Kitaláltam egy úgy kifejezést, ami a vadászataimat jellemzi, ez pedig a "leshűség". Ha egyszer egy lest kinéztem magamnak, mert például látok, hallok valami biztató dolgot, akkor onnan nem tágítok. Számtalanszor megtörténik, hogy mások lövöldöznek, én meg kuksolok a lesemen és hallgatom a becsapódások hangját. De ez engem nem zavar, mert én oda ülök - még ha esélytelen is - ahol jól érzem magam.

Nos, ilyen les, a mostani kedvencem. Egy ötvenhektáros erő völgykatlanában áll a les, egy kis erdei kaszáló szélénél. Az erdő elegyes, ami azt jelenti, hogy lombos fák keverednek fenyőkkel, nagyon jó búvóhelyet adva a vadaknak. Miután itt már lőttem egy disznót, ezért tettem le a voksom erre a helyre. Ahol egy disznó "megterem", ott megterem a második is.

Két napja, már összefutottam ezzel a másodikkal, illetve én ültem, ő meg futott, miután valamit megérzett belőlem. Az történt ugyanis, hogy éppen a lesem alatt akart átváltani a bal oldali erdőtagból a jobb oldaliba.Amikor a les létrájához ért, szagot kapott, pedig legalább egy órával korábban másztam ide fel. Azért kikérem magamnak, hogy a lábam szagát  büdösnek találja egy disznó. Láttam is őkelmét, mert a les oldalfalai közti résen szemügyre vehettem. Mit ne mondjak, jókora kan állt alattam.

Visszacsörtetett a sűrűbe, de igazából nem sértődött meg, mert pár perc múlva a másik oldalon ropogtatta a diókat. Szóval kerülgetjük egymást, én pedig a a leshűségemben bízva kitartóan arra helyre járok.

A hűség, meg az eredményesség nem jár együtt - az már biztos !

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.