Egy kora délelőtti  beszélgetésből részletek. Helyszín, egy Kecskeméthez közeli vadásztársaság, szereplők, szerénységem és vadász-baráti köröm és Józsi, meg a névtelen társa ! 

- Józsi mióta van odabent? - szólt a kérdésem, Józsi gazdájához.  "Saccperkábé" - emígy a válasz - egy órája. Ez akkor egy patthelyzet, se nyúl, se görény ! Úgy látszik, nem csak én vagyok nyűgös a náthám miatt, hanem a nyulak sem akarnak ugrani, a görény is sztrájkba lépett. Tudom, hogy a görényes vadászat türelemjáték, nem az izgágáknak  való - ebben én aránylag jó vagyok, a türelmem csak birkai mércével mérhető - de ez már nekem is kezd sok lenni. 

Áthurcolkodtunk egy másik öregi várhoz a "maradék"- még névtelen -  görénnyel, Józsit és a gazdáját az első helyen hagyva .Ebből a várból se akartak kelni a nyulak, a kis görény feje, hol az egyik, hol a másik bejáratban tűnt fel, de azonnal fordult is vissza, élvezte a dolgot. Én meg a takonytól homályos tekintettel csak bámultam magam elé, de még akkor is, amikor egy üregi elszáguldott előttem. 

Helyesebben próbálkoztam én, de hiába húztam a szegény elsütőbillentyűt annyira, hogy majdnem kiegyenesedett, a bebiztosított  puska csak nem akart elsülni. Még jóhogy !

Az üregi talán még most is röhög a bamba vadászon. Tanulság - ha van - taknyosan tessék ágyban maradni és forralt bort iszogatni.  

Igazából nem akartam a nov.3-i üregizés utáni történtekről írni, mert az már nem vadászat, hanem közlekedési baleset kategória volt .Ennek voltunk "szenvedő alanyai, három vadászbarátommal, az autóm platóján a szépen megpucolt - korábban lőtt - üregikkel és az igazi áldozattal, a terepjárómmal. Röviden, a történet, egy autós - fékezés néllkü - belehajtott az autómba, a sajátját ripityára törve, az enyémet "gazdasági totálkárra". Persze a lényeg azért, hogy mindenki egyben maradt, Azt mondta, hogy beszélgetett, nem figyelt!  Remek !

Nos, ennek a történetnek a következménye az lett, hogy a legközelebbi fácánozásnál, inkább az autóban ücsörögtem és a számomra szokatlan leállós szerepet vállaltam, mert az egyik lábam nagyot kapott a balesetben. Illetve a derekam is "bemacskásodott", aminek az lett az eredménye, hogy két kakasról is lemaradtam, mert nem tudtam jól ráfordulni a lövésre, derékból. Még szerencse, hogy a mellettem álló Gábor "kisegített". 

A harmadik kakas már nem  oldalra elmenő volt, hanem előre menekülő, "akinél" végre megtört a jég és sikerült meglőnöm. Végre !

A test hamarabb gyógyul, mint ahogy a biztosító malmai őrölnek de az már most látszik, hogy nem lesz olcsó mulatság. 

Mindez egy figyelmetlen, felelőtlen autós miatt, aki még annyit sem tett meg, hogy felhívjon, esetleg érdeklődjön, hogy mi történt velünk. Esetleg egy elnézést rebeghetett volna ez a talpig becsületes ember. De csak talpig, onnan felfelé már egy sz.r  alak ! 

Ebben a hektikus időjárásban, a vadászatok tervezésének tartozéka a meterológiai előrejelzések böngészése. A "szokásos" csütörtök helyett is ezért hoztuk egy nappal előbbre a fácánozást - ennek a napnak is a délelőttjére - mert délutántól esőt, havat, szóval minden olyat  jósoltak, amitől elmehet az ember kedve a sárdagasztástól.

Pedig ugye, mekkora önbizalommal hirdetjük, hogy a vadászathoz, csak alkalmas, vagy rendkívül alkalmas idő létezik. A fene sem tudja, de amióta az idő egy kissé elszállt a fejem fölött, nálam már más mondás járja, miszerint nincs az a gyémántokkal kirakott jószág, aminek kedvéért ronggyá áztatom magam. 

 Reggelente - a szokásos helyen - az öreg, nyugdíjas  vadászmester háza előtt van a találkozó, aki jöttünkkor, azonnal ballagott ki üdvözölni bennünket, évek óta, mondhatni tradicionálisan -  papucsban -  bármilyen hideg is volt ! Hozzátartozott a reggeli rituáléhoz ! Mindig vidám, mosolygós ember volt, nagyon szerethető.  Ezen a reggelen a háza kapuján  egy fekete keretes papírt lebegtetett a szél - öreg barátunk gyászjelentését.

 A vadászat jó volt, a fácánok szépen repültek, de az "öreg papucsos" halála árnyékot vetett a napomra. 

Jó vadászatot, az égi vadászmezőkön !

Jött a hír, szegény Stadler falujából ( lehet, hogy annál nagyobb ), sok a gerle, de a parlagit is lehet aprítani, mert szétszedik a szépen nádazott istállótetőket.

Mit sem ér a vadászat kulinális élvezkedés nélkül - ezért a" forgatókönyv" úgy nézett ki, hogy a napunk az Solti 51-es vendéglőben indult, lángosozás formájában. Ha lángos bajnokság lenne, ez a hely dobogós helyen végezne. Könnyű, habos, jól átsütött, sok foghagymával, amitől az ízek tobzódnak a szájban.

A parlagi galambok hamar kitanulták a trükköt - amivel jól kicseleztek bennünket - nagyon magasan érkeztek, azután egy bukófordulóval berepültek az istállókba. M i meg éppen olyan bamba képet vágtunk, mint a békésen kérődző tehenek  !A vadőr hozta a hírt, hogy a gerlék egy szőlészetben lepik a tőkéket, szinte érthetetlen okból. Gyorsan kiderült, hogy a maradvány szőlőfürtökből csemegéztek, egészen addig, míg meg nem jelentünk. Ekkor huss és volt gerle, nincs gerle !

Nem sokkal tovább tartott a vadászatunk, míg ezeket a sorokat lekopogtattam. Erre mondják, hogy felejthető !

De az Akasztói csárdában megevett halászlé, már a felejthetetlen kategória volt. 

 Összegezve, két remek étkezés közé egy gyenge vadászat szorult. 

Ilyen is van, ilyen kedve volt Dianának.

Kedves Péter barátom!

Levelezni másképpen is lehet, mint egy blogon, de most kivételt teszek. Egyrészről mert ezt kérted, másrészről pedig két vadász ember főzőcskézős eszmecseréje már túllép a magán ügy korlátain. Mondhatni közügy - de akár közröhej is lehet. Az előzmény ugye az volt, hogy legutóbbi beszélgetésünkkor hamar végeztünk a" hogy és mint vagytok" sablonokkal és a lényegre, azaz a főzésre tértünk. Zárójelben és némi nosztalgiával említem, korábban ( húsz éve) nem pontosan ez volt a beszélgetésünk forgatókönyve.

Tehát íme a dagadó töltelékének receptje ! Miután a szép dagadót egy hosszú késsel felszúrtad és a vérző ujjadat kötéssel borítottad, hozzálátsz a töltelékhez. Egy csirkének a máját a kés élével kásává kapirgálod, amit ha jól csinálsz, éppen olyan állagú lesz, mint a legelő tehénből kikívánkozó előző napi miegymás. Egy fej hagymát a szemedből patakzó könnyek fátyolán át vágod apró darabkákra, egy serpenyőbe sodrod és némi zsiradékon ( nem olajon ) fonnyasztani kezded. Amikor a hagyma éppen olyan üveges lesz, mint a tekinteted, fokhagymát is raksz bele. Ilyenkor már a konyhádat a bizakodás illata lengi be - miszerint valami ehető készül. Ekkor belesodrod a májat is és fakanállal addig kergeted a serpenyőben, míg színét nem veszti - hullaszínűvé fakul.A serpenyőből kiugráló májdarabkákat egy ügyes mozdulttal pöcköld vissza - persze, ha nem látja senki. Egy kis sót ne felejts rátenni. 

Egy tálkában beáztatsz minimum két zsemlét, amit a kötényedbe törölt kezeiddel addig sanyargatsz ,amíg a tejet ki nem préseled belőle. Azután a két termékből egyet csinálsz és az alábbiakat rakod belé. Egy főtt tojást miszklikre aprítva, egy nyers tojást, petrezselyem zöldjét ( sokat) és némi morzsát, hogy az állaga olyan félkemény legyen, ami a mi korunkban nem szorul magyarázatra.

A dagadó belsejét sózod, borsozod, megtömöd, összetűzöd, vagy varrod, a jóképű tepsibe zsírt teszel, meg egy bögre vizet és még  akármiket ( krumpli, hagyma) beborítod és irány a sütő. Sok fokon, sok percig sütöd, félúton kihúzod, locsolgatod és kész.

Jó étvágyat !

Jó két évvel ezelőtt - amikor éppen ezen a területen kinigliztünk ( üregi)  - már dicsérő szavakat zengtem a vadászgörényekről.. Ha valaki nem rest és "visszalapoz" a bejegyzéseimben, akkor ezt "Lukinyúl" címmel megtalálja, ha igen, akkor sem sokat veszít, mert ma sem tudok többet, jobbat írni róluk, mint ahogy anno tettem.  

Szívből sajnálom, hogy ezt a kis helyes, de vérmes állatkát jelzőként vette át az argó, mégpedig "büdös görény" alakban - ami inkább emberi jellemet jelent, mint  szagot. Van szaga a görénynek? Van hát, de kinek nincs. Először is a bundája enyhe pézsma illatot áraszt - ez akár kellemes is lehet. Ezen kívül van egy bűzmirigye, ami az ivarzásával függ össze, ő így udvarol. Semmivel nem rosszabb, mint egy hatalmas, agresszív  kölni- felhőben úszó "csatakanca" szaga. A hasznosságuk különbségéről nem is beszélve. 

Ami viszont kétségtelen, hogy az üregizéshez türelem kell. A nyúlvárakban a járatok akár száz méter hosszúak is lehetnek, több szintesek, szövevényesek, amiben a görény akár félnapokat is eltölthet, de közben ugrasztja a nyulakat - a vadászok nagy örömére. A vadászatnak akkor van vége, ha elég üregi van már a terítéken, de igazából csak amikor a fáradt kis görény is előjön a járatokból.

A kutyás vadászat után, illetve mellett, az egyik legkedvesebb vadászati formának tartom.

Egy vadászterület vadeltartó képessége több tényezőből állhat össze. Ennek egy része, természeti adottságoktól, másrészt az ember jótékony vagy káros jelenlététől, beavatkozásától függ. Ezek csak elnagyolt "okosságok" az ökológia ennél sokkal bonyolultabb - de most nem ezt akarom kifejteni. 

A legutóbbi vadászatunk kudarca megkívánta ezt a bevezetést. Egy olyan társaságnál vadásztunk fácánra, ahol az előző években - egy nagyon szorgalmas és hozzáértő hívatásos vadász  - vitte a hátán" a fácánnevelést, az etetést, a dúvadak gyérítését, stb  Volt is vadbőség, élvezetesek voltak a vadászatok, de ennél több, eredményesek is.

Nos, ebből mára semmi sem lett, a vadőr távozásával  - az egyébként jó adottságú terület - gyengélkedni kezdett, ugyanis a mai körülmények között nem lehet "csak" a Jóistenre bízni a fácánnevelést. Szomorú, ha egy fél napos "menetelés" után, csak egyetlen kakas árválkodik a terítéken. 

Innen nem messze viszont azt láttuk, hogy az emberi gondoskodás eredményeképpen a korábban majdnem teljesen kipusztult üregi nyúl populáció milyen szépen felszaporodott.  A nyulak kiváló kondícióban vannak, ráadásul egyre nagyobb olyan területet hódítanak meg, ami semmi másra nem alkalmas. Így színesítik a vadászati lehetőségeket, a károkozásuk határain belül. 

 Ennek a napnak a történéseit Diana felügyelte, mert a sikeres üregizés után, egy  balesetet is sikeresen  túléltünk.

Az Ásotthalmi homok úgy elitta az előző napok rengeteg esőjét, hogy a csizmámról már szárazon pergett le. Csalós dolog a homokban gyaloglás, mert, a süppedős talaj hamar felőrli a kezdeti lendületet.

Az első hajtásban egy vadföld mellett bandukoltam, amiben a lábon hagyott napraforgó alig félméteresre satnyult, a fácánok nagy örömére, mert nem kellett nekik "pipiskedni", hogy a tányérokat megdézsmálják.

Mellettem egy öreg vizsla kajtatott, aki az évek száma és a rárakódott kilók miatt, már nem rohangált előre, mint tíz évvel korábban. Így volt az igazi, mert éppen a puskacsövem elé keltette a kakast. Mindig örömmel, sőt boldogsággal tölt el az első kakas elejtése, - pedig sokat lőttem már életemben -  de ennek jelzés értéke van. Először is, hogy újra megélhettem egy vadászévet, a másik, hogy nem sokat kopott a lőtudomány tavaly óta. 

Sorra másra hajtottunk a kisebb-nagyobb nádasokat, majdnem mindegyikben volt is madár, így nem csoda, ha másfél óra alatt, már tizenöt kakas lógott a terepjáró oldalán.

Hárman voltunk, a tizenötben a három - ha nem csalódok - éppen osztható módon van meg, ami terítéknek éppen elég, otthonra meg majdnem sok.  A kilométer egy kicsit kevés volt, többhöz vagyunk szokva. 

Sosem rosszabb szezonkezdetet ! 

Az útleírásos bejegyzéseim hatására úgy lekonyult a napi olvasottságot mutató grafikonom, mint hideg vízre a nagy hevületű vállalkozókedv. Pedig még lett volna mit mondanom Pisáról, a valóban ferde toronyról, a keresztelő templomról és a sírkertről, de a helyzet az, hogy ezekről nem olvasni kell, hanem látni őket.

De nem hagyhatom ki az élmények közül Sienát sem, ezt az igazi középkori várost, amiről ha máskor nem,akkor a Tv híradásokból, az évente megrendezésre kerülő lovasversenyről láthatunk képeket. Lehet, hogy a mi Lovasvágtánk megálmodója  - Geszti Péter - is innen kapta az ötletet.

San Gimignano a tornyok városa - 13 bástyájával  -  az akkori kor vetélkedésének a szimbóluma. Egymásra licitálva emeltek egyre nagyobb tornyokat a jómódú családok, ahogy a mai kor építi egyre magasabbra a felhőkarcolókat. Gasztronómiai élmény is adódik a városka főterén, mégpedig egy fagylaltozó formájában. A világ legjobb fagylaltját árulják itt. 

Ennyit az utakról, most vissza a vadászathoz. Aktuálisan a tegnaphoz. Öt órakor még semmi baja nem volt az időjárásnak, kissé borongósan, de szárazon telt a délután. Éppen addig, míg fel nem ültem a lesre. A semmiből támadt, mondhatni orvul a szél és az eső. Pedig, éppen a lesem mellet zörgött a bika, nem tudván eldönteni, kilépjen-e erre a barátságtalan szélre, esőre, vagy sem.

Több esze volt mint nekem, maradt a sűrűben. 

Hogy miképpen fogom összefésülni a vadászos történeteket, a Firenzei Uffizi képtár látogatásával, még nem tudom, talán a végére kiderül. Kaptam egyszer egy haragos kommentet, amiben -  állítólag - áthallásos volt az írásom, mert az erdei állatok tanácskozását, a jelenlegi közélethez és annak szereplőihez hasonlítottam. Pedig ez egy állatmese volt, "állati" szereplőkkel - szóval a blogomba passzoló. Meg igaz is !

Nos, akkor kezdeném azzal, hogy a Firenzébe érkező buszok, csak valahol a külvárosban parkolhatnak, innen a belváros - erős gyalogtempóban is - két és fél óra. Ez az ütem, a fácánvadászatok hajtósorának a tempója - ebben bőven van részem - nyögvenyelősen erőltetve a párhuzamosságot, ez az első közös pont a városnézés és a vadászat között. 

A második a türelem, ami kell a vadászathoz, de az Uffizi előtti hosszan kígyózó sorban álláshoz is nélkülözhetetlen. Hiába az előzetes jegyfoglalás, a belépéskor röntgenkontroll, személyes motozás, stb, szóval nem egyszerű a bejutás. 

De a "zsákmány", a látvány, mindenért kárpótol, annak ellenére, hogy a híres-neves képek előtt több sorban állnak a turisták, még szerencse, hogy nagy részük vágott szemű és kisebb mint másfél méter. 

Egy művészettörténész volt a "felvezető vadász", aki a reneszánsz nagy festőire koncentrált, élén Botticellivel. Csak három csodát említek a sokkoló szépségek közül, A Tavaszt, a Venusz születését és az Angyali üdvözletet. 

Az Angyali üdvözletnél nyert számomra képi értelmet a Miatyánk egyik sora, " áldott vagy te az asszonyok között".

A vadász dicsősége a trófea, ezen a napon az én "trófeáim" ezek  a kép lettek..

Ugye, hogy valahogy mégis összegyúrtam a kettőt!

Korunk járványa, mentális "szennyeződése" a turizmus. Félreértések elkerülése végett mondom, hogy az igénytelen turizmusról beszélek, amikor nem az érdeklődés hajt valakit, valakiket, hanem a programpontok kipipálása, itt is voltam, szaladjunk, ott is voltam, hajrá tovább, gyorsan egy szelfit, ami ugye abból áll, hogy háttal kell állni a látványnak, amitől az, háttéré válik, mert elől vigyorog a hülye turista, saját magára.

Az olasz városok élhetetlenné váltak, a helybéliek türelme fogytán - mondjuk ki, jogosan. Olyan rétege is megjelent a turistáknak, akik - finoman szólva - sem ütik meg az elvárható viselkedési minimumot, agresszívak, tolakodóak, szemtelenek. 

A Firenzei dóm előtt állva, valami olyan döbbenttel vegyes csodát éreztem, amit még sosem. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ezt a monumentális szépséget emberkéz alkotta. Ha Isten alkotta volna, akkor is fő műve lehetne. Nemhiába lett rosszul Stendhal, amikor először meglátta. Én is közel voltam hozzá!  De nem így a keleti kisemberkék sokasága, akik egy gyors szelfi után, már rohantak is tovább. Semmi döbbenet, semmi csodálat. 

Az olasz városok utcáin pedig olykor égzengés és földrengés  keveredésének hangja dübörög végig -  a holtakat is életre keltve - amikor mondjuk ötven turista a guruló bőröndjével végigszáguld egy macskaköves utcán. 

Minden tiszteletem az olaszoké, hogy tűrik mindezt. Tudják ugyan, hogy a turizmus hozza a bevételt, de ez még nem menti a turistát a normális viselkedéstől. 

Az Uffizi képtárról majd legközelebb !

 A csillagtalan, borús eget az ajtóban állva, az interneten pedig a radarképet nézegettem felváltva, így hamar elszaladt az éjszaka, a három órára állított vekkert, már egy órával korábban lekapcsoltam. A beígért nagy eső, csak csepergés lett, ami ugye passzolt a vadász mondáshoz, miszerint vadászatra csak alkalmas, vagy nagyon alkalmas idő létezik.

Az lesig vezető utat, lámpa nélkül tettem meg, a két erdő közti réten nem lehetett az utat eltéveszteni, meg már számtalanszor jártam itt. Amikor elhelyezkedtem a lesen, kb, fél öt lehetett.  Kicsit kavargott a szél, ami miatt a pipám beüzemelését elhalasztottam, de mindjárt kiderül, hogy jól tettem. Két bika bőgését hozta felém a kavargó szél, egy erősebb hangúét a "hátam mögül " és gyengébbet a szemközti erdős oldalból. Gondoltam "bejelentkezek" és a bőgőkürtömmel elfújtam egy strófát a kötekedni akaró bika hangból, hátha valamelyik szépfiúból valami féltékenységi rohamot váltok ki.

Váratlan fordulatként a les mögötti szórón, három disznó jelent meg, de a sötétben csak a kontúrjukat láttam, lövésről szó sem lehetett. Én még "hagyományörző" módon vadászok, azaz semmiféle technikai berendezést nem használok - jelszavam -  győzzön a jobbik. Ebben a z esetben a disznók győztek, de igazából nem is miattuk jöttem.

Lassan pirkadt, a rétet borító hideg pára, lassú ringással az erdő fölé táncolt, amikor a szemközti erdő bokrai közül egy bika "tolta ki magát", óvatosan körülnézet, majd az agancsával kezdte vakarni az oldalát, talán egy korán kelő szarvaslégy csíphette. Ekkor már a hajszálkereszt az oldalán volt. Láttam, hogy ez a bika nem a "nagy bika" de vallom én is - mint Széchenyi,-  hogy a trófeát nem a mérete, hanem a hozzá fűződő élmény teszi maradandóvá.

A lövés után a bika "halálvágtája" éppen az erdő szélénél ért véget, láttam, hogy elfekszik, tudtam, hogy ő már az enyém. Ekkor már kiérdemeltem a pipát, de nem volt egyszerű remegő kézzel a számba passzítani a csutoráját. Nincs mese, ezt hívják vadászláznak. Vallom, ha már ezt nem érzi egy vadász, akkor, hagyja abba. Vagy el se kezdje !

A fekete felhők közül kikandikált a kelő Nap, egy közeli tarló szinte izzani kezdett a fényben, a látóhatáron pedig egy szivárvány fénye kezdett ragyogni. 

Ilyen csodálatos ravatalt megérdemelt ez a bika. Nem szégyen, ettől a szépségtől és az örömmel keveredő gyász érzésétől, vadászlelkem mélyen megrendült. 

Köszönöm Istenem !

Viccesen hangzik napjainkban az a mondás, miszerint vadászni éhgyomorral kell kimenni, mert a zsákmányszerzésnek a korgó gyomor  a motivációja. Fényévnyi lett a távolság, a vadászó őseink indítéka és a mai, hőkamerás, infratávcsőves gyilkológépek között.

De a vadászat utáni kellemes vacsora, némi jóféle borral leöblítve, bizony jótékonyan koronázza a vadászat élményét, ellentétben azokkal, akik a vadászat után - sokszor a terítéket sem megvárva - elrohannak.   Nos, ezen a napon pontosan úgy történt minden, ahogy "illik ". A gerlézés is úgy sikerült, ahogy régóta vágytuk, Délután kettőtől kezdtek a madarak húzni és  ötkor - amikor el kellett jönnünk -  még javában repkedtek. Sokat mond a gerlék mennyiségéről, hogy négy doboz lőszert küldtem föl rájuk. 

Még maradhattunk volna, de egy borászatnál volt időpontunk, vacsorára, borkóstolóra. De nem ám akármilyen pincészetben vendégeskedtünk, hanem a tavalyi évben az  "év borászánál".  A kemencében sült csülök, a csodaszép borok bemutatása, a házigazda kedvessége - aki nem mellesleg vadász ember is - a jól sikerült gerlézéssel együtt, egy csodálatos, emlékezetes napot eredményezett.

Szerencsés ember vagyok ! 

Jobban készültem erre a napra, mint peches szűz lány a nászéjszakára - hogy ennél a hasonlatnál maradjak, - a vadászatunkban élvezet nem volt, csak szenvedés. A radarkép estétől mutatott zivatarfelhőket, de addig lett volna jó három óránk, hogy a faluszéli marhalegelő mellett, egy jót gerlézzünk. Csókoltatom a meterológusokat, a három órából tíz perc lett, ami alatt a feketeség körülölelt bennünket és mintha dézsából öntötték volna, úgy esett. .Éppen két napig !

A tegnapi nap, az előző rehabilitációja lett volna, illetve nekem lett is. Végre egyszer megtaláltam a jó helyet, ahol a gerlék a faluból a szotyira húztak ki, nem nagy tömegben, de folyamatosan. Soha rosszabb vadászatot ! 

A vadászat után, a Baracskai halászcsárdában olyan finom  halászlét kaptunk, aminél a szép emlékű Sobri Jóska sem főzött sokkal jobbakat. 

Ez a nap így lett kerek és egész !

A pecálásban is az a jó és izgalmas, ha nem "mű" körülmények között tesszük, mint amit a horgásztavak jó része nyújtani tud , ahol már a szórakoztatás előbbre való, mint a csendes ücsörgés.  Azért írtam, hogy pecában is, mert a vadászatok jó része ebbe az irányba tart. Nevelt fácán, nevelt kacsa, vadaskerti vadászatok, stb. 

Az a horgásztó, ahová ezen a kora reggelen letelepedtem - még nem lett agyon civilizálva, semmi büfé, játszótér, asztalokkal székekkel kialakított horgászhely,  itt még nem divat az állandóan csipogó kapásjelző sem.  A tó egyik felén lehet horgász állást találni, a szemközti oldal sűrű nádas. A meder tele van akadókkal, ezt az első három dobásom beszakadása igazolja. 

De addíg, amíg a beszakadásig eljutottam, történt valami. Ismeretlen helyen azt szoktam csinálni, hogy csendben leülök a víz szélén és figyelem a halmozgásra utaló jeleket. Fürdik-e a ponty, buborékok törnek-e föl, mert túrja az iszapot, stb.

Ebbe a csendes szemlélődésembe harsant bele a szemközti nádasból egy bika érces hangja. Bevallom elfelejtkeztem arról hogy mivégre is ülök itt, feltolultak bennem az emlékek, amikor tavaly még a saját területemen hallgathattam a bikák bőgését. Most pedig kamerák figyelik őket a vadászatukat pedig hőkamerák és éjjellátók teszik egyoldalúvá.

A tó neve, ahol mindez történt - elárulom - Három kívánság horgásztó - volt, amit én úgy értelmeztem, hogy az első kifogott pontyomtól azonnal kérhettem egyet, de nem visszadobva, hanem a szákba téve, hogy számon lehessen kérni rajta a teljesítést.

Nos, a kívánságom nem másra vonatkozott, mint azok nadrágjának bebarnulására - akik most éppen a bikákat hőkamerázzák !

A hely kettős élményt adott - mondhatni úgy, ahogy az instant kávékra írják, hogy kettő az egyben.Egy szarvasbőgés és két szép ponty lett a nap hozadéka.

Vasárnap lévén, azt hittem, hogy a halastó nyitását -  a hat órát - egy kicsit megkésem, de nem, elsőnek érkeztem. Ilyenkor van a "bőség zavara", bárhová ülhetek, az én saram , ha a halak nem ott lesznek, ahol én próbálkozok.A mozdulatlan tükörsíma vízfelületet a gazdagon felcsalizott horgom törte meg, éppen úgy, ahogy  a kissé korosodó hölgy a fiatalító krém reggeli hatástalanságának láttán,a kenőcsös dobozt, a szomorú valóságot mutató tükörbe vágja. 

Gyanúsan csendes volt a víz, a pontyok sem "fürödtek", sehol egy biztató halmozgás - amiből már ekkor tudtam, hogy a nyugodt pipázgatásom nem zavarja meg semmi, 

Azután mégis történt valami. Egy jókora kecskebéke ugrott ki a partra, éppen elém. Hát te meg mit akarsz tőlem? - kérdeztem, gyermekkori meséim halovány emlékei alapján, amiben a béka egy elvarázsolt királylány, akit egy csókkal ki lehet kiszabadítani béka alakjából. Na ne, ezt te sem gondolhatod komolyan békalány !  Ha a megpucolt ponty helyett, egy szép királylányt vinnék haza, az egy elég nehezen megmagyarázható mesés fordulat lenne. 

Ekkor láttam meg a jókora siklót ! A mesés variáció elillant, szegény béka csak a bőrét mentette.

Mese és valóság ! 

A vadásztársaságunkat érintő  - finoman fogalmazva is - rossz szájízű év után, úgy vártam a gerleszezon kezdetét, mint zsidók a messiást. Az első gerlézés helyét nem akarom kiadni, mert még többen magukra ismernének. Például az a szar alak, aki a faluszéli putriból kihívta a rendőröket, mert ő és a sok purdéja, "súlyos életveszélyben" volt, ezért kénytelenek voltak -  a negyven fok melegben -  a szobában dekkolni. Ebből annyi volt igaz, hogy a több mint háromszáz méteres távolságból leadott lövés egy-egy sörétszeme a házuk tetejére pottyant. Kb. olyan kárt téve benne, mintha egy galamb szarta volna le.

Nekem mindig fontos a z első lövés élménye, ami sikeres lett - utána már nem annyira - de a leesett gerlét is szépen "apportíroztam" , mert Samu kutyámnak szántam gyakorlásra.

Alig vártam, hogy itthon kipróbáljam ! Eldobtam a gerlét és Samu visszahozta ! Legközelebb "élesben " lesz kipróbálva !

Dupla öröm !   

A történetem helyszíne ugyan az, mint az előzőnél, talán csak a 40 fok "hűlt" le 36-ra. A sántikáló bakoknak már se híre, se hamva - de nem azért, mert puskavégre kerültek, hanem az űzekedés befejeztével elvonultak valahová a sűrűbe, rehabilitálódni. 

Az előző ittléteimkor is voltak rókakalandjaim, de vagy elméláztam, vagy olyan gyorsan iszkolt őkelme, hogy esélyem sem volt a puskát felemelni. Ezen a kora estén is megjelent a róka, átfutott a keskeny tarló csíkon, de az eddigiektől eltérően, nem tűnt el a kukoricásban, hanem annak szélén egerészni kezdett. Gyorsan előkotortam a mellényzsebből az egércincogó sípot és "rázendítettem". Nem bíztam benne, hogy a rókáig elhallatszik majd, de "vette az adást", annyira legalább is, hogy a tarló közepén maradt. Ekkor már a célkeresztemben volt, csak arra vártam, hogy oldalra forduljon ! 

Megtette ezt a szívességet ! Egy fácánpusztítóval kevesebb !

Az ilyen helyzetben szokták mondani, hogy reménytelen. Tudom, a sokat csócsált mondás szerint - a szó szerint idézést ezért el is elhagynám  -  a remény elég strapabíró, kitart a végletekig. de ezen a napon, amikor  negyven fokban másztam fel a lesre és az összes kiálló részemről folyamatosan folyt a víz, akkor gondoltam, hogy ez a helyzet már régen a remény halála után van. Akkor mégis miért mentem ki vadászni? Jó kérdés, talán azért mert olykor a természet nem az előbbi logika mentén szolgáltatja az élményeket.

Így is történt. A lesen elhelyezkedve , éppen az ingem "korcában" törölgettem izzadt arcomat, amikor egy bak lépett ki a les előtti kukoricásból, a keskeny tarlóra. Tátott szájjal kapkodta a levegőt és amikor a lesem felé indult, kiderült, hogy a jobb első lábára csúnyán sántít. Nagy verekedésből jöhetett, amitől még az érzékszervei is cserben hagyták, mert a felé szálló pipafüstöm ellenére, beállt a lesem alá, az árnyékba.

Egy kicsit megpihent, azután a tarlón az erdő felé bukdácsolt, ahol - ekkor vettem észre - hogy egy másik bak fekszik. Öcsém, te csak a bajt keresed magadnak - gondoltam - de ekkor már a fekvő bak is felállt és feléje mozgott. Azt a mindenit, ez a bak is sántított. Ekkor lett tiszta az eset!  Ez a két szerelmes legény, jól elverte egymást, nyilván egy szép sutahölgy kedvéért, "aki" most valahol a hűvösben pihenget.

A két bicebóca egymásnak rontott, de már csak óvatosan, pár  tiszteletkőr erejéig, azután egyik jobbra, másik balra visszavonultak.

Tanulság!

Nincs reménytelen vadászat, ha a látvánnyal is megelégszünk. 

Átok aszályra - égzengés, hervadásra - öntözés. 

Vízdíjakra - rémülés, izzadásra - fürdőzés.

Zsíros ételre - hasmenés, vírusokra - rémülés..

Hőhullában - agyvérzés, hideg frontban - didergés.

Kullancs bajra - vakarás, duzzanatra - orvoslás

Politikára - hallgatás, önmagunkat sajnálás

Változásra - fékpedál, Pató Pálunk- jubilál

Jobban élünk - szól a fáma

De a többes- mindhiába.

Kinek nyelve  - nem fér szájba, üdvözül a nagyvilágba.

Páros rímek halmaza, elmehet a jó francba.

Konok fejnek  - áll a fala

Ha beleverem - áldás rajta.

Nyűg a vita - rühellem, megegyezés  - kiskedden

Sohanapja ez a kedd, orrom vére elered.

Kiskirályok agymenése, rászoktat a hasmenésre.

Papír helyett - volna kedvem

Velük törölni ki a .....em ! 

A hetek óta tomboló hőség erre a napra kifulladt, elfáradt, egy hidegfront söpörte délebbre. Az éjszakát egy nagyobb vihar tette izgalmassá, pláne, hogy több órás áramszünet is cifrázta a dolgot, de azután, jótékony, csendes, szemerkélő eső váltotta fel a félelmetes kezdeteket. Hajnalban, amikor a kocsimba kezdtem pakolni a horgászcuccokat, már nyoma sem volt az éjszakai "csihipuhinak"

Biztos voltam benne, hogy a halak is felfrissültek a vihartól, ilyenkor az étvágyuk is jobb, mint amikor a víz is olyan meleg, hogy csak paprikát kéne beletenni, hogy halászlé legyen..

Jól számítottam, a horgászat eseménydús volt, kapás kapás után, fárasztások, szákolások, visszadobások, sorban egymás után - mondhatni fárasztó volt, még a pipámat sem tudtam rendesen végig szívni. Ez most nem panaszkodás, hanem dicsekvés.

Egy jóképű kettő és feles ponttyal, már tíz órakor itthon voltam.

Délutánra - mikorra kipihentem a pecálás "fáradalmát"a kisördög megszólított, vadászat ügyben is.  Ilyen eső után, a vad is mozog ám  - súgta a fülembe - nem csak a hal, tessék kimenni  lesre, ha disznó nem is, de róka bizonyára jönni fog, mert a bundáját szárítgatja az eső után. Ha az ördög mondja, az akár igaz is lehet, mindenesetre hallgattam rá és kimentem. 

Előttem a sárga tarló, fölöttem a kék ég, ami maga volt a tökéletes idill. Olykor ugyan halk mormogást hozott a szél, de hamar magyarázatot találtam rá, miszerint távolodik az éjszakai vihar. Egyszer azért a hátam mögé néztem, mert valahogy gyanús lett a csend és azonnal az inamba szállt a bátorságom, mert szinte a nyakamba lógott a szilvakék és szennyes szürke viharfelhő, amiből bármelyik percben leszakadhatott az eső, vagy talán jég is.

Menekülni kellett, ha nem akartam autóstól elmerülni az iszapban. Éppen az utolsó percben értem ki a betonútra, amit egy igazi fohásszal nyugtáztam.

Az ördögnek meg azt üzenem, hogy máskor ne csábítson, egy napra elég nekem egy siker is.  

A les előtti tarlóra igencsak szép reményekkel lehetett rókára várni, már csak azért is mert egy héttel ezelőtt már volt itt, éppen ezen a helyen, egy találkozásom. Őkelmét addig--addig vizsgálgattam, célozgattam, hogy elunta és lelépett. 

A tegnapi napon is rókára voltam "hangolódva" miután a disznók valahol másfelé járhatnak, nyilván vízközeli helyeken. Nekem nem az az elvem, hogy ha disznó nincs, róka is jó -  ha ló nincs, szamár is jó analógiájára, - mert a rókát sokszor nehezebb puskavégre kapni, mint egy szóróra rászokott disznót. Szóval figyelni kell, esetleg cincogó síppal hívogatni, de semmi esetre sem a lesre feltett lábbal, kényelmesen elterpeszkedve, pipával a számban, jóféle vadászleírást olvasgatni. 

Én viszont igen kellemesen éreztem magam, ami megbecsülendő a mai világban., mert nem sűrűn adatik meg. A vadászat tartozéka a lelkiség, a barátság önmagunkkal, a természettel és a Teremtővel. Zavaros lélekkel, csak puskás ember lehet valaki, de nem vadász !

A kezembe tartott könyveben éppen annál az izgalmas résznél tartottam, hogy miképpen cserkelt a könyv múltszázadi írója egy bőgő bikára - amikor  a szemem sarkában egy vörös szín jelent meg, amint a tarló és a mögöttes kukorica mezsgyéjén osont. Bizony ez egy róka volt, akit a nagy olvasásba belefelejtkezve nem vettem észre.  A róka engem- én pedig őt néztem, szóval szemeztünk. Egyetlen másodpercig, ami arra sem volt elég, hogy becsukjam a könyvet.

Ha játszunk a szavakkal és sorjázzuk az igéket, mint pl. elrontottam, elcsesztem, elbambultam, stb, akkor az "el" előszóval az én esetemben, "elolvastam" a rókát.   

De lehet, hogy "elpipáztam" mert a füst is őkelme felé bodorodott.

A szép rendre kaszált lucerna bódító illata, még a magaslesre is velem jött, de a szépséges Naplemente, a napok óta dühöngő forróságot felváltó enyhülés, szinte minden érzékszervemet csúcsra járatta. A pipám bodorodó (nekem) finom, édeskés illata, már szinte hab a tortán volt. A lucerna melletti napraforgó táblából egy derék bak szaladt ki a lucernából, ahogy a távcsövem közel hozta a fejdíszét, azonnal enyhe izgalom töltött el, mert éppen ezt a bakot kerestem. 

A távolságmérőm egy kicsivel többet mutatott, mint kétszáz méter, de ennyit még "tud" a puskám is, meg én is, ha jó napunk van. Amíg a bakot figyelgettem, ő fogta magát és lefeküdt. Fekvő vadra meg ugye nem lövünk. Nem volt mit tenni, mint várni. 

A békés várakozást egy közeledő autó búgása törte ketté, az autóban fehér méhész ruhába öltözött fiatalemberek ültek, akik a lesem alá érve elnézést kértek a zavarásért, de megígérték, hogy hamar végeznek, de kénytelenek visszafelé is errefelé jönni. 

Legalább udvariasak voltak, a bak pedig köszönte szépen a zavarást, ami nagy valószínűséggel az életét mentette és visszanyargalt oda, ahonnan jött.

Mit lehet ide zárszónak írni? Mondjuk azt, hogy éljen a megbonthatatlan, méhész-vadász barátság !

Nem egyszerű eset, egy autózást szívből utáló, hányós kutyát berakni az "anyósülésre". Pláne, hogy a Samu kutya kb. húsz kilós, ráadásul erős, izmos, szóval ha ő kitámasztja az első lábait és teljes erőből hátrál, akkor a betuszkolása nem egy vicces feladat.Messziről nézve és rosszindulatúan,ebből  valami perverz akció is vizionálható. Eddigi összes kutyám az autó ajtajának nyitására már pattant is a helyére, őket inkább kirimánkodni volt nehéz.t   

Viszont, ha azt akarom, hogy Samu vízzel is találkozzon és netán megszeresse azt, akkor vinni kell, ha hány, ha nem hány. A házunktól a Duna part - légvonalban pár száz méter - kocsival sem sokkal több, kb. öt perces út, amibe a macerás beszállás-kiszállás is benne van.

Bizony először meglepődött a Duna látványától, de követve a személyes példámat, egyre bátrabban lábalt mellettem az egyre mélyülő vízbe. Én csak azt hagytam ki az úszásoktatásból, hogy fürdőnadrágot vigyek, rajtam "civil" ruha volt - mondjuk a hőségre tekintettel nem sok -de azért mégis érdekes látvány lehettem, amikor hosszúnadrágosan, ingben, nekiindulok a Dunának. Még jó, hogy nem mentettek ki, mint egy kutyájával együtt öngyilkosságot elkövetőt.

Ahogy Samu lába alól "elfogyott" a talaj, valami úszásfélébe kezdett, de ez stílusát tekintve a pillangó úszáshoz lett hasonló,  azaz majdnem függőleges tartásban verte a vizet amitől előre nem haladt ugyan, de legalább nem fulladt a vízbe.

Nos, ebből a technikából, még néhai Széchy Tamás sem egykönnyen csinált volna jó úszást, de talán majd a többszöri próbálkozás meghozza az eredményét.

Összegezve Samu kutya eddigi eredményeit megállapíthatom, hogy bármilyen rövid autóút közben is, prímán tud hányni, de nem a bekészített nejlonra ám,  hanem mellé, alá, az úszást összekeveri a víz verésével és mindezeket egyetlen fél óra alatt tette, miközben az én ruhámból szépen csordogál a Duna vize az autóm egyetlen nem összenyálazott ülésére. 

Szép ez a kutyás élet !

Tíz napja tombol a hőség, az országot csapkodó heves zivatarok elkerülnek bennünket, mintha erre a dél Baranyai régióra üvegburát terített volna a Jóisten. Lehet, hogy féltésből, de lehet, hogy büntetésből. Ott van nektek a Duna, mondhatni, hogy a seggeteket nyaldossa, akkor ne panaszkodjatok a szárazságra. A Jóisten szájából lehet, hogy nem ezekkel a szavakkal jött az öntözési projekt, de, hogy igaza van, arról semmi kétség.

Még az a szerencse, hogy az éjszakák elviselhetőek, kellemesen hűvös szél enyhíti a nappalok kínját. A horgásztó vizét is jókedvűen csiklandozta a hajnali szellő, amitől a víz tetején apró ezüstös fodrok szaladgáltak, csillogva szórva a kelő Nap sugarait. A halak is élvezték a hajnali enyheséget, nagyokat csobbanva ugrottak ki a vízből, tekertek egyet magukon és látható élvezettel estek vissza az éltető elemükbe.

Jó lesz ez a nap, jókedvűek a halak, akkor talán éhesek is - állapítottam meg, okosságot színlelve - miközben már az első botomat csaliztam.Fél óra is eltelhetett, mire mindkét botom, szépen egymás mellé passzítva, a kapásjelző karikákat egyforma magasságúra állítva, - mintha a halakat érdekelni a precizitás -  várta a kapást.

A vadászatban a pipám a szertartás része, horgászatban pedig kabala ! Így, ahogy mondom ! Aki nem babonás, most ne figyeljen, illetve ne olvasson, de a legtöbb halamat akkor fogtam, amikor éppen pipáztam. Halcsalogató a pipám ! Alig párat szívtam a csibukon, amikor az egyik botom elindult a víz felé, győztem elkapni. Rögtön éreztem,, hogy nemes ellenfél van a horgon, az orsó dobjáról surrogva szaladt le a zsinór ahogy a hal a szemközti bedől fák irányába nyargalt. Itt már egyszer vesztettem halat, éppen ezért a  féket gyorsan megszorítottam és elkezdtem izomból tekerni. Bejött a taktika, a nyílt vízen azután már én győztem. 

Két és fél kilós remek nyurga pontyot szákoltam. Ahogy egyszer már írtam, én predátor pecás vagyok, nem az a halat csókolgatós, így a hal bekerült a természet kőrforgásába. Táplálék lett, stb. 

Kutya és gyermek magának keresi a bajt, mert még nem tudja felmérni a következményeket. Ez nem egy nagy okosság, de akinek volt egyik vagy másik - esetleg mindkettő - "fajtából," az tudja, hogy a legnagyobb vigyázás mellett is történhet baj. Jó esetben tapasztalat lesz belőle, rossz esetben tragédia.

Samu kutyám, a vizslákra jellemző falánkságon is túltesz, ebben nyilván az is közrejátszik, hogy versenyt eszik Vahúrral, mert félti a lábasát. Hiába lett Samu szép, felnőtt kutya, a "földszintes Vahur, még derekasan egrecíroztatja. 

A legutóbbi "kutyamenübe" egy jókora darab csont került, amit nem vettem észre és Samunak osztottam ki. Úgy gondolta Samu, hogy nem bíbelődik a rágásával, mert az felkelti Vahúr figyelmét és még képes ellopni az ő drága csontját és huppsz, egy darabban lenyelte. Illetve nyelte volna, de fél úton elakadt, se le, se föl. Ijesztő látvány volt, ahogy Samu kínlódott, egész testébe remegett, majdnem fuldoklott.

Gondoltam, ha embereknél beválik a Heimlich féle műfogás, amit már a pincérek is tudnak, akkor a kutyánál is. Elkaptam Samut, magamhoz szorítottam és nagyokat rántottam a gyomorszájánál. Nem lehetett egy szokásos látvány, mert a szomszéd kertben kapáló asszonyság kezében megállt a kapa.

Samu kuyta úgy döntött, ha már egyszer a torkán lecsúszott a csont, akkor ő azt már nem adja vissza, győzött az irigység - szerencsére - és a csont nem kifelé, hanem lefelé folytatta az útját.

Azt gondoltam, hogy Samu levonja a tanulságot és óvatosabban eszik majd, de nem.......A tanulság az enyém lett, hogy máskor  jól nézzem meg, mit adok a kutyának. 

A délelőttöm azzal telt, hogy az erdő zugában eldugott és kissé elhanyagolt lesről lefejtettem a ránőtt vadszőlőt. De a les létrájáig vezető ösvény, kipucolása is kemény, illetve szúrós, csípős munka volt, mert embermagasságú csalánnal birkóztam. Azt mondják, a csaláncsípés jó a reumára. Akkor az már nekem biztosan nem lesz, mert tokától-bokáig csalánban fürödtem. Amikor az utolsó liánokat is levágtam a lesről és izzadtan, fáradtan lehuppantam a les ülésdeszkájára, királynak éreztem magam.No nem olyan nagy királynak, aki koronát hord a fején és uralkodik a népén, hanem olyannak, aki csak magának parancsol. Erre a délelőttre ez volt a parancs !

Ez a művelet az "új" vadászterületemen történt, egy elhagyott homokbánya mélyén összegyűlt tavacska körüli erdőben, ahol három keskeny csíkban sínylődik egy arasznyi magasságú búza, ennél alig magasabb kukorica és egy olyan ritkás szójaföld, mint a fejemen a haj.  

Ennél ideálisabb hely nem sok van, hiszen a vadnak minden adott, a nyugalmon kívül is.

A délelőtti munka után, alig vártam, hogy este legyen és felavassam az új helyemet. Nem lövésre gondoltam, hanem egy pipaszívásra és álmodozásra. Végre már nem az elszenvedett sérelmeken rágódtam, azt hiszem ezen az estén engedtem el a "régi" vadászterületem. Kész, vége ! Szép volt, jó volt, de elrabolták !

Még talán nyolc óra sem lehetett, amikor egy őzbak jelent meg, utána egy suta, de csak alig kibújva az erdőből, ahol bizonyára a gidája lapult. Majd négy szarvasbika sorjázott ki, mohón falták a szója leveleit, majd ahogy jöttek, eltűntek.A Hold már  kapaszkodni kezdett a Keleti ég aljára, amikor leszálltam a lesről.

Csodás premier volt, igazi rehabilitáció.!   

A szomszédos vadásztársaságnál is voltak változások, de más jellegűek, mint itt. Az "én" vadásztársaságom sorsát már "megénekeltem", Arany János  - úgy látszik korokon átívelően igaz balladája - a Walesi bárdok nyomán szabadon és az ötletgazdát túlértékelve:  "te tetted ezt király "!  Ha máglyára nem is küldtek bennünket, mint a versbéli bárdokat, de ez a kibaltázás sem "piskóta" volt,  hogy a versbéli magasságból a zsargon szintjére süllyedjek.

Szóval a szomszéd kertje zöldebb lett,mint a miénk, mert ott a vadászterület nagyobb lett, a tagság bővült, a szakmaiság erősödött, a vadászmester jól irányít, a vadőrök szerények és dolgosak, stb.  Nevetségessé lett az a Szekcsői  specialitás, miszerint többre tartjuk magunkat, mint amennyit a valóságban érünk. Nem tudom, mivégre ez az "úri gőg" de már mindegy is, mert vége. A mi területünk egy jól menő mezőgazdasági vállalkozás vendégkörének a kiszolgálására lett "átalakítva", bekamerázott lesekkel, ahol majd percre pontosan lehet a disznót lőni, nehogy a kedves vendég akár fél órát is elpazaroljon a drága idejéből, mert várta a vaddisznót.

Egy frissen kialakított vízfelületen alig párhetes kacsák várják a későbbi sorsukat, amikor halomra lehet lőni őket, mert makacsul vissza akarnak szállni a megszokott tavukra. 

Nem akarok álszent lenni, sok helyen már ilyen "ipari" módon megy a vadászat, mert vannak olyan - frissen meggazdagodottak - akiknek ez az igénye. Üzlet lett a vadászat.

Nos, a lényeg az, hogy - az itteni korlátozott lehetőségeimet megtartva - a "szomszédhoz" igazoltam.  

A blogom fejlécén, mint "vadászíró" szerepelek - ami a két könyvem megjelenése okán, akár jogos is lehetne. A blog -írást nem tartom igazi írói tevékenységnek, inkább a rövidsége miatt a zsurnalisztika műfajába sorolnám. De egy biztos, könyvhöz, rövid blogbejegyzéshez, stb. élményanyag kell, vagy fikció, de ez utóbbi is szellemi termék.

Vadászíró dolga könnyű, hiszen a megélt, illetve átélt eseményeket kell fogyasztható formába önteni, ha mindez élvezhető és nem csak az írójának, hanem az olvasónak is, akkor az már egy siker. Nem nagy, de jóleső. 

Az én blogbejegyzéseim nagy része is megélt események talaján szökkent szárba, miután gyakorlatilag naponta meritkezhettem a vadászat nyújtotta örömből és szépségéből, amitől azután - akarva, akaratlanul - a vadászat az életformámmá vált. A vércsoportom nulla,  Rh+, ami egy igen egyszerű "alap" vércsoport, de ehhez még hozzá szoktam tenni, hogy a színe nem piros, hanem zöld ! 

Mindezek után nem szorul magyarázatra, mit okozott a vadászterületünk eladása és a - vadásztársaimmal együtt -  egy fizetős bérvadász kategóriába szuszakolása. 

Szeretem a hasonlatokat - ha azok jók - és a téma megértését szolgálják. Erre tennék egy próbát, ha csiklandós a hasonlat, akkor előre kiteszem a 18-as karikát.

Szóval úgy érzek most a vadászterülettel - "akivel" 37 éve "sülve-főve" együtt vagyok ( voltam) - mint amikor egy imádott, szeretett nőt prostitúcióra kényszerítenek, de nagy kegyesen megengedik a szerelemének, hogy időnként, pénzért ő is részesülhet a bájaiból. Ha éppen ez időben nem más tart rá igényt ! 

Nem kell mondanom, hogy a vadászterületem örömforrása és az innen eredő témák elapadtak, de azért én még azért ízig-vérig vadász maradtam. Azok lelkületével pedig, akik ezt végigvitték - számoljon el a saját lelkiismeretük, ha van olyan nekik !

Több mint kínos, hogy a Hortobágyra még csak most jutottam el, igaz, a környékére már korábban is. A Tisza tó látogatása is csak évről évre húzódó tervezet volt, pedig Abádszalókhoz fűztek vadászos emlékek. Nos, egy nemrég lefutott körút egyik állomása a Hortobágyra vezetett, ahol a turista csalogató programban én is kivettem a részem, egy ekhós szekéren - ahol a világ kicsinységét szépen demonstráló módon - egy izraeli családdal osztottuk meg a lópokróccal letakart padokat.

Igazából a racka nyáj, a szürke marha fogat és a három csikós ostorpattogtatása, az egységesen fekete Gidrán ménes - nekem olyan turista csalogató kategória volt,  mint ahogy az is - ha már a valamikori állattartás az ezzel járó életmód, stb. -  "beszorult" a Hortobágyba. Viszont, a recepció falán találtam egy feliratot, amit most ide leírnék, mert ennél szebben a hagyományokról nem lehet nyilatkozni. Íme: 

"A hagyományokat nem ápolni kell, mert nem beteg.Nem őrizni kell, mert nem rab. A hagyományaink csak akkor maradhatnak fenn, ha megéljük őket." Ezeket a sorokat Sebő Ferenc néprajzos írta le - áldassék ért

A lenyugvó Nap fénye, aranybarnára festette a szél fodrozta felhők "hasát", ettől olyan félig fehér, félig aranyszínű bárányokká váltak. Közöttük a Napsugarak széles pásztában szaladtak a a föld felé, a haragos zöld búzavetésben fáradtan omlottak el, hiszen már jócskán esteledett. A közeli falu harangja is elkongatta a nyolcat, de ennél pontosabb órával rendelkezett a faluszéli juhász szamara, "aki" éktelen ordítással követelte az esti vacsoráját.

A búzavetés mellet kopárnak tetsző földdarab húzódott, de ez a kopárság csalóka volt, hiszem a nemrégen elvetett magok már elindultak az éltető napfény felé. Az erdő sarkán álló lesről élénken távcsöveztem a vetést, mert azon - jócskán lőtávolon túl - szarvasok csapata legelészett, talán az itt-ott feltörő gyomot, füvet csipegették. 

Nem tudtam levenni a szemem a csodás felhőjátékról és éppen arra gondoltam, hogy ebből  a szépségből, már csak egy disznó hiányzik - amikor ez a vágyam is teljesült. Egy "jóképű" kanocska szaladt be a búzába, ahol az első iramodás után, az oldalát mutatva leszobrozott.A lövés után még egy pipaszívás idejéig  elábrándoztam, hagytam  a helyben rúgkapáló disznót elcsendesedni, de igazából a lelkemnek kellett ez a csend és öröm, mert a saját társaságomnál ilyenben nincs részem. 

Nem tudom, mi lenne a helyes megnevezése a tegnapi vadász-horgász "majálisnak". Először is, a propagandája szinte nulla volt. Bevallom, én is csak a helyi - hogy finom legyek, erősen irányított - lapban olvastam róla egy rövidke beharangozót. Ennek megfelelően a résztvevők is a "szokásosak" voltak, a kitelepült vadásztársaságok jó része csak a főzésre hegyezte ki a részvételt. Kevés trófea, annál több elárusító stand - mentségül, hogy nem a gagyi kategóriából.

Az esemény "fővédnöke" nem kisebb személy volt - illetve lett volna, ha lejön - mint a mi Zsoltikánk, a parlament első sorának legtöbbet bólogató kiválósága .De a mohácsi polgármester sem ért rá, így aztán maradtunk magunkra, ahol mindenki ismert mindenkit, mert zömében csak azok jelentek meg, akik még őriztek valamit a hagyományokból. 

A bográcsok körül ténykedők kitettek magukért, finom illatok lengték be a Széchenyi teret, meg a főtribünt, ahol az aktuális kitüntetettek vehették át az érmeket. Volt, akinél a vadászati életút ismertetése hosszan tartott, mert valóban munka állt mögötte, de olyan is volt, akiről csak a Kamara és a Védegylet gondolta, hogy - praktikus okokból - plecsnit kell a mellére akasztani.

Sajnálom, hogy a mi társaságunk - még ha ilyen megnyirbált formában is -  nem képviseltette magát. Még szerencse, hogy a szekcsői pecások egy remek halászlével előrukkoltak. 

Ahogy anyag sem vész el, csak átalakul, igaz ez a vadászokra és vadászterületekre is. A politika - mint a demokrácia rákfenéje - a vadászterületeket is bedarálta, ugyanis üzletet látott benne. Hagyományosan jól működő, nagy létszámú vadászterületek kerültek olyanok kezébe, akik a földjüket minősítő aranykoronáról azt gondolták, hogy azt a fejen kell hordani. Golyóérett szarvasbika legyek, ha ez nem a feudalizmus újraértelmezése - rosszabb minőségben.

Valamire azért piszokul kíváncsi lennék.Jelesül arra, hogy az újgazdagok, az új földesurak érzik-e azt a fájdalmat, elkeseredettséget, amit okoztak. Nyilván, érzelmi alapon nem lehet milliárdokat összekaparni. A pénz nem ismeri a lojalitást, egyszerűen és érzelem nélkül teszi a dolgát. Mondhatni "önjáró", ahogy a klasszikus mondás tartja, csak az első milliót ( most már milliárdot ) kell bármi módon megszerezni, a többit már lehet akár becsületesen is.  

Hogy jót is írjak, ha már három hét kimaradt az írásokból. Indokom a gépemet érintő "agyátültetés", amitől ez a jószág gyorsabb lett de kiismerhetetlenebb. Ahogy mondani szoktam, az informatikában én csak a kőbaltáig jutottam el. Szóval, hogy jó is történ a sok szarság mellett az az, hogy lőttem egy disznót - az előzőleg leírtak értelmében - nem az én "volt" területemen, hanem vendégségben.

Legközelebb - ha lesz rá igény - megírom.  

Szerintem, én jól kiteltem, mondhatni koromhoz képest fejlett vagyok. Már csak röhögnöm kell, ha visszagondolok azokra az időkre, amikor idekerültem, mert akkor a bőröm úgy lötyögött rajtam, mint amikor a kétlábú gyereke magára húzza az apja kabátját. Most már azt is tudom, hogy ami a fenekemből kinőtt az a  folyton izgő-mozgó valami, az hozzám tartozik és én mozgatom. Egy kicsit sajnálom ezt a felismerést, mert olyan jókat üldöztem, amikor karikára hajoltam és szédülésig forogtam, de soha el nem kaptam. Még szerencse !

Már kezdem azt is érteni, hogy "vissza"! Rohanok is azonnal, mert ennek általában egy kis falatka a vége. Ha nincs falatka, akkor simogatás, meg játék van - hát mit ne mondjak, ez sem rossz, de a másik az igazi. Már azt is tudom, hogy gazda levethető bőrének melyik zsebéből kotorássza elő a jóízűt, így azonnal azon az oldalán pitizek neki, hadd örüljön. 

Szokott a gazda olyanokat mondani - amit persze nem értek - hogy mi hiába erőlködünk, meg tanuljuk az elhozást és az egyéb kunsztokat, a vadászterületünk nélkül, csak operettvadászok leszünk. Ilyenkor szomorú is, jó lenne tőle megkérdezni, hogy aki ezt okozta,annak  harapjak -e egy jó nagyot a fenekébe ! 

Ha jól tudom, a magyar fegyvertartási törvény, az egyik legszigorúbb az EU-ban. Jól van ez így ? Jól ! A fegyver nem "játékszer", használatát - legyen az vadászat, vagy lőtéri gyakorlás - a  jogosan kőkemény rendeletek betartásával lehet és kell is betartani és betartatni. A biztonság érdekében ! A fegyvertartási engedély megszerzésének módjával senkit sem  akarok untatni, a lényege, hogy macerás.

De ha már megkaptuk, akkor vásárolhatunk is fegyvert, bármilyen kaliberben, típusban, a hozzávaló lőszerrel együtt. Csak egy példa. Ha veszünk egy sörétes puskát, ahol a patronok között szinte minimális a különbség és ezért néha -  a legjobb szándékunk ellenére is -  összetéveszthetőek.  Egy 16-os és egy 12-es között olyan kicsi az eltérés - mármint a patron méretében - hogy a zsebünkbe kerülő patron méretét csak akkor konstatáljuk, ha sűrű káromkodások közepette próbáljuk a 12-es csövébe csúszott 16-ost kivarázsolni. Társas vadászatokon, előfordulhat, hogy olyan sörétes patronokat vágunk zsebre, amit nem kéne és ez nálunk marad.

Mekkora bűn ez, vagy mekkora jogsértés, ha egy olyan patront találnak nálunk, amelyik véletlenül került hozzánk - és annak ellenére, hogy mindenféle papírokkal rendelkezünk -  a tettünk bűncselekménnyé válik.   A tényállás kőkemény, a vadászt rabosítják, engedélyét bevonják és bíróság elé citálják. Egyetlen rohadt patronért.

Még egyszer mondom, kell a szigor, de nem biztos, hogy a vadászokon kéne elverni a port.