Ennyire futja??

2018.03.19. 14:36

Zsoltika ! Kampány időszak van, így politikusról vagy jót, vagy semmit, ennek értelmében jelen levelem sem kampánytéma csak most aktuális. Majd megmondom azt is, hogy miért. Előlegben csak annyit, hogy te kezdted, mert olyat mondtál, amit nagyon nem kellett volna.  Egyszerű, mondhatni "sorvégi"…

Szalonkavarázs !

2018.03.18. 10:24

Kicsi erdőnek kicsi a nyiladéka, éppen ketten tudtuk keresztben leállni, ahol én az esélyesebb, "fölső" helyet kaptam. Nekem is tetszett a hely, ahogy mondani szoktam, ha én szalonka lennék, itt repkednék. Egy középkorú tölgyes oldalát három-négy sorban nőtt fenyves karéjozta, ami mögött fiatalos…

Várakozás !

2018.03.13. 22:02

A víztározó gátja alól - ráadásul egy rusnya nagy csövön áterőszakolva - szerény csobogással folydogál át a Csele patak. Lajos királyunk halálát okozva híresült el, pedig még az sem biztos, hogy az éppen úgy volt, ahogy évekig tanultuk. Nos, amikor én a partján ücsörögtem, akkor a szélessége olyan…

Demokrácia !

2018.03.07. 14:02

Szépen sorjának elő a vadászmester beszámolójából az elmúlt évi eredmények - nem rejtve véka alá a  problémákat - majd az  idei tervek, feladatok, stb. Kerek a beszámoló, ahogy ez egy vadászmesterhez illik, ahol ő a szakmaiság képviselője egy társaságban.  Halottról vagy jót, vagy semmit, így az én…

Hó, ónos eső, hó !

2018.03.04. 16:07

Először hó esett, vizes, fagyos, súlyos, ledöntve fákat, bokrokat, villanyvezetékeket. Erre jött egy pár órás ónos eső, ami mint egy vastag üveglap borította be az alul lévő havat. Ez nem volt elég, erre jött egy jó adag porhó réteg. Érdekes módon határozta meg - ezt a jelenséget egy meterológus -…

Nyifi-nyafi !

2018.03.01. 09:16

Széchényi Zsigmond - azon kívül, hogy a naplószerű leíró irodalom úttörője volt, és ilyen minőségében azóta sem túlszárnyalható - írásaiban, még csak utalás szerűen sem panaszkodott a körülményekre, a mostoha időjárásra, szomjúságra, éhezésre, a szúnyogokra, legyekre. Ezeket a vadászat természetes…

Ahol a szél az úr !

2018.02.25. 10:37

A Mátrafüred- Abasár fölötti hegyvonulat, csak itt-ott volt hófoltos, az előző napi hóesést napsütés és viharos szél váltotta, a hidegebbik "Keleti" fajtából, az orosz tajgáról érkezőre. Az ilyen időre mondják, hogy még a kutyát sem verik ki .  Igazából annyi ruhát vittem magammal, ami már rám sem…

Választás! ( nem parlamenti)

2018.02.18. 09:53

Ha az idei és eddigi telet nézzük, akkor kétségtelen, hogy többet esik, mint nem és a java eső, maximum havas eső. Amikor indulok, még csak a Mecsek felett lesz a szürke égből eső súlyától fekete, ami a vadászterületre érve valóssággá válik, goromba széllel a hátán, eső kezdi verni a kalapom. Az…

Végre hó !

2018.02.14. 17:25

Az én ízületeim is úgy viselkednek, mint a rozoga harci mének, akik ha meghallják a csatakürt hangját - feledve bajt, fájdalmat, feligazítják magukat  és ifjonti hévvel vetik magukat a csatába.Kora reggel még egy garast sem adtam volna, hogy bírni fogja a fájós lábam a "kiképzést", de a gyaloglás és…

Sár !

2018.02.12. 12:47

Az autómat az erdő sarkán állítottam le, de már eleve megfordulva, orral hazafelé mutatva. Mi ez a kishitűség - kérdeztem magamtól, hiszen már eleve feltételeztem, hogy nem lövök semmit, mehetek haza. A lesig vezető út próbára tette az egyensúlyozó képességemet - ami nincs - a két lábam három felé…

Lehet szavazni !

2018.02.09. 17:29

Úgy döntöttem, ( írói jogom) hogy a vadászós csütörtököket nem fogom tovább minősíteni, így az elmúlt heti arany csütörtök után, nem lesz ezüst-, réz-, vagy  szar csütörtök Ugyanis a vadászatokon a siker, mondhatni alapvető feltétele a jó közérzetnek. Ráadásul nekem a lelkem is aktív résztvevője a…

Hópihe szerelme !

2018.02.05. 15:49

Hű, de nedves itt minden, alattam, fölöttem víz, mindenki tolakszik, hogy ebből a csúnya szürke zsákból kiszabaduljon és végre elindulhassunk.. Hogy merre? Hát lefelé, mivel a súlyunk arrafelé húz, oda le, ahol  kisebb nagyobb dombok emelkednek, kacskaringós utak vezetnek a házak között. Ahol…

Aranycsütörtök !

2018.02.02. 17:04

Ahogy a Hortobágyon a magányos gémeskút a látóhatárt ékesítő alkotás, úgy a csütörtöki vadászatunk helyének a Paksi erőmű volt a távoli háttere. Szerencsénk volt, a bejósolt eső elmaradt, helyette szél támadt, nem is kicsi. A szabadon száguldó szél, a csatornapart nádasába belekapott, táncra kérte…

Ciki !

2018.01.29. 17:20

Már egyszer nekifogtam az írásnak - nem kevés öniróniával illetve a saját teljesítményemet - amikor a bejegyzésem vége felé megnyomtam egy fránya billentyűt, - amitől az egész, addig leírt szóhalmaz törlődött. Elment a kedvem az ismétléstől, az újraírástól, egy jó zaftosat káromkodtam - ami minimum…

Normális?

2018.01.24. 14:57

Kora hajnali indulásomra a hóesés is nekibuzdult, de nem is akárhogyan, vízszintesen esve, éppen szembe vágva a havat, amitől az autóm lámpája is fehéren hőkölt vissza, éppen mint nagy ködben. Aztán a hóesés esőre váltott, egyre nagyobb kétséget ébresztve bennem, hogy meg lesz-e tartva a vadászat.…

Na végre !

2018.01.20. 16:42

Ahogy a címben írtam - na végre ! Végre nem esett az eső, nem fújt a szél és  - hosszú, szürke, depressziós, lelket nyomasztó időszak után - végre a Nap is kisütött. Kell-e ennél több egy vadászatra ? Hát kell ! Kellenek a fácánok, mert rájuk vadásztunk ! Kell hozzá Diana jóindulata, hogy a…

Nagy a baj !

2018.01.13. 09:46

Azon az "ominózus" napon, amikor nyolc kilométeres gyaloglás után, csak egyetlen árva kakas lett terítéken, eldöntöttük, hogy ide bizony soha többet nem jövünk. Okos vadász nem fogadkozik, mert minek, ugyanis a reggel elhatározott dolgok estére megváltozhatnak - pláne a két hónappal…

Óév zárás !

2018.01.06. 19:03

Kicsit előreszaladtam a vadonatúj év köszöntésében, holott az óév utolsó napját is érdekesen búcsúztattuk. Vadászosra terveztük, "ráfázásos" lett. Röviden ! Jött egy hír, nem is közelről, Magyarhertelendről, hogy sok a galamb, nem is sok, rengeteg, lőni kéne őket. Futótűzként terjedt a hír, gyere,…

Újév !

2018.01.05. 15:10

Ha igaz a mondás, miszerint nyolc napon belül érvényes a jókívánság - akkor hajrá, kívánok mindenkinek Boldog Új évet, sikerekben gazdag vadászatokat. Érdekes ez a "nyolc napos" mentség a feledékenységre, amit éppen úgy nem értek, mint ahogy azt sem, hogy miért éppen nyolc nap a határvonal, a…

süti beállítások módosítása