Az én falum és a szemközti oldalán lévő is, egyazon előnevet viseli, a Dunáét. Dunaszekcső és Dunafalva.Valamikor a Szekcsői gazdák földjei a "túloldalon" voltak, átjártak naponta, élénk volt a kompforgalom, de sokan egyszerűen átladikoztak, mondhatni közlekedési út volt a szelíd folyó. De amikor nem volt szelíd, akkor pusztított mindent, Dunafalvát egy jeges ár teljesen elmosta, alig egy-két ház maradt csak meg. 

Most is jön a brutális árhullám, elkezdődött a védekezés, hiszen a falunk partmenti házait elöntéssel fenyegeti a "szelíd" Duna. Az 56-os, Mohács felé vezető utat meg kétoldalt kell zsákolni, mert magasabban lesz a víz, mint az út.

Izgalmas hetek várnak ránk! 

Azt mondta az Atya a misén, hogy jól imádkoztunk az esőért, szépen esik. Szerintem "túlimádkoztuk" a dolgot, mert nem annyit szerettünk volna, amitől kiáradnak a folyók. A Duna rekord árvízzel fenyegeti a falunkat, már a homokzsákokat hordják. 

Most szárazságért kéne imádkozni? Elege lehet belőlünk a Teremtőnek!

Majdnem kihagytam a "jókedvű" napom bolti eseményei közül egy jó kis beszélgetést. Éppen a babos polc előtt nézegtetem a zacskókat, milyen babot rejtenek, amikor egy nő megszólított. Kicsit nehezen értettem amit mond, mert a szájában lévő egyetlen fogtól furcsán jöttek ki a szavak, de amit mondott, azt nagyon kedvesen mondta, mintha régóta ismernénk egymást, hogy mit akarok a babból főzni. Mondtam hogy babgulyást. Nos, akkor ezt a tarka babot vegyem, ő is abból szokta.És akkor még egy kicsit elbeszhélgettünk, a jó babgulyás mibenlétéről. 

Ha nem lenne politika, milyen jót tudna mindenki mindenkivel beszélgetni, harag és indulat nélkül. Akár a babgulyásról is!

Valami belső jó érzés ülhetett ki a képemre mosoly formájában, amitől egy bevásárló kosárba ültetett kisfiú is mosolyogni kezdett. rám. Aztán már szinte nevettünk, a szemünk, a szánk bizonyosan. És ez így ment tovább, amikor összeakadtam a tologatott kosarammal egy másik hasonszőrű, korú asszoynsággak: bocsánat,  ügyetlen voltam, - modtam és más mosolygott is vissza.  A kasszánál is folytatódott a jókedv cunami, jó munkát, kitartást- mondtam neki amire pénztáros hölgynek is volt ereje, kedve viccelődni. Egy percre- talán - a robotoló munkáját is elfelejtette.

Ragályos lett a jókedv! És milyen kevés kellett hozzá! Elég volt egy aranyos kisgyerek rámcsodálkozása, aki a szakállam miatt talán a mikulásnak gondolt. Ha ez kell az "össznépi" derűhöz, akkor vállalom!

Olyan ez falum környéke, mintha a Jóisten a kalapját tartaná fölé folyton. Ha egyáltalán van kalapja a Jóistennek. de kell, hogy legyen, másképp hogyan lehetne, hogy bármerről is jönnek az esőfelhők, mire idérnek, kiesik belőlük az eső-.Északról Furkópusztánál, Nyugatról, a Mecskben, Keletről a Dunánál, Délről meg Mohácsnál áztat az eső, a mi falunk meg porszáraz marad. 

A vasárnapi misén is esőért fohászkodtunk, én azért - persze csak magamban  - a kalapja fogasra akasztását kérten tőle. Mert ma is esett, kőrben mindenhol, itt még a port sem verte el!

Most fogom kihúzni a gyufát a sok százezer "sporthorgásznál", amikor a Balatoni halkutatóhoz (limnológushoz) csatlakozva, én sem értem a "catch and release" sporik mentalitását. Ha nem étkezési célból horgászik valaki - ami a normális lenne - hanem csak azért kínozzák a halat, hogy örömködjenek, akkor az nem más, mint állatkínzás. A neves limnológus szerint is! 

Azt meg dőreség kijelenteni, hogy a halak nem éreznek. Még a növények is, amire jó példa, amikor az afrikai fafajokat a zsiráfok sokat rágják, a fa sok csersavat termel, amitől ehetetlenné válik. Még a fa is "érez", az állatok pedig  - eltérő módon ugyan - de pláne azt teszik.

Tavak kiszáradnak, a folyók szintje aggasztóvá apadnak, a halak a melegtől szenvednek, vagy pusztulnak - ilyenkor nem kifogni és visszadobálni kéne a halakat, hanem kímélni. Ha meg "konyhára" pecál valaki, fogja ki, verje fejbe és főzze meg!

Sok horgásztól hallottam már, hogy nem szereti, nem is eszi a halat. Akkor mi a fenét keres a vízparton? 

Azt mondom én nektek - egykor fiatal -  de mára megöregedett barlanglakó barátaim, hogy tiltsuk be a fiataloknak azokat a mihaszna lándzsákat, meg nyilakat, mert nég képesek lennének használni  vadászidőn kívül is. Ha nekünk jó volt a kőbalta, meg még most is csak ahhoz értünk, akkor nekik is legyen elég. Nemrég másztunk le a fáról és máris urizálnak sokan.

A barlang bejáratánál majd begyűjtjük a cuccokat, ha meg végeztek a sámán vezette barlangi  alap tantervvel,akkor a végén visszakapják.Mert nagyon nem jó irány a dárda meg a nyil, jobb lesz, ha egymással makognak, mivel a beszédet még csak most találtuk fel, azt kell gyakorolni. 

Hőség van!? Az van!  Aszály van? Az van! Volt már ilyen? Volt már! Túléltük? Túléltük!  Akkor miért kell egy suttyó firkásznak olyat írni, hogy Magyarország az Afrikai "halálzónába" került.

Először is, az Afrikai sivatagban van élet, az ottani körülményekhez alkalmazkodó élet. A halálzóna kifejezést a magashegyi hegymászók használják, a 8000 m. körüli oxigénhiányos regióra, ahol már csak oxigénpalackkal lehet feljebb mászni. Ez, ami most nálunk és fél Euróoába van, pedig nem az! 

Akkor minek a riogatás! Szorongásos generációknak más sem kell, mint ez a "jaj, meg fogunk halni" síránkozás! 

Az evolúcióban a változásokhoz való alkalmazkodás  volt  a túlélés záloga. Majd ezt tesszük mi is!   

Nem tudom kinek volt az érdeke, hogy a MÁV-ot lezüllessze! Nekem duplán fájó, első munkahelyem a Szolnoki MÁV kórházban volt és tartott 17 évig. Ahogy akkor mondták, állam volt az államban, dicsőség volt vasutasnak lenni. Én is az voltam, egy azok közül, akit a "mozdony füstje megcsapott"! Aztán lerohasztották, a vasút meg olyasn lett, amit most látunk a TV-ben . 

Az országutak megteltek a környezetszennyező autókkal, rendszeres dugókkal, élhetetlen városi környezettel. És mégsem szállunk át a vasútra, mert valakiknek ez volt az érdeke. Az autó, meg az üzemanyag biznisz óriási bevétele az államnak, az állam pedig olyan, mint az a kecske, akire nem lehet a káposztát bízni. 

Szülővárosom, Szolnok és nagyszüleim faluja  - Nagykörü között, a szőke jelzős Tisza adta gyerekkoromnak a fürdési, horgászati és strandolási élményeket. Nyáridényben is nagyjából a mederben csordogálva, olykor a partvédő gátakat zabolálatlanul ostomolva.

Mi lett ebből a szépségből mára!  Egy félig -meddig kiszáradt patakocska, amin át lehet lábalni. Húsz évvel ezelőtt Afrikában láttam ilyen időszakosan kiszáradt folyókat, akkor el sem tudtam képzelni, hogy ez velünk is megesik!

És még mindíg  csak csorog ki az országból az éltető víz - árterek hiányában - félszáraz csatornává züllesztve a folyóinkat! 

Előre elnézést azoktól, akik rajonganak érte, akár órákat is utaznak, hogy láthassák - hát mimást, mint a tűzijátékot.Valahol az ősi ösztönökben lehet ennek a gyökere, a tűz mágiájában, amikor a villám által felcsapódó tüzet, az ősapu,ősanyu,megbűvölten bámulta.

A tüzijáték sem más, mint a szem, a retina pettingje, bámuljuk és élvezzük.Hogy ez eljut-e a lélekig, az más kérdés. Azután hogy ez a magyarságtudatunkat is turbózná, azt meg erősen kétlem. A nagy durrogás hatásáról meg az ezerfelé szaladó kutyákat, macskákat kéne megkérdezni. 

Azért drukkolok, hogy vihar ne mossa el az esti programot, ha már olyan sokan várják!

A vadászatot egy ősi ösztön  - a létfentartási ösztön - gyerekének tartjuk, A másik ösztönünket - a fajfenntartásit -  nem kell magyarázni, annak meglétét mindenki tudja, gyakorolja, vagy emlékezik rá. 

A létfenntartás arról szólt, hogy szőrös ősünk elment vadászni, mert kellett a hús. A mai vadász mit csinál:? Elmegy vadászni  és ha lő valamit, mondjuk egy disznót, akkor leadja, a vadásztársaság meg tovább adja a fehérje feldolgozóba. Persze, van még némi félelem a sertéspestis miatt, de közel sem olyan nagy a baj, mint amilyen irtásba kezdtek a vadásztársaságok. Perszer "felsőbb" nyomásra.

A most beinduló galambvadászatot is úgy kellene kezelni - a vadkárelhárítás mellett - mint egy értékes húsanyagot termelő tevékenységet. tehát, vinni kell egy hűtődobozt és a nem nagyon szétlőtt galambokat haza kell vinni.

A galambleves, maga a csoda. nagyapám azt adott, ha beteg voltam !    

Egy menő húsbolt hűtőpultjában megláttam, hogy vadhúst is árulnak. Gusztusos, vákum csomagolásban, nagyjából kilós kiszerelésben. Az arcomra fagyott az öröm, amikor az árakat is megláttam! Vadász emberként  - tudván a tőlünk átvett vadak átvételi árát - sűrű szentségelésbe kezdtem. Lesz dolgom a vasárnapi misén!

Kérdezném, hogy lesz a kilónként 200 Ft-ért átvett vaddisznóból 6000 Ft???? És akkor megy a Vadászkamarai álszent duma, hogy vadhúst kéne ennünk, mert egészséges, stb. stb. 

Akkor vegyék ki azokat a sorból, akik több, mint tízszeresére tornázzák a hasznot!   

Csak a száraz tények. 40 fok meleg, ami már inkább hőség, extra UBV sugárzás és délután három óra. Ezek a körülmények vettek körül a napraforgó táblában, ahová a gerlék húztak folyamatosan, hogy dézsmálják az egyébként is gyatra  termést. A saját adottságom, vagy inkább lehetőségem erre a kihívásra két doboz lőszer, egy palack behűtött víz és a 81 évem volt.

MIndegyik kitartott este hatig, aránylag szép eredménnyel és túléléssel!  

Sajnos, vagy nem ,de a vereségnek sem a látványát, sem a keserű ízét  nem szeretem. Talán ezért szoktam elmenekülni olyan sportesemények elől, ahol várható a vereség.  Ennek fiziológiás hatása is van rám, szétizgulom magam, ezért inkább kimegyek vadászni, pedig ebben a kánikulában az sem egy leányálom.

Július közepe óta az őzbakok násza tart - de csak a naptár szerint,-  a valóságban egy nagy csalódás. MInt a vereség a sportban! Többször próbálkoztam eddig, hajnalban, este, cserkelve, síppal hívogatva, de szinte semmi.

De ha összegzem az olimpián elért csodás eredményeinket, mellette a vadászatban átélt csodás hajnalok látványát, akkor  csak a siker öröme tud eltölteni

Húsz éve vettem Afrikában azt a kalapot, amit a napokban újra a fejembe húztam. Eljött Afrika a kalapért, a hőség a szárazság megérkezett, már csak a kuduk, meg az antilopok hiányoznak.

Széles karimájú a kalap, amit le lehet hajtani "csurgóra", sajnos nem az eső miatt, hanem, hogy a Nap ne süsse ki a tarkómat. Vicces lehet a látvány, szerintem egy fejlett, nagyfejű gomba benyomását kelthetem. 

Semmi baj, a cél szentesíti a kalapot! 

Merjünk nagyot álmodni! - szól a kis országok nagyot akarása. Ez az aug. 20-i tüzijáték is ilyen lesz. A legszegényebb ország, legnagyobb és legdrágább shoműsora. És itt, most, vadászként, kutyatartóként én is érintett vagyok,annak ellenére hogy az én vizslámnak a füle sem mozdul, amikor durrogtatnak, de a sok Pesti kiskedvenc bújna el, vagy szaladna világnak, ha tehetné, ha meg teheti, meg is teszi.

Panem et circenses! ! Aki ezt beveszi, lelke rajta!   

És akkor még egy gondolat az előzőekhez! Már aki  olvasta! Ez az "aranyláz" , ami a magyar sportolókat lengi körül. Szilágyi Áron fogalmazta meg csodásan, a fanyalgó riporternek, aki arról faggatta volna, hogy mennyire bántja, hogy elvesztették az aranyat és "csak" ezüst lett a döntőben. A válasz: mi nem elvesztettük az aranyat, hanem megnyertük az ezüstöt!!

Na kérem! Erről van szó! Ilyen egy sportember.!

Örök talány, hogy a sportokban a magyarok miért omlanak össze a végjátékban, nyert meccseket is tudnak elengedni. Csak sejtem, hogy ennek nagy része a túlzott elvárás. Az olimpia előtt mást sem hallottam, mint hogy hány érmet fogunk nyerni és ebből mennyi lesz az arany. Rohadt nagy súly a sportolókon, akik kudacnak élik meg, ha nem nyernének érmet. 

Ma este, a Kapás Boglárka úszó fogalmazta meg csodálatosan, hogy neki már az olimpiára kijutás is csodás öröm volt, élvezte az úszást és egyáltalán nem bánkódik a sokadik helye miatt. 

Nahát így kéne valahogy.  

Suttogó hír a mediában: be akarják tiltani a füstölt áruk árusítását a boltokban, mert egészségtelen! Erre mondaná Besenyő Pista bácsi, hogy nórmális? Amit ott árulnak és a "alkotásukban" élelmiszer mérnöknek nevezett méregkeverők tevékenykednek, az valóban csak élelmiszer és nem ennivaló.

Ipari módon, tápszeren, gyógyszeren, hormonokon nevelkedett állatok, húsnak csúfolt testéből készített terméket én sem enném. De, egy általam elejtett szarvas egészséges, szép húsából készített szalámi, az maga a csoda. A füstöléses tartósítás pedig többb évszazados hagyomány és még mindíg élünk! Szóval nem a füstölés a fő baj, hanem az alapanyag!

Azt kell betiltani!    

Samu vizsla igazi kultúr lény, no nem amikor eszik, mert azt úgy csinálja, hogy rossz nézni. Habzsol, fröcsög, csámcsog, és nincs az a töménytelen mennyiségű kaja, amit meg nem enne. ha kell a hely, akár hány is közben! Már bocsánat!

No de a pisilés, kakilás már elegánsan megy, mindkettő után, bősz kaparásba kezd, földel takarja a produktumát, mint mi emberek tesszük,amikor lehúzzuk a WC-t magunk után.  Már aki!

Igaz ezt olykor nem éppen ott teszi, ahol a dolgát végezte, hanem ott, ahol eszébe jut, de soha el nem mulasztaná.

Ugye, hogy okos kutya?

Évente, illetve tavasztól őszig kétrszer vagy háromszor kell nyírni, mert nagyon életrevaló, és mászik mindenfelé.  Most kellen feltenni a kérdést: na, mi lehet az?

Könnyítésül, a levelei zöldek,  és van vad- és nemesített is belőle. A nemesített nedüjét isszuk, a vadét meg házra futtatjuk. Bingó! Ez a a szőlő! Nekem a vad hozza a hasznot, mert a házam falára felkapaszkodva, cxsodálatosan védi azt a tűző naptól, még az élete árán is, amit a kánikulában leperzselődő levelei bizonyítanak. 

Többet ér, mint a lágkondi, noch dazu szép is, virágzáskor méhlegelő, madarak lakják, költenek is benne, nálam egy egész veréb kolóniai lakhelye, egy örövös galambpárral osztoszkodva. 

Éppen egy hónap múlva indul be a gerleszezon. A nem vadászoknak mondom, hogy ez az a vadászati tevékenység, amikor a napraforgót dézsmáló galambokat riogatni kell. Persze puskával a hatásos és akkor pláne, ha a napraforgó felé repülő madár már el sem éri a célját.

Eddig is embert próbáló vadászat volt, a délutáni hőségben a szotyitáblában lapulni és lövöldözni,amihez az idén odaképzelem a mai hőséget is és akkor már a vadászat inkább a túlélésről fog szólni. És nem a gerléknél.

De még így is nagyon várom!

Irtás, vagy gyérítés! Régebben ez úgy történt, hogy a koraesti órákban jött egy repülőgép - véletlenül tudom, hogy AN 2-s típusú - és beszórta az egész falut fölülrő szúnyogirtóval! Nem gyérített, irtott! 

Volt is látszata, végre ki  lehetett menni esténként a kertekbe, viszakaptuk az életterünket. 

Most jön egy autó, valamit spriccel magából , de miután az utcán közlekedik, a kertek meg "hátul" vannak, nem sok látszatja van. Nos, ez a gyérítés. Pedig szúnyog utánpótlás van szépen, a Duna áradása megágyazott nekik, ez a meleg meg maga a bölcső számukra.

Marad a csapkodás, meg a szentségelés! 

Az a sokat emlegetett aug.20-a, amikor a vihar elverte a tűzijátékot, a meterolóiai intézet kivégzéshez vezetett. Mert nem tudták megjósolni a jövőt. Hallatlan! Ilyen alapon, már egyetlen jósnő sem élhetne!

Ebből tanulva, okulva, illetve a következményektől félve, a mostani jóslások ravaszak, rosszabat ígérnek, akkor nagy baj nem lehet, ha bejön, mondhatják, hogy ők tudták, ha jobb lesz, abból meg nem lehet baj. 

Csak úgy záporoznak a sokkoló jelzők, brutális szél, mindent elmosó özönvíz, halálos hőhullám, stb.

Nos, ez utóbbi már majdnem igaz, a beígért negyven fokot eddig csak a mosógép kímélő programjából ismertük, most a bőrünkön fogjuk érezni, amit a ruha él át a mosódobban.

A teremtés történetben Isten egyre másra - hat napon keresztül - fáradhatatlanul gründolta össze jelen világunkat, naponként megállapítva, hogy amit aznap csinált, az jó. 

Amikor minden készen lett, és működni kezdett, Isten erősen elgondolkodott, miképpen fog az élet fennmaradni ha minden csak szép és jó, semmiért nem kell majd küzdeni, vagy érte megszenvedni.

Nos, ekkor jött Isten ötlete, hogy megteremti a szúnyogot!  És parancsba adá is neki, hogy zümmögésével , csípésévek gyötörje az embereket,, mert amíg vakaróznak, nincs erejük, energiájuk semmi hülyeségre.

 A háborúk tervezőit, csak egy napra kötném ki az ártérre - persze pucéran - hogy elmenjen a kedvük örökre a vérontástól.   

Julius 2 - templomunk védőszentjének ,Sarlós Boldogasszonynak az ünnepe. Ezen a napon találkozott Mária Erzsébettel és hangzott el az a mondat, ami Jézus jöttét jósolta: "áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus!"

És Erzsébet méhében  is megmozdult a magzat, a későbbi Keresztelő Szent jános személyében.

Csodás történet, hitünk alapjainak próféciája! 

Nem a megszokott úton mentem a lesemre, hanem kerülővel, egy friss tarlón leereszkedve a domboldalon. Ez lett a disznó veszte. Azt hitte - hihette.mert ötödik hónapja hülyít - hogy ezen a napon is büntetlenül rámehet a szóróra, nem vagyok ott. Jelentem ott voltam. 

A sok kihordott kukoricámat a bőre alatt vastagodó zsírral hozta vissza, ha úgy vesszük jó cserét csináltam. A vadászatban addig minden jó és szép, amíg a lesen ülök, a baj akkor kezdődik, ha le kell szállni és belemerítkezni a szúnyogfelhőbe.A zsigerelés meg szapora izzadással jár, arra meg pláne kéjesen támadnak ezek a ronda kis dögök.

Mi a jó a vadászatban - teszik fel gyakorta a kérdést - amire a legjobb válasz, hogy a szenvedés!

Azt hittem, rosszul hallok, amikor egy vadász azzal híreskedett, hogy szarvas ünőket lőtt. Most, ilyenkor? Igen kérem, ha a földtulajdonos - lánykori nevén a zöldbáró -  akarja, mert az a szegény szarvas belecsipegetett a kukoricájába, akkor azokat ki kell lőni. Az a szerencse, hogy az elmúlt napok esőzése, úgy felhúzta a kukoricát, hogy a szarvas el tud benne tünni és végre nyugalmat talál. 

Nyilván a kár az kár, de a megoldás nem a vadírtás! A bekerített részek,a kerítések, villanypásztorok miatt a szarvas ott eszik, ahol tud.

Innentől kezdve egy tíz éves gyerek is kitakálja a megoldást!        

Ha ló nincs, szamár is jó....ha nincs disznó, horgászni is jó. Ezt tettem Szálkán. De a halak is nyűgösek a hőségre, étvágytalanok, pedig minden jó fel lett nekik kínálva. Számolni nen szabad, mert ha a csalik, meg az aromák, etetőanyagok árát a napidíjjal összeadnán, akkor a másfél kilós pontyocska aranyárban jönne ki. 

De vadászatnak, horgászatnak nem szabad a költségét számolni, mert igenis van hozadéka, jelesül az, hogy kint vagyok a szabadban és beleleshetek a természet adta szépségekbe, olykor titkokba.Mint például ma is, amikor egy népes kacsacsalád, a sok kis pelyhely kiskacsa, az anyjuk kiséretében a horgászbotjaim alatt árbújva igyekeztek valahová.Igazi idill, a béke, a nyugalom  - és főleg a bizalom - pillanata volt.

Focilázban ég az ország, sajnálom de nekem még hőemelkedésem sincs. Ha egy meccs nézése, vagy egy esti les között kell választani, nem kérdés melyiket választom. Pedig a lesen sem több babér terem mostanában,mint az "aranylábúaknak" a gyepen, de mégis óriási a különbség. Az egyiket a felfokozott állapot, a másikat a csodálatos nyugalom jellemzi. 

Talán túl sok is a nyugalom, mert hónapok óta disznók látványa nem emeli a pulzusom pedig a hely, ahová makacsul kijárok, olyan, aminél jobbat, szebbet, kívánni sem lehet. Sorolom ! Erdő karélyában van a szóró, közelben patak csörgedez, az egészet kőrben kukoricatábla bújtatja. Erre szoktam mondani: " ha én disznó lennék, csak itt laknék"! 

Vannak vadászbarátok persze, akik ezt nem hagyják szó nélkül!   

Sorolom! Árvíz, felhőszakadás, tornádók, villámkárok, szélviharok, afrikai homokvihar, fűlledt hőség, ahol meg van egy árva vulkán, az biztos, hogy aktív lesz és kitör. 

Emberek! Mit tettünk a természettel, hogy Isten így büntet? Vagy a Jóistenhez felhallatszott a válsztás előtti sok hazug mocsokság? Akkor meg ez jár érte, szemet szemért....!

Jó lenne már az erdő nyugalmával egy magaslesen ücsörögve, az élet szépségén - és sajnos rövidségén - elmélkedni. Igaz,nyolvan fölött, már csak hálás lehet az ember fia! 

Az is vagyok!

Gondolom nem vagyok egyedül a félelmemmel, amikor vihar közeleg. De abban már szinte biztosan, hogy a vihar jöttét jelző távoli dörgésre úgy rohanok haza, mint kiscsirkék a kotlós alá, ha héja kering felettük. Mondhatnám hogy atavisztikus ösztön, az ősember is félt a villámlástál, biztos jó oka is volt rá, éppen úgy, ahogy nekem, egy fiatalkori vadász emlékem miatt. 

A Besenyszögi határban anno, rizsföldek terpeszkedtek.ameddig a szem ellátott, víz és víz a bennük kelő rizs-szálakkal. Jó kacsázós hely volt, mentem is gyakran. Egyik alkalommal váratlan vihar csapott le, kőrben mindenütt vilámlott, én meg ott álltam a villámok közepén, mit egy villámhárító.Puskát "elfektettem" mint egy engedelmes kutyát én meg tőle távol, lefeküdtem a vizes rizsgátra és vártam a halálos csapást. 

A csapást megúsztam, de a frász bennem maradt. 

Ma este a vadászat helyett, a politikai "vitát" néztem. Bár ne tettem volna! Tisztelet a kivételnek, de ha ennyi van a vezetők fejében, akkor vakok vezetnek világtalanokat - hogy az egyes számot többesre csréljem!

Vadászni kellett volna! 

Azért mégis jó valamire ez az internet! Szolnokra készültem, és előtte - csak kíváncsiságból- ránéztem az ottani időjárásra. A radarkép egy hatalmas piros pacát mutatott éppen Szolnok fölött de azt is mutatta, hogy ez a zivatarzóna vonul északra.  Úgy indultam hogy a zivatar mögött, napsütésben de vizes úton autóztam. Magyarán megúsztam a felhőszakadást. Hála az internetnek !