Kora délután - már öt órakor - felértem a lesre, de így is majdnem későn. Bőgéskor nem lehet elég korán kiülni, mert szinte egész nap bőgnek a bikák, jönnek, mennek, nem pihennek, így  próbálják egybetartani a csapodár nőstényeket. Pláne ezen a helyen, ahol pár száz méteres kőrben legalább öt bika bőg. A les alatt futó patak vize, csak itt-ott csillan ki a sűrű nád alól, ez a legnagyobb vonzerő a bőgésben megszomjazó bikáknak. A lesemtől kb. háromszáz méterre, egy kanyart ír le a patak és bebújik egy fiatal nyárfás erdő mögé. Helyesebben innen jön, amikor már a vizének javát leadta egy közeli halastónak.

Még csak a pipám tömésénél tartottam, amikor éppen a "kanyarban" - egy bika jelent meg, majd rövid spekulálás után a patakpartot kezdte verni, az agancsával a nádszálakat csapkodta, szóval dolgoztak benne a hormonok. Ahhoz messze volt, hogy "ráizguljak", de ahhoz túl közel, hogy rágyújtsak a pipámra, így csak "szárazon" lógott a számszélében.

A bika oldotta meg a "mi legyen a pipámmal" kérdést,- mármint, hogy rágyújtsak-e, vagy sem -  mert közeledni kezdett. Így a pipa kikerült számból, a les deszkájára. Ennek még lesz szerepe a történetben. A közeledő bika egyre szebbnek és "kívánatosabbnak" mutatkozott, így a les ülőkéjén előbbre csúsztam, mert így tudtam a fegyvert feltámasztani, de ezzel a mozdulattal levertem a pipám, "aki" nagy koppanással landolt a padlón. Ahhoz már elég közel volt a bika, hogy ezt meghallja. Szoborrá meredt és felém figyelt. A bőgőkürtöt óvatosan a számhoz emeltem és egy szerény, öreg, konfliktust kerülő, nőügyekbe nem keveredő, jámbor bika hangját - magamat adva - fújtam bele a kürtömbe. Bejött a dolog, mert a bika újra elindult. Figyelj bika - ha még közelebb jössz, baj lesz, mert provokálni nem hagyom magam ! De beszélhet az ember ezeknek a felhergelt, tesztoszteron bombáknak - nem hallgatnak az intelemre. Én szóltam - és amikor már csak ötven méterre volt, meglőttem. Óriási szerencsémre, élete utolsó vágtája, éppen a magasles lábáig tartott.

Remegő kézzel gyújtottam rá a pipámra és csak akkor másztam le, amikor a füst is elfogyott, mint a bika élete.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.