Ahogy Tiszaszigetnél átlépjük a határt, nem csak egy másik országba érünk, hanem egy másik világba is. Kezdjük ott, hogy a határon igen rugalmasan kezelték a bevitt fegyvereket. Az itthoni rendőrség mindenféle engedélyekkel  riogatott, amik bonyolultsága miatt én nem is vittem a fegyverem.A többiek igen. A határon egyszerűen beírták a fegyvereket egy nagy könyvbe és ezzel kész is volt.

A vadászház egyik sarkában, állványnak támasztva - nem páncél szekrényben - sorjáztak a fegyverek, kedvemre választhattam közülük. Semmi papír, semmi átadás-átvételi nyomtatvány, amelyik jól passzolt vállba azt vihettem.

A kísérőink közül az egyik szerb volt, a másik magyar. Mint később kiderült, a szerb fiú civilben rendőr, de él-hal a vadászatért, lelkesen szaladgált a lőtt madarakat keresni. Gyuri, a magyar vadőr pedig inkább az estéli programból vette ki a részét, evett, ivott szorgalmasan. Nótázni is jól tudott. Szerbiában egy magyar ember székely nótákat énekel - hát nem semmi. A jó borok elmosták Trianont.

Az itteni vadásztársaságnak jó üzlet a fürj vadászata, "akik" éppen tőlünk vándorolnak hozzájuk, mivel nálunk nem lehet őket lőni, náluk igen. Valahogy ez a fürj dolog is úgy van, mint a szalonkázás.Mindhiába a Szent István egyetem kutatóinak elfogulatlan véleménye, miszerint semmi kárt nem tennénk a szalonkákban és a fürjekben, a "haragos-zöldek" minden józan érvnek fityiszt mutatnak.

A sült fürj pedig egyenesen Isteni volt !

A bejegyzés trackback címe:

https://acelcsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr84731306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása