Na kérem, végre valahára elkezdődött az ez évi fácánszezon. Felhőtlenebb lenne a boldogságom, ha ezért az eseményért nem kéne egy teljes évet várni. Az új szezon "hozadéka" nem más, mint plusz egy év hozzátoldása az életkoromhoz. Szép nagy szám lett, az már biztos.

A rituálé is az előző évről folytatódott, ami egy jól átsült lángost jelent, reggelire. A vadászatot kilenckor kezdtük - és az előzetes riogatás ellenére - remek időben. A megszokott csapatunk egy fővel bővült - hogy kihegyezzem a poént, először a nevét mondom - szóval egy Rabbival ! A remek alkatú, fiatal német vizsla kapta ezt a nevet.

Vannak érdekes kutyanevek, hogy mást ne mondjak, Édesapám két foxija a Radír és a Gumi nevet kapták. Ha együtt hívta őket - jó móka volt.

Rabbi jól dolgozott, keltek a kakasok, a lövések is jól sikerültek.

Ennél rosszabb sosem legyen !

Varietas delectat - a mondás szerint, de erre az estére ez nem volt igaz. A változatosság, illetve változtatás nem vált be. Kicsit messziről indítottam, de mindjárt kitisztázom.

A történet már reggel elkezdődött, amikor a  szórót-vizitáltam, hogy  volt-e rajta disznó, vagy sem. Nagy örömömre, a szórón egy szem kukorica sem volt, ráadásul úgy feltúrták a disznók, mintha felszántották volna.  Ennél szebb látvány nem is létezik. Nagy reményekkel terveztem az esti kiülést.

A borongós idő sem szegte kedvemet, egy kis eső még sosem ártott meg. Amikor felültem a lesre, gyanús lett a szél, ugyanis az unokámtól elcsent szappanbuborék fújóból eregetett csillogó buborékok táncoltak ide, oda, majd lassan a szóró felé vették az irányt, míg rövid életük végén elpukkantak, mint ahogy én a méregtől.

Itt ugyan hiába is ülök, ezért átcuccoltam a szomszédos, alig pár méterre álló lesre, amire már szinte életveszély volt felmászni, de legalább fedett volt. Még dicsértem is magam, hogy jól döntöttem, mert az eső egyre jobban belekezdett. Alig két-három percig voltam önelégült a döntésem miatt, amikor a disznók beállítottak az otthagyott lesem elé. Hallottam ahogy ropogtatják a kukoricát, olykor veszekednek, szóval nyüzsgött az élet, én meg szidtam magam, hogy miért nem maradtam, ugyanis esőben a szél sem annyira zavaró, mert "leveri" a szagot.

Hát így cáfolódott meg a változatosságról szóló mondás.

Már unalomig ismételt a  mondás, miszerint a vadász akkor indul, amikor a normális otthon marad. Az én esetemben egy csepergő eső tette csábossá az indulást, tudván azt, hogy ilyenkor jobban és hamarabb mozdul minden vad. Jól gondoltam, mivel a lesem előtti rétet szinte felszántották a disznók, miközben az átázott talajban keresték az ínyenc falatokat,  pajorokat, lárvákat, csigákat.

Nagy reményekkel ültem fel a lesre, jókedvemet a gyenge eső sem szegte, mivel az esőköpeny jól tette a dolgát és a szokásos sildes sapka helyett is kalap volt a fejemen, ami nagy előny, mert a kalap karimája nem a nyakamba eregeti a vizet.

A pipám füstje csak lassan bodorodott, kicsit elidőzött a fejem körül, mert nem akarta elhinni, hogy ilyen időben is fel kell szállnia. Nem volt kedve hozzá. de maradni sem akart, így azután elindult a hátam mögé, ahol már senkit sem zavart. Még azt a fácánkakast sem, aki nagy lelkesen kapirgált az avarban, majd ide-oda futkosott, olyan zajt csapva, mintha valami komolyabb vad járkálna.

Azután vett egy jókora lendületet, nekirugaszkodott és pár szárnycsapással a les oldalán landolt. Nagyon meg volt elégedve magával és örült a jó éjszakázó helynek, mivel előző nap is itt aludt, és ennek az örömének azonnal hangot is adott. 

Amikor kitisztult az agya és nagy büszkén körülnézett, csak az én halálra rémült szememet látta,  azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom kb. harminc centiről. Őszintén bevallom, ettől a váratlan "rohamtól" majdnem becsináltam. Ő viszont konkrétan ezt tette, a friss meleg produktum ott gőzölgött a les deszkáján.. Ennyit hagyott emlékül mielőtt elmenekült volna

Az eső egyre jobban rázendített, ezért úgy döntöttem, hogy erre napra ennyi "kaland" elég.  Ugyanis nem mindennapos, ha egy vad leszarja az vadászt.

Sokan, sokféleképpen próbálják magyarázni a vadászat lényegét. Mármint, hogy mi is a vadászat. Az rendben, hogy eredetileg a vadászat egy ősi ösztön által motivált cselekedet volt, ami az életben maradáshoz kellett, szóval a vadászat onnan -  mármint a barlang bejáratából nézve - nézve csak és csakis a vadak elejtésére irányuló törekvések voltak. Ha esett zsákmány akkor ügyes volt a vadász, ha nem, akkor jött az éhezés. 

De mit jelent most, napjainkban vadásznak lenni? 

Eddig azt hittem, hogy a tágabb értelmű besorolás nagyjából fedi a ténykedésünket. Sport, hobbi, de lehet akár hívatás is, vagy teljes szívvel végezve szenvedély, stb, sorolhatnám tovább, de a jelenidejű történések új dimenzióba helyezik a vadászatot. Azt eddig is tudtuk, hogy a vadászat nem egy olcsó "mulatság", de akit egyszer felvettek egy társaságba -  ha szerényebben is -  de valamilyen szinten vadászgathatott, ahogy azt a  társasági forma és a szabályzat ezt lehetővé tette.

A jövő év tavasza hozza azt a változást, amiben a politika totál helyet követel majd magának, így néhány " hátszéllel vitorlázó" fajsúlytalan emberke tesz szert, akár kiemelt vadászterületekre is.Több évtizede vadászó emberek kerülnek ki a "kedvezményezettek" közül, akiknek egyetlen "bűnük", hogy nem lettek kiváltságosak.

"Kutyavilág" jön vadra, vadászra egyaránt !

Az ilyen "magamfajtának" aki vadászatban nőtt föl, a vadászat nem úri hobbi, vagy passzió, hanem életforma. Ha kérdik a vércsoportom, szoktam mondani, hogy nulla, R!h pozitív és a színe zöld. A vadászataim mindennaposak, ahol egyik vadászat szinte a másikba ér,  az események egymás sarkát tapossák.

Mielőtt ezt valaki megirigyelné, elárulom, hogy ebbe nagyon sok munkát kell fektetni, vetés nélkül nincs aratás.Az elmúlt két nap is hozott élményt, először egy disznólövés formájában, másnap pedig gerlézni voltam egy alföldi területen, ahol még lábon áll a napraforgó. Mindkét napnak volt rendkívülisége.

A disznó kaland olyan gyors volt, hogy még a pipámat sem volt időm meggyújtani, a cókmókomat igazgattam, amikor zörgést hallottam a "hátam mögül" szóval nem szemből, ahol a szóróm volt. Az embermagasságú gazos, bokros részben mozgott valami. Bevallom, rókára, vagy aranysakálra gondoltam, ezért a puskát kézbe vettem, felálltam hogy belássak a bokrok alá. Jól tettem mert ahogy nóta mondja, " se nem róka se nem nyúl...stb" - hanem egy disznó füle mozgott két ág között. Ilyen közelről nem volt nehéz dolog odaküldeni a golyót. Megnéztem az órám, éppen tíz perc telt el az érkezésem óta. Nahát, ilyen a vakszerencse !

A másnapi gerlézésben az volt szép és jó, hogy magasan jöttek a madarak és cikázva. Jókorákat kellett elébük tartani, aki még tudja, hogy milyen hosszú egy kocsirúd, annak elmondom, hogy két "kocsirúdnyit."

Két teljesen más élmény, de mindkettő csodálatos volt !

A szarvasok nászideje - magyarán a szarvasbőgés - lassan lecsendesedik. A nagy bikák egy része puskavégre került, aki túlélte ezt az időszakot, kapott még egy -két évet, hogy szebb agancsot növesszen, mint az idei. Persze, ha ezeket az éveket megússza ! A kisebb bikák -  akik a csúnya csatlós-bika jelzőt viselik - még ilyenkor is járnak-kelnek a vadászterületen, hátha egy tehén, vagy ünő elkésett vágyával találkoznak.

Talán korai még az idei évet minősíteni, de egy dologban már biztosak lehetünk. Az pedig az az alapigazság, hogy ha kevés a tehén, akkor kevés lesz a "beállt " bika, zömében kereső bikák járják a határt, de  a szaporulat is kevés lesz, ami jó hír a földtulajdonosoknak, de rossz hír a vadászoknak. Ha a földtulajdonos egy személyben vadász is, akkor érdekes a helyzet. Ugyanis nem lehet elvárni a szarvastól, hogy vegetációs időszakban ne legyen jelen a földeken, ne legyen kártétele, ha meg van, akkor "tűzzel-vassal" zavarni, lőni, mondhatnám, hogy irtani kell, viszont bőgéskor adjon a terület szép, nagy súlyú bikákat.

Ez a kettősség csak addig fog működni, amíg van szarvas. Miután országos szintű hadjárat van ellenük, csak idő kérdése, hogy az egész szarvasállomány egy kritikus szint alá süllyedjen, amiből nincs feltámadás. Sajnos van erre tapasztalat.

A szeptemberi szarvasvadászatok előtt, többen is kérdezgették, hogy már kinéztem-e magamnak a bikámat, hallok-e bőgést, stb. Az igazság az, hogy láttam is, hallottam is, de különösebb lázzal nem töltött el, "csak" mint élményt konstatáltam, mindenféle lövési szándék nélkül. Kicsit nagyképűen kijelentettem, hogy engem, a bikabőgés nem hoz lázba. Nos ez így, ebben a formában nem igaz. Erre a tegnap esti vadászat  az igazolás.

Vendégem volt, egy jó barát, aki elfogadta a meghívásom.Nem "habókra" hívtam, hanem egy beállt bikára, "akit" már öt napja figyeltem, de a bőgőhelyétől távolabb, hogy ne zavarjak. Az öblös, mély hangja alapján, derék öreg bikának gondoltam. Az elvem az, hogy sosem közelről hallgatózok, nehogy megzavarjam az éber teheneket, hanem csak messziről figyelek és csak akkor ülök a "tetthelyre" amikor már éles a helyzet.

Hat órakor, még izzasztó,  tikkasztó melegben másztunk föl a valóban magas lesre, ami legalább két emeletnyi - ami miatt,  valaki, szellemesen Deadalon lesnek nevezte el. Az előző esti, biztos sikert ígérő bőgésnek nyoma sem volt, szinte síri csend uralkodott.  Kezdtem szarul érezni magam, hiszen majdnem fix bikára szólt a meghívásom.

A szokásos rituálékat megejtettem, ami egy pipa elszívást és az után elrágcsált Negró cukrot jelentette, de erre sem történt semmi, ha csak az nem, hogy szép lassan besötétedett. Nos, ekkor felgyorsultak az események, mert két rövid bőgés után, szinte a les mellett, egy ág reccsent diszkréten, utána pedig egy lágy, súrlódó hang hallatszott, ahogy a bika az erdő széli bokrokon átlépett.  Annyit tudtam kinyögni a barátnak, hogy nagy a bika lőjél. Nos ennek csak két akadálya volt, az egyik, hogy farral állt és távolodott, a másik, hogy Jani barátom, nagy izgalmában, nehezen találta meg a puska távcsövében a bikát.Csalóka Holdfényben ez egyébként sem egy könnyű dolog!

Kínomban mindenféle hangokat hallattam, a tehenek orrhangját, azután bikahangot,  tán még bégettem is, hogy a bika  megálljon és oldalra forduljon.

Hála Dianának, megtette és a puska célkeresztje is megtalálta a bika oldalát !

Létezik egy népies, mondhatni vulgáris - de mégis találó - mondás, ami felszólító módban így hangzik: " a saját far..al, verjed a csalánt"!  Elég nehéz más, hogy úgy mondjam szalonképes szavakkal értelmezni, mert ez így jó, ahogy van.

Azért megpróbálnám. Majd azután elmondom, hogy miért is teszem. Szóval az a valaki, aki a csípős, gonosz csalánt a saját micsodájával veri, az nem mást tesz, mint olyan dolgokkal fenyegetőzik, vagy kérkedik, amik nem a sajátjai, tehát a felelősséget is áthárítja másra. Valahogy így gondolom, de igazából, mégis az eredeti változat a jobb. Mondhatni tökéletes.

De ez csak egy szólás-mondás, én viszont megtapasztaltam a valóságot. No, nem a micsodámmal - az mégsem egy számottevő hely rajtam - hanem mindkét karomon és rövidnadrágos csupasz lábszáraimon.  Ugyanis nekiálltam egy régi lest kikaszálni, ami azt jelentette, hogy másfél méteres csalánokkal birkóztam, amelyiket már a kasza sem vitte, olyan vastag szára volt, azt metszőollóval nyiszitáltam, raktam félre, szóval szinte feredőztem a csalánban.

A csalán mérge meg olyan, hogy először csak csíp egy kicsit, amitől vakarózni kell. Azután a csípés marássá fajul, a marás égő érzéssé, az égő érzés beszarós fájdalommá. Ezek a stációk, amik estére érik el a csúcspontot.

Lehet borogatni, lehet kenegetni, szart sem ér. Ilyenkor lehet elgondolkodni az eredeti mondáson, hogy ha a karunkon ezt teszi a csalán, akkor ott valahol mit művelne...!

Kínvallatásnak megtenné!

Az aratáskor elpotyogott búzaszemektől, szép zöld szigetek ékesítik a tarlókat, amikre valamikor bandákban húztak a vadkacsák. Rég volt, igaz sem volt ..ahogy a mesékben mondják. Igazából nem tudom - de mások sem - hogy miért fogyatkozott meg ennyire a vadkacsa, de mondhatom ezt a libákra is. Gyanúm azért van.

  A napraforgók már nem fordítják a Nap felé a tányérjukat - ahogy azt  ifjú korukban tették - hanem az olajjal telt magoktól elnehezülten, a sárgára aszalódott leveleket és a gerléktől földre potyogott szemeket nézik. Mintha éreznék, vagy várnák is, hogy megszabaduljanak súlyos terhüktől

A szarvasbikák is hallatják hangjukat, amikor a nappali hőséget felváltja az éjszaka hűvöse, egyre több helyről hallani rekedt ordításukat.  Csak a kukorica áll  még talpon, az idei évben igen derék termést ígérve, aminek a gazdák az aratáskor örülni fognak, de a bennük búvóhelyet és bőséges élelmet találó szarvasok már nem annyira.

Bevallom, de ez nyílt titok, hogy a szeptemberi szarvasbőgésnél sokkal jobban vártam az augusztus közepétől kezdődő gerlézéseket. A legutóbbi helyen remek élményben volt részünk, számszerűsíteni nem akarom a lőtt gerléket, de az biztos, hogy a napraforgó tábla gazdája hálás lehet nekünk.

Emlékszem, hogy "annak -idején",  a hálás gazda, a lőszert is fizette, csak riogassuk a galambokat. Sajnos, mára már ez is üzletág lett, standpénzt kell fizetni, hogy szívességet tegyünk. A bolond vadász pedig fizet !

Te gazda, nincs túl meleg a sétához? Mintha úgy emlékeznék, hogy reggel már jókorát meneteltünk, a második séta meg este esedékes - a kaja után. Hűha - most látom, hogy  a válladon lóg a kétlyukú bot, az pedig nekem mindig jót jelentett, de most - ha nem haragszol - meg vagyok zavarodva a meleg miatt.  Örülök én, persze, hogy örülök, hogy veled mehetek, rázom is a farkam sebesen, de te is tudod, hogy betegeskedem, ha azt a gyógyíthatatlan dudort, ami a fenekemen van, annak hívják.

-Bocsánat, hogy nyafogtam, de csak az indulás nehéz, most már mehetünk - bár még nem tudom, hogy hová és minek. Még szerencse, hogy nem kellett messzire mennünk, pár lépés után egyre többször nézed az eget, a kétlyukút is kézbe tartod, majd hirtelen felkapod és dirr-durr - jaj, de szeretem ezt a hangot - és látom is, ahogy esik az a kis szürke madár. Te gazda, hiszen ez a madár éppen ebbe a sűrű valamibe esett, amit te napraforgónak hívsz, ahová te sem szeretsz bemenni, vagy ha igen, akkor igen csúnyákat szoktál mondogatni.Tudod, mit?  Legközelebb  úgy süssed el a durranó botot, hogy a kis szürke éppen elém essen - akkor esetleg beszélhetünk arról, hogy szívességet teszek neked. 

 Na látod, ez a második már éppen kettőnk közé esett, de szerintem közelebb hozzád, úgyhogy vedd csak fel nyugodtan, ne engem egrecíroztass.

-  Most meg minek kellett ez a gyermeteg próba, hogy eldobod egy pár méterre és engem biztatsz, hogy hozod, hozod?  Tudom én a dolgom, látod, a számba is veszem - pedig egy csepp nyálam sincs - úgyhogy siessünk haza, mert inni szeretnék.

- Egyébként gratulálok az idei első szürkédhez !

Az előző napi lucerna "legelésem" - mint vadászati mód -  nagyon izgalmas volt, részemről ennél többet nem lehetett tenni a sikerért. A siker elmaradt, de a vadászat izgalma örök emlék lett. Voltak nekem ennél merészebb dolgaim is, például, amikor fagyos sárban - hogy a csizmám ne cuppogjon - zokniban cserkeltem a a bikára.

A "lucernás" bakot megérdemeltem volna, de Diana másképpen döntött - mert ilyen kedvében volt.

Ezen a napon, igazából csak nézgelődni mentem egy lesre -  mondhatni kíváncsiságból és mindenféle  nagy  elvárások nélkül, ugyanis nagyon régen jártam ezen a területrészen, azt sem tudtam, hogy mi van vetve arrafelé, vagy már csak már tarlót találok, van-e vadmozgás, vagy sem. Erről  jutott eszembe, az egyik  vadászbarátom örökbecsű mondása, miszerint két helyre érdemes kiülni. Az egyik, ahol sok nyom van, mert oda biztos jön majd valami. A másik, ahol nincs nyom, mert oda majd akkor jön, amikor éppen ott vagy. Nehéz lenne vele vitatkozni de nem is érdemes, mert roppan jópofa instrukció. Talán még igaz is !

Amikor odaértem, kiderült, hogy nem túl biztató a helyzet, ugyanis volt ez is az is, de zömében "kopasz" tarló és csak  egy csík kukorica  árválkodott a domboldalban. Éppen a pipám beindításával foglalatoskodtam, amikor egy bak rohant elő, mint aki sutát keres, de kiderült, hogy csak a tarlón sarjadó zöldre vágyott.  Nem kellett sokat bírálnom, látszott, hogy öreg bak és az agancsa visszarakott, szóval lőhető.

A részletekkel nem untatok senkit, de azt elmondom, hogy a nagyon szép és gusztusos májából remek resztelt-májat rittyentettem.

A hajnali harmat olyan súllyal telepedett  a kaszálás előtt álló lucernára, hogy szinte  belegörnyedtek a levelek. Az erdő sarkától a lucerna túlsó felénél kezdődő tarló felé cserkeltem, mert a kelő Nap fényében megláttam egy elég szép testű bakot, de az agancsot nem, mert állandó mozgásban volt, egy suta után baktatott, de már ő maga sem tudta, hogy minek. Unták már a sok szerelmes kergetőzést, belefáradtak az előző hetek mámorába. Ha ők nem jönnek felém, majd én megyek feléjük - döntöttem és elindultam hogy "átszelem" a lucernát.

Először csak görnyedten óvatoskodtam feléjük, de a suta egyre többször felém tekintett, de biztos voltam benne, hogy nem látott, mert szemébe sütött a Nap. Lehet, hogy csak az ösztöne jelzett, nem tudom, de jobbnak láttam, ha négykézláb folytatom a manővert. Nem volt valami szerencsés ötlet, mert pár perc alatt, ...szóval még ott is folyt a víz - ami nem lett volna baj, a ruha majd megszárad, csak a hátamon utazó fegyverem féltettem.

Amikor végre az utolsó lucernabokrot is eltoltam az arcom elő és nagy óvatosan körülnéztem a tarlón, bizony meglepődtem.A baknak és a sutának se híre sem hamva, pedig  tőlem alig harminc méterre kellett volna lenniük - de nem voltak.Sem ott, sem sehol!

Amíg én a lucernát "legeltem" az őzek leléptek.

Amikor a szóróra kitett kukorica két napja érintetlen, amikor a sódarabon nem látszik a nyalás nyoma, amikor a dagonya vize nincs felkavarodva - akkor ahhoz tudnám hasonlítani a vadászatom, mint amikor tudom, hogy a moziban elmarad a vetítés, de azért  kiülöm az "üres" vászon előtt  azt a két órát, amire jegyet vettem. Hátha egyszer mégiscsak történik valami !

Persze ez így nem igaz és mint minden hasonlat erősen sántít, mert a lesen ücsörgés sohasem eseménytelen, erről mostanában a szúnyogok is gondoskodnak. Befújom magam, tetőtől talpig valami bio-riasztóval , ami állítólag nem károsítja a környezetet, de a szúnyogot sem. Egy gázégős  csodamasinám is van, ami valamit  párologtat, de ezek a rohadt mutánsok, már semmitől sem riadnak vissza.Talán még a pipám füstje a leghatásosabb, vagy ha nem, akkor a szívása legalább kellemes.

Igazából a jó gazda elégedettségével ülök a kedvenc helyemen, mert előző nap szépen ki lett kaszálva a nyiladék és a leshez vezető út, a dagonyába nőtt lapuleveleket is lecsapkodtam, szóval minimum négycsillagos körülményeket teremtettem a disznóknak. Csak már a marketing hiányzik, hogy jöjjenek már, csak tessék, csak tessék, óriási lehetőség, alacsony árak, luxus körülmények, előzékeny kiszolgálás, stb. Mondjuk szórólapokat is kéne osztogatni a kondáknak, amiben akciós áron hirdetem az általam teremtett pazar körülményeket és a gyors és fájdalommentes átalakulást a turkálós életmódból a tányéron tartózkodásra.

Ráadásul áfonyalekvárral !

Misi baráttal másodszorra is megpróbálkoztunk egy bak kilövésével..Az első sikertelen próbálkozás óta annyi történt, hogy kivették Misi sarkából a korábban belekalapált vasakat, amik a ripityára tört sarokcsontját tartották. Érdekes dilemma után szedte össze ezt a törést, ugyanis a tetőről akarta levágni a repkényt, de a létra megindult alatta. Erre mondta, hogy két választása volt, vagy belezuhan a csukott ablakba, vagy beletörődik a gravitációba és landol a betonon.Szerintem, amikor esik az ember, akkor nem a variációkon gondolkodik, hanem próbája a farpofáit szorítani, hogy ne szarjon be.

Nos, a vasak belekerültek - majdnem egy év után - pedig - kikerültek a sarkából. Igaz, még úgy totyogott a les felé, mint egy várandós kismama, de végre nem papucsban, hanem bakancsban.

Megvártam, míg Misi és Anti kísérője felbillegnek a lesre, én pedig mentem tovább, egy távolabbira. Ahogy fogyott a fény, ahogy esteledett, egyre idegesebb lettem, nagyon vártam, hogy a puskája megszólaljon. Persze előttem két szép bak is mutogatta magát, akiket legszívesebben Misi elé zavartam volna.

Kb. fél nyolc lehetett, amikor eldördült a lövés ! Végre, végre, végre !

Egy pipaszívásnyit vártam még, azután elindultam feléjük. Anti és Misi szája egyformán fülég ért, ahogy a bak mellett álltak.

Lehet, hogy most szegény Misi bordája tört el, úgy megropogtattam !

Egy jó cím, fél siker - ahogy a bulvármédia teszi. Mi az, hogy "őznász", mint az előző bejegyzésem címe. Vadász érti, más nem, vagy találgat, hogy esetleg elírtam, mert ősznászt akartam írni, ami ugye egy őszi lakodalmat és az azt követő hetye-petyét jelenti - mert ez ugye érthető. De a cím, amit adtam a bejegyzésnek, mégis csak az őznász volt, ami nem vonzott túl nagy érdeklődést, mert az nem sok embert érdekel, ha egy őzbak szerelmesen űzi a sutát.

Akkor viszont jöjjön a bulvár stílus, íme.

A vágytól végletekig feltüzelt bak, brutálisan rontott neki a gyengécske sutának, aki félelmében mást sem tudott csinálni, mint menekülni. A bak szájából kéjesen lógott ki a nyelve, csorgott a nyála, kidülledt a szeme , egész testébe zihált, ahogy a kegyetlen indulat, a vödörnyi tesztoszteron forralta a vérét. Szegény kis védtelen suta előző évi gidája csak ámult az anyukáján, hogy miért nem rohan be az erdőbe, hiszen ott le tudna lépni a kegyetlen szatír elől, hanem köröket fut, egyre kisebbeket, amitől a az üldözője már egészen a fenekéig jutott. Jaj, most meg már egyenesen szaglássza az anyu punciját, kiabálni kéne, hogy anyu, anyu, menekülj, mert kárt tesz benned a bácsi, de erre sem volt időm, mert ez a mocskos ismeretlen felém rontott és egyszerűen elzavart. Anyu pedig nem védett meg, hanem állt és várt, hogy a kergetőzés folytatódjon. Hívni kéne a rendőrséget, vagy mi a kórság van az erdőben - hogy segítsenek az anyunak.

Az erőszakoskodást pedig többen is nézték, ahelyett, hogy beavatkoztak volna, például az a két vadász, akik szeme a távcsőre tapadt és fülig érő szájjal suttogták: hát elkezdődött !

Így már jobb?

Olyan az időjárás, mint egy hisztis k..va - már elnézést, de jobb jelző nincs arra, amikor kicsinálódnak az idegeink.  Óránként más arcát mutatja, derűsből esősbe vált és fordítva, miközben gyártja a párát, mintha szaunába lennénk. Nem tudom, hogy a meterológusok  szerint létezik-e olyan, hogy száraz villám - de ezt én így hallottam a Nagymamámtól -  aminek nincs hangja( ez bizony a bélgázok estében is egy alamuszi kategória) de a légkörben szintre tapintható az elektromosság, amitől azután rossz az alvásunk, feszültek vagyunk, a kutyáim pedig okkal -, ok nélkül ugatnak. Az biztos, hogy ezt lehet szidni, de megváltoztatni nem, ezért legjobb tudomásul venni és kész.

Lehet, sőt biztos, hogy az erdei vadak is érzik ezt a furcsaságot, mert nehezen mutatkoznak, már sokadik lesen ücsörgésem eredménye  lett az, hogy még földi gilisztát sem láttam.Így szoktam mondani. Ez a mondat elég szar , de majd kinövi magát !

Előző nap délelőttjén is nekiindultam - jól megpakolva az autómat etetőanyaggal - és a csontszáraz poros úton, a szomszéd falu felé vettem az irányt. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy egyik méterről a másikra olyan sárba keveredtem, hogy a 4x4 meghajtás is beleizzadt. Már bántam az egész akciómat, amikor egy búzatarlón üzekedő őzeket vettem észre.

Örültem, hogy a premiernek tanúja lehettem.

A kedvenc kis erdőm intim belsejében csinált szórómon, a kukoricaszemek érintetlenül árválkodtak, pedig már egy hete szórtam ide egy fél zsákkal.  Nem akartam elhinni, hogy egy majdnem hatvan hektáros, aljnövényzettel totál benőtt elegyes erdőben egyetlen disznó sem lakik, ha meg lakik, miért nem jön a szórómra és a mellett csillogó dagonyára. Tudom, hogy a kétméteresre felnyúlt kukoricatáblák csábítóak, miután a csövek is fél-érésben vannak, de mégis, a disznónak az erdőben a helye, legföljebb éjszaka indulnak portyázni - véltem én, de a disznók mégsem ezt gondolták, mert ha jól számoltam, közel huszadszor ültem itt, a "néma" szórót őrizve.

Gondoltam egy merészet és felültem az erdő "fölötti" lesre, ami egy totál kopasz repcetarlóra nézett, de világ csúfjára, mert a les olyan, mintha hajléktalanok eszkábálták volna össze. A legkisebb mozgásra nyikorgott, mert valami műanyag lécekkel volt a palánkja megszögelve. De csak itt-ott, mert a lécek többségét már elvitte a szél.

Bevallom, nem sok reményt fűztem ehhez az estéhez, pedig a Tele Hold is kezdett szépen felkapaszkodni az égre, de ettől csak a szúnyogok hada indult támadásba. Már a hazamenetel gondolatával  kezdtem foglalkozni, amikor három egyforma süldő kocogott ki az erdőből.  Jó messzire tőlem és  nagy tétovázások közepette - ami annak volt köszönhető, hogy még a Nap sem bukott le, de már a Tele hold is világított - szóval tejes "fényárban" úsztak - a szemközti kukoricás felé vették az irányt. Úgy éreztem, távolodnak, ezért lövésre szántam el magam. A középső disznót néztem ki magamnak - hogy miért, nem tudom mert egyformák voltak -  aki egy rövid vágta után felbukfencezett.

Tanulság, ha van, az annyi, hogy nincs reménytelen vadászat, ha azt Diana másképpen gondolja.

Nem is esett, hanem zuhogott, mintha dézsából öntenék, amit ott és akkor lehet megtapasztalni, amikor a szauna után-  egy zsinórral megrántásával - dézsányi jéghideg víz ömlik a nyakunkba. A minapi helyzet ettől csúfabb volt, mert közben a szél is fújt és ha már a dézsa hasonlatnál maradok, akkor a lezúduló víztömeg vízszintesen is jött. Szóval a vadászat lehetősége ilyenkor kipipálva.

Másnap reggelre a felhők egy kicsit barátságosabbakká váltak, csak szomorkás csepergésre futotta az erejükből. Ha vadászni nem lehet, akkor horgászni kell. Azt hittem egyedül leszek a tóparton, de nem, rajtam kívül voltak még, ami azt jelenti, hogy a  horgászok sem egy egyszerű elmekórtani esetek.

Az érkezésem egy hattyúnak tetszett legkevésbé, mert a barnás pihés csibéit éppen ott tanította a fű csipegetésére, ahol a horgászállás volt. Nagyokat sziszegett felém, el akart zavarni, de nem hagytam magam, így lassanként megbékélt, már csak akkor sziszegett, amikor kapásra bevágtam a bottal.

Mert volt ilyen, nem is egyszer, de az egyiket el akarom mondani.

A kapásjelző karikám vidáman himbálódzott a szélben, de csak jobbra-balra, nem úgy mint amikor viszi a hal a  cuccot,  amikor szinte felcsapódik a bothoz. Alig fél óra után ez történt. Kapom a botom - ja és hogy el ne felejtsem, a pipa számban volt - bevágtam és éreztem, hogy egy ponty van a horgon. Ezt a helyzetet, pipával együtt simán le tudom rendezni, de azt már nehezen, amikor a telefonom is megszólalt, amit nem tudom megmondani, hogy miért, de a szabad kezemmel a fülemhez tartottam, de ekkor a másik boton is kapásom volt.

Foglaljuk össze tehát ! Az egyik bottal fárasztottam ,a másikat a lábammal tartottam, mert a hal be akarta húzni a tóba,  közben a pipával jócskán lefoglalt számmal  a hívónál exkuzáltam magam, miszerint most éppen nem aktuális a beszélgetésünk. 

A zavaros helyzet valahogy megoldódott, mindkét hal a szákba került és a pipámat sem nyeltem le.

Nem is olyan rossz nap lett ez a nap!

Most nem vadásztörténet következik, mert a tegnap délutánom vadászat helyett olvasással telt, mégpedig Esterházy Péter Hasnyálmirígynaplóját olvastam, talán éppen akkor, azokban az órákban, amikor meghalt.

Rémes egybeesés!

Halálával egy közeli barátot vesztettem, mondom ezt anélkül, hogy bármikor is találkoztunk volna személyesen. A könyvein keresztül lettünk barátok, mert aki ír, az azért teszi, hogy a gondolatait megossza másokkal - ahogy egy barát teszi - amikor a Harmonia Celestiszben a családtagjává fogadott, ahogy ennek javított kiadásában elnézést kért a tévedéseiért, stb. szóval ő úgy szólt hozzám, ahogy egy barát szól a másik baráthoz.

A könyvein nőttem föl, stílusa egyéni volt, ahogy egyik jeles kortársa mondta róla, hogy a pornográfiát a költészet szintjére emelte. Tőle tanultam meg, hogy a magyar nyelvben nincsenek csúnya szavak, csak akkor, ha azokat valaki öncélúan használja. Őrá hivatkoztam, amikor a Kuduláz c. könyvem kéziratára a B.Sanyi író barátom azt mondta, hogy jó, jó, de túl "szókimondó".

Óriási lelkiereje előtt mélyen megemelem a vadászkalapom, ahogy a számára kimért szűk egy évet is egy könyvre áldozta.

Isten nyugosztalja !

Az erdőben a szúnyogok vették át a hatalmat, pirinyó testük, tenyérrel könnyen elmázolható karosszériájuk ellenére, az erdő rémei lettek, mert tömegesen támadnak, lehetetlen ellenük védekezni. Szegény vadak nem is nagyon tudnak, csak a késői órákban mozdulnak, a nappalokat valahol elbújva töltik. Ezek a szúnyogok már olyanok, hogy a magamra locsolt szúnyogriasztó sem rettenti vissza őket, kicsit fanyalognak a büdös szagról, azután vígan nyomják a fullánkjukat és szívna, szívnak.

Van egy csodamasinám, ami egy szúnyogriasztóval átitatott lapocskát párologtat, de ebben az évben még ez sem az igazi. Megszokták volna, nem tudom, de a végeredmény az, hogy menekülni kell, mégpedig elég vicces módon, egy letört ággal hadakozva, eszelősen csapkodva magam körül és szinte úgy ugrok be az autóba, persze magammal hurcolva jó pár mindenre elszánt vérszívót. Nos ezeket azután szépen le kell vadászni, mert egyszerűen megőrjítenek.

Alig várom, hogy az estére ígért szélvihar móresre tanítsa őket és elsodorja az egész bandát a jó büdös...ba !

Gondolom ezzel a vadak is egyetértenek !

Érdekes, hogy vadászoktól, horgászoktól folyton azt kérdik, hogy na, mit lőttél, mit fogtál? Mintha csak és csakis arról szólna a történet, hogy aki kimegy vadászni, annak feltétlen lőnie kell, és ez jelenti a vadászatot, vagy aki pecálni megy, annak semmi más nem jelent örömöt, csak ha sok halat fog. Ne legyünk álságosak, végül is, mindkét tevékenység célja a zsákmányszerzés. Ezt az ősi ösztönt örököltük, ez dolgozik bennünk, erre szoktunk hivatkozni, amikor "újkori gyilkosoknak" tartanak bennünket.

Bevallom engem már régen nem érdekel a "közvélemény", hiszen a vadászat és a horgászat ellen ágálók is tele szájjal eszik a húst, hacsak nem- vegák, de az meg már egy másik történet, vagy inkább újkori divat. Az ember vegyes táplálkozásúvá alakult, a működéséhez kell hús is, zöld-féleség is, szóval ahogy az életben mindenben, itt is az arany középút a javasolt.

Oda akartam kilyukadni, hogy amikor kimegyek vadászni, és nem lövök semmit, az akkor is vadászat. Mert nem csak a lövés a vadászat !

A kelő Nap, még nem mutatta meg magát, de a fénye már elérte az erdő szélét, ahol egy bak  csipegetett, a magasabb, de számára finomabb bokrok levelei felé nyújtogatva a nyakát. Nem sokat kellett távcsöveznem, azonnal megismertem, hogy ez az a "gyilkos" bak, akit már korábban is láttam, amikor még nem én voltam a "kedvezményezett" a baklövésre. A barátommal akartunk bakot lövetni, de ő egy másik lesen ült, ahol nem sok mindent látott, előttem viszont volt minden, többek között ez a bak is. Így szokott ez lenni, amikor nagyon akar valamit az ember. Én azt szerettem volna, ha a barát lő, de a lehetőségek előttem sorjáztak.

A mai hajnal viszont az enyém volt. Az autómmal gyorsan a les mögé kanyarodtam, amit  - hála Istennek - a bak nem vett észre, és azt sem, amikor felkapaszkodtam a lesre. Igaz, a távolság elég nagy volt, korábban azt hittem, illetve úgy saccoltam, hogy az erdő széle legalább 230-ra van a lestől - ahová előző vadászatoknál sosem lőttem, mert a távolságot sokallottam -  de a távolságmérő "közelebbre" hozta az erdő szélét, vele együtt a bakot is. Bevallom, nem nagyon szeretem a távlövéseket, de ez a 170 méter, már nekem is elfogadható volt.

Drámai gyorsasággal történtek a dolgok, alig öt percbe sűrítve, mert a lesre felmászásom és a lövés becsapódása között, alig öt perc telt el.

Köszönöm Diana és Anti barátom, a születésnapi ajándékot !

Az események sűrű sorban sorakoznak, a leírásuk erősen akadozik. Először is meleg van. Pláne itt, ahol írásaimat farigcsálni szoktam. Másodsorban foci EB van, de az élelmesebbek az egyik csatornán a Copa Amerikát is nézhetik. Mint én is. Hű de jó focit "játszanak "odaát. Bevallom, ha a jól szereplő és szépen búcsúzó magyar csapattal együtt a nekik szóló lelkesedésem kiveszem a meccsekből, akkor bizony olykor piszok unalmas is tud lenni egy-egy találkozó. Viszont a nézése időigényes - hogy gyengécske okosságot is mondjak.

A vadászatban sem telt unalmasan az elmúlt időszak, de leginkább "csak" a nézgelődésé volt a fő szerep. Múlt héten - a legmelegebb, hőségriadós napon -  meghoztam Bugacról a fácánokat. Szépen kikaszált és feltöltött etetők várták őket - nem mondhatják, hogy nincs bennem vendégszeretet.Sok szerencsét kívánok nekik az itteni pályafutásukhoz !

Az egyik estének nagy élménye volt - hogy valami vadászosat is írjak .- amikor nagy zúgással egy szarvasbogár szállt le a lesre tett kabátomra. Legalább tíz éve, hogy utoljára láttam egy szép példányt.

Szóval így keveredtek az elmúlt időszak eseményei, a szarvasbogártól, a fociig !

Varietás delectat !

Zajlik a foci EB. Kicsit velem, de legfőképpen nélkülem. Ugyanis nekem valahogy más a foci, a szó igazi értelmében a labdarúgás. Mert mi is történik a pályán, vagy helyesebben a küzdőtéren? Küzdelem ! Sokszor a labda mellékszereplő, mert a gladiátorok gyűrik, gyötrik, rúgják egymást, kézzel úgy dolgoznak, mintha tatamin lennének - és mindezt a bírók segítségével. Nyilván ki lett adva, hogy ne fújják szét a meccseket - ugyanis a lassításokból jól látszik - hogy szinte minden test-test elleni ütközést le lehetne fújni. Szóval kilencven percet fütyürészhetne a bíró, utána meg  menekülhetne a szurkolók elől.

Még egyszer kérdem, ez lenne a foci?  Jól látható 4 -4 -2   hadrend a "divat", ami azt jelenti, hogy reszkess csatár, nyolcan várunk, ha felénk tévednél. Még szerencse, hogy van egy-két focista, aki nem a taktikai utasítások szerint mozog, valami váratlant alakít, amire sem az ellenfél sem a néző nincs  felkészülve, Nos, őbelőlük lesz a gólszerző és miattuk érdemes meccset nézni.

Hajrá Magyarok !

Madarak csivitelésétől hangos volt az erdő, de még a kakukk sem bírt magával, szinte megállás nélkül szólt a kakukk,kakukk, amikor pedig befejezte, még egy bugyborékoló hangot is hallatott, nyilván a szerelmi mámor jeleként. Vagy annak örült, hogy bele tudta csempészi a tojását, valamelyik énekesmadár fészkébe.

A szóróra szálló szajkó pár egyik tagja az ágak között őrködött, míg a párja a sárgálló kukoricaszemeket próbálta letolni a torkán. Azután cseréltek. Az egyik nagy égerfa ágai között örvös galambok ricsajoztak, majd nekirugaszkodva, nagy szárnycsattogással az ég felé emelkedtek, ahonnan lassan levitorláztak, utána újra kezdték.

Vidám volt az erdő, mi más lehettem volna én is. Még a pipám füstje is huncutul bodorodott, először táncolt egyet a kalapom körül, majd eliramodott, de a mi a fő, hogy jó irányba. Korán volt még, az estéli harangszó sem ütötte el a nyolcat, amikor a szóró mögötti csalánosból egy disznó feje tolakodott ki. Mondjuk inkább csak disznócskának, mert mérete egy szemmel sem volt nagyobb, mint a két napja lőtt "piros" disznómé.

Amikor már a teljes fejet láttam, akkor ugye már "csak" a billentyűt kellett meghúzni. Csak színben nem egyezett az előzővel, minden másban igen. Eszembe jutott, hogy amikor a "piroskát" lőttem, jól hallottam, hogy valami nem túl nagy disznó elfut. Lehet, ha akkor a lesen maradok, egy fél óra múlva, kijött volna. De ez így volt jobb, mert egy napra két disznó enyhe túlzás, de két naponként egy-egy, már maga az élvezet.

Már megint - a többször is szerencsét hozó harangszó után - történt valami. Meglepetés volt, hogy nem disznó jött ki a szóróra, hanem egy aranysakál. Egy növendék, aki egy kifejlett felnőtt toportyánnál kisebb, de rókánál már nagyobb volt. Nagyon izgathatta a szórómon zajló madárforgalom, illetve annak illata, ahonnan örvös galambok, szajkók, verebek, de még fácánok is lopkodták a kukoricámat. Talán ennek és a fiatal korának volt betudható, a korai látogatás. Illetve az éhségnek. Lassított filmbe illő mozdulattal emeltem a puskám, zajt egyáltalán nem csaptam, de a sakál elugrott, vissza a csalános bozótosba. Mindez olyan gyorsan történt, hogy izgulni sem volt időm, bezzeg az eltűnése után, alig bírtam a pipacsutorát a számba passzítani, hogy rágyújtsak az "ijedtségre".

Még félig sem szívtam a pipám, ami pontosan húsz percet jelent - amikor a szóró ellenkező oldalán bújt elő az aranysakál. Ekkor már mindent óvatosabban csináltam mint előzőleg, zaj nélkül vettem célba, a szám sarkába füstölgő pipám szívását is egy kis időre abbahagytam, a szálkeresztet az oldalára tapasztottam és lőttem...!

Az előző napi vadász-böjtömért búsásan kárpótolt Diana !

A frissem kaszált réten, izgalmas hullámvonalban követték a lekaszált rendek a lágy dombhajlatokat, mintha egy gyűrött kottás papír lett volna. Előző este még lábon állt a fű, az őzeknek is csak a feje látszott ki belőle, de most már az egerésző róka is könnyen megláthatta a fészkét vesztett pockokat. 

A puskám, a les sarkába várta a feladatot - de ezen a napon ez elmaradt - pedig a róka látványa igencsak felizgatott. A  közeli lesen egy barát próbálkozott őzbakot lőni, ezért nem akartam neki rossz szájízt okozni.

Az egerésző róka után, egy hosszú szárú ág nélküli, un, gyilkos bak is elém került, sőt, hogy teljes legyen a kísértés, még le is feküdt előttem, miután jól "megverte" a lekaszált füvet. Fotótéma lett volna, mert egy jókora adag fűcsomó az agancsán maradt, ettől pedig úgy nézett ki, mintha egy hatalmas fűkalap lenne rajta.

Még az esti sötétség beállta előtt egy göbe is beállított, a malacaival. Annyira vidáman futkostak a kis csíkosok, hogy alig tudtam megszámolni őket, de kb. tizenegy darab volt. Az biztos, hogy ez nem egy anyától lehetett, így az is biztos, hogy egy meggondolatlan vadász a malackák egy részét árvává tette. Szerencse, hogy akadt nekik pót-anyuka.

Fantasztikus szép estém volt - de a baj az - hogy mindennek nem én előttem kellett volna történnie. De ezen az estén Diana vicces kedvében volt, engem megkísértett, a vadászbarátot pedig mellőzte.

Ilyen a vadászszerencse !

A saját ritmusomtól kissé megkésve, kb. fél nyolckor másztam fel a lesemre. Előtte hezitáltam, hogy ide üljek-e, hiszen nyugati szélben éppen a szóróra szállna a pipám füstje, amit a disznók nem biztos, hogy szeretnek.De azt is tudtam, hogy a völgynek - aminek az alján lapul a lesem, szépen belesimulva  a bokrok, fák szövedékébe - saját szele van.Lehet, hogy "odafönt " Nyugati szél van, de "idelent" már ellenkezőleg fúj. Ilyenkor tesz jószolgálatot az unokámtól elkobzott buborékfújó - amiről valakik kiderítették, hogy káros a gyerekre. Viszont a szélirány megállapítására nagyon alkalmas.

A lesre felérve, első teendőm a fújás! Nézem a csillogó gömböket, ahogy egy kicsit tétováznak felettem, mintha nem lenne kedvük tovaszállni, mintha tudnák, hogy csillogásuk csak pár másodpercig tart, után elenyésznek, de közben  nekem tesznek szívességet. Örömmel kísérem tekintetemmel a gömböcskék útját, mert jó a szelem.

Ezek után nyugodtan jöhet a pipa is. A felszálló füstkarikák is igazolják a szappanbuborékok igazságát, az is jó irányba bodorodik.

Még annyira a szertartások elején járok, hogy szinte csak véletlenül nézek a szóró felé, amikor a csalán között egy piros testet veszek észre. Nyilván egy őz, konstatálom - csak az lehet ilyen rőt vörös -  de azért reflexszerűen a távcsövemet ráirányítom Basszus, ez nem őz, hanem egy disznó. .Egy vörös disznó !

Elővigyázatosan a pipámat a jobb számsarkából a balba tolom,  addigra a disznó is mutatja az oldalát, illetve a füle tövét.Oda is kapja az "áldást".

Sűrű, göndör vörös szőr borítja a testét - ha jól tudom mangalicákban van hasonló ruházatú. Kedves disznó, még szerencse, hogy itt fejezted be a pályafutásod és nem kellett valamelyik szülédnek kellemetlen kérdéseket feltenni a szerelmi életéről.

A sok esőtől a csalán már a lesem "derekáig" ért fel és a szórót is eltakarta, nagyon megérett a dolog a kikaszálásra.  Nem szeretem a zajos fűkaszákat, de gondolom a vadak sem. Ezért elővettem a kb. harminc éves kaszámat - állapota még többet mutatott - igazából  nem sok baja volt, csak mindene lötyögött, mint ahogy azt én ízületeim is teszik  Miközben éleztem a szerszámot, eszembe jutott a harminc éves múlt, amikor kaszálós "karrierem" kezdtem, mert a lovaimnak kellett a friss tavaszi fű, meg a szépre hízott lucerna - ahogy itt mondják a fenyer -  azt ugye meg kaszálni kell.

Én már nagyon meg voltam, elégedve magammal, mert a lábam sem vágtam le bokától, de a kasza hegyét sem vágtam folyton a földbe, szóval lelkesen csapkodtam a kaszával, bevallom, nem kis büszkeséggel.  Azért egy városiból falusivá  avanzsált embertől ez elég jó teljesítmény, ugye?  Persze, csak szerintem. Azután  összehozott a jó sorsom egy igazi kaszás profival, a Sz. Pistával, aki "civilben" fuvaros volt, így a lovak dolga hamar összehozott bennünket. Mondhatni haverok lettünk.

Nos, ő mondta egyszer a kaszás-tudományomra, hogy doki, ha te úgy húzol fogat, ahogy kaszálsz, akkor Isten óvja a falu népét.. Mondhatta nyugodtan, mert neki már egy szál foga sem volt, szépen sorban elhullajtotta őket. Viszont még a szalonnabőrt is meg tudta rágni a csupasz ínyével. Neki nem volt veszteni valója.

Egy biztos, a csalán kaszálását most is nagyon élveztem !

Már leszoktam arról, hogy valami történést első indulatból reagáljak le, hagyom, hogy ülepedjen. Ettől meg ugye vagy elmúlik, vagy még jobban felszívódik, mint ahogy az a mérgeknél szokás. Erről a "késleltetett" reakcióról egy nagyon szar Mórickás vicc jut eszembe, aki vasárnapi misén röhögött, mert a szerdán halott viccet  akkor értette meg !

Most nem valami nagy okosságot mondok, de igaz, hogy a szó ( leírva is !) akár fegyver is lehet. Erről is egy vicc jut eszembe ( lassan elfelejtem mit akarok írni) miszerint két  buta ember beszélgetése, nem más,. mint párbaj, fegyver nélkül. Az írogató ember egyetlen fegyvere, a méregbe mártott toll lehet és az olvasóközönség, nagyképűen a közvélemény. A dühös "puffogásnál"  viszont hatásosabb  a humor, mert annál nincs nagyobb sértés, mint amikor valakit kiröhögnek.

Ebből kiindulva, én sem teszek másképpen, mint hogy jót szórakozok azon a  vadászon,  aki a vadászgyűlésünkön, az üdvözlésemnek azt a formáját választotta, hogy háttal ülve, a válla fölött három ujját nyújtva,  szigorúan az ellenkező irányba meredve üdvözölt. Hogy rövid legyek, a hátának köszöntem. Ez egy olyan saját vállát veregető mozdulattá vált  - ami akár komikus is lehetett volna, de nem volt az.

Szokásomtól eltérően a fácánprogram ismertetése mellett - és a mókás üdvözlés hatására - a társas vadászatok fontosságáról beszéltem, megemlítve és hivatkozva Békés Sanyi vadászíró barátom vadászetika könyvére ( nem mellesleg tankönyv az egyetemen)- aki a vadásszá válás és a nevelés fontos részének tartja a társasvadászatokat. Ha már a gyerekszobának nem volt ablaka.

Akinek ez kimaradt, az továbbra is köszönjön a válla fölött !.

Add már Uram az esőt - ahogy a régi sláger szövege szólt - mert a föld szomjazik, de ne ennyit, ha ezt meg én kérhetném.  - Most akkor kell az eső, vagy sem -  döntsetek, mert egyszerre csak egy kérést tudok teljesíteni - szólt az Úr ! Nincs esélyem rá, de nem lennék a Jóisten helyébe, mert ahány ember, annyi kérés.

Nem kétséges kinek a javára döntött mégis, mert a földek áznak, a közelgő ünnepek szervezői pedig szomorúan nézik az eget és halkan káromkodnak.

Én is így tettem, amikor a horgászbotokat szépen felcsaliztam,  nagy ravaszul, a jól bevált  édes és drága  etetőanyaggal megtömtem és a tó közepébe suhintottam. A "becsapódás" szolid hullámai még el sem csitultak, amikor pezsegni kezdett a tó felszíne, ugyanis rázendített az eső.

Egy jókora diófa "árnyékába" húzódtam, de szegény fa is csak egy darabig állta a támadást, ahogy összegyűlt egy adag víz a leveleken, egy tételben öntötte a nyakamba. Makacs ember nem hátrál, pláne mert a napidíj is be lett fizetve. Bátorítottam magam a gyengécske pecás tudásom azon részével, miszerint esőben jól kapnak a halak. Az ismeretek onnan adódnak, hogy a kertemben egy kis tavacska gyűjti az esővizet és ad otthont egy tucat piros, sárga meg tarkabarka halacskának. Kipróbáltam. Valóban szívesen esznek, amikor esik az eső. De a helyzet az, hogy ezek a halak akkor is éhesek, ha nem esik az eső.

Ilyen labilis információ birtokába őriztem a botjaimat kb. három órán keresztül, de még egy icipici kapásom sem volt. Ekkor döntöttem el, ha hazamegyek, piszokul leszidom az aranyhalaimat !

Most csak egy kis biztatás - kitartás a hűségeseknek. Ez a csacska tavasz, amelyik néha a téllel csalja a naptári hónapot, zsendíti a füvet, hajtja bokrok ágait, kéri a palántákat, galádul a levelek alá rejti a mocskos tetveket, szóval elkél a dolgos kéz ilyenkor. Mert ripsz-ropsz kinől minden az ember keze alól és attól kezdve már a kertészkedés egy tortúra. Időben kell nyírni, nyesni, ültetni, stb. Ez az idő pedig éppen most van itt.

Tehát, ilyenkor a múzsa kertben van és nem a gépem előtt.

Erre a hétre eső  lesz a főszereplő - amitől majd valami történet fog innen kikerülni.

Álmosan kondította a közeli falu templomában élő harang a nyolc órát. Jó kétszáz éve öntötték, de a mérete miatt, a hangja nem mélyült, maradt olyan, mint a születésekor, kicsit magas, kicsit hamis.

A hosszabbodó napok, az este lopakodó sötétjét egyre jobban a harangszó mögé utasították, az utolsó kondítás egy kis biztatás volt a fénynek, maradj még kedves nappal, mert téged jobban szeretünk, mint a buja, kicsit félelmetes  sötétet. 

A vadaknak nincs harangjuk, meg toronyórájuk, - csak egy belső órájuk - amit az ösztöneik működtetnek. Hogy a harangszóra figyelnek-e, vagy sem, azt nem tudom, de lehet. Ugyanis már második alkalommal, éppen az utolsó kondítás után jelent meg egy disznó a szórón. Nyilván meglepődött, hogy még világos van és anélkül, hogy a neki elkészített finom sáros dagonyába belefeküdt volna, gyorsan továbbállt. Miután a dagonya, egy bokrok övezte keskeny váltón  lett kialakítva, így a lövéshez csak akkor jutok, jutnék, ha pár másodpercre bátorkodna beleülni a sárba, úgy, ahogy a múltkori kan tette. Pechjére !

Szóval jött a disznó, ment a disznó. Éppen ilyen ütemben. Bevallom nem is bántam. Nem azért, mert savanyú a szőlő, de amikor itt lövök valamit, akkor a kiszállítás hangja, zaja több napra vadmentességet hagy maga után.

Ha nem lövök "csak" nézelődök és szemmel vadászok, akkor  viszont tudom, hogy ha másnap ugyan ide ülök, marad némi esélyem, mert hagytam. Kicsit fals a hasonlat, de ez is olyan, mint amikor a horgász visszadobja  a kifogott halat.

A napokban - hogy már ne is mondjam -  a haragszó utáni percben kilépett egy fiatal barkás bika és tőlem alig pár méterre a a füvet kezdte csipegetni. Csodálatos látvány volt és nagy-nagy élmény. Rengeteg állatot meglestem már hosszú vadász életem alatt, de az ilyen gyönyörűségekkel egyszerűen nem tudok betelni.

Köszönöm harangszó, hogy ideküldted ezt a csodás állatot ! Miközben lassan ránk borult az esti sötét, jó egészséget kívántam neki és azt, hogy nyolc-kilenc év múlva újra találkozzunk.

-Jó reggelt, jó reggelt !

-Hát fel tetszett ébredni?

-Nem azért mondom, de amíg te alszol, én keményen dolgozok. Felügyelem a gazda dolgait, hiszen az összes életfunkcióját irányítom. Ha én szólok neki, akkor eszik, iszik, alszik, vadászik, stb.- mondhatni, teszem azt, ami egy bal féltekétől maximálisan elvárható. Elég unalmas feladat, de létszükséglet, mert az életfunkciókat is felügyelem, szóval fontos vagyok.

Szorgalmas is vagyok, de igazából nem egy siker orientált.  Te viszont jobbos társam - ami persze nem tévesztendő össze valamiféle politikai oldallal - kicsit szabotálod a hétköznapi dolgokat, csak ímmel -ámmal adsz valami instrukciót, például olyankor, amikor keresztrejtvényt fejt a főnök vagy olvas, stb. tehát csak egy kicsit kell gondolkodnia. De vannak olyan dolgai, amiket már nem értek. Ilyenkor azt kérdezem magamtól, hogy honnan a kórságból jutnak eszébe olyan érdekes dolgok, amiket nyilván te súgsz neki.

Sokat tudok rólad, mert valahol lent az agytörzsünknél össze vagyunk kötve, mondhatni az alagsorban kommunikálunk, de ez nem jelenti azt, hogy minden dolgodról tudnék, számomra sokszor bonyolultnak tűnnek a gondolataid.. Kérdeném, hogy például, hogy mitől, vagy miért veszel elő olyan energiákat - amit a szaknyelv ihletnek nevez -  amitől a főnök, rímeket szed sorba, vagy a ceruzájával mindenféle formákat rajzol, amiket sokszor ki is fest, de az is érdekes, hogy bizonyos beszélgetéseket én moderálok, de a zenét, a szép szavakat, az érzelmeket  viszont már te.

Emlékszem, hogy a múltkorában is volt valami beszélgetés, amiben a gazda szájába valami csúnya pletykát adtak. Ekkor szóltam neked, hogy ébredj fel és minősítsed. Örülök, hogy álmodból felébresztve jó összefoglaltad a dolgot és csak annyit mondtál, hogy szarni bele, ami nem a témára vonatkozott, hanem a pletyka -gyártó szájára. Köszönöm, hogy jól döntöttél és rám bíztad a végrehajtást. Egy percig se bánkódj, tudom a dolgom és intézkedek a gazdánál, hogy kerülje az ilyen "barátokat".

Látod ezt szeretem benned, kedves jobb oldali agyam, hogy jól meg tudod mondani a frankót. A "leszaratás" pedig számomra rutin feladat.

Kedves barátom. Arról, hogy a tegnapi nap, illetve az előző este ilyenképpen alakult, te is tehetsz. Először is, ha te szakítasz a hagyományokkal és nem a neked felkínált étek felé mégy, akkor az nekem is meglepetés erejével hat és nem tudok méltóképpen felkészülni a fogadásodra. Azután az is nagy baj volt, hogy tőlem igen csak távol sétáltál ki az erdőből. Az meg egyenesen illetlenség volt, hogy a derékig érő szederbokrok között cövekeltél le, amitől nem tudtalak teljes szépségedben megcsodálni. A pipám füstjétől sem voltál hanyatt esve, félig felém fordulva  szippantottad a gyanús illatokat. Hogy magyarán mondjam, elég kevés esélyt adtál arra, hogy méltóképpen fogadjalak.

Tudd meg, hogy ha én belőled egy szép és használható darabot jól látok, akkor oda tudom küldeni az ajándékom. Láttam hogy igen meglepett a találkozásunk hangossága, mert azonnal elestél tőle. Elmondom neked, hogy biztos voltam benne, hogy hamarosan személyesen köszönthetlek, tudod, utolsó falat, töret, stb.

Jócskán meglepődtem amikor tőled alig húsz méterre voltam, te felpattantál és elszaladtál. Egyenesen a sűrű erdőbe. Ott azután jól megjátszottad, hogy a találkozásunk neked zokon esett és egy helyben állva fújtattál. zörögtél, szóval hisztiztél. Én meg megettem a cselt, fél óra elteltével elindultam téged keresni.  A sötétségben csak a zseblámpám fényében tudtalak követni, de hamar feladtam mert a vélt helyen nem találtalak. Egyszerűen leléptél !

Másnap is megadtam a módját, hogy sikerüljön találkozásunk, mert egy jó képességű véreb mutatta a belőled csöpögő életnedvet. Jól megmászattál bennünket, a meredek erdő minden járhatatlan részét meglátogattad, ezekben olykor-olykor megpihentél.

Nem szaporítom, a cseled sikerült, reggel nyolctól délig követtünk, de aztán feladtuk. De tudom- és becsülöm a ravaszságod, mert végül  egy patakban hűsítő fürdőt vettél, ahol a sár jól eldugaszolta az "ajándékom" helyét és utána már arra mentél, amerre kedved tartotta.

Mindenesetre, ha már így történt a dolog, elnézésed kérem és mielőbbi gyógyulásod kívánva maradok tisztelettel . Pipás doki !