Memento.
2011.10.30. 08:54
Halottak napja. Megyünk a temetőbe, virágot viszünk a sírokra, gyertyát gyújtunk a halottak lelki üdvéért. De otthon is lehet a távolban nyugvó szeretteinkért egy-két mécsest meggyújtani. Régmúlt ermlékek szakadnak fel, fájók és kedvesek, arcok jönnek elő a múlt ködéből, elmulasztott szavakat motyogunk feléjük, bízva abban, hogy értik, hallják, hisz bennünk vannak, a lelkünkben élnek.
Ahogy az évek elmorzsolódtak alólam, egyre több halottam lett, családtagok, barátok hagytak itt, szinte észre sem vettem és már én állok - kor szerint - a sor elején, "bebocsájtásra" várva.
Vadászéletemben nagyon sok derék, nagy tudású, vagy tapasztalatú embert ismertem meg, akik kezdetektől támogatták, alakították vadásszá válásom. Divatos szóval, a mentoraim voltak.
Családi kötelékben kezdtem a "pályafutásom" Nagyapai, Apai hatásokra, amikor tán hat évesen, már velük botorkálhattam a Szajoli ragadós szántásokban, büszkén cipelve az általuk lőtt kakasokat.
De folytathatom a sort olyanokkal, akik - minden érdek nélkül - vettek a szárnyaik alá, akik között, a rendszerek jövése menése okán, volt tanácselnöktől kezdve, párttitkáron át, orvos kollégáig számosan - nagy nagy szerencsémre. Szép évek emléke melenget a Soproni egyetemről is, ahol professzorommal, tanárommal, a lelkes Afrika -vadásszal köthettem - korai haláláig - barátságot.
Hosszú az eltávozottak névsora, nem tudok mindenkit felsorolni, talán az emlékükért meggyújtott gyertya fényébe tekintve, a pislákoló lángból sorban előlépnek majd, hogy utólag is hálát tudjak nekik adni, hogy segítettek, hogy irányitottak, hogy átadták tudásukat.
Nyugodjanak békében !
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Paci-ens 2011.10.30. 14:13:24
Van akire azért emlékeznek, mert sikerült produkálnia egy bravúros seggre esést, és vannak akikre azért, mert egyéniségükkel,tudásukkal,emberségükkel szilárdították meg létüket emlékeinkben.
A rájuk való emlékezés nem csupán halottak napján, hanem folyamatosan fájó, hiszen már nem tudunk kérdezni tőlük,nem tudunk tanácsot kérni, de ennek ellenére egy egy fénykép,videó láttán azért még megtesszük,remélve, hogy a válasz bennünk van.
Ők csak elmentek, de bennünk tovább élnek, reméljük még nagyon sokáig.
Az angol beteg 2011.11.01. 19:38:48
Múlt-ködből kigyúló lángok
lobbannak merengő perceim
kanócán, míg odakint szél
... ringatja a zúzmarás szemű
fák ágait. Éji távol
lelke borul rám, gyász-cseppjein
betöltő fájdalom a vér
ereimben, hamvadó, elnyűtt
lét-tónusokon remeg a gyertyák
tegnapokat őrző tüze. Alvadt
bánat hegeiből most szeretet
íze hull szívem szomjas földjére.
Fénye szelíd derengése lehánt
rólam mindent, hisz a kéreg alatt
árva, béklyóba vert gyermek reszket,
könnyezve az emlékezés csöndjén."