Uborkaszezon?

2020.08.10. 19:39

A nyári hőség a vadásztörténetek írására , de az olvasására sincs jó hatással, nevezhetném uborka ( kovászos) szezonnak, vagy egyszerűen csak ráunásnak, hiszen a media okádja magából a borzongásra alkalmas híreket. 

Krimit is többen olvasnak, mint Fekete Istvánt.Természetesen nem mérve magam hozzá.

A mai nap még ide kívánkozik, a többit majd meglátjuk. !

Az országútról az elhagyott homokbánya felé lekanyarodva az ég alja is derengeni kezdett, a tarlókon sarjadó gyom bokrok is kezdtek kőrvonalazódni és a képzelet játékából őzet formáló alakjuk valóságossá válni. Azután az egyik bokor mintha megmozdult volna, nyaka lett és két füle, a távcsőben egy suta alakja bontakozott ki, ahogy feszülten figyel az egyik irányba és ezek nem mi voltunk. Már könnyezett a szemem a távcsőre tapadva, amikor a szerelmes vőlegény is megmutatta magát. Amikor megláttam hogy mi van a fején, csak egy cikornyás káromlkodás szaladt ki a számon, mert ilyen különleges bakot még nem láttam. Olyan kuszaság volt a két füle között, amiről még a távcsőben sem lehetett megmondani, hogy hány ága boga van

A távmérő 143 métert mutatott, a hajszálkereszt stabilan állt az oldalán, már csak azt kellett megvárnom,hogy tisztán mutassa az oldalát.  Ekkor váratlan fordulat történt, a bak egy hirtelen rohammal birtokba vette a sutát, ahogy szaknyelven mondjuk, borított.  A szerelmi légyott után mindketten csipegetni kezdték a sarjadó füvet. Ekkor érintettem meg az elsütőbillenytűt. 

A fekvő bak mellé érve jött az igazi meglepetés, még a távcsőben látottnál is különlegesebbet mutatott az agancs, bevallom, életem legszebb bakja mellett álltunk- nem kis megrendüléssel -  Csanáddal, a kisérő vadásszal.. 

Felhőszakadás !

2020.08.05. 09:28

Kőrben,a látóhatár alján,már majdnem a földig lógott le a szennyes szürke felhő, egyre gyakrabban villámokat szórva magából, mintha a dühét így vezetné le. Csak a szerencsében lehetett bízni, hogy a készülődő égi áldás, nem özönvízszerűen fog leérkezni.Ez már csak azért is jó lett volna, mert a falutól távoli dűlőutakat jártunk, a tarlókon úzekedő őzeket keresve. 

A fohász nem talált az égieknél meghallgatásra, először egy -két koppanó esőcsepp jelezte a szélvédőn, hogy csak eddig tudta a felhő magában tartani a súlyos vízterhét, kiszakadt a "tömlő" és azután valóban úgy jött, mintha dézsából öntötték volna

Innentől kezdve nem az volt a cél, hogy bakot találjunk, hanem hogy egyáltalán kiérjünk a beton útig. Felülről az égiháború, alulról a járhatatlanná ázó út, a kettő között meg én és a majré.

A közel fél órás felhőszakadás után az égbolt szinte kettészakadt, az egyik felén a kormfekete háttérben tündöklő szivárvány íve vetett csodás ívet, a másik felén pedig a tarlók izzottak sárga fényben.Jutalom volt ez a javából az előtte ránk mért félelemért cserébe.

A lővilágnak nem az este, hanem az újból nekiinduló eső vetett véget, pedig éppen ekkor láttunk meg egy jó bakot, de botorság lett volna kiszállni az auóból és két perc alatt ronggyá ázni. Ugyanis nekem még éppen ötven kilométert kellett utaznom hazáig.

Izgalmas és szép kaland volt, sosem rosszabbat..

 

Majd legközelebb...!

2020.08.02. 08:38

Még csak egy derengő vörös fény jelezte az ég alján, hogy pirkad, az éjszakai sötétből lassan lővilág lesz. Legutóbbi ittjártam óta sokat változott a táj, a repce és a kalászosok megadták magukat a mohó kombájnoknak, a tarlókon szállításra várva sorjáztak a kövér bálák. 

Jámbor, még félelmet nem ismerő gidák bámulták meg autónkat, nem értve, hogy az eddig őket féltve óvó anyjuk, most miért azt a goromba agancsost választotta, és mit művelhetnek a sűrű kukoricásban, amit ők jobb, ha nem látnak.  

Jó takarást biztosító kukoricás szélében elhelyezkedve, hívni kezdtünk. A buttolón először gida hanggal, majd sutasirámmal próbáltunk bakot hívni, jöttek is, de csak fiatal legénykék, sutához nem jutó ,szerelemre éhes ifjoncok.

Elkopott a reggel, nekitüzesedett a délelőtt, erre a napra beigért kánikula kezdett valóság lenni. A tarlókon megszorult a hőség, a vadászat túlélő jelleget öltött, de az őzhívás erről szól.

Mielőt a Nap delelőre ért volna, feladtuk a "küzdelmet", igaz az őzek is behúzódtak az árnyékosabb kukoricásokba, ahonnan semmiféle csábító hangokkal nem lehetett kicsalogatni őket. 

A hajnal háromkor kelés, a sok sikertelen próbálkozás, az agyforraló meleg, lassan felélte az erre a napra jutó energiámat , "majd legközelebb" - mondattal búcsúztam vendéglátómtól.

Bújócska !

2020.07.29. 11:20

Kicsit elbújtam az írás elől, de ennek prózai oka van - a meleg ! Azért "civilben" megtalálható vagyok, úgy ahogy az unokámmal a bújócskát játszuk: " papa, számolj tízig utána keress meg az asztal altt !" Miután a friss beírások elmaradtak, az érdeklődés is jócskán megcsappant, mint a fogatlan szájra adott csók ingere !  ( saját termés, olyan fogorvosos ) Most pótolok valamennyit !

Pangó vadászatok nem adnak témát, de a jelenlegi helyzet sem stimuláló - miuán a lőtt vaddisznóból szappan lesz, ha beteg, ha nem ! Erről már írtam, ugorjunk !

Nem igazából tudom vadászatnak nevezni, amikor egy szaros szarvasmarha telepen a parlagi galambokat ritkítjuk, de lőgyakorlatnak igen és ráadásul hasznos is,mert semmi keresnivalója a sok galambnak a marhák között, mind a falánkságukkal, mid a székletükkel kárt okozva. Cizelláltan mondva a galambszart !

Nekem ez a vadászat- lövészet egyben a szemem tesztelése is volt, mivel éppen a jobb szemem rakoncátlankodik. A lövészetet pedig úgy határozzák meg, hogy jó szem és biztos kéz! A kilőtt patronok száma és a  lepottyanó galamboké - ha közelít egymáshoz, az sikernek mondható ! Csak saccolni tudom, hogy ez az arány idény eleji formának nagyjából megfelelt, a szemem pedig "állta a sarat". - hogy ezzel a képzavarral éljek  !  

Jöhet az igazi apróvadas szezon !

Harcsa fogta bot !

2020.07.17. 11:45

Még hogy a horgászat egy nyugis tevékenység ? Eddig én is azt hittem. Csendes pipázgatás, a fodrozódó víztükör bamba bámulása, a színes kapásjelzők szélmozgatta, andalító játéka, mondhatni az agyhalál közeli állapot idillje.

A tegnapi nap is így kezdődött. Talán a korábbiakhoz képest annyi változással, hogy harcsát szerettem volna fogni - ha már a fiamnak rántott harcsa formájában azt igértem - ami ugye egy eléggé, vagy inkább már túlzott magabiztosságot jelent. A "szokásos" csali felhozatalom szalonnával és pacal szeletekkel bővült, amit nem a pontyok gasztronómiai  ismereteinek a bővítésére csaliztam, hanem a harcsák ízlését akartam eltalálni.

A reggeli szélcsendből szép lassan Északi fuvallat, majd egyre erősebb szél kerekedett, ami nem tett jót a halak étvágyának, a botok is csüggedten vártak valami kis izgalomra. Egyre jobban belesüllyedtem a székembe, egyre laposabbakat pislogtam - ami már a bóbiskolás előszobája volt, amikor az egyik botomon kis rángás futott végig, a damil megfeszült, amitől az álom kipattant szememből és a bevágás után elkezdődött az izgalmas fárasztás. Nagyon szépen küzdött a hal, élveztem is, de az igazi boldogság akkor jött, amikor a szákba került a megigért harcsa. 

Aztán újra kezdődött a majdnem unalmas várakozás, már inkább a halastó fölött repkedő kacsákat nézegettem, saccolva, mennyit kéne elébe tartani, ha kacsasültett szeretnék enni. Mondhatni virtuálisan vadásztam és figyelmetlenül pecáltam, aminek az eredmény az lett, hogy a botomat húzta be a tóba valami jókora harcsa, mire észbekaptam ,már a közepe felé tartottak.  Egy kis szigetecske gubbaszt középtályon, fahídddal a "szárazfölddel " összekötve, erre nyargaltam fel, kezemben a másik botommal, hogy egyikkel kifogjam a másikat ! 

Szerncsémra a botomat vontató harcsa leakadt,  pár dobás után sikerült kihúznom a  - hozzátenném nem filléres  -szerelékemet. 

Ennyi zgalom - meg egy kifogott harcsa - nekem elég is volt egy napra !

Emlékmorzsák !

2020.07.02. 10:18

Az íráshoz - ha csak blog is az - kevés a rutin, nekem legalább is  -  csak a zsurnaliszták képesek semmiből cikket varázsolni. Az ihlet, vagy jön, vagy nem, melegben kevésbé, mert Múzsa sem csókol szívesen izzadt homlokot.

Most pedig melegből van bőven, ilyenkor az ember agyában a túlélés ösztöne dolgozik - jókora képzavarral - de remélem értehetően. De nem csak az írás esik nehezemre, a vadászatot és a pecát is hanyagolom, ugyanis semmi olyat nem csinálok szívesen, amiben nincs komfort érzésem. Remélem, ez nem tűnik nagyzolásnak, éppen a mai napon betöltött 77. évem, elég indok erre.  

Nem voltam ám mindíg ilyen "kényes" , rettentő jól bírtam a gyűrődést, nyilván az évek száma volt a meghatározó. Eszembe jutott - jé, talán mégis a Múzsa cuppantott egyet? - egyik Namíbiai kalandom, amiben a hőség és a vízhiány tett próbára

Még a kora reggeli mínusz egy-két fokban indultam Ópa nevű busman kisérőmmel Elandok ( jávor antilop) után, akik a Kalahári sivatag egyik itatóját látogatták meg éjszaka, hogy utána a száraz bozótos - se vége se hossza -  homokos sivatagban élelem után kutatva, eltünjenek valamerre. Az én szememnek alig, vagy egyáltalán nem látható nyomokat követtük, órákon át, Ópa szerint olykor már egészen közel kerülve hozzájuk, de ezek a jelek csak az ő számára voltak értékesek, én  - mint csökött fehér ember - csak botorkáltam utána. Hogy mennyi idő telt el nem tudom - Afrikában sosem viseltem órát - minek, itt az a mérvadó, amit a Nap mutat . Ha felkel, reggel van, ha lemegy, este.Közte meg vadászat !

Hogy ne szaporítsam, az egész napos cserkelés, homokban gázolás eredmény az lett, hogy az Elandok kiszúrtak bennünket és leléptek. A vadászláz múltával elemi erővel tört rám a szomjúság és mutogatom Ópának  - üveg nélkül ivási mozgást imitálva - hogy vegye elő a vizet és igyunk.  Erre ő értetlenül tárta szét karjait és rám mutogaottt, hogy az víz nyilván nálam van, mert nála nincs!

Sivatagi utazók leírásából tudtam, hogy az nem sok jót jelent, ha egy napi járásra vagyunk bármitől és nincs vizünk !  Hozzátenném, hogy a reggeli mínuszok után ekkorra már negyven fok körül lehetett. 

A mostani meleg, mellette a vízbőség, csak viccnek tűnik az akkori helyzethez. A történet vége az - hogy a farm tulajdonos elindult a keresésünkre, és  - miután ezt a blogot nem postumusz írom - meg is találtak.

Minden jó, ha víz a vége !

 

 

Alaszka !

2020.06.25. 21:58

Megrázó TV  felvételek borzolták a kutyások és a jóérzésű "kutyátlanok" idegeit, amikor egy kínai piacon, étkezésre szánt szerncsétlen kutyákat mutattak. Lehet mondani, hogy más kultúra, más hagyomány, stb. de a világ mára összeszűkült, majdnem minden kultúra egyetemes lett, azaz mindeki által látható, érzékelhető és elitélhető.

De most mással hozakodnék elő. Egy másik  - önmagára nagyon büszke náció - viszonyára azokkal a kutyákkal, akiket igazából szeret, barátjának, munkatársának tartja. Fut egy TV műsor - ráadásul kedvelem is - amiben  Alaszkában élő magányos,, vagy családos nomádokat mutatnak be, akik keményen megharcolnak az életükért, nap, mint nap kitéve magukat a természet sokszor kegyetlen megpróbáltatásának. Télen a kemény, zord hideg, a z alig két hónapos nyárban az esők, a moszkitók, stb. Ember legyen a talpán, aki ezt kibírja, sőt életformájának választja. 

Ebben a rideg környezetben a szánhúzó kutyák végzik a munka dandárját, mivel a motoros szánok mellet, sőt azok helyett, a kutyás szánok azok, amik elbírják ezt a munkát. Ezeknek a kutyáknak a lételemük a szánhúzás, igazából csak ahhoz értenek. 

 Az egyik filmben éppen egy fiatal, fél éves kutya sorsát mutaták be, miszerint a felnőtté válás, a falkába illeszkedés első fázisaként, rövid, alig két méteres láncra kötötték, egy kutyaházhoz. Ahogy a gazdája mondta - mostantól ez lesz az élete, ezen a láncon fog élni, míg ki nem öregszik a szánhúzásból.  Erről a láncról csak akkor kerül le, ha befogják a szán elé.  

Jó sors ez? Csak csendben jegyzem meg, nem  lehetne ezeket a csodálatos kutyákat egy bekerített részen szabadon tartani? Kell az a lánc? Ráadásul a láncon tartott kutya a meve, vagy farkas áldozata is lehet, mert nem tud védekezni, sem elszaladni. 

Nekem ez nagyon nem tetszik !

.  

Kutyafáját neki !

2020.06.15. 12:02

A kutya domesztikálása több mint 10 000 éves történet, mondhatni siker történet, mert a háziasítás egyben barátságot is jelentett. A kutya az ember legjobb barátja, - szól a mondás - de jó esetben ez fordítva is igaz. Azért eléggé kiszolgáltatott helyzet ez, mert a kutya sorsa az embertől függ, ami eléggé rizikós, mert sok kutyatartó., még nem nőlt fel ehhez a bizalomhoz. 

Faluhelyen a legtöbb udvarban kutyák szaladgálnak - ami nem lenne baj - de az már igen, hogy kereszben kasul párosodnak, sok esetben csak a szabadon kóborló - kb. másfél milliósra saccolt - gazdátlan kutyák számát gyarapítva. Városokban, falkákba verődve próbálnak megélni, sokszor igen jól, mert a megélhetésüket a kidobált ételmaradékok búsásan fedezik. 

Kisebb helyeken, például falun,  ez inkább magányos kóborlás formájába jelentkezik, amikor egy éjszaka csatangoló kutya, felveri az összes kutyát  - mintha élvezné - hogy döhös, harsány kutyaugatás kiséri az éjszakai portyázását.

Ilynkor pesze szegény pára kap hideget meleget, holott azt gazdának nem nevezhető valakit kéne jól eltángálni, aki őt utcára juttatta. 

Ezen bejegyzésem aktualítását mi sem bizonyítja jobban, mint az a kis szerencsétlen  kutya, aki napok óta az utcánkban csinálja a ribilliót, de befogni sem lehet, pedig lenne aki befogadná. Rühes is, harapós is, csúnyácska is - mégis ő az utca császára, örjöngésig tudja hergelni a jómódban  élő családbarát kutyákat.

Sok helyen, még az oltásra sincs pénzük az embereknek, tőlük bizony nehéz lenne számon kérni az ivartalanítást, ami gátat szabhatna a szaporodásiknak. 

A baj az, hogy nem látszik a megoldás ! 

  

Lecsengett !

2020.06.10. 22:00

Lecsengőben a járvány, mint háborúban a bombázások után, bújnak elő az emberek, a lakásuk börtönéből. Az eufória együtt jött a jó idővel, mindenki megindult, elindult, lassan újra megtelmek a városok falvak élettel, a félelem, rossz álom maradt, a karantén nehéz heteit  lassan majd elfelejtjük. 

A hősködés is beindult, " én nem is féltem, minek, csalánba nem üt a menykő", de van ennél cifrább okoskodás is, ami mindenféle összeesküvés elméleteket vélt tudni és a vírus létét tagadni, stb. 

Úgy lehet ez, mint a gyerekeknél, ha váratlanul nagyot villámlik és hozzá fülrecsegtetően dörög, aminek a hozadéka a hatlmas ijedtség és a szaros nadrág lesz. Az ijedtség elmúltával jön a hősködés, " én nem is féltem csak úgy csináltam" de  a szaros gatya a bizonyíték, hogy a félelem valódi volt . És ez nem szégyen ! 

Norméális ember fél a vírustól, hiszen volt alkalmunmk látni, hallani, hogy micsoda pusztítást tud csinálni ! Most, hogy elvonult felőlünk, nem kell szégyellni, hogy féltünk, mert a  gatya a bizonyíték rá, hogy mennyire !

Szorongani sem kell, mert az hosszú távon lélekromboló lehet, de egy a korábbinál visszafogottabb, szolídabb életforma kialakítása, vírus nélkül is szívből javasolható. 

Mikor ezeket a sorokat írom, már tudom, hogy a bejegyzésem alcíme, a "balkezes " bak lesz ! A főcím -  a pünkösd - pedig a szentlélek ünnepén kívül, a koronavírus szorításából fellélegzés szimbóluma, az emberi találkozások helyrállása, a normális életvitelhez visszatérés, a szorongások oldódásának bizakodással teli napja lesz. 

Ha már ünnep, akkor legyen vadász ünnep is, ugyanis hónapok kihagyása után, újból együtt vadászhattam Anti barátommal, az ő meghívásának eleget téve, őzbakra. Igazából, már az is csoda számba megy, hogy egy 70 és egy 77 éves ember, még tud vadászni, illetve hogy egyáltalán még él ! 

Elnézést a moralizálós cikk-cakkért, de az én ars poetikámban a vadászat, nem azonos a lövési kényszerrel, mondhatni másodlagos, hiszen a természet símogató ölelésében a gondolatok szabadon szárnyalhatnak, emlékek törhetnek elő, a mút és a jelen békében összeölelkezhet, eggyé válhat, mintha valóban a szentlélek szállna le a magaslesen ücsörgő vadászra. 

A pipafüstömmel egy kicsit Antit is beborítva - nem baj, szeretem az illatát, szokta mondani - éppen az előttünk zöldelő, már vágásra érett lucernában csipegető bakot nézegetjük, de miután nem "őérte" jöttünk, így a szívverésem sem gyorsul fel, nem kell lőni, nem kell izgulni ! Azután felgyorsulnak az események, Anti oldala felől, egy fiatal bak rohan, mintha kergetnék, de Anti azonnal súgja, mögötte egy másik bak - egy lőhető selejt -  szóval, nem "mintha" kergették, hanem valóban. Ahogy mondani szokták, "az évek meg a rutin" hozta össze számomra ezt a bakot, mert Anti azonnal előrehajol, a hátát felkínálva a puskám feltámasztására és az első alkalommal megejtett balkezes lövésre. Nem virtuskodásból, hanem kényszerből tértem át a "sutából " lövésre - de vadászat szempontjából ez nem lényeges !  

Sokadik bakja ez életemnek, de ez a bak - különlegességén kívül - a barátság, a vadász szerencse, a töret átadást ünnepélyessé tevő, pazar Naplemente, ami a paletta minden színével és ragyogásával festette meg az ég alját - ami számomra, vadászat minden szépségének ünnepnapja lett !

Féle-fajta !

2020.05.24. 16:16

Samu kutya hozzám kerülését egyszer már leírtam, hiszen  lelket melengető, megható történet volt. Igazából ajándék kutyaként került hozzám, hogy felejtsem az öreg vizslám elvesztését. Semmi chip, semmi törzskönyv, számazásáról annyit tudtam meg, hogy apja, anyja vizsla, vagy ahhoz hasonlók voltak, igazi vásárbeli saroglyából árult kiskutya.

Most nem akarok a fajtatisztaság irányába elkalandozni, hiszem nagyon sok, "lepapírozott" kutya származása ezer sebből vérzik, nagyon aktívan ügyködnek a kutyagyárak. És egyáltalán nem a csícsás pedigré a szerethetőség, illetve a használhatóság mércéje, sőt, olykor a "féle-fajta" jelző, igazi derék, jó lelkű kutyát takar.

Nos, ennyit Samu származásáról. Ennek már lassan negyedik éve, Samu valóban hozta magával a vizslákra jellemzőeket, a lelkes vadász vértől kezdve, a jóságos lelkivilágig, szinte mindent,  de hozott mást is. Itt jelentkezett először, hogy a szülők nem voltak szűrve displaziára - magyarán csipőficamra - ami örökletes dolog, sajnos Samunál az is lett.

Ilyenkor szinte kötelező ( lenne)  az ivartalanítás, hiszen arra semmi szükség, hogy tovább öröklődjön a betegség. Nehéz szívvel hoztam meg a döntést, de igazából ez nem sajnálat kérdése, hanem a fajta érdeke. 

Két napja történt az ivartalínítás, azóta egy tölcsérrel a nyakában próbálja megérteni, hogy ezt miért is kapta, hiszen a műtétre nem emlékszik, a fé lnapig tartó, ébredezős kábulat is inkább nekem okozott féltő szorongást. 

Amikor hozzám jön és a tölcsérből rám néz, avval szép barna, könyörgő tekintetével - marokba szorítva a szívemet -  szinte várom, hogy megszólaljon : " gazdám, ha valami rosszatt tettem, igérem, soha többet nem teszem, csak vedd már le rólam ezt a valamit, látod, mindennek nekimegyek, enni sem egyszerű ebben az izében, no meg Vahúr lakótárs is igancsak elszemtelenedett, ráférne már egy jó kis verés" !    

Még szerencse, hogy az állatok az igeidőket nem ismerik, nekik a múlt, jelen és jövő semmi tsem jelent, így azt sem értené, ha mondanám, hogy kitartás, tíz nap múlva lekerül a fejedről a tölcsér.

Aki kutyát vesz, gondot vesz ! A kutya ránk bízta megát, amikor domesztikálódott, az ő életük, a mi felelősségünk !

Nem nagy teher, hiszen cserébe feltétlen szeretetet, ragaszkodást kapunk érte !

Fegyvertelen történet !

2020.05.18. 18:35

Két embernek nem éppen a legkomfortosabb a les, illetve nem is les, csak egy hordozhat kis tákolmány, ami "őrbódénak " került az erdő sarkára, hogy a kiváltó disznókat lehessen innen riogatni. MInden este hozott valami élményt, a les felértékelődött számomra, hol szarvasok sorjáztak ki libasorban .- helyesebben szarvassorban - máskor egy hibás agancsú bak kellette magát, de róka is lopakodott már el előttem. Egy bátor nyúl már arra sem reagált, amikor mentem a les felé, valahogy megsejtette, hogy nem ellenség vagyok. Összehaverkodtunk !

Ezen a koraestén, -  amikor a Nap még le sem bukott a dombboldal mögött, de a Telehold is kezdett felkapaszkodni, így az égbolt két oldaláról nézhettek farkasszemet - az erdőből egy halk roppanás jelezte, hogy valami motoszkál a les mögötti erdőben. A szajkók is hangos rikácsolásba kezdtek, ami ugyan rókát is jelenthetne, de a zaj nagysága termetesebb jószágra vallott.

Aztán a reccsenés "gazdája ,egy szép kansüldő jelent meg az erdőhöz símuló zsenge búzavetés szélében - sokat mondok, ha húsz méterre -  majd komótosan átgázolt a szemközti sűrű felé, annak a szélében pedig önfeledt túrkálásba kezdett.

Mindez a Nap és a Hold közös fényében, vadász számára ritkán adódó ziccer helyzetben. Ha szemmel verve lehetett volna lőni, akkor a disznó már nem élne, de ez ugye nem működött, a puskám pedig otthon pihent a fegyverszekrényben. A puskám helyett - ha jól emlékszem harminc év után talán másodszorra - a nejem volt velem.

Ők ketten pedig - mármint a nejem és a fegyver- egymást kizáró tényezők, még szerencse, hogy harminc évenként kell döntenem, kettőjük között. . Így azután maradt a látvány, az élmény, meg a gyenge vigasz számomra, miszerint szegény disznóból úgyis szappan készülne, mivel a sertéspestis erre a sorsra juttatja az elejtett disznókat. 

Nagyon szép este volt !

Kapásjelző !

2020.05.05. 09:49

Nem is tudom, hogy élek-e még, vagy már meghaltam, időt nem érzékelek, de nagyon régóta egy sötét, szűk börtön rabja vagyok, talán nem is egyedül, érzem egy-két sorstársam kerekted idomát hozzám símulni, de lehet, hogy ezt is csak álmodom. 

Aztán megmozdul a börtön, ringatózik ide-oda, aztán egy autó kezd rázkódni alattam, ami már ismerős kezd lenni, emlékein szerint a szabadulás így szokott kezdődni. Először simán fut alattam az autó, azután döcögve, nagy port húzva magunk után, amit én ugyan nem érzek, de a történethez hozzátartozik, ezért a mesém része is !

Egy kis rövid ringatózás után, a börtönömbe jól ismert, a hosszú rabságot felejtető illat kezd beszállni, igen, ezt már ismerem, ez a szabadság illata, a halastó zsongító, bódító, számomra az életet, az életem értelmét hozó reménysége.

Egy kissé halszagú kéz segít ki a szabadba, karikába fáradt testem szépen szétnyitja, majd egy ügyes mozdulattal egy zsinór köré ügyeskedve, újra összapattintja. Jaj, de jó, ez ám a szabadság,  illegek, billegek, a szél gyenge fuvallatára, de igazából nem ez a dolgom, a dolgom az, hogy hálát adjak a halszagú kéznek és egy hirtelen mozdulattal, mondhatni felcsapódással jelezzem, ha a bennem futó zsinór végén történik valami. 

Eleinte semmi nem történik de ezt én így is élvezem, a halszagú kéz egy pipát kezd megtömni, a füstje egyáltalán nem zavar, sőt, az emlékeket hozza fel belólem, a régmúltban is így történt ez, egy kis pipafüst, majd hirtelen a heves akciók, amik az én javaslatomra szoktak beindulni. 

Már majdnem unalmas kezdett lenni a tétlen billegés, amikor végre hatalmas rántást jeleztem a "kéznek", ami kezdte a zsinórt tekerni, én pedig a bothoz tapadva igyekeztem nem összegubancolni a bennem futó zsinórt. A közös munkánk eredménye lett egy szép hal, amitől a gazda keze még halszagúbb lett, amikor másodszorra is a helyemre pattintott.  

Ez ám az szép élet, a szabadság, ami gyorsan felejtette a hosszú karantént, nekem is, a "kéznek " is !

Megtört a jég....

2020.04.29. 16:41

Megtört a jég, - hogy fagyos hasonlattal éljek - hat hónap kihagyás után újra felmerészkedtem egy lesre, ami nem bátorság hiányából, hanem a műtétre váró csípőm állapotából fakadt. 

Érdekes, hogy a hasonlat inkább optimista kicsengésű  - mint nálam is - mert valami jóra forduló dolog szimbolikája. Ennek pesszimista változata a "vékony jégre tévedt" - ami már nem éppen jó kimenetellel kecsegtető helyzet. 

Ezt csak egy kis kitérőnek írtam le, ha már jég, legyen kövér ! Lúddal mondják, de így jobban passzol ide !

Szóval a lényeg az, hogy lányos izgalommal pakoltam a hátizskom, pedig hosszú vadász életem alatt már ki tudja hányadszor, de ekkora kihagyásom nem is tudom mikor volt. Rögtön a lesre kapaszkodásnál leteszteltem az "új " lábam,  szépen tette ő is a dolgát, ahogy a létrafokok adták, úgy került az új protézises is sorra, jobb, bal, stb semmi lazsálás ! tessék dolgozni !

A les, mint egy kilátó, dombélen állt, kelet felé a Somberki, nyugat felé a szekcsői határt pásztázta a szemem, mint a múlt és a jelen lehetőségének a határát. A seb begyógyult, már nem szorul össze a szivem ( csak az öklöm) amikor az elvesztett területet vizslatom. 

Egy fácán párocska édelgett a vetés szélében, azután három őz jött ki az erdőből, ami nekem látványnak erre a napra elég is volt ! 

A vírusos valóság - mint vékony jég - és az idilli látvány, a debütáló vadászat újdonsága - mint megtört jég, ekkor nyert értelmet ,és kerülhetett egy gondolatba - mint a bejegyzésem elején !

Szirom zuhatag !

2020.04.21. 18:37

Eladó sorba serdült a szép, sudárderekú meggyfa, pedig származása szerint csak  - avitt retorikával mondva - fattyú gyermek lehetne, hiszen vadalanyból nőtte ki magát. A szomszéd kertjében eredt meg, ki tudja nem egy általam átpöckölt meggymagból eredt-e meg, vagy unta, hogy lakatlan kertbe pottyant, ahol semmi érdekes nem történik, csak a gaz nő, de nálunk, ahogy a kerítés fölött már át tudott kandikálni, mindíg zajlott az élet.

Az unokáknak kialakított játszótér fölé kezdett terebélyesedni, igazából nem is bántam, a szépségéért nem volt nagy ár az őszi levél söprögetés. A korona vírusról mit sem tudva, vagy ha tudott -  akkor éppen a bezártságunk, a hangulatunk javításásra - az idei hófehér nászruháját lélegzet elállító szépségben öltötte magára. Ilyen szép menyasszonyi ruhát csak a természet tud produkálni. 

Aztán a minap, amikor az unokám éppen a fa alatt játszott, egy jókora szél borzolta meg a virágba borult fát, ahonnan az összes fehér szirom, mint egy igazi hóvihar, fehérbe öltöztette az udvart, a hintát, a homokozót. Egy pár bátor szirom pedig a kicsi lány hajában kötött ki, igazi kis hercegnőt varázsolva belőle.

A kevergő kavargó, ide-oda lebegő szirmok és az örömtől táncra perdülő unoka önfeledt kacagása szinte hihetetlenné tette, hogy mi is zajlik a viágban.

Ezekért a percekért érdemes élni !  

Vírus vers !

2020.04.14. 19:13

Nem egyszerű dolog úgy írni, hogy mind a zöld vadászruha, mind a fehér köpeny által okozott jóféle izgalom kimardt az életemből. Tudnék nosztalgiázni, de a múltba révedező irodalom nekem nem kenyerem.

Mi mardt akkor?

A vírus olyan markánsan fedi le az életünket, határozza meg mindennapjainkat, hogy ennyi elég is belőle, örülünk, ha csak percekre is, de elfelejtjük a sok rémséget. Ekkora pusztító csapás az emberiséget szinte csak a pestis járvány idején érte, már-már kezdtük azt hinni, hogy minden értünk van, az ember legyőzte - divatos szóval leigázta- a természetet, mi vagyunk az Isten. Többes számot használok, mert porszemként is, de benne vagyok abban a masszában, aki felélte a Föld éves tartalékaik már a hatodik hónapban.

Van tanulság? 

Persze, hogy van ! Először is, egyszer legyen vége az "ember az embernek farkasa" viselkedésnek, A politika hátráljon oda, ahová való - az emberek szolgálatába - és mindent félretéve azon munkálkodjon mindenki, hogy életben maradjanak a szülők, nagyszülők és a fiatalok is, akik most még úgy gondolják, hogy életkoruk védelmet jelent, de a vírus "okos", majd úgy mutálodik, hogy bárki megkaphatja. Bár ne lenne igazam !

Hívő vagyok és bizakodó, talán még optimista is. Egyszer ennek is vége lesz,  a tanulságot elég lesz akkor levonni, de az biztos, hogy ebből csak okosabbn kerül ki az emberiség. Hogy jobban-e, az más kérdés!  

Nem vagyok poéta ( sem), de ez a vers kibuggyant belőlem : 

Kézenfogta kedd a szerdát / Majd sorban a hetek egymást / A napok lustán cammognak előre / Hónapok torlódnak a bizonytalan semmibe !

Tavasz, nyár, ősz váltakozása / A négy fal börtönébe zárva / Belenyom a rettegés / Vírusos magányába ! 

Naív vagyok ?

2020.04.03. 13:47

Maga alá gyűrte a vadászat etikai normáit az új nagybirtokosok mohósága. Vadkár címén statáriumot hirdettek minden szarvasra - a bikák kivételével - azok ugyanis kellenek majd ősszel ugyan ezen OKJ-s grófoknak a falra, státusz szimbólumnak.  Az eredményességük is garantált, hiszen most már szinte alap felszereltség a tiltott hőkamerás céltábcső, stb.ami elől nincs nyugta és menekvése a vadnak. Kérdeném, hogy ami tilos, az miért szabad? Naív vagyok, de ez jól áll nekem !

Az meg megérne egy misét, hogy ebben az időszakban, amikor várhatóan akár több millióan is a létminimumon fognak tengődni, vagy az alatt, éhezve, hogy a lőtt és negatív pestises disznókat miért kell a fehérjefeldolgozóba küldeni szappanak, amikor  a közétkeztetésben lenne a helyük.

Másodszor vagyok naív?

Ezt a témakőrt bezárva, zárásul és biztatásul, egy szép verset biggyesztenék ide, Kerényi Grácia költőnőtől.

"Kellenek még helyek, ahol igazat mondanak. Kellenek emberek, kik nem motyognak orr alatt. Kellenek gyerekek, kik tudást kérnek és hitet. Kellenek öregek, kik elfecsérlik szívüket ."

Harmadszorra már nem vagyok naív, hanem bizakodó!

Ámen !

2020.03.24. 09:49

Én kérem ezt az inzultust kikérem magamnak - mondom egy angol lord stílusában.Tudnám édes anyanyelvünkön is, de azt nem bírná el a papír ( képernyő). Most éppen nem a vírusról lenne szó, igaz azt is kikérhetném magamnak, magunknak , hanem erről az orvul jött fagyról és havazásról.

Tudom, hiába is ágálunk ellene, a természet szeszélyével együtt kell élni, mi több elfogani,de  ebben is mi vagyunk a ludasasak, sőt bűnösök, mert a természet brutális rongáláa, haragot, indulatot vált ki benne - hogy ilyen emberi jellemmel illessem, ami már önmagában is sértő. Bevallom, a szivem vérzik a virágzó gyümölcsfákra rakodó hó miatt és szívből drukkolok nekik, hogy kibírják ezt a két naposra igért fagyos attakot !

Ha most nem tanulunk szerénységet, akkor sosem. A sokszor lenézett "falusias" életforma - amit a tanyáról Pestre özönlő celebszerűségek tagadnak meg leghamarabb - most felértékelődik, a vidék élhetőbb és biztonságosabb lett - mindíg is az volt -  mint a túlzsúfolt hangyabolyhoz hasonló városok.

Mi, akik vidéken, falun élünk,  most a karantén alatt tesszük azt,  amit a nagyszüleink tettek, azaz a kertet kapirgáljuk, a házat rendezzük, hiszen husvét előtt ez így illik, a kutyákkal sétálunk és azt főzzük, amink van itthon. Nem jelent traumát a "bezártság", sőt.... !

Vírus, havazás, földrengés - mi jöhet még ? Az élni akarás, a fegyelmezett és szerény viselkedés és az elgondolkodás a hogyan továbbról, mert hogy így nem mehet tovább, az biztos ! A világnak nincs vége, csak az emberi gőgnek !

Ámen !

A vírus árnyékában !

2020.03.22. 11:09

Szemnek láthatatlanul, testünknek kivédhetetlenül borult fölénk a főgonosz, a vírus. Ha valamikor, akkor éppen most, ebben az időszakban maradok a  - korábban megreklamált skatulyámban - vadászírói mivoltomban, hiszen a járványról éppen eleget olvashatunk, hallhatunk, szoronghatunk.

A korán jött tavaszi meleg, a harsány kikelet, a fák, bokrok frissen kipattant rügyei,- amik még csak sejtetik a zöld színt, fátyolos glóriát adva nekik,- az örök élet igéretét hordozzák. A madarak szinte önkívületben fújják szerelemes dalaikat, a kabátot levettető lágy déli szél, a magokhoz előkészített föld bódító illata - minden, minden az élet szépségét, az örökkévalóságot hirdetik.

Mint a háborgó, sziklákat ostromló óceán felszíni örjöngése és a mélyben csendesen úszkáló színes halrajok,  hullámzó korallok békéjének idillje, úgy válik el egymástól a tavasz zsongító békéje és a ránk telepedő vírus, halálos ölelése. Micsoda kontraszt ! Talán ettől olyan hihetetlen !

Van-e élet a vírus szorításában? Van és a vadászat is ilyen, hiszen egy erdei lesre kiülés, vagy egy esti szalonkahúzásra kimenetel, csak erősíti a testet, lelket! 

Az a hír jött, hogy a kedvenc lesemhez vezető erdei út fölött, láttak szalonkákat ! Nosza, több sem kellett és már mentem is, Samu kutyám magam mellém füttyentve. Csodálatos, szép este volt, a várakozás izgalmával és Samu kutyám kérdő tekintetével  -  kedves gazdám, ha meg nem sértelek,  ez dög unalmas,  lassan ránk sötétedik és te csak az eget nézed, én meg fázni kezdek , ha nics az a gyanútlanul mellénk totyogó fácánkakas, amit jól megugattam , akkor ezt a kirándulást csak egy kicsit élvezem, de igazából nem nagyon értem !

Az egész napi fészekrakásba és szerelmeskedésbe belefáradt madarak egyre halkuló csivitelése, a lassan leszálló est  bársonyos sötétje, a fák koronája fölött megjelenő Esthajnal csillag hunyorgó fénye a szalonkázás végét jelezte. Hogy nem láttam szalonkát, az lényegtelen !

Sokszor a várakozás izgalma szebb, mint a beteljesülés !

A rohadt kis mutáns !

2020.03.12. 14:32

Egyik régebbi bejegyzésemben tettem egy kis "kitérőt, kiléptem a "vadászíró" szerepemből és egy kis állatmesét írtam le, ami a szereplőket illetően félreérthetetlen volt - farkas, róka, medve, nyuszi, stb - de amit a szájukba adtam - egy harcias kommentelő amazon szerint - politikailag mocskolódás volt a regnáló hatalommal szemben ! Divatosan szólva "dobtam egy hátast", hiszen "huncut az ki rosszra gondol", a kommentelő ezt tette. 

Most viszont valóban kilépek a "skatulyából ", hiszen a csodálatos tavaszi kikelet csalóka szépsége és álságos nyugalma mögött, a halál angyala lengeti kaszáját, lecsapva vétkesre, ártatlanra,bárkire, aki útjába akad. OLyan békés itt minden, a virágba borult mandulafák, a rügyező bokrok, sarjadó virágok, tavaszi éhségüket csillapító méhecskék, a vetések alá lazított föld bódító illata - ami szinte hihetetlenné teszi, hogy nagy a baj. 

Micsoda kis mocskos szörnyeteg ez a vírus. Alattomban, megbújva vétlen állatokban olyan mutációt hoztak létre, ami ellen nincs védelem. 

Dürer "az apokalipszis négy lovasa" metszete hátborzongató, a pastisjárvány óta csak egy rajz, semmi több, de most "életre kelt", aktuális lett. A jó és a rossz harcából - "ember küzdj és bízva bízzál" az élet fog győztesen kikerülni, ez biztos, de az is, hogy tanulság van-, lesz bőven. 

Vadászat? igazából nem is tudom, hogy lehet-e egy gondokkal, némi szorongással, családért aggódással  teli puttonnyal jó szívvel kimenni vadászni.

Vagy éppen az erdő csendje, nyugalma ad biztatást, hitet ?. 

A választ az idő fogja megadni !

Nyerésben a vírus !

2020.03.04. 11:08

A tavaszi madárvonulás első hírnökei a bíbicek, már javában"jajonganak" a vizes rétek fölött, de a többiek is serényen utaznak idefelé, vagy már meg is érkeztek, mint a gólyák. Időrendben közéjük ékelődve jöttek a szalonkák, a tavasz igazi hírnökei,ünneplőbe öltöztetve a vadászember lelkét ! Úgy látom, hogy a korábban - mondjuk az én zsenge életkoromban - a szalonkavárás volt a vadászati idény non plusz ultrája.

Alig pár fanatikust leszámítva, a szalonkázás kiment a "divatból", igaz, ennek komoly akadálya lett a monitoringozás, amit értek ugyan ( nem vadászoknak mondom, a terítékre került szalonkáról, részletes adatlapot kell kitölteni, elküldeni, stb ) de elfogani nem tudok, mivel a környező országok jórészén, minden megkötés nélkül lövik a szalonkát.

Valóban kell egy kis ( nagy) fanatizmus, hogy a hajnali és esti fél órás égbolt nézéshez hajnalban keljünk, késő este feküdjünk, közte meg álmosan kóvályogjunk.Aztán ha esetleg hallunk egy korrogást, vagy pisszegést, netán látunk is szalonkát, akkor ez már beszédtéma, majdnem vadászsiker.

És ilyenkor mennyire nem érdekel bennünket a vaddisznó, legföljebb annyiban, hogy az esti haza-botorkálás közben  ne akadjunk malacos kocába, mert egyáltalán nem megnyugtató sörétes puskával a kézben hallgatni a dühös, malacait féltő koca horkantásait. 

Jut eszembe, már ez is ritkaság számba menne,  hiszen a sertéspestis miatt, a kocákra kiadott statárium, igen sikeresnek látszik.

A madárinfluenza, lánykori nevén a H5N1, a sertéspestis, köztünk, emberek között meg a korona vírus, egy olyan támadás, amit a vírusok indítottak az emberiség ellen. 

Nem tudni, ki áll nyerésre.

 

Záróra !

2020.02.28. 09:59

Két hét írásszünet mentségéül hoznék ide egy idézetet Kurdi Imrétől. 

"Nem a csend van két szó között, hanem  a szó van két csend között. Szólni nem az tud, aki szólni tud, szólni az tud, aki hallgatni tud ! "

Nyilvám az élő beszéd retorikája nem azonos a leírtakéval, hiszen irodalomban a "csend" azonos lenne az üres papírlappal. Erre is volt már példa, ahol a könyv tíszta papírlapokat tartalmazott, az "író" azon ajánlásával, hogy mindenki szabadon belgondolhat bármit.....! Ügyes ugye?

Nálam a "csend" nagyon is eseménydús volt, hiszen a fácán-szezon utolsó napjait éltük meg, két egymást követő csütörtökön. Két egyforma vadászat nem létezik, két egyforma lövés sem, de ezek leírva nagyon hasonlítanának egymásra, szóval unalmasak lennének.Tehát hagyjuk !

 Szólnék inkább arról, hogy a fácán-szezon végével, "csak" a sörétes puska kezdi pár hónapos pihenőjét, egészen az augusztusi gerlézésig, esetleg közben egy-két korongozáshoz elővéve. A korongokkal az a "bajom", hogy repülés közben se nem hápognak, se nem kakatolnak ( mint a fácánok ), csak hangtalanul és közömbös pofával repülnek, ha találat van, egyszerűen szétesnek, nem okozva vadász sikert.

A vadászat nem csak a sörétesek bulija,hiszen közben a golyós fegyverek is teszik, illetve tennék a dolgukat, de lassan nincs mire. A vaddisznókat a sertéspestis tizedeli, van ahol kipucolta, a szarvas szegény annyira zaklatva van, hogy rohangál ide-oda, ahol megjelennek ott sok lesz, ahonnan elfutottak, ott semmi, azután fordítva.Lőjük, ne lőjük, a dilemma, de a földtulajdonosoknak ez nem kérdés, ha rámegy a földemre, durr...!

Ha egy kicsit sötétre árnyaltam mondókám, akkor vállalom, ugyanis nagyon bánom, hogy vége a fácán szezonnak !

Egy diófa búcsúja !

2020.02.20. 09:24

Fél évszázados korom ereje áramlik leveleimben, hatalmas gyökereim szilárdan tartanak, nyári szélviharnak, téli hófúvásnak hetykén ellenállva. Karéjos, mélyen cakkos leveleim tavaszi zsendüléstől, őszi elvesztéséig jótékony árnyat adnak az alám telepedőnek, akár több generációnak is, ahogy a mondás tartja: én ültettem a diófát, más szedte le a dióját !

Nem zavar, ha szél verte por lep el, jó érzés, hogy ennyivel kevesebb jut máshová, meg egyébként is tudom,  hogy  egy jótékony eső majd megszabadít tőle.

Falun élek, autók szennyét csak módjával kell szűrnöm, így több energiám marad az emberek tüdejének táplálására. Csodás magzatom, zöld burokban jön a világra,aztán pár hónap alatt a bársonyos zsenge teste kemény héjat növeszt, így vigyázva magára, hogy végül az emberek csemegéjévé váljon !  De nem is ekkor van baj, hanem korábban, amikor egy gyütt- ment  valami tengeren túli rusnya bogár átdöfi őket  és gyermekeim testébe rakja undorító váladékát, amibe szegények belepusztulnak .

Rémülten hallgattam az engem vizslató emberek beszédét, hogy én már mihaszna lettem, nincs termésem, ki kell vágni ! Kiáltanám, hogy segítség, hiszen nem  biztos, hogy következő évben is eljön ez a bogár és akkor bepótolom az idei termést is, de ezen kvül is tenném még a dolgomat, amiket eddig elmondtam. Hogy lehet az ember ilyen önző?  Miért kell elpusztulnom mások miatt? Nem elég a szépségem, a sok jó tulajdonságom? 

Komiszak vagytok emberek és hálátlanok ! 

Csak szerényen !

2020.02.14. 09:44

Nem ül egy asztalhoz Téltábornok és Tavasztündér, inkább beosztják a napot, ki éjszaka, ki nappal intézi a dolgát. Így azután a vadászatok is Janus arcúak, a reggeli gyenge fagyokat a délelőtti langyos meleg váltja, számunkra egy napba sűrítve a két évszakot ! A növények, virágok sem tudják, hogy mit tegyenek, a bimbók pattanásig duzzadva hezitálnak, kinek higgyenek.

A tegnapi nap is hozta a formáját, reggeli induláskor még a fagyos útra kellett vigyázni, déltájban pedig lehetett vetkőzni, a meleg déli szél sorban szedte le rólunk a ruhadarabokat.Ebben a tavaszias időban a fácánok is merészen szétszéledtek a hatalmas területen, a több hónapos telepi élet után, élvezték a rövid szabadságot. Egy nevelt fácánnak csak ennyi boldogság adódik az életből, hiszen vadászatra tenyésztették. Ezen nem kell fanyalogni, hiszen egyetlen csirke, kacsa liba sem a hosszú élet hírnöke. 

Egy kis átkötéssel - mármint amit a szabadságról említettem - magamról is ezt tudnám mondani, az "új" lábam engem is kezd szabaddá tenni, ha még óvatosan is, de egyre bátrabban botorkálok a vadászatokon.

Az eredménnyel dicsekedni nem tudok,de azzal igen, hogy egy majdnem fekete színben pompázó kakast sikerült lőnöm.  Korlátozott mozgás, szerény eredmény, csodás egyensúlyban !

 

.

Mit hord a szél?

2020.02.05. 10:11

Hígulunk hígulunk, ahogy a pörköltből gulyáslevest farag a beleöntött víz. A vadásztársadalom is hígul, miután "úri" sikk lett a vadászat, sorra másra léptetik be egymást a politikusok, ahol a pénz ugye nem nagyon számít. A háború utáni vadásztársaságok zöme az egyszerű, csizmás emberekből verbúválódott, csak egy-két "osztályidegen" ember kerülhetett be. Aztán ez is lazult, a társaságok összetétele igen színessé vált, volt benne gyárigazgatótól kezdve, TSz kombájnosig mindenki. 

Ebben az időszakban már én is társasági tag voltam, sőt vadászmestere egy alföldi társaságnak, így jó belelátásom volt a dolgokba. Annak az időszaknak a legnagyobb erénye az az egy év próbaidő volt, amin mindenkinek át kellett esni, bármilyen rangja, titulusa is volt, hajtóként kellett kezdeni, hogy a tagfelvételen esélye legyen. Most semmi más "csak" pénz kell hozzá! 

A vadásztársasági tag - bármi is volt a "civil" életben - vadászat közben, alatt, csak egy volt a sok közül. Nagyon jól működött a dolog, remek barátságok köttettek, jól megfért egymással a csizma meg az íróasztal. 

Nos, ez volt a múlt, a jelen pedig az, hogy egymást passzírozzák be az "urak", amire mondanám, hogy a"szél is összehordja a levelet!"(noch dazu: szemetet !) Most, hogy a vadászati világkiállítás egy anyagilag jól fizető lehetőség lett-  mármint a lenyúlásra - olyanok is vadászok lettek, akikkel nem szívesen vállalok közösséget.

 Gond egy szál se, az én korosztályom rövidesen kikopik ebből a jelenből és akkor hajrá, mehet a vadirtás !

Barátság !

2020.02.01. 18:08

Ha csütörtök, akkor fácánozás! Ezt a ritmust szoktam meg, sőt,mi több igénylem, mert ha elmarad, akkor nem jól érzem magam. Két napja is ez volt a program, kompozás, kicsit csúszós úton autózás, aztán ahogy melegedett és a sárból a fagy kiengedett, kegyetlen sárdagasztással folytatódott. a nap. Én nem tudom, hogy ilyen ragaszkodó sár van-e máshol, de az bizots, hogy csizmáról, autóról lemosni szinte lehetetlen.Az én privát keresztem a vadászat utáni autómosás, amit szívesen elengednék.

Két egyforma vadászat nincs - hála Istennek - de témának már nem elég izgalmas, nem is untatok vele senkit. 

Miután a "bejáratós" lábam miatt, a hajtás közeledtéig a vadászszékemen csendben elüldögélek, van időm - és kedvem - hogy a gondolataimat szabadjára engedjem, ilyen csodás, majdnem tavaszias időben, hadd nyargaljon az is, mint az élénken fújó lágy szél. 

Már írtam, valahol, valamikor, hogy számomra  vadászat a barátságot is jelenti, de ez nem azonos azzal,  hogy az egész vadásztársadalmat a keblemre ölelném,  sőt.....! Az a pár "kipróbált" barát, akikkel évtizedek óta együtt vadászok, akikkel nem érdek, vagy politikai, ideológiai meggyőződés tart össze, hanem az évek alatt megismert emberség, tisztesség, nekem bőven elég. 

Hogy valami mottó is legyen a végén, fabrikáltam egy gondolatot, a " szép az, ami érdek nélkül tetszik" mellé, ami a barátság hitvallása is lehetne:"barátság az, ami érdek nélkül működik !" 

 

A nyomor kapuja !

2020.01.25. 10:20

A nyomor kapuja Harkány, a terület pedig - ahová a Jóisten is csak néha kukkant be - az Ormánság ! A Pécs, Szigetvár, Barcs útvonal a terület "teteje", "alja" ,meg a Dráva. Ide szorult be a nyomorúság, a szegénység, a jól látható lepusztulás ! Pedig ez IS Magyarország, nem csak kicicomázott Budapest. 

Jó harminc évvel ezelőtt is jártam ide vadászni -  a falu nevét melőzném - amikor még ovoda, bölcsöde, iskola, meg jól működő Tsz tette élhetővé a vidéket. Minden összeroppant, megszünt, munkahely nincs, a falvak gettósodtak, a házak vagy üresek, vagy összedőltek.

Miközben a terület alatt, a mélyben olajat talált egy cég - nem is keveset - a kitermelés folyik, a bevétel is, valakik zsebébe. Az biztos, hogy az itt élőknek ebből semmi hasznuk, pedig ők ülnek a folyékony aranyon ! Nyilván a kitermelés mellékterméke az a gázfáklya, ami éjjel nappal hatalmas lánggal ég,  annyi gázt a levegőbe eresztve, amiből az egész régió fűthető lenne !

A tegnapi nap sokkoló volt, mert szembesültem mindezzel. Látja ezt valaki a több milliós fizetéssel a parlamentben unatkozók  közül? Van fogalmuk, hogy ez a szegénység nem az itt élők bűne ? 

A vadászat is olyan lett, mint a látványtól a hangulatom - ködös, fázós, sikertelen !

Hogy is van ez?

2020.01.20. 21:32

Amíg a legközelebbi vadászat nem ad ihletet az írásra, addig is  - mintegy helykitöltőnek - vagy egy kicsit annál  többnek  egy, a napokban halott bölcsességet osztanék meg Önökkel. 

A szöveg így szól: "Nem az a gazdag ember, akinek mindene megvan, hanem az, akinek semmi nem hiányzik"! 

Ízlelgessük, kóstolgassuk, és gondolkodjunk el rajta. De az is lehet, hogy elég csak megöredgedni ennek a gondolatnak a megértéséhez !

 

 

Matyi halászleve !

2020.01.17. 10:30

Nem sok jóval kecsegtetett a látvány, ami az ablakon kinézve - reggel hatkor -  elém tárult, mivel az utcai lámpák fénye is fáradtan zuhant bele a sűrű, zúzmarás ködbe, a házunk előtti úttest gonoszul csillogott, óva mindenkit a rámerészkedéstől. Ahogy ilyen időben modják, csak az merészkedjen ki, akinek életbevágóan fontos dolga, baja van, vagy vadászni megy -tenném hozzá !

A szabad ég alatt éjszakázó autóm is vastag fehér mázat húzott magára, de már a hozzájutás is felért egy korcsolya kűrrel, ha meg  a deres bokrokba kapaszkodtam - segítséget várva tőlük - sem jártam sokkal jobban,mert a korai zavarásért mérgükben mindent a nyakamba zúdítottak. Csak tavaszodjon ki - fenyegettem őket - egy jókora metszéssel majd szerényebbre igazítalak benneteket !

A Duna túloldalán sem vált barátságosabbá az idő, bár ahol a köd egy kicsit szolídabb volt, ott a táj  fagyos szépségét - ha rövid időre is- de megmutatta.  A fák, bokrok ágai mélyen meghajoltak tél tábornok ajándékától, a fagyos zúzmarától. Furcsa jelzővel tudnám illetni a látványt, mert félelmetesen szép volt !

A köd, a nyirkos hideg egész délelőtt elkisért bennünket, de szerencsénkre a  fácánokat ez nem érdekelte, a fasorokból, kisebb nádasokból sorra-másra kaptak szárnyra, egy némelyik a puskáink irányába.

A vadászat végén  - már hagyományosan - a Matyi halász - pazar halászlevét tömtük magunkba, mint akik három napja nem ettek.Ami jó az jó! 

Köd ide, köd oda, remek nap volt !

Ünnepnap !

2020.01.12. 11:48

A kérdés költői - mármint részemről - hogy lehet-e igzulni olyan valami miatt, amit előtte sok ezerszer megtettem, mondhatni rutinszerűen. Rögtön az elején megmondom, lehet ! Ha hasonlatokkal kellene élnem, akkor kérdezném, hogy egy régen látott baráttal való találkozás, vagy gyerekkorunk helyszínének meglátogatása, vagy az  évfolyamtalálkozók  - és még sorolhatnám -   okoznak-e igzalmat. Persze, hogy okoznak és ez milyen jó, mert nem a szokványos, nem a hétköznapi rutin részei, egy kicsit az újdonság varázsával kecsgtetnek.

Jókora kőrrel fordultam rá a témámra, a három hónapos kihagyás utáni első lesvadászatomra. Csak egy kicsit izgultam, hiszen az "új lábamat" avattam a les létráján, és arra is kíváncsi voltam, hogy a három hónap alatt változott-e valami a kedvenc lesem környéke.

A lesen ülve már a rutin m űködött, ahogy elrendeztem magam körül a holmimat, távcsövet, fegyvert, és az elmaradhatatlan pipámat.  A pipa is "táppénzen" volt az elmúlt időszakban, hiszen a vadászat és a pipafüst együvé tartozik. 

Ahogy esteledett, a szél is szívesebben mászott be a gallér mögé, sorra másra húztam fel a magammal cipelt ruhadarabokat, mielőtt még fázni kezdtem volna. Élveztem az erdő hagjait, a mdárcsicsergést, aztán egy őz nem túl messziről szóló riasztását, egy kacsacsapat zajos húzását, ahogy a közeli víztározóra igyekeztek.  

Egy szajkó riasztott a közelben, ami akár a bokrok alatt osonó rókát is jelenthette volna, de nem róka volt a riadalom oka, hanem egy suta baktatott a szóróm felé, őt jelezte.

A szemközti domboldal felé emelkedő Telihold csodás vörös színben pompázott, mintha emelni akarta volna az én ünnepi hangulatom. Az őz is kiért az erdőből, a szóró kukoricáját kezdte eszegetni, a Hold is megmutatta bíborlázban égő arcát, ekkor éreztem, hogy ez egy igazi visszatérés, egy ünnepnap !

Nekem ez a vadászat ! 

Bolond lyukból....!

2020.01.09. 10:44

A csípős hajnal fehér fátyolt húzott a háztetőkre, a szabadban parkoló autókat úgy felöltöztette, mintha karácsonyfa díszek lennének. A szép idő reményét a Duna felett kelő Nap vörös sugara adta, a hideg ellenére a melegség érzését sugallva. Ez már csak szép vadásznap lehet - hiszen a Teremtő a kedvemben járt - mert a fagyos talajon nem kell gumicsizma és az nekem, illetve a lábamnak egy jókora könnyebbség !

Másfél órás autópályán autózás után értünk a "tetthelyre", ahol már többször is megfordultunk, mindíg szép terítékkel zárva a napot. A sültkolbászos reggeli és a csipetkés harcsapörkölt ebéd közé nem akármilyen vadászat "szorult", mert 21 fácán terítéke mellett emltünk kalapot.  

Nem szeretném ennek a vadászatnak az ízét odakozmálni, de valami idekívánkozik. Nem is éppen a magunk védelmében, ugyanis arra nincs szükségünk - hanem egy internetes hírre kell reagálnom, bevallom nem kis haraggal. Ez a hír arról szól - természetesen a magukat természetvédőnek tituláltak tollából - hogy"jótékonysági vadászat címén gyilkoltak a vadászok."

Valóban fácánokat lőttek a vadászok - nem kevés pénzzel beszállva a jószándékú kezdeményezés ügyébe - ami kórházaknak lett felajánlva. Kedves "zöldek" ! Ezek a fácánok mesterségesen neveltek voltak, éppen úgy ahogy a boltban vásárolt csirkék, pulykák ,kacsák is -  így a lelövésük csak olyan és akkora büntett", mint az üzemi baromfiak leölése és feldolgozása ! Talán erre is gondolni kéne, amikor valaki letörli a zsírt a szája széléről.

Credómhoz ragaszkodva  -miszerint csak a jó hír az igazi hír - már több toporgást bírt a lábam, mint legutóbb, így a lőtt maradak száma is megduplázódott !!

Egyből kettő lett !

Huss !

2020.01.03. 10:08

,Év-értékelőt, csak a "nagy emberek" szoktak tartani - halkan megjegyezném, minek? A közélet, illetve közérzet értékelését ránk, "közemberekre" kellene bízni, ugyanis az a jó, ami a legtöbb embernek jó ! Ilyen egyszerű. 

A vadászati év summálása más dolog, egy kis visszatekintés, egy kis nosztalgia, amit szívesen teszek, bár magában rejt egy kis szomorúságot, mert minden elmúlt évvel, a várható rövidül. Ráadásul mintha felgyorsulna minden, még el sem múlt at egyik év, már ott toporog a sarkában a következő, ahogy a költő mondaná, "elszállnak az évek". 

Nemrégiben hallottam egy mondást idézni Feleki Kamilltól, a csodás színésztől, egy emlékműsor keretében  -  az én korosztályom fülében még ismerősen cseng a dal, amit utánozhatatlan raccsolással énekelt  " szivem s z e h e t, valóság ez nem álom...stb"  - aki arra a riprteri kérdésre, hogy miként telik egy napja, ezt válaszolta: "Reggel felébredek, elkezdek valamit keresni és HUSS, már el is ment a nap !"

Valahogy nekem is ilyen Huss gyorsasággal telt el az év, amiben voltak felejthető dolgok is, de most vadász évet értékelek, amire jó visszagondolni. Az évet háromnegyed úton kettévágta a lábam reparálása - ahogy autószerelő haverom mondta, új féltengelyt kaptál doki - így a szezonom, műtét előtti és utáni részre oszlik, aminek izgalmasabb része az utóbbi. Ugyanis ez arról szól, hogy az akarat és szenvedély, felül írja-e a testi gátakat.

És ezzel rákanyrodnék a tegnapi napra, amikor fácánoztunk és nem remekeltem - hogy finoman szóljak. Egy kicsit túlbecsülve önmagam, egy olyan zsombékos területre merészkedtem, ahol ép lábbal sem egyszerű a botladozás. Nem könnyű kimondani, hogy ennyit bírtam nem többet. Nem is mondtam, de látszott. 

Azért a vadászat végefelé egy sikeres lövés összejött, ahogy mondani szoktuk, meglett a "becsület-kakas ".

Új év, új bizakodás, ennél már csak jobb lehet, így letettem a tervemről, hogy egy időre leteszem a puskám.

De a barátok ezt nem is engednék !

Szent Heverde !

2019.12.30. 10:50

Hát elmúlt ! Pedig mennyire vártuk, mennyit készültünk, mennyit költöttünk - sokan erőn felül -  hogy ez a karácsony se legyen szegényesebb, mint a legutóbbi. Igazából a Szenteste karácsonyfát hozó szépsége, a fényfűzérek, díszek csillogása, a fa alatti ajándékokra  rácsodálkozó gyermeki tekintetek, az éjféli mise ( ami hatkor van) meghitt zsongása után, a többi nap már a gyomor próbatétele, a töltött káposzták, kocsonyák, beiglik háborúja a közérzet ellen.

Az egyházi szolgálatban lévőknek sem könnyű az ünnepkőrt hitélettel megtölteni - nyilván, akárhogyan is nézzük ez  munka számukra -  ezért sóhajthatott fel egy  apáca, az ünnepi zsibongások után, hogy ő már csak az ünnepek boldog elmúlását várja, Szent Heverde ünnepét ! Ez a Heverde szó nekem rettenetesen tetszik, lehet, hogy olykor átveszem.

Ami most jön, az engem nem érint, a szilvesztert éppen olyan napnak tartom, mint a többit, talán csak az a csiklandós benne, hogy az új "tárgyévben" az  ember megint egyet öregszik ! Ezt ünnepeljem ? 

Az én fanyalgásom ellenére kivánok minden olvasómnak Boldog, sikerekbe gazdag Új Évet !

A nagy nap !

2019.12.22. 15:05

Lázas izgalommal készültem a másnapi vadászatra és a "lázas" szó, nem csak jelző lett, hanem valóság. A bennem lappangó - unokámtól kapott baci - az éjszakámat is elvitte, mivel köhögni, orrot fújni és aludni egyszerre nem nagyon lehet. Én egyébként sem vagyok valami nagy alvó, ha igaz, hogy "aki sokat alszik az keveset él" - akkor a fordítottja is igaz kell hogy legyen. Most, hogy túl vagyok a műtéten, a lábam is egyre jobban teszi a dolgát - az öröklét nem is olyan rémisztő.

A virradat már a vadászszobámban talált, aprólékosan pakolásztam a holmijaimat, amit már sok- sok ezerszer tettem, de most ez más volt. "Lábavató" vadászatra készültem. Volt bennem némi kétség, hogy a pár napja elhagyott mankóm után, biztosan a vadászat-e a fokozatosság - de a józan ész és a vadászat csatájából, nyilván az utóbbi került ki győztesen.

Nos, ennyi bevezetés után, a lényegre térnék. Ragyogó időt hozott ez a nap, mondhatni irreálisan azt, mert decemberben nem normális a 15 fokos meleg. Pár napja eső sem esett, ezért nem kellett félteni a ragadós agyagtól a lábamat. Egy kis hiba csúszott a reggeli programba, mert a Csátaljai lángosos nem volt nyitva, így a betervezett reggeli elmaradt. A bennem kevergő kórság, meg a kaja hiány miatt csak szenvedtem a fácánokkal, olyat is hibáztam, amit puskatussal lehetett volna leverni. 

Mentő ötletem támadt, beültem az autómba, ott nekiláttam a csokis kávé kockáknak, közben pihenésképpen egy pipát is elszívtam, amitől mondhatni új életre kaptam, és az utolsó hajtásban már virgoncan puskázgattam. 

Az új lábam két kakassal lett megünnepelve! 

A lázas kórság is rendes volt, mert csak másnapra tört ki rajtam teljes brutalitásával, de ez már engem nem érdekelt, hiszen a rehabilitzációs vadászat jól sikerült !

Mennyből az anygyal...!

2019.12.18. 11:37

Nekem duplám is várakozással teli az idei advent. Mint a gyerekek a Jézuskát, úgy várom a pénteket, amikor az "új " lábamon állva,- puskával a kezemben -  várhatom a fácánkakasokat. Remélem a fácánok is átérzik majd az ünnepi hangulatom és irányomba igazítják röptüket. 

Gyerekkorban a várakozást, a hátralévő időt úgy próbáltuk megérteni, hogy a "hányat kell aludni"- kérdéssel nyaggattuk szüleinket. Nekem kettőt péntekig !

Emlékszem, talán hat, vagy hét éves lehettem,  amikor egy ilyen kérdésem után Édesanyám szeliden maga mellé vont, láttam rajta, hogy valami olyat fogok hallani, amit nem biztos, hogy akarok, de sejtettem, hogy a Jézuskáról fog szólni. Igen, mert ekkor már Márti nővérem célozgatott rá, hogy kileste az ajándékokat - ami valahogy nem fért bele az én eddigi hitembe, hogy a Jézuska majd a karácsonyfa alá teszi az ajándékot, amit én egy kis levélkében ákom-bákom betűkkel kértem tőle. 

Tudod kisfiam, az ajándékot mi vesszük, de a Jézuska adja hozzá a lehetőséget, a rávalót.  Karácsonykor Ő is itt van velünk, vigyáz ránk és amikor a "Mennyből az angyalt" énekeljük, akkor a szivünkbe ünnep költözik - és akármilyen szegények vagyunk is - biztat bennünket, hogy szeressük egymást, mert az a legnagyobb ajándék !

Ha jól emlékszem, nagyon sírtam, úgy éreztem valamit elloptak tőlem, egy szép illúzióval lettem szegényebb, de ugyanakkor helyére is tette a dolgokat, az eldugott ajándékok rejtélyét.

Öregkoromra a Jóisten megajándékozott azzal, hogy a négy éves unokám szemében láthatom a várakozás izgalmát, a tiszta szívű hit csillogását. De jó neki !