Még az előző bejegyzésemhez fűznék egy-két praktikus tanácsot.  Ha vadászat közben, olyan helyzetbe kerül valaki, mint én, hogy talpfákon kell gyalogolnia, akkor azt ne tegye. MÁV kórházban dolgoztam, szóval vasutas vér is csörgedezik ereimben, de sínen járás közben nem éreztem azt a gőgöt, hogy most éppen én vagyok egy 424-es gőzmozdony.

Szóval  talpfákon gyalogolni fárasztóbb, mint  szántásban.  Kettős okból. Az egyik, hogy hervasztó érzés rozzant "kézihajtányként", nem pedig büszke mozdonyként gyalogolni a sínpárok között.  A másik, hogy a talpfák egyáltalán nem biztos, hogy az én lépéstávom szerint vannak lerakva, így cudarul figyelni kell, hogy éppen talpfára ( már ez is beton és csúszik ) jöjjön ki a lépéshossz.

A sínpárok egy elhagyatott és kifosztott állomás mellett vittek el, amit körülnőtt a gaz és a kökénybokrok, de ebben sem voltak fácánok. Lehet, hogy elmentek az utolsó vonattal. Éppen úgy, mint  ahogy a politika elvitte a vidéki álmokat. Mozdonyostól, bakterházastól, fácánostól.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.