Futsal
2015.03.06. 14:37
Akkor még csak simán teremfocinak hívtuk - mert ez egy jól érthető magyar szó - amit hetente kétszer is csináltunk. Gurítunk?- volt a hívó szó, amire azonnal mentünk és döngettük a tornaterem falát, sokszor késő estélig. Volt bajnokság is, "vérre menő". Nem a díjazásért, mert az nem volt, annyi pénze senkinek sem volt, hogy valami kupát, vagy serleget vegyen, csak simán a siker jó ízéért fociztunk.
Emlékszem, egyszer a nagy esélyesek ellen játszottunk. A kapujukban B.Karcsi állt - Isten nyugosztalja - aki "civilben" kézilabda kapus volt, úgy dobálta magát a parkettán, mint egy párduc, szinte lehetetlen volt neki gólt lőni.
Már a vége felé araszolt a döntetlen szagú meccs, amikor valahogy előre keveredtem a stabil középpályás szerepemet elhagyva és éppen a jobb szélről akartam középre belőni a labdát - hátha belebotlik valaki - de a két ( bal) lábam közül az egyik nem így döntött.A jobbal megbikázott labdával, telibe találtam a saját balomat , így totál véletlenül, az első mozdulatomra kivetődő Karcsinak, hatalmas gólt rúgtam. Mondhatni saját mandineremből.
Mindez onnan jutott eszembe, hogy milyen kár, hogy annak idején nem a futsal pályáról válogatták a minisztériumi dolgozókat.Ez az "alakításom" minimum egy államtitkári állást ért.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.