... a nép, az Isten adta nép...melynek lehet haragja, akarata, képviselete, stb. akármekkora emberhalmazról van szó. Tényleg! Mikortól nép és hány embernél már tömeg, vagy csak gyülekezet, egyáltalán melyik a több és melyikük véleménye a nép véleménye. Barabás, vagy Jézus, kit kell megfeszíteni - erről is döntött a nép, mert Pilátus nem tudott, nem akart. Pedig a "nép" csak éppen annyi volt, akik kíváncsiságból odagyűltek. Vagy éppen annyian, akik a Szögi tanárt agyonverték.

Volt egy énekes vetélkedő, ahol a győztesekről a "nép" döntött. Elszakadva az objektív értékektől, lelkes tinik döntöttek el énekes sorsokat, messze nem az énektudás alapján. A zsűri pedig pilátusi gyengeséggel e mögé bújt.  Merész a bibliai hasonlat, de egy tőről fakad, ellenére az eltelt ezredéveknek.

A nép ugyanis -, tömegénél fogva, a benne lévő egyedek gyávasága ellenére -  bármit elsodorhat. 

Vannak dolgok, amit nem kéne a "népre" bízni. Ha egy vetélkedő az énektudásról szól, akkor az eredménye is legyen szakmai, mert ha nem, akkor minek villogott ott a zsűri. Nem könnyek és bohóckodás kellett volna, hanem szakmaiság. A nép, az Istenadta nép...pedig azt a hatalmas összeget, amit sms-ekbe elköltött, a másik csatornán futó Aranyág műsorra is tartogathatta volna, a szegényeknek adakozva. 

Eszterházy Péter írta valahol, hogy sokkolóan hat rá az üres papír látványa. Ugyanis azt valahogy tele kellene írnia, ez a dolga, meg az elvárás is vele szemben, iró ember írjon, az olvasó meg olvasson. Jómagam a kettő között botorkálok, olykor egyik, máskor másik kihívásnak eleget téve. Egyébként éppen a jelzett írótól olvastam el két legutóbbi könyvét - egyik sem volt könnyen emészthető, de azért élvezetes. Mindeközben a blogomra nem írtam, most pótolom.

Ziháló motorral kapaszkodott az Unimog kisteherautó a meredek hegyoldalba vágott köves szerpentinen. A platója púposra rakva káposzta, meg karfiol torzsákkal, jó kapcsolata van a házigazdának a közeli konzervgyárral. A les előtti tisztás vaddisznótúrással szántott, de most csak egy suta rágcsálja a tegnapi maradékot. Ahogy rákanyarodik az autó a tisztásra, csak immel-ámmal vonul félre, már várja a friss elemózsiát. Szeretem, amikor őzek vannak a szórón, jól jelzik, ha a disznók közelítenek. Tamás - a vadőr - egy villával szórja le a káposztát egy vödörből pedig kukoricát is szór szanaszét, olyan mozdulatokkal, mint ahogy a régi szántó vető emberek vetették a búzát. Közben a bokrok mögött disznók jelennek meg - máskor óvatos - nagy göbék, és rendetlenkedő apróságok várnak a vacsorájukra. Ahogy elmegy az autó, mohón rontanak elő, egy perc alatt disznókkal tele a "placc". Egy kis vöröske hitványabb malac túrkál  a konda szélén, rajta áll meg a puskám célkeresztje .

Ahogy szoktam mondani, éppen tepsi méretű a malacka, ott is végezte. 

Sorban "dőlnek" be a vadásztársaságok a vadkárok miatt. Most azt nem taglalom, hogy profi módon kiokosodtak a gazdák, hogy gyenge, vagy roszz agrokulturával megművelt, helyesebben megműveletlen földeken-  a vadkárral - jól lehet keresni. De arról feltétlen beszélni kell, hogy a tulajdonviszonyok alakulásával nem tartott lépést a vad statusza, ugyanis marad a régiben, azaz állami tulajdonban. Le kell szögezni, hogy nagyon rossz, de ravasz gazda az állam. Kihasználja a vadászok egyetlen jó tulajdonságát az áldozatkészséget. A vadnak helye van az élővilágban, ha okoz kárt, ha nem. Ezt kéne minden földtulajdonosnak a kapzsi fejébe vésni, amikor tűzzel vassal pusztítaná a földjén tartózkodó vadat, mert az lerág néhány kukoricacsövet. Vagy többet is, attól függően, hol van az a föld. A nóta is azt mondja, hogy "erdő szélén nem jó lakni, mert sok fát kell hasogatni"...ihaj, csuhaj.De erdő szélére nem is kéne olyan kultúrát vetni, amit teljes bizonyossággal le fognak tarolni a vadak. Tehát összegezzük. A földtulajdonosok tartják a markukat a vadásztársaságok felé, ha indokolt, ha nem, az állambácsi pedig röhög a markába, hogy nulla befektetéssel, milliárdos haszna van a vadászokból. ( vadhús export egy komoly árbevétel ). Ebbe pedig - ahogy az elején írtam - szép lassan, illetve már egyre gyorsabban - belebuknak a vadásztársaságok.

Node, hogyan tovább?

A vadász -ember teste, lelke legyen szilárd, ha már az ősember vadász-ösztönét hordozza magában. Sokmindent elárul a jellembéli szilárdságról a testbeszéd. A parlementi közvetítések alkalmában látok egy képviselő urat, közvetlenül az első sorban - kb. ez is a statusza,  - vezető ember. És köztudottan vadász is, akitől nagyon vártuk, hogy a fegyvertartási törvény tárgyalásakor -annak enyhítéséért - lobbizni fog értünk.

Node mit is látok a parlamentben. A testbeszédét. Nem ő, hanem a "főnöke "beszél, ő "csak" heves bólogatással fejezi ki helyeslését. ..így van főnök, jól mondod főnök...hű de okos vagy főnök...most aztán jól megmondtuk nekik főnök.. stb. Ezt sugallja a testbeszéde. Azt hiszem, az elvi egyként gondolkodáshoz nem tartozik a bólogatás. Ennek láttán semmi jót nem várok az új törvénytől.

Egy régi iskolatársammal beszéltem telefonon, helyesebben felköszöntöttem András napja alkalmából. Kérdezte, hogy dolgozom-e még. Mondtam, naná, kell a testnek, hogy ne sorvadjon és kell a bukszának, hogy ne lapuljon. Node Te vadászíró vagy - ahogy a blogod címében van, nyilván abból élsz - kuncogott a telefonba. Tudod Bandi - mondtam, a "vadászírósággal" eljutottam odáig, hogy ajándékba adom a könyveimet és hálás vagyok, ha elfogadják. Ennyi a "hasznom".

De ha már a címbéli titulusom vadászíró, akkor írok is, de csak aktuális, napi vadászélményekről, mint pl. a tegnapi, csütörtöki fácánozás. Riogatott a meterológia, hogy a téli rekord melegből, rekord hideg lesz -egy nap alatt - széllel, esővel, hóval stb. Annyiszor riogattak már és sosem lett belóle semmi, hogy most sem érdekelt, mit mond Németh Lajos, pedig nem ártott volna. Alighogy elkezdtük a vadászatot, szakadni kezdett az eső, de vízszintesen. Szemüveges embernek nem éppen jó dolog az "esőverte" szemüveg, láttam is meg nem is, ezért lőttem is meg nem is. Azért estek a kakasok, de nekem nagyobb örömöt okozott egy szajkó lelövése, mint a fácánoké. Nagyon óvatos madár, ritkán kerül puskavégre. Amikor már az alsóneműmben is víz tocsogott, a vadászatot abbahagytuk.

Ha sikerül, a szajkót kitömetem. Trófeának a csodás kék színű szárnyfedőtollát szokták a kalap mellé tűzni.

Hóesés után, a házunkhoz vezető meredek domboldalból, szánkópálya lesz. Az út alján már óvatosan kell autózni, mert a stop tábla a gyerekeknek semmit nem jelent

Amíg nagynehezen felkapar egy  autó, addig leállnak a szánkózással, kicsit félrehúzódnak, méltatlankodva, a zavarásért. Mégegyszer mondom, ez egy forgalmas út, lakótelepnyi házzal, hozzá tartozó autókkal. Ha nem tud felmenni egy autós, mert a jégpáncéllá leszánkózott úton elkapar a gumi, akkor jót szórakoznak a viszacsúszó autóson, de akkor sem állnak félre, úgyhogy az egész egy orosz ruletthez hasonlatos. Egy alkalommal- amikor már nagyüzemben ment a szánkózás - én érkeztem ennek az utnak az aljához. Miután tudtam, hogy nagyon óvatosnak kell lenni, lépésben közelítettem a helyhez. Ebben a pillanatban csusszant le két gyerek az irányíthatatlan ródlival, éppen az autóm alá. A szánkó eltünt a kerekek között, a két gyereknek hajszála sem görbült - nem így az autóm oldalának. Halálra dermedten ültem az autóban, alig mertem kiszállni, azt hittem a két gyerek vértócsában fog feküdni a hóban, de nem, hála Istennek nem. Nagy kacagva húzták ki a szánkót a kocsi alól és hátra sem nézve már szaladtak fel a dombra, hogy újra csúszhassanak. Megúsztam! Nem úgy,mint az a szerencsétlen nő valahol Nógrádban, ahol két gyermek halt meg hasonló helyzetben.
Egyikünk sem hibázott, csak nekem szerencsém volt! De kié a felelősség mégis  - kérdeném?

A Mikulás már nem is tud mást "hozni", mint saját torz szobrát csokoládéból ( ha az egyáltalán), szaloncukrot, meg még sorolhatnám a fogorvos-gazdagító cukor-rémségeket. Ajándékozás lett az egész Mikulás dolog is, az áruházakban grasszálnak az unott Mikulások, némi krampusz kisérettel.

Érdekes, hogy a virgács eltünt, nem lehet kapni, holott nem egy nehezen előállítható termék, pár szál  vessző, arany festékkel leszórva. De több volt annál, gyermekkorom  Mikulás hozta virgácsának ( hittem benne ) jelentése volt, helyesebben visszajelzés a "Mikulás részéről", hogy jól viselkedtünk-e abban az évben. Akkor még nem tudtam, hogy a szegénység is inkább "virgács-párti", olcsóbb lévén a szaloncukornál. A virgács mérete arányban volt - persze csak szüleim szerint - az abban az évben elkövetett csínytevéseimmel. A szépen kibokszolt ( egyetlen ) cipőmből kilógó rövidke virgács hossza nagy megnyugvást okozott, nagyobbat, mint az a pár darab házi készítésű szaloncukor és az elmaradharatlan  alma.

A virgács és a szaloncukor "kettőse", azok aránya, gyermeki jellemrajzunk volt. Persze szeretetből fonva.

Az elázott "csapat". 

Balról jobbra négyen. A többiek a lelkes hajtók. A fotón a  szerény teríték ( a falu központjában! ) és egy kutyus.

Ezért a hat kakasért jobban megdolgoztunk, mint a nemrégiben lőtt negyvenért. A birtokba vett vad értékét, a ráfordított küzdelem minősíti.

..ahogy a L'art pour L'art -os Besenyő Pista bácsi mondaná, hogy esőben vadászunk?  Az internetes prognózis csupa derűt jósolt, ami csak az arcunkon volt, mert az ég szürke volt és esett belőle. Nem kicsit, nagyon! Gratulálok a meterológusoknak.

De nem csak fenntről jött a víz, a lábunk is vízben gázolt, mert a rétek, tarlók, szántások, szóval minden víz alatt áll, a föld már nem tudja elnyelni az évszázados rekord mennyiségű csapadékot. Kisebb tanyahelyeket, erdőfoltokat, lábon álló keskeny kukoricatáblákat jártunk végig.

Egy darabig ellenállt a kabátom az esőnek, de ami lecsorgott róla, az ment a nadrágomba és a csizmámba. A sildes sapkámról meg a nyakamba. Szóval "középen" száraz voltam de alul, fölül, totál vizes. Kevés kakas rebbent a kutyák kajtatására, azok sem felém. Már csak alig ötven méterre voltunk a falu szélén hagyott autóktól, amikor egy szépen helyrehozott, Kisdedet karjában tartó Szűzmária szobor mellé értem. Illendően levettem a kalapom, az sem baj, ha ázik a kopasz fejem, első a tisztelet. A szobor után még egy kis nádas símult az országúthoz, amiből egy kakas kelt fel és repült felém. Ezt az egy madarat lőttem a mai nap. Ezt a kakast, valahogy az előzőleg megadott tisztelet "hozadékának" gondolom. "Jutalomkakas"!

Téli gumi felszerelve, az autóban mindenféle okos kütyük korrigálják a vezetői hibát, a négykerék meghajtás is biztonságot ad, szóval jöhet a hó. Meg is jött ! A drága technika ellenére törnek az autók, mert semmiféle csoda-találmány nem pótolja az óvatosságot, meg a rutint.

Amikor hat, hét év várakozás után, a Merkur telepről - azt hiszem a Szív utcában volt -  az első Zsigulik kulcsát megkaptuk,( kb. negyven évvel ezelőtt ) a világ legboldogabb emberének éreztük magunkat. Volt ezen a kocsin is gumi, nagy nagy jóakarattal nevezzük nyári guminak, de még annak is rossz volt. Ezen autóztunk, télen-nyáron. Nem volt mese, ezzel kellett megtanulni vezetni. A csomagtartóba tett egy zsák cement jelentette a jobb gumitapadást.

Amikor fatornyos falumba költöztünk, egy rozsdásnak induló Zsigulink volt, azzal kellett volna feljutni a dombtetőre, a házunkhoz. Ennek az utcának a közepetáján van egy református imaház. Éppen akkor jöttek ki a hívők, amikor füstöltettem a kerekeket a jeges úton, de nem haladtam egy centis sem fölfelé. No, majd mi segítünk - ajánlkoztak a hívők és volt aki tolta, volt aki beleült, hogy nyomja, elmondhatom, hogy csak kollektív jószándékkal, mégis  sikerült feljutnom.

Szóval csak azt tanácsolom, hogy óvatosan, lassan, bármilyen gumi is van az autónkon, no meg felekezeti hovátartozás nélkül szeressük embertársainkat.

Sejtettem én, hogy a fegyveres bejegyzésem, ami egyben a sárga csekkes modernkori rablás kritikája is, nem fog komment-özönt vonni maga után. Még működik a régi beidegződés, a hatalommal nem kekeckedünk, mert abból baj lehet. Nem az a baj, hogy baj lehet, hanem, hogy egy-egy embernek lehet baja, éppen annak, aki lázadozik. Amikor nyilvánvaló, hogy semmi másról nem szól egy hatósági macera, csak a sárga csekk befizetésésről ( őmaguk is bevallják) akkor a lázadásnak is nyilvánvalónak kéne lennie és tömegesnek. A közel hatvan ezres - hívatalosan bejegyzett magyar vadász - kamarai képviselettel, meg országos védegylettel együtt, lenyel minden békát, helyesebben sárga békát. Miért nem lehet már a magyar fegyvertörvényt is az Euhoz igazítani, ha minden más szart már Eu-kompatibilissé tettünk.  Cui prodest - kinek az érdeke. Miért nem lobbiznak a parlamentben ülő vadász honatyák, Talán "ciki"? A zöld mundérra illik büszkének lenni, még a parlamentben is !

Sokan nem értik, hogy mi lehet egy vadászfegyverben szép, miért lehet hozzá ragaszkodni, mitöbb szeretni. Az ősember nagy nagy gondal csiszolgatta, pattingatta a kőbaltája élét, hogy vadat tudjon vele ejteni, a nomád harcosok ijaikat, íjvesszőiket a legjobb anyagokból gyártották, a kardokat a legjobb acélból kovácsolták, stb. stb. A fegyver nem egyszerűen egy szerszám, hanem szimbólum is.  Az erőnek az ügyességnek, de átvitt értelemben a bátorságnak a hazaszeretenek is szimbóluma lett, nem véletlenül kardot kivonva esküdtek föl lelkes őseink a hazára, a szabadságra. 

A vadásznak is féltett kincse a fegyvere. Ha még emlékek is fűződnek hozzá, akkor már fegyvernél is több lesz, féltett emléktárgyá válik, mint az én kis huszas puskám. Aki vadászik annak sokat mond, aki nem, annak semmit, hogy egy 20-as, alsókulcsos Frommerről van szó, mint vadászpályafutásom leghűségesebb, legféltettebb darabjáról. Már évek óta nem vadászom vele akívan, csak olyankor, amikor az egész napos fácánozásban jó, ha egy alkalommal lehet elsütni, szóval éli, élte szép nyugdijas életét a fegyverszekrényemben. 

Igenám, de a magyar fegyvertörvény állandó és rendszeres fegyvervizsgára kötelezi a vadászokat, illetve a fegyvereket, ami példátlan Európában. Csak a sárga csekkekben fuldokló mi kis országunkban kell még azt a fegyvert is bevizsgáltatni - jó pénzért természetesen - amiből egy lövést sem adtak le. 

Nagy veszélyben van az én kis 20-om, mert jócskán elszaladt felette az idő - mint gazdáján - de állapota kifogástalan, még az unokám is kiszolgálá - ha hagynák !

Nagy gerlevadászatok után, miután mindent megmagyarázok, hogy miért is kell ennyi gerlét kilőni és hogyan tud ez a kedves, a békét jelképező madárka -mezőgazdasági károkozóvá válni,-  általában van még egy utolsó kérdés, amire már nehezen tudok válaszoni. Ez a kérdés pedig úgy hangzik, hogy, mit csináltok azzal a sok lelőtt madárral. 

Egyik régebbi bejegyzésemben szerepel egy fotó, ahol a Misi vadászhaver kopasztja, bontja a gerléket. Nos, ezek a gerlék pihentek eddig a hűtőben, hogy tegnapra egy kiváló vacsorává váljanak. Nyárson sült gerlemellek volt a menü, fóliában sütött krumplival és hagymás babsalátával. A mellékelt fényképen éppen a grillen tartózkodnak a gerléink.

Így már helyénvaló a mondóka, ez elment vadászni, ez meglőtte, ez megsütötte... és a címbéli icike picike - helyett, negyed maggammal mind megettük.

De nem csak az. Már elmondtam, hogy reggeli rövid kutyás sétáim alatt, falum összes  gondjával is találkozni szoktam. Így volt a parlagfű esetében, vagy amikor kiskertekből lopkodókkal futottam össze, stb. A focipályáig betonút fut, azt hiszem, nem kevés utánjárásába került a polgármesternek, hogy ne hepehupán jussunk odáig. Az út két oldalán keskeny csíkban gazdák földjei  sorjáznak. Az őszi szántások ideje van, a traktorok mély barázdákat vájnak a fölbe, hogy a fordulókban ezen a szerencsétlen betonúton rázzák le magukról a tapadós földet. Azután a munka végeztével - hatalmas sárkoloncokat dobálva - a következő földdarabra kanyarodnak. Nem kétséges, hogy kinek a dolga lenne a sárdarabok eltüntetése. Nyilván a földtulajdonosé. 

Azon kívül, hogy a drága pénzen csinált betonút egy-két év alatt sáros dülőut lesz, ha ez így folytatódik, roppant balesetveszélyes is, mert  - jó idő lévén - a focipályára kerékpárral, vagy motorral mennek a gyerekek. Hatalmasat lehet esni a "gondos" gazda jóvoltából. Kérdeném ! Meg kell várni, hogy valaki csontját törje, vagy egy lapáttal fél óra alatt letisztítani a betont.Ez már nem tapintat, hanem kötelesség kérdése !

...vagy, ahogyan manapság használjuk a francia eredetű szót, presztizs. Erről irnék, ami a témát illeti már megint nem vadászat, horgászat, stb, hanem erős felindulás. Na jó, azért volt vadászat is, a "szokásos" csütörtöki, fácán, gerle. Annyiban azért mégsem szokásos, mert sokat kellett gyalogolni, mire azt a pár fácánt összecsipegettük. A gerlézés remek volt, magasan, gyorsan jöttek, fogyasztották a lőszert. Ennyit a vadászatról és most vissza a presztizshez. Konkrétabban az orvosok presztizséhez.

Az egyik kereskedelmi televízió reggeli műsorában, a fél órás hírblokkban - lemértem - annak több mint felében csak arról volt szó, hogy hol-, melyik korházban ki halt meg, ki a hibás és mennyire perelik a kórházat. Csak a síró, gyászoló hozzátartozók szerepeltek és az ezzel foglalkozó jogász, aki a belső vizsgálatok ismerete nélkül, már számszerűsítette a kárigényeket. Nem akarok szerecsent mosdatni, az orvosi szakmában is éppen úgy lehet hibázni, mint bármely másikban - csak azokból nem lesz hír.  Nyilván, ha valaki hibázott, vagy mulasztott, annak kell, hogy következménye legyen. De ilyen orvosokat, kórházakat lejárató kampány még sosem volt. Példátlan, hogy már akkor pálcát törjön egy televíziós csatorna valaki fölött, mielőtt kiderülne, hogy mi volt a valós halál ok. Ez mást sem okoz, mint olyan mérvű presztizsveszteséget, ami már veszélyezteti a betegek gyógyulásba és az orvosokba vetett hitét. Nagyon nagy kár, sőt bűn, ami történik, mert egy egész szakma a távozás gondolatával foglalkozik. Akkor majd gyógyíthatnak a jogászok!

Hány centi kell a "boldogsághoz", - kérdeztük annakidején, nem kis erotikus tartalommal. Sohasem hittem volna valamikor, hogy a nagyon szerény 8 centi lesz a vízválasztó, tehát ha kevesebb nem baj, ha több, nagyon nagy. Fordítva gondoltam!

Egy óriási marhaságról, egy  "agyament" törvényről van szó, miszerint az a kés, amit magunknál hordozunk, - de nem is a kés, hanem csak a pengéjének a hossza -  nem lehet 8 centinél hosszabb, mert, ha hosszabb, akkor szabálysértést követünk el. Mostani friss hír szerint egy hívatásos vadász lezárt kocsijában a "szerv" két bicskát talált, tokban, a lezárt kesztyűtartóban, amiknek pengehossza kb. 8 centis volt. A kést elkobozták, de ez még semmi, miután szabálysértési eljárás indult, a vadász összes fegyverét bevonták.

Azt hiszem, ezen a ponton már a józan ész is sgítségért kiált. Minden vadásznak kötelezően magánál tartott szerelése, egy kés. Ha kell zsigerelni, ha kell, ágat, gallyat levágni stb. De Uram bocsá' egy jóízűt szalonnázni. Most akkor mi legyen nálunk, - kérdem én. Egy kanál, vagy egy centi, amivel méricskéljük - no nem "azt", hanem a pengénket. A jogalkotók pedig arról vitáznak, hogy a kés éle honnan mérendő. A "tövétől-e", vagy csak a kifent része. Ez sajnos nem vicc, hanem egy bírósági itélet indoklása.Aminek végén a hívatásos vadász fegyverei továbbra is a rendőrség vendéglátását élvezik. Természetesen napi tárolási díjért.Hű de jól is megy nálunk a bűnüldözés, hogy a nyolc centikkel játszadozunk.

Azt hittem, nem jól hallok, nem jól látok. Az a TV műsor, amit éppen néztem és dalnokok vetélkedőjéről szólt, szólt volna, kabarévá silányult. És nem a versenyzők miatt. Ők küzdöttek, énekeltek ki-ki tudása szerint.

Kitalálták ezt a mentorosdit, azaz, mind a négy zsűritagnak  adtak egy-egy "adag" énekest, hogy kezdjen velük valamit. Nyilván, ettől érzelmileg, esetleg emberileg is közelebb kerültek egymáshoz a mentorok és "gyermekeik". Mondhatnám, természetesen  jókora elfogultságot okozva, de ez bizony nem vált a műsor előnyére.  Ugyanis a zsűritagok - "hívatalból" - kritizálták egymás protezsáltjait, a sajátjukkal szemben pedig alkalmi süketséget , vakságot produkáltak, így alakultak ki a nem minősíthető hangvételű viták. A zsűri, azért zsűri, hogy elfogulatlan legyen. Tisztelet a kivételnek és nevet nem említenék, de egy másik ország kultúráját idehozva, csak egyetlen zsűritag volt elfogulatlan és visszafogott, míg a többiek meglehetősen alpári módon osztották egymást. Ilyen stílust képviselne egy öreg rokksztár, vagy egy jónevű énekesnő, vagy egy szövegíró, dalszerző?

A műsor egyik kezével adott, a másikkal elvett. Nagyon tehetséges embereket ismertünk meg és nem képernyőképes "mentori" stílusokat. Illetve, talán a kereskedelmi TV-k koncepcióját ismerve, ezen egyetlen percig nem kéne csodálkozni. Jó, az a műsor, ahol, amiben botrány van. Fő a nézettség. Mónika-effektus ! 

Új kihívás a gyógyításban a cyberchondria. Az internet által nyújtott orvosi ismeretek könnyed elérése,illetve annak misztifikálása. Bárkinek, bármi baja van, vagy csak "simán" érdeklődő, beírja a keresett szavakat és az internet már szállítja is a tudnivalókat. Saját gyakorlatomban is egyre gyakoribb, hogy már "mindent tud a beteg", amikor hozzám kerül.

Hogy mennyire komolyan kell venni ezt a kihívást az orvosoknak, azt mi sem bizonyítrja jobban, hogy kongresszust tartottak e témakörben. Az alap-kérdés, hogy segíti-e a beteg gyógyulásást és legföképpen az orvosba vetett bizalmat, ha a feltett kérdésekre, az interneten keresik a választ. Avagy, jó-e az orvosnak, ha a beteg - a saját panaszait begépeli a Google-ba  - először onnan tájékozódik és szinte számonkéri az orvosától az ott olvasottakat. De ez még a jobbik eset. A rosszabbik eset, ha az internet által nyújtott ismeretek alapján állítja föl saját diagnózisát.  Lehet-e, kell-e a beteg által, az internetről származó információkat hasznosan beépíteni a gyógyításba - szólt a konferencia fő kérdése. 

Azt hiszem - miután nincs más lehetőség - meg kell tanulnunk kezelni és valahogyan beépíteni a gyógyításba a cyberchondriát.

Ez a fácán-vadászat - mármint a csütörtöki - olyan volt, amilyennek lennie kell. Bokrászó vadászatnak nevezik, mert sétálgatva, kutyákkal kerestetve rebbenek a madarak.

 A vadásztársaság elhelyezkedéséről elég annyit mondani, hogy Solttól Kecskemét felé, valahol féluton. Érdekes, változatos a táj, a kisparcellás mezőgazdaság minden előnyével. Sok tanyával, tanyahellyel és egy több ezer hektáros erdővel. Az országút, szinte kettészeli a vadásztársaságot, de - érdekes módon -  a talajszerkezet is itt válik ketté, egyik oldalán ragadós, szinte kék színű agyaggal, ami miatt óriási területeket belvíz borít,  az út másik felén pedig szőlőket nevelő homokkal. Itt nem kell fácánt "gyártani" mert a vadfácán megtalálja mindazt, amire szüksége van, csak egy kis etetéssel kell besegíteni nekik.

Amíg vadászgattunk, nagy libacsapatok keveregtek a magasban, a vadőr szerint szeretik ezt a vizes területet, mágnesként vonza őket, a vadászatuk is eredményes.

Kilenc kakast lőttünk a nap folyamán, melyek között volt olyan is, amelyiknek a sarkantyúja már majdnem két centis, ami azt jelenti, hogy reggel fel kell tenni főni, ha ebédet akarunk belőle

Mire is vannak az ünnepek? Legyenek azok bármilyenek, egyházi, állami vagy privát dolgaink,  névnap, születésnap stb. nyilván azért ünnepek, hogy annak a napján, de éppen azon a napján arról megemlékezzünk. Keleti kúltúrkörben a vallási ünnepek akár hetekig is tarthatnak, alkalmat adva az "alapos" örömködésre. A ramadan pl. 40 napig tart.

Nincs is ezzel semmi baj, csak pl. itt van ez a halottak napja. Tegnap, azaz hétfőn Mindenszentek - munkaszünettel, és a mai nap, a tényleges ünnepnap, a Halottak Napja - munkanap. Ezért mindenki szinte már múlt héten pénteken - ami szintén munkanap volt, elkezdte a temetőbe járást, hogy egész hétvégén folytatódjon. Mondhatni praktikus okokból, hiszem ma már dolgozni kellett. Jól van ez így? Lehet valamit más napon ünnepelni, mint a valódi napja? Lehet szilveszterezni, mondjuk január végén? Lehet, persze, hogy lehet, de már akkor más lesz a töltése, más lesz bennünk is a motiváció.

Nem sok dolog kell az ünnepléshez. Elég, ha egy kis figyelmeséggel, vagy gesztussal jelezzük, hogy tudjuk. értjük, miről is szól a nap, ha az ünnepnap. Akkor van baj, ha egy ünnepre egész kis megmozdulást szervezünk, jó magyar szokás szerint dínom dánommal egybekötve, avagy a sírokra hatalmas koszorúkat cipelünk ki, hogy jól látszódjék, nem sajnáltuk a pénzt szegény megboldogulttól.Ünnepelni ( a gyászt is ide sorolva) - igazából - valahol legbelül lehet!

A mai, "igazi" halottak napján én is dolgoztam, de azért egy szál szertyát meggyújtottunk szeretteink lelki üdvéért. Így lett a munkanapból, ünnepnap. 

Pár napos történet, eddig nem is tartottam érdemesnek a leírását, de helykitöltőnek talán jó, vagy tanulságos inkább. Kacsavadászatról, illetve annak egy mű-változatáról szólt az a nap, német vendégekkel megspékelve. Annyit már tudni lehetett róluk, hogy lelkesek, nem sajnálják a lőszert, de nem volt arányban az eldurrogtatott töltények száma, a terítékre kerülő vadak darabszámával.

Egy 40-50 méter széles, partján nádassal, fűzekkel, nyarakkal szegett holtágban nevelik a kacsákat - azon a helyen, amit nem nevesítek. A kacsák "starthelye" , jól el van dugva, legalább ennyi illúzió maradjon. Bennünket, vadászokat ettől a helytől  állítottak le - egymástól olyan távolságra, hogy nem tudtuk zavarni egymást és "összelövés" sem történhetett. Egészen  a víz széléhez kellett állni, egy hokedli méretű helyre. Izgalmas stand volt, ha lépést, vagy egyensúlyt  tévesztek, fürdök . A behajló ágak miatt elég szűk kilövési lehetőség adódott, mint kiderült, gyorsan kellett lőni. Minél távolabbi helyre került valaki, annál kisebb eséllyel puskázhatott, ugyanis a víz fölött repülő kacsák, a sorban álló vadászok "tűzvonala" előtt húztak el, a "püspökfalatjuk" mögé sikeredett lövésektől egyre sebesebben. Másodmagammal a sor végét választottuk, jó nekem az is, amit a sor eleje elhibáz. Még azzal is nehezítettem a saját dolgom, hogy csak gácsért akartam lőni.

Egy helybéli vadászt adtak mellém, hogy számolja a lelőtt kacsákat. A hatodik vagy hetedik kacsánál úgy döntöttem, befejeztem. Rengeteg lövés volt, gyakorlatilag folyamatosan dörögtek a fegyverek, azt gondoltam, halomban fognak állni a kacsák. Ehhez képest nem is volt nagy a teríték.

A vadászati körülményeket majd egy tárkonyos vadkacsa-ragu leves fogja enyhíteni.

Az évek múlásával az a szivet markolászó kegyetlen fájdalom enyhült, lassan eljutott a tudatomig, hogy elment, meghalt. Mai napig nem tudok elszámolni magammal, hogy akkor, abban a kritikus percben - amikor jóízűt nevetett, majd a szivéhez kapott és az ágyra hanyatlott - nem voltam otthon, nem voltam mellette. Uszodában voltam, ahol a megafon bemondta, hogy siessek, mert otthon nagy a baj. Nem szokványos dolog, ilyen személyes hírt bemondani, de kisvárosban mindenki ismert mindenkit, így nem csoda, hogy az úszómester is engem, no meg Jóapámat, aki évtizedeken keresztül tanította matematikára a gerekeket.

A fájdalom hosszú időre blokkolt, erre példa, amikor munkába menet a buszon valaki Apám felől érdeklődött - nem tudván, hogy már nem él - én pedig azt válaszoltam, hogy köszönöm jól van. Ekkor már hónapok óta halott volt. Nem tudatosult bennem ,vagy nem akartam tudomásul venni, ezt már nem tudom, nincs is jelentősége. Azután a lelkifurdalást, lassan felváltotta a szelíd belenyugvás, az együtt töltött vadászatok sok derűt okozó percei, a remek anekdóták, vadászatra oktató szelíd szavai, így azután szép lassan az emlékek  belesimúltak a lelkembe, egyé váltak velem, hordozom magamban, de még a mai napig is sokszor Ő szól belőlem.

Viszem tovább, amit nekem átadott ! Halottak napján, csak a porladó testet tiszteljük egy gyertyával, a lelket,- mint megfoghatatlan, nem materiális dolgot -  őrizzük magunkban. Ez az igazi halhatatlanság !

Örök dilemma, hogy mennyi elég abból ami jó, mikor lesz az örömből csömör. Valahogy nekem szerencsém van, nem tud az egyik a másikba "átcsapni", mert valami belső hang, vagy érzés megsúgja, hogy ennyi, nem több.

Zsenge vadász koromban olykor-olykor előfordult, hogy a fél éjszakát a lesen töltöttem, mert valami miatt nem volt szivem lemászni onnan, mert egy roppanás egy sejtelmes zörrenés, vagy pl. a les előtt békésen legelésző szarvascsapat, akiket nem akartam megzavarni -  maradásra bírt. De a tapasztalat azt mutatta, hogy nem volt arányban a siker, a belefektetett energiával. Lehet, hogy ezért is, meg a vadászatban eltöltött fél évszázad miatt is, már nem tudok és nem is akarok "szenvedni". Patikus haverom mondta annó, még kezdő korunkban, hogy a vadászatban a szenvedés a jó. Viccnek szánta, de számomra tilalomfa lett belőle. Ha egy vadászaton elkezdek "szenvedni", ha már sok a jóból, akkor egyszerűen leáll bennem az a hajtóerő, ami addig vitt és egyszerűen megállok. Jöhetnek nekem akkor már gerlék, fácánok, kacsák, kész befejeztem, mehetnékem illetve jöhetnékem van. Kaptam erre kritikát is, hogy türelmetlen vagyok és ezért akarom sokszor hamarabb befejezni a vadászatot, mint mások, akik szeretik az utólsó percig  kihasználni az aznapi lehetőséget. Elfogadom, megértem. De önmagam is, mert az öröm-csömör határának pontos megérzése, számomra nagyon fontos, hogy "doktorosan" mondjam, diagnosztikus jel. Így a vadászat számomra soha nem lesz unalmas vagy nyűg, hanem újra és újra várt, nagyon várt örömforrás.

Vadászni pedig, csak örömből lehet!

Két nap vadászata van a derekamban. De nem illik panaszkodni, nem is teszem. Másról írnék. Ahogy eddig is tettem, nem nevesítem a vadásztársaságot, bevallom, ha akarnám sem tenném, mert nem tudom. Csak annyit, hogy valahol a Duna mellett és a Paksi atomreaktor közelében voltunk. 

Ha jól emlékszem két, vagy három évvel ezelőtt már vadásztam itt, negyed magammal. A nagy sík terűleteket kis nádcsíkok, kisebb erdőfoltok szabdalják, szinte elképzelni sem tudom, hogyan élt itt meg a fácán, de mégis remek kakasok keltek, hogy a szélre "támaszkodva" feltornyozzanak a sörétlövés határáig. Igazi vadkakasok voltak. 

Bizony, már így nevezzük a fácánokat, hogy vadkakasok, meg "csinált" kakasok. Tenyésztett, mű-voltára utalva, van aki nejlon-kakasoknak hívja őket.Most hétvégén, már csak ilyen gyári -kakasokra tudtunk vadászni.Két év alatt ennyit változott ez a terület ( országosan is ez a helyzet ) hogy szinte eltünt a vad-fácán és ahol vadászni akarnak, ott tenyészeteni kell és úgy kihelyezni őket a vadászterületre. Nyilván, röpkészségben óriási a különbség a két madár között, ez a vadászatában is megmutatkozik. Nem nagy bravúr a nejlon kakasok lelövése.

Lehet, hogy véleményem nem mindenkinél talál megértésre, de én nagyon szeretem és várom az őszi-, "ember" végű hónapokat. Amikor a természet a nyári tombolás után, kicsit lelassulva, mint a munkában megfáradt ember, hamar nyugovóra tér, a rövidülő napok  az éjszakai pihenést, a következő évre való felkészülést szolgálják. A fák csodás ruhát öltenek, harsány színorgiával búcsúztatják a tegnapot, helyet adva a holnapnak.

Hol máshol, mint erdőben tombolnak igazán a sárga, vörös és narancs színek. Egyes fák, bokrok már rikító sárgába öltöztek, mások még a fáradt zöld ruhát hordják, írígykedve nézve a színpompás szomszédot. Az erdő fái közé a bágyadt napsugár fénycsíkokat húzva suhan be, a fényesen csillogó égerek, juharok szelíden hunyorognak  benne. A magasból ölyv vijjog hosszasan, harkály veri a ritmust, kukacot keresve, egy öreg fa üreges oldalán. Lágyan keveredik a két hang, mint egy énekes és dobos őszt dicsérő duettje.

Egy vörös róka egerészik a mezőn. Annyira belefelejtkezik a munkájába, hogy fittyet hány a rá szegeződő szempárra. Majd észbekap, - hiszen ez a simabőrű - hagyjuk az egeret, rohanás vissza az erdőbe. Lompos farka zászlóként meredezik, futása az erdő szélén lelassul, visszafordul és egy szemrehányó pillantást vet az ebédjét megzavarókra.

Szivem csücske ez a táj! A baltás hölgy pedig a komment része.

Majdnem elfelejtettem. Ma van kedvenc "szentem", Szt. Vendel névnapja. Sajnálom, hogy ennyire esett, így elmaradt a minden évben esedékes Vendel szoborhoz látogatásom. Majd bepótolom. Ilyenkor köszönöm meg, hogy vadászutamat egyengeti, hogy őrzi Pici és Dani kutyám álmát.

Sajnos elég rossz állapotba került a szobor, a pár évvel ezelőtti restaurálás ellenére, ráadásul az egyik kezét csuklóból letörték, vadászszobámban örzöm. Majd ezt fogom megsimogatni.

Egész nap esett. Azt már elárultam, hogy szeretem az esőt, megnyugtat, szobához - ezáltal könyvhöz köt - olvasni pedig nagyon jó. Node nem olyankor, amikor vadászni indulnék. Ilyenkor sem magamat sajnálom, hanem viseltes golyóspuskámat, "aki" negyven éve társam, mindent kibírt, így nem szeretném ha a rozsda végezne vele. Már így is oljaban úszik, ugyanis egy csepp barnítás sincs rajta, egyszerűen lekopott a sok használatban, a csöve hófehérre  "patinásodott", ezért kenem szorgalmasan. Büszke vagyok a puskámra, mert látszik rajta, hogy munkában "őszült" meg, mint a gazdája. A fegyvermester barnítási szándékát mereven elutasítottam, pedig már ingyen is megcsinálta volna, mert szerinte ez "ciki". Szerintem meg azok a puskák ilyenek, amik árai  a csillagos eget verik, jómódú gazdáik nem merik használni, ráadásul semmivel sem tudnak többet, mint az enyém. Ha a "likon" jó irányba megy ki a golyó, akkor a vadnak édesmindegy, hogy milyen árú szerkezetből lőtték ki. A vadászatot is elérte a divathóbort, ha valaki ezzel akar lépést tartani ( hülyeség) akkor lottózzon rendszeresen, de főleg eredményesen.

Bevallom egészen másról akartam írni, egy egyszerű délutáni sétáról a falum szélétől alig kétszáz méterre, ahol egy jókora bikanyom árulkodik arról, hogy naponta erre veszi az útját. De leragadtam a fegyvereimnél, meg az esőnél.

Szinte egész nap esett. Jó is ez az internet, meg nem is, mert az időjárást, a felhőképeket percre pontosan lehet követni. Ezen a napon, csak itt a Dél-Dunántúlon volt egy "kalapnyi" felhő, abból esegetett szorgalmasan, miközben az ország többi részén - sütött a nap. Ha nem ezt látom az internet radarképen, nem dühöngök. Mégiscsak jobb érzés, ha mindenki ázik, nem csak én.

Amikorra kellett, elállt az eső. Eső után hamarabb mozdul a vad - tartja a regula -  tehát már 4 órakor irány a terület előzőleg kinézett helye. Ideális hely. A lessel szembeni domboldal egy elég vegyes erdő, fenyvessel, akácossal és egy akác újulattal, ami lágy hullámvonallal símul bele a kb. 300 méter szélességben zölden burjánzó tarlóba. A les mögött egy patak, mindkét oldalán öreg fűzessel. A vad számára terített asztal, ráadásul háborítatlan.

Tartott is a természet vadbemutatót. Több csapatban őzek legelésztek, majd egy róka vöröslött a fűben, "aki" megúszta a lövésemet, majd újra őzek jelentek meg, egészen sötétedésig. De még a teljes sötétség beállta előtt leereszkedett a pára, hideg paplanként ülte meg a völgyet és nyirkos ujjával a kabát alá kúszott. A nyomokból és a dagonyából tudtam, hogy disznó jár ide valahová, de a párában semmit sem lehetett látni, a távcső nem segít ilyenkor. 

Szép este volt !

Még mindíg azon morfondírozok, amit a vadászati vizsgán csak mellesleg érint a tananyag. A vadászati erkölcsről, kultúrálól beszélek.  Nincs vadászati erkölcs, vagy hogy ne legyen félteérthető és valami huncutsággal összekapcsolható  fogalom, már az elején szögezzük le - az etikáról van szó. Vadászati etikáról, ami teljesen azonos az általános filozófiai fogalommal, mert NEM kettős a mérce. Olyan vadász vagy, mint amilyen ember.

Nem mai eredetű a téma boncolása sem. Szokratersz azt mondja, hogy az erkölcs lényege, az ember saját belső normáival egyeztetett viselkedés, vagyis az önismereten alapuló cselekvés. Ugye, hogy semivel nem több, sem kevesebb, mint amit a vadászatti etika elvár tőlünk. A vadászati etika az általános erkölcsi normáknak megfelelő viselkedésforma. Alapjait, a hagyományok, az elődeink által lefektetett tradíciók ápolása, továbbvitele és megbecsülése jelenti.

Ennek egy fontos eleme lenne, a vadászati irodalom ismerete. Olyan elődök nyomdokain haladunk, akik  - szerencsére - igen jó írói vénával is rendelkeztek. A jelenlegi vadászati vizsga tételei közül egyetlen egy sem étinti a vadászati irodalmunkat. Mi még azt mondtuk  - és igaz is - aki pl. nem olvasta Szechenyit - abból nem is lehet jó vadász. Elnézést a többi remek vadászírótól, most "csak" őt említeném. De Fekete István  lírája és estéli harangszóba símuló bársonyos történetei is lelki támasza lehetne egy "pályakezdő" vadásznak. De hosszú a sor, Molnár Gábortól, egészen a mai tollforgatókig.

Mint mindent, a vadászatot is az alapoknál kell, kellene kezdeni. A sietség, az ördög találmánya. Döntsünk, fiatal pályakezdő vadásztársaim. Fokozatosan, mindent, vagy gyorsan semmit !

Mekkora kontraszt. A televíziós műsorok, adásukat megszakítva közvetítik az ajkai zagytározó kiömlését, ami "hideg lávaként" öntötte el a gát tövében élő embereket. Kolontár, Devecser elpusztult, már a sírásba is belefáradt emberek merednek az őket faggató kamera vak-szemébe. De a műsor megy tovább és már énekel is az ország, együtt a vetélkedő szereplőivel.Mintha misem történt volna. A műsorvezető ugyan bejelenti, hogy az sms-ekből 50 forint jut a bajba jutott embereknek, node, jöjjön a következő dalnok, nótázzunk, vigadjunk, szavazzunk.

Rossz érzés a fotelban ülni. Miközben emberek küzdenek az életükért, kapirgálják a romokat, hogy maradt-e valami használható, szóval eközben vigad az ország. Nem temetői hangulatot várok, mert ha belegondolunk, sok vígasságra nem lenne okunk egyébként sem, hiszen az öt földrész lakosságának, több mint egyharmada áll jelenleg is harcban.Kongó, Szudán, Szomália, Afganisztán és még sorolhatnám, ahol az emberi életnek nincs értéke, ahol gyerekeket képeznek ki katonáknak, hogy bódult állapotban saját családjukat is legyilkolják. Nem a béke évszázada lett ez a várt 21-ik, hanem a háborúké és természeti katasztrófáké. Az ajkai gátszakadás "csak" egy csepp, a tragédia -tengerben.De azért sokkoló, mert nálunk, a mi országunkban történt. A felelősök is köztünk vannak és a hajuk szála sem görbül.

Jött egy vadásztársaságtól a  telefonüzenet - nem mellesleg évekig jártunk oda gerlézni, fácánozni, némi kis kézpénzt is otthagyva - hogy sok a gerle, menjünk. Hű, de jó, azóta átadták az odavezető autópályát, suhanunk egyet és már gerlézhetünk is.

Nem a legbarátságosab lépés, amikor a házigazda késik. Mi, azért pontosak voltunk, csak öt percet kellett várni a kisérővadászra. Gyanúsan komoly volt, látszott, hogy gondterhelt. - Fiúk, hiába jöttetek, nincs gerle - mondta, de valahogy nem akartuk elhinni, talán egy jólsikerült vicc lesz, sok a gerle, mint évekig mindíg, csak egy kicsit ugrat bennünket. De azután kiderült, hogy valóban nincs gerle. Aki meghívott, láthatott egy napraforgótábla szélén pár gerlét, arra riadóztatott bennünket. Egy órácskát kémleltük az "üres" égboltot, azután elköszöntünk. Azt hiszem, örökre !

Évekig vadásztattam vendégeket, fizetőset, nem fizetőset, magyart nem magyart egyaránt. Sosem áltattam senkit olyannal, ami nincs, a vakszerencsében bízva, hátha...! A hamis illúzió keltése a vadászatban a csúnya átverésnél is nagyobb ki..szás. Bocsánat !

Száznegyven kilométer potyára és egy elcseszett nap. Eddig még nem jött telefon, hogy elnézést. Ajánlanám a meghívónak, Békés Sándor:  Vadászetika c. könyvét. 

A még csak közel-múltnak tekinthető időkben is, azt gondoltuk és azt is sulykolták belénk, hogy a legrosszab tulajdonos, az állam. Majd, ha gazdája lesz, majd ha a tulajdonosok gondosságával lesznek a gyárak, a TSZ-ek, stb. igazgatva - majd akkor minden jobb lesz -  szólt a frissen ránk rogyó kapitalista ideológia.

Az igaz, az a személet, hogy ez a gyár az enyém, vigyázok rá és úgy működtetem, hogy a gyermekemnek és az unookámnak is jó legyen és hasznot adjon,  az egészséges privatizáció alapja. Lett volna !

Ha nem a mohó, politikából átnyergelt gazdasági maffiózók kezébe kerül minden. Egyetlen céllal előttük, gyorsan, sem emberi, sem természeti értékeket figyelembe véve meggazdagodni. A klasszikus kapitalizmus eltorzulása lett ebből, ahol nincs értéke az emberi munkának és életnek. Ha ennek a timföldgyárnak "fura-ura" egyszer, csak egyszer megnézte volna azt a gátat rendesen, avagy a környetvédők sem tojtak volna a nadrágba, ha hibát észlelve, megkondítják a vészharangot, akkor most nem pusztult volna el az élet azokban a falvakban és majdnem a Dunáig érő vízfolyásokban.

Az ilyen gazda nem gazda, hanem egy pénzsóvár torzult-tőkés. ( Nem véletlenül szerepelnek a a  100 leggazdagabb magyarok listáján !)És még a baj megtörténte után is azt üzente a tulajdonos, hogy ez az iszap, ami több száz embert égetett meg, ami halált okozott, ami Marsbéli tájjá változtatta a környéket - ez az anyag nem káros.Jól mondta a belügyminiszter, akkor fürödjön meg ő benne !

A témám nem vadászati, de természetvédelmi. A Tv előtt ülve, döbbenettel nézem az Ajkai katasztrófát. Sok kérdés áll bennem tótágast. Ugyanis egy veszélyes anyagot tartalmazó tározót, hogyan lehet olyan szintre feltölteni, ami magasabb, mint a környéken fekvő települések. Mivégre ez a bűnös önbizalom, hogy "úgysem történik semmi". Vagy, ha igen azt majd ráfogjuk egy természeti jelenségre, mondjuk egy  - mostanában nem ritka - özönvízszerű esőzésre.

De ha már megtörtént a baj, akkor hogyan lehet, hogy egy ekkora gyárnak, kisebb összegben állapították meg a felelőség -biztosítását, mint egy praktizáló orvosnak. Nekem - és több más  -szakorvosi tevékenységet végzőknek,  az általunk végzett foglalkozásért évi 30 Millio forint "kártételig" kell fizetni. Az Ajkai gyárnak ennek harmadáért ! Akkor hogyan is van ez ? Megint az a "felállás", hogy a nagyoknak, az ügyeskedőknek, a jó kapcsolatokkal rendelkezőknek mindent lehet ?

Egy időzített bomba lapult az Ajkai térségben, de ez - úgy gondolták egyesek - hogy csak 10 millió forint kárt okozhat ? Póriasan: nanemá' !!

A Tiszai ciánszennyezés után is Csaba királyfit hívtam, mint a székelyek megsegítőjét, hogy száguldjon már ide a tejúton és tegyen rendet ebben az országban. Most is jöhetne ! Énekeljük együtt a Székely Himnuszt !

A választási küzdelmek közepette a vadászterületem szolgáltatta az igazi kikapcsolódást, holott ott is "küzdelem "zajlott. Egyik vadászbarátom mondása jutott eszembe, miszerint oda érdemes kimenni leskelődni, ahová senki sem jár. Bevallom, ezen a lesen, ahol a bikák küzdelme zajlott, kb. harminc évvel ezelőtt ültem, de akkor még egy öreg főzfára volt az ülőke felszögelve. De mások sem sokat járhattak ide, a régi helyére épített újra, mert denevérek költöztek a les teteje alá és a létra alját is felverte már a gaz.A régi, öreg fűzfa már csak csonka szoborként áll őrt az új, kényelmes, fedett les mögött és egy régi vadásztörténetem szemtanujaként susogott a törzséből kihajtó leveleivel.

Drukkoltam, hogy valami látvány is legyen ezen az estén, mert egy új vizsgás vadász ült mellettem. Nem árt, ha eseménydús a vadászélet kezdete, mert akkor nagyobb a lelkesedés. 

Még lővilágnál két bika váltott ki a szemközti fenyvesből és amolyan tessék- lássék küzdelembe fogtak, de inkább csak erőt fitogtattak.  Ezzel még nem volt vége az "előadásnak", mert a lestől alig pár méterre, egy reményteljes fiatal bak ballagott ki és mohón csipegetni kezdte a füvet. Bevallom, ritkán adatik meg, hogy egyetlen estében ennyi minden történjen. Vadászélet indításnak nem volt rossz kezdés !

Az estéli égbolt rózsaszín játéka, az erdő illata, a denevérek bravúros repülő mutatványa, a hátunk mögött csobogó patakból felreppenő kacsa hápogása,  még csak fokozták a természet pazar elődását. Mit is lőttünk ? Semmit !  Mit is kaptunk? Szinte mindent !

Engem nem köt a kampánycsend, meg egyébként sem korteskedem. "Csak" voksolok ! Részemről - és a csendes többség részéről is - ez a maximum, de az elvárható minimum is. Ugyanis minden közösségnek olyan vezetője lesz, amit-, akit megérdemel. Ha az emberek bedőlnek álságos lózungoknak, felelőtlen igéreteknek, akkor olyan vezetőt kapnak. Lelkük rajta.

Kaptam én is szórócédulákat, nem csak lakhelyemen, hanem a közeli városban lévő munkahelymen is. Volt, amelyiken az eredmények és a reálisan elérhető, kitűzött célok sorjáztak, de volt olyan is, amin csak kritizálás, negatív hangulatkeltés, az ellenfél lejáratása szerepelt. 

Egy jelölt szórócédulája, jellemrajz az irójáról. Negatív, rosszízű szövegnek a "gazdája" sem lehet sokkal jobb ember.

Úgy gondolom nem pillanatnyi indulatból kéne dönteni.