Éjszaka háromra ígérte a "jósda", hogy ideér az eső - és láss csodát - így is lett! De azt is jósolták, hogy reggelre eláll, csepergéssé szelidül, majd napfény. Hittem a dolgot, már este összekészítettem a pecafelszerelést, de a biztonság kedvéért az esőkabátot, gumicsizmát is.

A hét órás tónyitáson egyedül jelentem meg, a kényeskedők otthon mradtak, vagy nem volt gumicsizmájuk. Miután az etetőanyagot előző este már bekevertem, a degeszre tömött etetőkosár pár perc múlva csobbant a vízben, ö már tette a dolgát, én meg kezdtem a többi cuccot kirámolni, a többi botot előkészíteni, stb. Mindezt háttal a beélesített botnak, így észre sem vettem, hogy a kapásjelző felcsapódik, de azt már igen, hogy szalad a zsinór az orsóról. 

Bevágás után örömteli fárasztás - ilyen gyors sikerre nem számítottam - így merítőszák sem volt kéznél, egy tornamutatvány következett, egyik kézzel a szákot raktam össze, a másikban a hallall görbülő botot tartottam, miközben a sártól csúszos tópart felé tonyogtam, hogy meríteni tudjak. 

A mutatvány nem sikerült, a csizmám megindult a tó felé, és zsupsz, már ültem is - félig vízben, félig szárazon - a már fáradt hallal szemben karnyújtásnyira. de mire a szákot alá kanyarítottam volna, a szép pntyocsak egy kaján vigyorral lelépett a horogról. 

Szerencsém volt, hogy a mutatványom magánszám lett, nem vot szemtanú - a halon kívül !  

De ez a nap a folytatásban jó pecát hozott, sorra másra húztam ki a pontyokat, sőt, egy afrikai harcsát is.  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.