosan felötlött, hogy ha bőszen nekimegy ezeknek a durrogtatóknak koholt fenyegetésekkel, akkor,mivel ismeri a vadőrt tudván tudta, hogy ettől kezdve biztosít ételt a purdéknak, legalább egy hétre,(mert a zöld hús is hús) valamint a komák közötti csere kereskeldelem révén talán takarmányt is az állatainak.
süti beállítások módosítása