Némi korrekcióra szorul az a szlogen - miszerint vadásztra csak alkalmas,illetve rendkívül alkalmas időjárás létezik.

Amikor szilvakékké komorul az ég alja, amikor a távolban hatalmas villámok szurkálják a horizontot és a baljós dörgés egyre hamarabb követi a villámlást, amikor szinte megáll a levegő, fülledt és baljós illatú, amikor a madarak is elhallgatnak, amikor a réten bogarászó fácánkakas - nyakát behúzva - iszkol az erdőbe, szóval a vihar közeledtével nem tudok nyugodtan ülni a lesen, átadni magam a vadászat önfeledt örömének.  Bevallom férfiasan, izgulok. Pláne, ha mindez mindenkitől és mindentől távol történik, ahová a terepjárómmal is csak erölködve jutottam el, tudván azt, ha eső esne, csak traktor tudna visszarángatni.

Éppen ilyen, "nemszeretem" helyzetben másztam föl a lesre, hogy egy hibás agancsú bakot közelebbről meglessek. 

Szóval állt a levegő, a lesen ülve még a felmászás izzadtságát törölgettem a homlokomról, amikor szinte oldalbavágott a vihar. Még a les is inogni kezdett alattam. Mondta ugyan a meterológia, hogy ilyen, meg olyan hidegfront érkezik, viharos széllel, stb. de ilyen drámai változásra nem számítottam.  Egyik percben még ingujjban ücsörögtem, a következőben pulóverben, nagykabátban. Amikor már a les is billegni kezdett, meg az eső is vízszintesre vette az irányt, menekülőre fogtam.

Bizony ez az idő - a szlogennel ellentétben - vadászatra egyáltalán nem volt alkalmas. 

Hogy stilszerű legyek - már a sóhajtásommal is - szóval Istenem, de nehézkesen mozdul a kereszténység "főhadiszállása" a Vatikán. Most nem is a coelibátus eltörlésén rágódó "öregek tanácsán" vagyok kiakadva, pedig lassan az egyház léte forog kockán, hanem azon, ahogyan II. János Pál boldoggá avatása késik, immár hat évet. Isten malmai lassan őrölnek, de ebben a malomban a Vatikán a molnár, aki azért dolgozhatna serényebben is.

Mert mi is kell egy boldoggá avatáshoz? Egy igazolt csodatevés. Kérdem én, nem volt elég ennek az embernek az egész élete, hogy ennek megfeleljen ?  Még akkor is - remegő kézzel - szorította a pásztorbotot, amikor már óriási fájdalmai voltak, hogy utat és példát mutasson, hívőnek, hitetlennek egyaránt. Járta a világot, túlélt egy merényletet - megbocsátva a merénylőnek - és élt olyan életet, amit csak egy szent ember tud élni.

Az élete már maga volt a csoda! Nem kellett volna eddig várni, hogy valami kis konkrét csodácska méltóvá tegye -  az őt már éltében megillető - titulusra. Azért jó érzés, hogy a miséken már az ő neve is bekerült a többi szentek sorába és fohászkodhatunk Hozzá. "Boldog János Pál, könyörögj érettünk..!"

A szerencse forgandó - szól a mondás, de néha ugyanabba az irányba - azt már én tenném hozzá. Ahogyan egy kis celebecske nyilatkozta, hogy az élete 360 fokos fordulatot vett és azóta más ember. Az lehet, hogy más, de nem okosabb, az biztos., miután az élete "visszaforgott"  az eredeti állásba. Mielőtt a szerencséről, vagy annak legfokáról a "mázliról" morfondíroznék, előljáróban szeretnék valamit leszögezni. Sosem írígyeltem el senkitől a szerencséjét. Pláne, ha a szerncséért valaki meg is dolgozik. Mert ugye nem lehet az sikeres-, illetve szerencsés vadász, aki pl. ki sem megy a területre. Szóval a szerencsének esélyt is kell adni, hogy a kegyét gyakorolhassa.

Ezzel most át is kötöttem az általános szerencse fogalmáról, a vadász-szerencsére. Vannak olyan vadászok, akik kifejezetten szerencsések. Ha repül a fácán, biztos a feje fölé, ha szalad a nyúl, biztos a lába mellé, a sosem látott kapitális bak csak neki jelenik meg, az évek óta lesett kan, nála veszíti el az óvatosságát, a bőgő bika a puskacsövébe szalad.. és sorolhatnám. Az ilyen embert lehet ültetni akárhová,lehet leállónak tenni a legroszabb helyre, úgyis ő lesz Fortuna kegyeltje. 

Az viszont nem biztos, hogy ez a "vadász-mázli," a magánéletre is vonatkozik. Lehet, hogy Fortuna a  vadászaton pótolja a máshol elmulasztottakat? Miután egyeztetett a többiekkel, Ámorral és Erosszal?

Tisztázzuk. Mármint, hogy nem a rebellió szól belőlem, hanem a jogos felháborodás. Lehet, hogy már unalmas a morgásom, de nekem meg felháborító a bűrokrácia miatti várakozásom. Azt már kiveséztem, hogy miért is kell több mint két hónapig arra várnom, hogy valahol valakik ráírják a fegyvertartási engedélyemre, hogy nem szorulok gondnokságra. No, ha lassan is, de ráírták - nem okozva meglepetést., mert azért csak tudnék róla, ha gondnokság alatt állnék. 

Szépen minden be lett pecsételve - a lassan betelő -  fegyvertart. igazolványomba, puskák, pisztolyok rendben, orvosi érvényes, végre mehetek vadászni. Node az ördög egy aranyos kis fegyver "személyében" megkisértett, gondoltam a sokat gyepált öreg mordályomat  nyugdíjazom, már ráfér a pihenés és "őrá" cserélem. Ez az ötletem éppen három nappal a frissen megújított dolgaim után pattant ki a fejemből, szaladtam is a "hatósághoz", hogy ugyan adjanak már nekem egy vásárlási engedélyt. Frissek az igazolásaim, három nap alatt gondnokság alá sem kerültem, stb. Bizony leforrázott a hír, illetve felforrt tőle az agyvizem, mindent újra kell kezdenem, élén a várakozással. Ennél szarrágóbb hívatalt még életemben nem láttam ahol szinte tudatosan bosszantják és alázzák az ügyfeleket.

Nem tudom mit szólnának, ha a rendelőmbe én is 90 napos határidőt adnék nekik. Csak hadd fájjon....!  

Az idei húsvétban erősen érintett vagyok. Mármint a számok, dátumok világában. Azt tudjuk, hogy  húsvét egy "mozgó" ünnep, a tavaszi napéjegyenlőség utáni holdtöltét követő vasárnap. Ebben az évben nagyon későre esett az ünnep - hogy miért, azt bonyolultsága miatt - most hagyjuk. Ilyen későre "legutoljára" éppen 68 évvel ezelőtt esett, konkrétan 1943-ban. 

Milyen ismerős is nekem ez a dátum. Azt nem merem állítani, hogy kristálytisztán emlékszem az akkori húsvétra, mert ekkor még "csak" hetedik hónapomat töltöttem Édesanyám pocakjában,  július másodikán elhagyva azt. Annyit tudok a családi legendáriumból, hogy nem sok baja volt velem Anyámnak - húsvét előtt sem - ahogy egyszer már valahol leírtam, vadásztunk is "együtt". 

Arra is jók az ünnepek, hogy egy kicsit visszanézzünk, hogy egy kicsit emlékezzünk, hogy szeressünk.

Hívő emberek legnagyobb ünnepe húsvét, amikor a kereszthalál és a feltámadás csodás misztériuma sűrűsődik a péntektől vasárnapig tartó napokba. Globalizálódó és fogyasztói világunkban elvesztettük azokat a szépséges és mondhatni praktikus szokásokat, amik ünneppé tették és nem ajándékozássá silányították ezt az ünnepet. A negyven napos böjt, amit a néphagyomány is ápolt, a lelki és testi felkészülést jelentette a nagy ünnepre. Nem mellesleg, az egészségre is hasznos volt a hústalan étkezés. Rettenetes, hogy  generációkból irtották ki húsvét vallásos jelentését, sőt, érzéketlen üzletemberek ajándékozássá silányították. Rettentes képzavarral, ma már a nyuszi tojja azokat az ajándékokat, amiket szívesen visszatolnék neki, illetve a kitalálójának. 

Nagypéntek estéjén, a gyászmise után, nem messze a templomtól, discózene harsogott reggel négyig. Ha az ottlévő fiatalok nem tudták, hogy milyen nap van, milyen ünnep, akkor bizony hibásak vagyunk mindannyian,  szülők, pedagógusok, igét hirdetni akaró - és nem belefásult papok, stb. mert valamit nem jól csináltunk. De a legnagyobb károkozó, az elmúlt negyven év volt. A tradició ( Hamvas Béla nyomán) ami átadást jelent, arra kötelez bennünket, hogy gyerekeinknek, unokáinknak átadjuk ennek az ünnepnek a valós jelntését és az ünneplés méltóságát. Ehhez nem kell sem nyúl, sem diszkó. Áldott húsvéti ünnepeket mindenkinek. 

Nagypéntek, a harangok Rómába mentek, a beosztás szerint én meg kukoricaőrségbe. A legújabb "eligazítás" szerint akkor kell kimenni, amikor már hazafelé kéne jönni. Két kisebb erdő közötti dimbes-dombos részt és a náddal felvert halastó körüli táblákat kaptam megőrzésre.

Szép, csillagos éjszaka borult a tájra, a hangokat puhán elnyelte a mindent beborító por, magyarán, vak is lettem, meg süket is - mármint vadászilag. Ilyenkor kerül, kerülne elő a technika, a lámpák, a különféle elektromos kütyük, stb. amik azon kívül, hogy méregdrágák , de nem  szeretem őket. Nincs is ! Nálam "aranyszabály", hogy lássam, amit csinálok. Ha valahogy mégis észrevenném, hogy disznók váltottak ki az erdőből, attól még nem lettem okosabb, mert azt is tudnom kéne, hogy mifélék. Sokan meglepődtek már, amikor a magányosnak hitt "kan" meglövése után,  kis csíkos malacok  szaladtak mellé. Ezt nem kívánom magamnak, de másoknak sem. Szóval ez a kukoricaőrzés nem is vadászat, mert nem arról szól, hanem riogatás.

Kíváncsiságból ma reggel kimentem oda, ahol éjszaka csőszködtem. "Természetesen" fel volt túrva. Győztek a disznók ! Ha senki nem árul el bevallom, nem bánom !

Ki hitte volna, hogy az este 8 órakor leadott róka-risztó lövés és fél tízkor a Niva erős lámpájától megugró kondának kedve lesz visszamenni, ugyanoda. Sajnos megtették és rendes gödröket túrtak a vetésbe. No meg a földtulajdonos lelkébe.

Jött a parancs, mondhatni ukáz ( v.ö.cári rendelet), hogy tízre kell kimenni és hajnalig őrizni a vetéseket. Node. A vetés széle ne legyen "megautózva", de a hatalmas táblák mégis legyenek körüljárva, mindezt korom sötétben, mert a fogyó Hold is már csak éjfél után pislákol.

Közben erőst elgondolkodtam ( amúgy székelyesen). A föld nem az enyém, a benne lévő vetés sem. "Csak" a vadászati jogot vettem meg, a rajta lévő vadat nem. Az, az állambácsié, csak akkor lesz az enyém, illetve az enyém se, hanem a vadásztársaságé, amikor meglövöm. Akkor miért csak engem terhel a vadkár, miért nem lehet a földtulajdonosnak tudomásul venni, hogy a földet, a rajta lévő vaddal - annak hasznával, kárával együtt - kapta, vagy vette meg. Ha ez a normális ökológiai harmónia zavarja, akkor rissza ő a vadat. Már odáig fajult a helyzet, hogy FM engedéllyel lövik a szarvast is,(borjúra szól az engedély, de ki tudja hány vemhes tehén  lép elő borjúnak )a malacos göbéket is, stb. Na, szuperzöldek, erre böffentsetek valamit.

Őrizni kell a kukoricavetést - jó csősz módjára - mert a disznók kitúrják. Profi munkát tudnak egyetlen éjszaka végezni, ahogy a csoroszja veti a szemeket, éppen olyan vonalban túrják. A vadkár azután feleszi a vadásztársaság összes pénzét, ahogyan a szomszédos társaságnál történt, ahol - szó szerint - még a gatyájuk is ráment a vadkárra. 

Ahogy felkapaszkodok a lesre, egy üres töltényhüvely látványa fogad. Ki lőhetett és főleg mit - morfondíroztam, mert nem szeretem, ha valaki ottfelejti a vadászat "melléktermékét", mint pl. a cigarettacsikkeket, vagy a kilőtt hüvelyt.

A Nap korongja már eltünt a horizont alatt, amikor öt kis csíkos malac vágtat elő az erdőből  és a friss vetés porát felverve, eltünnek a szemközti völgyben. Hol van az anyátok? - értetlenkedek, de sehol egy göbe.  Ilyen pedig nincs, hogy egy disznó-anyuka, magára hagyja malackáit. Hacsak...! - villan agyamba az üres töltényhüvely.

 Úgy érzem, nem véletlen a malacok árvasága. Csak annak drukkolok, hogy egy jószívű göbe befogadja őket.. ! A vadkár meg már nem is érdekel. 

Rosszul érzem magam, mert bántottam, holott most védelemre szorul. Az Országos Vadászati Védegylet  új elnökéről van szó. A Fehován elhangzott beszédét aposztrofáltam súlytalannak. "Síma száddal mért kecsegtetsz" ....stb - mondottam, mert már eddig is sokan igértek, de semmi sem történt, emellett teljes mértékben egyetértve vele, hiszen sok éves és hozzátenném tudományosan alátámasztott igényeket fogalmazott meg. Például a szalonka tavaszi vadászatát.

Az interneten kezdték terjeszteni, sőt a heti7-es is vidámkodott rajta - és ez az a pont, ahol kiállok mellette - hogy a Semjén Zsolt, védett állatfajokat akar lelövöldözni.

Ekkora demagógia, csak hozzá nem értők agyából születhet. Akiknek fogalmuk sincs, hogy pl.a kárókatonák túlszaporodása, már a magyar halászatot veszélyezteti, hogy a nyári lúd tömeges megjelénése a tavaszi vetéseket..stb.

Most látszik, hogy az önmagukat környezetvédőnek nevezett zöldek, mennyire távol vannak a valóságtól.De a hangjuk erősebb, mint a miénk, vadászoké! Tegyünk ellene !

A házunk előtt magasodó lombhullató fenyő újra zöldbe borult, karcsú testén a tobozok sokasága úgy ragyog, mint menyasszonyi ruhán a rávarrott díszek. A legfelső ágán egy rigó dalolja szerelmes dalát, énekéhez a szárnyát is rázogatja, illegeti magát, mindent megtesz, hogy a távolból válaszolgató párját idehívja. A strófákat egyre jobban cifrázza, a futamok között rövidülnek  a szünetek, bódult széségben szállnak a reggeli ég felé a vágy trillái.

Mint zenekerban a hegedű szólama mellé, egy vadgalamb mély búgása ad kiséretet, ő a szomszédos ezüstfenyő hatalmas ágai között építi szedett-vedett fészkét,. Már a párja is ott serénykedik, turbékolásuk a beteljesült szerelem hangjai.

Tegnap az unokám rámcsodálkozott, amikor azt mondtam, hogy mi falun lakunk. Mi az, hogy falu ? - kérdezte. Tudod kicsim, mi most éppen a lovaktól jövünk, láttad a reggel született kiscsikót, de egy pár órás kisborjút is simogattál, a hazafelé úton egy fácánkakas rebbent tőlünk, az udvaron Berci vizsla üdvözölt túláradó örömmel, most pedig hallgatjuk a rigó füttyét. Na látod, ez a falu !

Éreztem én, mint szamár az esőt, hogy új "vezérünk" harcias beszéde - amit a FEHOVÁN harsogott -  a gyakorlatban szétpukkan, mint egy léggömb. Miniszterhelyettesként igen nagy( lehetne ) a politikai rangja, de - valljuk be, a nagyfőnök árnyékában a súlya kicsi. Az Országos Vadászkamara vagy Védegylet - már nem is tudom melyik elnökévé választódott, hogy lobbizzon értünk, vadászokért. Az egyik ilyen igérete éppen a szalonkázásról szólt, miszerint vége a monitoringozásnak, annak eredményét feldolgozták és ezek szerint, nem teszünk kárt a szalonkákban, ha tavaszonként egy-két darabot elejtünk, tehát újra vadászható vadfaj lesz. Így igérte !

Friss hír! A Vidékfejlesztési Minisztériumban úgy döntöttek, hogy a szalonka nem kerül föl a vadászható fajok listájára. Tehát minden marad a régiben. 

A fenébe, legalább ne igérte volna. Így, nagyobb a csalódás. Igaz, ha a "nagypolitikát" nézem, lesz még ennél nagyobb is! 

Azt gondolná az ember,  hogyha fizeti a biztosításokat, lakásra, autóra, mindenfélére, akkor a kára gyorsan megtérül. Hát nem így van. Egyik közeli rokonom autójába beledöngetett, egy "Kolompárvinetú" nevezetű autós. Álló kocsisorba, teljes lendülettel, mert éppen beszélgetett. Az intézkedő rendőr megkérte, hogy amíg beszél vele, venné ki a szájából a cigarattát, mire az öntudatos egyén, személyiségi jogaira hívatkozva, kikérte magának, hogy neve és színe miatt  diszkriminálja őt, a hatóság jámbor embere. A kisebbségi "ombudsmanust" is szóvátette, hogy jelenteni fogja neki.

De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ennek az eseménynek már lassan két hónapja és még se pénz, se autó, mert az ugye totálkáros lett. Mégegyszer mondanám, igen naív az, aki azt gondolja, hogy a biztosító mellszélességben kiáll az ügyfele mellett. Dühöng a bűrokrácia itt is, amiről eszembe jut, hogy valamikor milyen nagy csindarattával jelentették be, az "egy-ablakos " ügyintézést. Hát igen, az egy ablak az stimmel. Ezen lehet benézni a bűrokrácia anusába. De azért csak fizessünk be minden csekket pontosan és időben, mert "visszafelé" már gördülékenyebb az ügyintézés.

Ünnepség volt tegnap Hetvehelyen. Igazából szomorúsággal tölt el az esemény megnevezése, maga a "búcsú" szó, ami valaminek az elmúlását jelenti. Egyébként sem a szalonkáktól búcsúztunk, mert azok - köszönik szépen - jól vannak, már valahol északon, ahol a családalapítás a legfőbb gondjuk, hanem - ajjaj, majdnem vadászatukat mondtam - "csak" a monitoringozásuk történt.

Ezt búcsúztattuk. De minden szezonzáró búcsúban benne van a jövő évi remény is, hogy: veletek jövőre újra itt ! Már ötödik, vagy hatodik éve tartom a "búcsúbeszédet", mondhatni tradíció lettem. Ennyi "előnye" van, ha az ember korelnök. Ebben az évben, nagy meglepetés érte a résztvevő vadászokat - bevallom én már előzőleg tudtam róla, majd azt is elmondom miért - ugyanis, egy szalonka motívumokat talmazó gyönyörű kopja lett felavatva. Nos, azért tudtam róla, mert a kopjafa hátoldalára, "üzenet" került:

Erdők buja leheletét,

Tavasz üzenetét, lélek békéjét,

Szalonka röpte vési szivembe !

Saját gondolatomat, hitvallásomat faragta ide Szatyor Miki szobrász, a kopjafa megálmodója és alkotója.

Ha nem a két prominens kormánytag jelentette volna be az "örömhírt" akkor azt mondanám, hogy dilettánsok. Csak az orruk hegyéig látó, sikerhajhászok.  Node mi is az a hír, amitől a kalapomat dobálni kéne? A hír kb. így szól: 18 Milliárd állami támogatást kap két autógyár, a fejlesztésre.

 Miközben a világ nagy része éhezik, miközben nincs elég búza az országban, amiből kenyeret lehetne sütni -így annak ára emelkedik - miközben a nagy gyárak, üzemek - köztük az autóipar, önmagában is környezetszennyező, no meg a "végtermék" is az, mindeközben mi autógyárakat finanszírozunk. Emlékszem, amikor Rákosi elvtársunk a vas- és az acél országává akarta tenni, nulla energiahordozóval rendelkező kis országunkat. Ez egy nagy baromság volt - mindannyian tudjuk. Most meg ipari parkok létesülnek, lebetonozva a kiváló termőföldeket, mindenféle adókedvezménnyel csábítva a külföldi tőkést, akinek csak egyetlen célja van - miközben tojik a fejünkre - hogy nagy profitot termeljen.

Tudnunk kéne azt,-  amit az idetelepülő hollandok már tudnak - hogy a termőföld a legnagyobb érték, országunk drága kincse és nem autóval, hanem búzával kellene ellátnunk az éhező világot. Ez nem éppen máról holnapra gyümölcsöző befektetés, de az egyetlen járható út.

Jó reggelt politika !

Ha megkérdeznék, mit lőttél tegnap este, arra "csak" annyit tudnék mondani, hogy semmit! De ez így, ebben a formában nem igaz, ugyanis a vadászat több, sokkal több, mint egy vad elejtése. Vadkárelhárító vadászat ( védendő a kukoricavetést) volt az esti program, a disznókat kellett volna jobb belátásra bírni, hogy menjenek szépen vissza az erdőbe, ott turkáljanak.

Már ülterm ezen a lesen, ahonnan ezt a képet készítettem. És most visszautalva arra, hogy a vadászat mit tud nyújtani annak, akinek "van szeme hozzá", hogy számomra milyen csodálatos volt a naplemente, amikor a nádas vizében megkettőződött a vörösen lebukó Nap. Ami nem "látszik", az pedig a vizivilág katatóniája, amikor a bíbicek jajongása, a nyári ludak erős gágogása, a békák fortisszimója egyetlen folyamba olvadt össze, az erős fény és a sok torokból előtörő hang a természet diadalát hirdette, ime ember, balga jószág, ez az, amire vigyáznod kell, hogy így maradhasson, így add át gyermekednek, unokádnak. 

Az esti szürkületben két nagy göbe vezetett vagy tíz, tizenkét malacot, a nádas vizén átgázolva eltüntek a szemközti erdőben. Azután még két nagyobbacska kocogott ugyanerre. 

Lehet, hogy vadkárelhárítást nem végeztem, de helyette csodálatos ajándékot kaptam. Jó csere volt !

A kép a cikkem alá"szorult"!

Sejtelmes fénnyel világította be a dombra futó erdei nyiladékot, a kerek képű Hold. Egy kidőlt fatörzsön ültem, bikára várva. A bőgés már lezajlott, de egy öreg bika éjszakánként, a nagyon sűrű akácosból - ahol napközben pihente a bőgés fáradalmait- elindult valamerre, ki tudja milyen célzattal. Még az éjszaka sötétjében vissza is váltott. Szóval,  majdnem mindent tudtam a bikáról, amikor éjfél körül idetelepedtem. 

Talán egy órát várhattam, amikor meghallottam csörtetését. Mesebeli látvány volt, amikor megállt a nyiladék közepén - talán veszélyt érezve - és irányomba nézett. A Holdvilág szinte az agancsok között világított - mint Hunor és Magor legendájában a kereszt. 

A lövésem után berohant az akácosba, hallottam ahogy eldőlt, azután  csend lett, nagyon nagy csend. Pipázgatva vártam meg a hajnalt, akkor mentem csak oda hozzá. Helyesebben , csak mentem volna, mert csúsztam, másztam, küszködtem a szúrós akácbokrokkal, szinte egyetlen ép rész nem volt rajtam, mire odaértem.

Az agancsát jól láttam a holdfényben, az nem okozott meglepetést, de a teste igen. Ilyen hatalmas testet még életemben nem láttam. Megmozdítani sem tudtam, zsigerelni sem, segítséget kellett hívni. Ekkor hallottam meg a traktorok ismerős zümmögést. Az én kedves barátaim szántottak a közelben.  Mondom nekik, hogy lőttem egy kis borjút, jó lenne ha segítenének feldobni az UAZ-omra. Jókedvűen jöttek, gondolták, ebből akár húsosztás is lehet.Amikor ők is átkínlódtak az akácoson és meglátták a hatalmas testet - minden humorérzékük elszállt. Rövidre fogva, közel három órán keresztül vonszoltuk ki a szarvast, és újabb egy óra alatt tettük föl az autómra.

Egyetlen szó sem esett a körbeszántott autómról, de panaszkodni sem mertek cipekedés közben.

Ha már a traktoroknál tartunk, "akik" két napja kőrbetárcsáztak - elmesélem, hogy nem ez volt az első ilyen esetem. Nem tudom, hány éve, de annyi támpontot tudok nyújtani, hogy húsz forint volt a benzin litere. Még az UAZ terepjárom megtankolása sem jelentett nagy gondot - pedig igencsak gyenge fizetésből kellett a vadászatot is finanszírozni. Ha mást nem is, de az akkori benzinárakat visszasírom. 

Egy késő őszi napon, amikor már a bőgés is lezajlott, kinyomoztam hogy egy nagy búzatarló melleti nádasba vezetnek  bikanyomok. Vendéget vártam, bikát szeretett volna lőni, de ilyenkor, amikor már a bőgés fáradalmait pihenik a bikák - nem könnyű. Beálltam a tarló kellős közepére és onnan gyalogoltam be a - nádas nyiladékán álló - leshez. Tudtam, későn mozdulnak a megfáradt legények, ezért még akkor is türelmesen ültem a helyemen, amikor traktorok zúgását hozta felém az egyre hűvösebb esti szél. 

Bikák sem mozdultak ,a traktorok zúgása is zavart, "zárórát fújtam" és a beálló sötétben a kocsim felé indultam. Kiérve a nádasból, a friss szántásba süllyedt  cipőm teljesen megtelt  földdel és ezzel együtt valami rossz sejtés, érzés kerített hatalmába. Valahogy a tudatalattimban az mocorgott, hogy túl sokat időztek a traktorok az UAZ-om irányában.Amikor a  zseblámpám fényében megcsillant az autóm ablaka, megnyugodtam. De korai volt az öröm. Vicces kedvű traktoros ismerőseim kőrbeszántották szegény kocsimat, de nem csak "úgy", ahogy a többi részt, hanem hetven centire leengedve az ekét, a földet elhúzva mellőle.  Az autóm, mint egy oszlopon álló emlékmű meredezett az éjszakába. Olyan jól sikerült a tréfa, hogy  egy órás ásásssal tudtam lejárót csinálni, hogy "legördülhessek" a talapzatról.

Természetesen, nem maradt megtorlatlan az akciójuk, de ez már egy másik történet.

Közhely, de a szerencse valóban forgandó. Pláne a vadászatban. Már majdnem "felfegyvereztem" a vaddisznókat, hogy a kétesélyességtől izgalmas és fordulatos legyen a szösszenetem. 

A legutóbbi vadászatot szerencsecsillagom vezette - ha van ilyen. Bíztam benne, hogy ma is elkisér. Már most mondom, hogy nem ! Tehát, aki izgalomra vágyik - ne is olvasson tovább, semmi izgalom, csak bennem egy kicsi. Ezen a szántáson át kell ballagni, egészen a nádasig, közben lehet valami kis víz is, de lábalható, ott áll a les, arra kell ülni - szólt az eligazítás. Tettem a dolgom, baktattam a szántásban, de messzebb volt az a fránya les, mint gondoltam. Az a beigért "kis víz" pedig egy széles és mély vízfolyás volt, aminek csak csónakkal lehetett volna nekivágni. A mai nap "izgalma" itt ért, ugyanis les nélkül kellett megoldanom a "lesvadászatot." Semmi gond, letelepedtem a földre, helyesebben leheveredtem és mint egy nyáját legeltető juhász, néztem a felettem köröző fehérkócsagok gyönyörű röptét.

Az "idillt," traktorzúgás törte meg. Három behemót nagy gép kezdte körülöttem  a szántást feltárcsázni. No, ez már nekem is sok volt, ennyi "malőr" elég egy napra. " Elmenekültem. Pedig nem is támadtak a disznók.

Kérdeztem színészeket, iró-olvasó találkozóra invitált írókat, költőket, hogy milyen érzés üres padsoroknak játszani, beszélni. Sejtettem a választ, mert éltem már meg hasonlót. Szóval a válasz az, hogy nagyon sz..r.

Egy megírt könyv, egy előadott színdarab, stb. csak akkor- és úgy kel életre, ha van hozzá befogadó közeg. Lelkes olvasók, vagy csillogó szemű nézők. Egy szindarab, vagy zenemű vagy bármilyen szinpadi mű,  mutatósabban tud megbukni, mint egy könyv. A könyv bukása, az eladói polcon porosodás.  A lassú agónia.

A színészekkel előadott darab, - ha az előadás csapnivalósága miatt bukik - akkor  maga a közönség, statáriálisan végzi ki a darab elkövetőt. Elsőre kifütyül, továbbiakban távolmaradásával tüntet.

Miután a blogírás sem egyik, sem másik kategóriába nem tartozik, így nehéz lemérni, milyen hatással van bárkire, nincs tetszési index, nincs kifütyülés, egyáltalán semmi visszajelzés nincs. Egyetlen jelzésszerűség, a napi statisztika. Hányan olvastak abban az adott napban.

Érdekes, hogy nekem mekkora élményt jelentett a gemenci vadászat, de szinte senkit nem érdekelt. Szerintem az lesz a vége, hogy "fegyvert adok" a vaddisznók kezébe, lőjönek azok vissza, ha háború, hát legyen háború. Ebből már lehet lebilincselőt rittyenteni. 

Kb. húsz évvel ezelőtt voltam ugyanott vendég, ahol egy hét óta saját jogon vadász. Érthetőbben. Gemencről van szó. Húsz éve, az akkori fővadász hívott meg, hogy miért, azt már nem tudom. Nagyon nagy szó volt ez akkoriban, izgatottan készültem rá, hiszen vadászati szempontból maga a paradicsom az a Mohácstól az országhatárig húzódó, zömében ártéri erdős rész. 

Már koradélután felültünk egy lesre, ugyanis izgalmamban egy órával hamarabb érkeztem a megbeszéltnél. Nem baj,egy kicsit elbeszélgetünk -  javasolta Feri, a fővadász. A "beszélgetünk" azt jelentette, hogy ő beszélt én meg lerágtam a számszélét, mert sorjáztak ki a disznók a szóróra, de a házigazda szót sem vesztegetett rájuk, más volt a téma. Édes Istenem, szóljon már egyszer, hogy lőhetek - fohászkodtam. Lassan szürkülni kezdett, ekkor észrevette rajtam, hogy le sem tudom venni a szemem a disznókról - "akik" remekül tűrték a beszélgetést, talán megszokták. Na jól van, a gyerekkorom többi részét majd máskor mesélem, balról a harmadik kis süldőt lőheted- jött a "feloldozás".

Tegnap ugyanitt - a húsz évvel ezelőtti vadászat színhelyén -  vadkárelhárítás címén, mint saját jogú vadász ültem és gyönyörködtem a Holt_Dunába szálló vizivadakban, nyári ludakban, réti héjában, kócsagokba, de még szalonkát is láttam. Még világosban kezdtek a disznók előbújni, kicsik, nagyok, göbék, kanok, lehetett válogatni.

Öten voltunk, öt disznó esett - kinek-kinek szerencséje szerint. Hűha, ez már igen!

Ilyen közel hozzánk a Hold, nem mostanában volt. Mondták okosok, meg kevésbé azok, hogy vonzása nagy lesz, megbolondít mindent, meg mindenkit, itt a Földön. "Tombolni" fognak a hormonjaink, a tengerek meg túllihegik a dagályt - mondták.  Ha a földrengés is ennek a számlájára írható, akkor már nem is szimpatikus a Hold.

A vadászok nagyon várják a "teleholdat", ilyenkor egész éjszaka képesek ücsörögni a majdnem nappali világításban. Holott a vad sem szereti ( én sem ) amikor a megszokott esti sötétséget  megszakítja a kelő Hold fénye, hosszú árnyékokat varázsolva  az erdő szélére.

Többször is láttam már, amikor a vaddisznó megtorpan az erdő szélén, az ezüstös fényben úszó tisztáson nem mer átvágni, holott az előző napokban arra vezetett az útja. Megérzi a védtelenségét és vagy visszafordul, vagy az erdő árnyékában maradva - megkerüli a tisztást. 

Hogy a szalonkákra milyen hatással van a telihold - nem tudom. Kétszer voltam monitoringozni a Mecsekben,( már írtam róla ) de egyetlen egyet sem láttam. Miután kőrben szóltak a puskák, gyanítom, hogy csak az én szerencsémet vitte el a közelünkbe settenkedő, kerekarcú Luna.

Ebben az évben is nagy csindaratta közepette nyitott a FEHOVA. Aki nem tudná, fegyver, horgász vásárt jelent.  Elég nagyot változott a világ, aki tavaly nyitotta - mint díszvendég - az most szabadult az előzetesből.

Bevallom, csak a megnyitón fellépő vadászkürt együttes miatt mentem a szinpadhoz. Node, ahhoz, hogy ők "fújhassanak", az idei díszvendégnek - aki "civilben" miniszterelnökhelyettes - is meg kellett volna időben érkeznie. Kb. húsz perc késésssel érkezett, addig szegény kürtösök a szabályos, csípőre tett kézzel várakoztak. Igenám, de  megérkezésekor, először a vadászat körül vagy abból élő emberek, siettek a jóságos kezet megszorítani, a jobbak csókot is kaptak. Tavaly ugyanezek illették csókkal a jelenleg házi őrizetben lévőt.  Hiába, csókolni tudni kell.

Azért végre falharsantak a kürtök, valami csodálatos pár percet varázsolva a kissé gagyivá váló vásár közönségének. Számomra ezzel be is fejeződött az ünnepség. Amikor azt kezdték sorolni, hogy kiknek kell külön köszönetet nyilvánítani - akkor már egy jóféle pálinkát kóstoltam a büfében.

Lehet, hogy a csepergő eső, de lehet, hogy a pénztelenség tartotta távol az embereket, de ilyen kevesen még egyetlen évben sem voltak a megnyitó napján.

Egyszerűen nem lehet "szó nélkül" elmenni, ilyen méretű katasztrófa mellett. Tudtuk, hogy a Japánok szinte együtt élnek a földrengésekkel, naponta van részük benne. A Japán sziget két tektónikus tábla  találkozásánál, fölgyűrődésből jött létre. Magyarán szólva egy időzített bombára építették városaikat, gyáraikat stb. Mindenki tudta, az "apróbb" rengéseket egyszer egy nagy is fogja követni, hiszen azok a fránya lemezek, ott a mélyben elementáris erővel feszülnek egymásnak, évente több centivel ide-oda tologatva egymást. Nem érte váratlanul a 9-es erősségű rengés a japánokat, pedig ekkorát még sosem mértek. 

A  nagy baj ott történt, hogy a Japánok "alulról" várták a bajt, fel is készültek rá, de felülről kapták. Igaz, hogy alul rengett a föld, de az árhullám felülről támadta őket. Amit meghagyott a földrengés, elsodort a cunami.

Sokkoló felvételek keringenek a világhálón, de a valóság ennél is rémesebb lehet. Biztos vagyok benne, hogy a Japánok gyorsan felépítik majd az elpusztult városaikat, utakat, gyárakat, erőműveket. A tájsebek be fognak gyógyulni, de az áldozatok családtagjainak,  hozzátartozóinak a sebe sohasem.És a félelem is megmarad ! 

Bizony csalárd a mi Planétánk. Kék bolygónak nevezik - ahogy az asztronauták látják a világűrből, de földi halandónak sem más, mint változatos táj, hegyek, völgyek, erdők, mezők, sivatagok, tengerek, de egyre nagyobb városok, letarolt erdők, mérgezett folyók, stb. De, mint maszk az arcon, vékony ez a "máz", alatta fortyog a Föld igazi énje, a zabolátlan, kitörni akaró, mindent elpusztító forró magma, maga a pokol! Ördög fejen, angyal arc. Ez a mi Földünk! Jó lesz vigyázni vele!

Vadászati holtszezon van, szinte minden vadra  - nagyon helyesen - tilalom. Én sem vadászom, így ezirányú téma sincs, de foltozom az elmaradó élmények helyét, mindenféle vegyes témával  - mint pl. a torkos csütörtök - mert vadászatról nem tudok írni.

Még a rókát is illik kímélni, mert a nőstények kilövésével a kotorékban lapuló- és anyatejen cseperedő pár napos kölykeit is halálra itélnénk. Hű, pedig de nagyon rühesek tudnak lenni.

Azért nem teljes a vadászati absztinencia - jött a hír a Mecsekből -  ha elvétve is, de érkeznek a szalonkák. Node, vadászni nem lehet, csak monitoringozni. Ebben az évben sem sikerült az Uniós döntést megváltoztatni - hiába monitoringozunk két éve -  bizonyítandó, hogy a vonuló szalonkák elenyésző töredéke kerül elejtésre Mo-on. Az Eu elég makacsnak tűnik, így minden maradt a régiben. Erről már pontosan egy éve írtam, nagy bizakodással a változásban. Új elnöke lett a vadász társadalomnak, egy vezető politikus, aki igéretet tett a tavaszi szalonkavadászat visszaállításásra. Bizony ez az igéret- eddig -  csak egy szólam maradt.

Furfangos a magyar, ha vadászni nem lehet, majd adunk más nevet neki. Ha ez kell az Eunak, ezt kapja.

Az Erdei szalonka elterjedése.

Kedves uram, az elfogyasztott étel árának a felét fogja fizetni, mert torkos csütörtök van - mondta a pincér udvariasan. A jóféle halak okozta gastronómiai élvezet mellett ez is egy kellemes meglepetés volt. Nem tudtam róla, nem célzatos volt az étteremlátogatás.

Nem akarok hálátlan lenni - az ételre nincs is panaszom - de ez a "torkos" szó, nekem  nem tetszik. Drága emlékű Nagyanyám jut eszembe, aki sokszor elmondta, hogy a torkosság nagy bűn. Mert csak a falánk emberek torkosak. Így mondta, így ivódott belém. Szóval nekem erről a torkos csütörtökről az jut eszembe, hogy még akkor is eszünk, ha már a fülünkön jön ki, mert félár.

Nem tudok tippet adni, hogy milyen csütörtök legyen, de ami most van, az nem jó. Majd gondolkodom, hogy milyen új nevet lehetne adni ennek az "evős" napnak. Lehet tippelni ! Jó étvágyat ! 

Lassan kevés lesz az év 365 napja, hogy minden "ünnepre" jusson. Mindennek- és mindenkinek van "napja". De lehet, hogy már el is fogytak a napok,, mert az egyházi és nagyobb állami ünnepek is szépszámmal fogyasztják. Összevonva, háromasával, milyen jó is, hogy olyan gazdag ország vagyunk, hogy ezt megtehetjük.

Nőnapot "ünneplünk" ma. Emlékszem - régi munkahelymen - a kórházi étkezőben zajlott az ünnepség, a szakszervezetis, a párttitkár, meg a direktor méltatta a női dolgozókat, virággal, oklevéllel, jutalmazta a lelkeseket. Ki tudja, milyen megfontolással kiválasztva az "élenjárókat". De így volt ez minden gyárban, üzemben, irodában stb. De a nőnapi forgatókönyv is hasonló volt, szinte országosan.

Miután a hölgyek "megjutalmazódtak", siettek haza, mert főzni kellett, meg a gyerekeket hazavinni az ovodából stb., a férfiak - ha már olyan szépszámmal összejöttek - iszogattak egy kicsit, majd még egy kicsivel többet. Ennek azután az lett a vége, hogy sok spicces férfi tért haza ( tántorgott ) az éjszakában egy kornyadt virággal a kezében az "ünnepelt" feleségéhez. 

Nem hinném, hogy ez a nap lenne a Nők legboldogabb napja. Természetesen ettől még Isten éltesse a Hölgyeket. 

Kiszabadult a szellem a palackból. Helyesebben még csak szívárog, de bűze máris betölti a közéletet. Ügynöklista kering az interneten, csontvázak dőlnek ki a szekrényből. Miután semmi politika - ahogy igértem - ezt nem kommentálom. Nyilván a múltat nem lehet kitörölni, talán a  tabula rasat korábban jobb lett volna megtenni.  No nem a lista nyilvánosságra kerülésére gondolok,( jobb későn, mint soha )  hanem a rajta lévő embereknek - rendszerváltáskor -  kiállni a "közvélemény"elé és elmondani - mert megmagyarázni nem lehet - hogy kaptam egy zsíros állást, ennek fejében feljelentettem  apámat, anyámat, testvéremet,bárkit. Mea culpa, mea maxima culpa - és csendben elvonulni valahová, ahol a madár sem jár, csak a lelkifurdalás. Miben bíztak ezek az emberek? A felejtésben ? Vagy abban, hogy éltükben nem derül ki, hogy júdáspénzt kaptak ?  Node ehhez kurázsi kellett volna és gerinc.

Baranyai vonatkozása is van a listának, benne egy vadász- íróval, a vadászetika élharcosával. Ahogy könyvében írta, nincs kétféle etika, van a vadász-etika, ami egyben általános etika is. Ez a tézis fordítva is igaz. Akkor hogyan is vagyunk ezzel?

A blog-felület - nagy általánosságban, - napi szintű reagálási lehetőséget jelent. Az én esetemben egy kicsit másképpen áll a dolog. Már a blogom címe is sejteti, hogy sem politikai ( Isten őrizz ), sem napi bulvár események kommentálása nem lesz benne. Ha- és amennyiben valami friss hír kapcsolódik valamilyen formában a vadászathoz, akkor azt "kénytelen vagyok" lereagálni. 

Ilyen "kényszerem" lett egy ma reggeli friss hír hallatán. Nem lényeges a hely - nem is jegyeztem meg - csak a puszta tényeket és az azt kommentáló riportot. Röviden. Egy erdész- vadász ember, lelőtte feleségét és utána önmaga ellen fordította a fegyverét. 

Bulvár TV riporternője egy pszichológust faggatott a mikrofonja előtt, háttérben az a ház, ahol a  tragédia  történt. "Természetesen" végig vadászfegyverről volt szó.

Első kérdés, hogy nem kellene-e szigorítani a fegyvertartás szabályain. De igen! - szólt a "szakember" válasza. Kérdem én, hová lehetne még jobban szigorítani. Európa legszigorúbb ( és legbűrokratikusabb ) fegyvertartása van Magyarországon.  Rendszeres orvosi vizsgával, az újonnan belépőknek egy nagyon komoly pszichológiai vizsgálattal, stb. Az erdész fegyvere - nyilván szolgálati fegyver volt. Éppen úgy, ahogy ilyen van a rendőrnek is a biztonsági őrnek is stb.

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy családi tragédiák, gyilkosságok, konyhakéssel is történtek már. Mégsem kell szigorítani az "eccajgok" tartását.

Tavasz első napja - Isten hozott ! Még kimondani is gyönyörűség, március ! Bánom is én, hogy éjszaka dermesztő hideg van, nappal is csak alig egy-két fok, akkor is március. Két napja még havazott, de balga ember, aki ezt a havat eltakarítja és nem a tavaszra bízza. 

Az országút szélén csúfálkodó hófogó rácsok napjai is meg vannak számlálva, az idén egyébként sem sok dolguk volt.

A szürke felhők közül olykor a Napocska is átdereng, mintha álomból ébredne, nicsak, hiszen engem már nagyon várnak - derül szét kerek arcán a mosoly - amitől bizsergető meleg önti el a fagyos földet.

Kicsit óvatosabbak a bokrok, virágok, mint egy hónappal ezelőtt, amikor a csalfa tavasz becsapta őket, amikor bimbók, rügyek pattantak varázsütésre, de a zord tél szigorúan büntetett, jégpáncélos trónjára visszaült elégedetten. 

De repedezik fagyos arca, az egyre zsugorodó hó alól, itt-ott már harsány zöld kacag elő, hurrá, győztünk - kiáltják.  A magasban egerészölyv pár köröz elnyújtott víjjogással, tudatva országgal, világgal, hogy itt a tavasz, itt a szerelem. 

A gyógyító orvosok közül a gyermekgyógyászok állnak szivünkhöz legközelebb, ugyanis  legféltettebb kincsünket, gyermekeinket, unokáinkat gyógyítják. Nemrégen beteg lett az unokám, vittem a doktorbácsihoz, a "Nagy-dokihoz". A jóság, a szeretet és a magas szintű szakmai tudás mintaképéhez, nem mellesleg nagyon jó ismerősömhöz. Remélem puszit is kapok - hercegnőm - szólt hozzá kedvesen, miközben unokám lázban égő kis testét vizsgálta. 

Közben beszélgettünk egy keveset is. Már fáraszt a napi ötven-hatvan beteg - mondta, meg az egészségem is döcög, hamarosan elmegyek nyugdíjba. Majd horgászunk nagyokat, csak még egy kis "ketyegő"-igazításon kell átesnem.

Miközben a közös horgászatokat tervezgettük, az unoka diagnózisa is elkészült, izgalomra semmi ok, pár nap múlva kutya baja - nyugtatott.

Ekkor találkoztam Vele utoljára. Ma kaptam a hírt, hogy a "ketyegővel "nagyobb baj volt, mint bárki is gondolta, jóságos szive megszünt dobogni. Nem akarom felfogni a száraz hírt, az nem lehet, hogy egy ilyen nagyszerű embert a Teremtő elvegyen tőlünk,  és váratlanul magához szólítson. 

Nagyon fogsz hiányozni " Nagy-doki"!

Atyagatya, ilyen nincs ! - hogy falumbéli kiszólással éljek, amikor  a felhőképeket nézegettem. Természetesen, nem égre emelt tekintettel, hanem a számítógép monitorján. Pontosan ott húzódott ( már 24 órája) egy felhőcsík, rogyásig hóval rakodtan, ahová vadászni készültünk.Lassan 24 órája szakadatlanul esik. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha mindez a nagypofájú fővárosunkban történik, már híradótéma. Korán reggel indultunk, sehol egy hókotró, vagy sózógép. Délután találkoztunk az elsővel.

Node, ami az utakon macera, meg nyűg, az a vadászterületen maga a csoda. Menyasszonyi ruhába öltözött az erdő. A fák ágai mélyre hajolva, alázatosan tűrték a hó sulyát, hogy egy szélfuvallatra megszabaduljanak tőle, fehér zuhatagot eresztve az alatta bandukoló vadász nyakába.

Nem sok jóval kecsegtetett bennünket a vadászmester. Nagy a hó, néhol csizmába érő, fácán is kevés lesz, nagyon megbújnak valami szélvédettebb helyen. Azért próbáljuk meg - ha már ennyit autóztatok - mondta.

Nem szaporítom, remek vadászat volt. Fácánokat is találtunk, szépen repültek is, meg esett belőlük derekasan. Méltó módon búcsúztattuk a vadászszezont.

A búcsú nem fájdalmas, mert egy hét múlva már akár a szalonkák jöttét lehet várni.

Tavaszra várok, hó jött helyette. Drága Apám emlegette annó, február, itt a nyár. A szalonkák már bepakolták a bőröndjeiket, csak a startjelre várnak, hogy északra tartó útjuknak nekivágjanak. Egy déli meleg áramlat lesz az, amire rásimulva, nekivágnak  majd a hosszú útnak. De most még tél-tábornok rázza szakállát, nehezen látja be, hogy vereséget szenvedett, tehetetlen dühében kavar szelet, havat a tavasz arcába.

Holnap lesz vadászat, a szezon utolsó fácánozása. De a ma reggeli kutyasétáltatás sem volt eseménytelen. Házam udvarától alig száz méterre, egy suta és két gidája csipegette a lucerna zsenge hajtásait. Régi törzsvendégek ezen a környéken, csak tisztességből baktattak el a közeli bokrok takarásába.

Dolmányos varjúpár ücsörgött a diófa ágán, rászáradt diót keresve. Érdeklődve nézték az alattuk szaladgáló kutyát, csak közeledtemre rebbentek. Hangos károgással tudatták, hogy mérgesek az elmaradt reggeli miatt.

Seregélyek cserregtek egy öreg almafán, ahogy egy felrebbent, a többi is követte. A vezér szava szent.

Nagy szárnycsattogással négy postagalamb ereszkedett le egy göröngyös szántásra, ki tudja, milyen élelem reményében.

Hiába dühöng a tél, az élet nem áll meg, a természet minden alattvalójáról gondoskodik, ha még egy kicsit szűkmarkúan is. Valahogy már tavasz szaga van a levegőnek. Mégis igaza volt Apámnak.

Nagy megkönnyebbülésemre,( hű de hosszú szó és elég sete-suta ) március elsejétől nem lesz hirdetés a blogomon. Mondjuk a saját könyvem még ott fog díszelegni, de ez már "marketing", mégha a könyvkiadásba bele is bukok. 

Azért érdemes egy gondolat erejéig a reklámokkkal hirdetésekkel foglalkozni. Előljáróban leszögezhetjük, mert a bőrünkön tapasztaljuk, hogy a mediában a reklám mozgatja az összes többi műsort, megszakítva azokat, bármekkora törést is szenved ettől az "élmény", a történet maga, vagy az átélés. Mintha hideg zuhany érné az embert, amikor a hirdetés brutálisan töri el az áhítatot, ráadásul hangosabban, mint az eredeti műsor. Ugyanis  a reklám hozza a bevételt. Ebből lehet működteni az egész médiát.Ördögi kőr. 

A reklámokat lehet szinvonalasan is készíteni, jó péda erre, hogy ebben a kategóriában is zsűriznek, ha ebből logikailag nem is azonnal következik, de akkor mégiscsak ALKOTÁSNAK tekinthetők. De mit kezdjünk a gagyi-, a sértő-, vagy politikailag szélsőséges reklámokkal, mint amilyen az én blogomon is megjelent. 

Ezek a hirdetések, reklámok az egyetemes kultúra melléktermékei, "ipari" hulladékok. Egyet tehetünk, ha TV-ben  - műsort megszakítva jelentkezik - kimegyünk pisilni, illetve letiltjuk, ahogy én is tettem.