Bocsánat !

Nem tudom,ki üzemelteti a blogomat, eddig nem is érdekelt, holott hirdetések jelennek meg benne - gondolom a működtetőnek nem ingyen -  de eddig a jó ízlés határát nem lépte át egyik sem.

A jelenleg futó hirdetések közül az egyik, a jelenlegi kormányt bírálja, holott ars poetikám a politikamentesség. Véleményem van, de nem politizálok. Ezért, ha valaki véletlenül erre a hirdetésre bukkan a blogomon, akkor annak tartalmáért, formájáért elnézést kérek, semmi közöm hozzá. Addig egyetlen sort sem publikálok, amíg ilyen hirdetés szerepel a nevem alatt. Egyáltalán nem szeretnék hirdetőfal lenni.

Úgy látszik,mégis maradok a hagyományos forma mellett és a gondolataimat két keményfedeles papír közé írom majd. Ennek könyv a neve, hogy a hirdetés kiötlőjének ne legyen helye benne.

Ha valaki  szívvel, lélekkel  művel egy szakmát, akkor az vérévé válik, beépül testébe lelkébe, ahogy a vér kering a szervezetben, eljutva annak minden zegébe zugába. Talán ilyenkor lehet mondani, hogy már nem csak szakma - amit természetesen lehet, sőt kell is jól végezni - hanem több lesz annál, hívatássá válik.

Orvosnak lenni, nem is lehet másképpen, főleg manapság. Lassan missziós tevékenység lesz a saját országunkban dolgozni.  Egyre kevesebb orvos lát el, egyre több beteget. Már ebből az egyszerű különbségből sem származhat jó. Mindezek mellé, egy társadalmi változás  is társul, szegényedő emberek, egyre nagyobb indulatokkal. A media botrányosan asszisztál hozzá, sőt gerjeszti ezt, nincs hír, orvosi "eset" nélkül. Nem érdekes, hogy  valójában mi történt, elég ha csak az ilyen-olyan színű hozzátartózok fröcsöghetnek a kamerába.

Mint mondtam, a hívatástudat utolsó morzsája mozgatja már csak az egészségügyet, de - ahogy a tumoroknál is ismerjük - ez már az utolsó stádium. Nincs tovább! Tudom, hogy már a "maradék" garnitúra is nyelvtudását újítgatja és a külföldi hirdetéseket böngészi.

Vesztes az a politika, aki nem az oktatást és az egészségügyet tekinti elsődleges feladatának.

A legutóbbi ( tegnapi) vadászatom "szartaposása" azért  hozott valamit a konyhára - hogy egy logikai csavarral így passzítsam össze  - amit nem szokás - a konyhát a tehénszarral.

Két hívatásos vadász volt velünk, két kutyával, egy német- és egy magyar vizslával. Mindkét kutya jól apportírozott, holott a trágyába esett galambok nem lehettek valami finom illatúak. Lassan rátérek a lényegre, ami még a helyszínen fogalmazódott meg bennem, hogy mit is jelent az a - gyerekek által előszeretettel használt mondás -  hogy "írígy kutya". Írígy is tud lenni egy kutya? Már most mondom, hogy igen !

Röviden a történet. Lövöldözgettem a galambokat, olykor potyogott is, a magyar vizsla szépen szedegetett össze "őket", hordta a gazdájához, aki meg rakta sorba, éppen mellém.  Ha valaki más is lőtt, akkor abba az irányba indultak segíteni , de ahogy az istállók mögé kerültek és a kutya nem látta  az "ő" galambjait, otthagyta a gazdáját - és visszaült a mellém, megnyugodva, hogy amíg távol volt, egy sem tünt el.  

Azután ezt a viselkedést - a gazdájával együtt - megfejtettük. Eddig a kutya egyedül dolgozott. Egy pár napja a német vizsla személyében "munkatársa" lett,  de ezt személyes sértésnek vette. Féltékeny lett és írígy.

Csak csodálni tudom a vizslák sokszínűségét, érzelemgazdagságát. A vízslának még az írígység is jól áll. Emberben, viszont visszataszító.

A mai vadász-napra gyártottam egy tézist, miszerint " a remény alapja, a hiszékenység".

Reményteljes telefont kaptunk, egy - erőművéről elhíresült  hely környékén működő vadásztársaságtól, -  hogy "gerlehegyek" járnak egy marhatelepre, dézsmálják a takarmányt. Ezt bizony könnyen elhittük, mert jó volt hinni. Meg azt is, hogy ötszáz és ezer körül van a számuk, tehát legyen nálunk elég lőszer. Hogy még mindíg a remény szó mentén minősítsem a napot, bizony vérmes reményekkel vágtunk neki az útnak, pedig a reggeli indulást ónos eső cifrázta. 

Mi is volt a valóság. Először is a hely. Nem a "környékére" mentünk  egy marhatelepnek, hanem konkrétan a tehenek közé, be a telep közepébe, bokáig gázolva a hugyban, szarban. Trágyát is mondhattam volna, de ez annál büdösebb volt. A másik csalódás, hogy a beigért madarak nem gerlék voltak, hanem parlagi galambok. Ráadásul kiokosított galambok, mert már a sokadik csoportot csábították ide az élelmes vendéglátók. A mindenütt elszórt üres töltényhüvelyek is erről árulkodtak.

Ha nem a mi kárunkra történik mindez, úgy minősíteném a meghívást, hogy ügyes, nagyon ügyes. Semmi befektetés, elég szép haszonnal ! Egy biztos, ezek a turpisságok elég hamar kiderülnek és a hitelét vesztett vadásztársaság gyorsan elnyeri a mesebéli "negyven rabló" címet. Akkor meg már tojózhatják a saját galambjaikat.

Sajnálom ezt a B.T. S-őt, hogy lopott. Nem azért, mert lebukott, hanem magáért a tényért, a "piti" lopásért. Ugyanis az "elszámolásnál", amíg az egyiknél, "csak" a hívatalos szervek vonják  - jogosan - felelősségre, a másiknál, a saját lelkiismerete.

Most kötnék át a vadászatra.Sok helyen és vadásztársaságnál,( tisztelet a kivételnek ) bocsánatos bűn a lőtt vad hazavitele. Vétek leadni ezt a finom "anyagot" - szól a felmentő itélet és már utazik is a vad valamelyik vadász konyhája felé. Ezeknek a vadászoknak nem kell a TV előtt ülve minősíteni magukat, hogy igen én loptam, a nevem is lopakodó lett. Vadásztársasági lopakodó.

Mennyiben és miben különbözik a szalámi lopás a vad ellopásától. Semmiben - ami magát a tényeket illeti - de húsmennyiségben igen és nem a szalámi javára. De amitől még sarkosabb a dolog, hogy a vadász sosem azért viszi haza a vadat, mert otthon nincs mit ennie.

Megtévedt egy ember, aki felett csak az törjön pálcát, aki még sosem vitt el sehonnan egy fűszálat sem. Ugyanis nem az érték nagyságától kellene függenie a bűntudat nagyságának. Jelentem, ötven évvel ezelőtt, az érettségi ballagáshoz loptuk az orgonát.Igaz, kollektívan, de igen hatékonyan. Hölgyeim, uraim, lehet licitálni.....! 

Régebben sokat jártam ebbe a völgybe vadászni, a területünk határa, távol a falumtól. Miután a lesen ücsörgés, már nem az erősségem - inkább a sörétest veszem kézbe - ezért az újdonság erejével hatott az itteni vadászat. Bevallom, nem konkrét vadfajra ültem ki, ezt nagyképűség lenne a mi területünkön kijelenteni. Csak egy kis nyelvtani huncutság - ha már a vadászati módokról beszélünk - hogy disznóra, szarvasra, őzre stb  ( ra, re rá, ) - mondjuk, de a rókánál, szegénynél, rókázunk. Enyhén áthallásos.

Miután februárban már szarvasra, disznóra nem vadászom, maradt a rókázás. A szarvastehenek erősen vemhesek, a göbék is, vagy már malackákat vezetnek, akármilyen derekasan is világít a félhold, nagyot lehet hibázni. Ezt nem tudom felvállalni.

Egy róka "zsinórozott" az erdő szélén, a holdvilágban fel-felcsillant a fehér mellénye. Túl izgatotnak tünt, az egerészéshez sok volt ez a hevület. Ekkor egy szerelmes, vágyakozó "paukolás" szaladt át az völgyön, amitől a róka beszaladt az erdőbe, gondolom a megbeszélt randevúra.

Nyirkos hideget kezdett lehelni a völgy, a szél sem tudta merről fujjon, ettől idegesen keveregni kezdett. Már nem volt értelme tovább ücsörögni. Szép este volt !

Forró láz égeti a testem, vörösen izzok a kalapácsok ütése alatt. Érzem, ahogy formálódom, egyre kecsesebb leszek. Titokzatos az a lyuk a  belsőmben, benne azzal a bájos kanyarokkal. Szorgos kezek raknak mögém precíz valamiket, alsó részem meg szépen erezett fával támasztják. Jól érzem magam a társaságukban.

Érzem hogy hatalmas erő költözött belém, egy sárgán csillogó valami csusszan a hátsómba,- hű, de izgi - ettől elég ha azt a kis micsodámat meghúzzák a köldökömnél, olyat dörrenek, hogy magam is megszeppenek. Nohát, hogy én, miket is tudok?

Azután egy doboz sötétsége borul rám, úgy döntöttem aludni fogok. Nem tudom, meddig, az idő érzékelése nem erősségem, amikor beszélgetésre riadok. 

- Ezt nézzed -ez egy 6,5x 57es stucnis puska, éppen olyan, amilyet szeretnél - hallom.

Egy szakállas, ősz ember fog a kezébe, a vállához emel, érzem éppen oda passzolok, szerintem egymásnak valók vagyunk. - A részleteket majd megbeszéljük -  és visszakerül rám a doboztető. Ideges lettem, nem tudok már aludni, felcsigázott a dolog. Nekem tetszene az új gazdám. Vajon ő is így gondolja?  

Február 8-án, amikor a naptár még a telet pergeti, a szeszélyes tavasz első kis futára megérkezett. A hóvirágok fehér sorfalat állnak a házunk napsütötte oldalán, mint Isten felé nyitott szívű, lelkű, elsőáldozó gyermekek, fejüket szerényen meghajtva a természet nagy rejtélye előtt, hiszen a zimankós hidegből, varázsütésre tavaszillatú csoda lett.

A japán birs rügyei is pattanásig feszülnek, mindegyikből virág akar lenni, a lusta leveleknek ráér később is - kacagnak úgy, hogy a kis rügyek színe vörös lesz a jókedvtől. Már az orgonabokor ágain is nagyra duzzadtak a rügyek, de van bennük egy kis aggódás, jajj, ha nagyon hamar kinyílunk, akkor mit visznek majd a diákok a ballagásra?

Lusta legyek mászkálnak a vadszőlő szövevényei között, kicsit korai volt az ébresztő, a téli álomtól bódultan dőlnek ide-oda.

A fenyőfa sűrűjében vadgalamb udvarol párjának, itt a tavasz hallod, asszony, tudod-e, hogy sok a dolgunk a fészekrakással - no meg hát, jó lenne vagy három gyerek is. Túdom, túdom, búg a párja és boldogságában felszárnyal a magasba majd lesiklik újra és újra. Nem fér a boldogság galambszivében.

A közelből egy metszőolló szelíd csattogása hallatszik, gazdájának engedelmeskedve levágja a régi hajtást, hogy az új sarjadjon. Ahogy a télre jön a tavasz. Arcomat a Nap felé tartom, amitől átjár egy bizsergető, izgalmas melegség.

Rögtön az elején egy besorolás: az ember társas lény. Sok minden ezen kívül, de  így szocializálódtunk, tehát igaz. Szőrmébe bújt, kőbaltás rokonuk is egy kupacba bújt össze, ha dörgött az ég, vagy a kardfogú tigris ólálkodott a barlang körül.

View Larger Map

A mai nagyvárosok sem különböznek felülnézetben egy zsúfolt hangyabolynál, amibe látszólag szervezetlenül, több milliós  "kupacban" rohangálnak az emberek, különböző lehetőségekkel, de azonos motivációval, mindenáron pénzt kell keresni. Vannnak - szépszámmal - akiknek a minimális megélhetésért kell küzdeni, vannnak - kevesebben - akiknek csak a jómód fokozásáért. Ha maradunk a  madár perspektívánál, akkor onnan fenntről nézve, csak az egyes kis emberkék véletlenszerű Brown féle mozgása látszik, a különböző töltésű molekulák taszítása és vonzása, esetleg összekapcsolódása. 

Ha rázummolunk a "hangyabolyra" akkor már az is látszik, hogy a látszólagos káosz alatt ott szunnyad a szervezettség, az egyes csoportok együvétartozása. Kényszer szülte kis csoportok tüsténykednek azonos célokért . Legtöbbször, csak a közös érdek tartja össze őket.( van bőven kivétel is)

De amikor az érdeket felülírja az érzés,-  vagy Uram bocsá' - az érzelem, akkor az már valóban csak az ember privilégiuma. A hangya ezt nem tudja.

Tegnap este, évadzáró összejövetelt tartott a lövész klubunk. A sokféleség mellett egy közös volt bennünk, a lövészet és a klub szeretete, egymás elismerése, megbecsülése. Így kéne a társadalomnak is felépülnie, a közös nemzeti érdek és a hazaszeretet mentén.

Vadásznaplómban két mondatos bejegyzés: csütörtök, Sz.szálláson gerlézés. Hideg idő, három gerle.

Azért több minden van a száraz mondatok mögött. Először is a  majdnem 250 km-es autózás. Azután a vadászat módja jellege miatti hatalmas gyaloglások. Ugyanis bármerre néztünk, mindenütt befagyott vízfelületek, amikből csak egy-két elhagyatott, dűledező tanya állt ki, mint egy kis sziget.  Gondos vadászok állítottak ide őzetetőket szemes kukoricával, friss szénával feltöltve. A kukoricára rájárnak a gerlék, próbáljunk közűlük egyet-kettőt meglőni - szólt a javaslat. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy kilométereket gyalogoltunk, csúszkáltunk egyik etetőtől a másikig. Valóban rebbentek az etetők alól gerlék, de az első puskalövés után, nyomuk veszett. Irány a következő tanyahely. Ez a vadászat nem arról szólt, mint nyáron, hogy megállok egy naproforgó tábla szélén és a gerlék folyamatosan repkednek, csak lőni kell.

Nekem nagyon tetszett ez a kereső gerlézés is. Igazából sportos volt helyesebben gyaloglós. A sok víz miatt, rengeteg liba kevergett a levegőben, színessé téve a szürke felhők ridegségét. Az eléggé unalmas bejegyzésemet, meg valami képpel kellene.

Kész tényként kezeljük, hogy a kutyát domesztikáltuk. Magyarán háziasítottuk, magunkhoz szoktattuk, életük, sorsuk, tőlünk függ. Legtöbbjük már nem ismeri a "szabadság" érzését, de nem is tudna vele mit kezdeni. Persze vannak kivételek, "akik" - legtöbbször nem jószántukból - a kóbor életet választották. De még ezek a szerencsétlenek is keresik az emberek közelségét, mert más módon nem jutnának szűkös táplálékukhoz. Tudják, hogy az életbenmaradásukhoz kell az ember társasága. Nem gazdaként, csak élelemforrásként.

Ezen logika mentén gondolná az ember, hogyha négylábú társunkat valami rossz, kellemetlen akármi éri, vagy veszélyt érez, akkor hozzánk, emberekhez meneküljön, hiszen társunk lett, jóban rosszban.Ezt ugyan csak mi mondjuk. A kutyákat a kutya sem kérdezte erről - hogy ezzel a halovány szójátékkal éljek.

Mire is akarok kilyukadni. Volt ez a földrengés. A kutyák, már hamarabb megérezték, izgatottak lettek és menekülni akartak. A biztos otthonból a bizonytalan semmibe. Akkor hogyan is van ezzel a domesztikálódással? Mégsem hozzánk menekül a pánikba esett kutya, hanem valahová el, bele a vakvilágba? Ott érzi magát biztonságban?

Bevallom, nekem tetszik ez a viselkedés. A farkas ős génjei léptek működésbe. Ez pedig sokkal egészségesebb, mint az ember hatására elpuhult, lebutult viselkedés. 

Az evolúcióban döntő volt a két lábra állás. Mint nekem a betegen fekvésből, az azonnal vadászatra menés. Nem hagyhattam cserben a kis brigádomat. Ez az első magyarázat. De egyébként is enyhült rajtam a vírus szorongatása, már "csak" a kondícióm kellett visszanyerni, ehhez pedig egy kis gyaloglós vadászat a legmegfelelőbb. Ez a második magyarázat.  A vadászat mellett, - akik ismernek tudják -  akárhány nyomós érvet fel tudok hozni.

Derengő napsütés, finom kézzel megrajzolt deres fák, roppanó vékony hóréteg, finom, friss levegő, stb. jellemezte a Tengelici határt, vadászatunk színhelyét. Ennyi szépségtől a maradék vírusok is megfutamodtak. Tudtam én előre...!

Tetszett, szívem szerinti volt a vadászmesteri eligazítás, - fiúk, csak  lassan, nagyon lassan haladjunk, mert egyébként egyszerre kelnek a madarak.  Foganatja volt az utasításnak, szép eredménye lett, 144 fácán.

Nagyon jól repültek, egyikük-másikuk, magasan a fák koronája fölé emelkedett, sportossá téve a vadászatot. Soha rosszabb rehabilitációt.

Csendben elrúgom magam a nedves avarról, pedig még lett volna ott egy-két giliszta, de nem kellett. Valahogy nincs étvágyam, furcsán dobog a szivem, testem lázban ég, indulásra kényszerít. A ronda cserfes szájú rigók is elhallgattak, bevallom, már  nagyon zavart a csivitelésük. A leszálló sötét belopódzkodik a fák közé, de az égbolt alja még vörös színben ég, elhatározom, nem is repülök az irányába, bántja a szememet. Az egyre hűvösebb levegő halkan simul a szárnyam alá, a fák koronája fölött szállok, valamit - még nem tudom mit, talán egy hívó hangot  - várok. Hegygerincen repülök át, majd  völgy felé, forgatom a fejem és a bennem feszülő boldogságtól hangosan szakad ki belőlem: korr, korr.

A magas erdőt egy alacsony bokros rész követ,  gondoltam, itt kell leszállnom, de még mindíg nem hallom  a szerelmetes cippogást.  Nocsak, mi az ott az erdő szélén?  Tegnap egy nagy fekete állt ott, sok kis csíkossal körülvéve, de ez nem fekete és ketten vannak, meg valami csillog a kezükben. Váratlanul, a szívbajt hozva rám, egy óriási dörrenés rezegteti meg a levegőt, valami furcsa légörvény hasít el mellettem, ettől bevetem a szokásos trükköt, a magasból a bokrok magasságába vágódok és laposan iszkolok. Közben hallom, hogy a szokatlan valami azt mondja a másiknak, te ezt jól elhibáztam. De lagalább láttunk egyet. Szép este volt !

Soha még annyi bizakodás nem töltötte el a vadászokat, mint amikor a miniszterelnök helyettes cikke napvilágot látott a Nimródban. Úgy van, jól beszél, végre valaki kiáll értünk - ráadásul mindezt egyeztetve a belügyminiszterrel - akinek, mint ezt is tudjuk, nem érdeke a fegyvertartási törvény enyhítése. No, nem biztonsági szempontból, hanem saját érdekeltségei miatt. Kemény gyerek a mi Zsoltink, válasszuk meg gyorsan főnökünknek, "életünket vérünket" falajánlva neki.

Ebben a cikkben kiállt a szalonkavadászat mellett is, bevallom, melengette a szívemet. Nem kellett elvi síkon nyilatkoznia, hiszen két év tudományosan feldolgozott adatbázisát produkálta a Szent István egyetem, ami  úgy jött létre, hogy monitorizgattunk tavaszonként, ennek az eredménye lett letéve az asztalra. Mindez az Eu-t nem hatja meg, de még Zsolt vezérünk harcias cikke sem, erre a tavaszra is csak a monitoring maradt.

A vadászokat valami félelmetes bűrokratikus béklyóba kötik, a vadászatainkat pedig alárendeljük az Eu buta környezetvédőinek. 

Nem vártam gyors változást, de hogy semmi ne változzon - az szomorú. 

Nem szeretnék eltérni a blogomban rám aggatott ( nem saját termékem) tevékenységemtől, azaz vadász történetek leírója lennék. Elég gyakran zsörtölődéseim tárháza. Sokszor az egyik a másikból fakad. A vadászként megélt-, átélt élményekből, időnként keserű szájízzel kerülök ki. Olykor saját hibámból, de - mint az alábbiakban leírom - vétlenül is. 

Tudtam, hogy lejár a fegyvertartási engedélyem és meg kell újítani. Hogy minek ez a sok baromság, arról már morogtam. Zárójel bezárva! Mint szófogadó állampolgár a kötelezően előírt 30 napnál, tíz nappal korábban beindítottam az akciót. Miután versenyszerűen lövök is, mindent két példányban. Még orvosi igazolásból is kettő  kellett, két különböző helyről. Jöttem, mentem a rendőrség és a posta között, fizettem a sárga csekkeket, műszakiztattam a fegyvereket, fogadtam a lakásomban ellenőrző rendőröket, de közben telt múlt az idő, vészesen közeledett a fegyvertartási lejáratának ideje. Most jön a csattanó. Kérdezem a rendőrséget, hogy akkor most már mindent odahordtam, mehetnék-e a megújításért. Veszek egy nagy levegőt, hogy ne olyat írjak, ami sérti Szalai Annamária fülét. Jött a válasz - sajnos még nem kapták meg a központi nyilvántartásból, hogy nem szenvedek-e FOGYATÉKBAN. Nem vagyok-e fogyatékos!

No comment ! Mindenesetre a fegyvertartásim lejárt, anélkül vadászni sem lehet. Kérdeztem az illetékest, hogy mi van olyankor, ha nekem pl. befizetett vadászatom lenne, vagy versenyem, stb. A válasz - akkor az elmarad !

Próbált már valaki jogi úton jogainak - a "szolgálunk és védünk" hatósággal szemben - érvényt szerezni ?  

Ha saját hibámból csúszom ki a határidőből, viszik a fegyvereket. Mi van olyankor, ha a rendőrség hibázott, vagy csak lassú? Én is kobozzam el az ő fegyvereiket?

Adva van egy mikrószkóppal is nehezen látható kis szörnyeteg - a vírus, vele szemben 80 egynéhány kiló jóminőségű biomasza - ez én lennék és mégis ez a kis mocsok győz, mégpedig kétvállal. De még ekkor sem csitul, pedig fekvő, félig hullának kinézőbe nem illik belerúgni. Még a szovjet idők meséjéből ismerjük az okos erdész történetét.

Megy az erdész málnázni. Csipeget a bokorról, aminek a túloldalán a medve is ezt teszi. Node - így a mese - a maci nagyon dühös lesz, hogy az ő málnáját dészmálják. Brumm - mondja.Ettől azután az okos erdész hananyattveti magát és halottnak tetteti. Látja a maci, hogy nagyon "meg van halva "és továbbáll. No - gyevuska - így kell tenni, ha jön a medve.

Bizony fekhettem én hanyatt, valóban félhalottnak érezve magam a vírus nem tágított. Még annyi becsület sincs benne, mint egy orosz maciban. De túlélhető - jelentem !

Majd a végén elmondom, milyen apropóból duncorgok. Megnéztem a Wikipédián, hogy mit írnak a mosolyról. Csak annyit, amit már húsz egynehány évvel ezelőtt öreg orvos kollégám mondott - okulásul. Sokszor elmeséltem, tanmese lett belőle. Panaszkodtan neki, hogy volt aki éjjel kettőkor jött ügyeletbe, ráadásul arra a kérdésre, hogy miért éppen most, akkor az volt a válasz, mert ilyenkor kevesen vannak, nem kell várni. Mindezt jókora alkoholfelhőben kieregetve.

Ettől jól kiborultam - meséltem. No idefigyelj - szólt a válasz. Ugyanaz az izom mozgatja a szájszögletet föl, mint le. Az egyikből mosoly lesz és kapsz érte 50 forintot ( nagy pénz volt akkor ) a másikért feljelentenek.

Igaza volt. No, most mondanám, mivégre írtam ezt. Nagyon sokszor tapasztalom, hívatalokban, egészségügyben - hogy a saját szakmám se hagyjam ki, különböző hatóságoknál, de sorolhatnám tovább, hogy elfelejtettünk mosolyogni. Ha nincs is egetverő jókedvünk, ha gondjaink vannak azért legalább annyival tisztelnénk egymást, hogy egy kis mosollyal nyitunk a másik felé. Egy mosoly-híd, már kapcsot is jelenthet két ember között, egyszerűbb lesz a kommunikáció, jobb a közérzet. Ezt üzenném annak a rendőrnek is, aki mosolytalanul igazoltatott, pedig ismertük egymást. A hatóság attól "kemény", hogy mosolytalan? Rossz taktika! 

Postai küldeményben egy könyv várt itthon. Vadászkönyv, vadász is írta. Pontosabban egy hívatásos vadász. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a szerzőt jól ismerem, többször is vadásztatott. Miután nem hatalmazott fel nevének közlésére, álljon itt csak keresztneve: Zsolt.

Amíg a gerlékre vártunk, jókat beszélgettünk, amiből kibontakozott bennem egy kakteres, a véleményét nyiltan vállaló, ezért - ha kell - mindenáron kiálló ember képe. Szeged - közelsége, ízes "őzésben" érződött, miután én is ott végeztem, zene volt füleimnek. 

Hadd mondjak el valamit. Vadászatban eltöltött közel ötven év tapasztalata alapján - amihez a fogalkozásom adta emberismeret is hozzájárul - gyors diagnózist tudok kiállítani az engem kisérő vadászról, vagy vadásztársról. És most nem elsősorban a hívatásos vadász szakmai felkészültségét említeném, hanem az emberi hozzáállást, meg a lelkesedést. Nincs hiány Zsoltban egyikből sem, mondhatom szerencsés az a vadásztársaság, ahol ilyen hívatásos vadász dolgozik.

Nagyon sok sikert az elsőkönyves írónak és ha lehet kívánni valamit, akkor azt, hogy maradjon meg a hívatásos vadászatot valóban hívatásának tekintő, jó humorú, őszinte embernek, mint amilyennek megismertem. Illetve, mögismertem !

Előrebocsátom, nem tisztem kommentálni napi eseményeket, de most megteszem, mert "érintve" vagyok. Ugyanis van két fiam. Nem túlzás, ha szemem fényének tartom őket. Igaz, már nem diszkóba járó korban vannak, de a féltésük éppen úgy dolgozik most is bennem, mint kis szaros korukban.

Vezető hír a mediában a diszkótragédia, amiben három lányt tapostak halálra. Mint apa, tökéletesen megértem és átérzem a szülők tragédiáját. Ennél szörnyűbb csapás a világon nincs.

Mindez egy olyan helyen történt, ahová 300 ember helyett, éppen a tízszeresét préselték be. Keresik, meg lassan meg is találják a felelősőket, a szervezőket,( a képek szerint nem sokkal idősebbek az elhunytaknál ) meg a biztonságiakat, de én nem csak itt keresném a "bűnbakokat". Kérdeném, ha egy tizenéves gyermek elhatározza, hogy azért a csábos 1000 Ft-ért diszkóba megy, de már dugig van, ha a bejáratnál óriási a tömeg, akkor miért akar mégis bemenni. Ha meg véletlenül mégis besodródott,akkor hogyan lehet úgy "szórakozni", illetve milyen szórakozás az, ahol hering módjára préselődnek össze, ahol 120 decibellel és a technozenére villogó fénnyel, szinte tudatmódosítás zajlik. Vagy éppen ezért ?  

Nem értem, nem értem ! Lehet, hogy megöregedtem ?

Lehet, hogy túlzottan letettem a voksom a vörösborok mellett, ami egyébként divatirányzat is. Érdemtelenül hallgattam a fehér borokról, holott sokkal változatosabbak, egyesek igencsak markánsak, egész tájegységeket reprezentálóak. Széles a paletta, lehet válogatni, kinek- kinek ízlése szerint, a sűrű aranyló Tokaji aszun keresztül a szódáért ( fröccs ) szomjazó asztali borokig. Néha nem is tudatos a fehér borok házasítása, sokféle tőkéről sokféle ízvilágú szőlő kerül a szüretelőkádba, hogy valami vegyes bor legyen belőle. Egy biztos, minden szőlősgazda a saját borára esküszik, ugyanis azt szokta meg.

Egyik borkóstolás alkalmával, a Zalából jött nyugdíjas TSZ elnök uram, nagy pironkodva húzta elő a saját borát. Addigra már jó pár bort megkóstoltunk, alapjában véve mindegyik "hozta magát" egészséges, erőtől kicsattanó borok voltak, de nekem egy kissé unalmasak. Na nézzük, mi terem Zalában - felkiáltással töltöttünk a poharakba. Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy a zamata felért  egy erotikus kalanddal ( majdnem ), selymes volt és lágy, de ugyanakkor erős, karakteres, de nem tudtam meghatározni, hogy milyen is. Egyszerűen jó volt. Nagyon jó. 

Az a helyzet - szólt a kínáló - nekem 19 féle szőlőtőkém van, ezek termését szedem össze, ebből van a borom. Szerencsés párosítás lett, nem tudatos, de ebből is látszik, hogy mennyiféle fajta variáció létezik, ami bizony lehet nagyon sikeres is.  Mint ez a Zalai "mindenféle".

Az előző vadászbejegyzésem utóéletében, borokról esett szó, meg egy kérdés, hogy szeretem-e "őket". Nem elírás a megszemélyesítés, a szép borok nőneműek. Már magában ez a jelző is, de még gazdagíthatjuk a gyümölcsös illatok, az érett, telt, harmónikus ízek,  stb. véleménnyel - ha jó a bor. ( és szép a hölgy, bár a testes jelzőnek nem hinném, hogy bárki örülne, a borokon kívül   )

A  szocializmusban - tisztelet a kivételnek - a borászat, egy-két nagyüzem priviégiuma volt. Ipari módon és méretekben  -tanult borászok segédletével - kotyvasztották a mindenféle borokat. Volt egy nagyjából szőlőből készült alapanyag, amiből olyan bort pancsoltak, amilyet akartak. Csak aroma kellett hozzá, meg cukor. Csak egy példa. Így lehetett abból a pár tőke Balatonfelvidéki szürkebarát tőkéből, ezer liter számra, még exportra is gyártani.

Jómagam is hosszú utat jártam meg "borügyben". Kétféle bort ismertem, a sokat, meg a keveset. Jósorsom hozott össze nagy szakértelmű, mitöbb lelkes borászokkal, Villányban és Szekszárdon. Borbemutatókon vettem részt, megtanítottak ízlelni, véleményezni és élvezni a borokat. Mint mindenben , a borászatban is érvényesülnek divatirányzatok, az egyik ilyen a barriqolt bor. Aki nem tudná, az a tölgyfa hordóban érlelést jelenti. Ettől lesz a bor olyan, amilyen, de nem az én kedvemre. 

Az én borideálom a szekszárdi Kadarka. Könnyű, száraz, de mégis selymes, hosszú bor, egy jó vaddisznósült mellé való. Egészségünkre ! 

Semmi tájleírásos "csícsát", semmi meghökkentőt, vagy tanulságosat nem tudok ehhez a naphoz írni, csak  a "száraz" tényt rögzíteni, fácánozni voltam Ásotthalmán. Ha sikerül, csoportkép is kerül majd ide.

Már két alkalommal áztam itt sza..á, de nem is a vadászat végére, hanem már rögtön az elején.   Mintha hoztam volna magammal a felhőket, holott mindenkinek elege  volt már belőle. Pedig homokos vidék, akácfával és fenyővel kötötték meg a vándorlásra hajlamos laza talajt. A sok esőt hozó elmúlt esztendőben, még ez a homok is fuldokolni kezdett az égi áldástól. A tegnapi nap végre esőmentes volt, bár egy pár csepp erejéig azért ijesztgetett bennünket.

A fácánok jól repültek, nyilván ezért maradtak eddig életben. Fasorok, nádasok, kisebb erdőfoltok lettek körülfogva. A nap főszereplője egy Asztor nevű  kutya volt, aki fáradhatatlanul verte fel a fácánokat, akik úgy látták jobbnak, ha szárnyra kapnak. Mi meg azt, ha egy szép lövéssel terítékre hozzuk őket.

21 fácán esett, zömében kakas. Mielőtt valaki felszisszenne, hogy tyúkot is lőttünk, el kell mondanom, hogy szabad, de csak ott, ahol tenyésztés folyik.

Összességében, nagy gyaloglással fűszerezett, kellemes nap volt,.  

Vízzel telítettek a földek, nincs jármű, ami elmenne rajtuk. Kukoricaföldek maradtak "lábon", térdig vízben. A fagy beálltával, sziklaszilárdságúra keményedtek a feltört, meggyötört dülőutak, a kimerészkedő vadász kocsijának alját szétszaggatva. Gyalog sem lehet messzire jutni, illetve nem érdemes, mert mi van akkor, ha "esik valami"? Ki, vagy mi hozza be a területről. Tehát, nem vadászunk. Jó-e ez, illetve kinek jó.

Vegyük sorban. A vadnak csak addig jó, amíg van tápláléka. Manapság az etetés alapfeltétele a vad helyben marasztalásának. Ha elmarad, akkor a vad elvándorol - ha tud - és ha van hová. Ha nincs, elpusztul. A vadásznak sem jó, mert nem tud kijutni a területre, elmarad a selejtezés és az ésszerű vadlétszám beállítás. Valószínű a vaddisznó túlzott elszaporodása, minden gazdálkodót érinteni fog, mégpedig súlyosan.

A hatóság eközben, kilövési tervekkel zilálja a vadászok idegeit, nem teljesítés esetén százezres nagyságrándű bírságokat kiszabva.Zárójelben jegyzem meg, szívesen megajánlanám nekik, hogy saját kocsijukon, bármikor jöjjenek ide és vadásszanak az ő általuk megadott kilövési terv teljesítéséig.

Kit okoljunk a helyzetért ? Nyilván senkit, az időjárást nem lehet, az olyan, amilyen, csak tudomásul venni lehet. Bolond, aki szidja. De a hatóság makacssága,  kilövési tervekhez ragaszkodása - hogy úgymondjam az érzéketlenség csúcsa.

 Zsigerből tiltakozom az olyan vadgazdálkodási tervek ellen, ami engem szinte " kötelez" egy vad elejtésére. Adassék meg nekem a kegyelem gyakorlásának lehetősége. 

Hosszú a támogatást kérők listája, akik az adónk egy százalékáért sorakoznak. A kutyamenhelyektől a különféle egyházakon keresztűl, színes a várakozók palettája. Rendben van, ha van rá mód és lehetőség, akkor támogassunk valakit, vagy valamit, ha már az állambácsi nem teszi.

Kicsit szkeptikus vagyok a befizetett forintjaink sorsát illentően. Vajon célba érnek-e, vagy -mint ahogy sok esetben kiderült - egy puccos irodát, főnökkel, titkárnővel, stb. - működtetnek ezek az adományforintok, ezért a támogatásnak csak töredéke ér el a célszemélyekhez.

Van az utcámban egy ember, aki egyedül neveli két éves gyermekét, becsületben tiszetességben , de óriási szegénységben. Ráadásul, most még a betegség is megtalálta, de ebben sem magáért, hanem a kicsi sorsáért aggódik. Azt hiszem, mielőtt adónk 1% ról nyilatkoznánk, nézzünk szét környezetünkben, nincs-e olyan, aki jobban megérdemelné, mint egy "nevesincs" bejegyzett gyülekezet. ( természetesen vannak  jogos kérelmezők) A megértésünk, a jó szó, a biztatásunk egy fillérbe sem kerül, de ehhez észre kell venni, hogy kinek nyújsunk segítő kezet. Egyben azt is, hogy miben segíthetünk. 

Régi vesszőparipám a "mikrokörnyezet" élhetőbbé tétele, kis közösségekben a rend, a tisztaság, az egymásra figyelés és - az önhibájukon kívül - elesetteken való segítés. Ha ezek rendben lesznek, akkor a "makrokörnyzet" is felvirul. Azt pedig úgy hívják, hogy Magyarország.  

Nem vagyok irodalomkritikus, csak jó magyar tanárom volt. Ennyit bevezetőként. Népszerű vadász lapunkban jelentkezik egy világutazó fiatal magyar vadász, akit jól ismerek, többször vadásztunk együtt, beszélgettünk párszor. Legutóbbi beszámolója Kanadából érkezett, fényképekkel illusztrálva, amin elejtett vadak mögött örömködik. Ezzel semmi bajom, ezúton gratulálok, de a mellékelt szöveg kiverte nálam a biztosítékot. Én még ennyi képzavart, émelyitő tájleírást, no meg tárgyi tévedést  nem mostanában olvastam így, egyrakáson. Csak egy-két kiragadott példa:    

" A parton a kiengedett lovak isznak és legelik a növényzetet". Könyörgöm szósorrend is létezik, ennyire magyartalan mondat már fájdalmas. Arról nem is beszéve, hogy a növényzetet legelő lovak, ezek szerint vizeket isznak.

No egy igazi torzszülött:

"Lovaink átszelték a zubogó patak térdig érő, kristálytiszta vizét, csobogással emelték patájukat a háborgó patakban."  Még a zubogó patakot csak megemészteném, bár a vízcsap szokott ilyet tenni. A ló térde - kedves Attila - nem ott van, ahol Te gondolod, hanem "följebb" eggyel. Ha a térde vízben van, akkor a te cszmád már félig a zubogó patakban. Az, hogy "csobogással emelik a patájukat" csak hab a tortán. Bocsánat, a patán! Bizony a patak is háborog a saját háborgásán.

Ars poetikának szándékozódott, de katymasz lett  belőle: " a vadászat, az életem része és a megfelelő alázattal a végtelen időkig kisér". Az alázat is rendben van, az életedben betöltött  fontossági sorrend is, de van egy szomorú hírem. Mindez nem tart a végtelen időkig, mert - fiatal korod ellenére - nagyon is véges az életünk. No meg a szósorrend is.

Az egyik lóról esésed a "szivacs puhaságával" történt. Ki, vagy mi volt a szivacs? Amire estél, vagy az alfeled? A szivacsos agyvelőgyulladás emlegetése már gonoszság lenne részemről.

Sorolhatnám még, de nem teszem, majd szóban. További jó utat és vadászsikereket Attila. A fotók gyönyörűek.

Vadászírók baráti tanácskozásán hangzott el az alábbi. Jó lenne, ha a vadászújságok és a könyvkiadók is alkalmaznának lektorokat, akik szakmai és irodalmi szempontból javítanák és véleményeznék a beadott műveket. Horribikle dictu, visszaadnák, ha nem alkalmas a közlésre.

Kicsit kezd elegem lenni, hogy az álszent környezetvédők, meg a fariezus állatvédők hallatják vadászatellenes hangjukat, mitöbb az újságok hasábjain. Egy újság széljegyzetében arról humorizál az agyament újságiró ( ? ), hogy a vadászok azért lobbiznak a tavaszi szalonkavadászatért, hogy kiéljék "vérengzési hajlamukat". Ekkora dilettantizmusra és rosszindulatra, talán nem is kellene reagálni, ha nem olvasnák ezt a lapot azok is, akik nem tájékozottak a vadászati kultúrában, a hanyományok őrzésében, a tavaszi szalonkavadászatok - kárt egyáltalán nem okozó - évszázados hagyományában. Ha létezik kiegyensúlyozott tájékoztatás ( nem létezik) akkor erre már a mediahatóságnak valamit lépni kellene és egy vadászatban jártas embernek a reális véleményét leközölni. Hogyan lehet, hogy egy bugris firkász hatvanezer magyar vadászt sért meg, következmények nélkül.

A vadászat is a magyar kultúra része, a Hunor Magor mondától, Széchenyi Zsigmondon és Fekete Istvánon keresztüll egészen napjainkig. Valószínű irodalmi- és vadászati műveltség  hiányában íródhatott az a rémes újságcikk.

Egy bulvárlap teljes oldalt szentelt, nekünk vadászoknak. Az újságot nem kell komolyan venni, de az mégsem megoldás, hogy bármi torzítást, csúsztatást le lehet közölni. Tudni illik, hogy a miniszterelnök helyettes - aki tudvalévő, lelkes vadászember - lett az OMVV elnöke. Ez a rövidítés a magyar vadászok védegyletét jelenti . Már csiripelték a verebek, hogy az új elnök, szeretne egy-két könnyítést kieszközölni a belügyminiszternél, jelesül az indokolatlan mennyiségű adminisztrációt, a fölösleges bűrokráciát a fegyvertartásnál, a fegyverek műszaki vizsgáinál,az egészségügyi alkalmasság gyakorlatánál, stb. Csak egy adalék, hogy érthető legyen. Ötven éve vadászom. Közben jópárszor lejárt a fegyvertartási engedélyem, meg vásároltam új puskákat. A fegyverszekrényem folyamatosan ugyanaz volt és most is az. De minden alkalommal jön egy rendőr, mert küldik és jegyzőkönyvbe veszi az évtizedek óta nem változó szekrényemet. Ha semmi sem változik, akkor is végig kell csinálnom minden procedúrát, rengeteg utánajárással  és költséggel. Viszatérve az újsághoz, amiben - hogy a lap stílusában mondjam - kicikizik az új elnökünket, de ez még nem minden. Felsorolja a cikkíró, hogy melyik gyilkosságokat követték el vadászfegyverekkel.Na, itt van a legnagyobb csúsztatás. A fegyverek, azok vagy golyós, vagy sörétes fegyverek. Ezen típusokon belül - attól függően, hogy mire használják - lesz a fegyver vadászfegyver. Ha kommandósok, vagy bűnözök használják, akkor az nem vadászfegyver. A vadászat és a bűnözésre használt fegyverek nevének összemosása, nagyon nagy baj, de mégnagyobb baj, erre hívatkozással a szigorítás. Ezt nem kellene tűrni a jószándékú vadásztársadalomnak. Eddig az érdekképviseletünk, lapult, mint sz..r a fűben. Nagyon drukkolok az új elnöknek, hogy legalább olyan hévvel képviseljen bennünket, mint a határon túli magyarok érdekeit.

Ha csütörtök, akkor vadászat. Ez a rendszer, még akkor alakult ki, amikor két funkciót  is én töltöttem be a vadásztársaságban, elnök és vadőr voltam egyszemélyben. Ezen a napon tudtam hívatalos ügyeket intézni, trófeabírálatokra mennni, stb. Azután így maradt. Évek óta most már erre a napra szervezzük a közös vadászatokat, fácánozásokat, gerlézéseket, stb.

A mai napon, szóval csütörtökön, egy Baja közeli vadásztársaságnál voltunk fácánozni. Gyakran járunk ide, mondhatni, úgy ismerjük a területet, mint az itteniek, ezért véleményt is tudunk mondani. Először is a csizmánkon tapasztalható a változás, az a  hatalmas mennyiségű belvíz, ami egész tórendszereket alkot, ha felenged elnyel, ha megfagy korcsolyapálya. A töretlen kukoricák bokáig állnak a jeges vízben, egy-két helyen látszik a kombájnos próbálkozás derékig érő keréknyoma, az egyikben benne is hagyták a drága gépet, nem lehetett kihúzni. Teljesen új jelenség a területükön megjelenő vaddisznó, ami magyarázza a fácánok eltűnését. Vagy disznó, vagy fácán. A kettő nem fér össze. A betakarítatlan kukoricatáblák jó élőhelyet biztosítanak a vaddisznóknak.  Mindenütt túrások, friss váltások. Egy kukoricatáblát hajtottunk, de egyetlen kakas sem szállt ki. Mondta a vadőr fiú, hogy előző nap itt egy süldőt sebeztek. Vércseppekre lettem figyelmes, ami egy árokszél felé vezetett. Ketten közülünk arra vették az irányt és megtalálták a már elég rossz állapotban lévő süldőt. Megváltás volt számára a lövés.

Érdekes lett volna a teríték az általam lőtt két kakassal és a vaddisznóval.

Új vadász első fegyverének vásárlásában segédkezem - nagy örömmel. Lehet a söréteseket próbálgatni, vállhoz kapni, emelgetni, nézegetni, hogy a funkció és a szépség hogyan párosul. Miközben ezt teszem, emlékek sorjáznak. Hány fegyverem volt, melyiktől miért váltam meg, hol, miben volt a hibája. Volt amelyiknek semmi "bűne" nem volt, pl. egy Merkel kis 20-nak, csak annyi, hogy "elkívánta" a jóbarát felesége. Belészerelmesedett, közölte Péterrel, a férjjel, hogy csak akkor lesz vadász, ha megkapja a puskámat. Jelképes összegért, fájó szívvel adtam oda - egy feltétellel, - ha bármikor meg akarnak válni tőle, akkor csak én- és csak annyiért vásárlom vissza, mint amennyit ők adtak érte. Egy dolgot nem kalkuláltunk be. A család vadásszá váló fiát, Gergőt. Ő örökölte anyukájától a fegyvert, szóval korrekt volt a dolog, családban maradt. De az is igaz, hogy nagyon, de nagyon örülök most már, hogy két embert is "megfertőzött" vadásszá tett a kis Merkel huszasom.

Gergő fiúból férfi lett, már a harmincas éveit tapossa, ebből kitalálható, hogy nem mostani a történet. A puska fölött is elszálltak az évek, de jó állapotban van, még Gergő fiát is ki fogja szolgálni, ha "gyárt " végre egyet, de előbbre való neki a vadászat, mint a nősülés. Okos gyerek...!

Szégyen, nem szégyen, átaludtam magam az Óévből az Újba. Szándékosan! Illetve a tegnapi vadászat nagy gyaloglása estére vált fáradtsággá, amire még "rátett" a TV műsor altató hatása. Nekem ez a nap, illetve éjszaka éppen olyan, mint az év többi éjszakája, nem foglalkozom a számmisztikával. De azzal sem, hogy síránkozzak az éveim számszerű múlásával. Nem éppen ezen az éjszakán fogok az új életkoromba beleöregedni. Az lassan és alamuszin jön, pakolja a ráncokat, rozsdásítja a derekat, hogy a többiről ne is beszéljek.

Tradíció, hogy Újév reggelén kimegyek a vadászterületre, bejelentem a vadaknak, hogy továbbra is igényt tartok a jelenlétükre nem kell tőlem riadozni, ebben az évben sem szedek sápot belőlük, csak módjával.

Egy pályakezdő kis vadász első fácánlövésének lettem a résztvevője - Berci kutyával együtt -  és ez alkalomból fácánvadásszá avatója. Ha igaz a babona - és miért ne - miszerint amit először teszünk, azt majd egész évben, akkor nagyon meg vagyok elégedve a kezdéssel. Öröm kapásnál, az öröm okozása az értékesebb.

A fák ágai a fehér zúzmarától súlyosan ölelik a ködöt magukhoz. Mintha az idő is a fagy markába tenné a múló perceket, karácsonyi képeslapok dermedtségébe rögzült a jelen. De van élet a fehérségben. A madárető körül sorjáznak a cinkék, a felkapott maggal a bokor ágára szállnak, ott törik fel. Fenyőrigók billegtetik farkukat, ahogy a tűztövis piros bogyóit dézsmálják.  Kövér verebek sorjáznak a nyírfa egyik ágán, tollukat jól felrázzák, hogy jobban melegítsen. A ködpaplanból varjak szomorú károgása libben alá, jönnek, vagy mennek, ki tudja. Éli a természet fagyos életét, ahol nem számit, hogy ez a nap, az év utolsó napja. Hogy azután ezt, mi emberek, hogyan éljük meg, az már a mi dolgunk.

Boldog, Békés Újévet Mindenkinek !

Valamelyik novemberi bejegyzésemben írtam a fegyverek "lelkéről", esztétikájáról- amit csak az ért meg, akinek van fegyvere, szereti, jól tud vele lőni, ahogy mondjuk, összenőtt vele. Szinte az egész vadászpályafutásom - mindíg első, de bevallom nem az egyetlen - hűséges részvevője a sokat emlegetett "kis-huszas". Sok lövést igérő vadászatokra már nem akartam elvinni, ezért második sörétesem is van, végzi is tisztességesen a dolgát, de olyan lelki kötődésem sosem lesz hozzájuk, mint a kis-huszashoz. Bizony letelt a műszaki vizsgája ( óriási baromság a fegyvereket folyamatosan műszakira hurcolni, de a sárga csekk ugye....!)és azt hittem megszakad a szivem, amikor átadtam a fegyverboltban, hogy elinduljon utolsó útjára. Ha nem megy át egy fegyver a vizsgán, akkor két lehetőség van, vagy hatástalanítják, vagy riasztó fegyvert alakítanak belőle, de ez ugyebár olyan, mint a herélés. A "lényeget" veszik ki belőle. 

Telt múlt az idő, annyit azért tudtam hogy egy fegyvermester suvickolja a csövét belülről, de nem sok reményt fűzött ő sem a sikerhez. Múlt héten jött a hír, hogy sikeres vizsgát tett a fegyverem és a maximumot a 10 évet kapta. Nem mostanában ért ekkora boldogság. Friss vizsgás első útját egy róka bánja !Tegnap pedig két fácánkakas.  Most már magamnak kell kívánni, hogy kitartsak a következő vizsgáig.  

A történet érthetősége szempontjából egy kis előzetes. Időben harminc évvel ezelőtt, térben pedig a régi szolgálati lakásunkban. Volt egy csodálatos törpe uszkár kutyusunk, a Kytti. Egy pécsi tenyésztőtől vettük, akit - kicsit kínos lesz elmondani - de az életkorához nem passzóló túlfestettsége miatt Bubulínának ( Fellinitől orozva) kereszteltük el.

 Szenteste volt, mise után, vacsora közben, amikor megszólalt a csengő. Hát ez meg ki lehet, álmélkodtunk. Az ajtóban Bubulína állt. - Csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy jól érzi-e magát Kytti kutyus - motyogta zavartan. Magamban egy kicsit csodálkoztam, hogy éppen karácsonykor jut eszébe, hogy az alig egy hónapja vásárolt kutyájának a sorsa után érdeklődjön. Behívtuk, a terített asztalhoz ültettük és mesélni kezdett. Tudják, nekem a karácsony a magányosságot jelenti.Zsidó vagyok, megjártam a koncentrációs tábort, apám, anyám ottmaradt, egyedül maradtam. És mesélt az átélt borzalmakról. magáról a pokolról, a halálról, de a gyermeki reményről is. Beleborzogtam amikor a karjába tetovált számokat is megmutatta.  Ne haragudjanak, de nem tudtam egyedül maradni, ezért jöttem el önökhöz. A szeméből kicsoduló könny, hosszú fekete csíkot húzott az arcára, de ettől valahogy szép lett.

Angyal szállt le közénk ! Szívbemarkolóan szép lett ez a karácsonyunk.

Legalább húsz évig együtt jártunk vadászni, én hoztam, vittem - hogy fröccsözhessen( akkor még nem volt főbenjáró bűn) -  de nem messzire, "csak" a falum melletti Dunapartig, a Bödéig. Szinte csak ide jártunk és nem is eredménytelenül. Az eliszaposodott holtágat a tavaszi ár feltöltötte, azután ahogy fogyott belőle a víz, az elpusztult kishalak, a csigák, rákok a vaddisznókra mágnesként hatottak, mi meg a part menti bokrok mögé kuporodva vártuk őket. Két nagy ellenségünk volt, ami egyébként a disznók barátja, a rettenetes szúnyoginvázió, meg az állandóan keverő, kavaró széljárás. Nagyon meg kellett szenvedni itt a sikerért. De azért volt benne részünk elégszer. Kedvenc szavajárása volt:   -"komikám", ebből a disznóból pedig nem fogják a németek a hasukat ( eredetileg segget mondott, de lelágyítottam) növeszteni. Aki nem járatos a lőtt vadak sorsát illetően, annak mondanám, hogy ez magyarán azt jelentette, hogy bográcsban végezte a disznó.

Azután a "nagy szomszéd", Gemenc "elszerette" tőlünk ezt a területet, vége lett a sikeres disznóvadászatoknak. A vadásztárs egészsége is megrendült, egy kicsit a fröccsök javára tolódott el a hangsúly, már csak beszélgettünk, nosztalgiáztunk a sikereken, ha nagyritkán találkoztunk. 

Tegnap este végleg elment az Öreg Harcos, a Pamacs ! 

Karácsony ünnepe, az advent, a várakozás. Várjuk a Kisded születését. De egyre kevésbé hangsúlyosan, mert ajándékozás lett belőle, ami már kérdésessé teszi, hogy egyáltalán ünnep-e. Éppen az a karácsony lényege, hogy az egész évi munkánk egy kicsit megcsituljon, hogy számadást készítsünk önmagunkkal, hogy nyitott szívvel várjuk a születést, az örömhírt, eljött közénk, hallelúja. 

De az ajándékozás őrülete, a vásárlás  kényszere, minden szépet és jót háttérbe szorít. A bevásárlóközpontok szóvivői elégedetten állapítják meg, hogy az idén többet költöttünk, mint tavaly. Miután a szegénység már a középosztályt ostromolja, kérdeném, hogy miből, Hitelekből? Már megint a népbutító reklámdönping győzött, az üzletek polcai letarolva. Az ünnepek okozta eufória után jön majd a kijózanító részletfizetési csekk.

Tanulhatnánk a Norvégoktól. Karácsonyra nem ajándékoz senki senkinek, illetve a családok egy dallal készülnek, amivel a másik családot köszöntik. Igen, valahogy így kéne. A személyes kis gesztusoknak sokkal nagyobb és maradandóbb értéke van, mint a sok elektromos szerkezetnek.

Boldog, Békés Karácsonyi Ünnepeket !