Az autómat egy nyiladékban hagyva, nagy óvatosan cserkeltem az erdő széli lesig. A les, egy meredek domboldt őriz, remek kilátást adva a szemközti erdőre,  aminek karjaiban egy aránylag friss  tarló terpeszkedik. De ez még nem minden, mert egy dagonya is csalogató lehetőség, a régóta tartó szárazságtól szenvedő vadaknak. Ahogy mondani szokták, van itt minden, ami vad szemének- szájának ingere ! 

Mielőtt a leshez értem volna, kőrbe távcsöveztem az oldalt és amennyire a hajnal előtti fáradt sötétben a távcső engedte, disznókat vettem észre, és ahogy a szemem kezdett hozzászokni a szerény fényhez, egyre többet ! Nehéz volt számolni őket, mert kavarogtak, szétszéledtek, majd egy kupaba össze, mintha játszottak volna. 

MInt egy lassított filmben, úgy másztam fel a les létráján, nem szerettem volna elzavarni őket,pedig a bikavadászat idejére, ők biztonságban vannak, mindent a szemnek, semmit a puskának ! Sosem szerettem  jelenlétemmel a vadat zavarni, igyekeztem mindíg a legkisebb zavarást okozni. Így esett egyszer, a Dunai árvíz idején, hogy a lesem előtt egy ázott, ártérről menekülő, ziháló szarvacsapat telepedett le,  legtöbben a kimerültségtől lefeküdtek. Nem volt szivem megzavarni őket, kivártam amíg lenyugszanak és elvonulnak. Igen ám de közben az éjszaka is elmúlt, hajnal lett. majdnem szétfagytam, meg jókora riadalmat okoztam az otthoniaknak !

De térjünk vissza a jelenbe, a lassú pirkadatban elvonuló disznókhoz. A hátam mögött kelő Nap, a szemközti domboldalt  felülről lefelé kezdte szeletelni éles sugaraival, fogyott a sötét, győzött a fény. 

Ekkor egy konda disznó robogott át tarlón - mintha elkéstek volna a hazamenetellel - elől egy hatlalmas koca, a sor végén egy kisebb, köztük pedig nyolc malac. Ennyi disznót nem is emlékszem mikor láttam ! 

Bónuszént még szarvas is motoszkált a hátam mögött, de az irányába fújó szél ezt gyorsan lerendezte !

Nem kell ahhoz feltétlen lövés, hogy az embernek maradandó élménye legyen !

- Hogy az a jó..... - innen 18 pluszos volt a monológom, amivel az alólam kibillenő vadászszékemet illetem. Az egyik lába puhább földet találva, dőlni kezdett, de szerencsémre nem velem.  Nem vagyok híve a székről lövöldözésnek, de a napraforgó olyan csökött volt, hogy csak ülve tudott a galambok elől bújtatni.  Ülve viszont nehéz forgolódni - ahogy ezt már ecseteltem, csak nyakból lehet radarozni, amit viszont a meszes nyakcsigolyák ropogása tett érdekessé. Szép ez az öreg kor...mondhatni !  

Pedig volt dolga a csigolyáknak, mert csak nagyritkán tünt fel egy-egy kisebb csapat az ég alján, amitől szorosabbra fonódott a puskámat szorító kezem, de a remény gyorsan foszlott, a galambok irányt változtatva eltüntek valahová a távolba. Sláger lett a napraforgó a mezőgazdaságban, miután jobban bírja az aszályos kiképzést, mint a kukorica, Ezért a galamboknak  - akármerre repülnek - terített asztaluk van. 

Kerestük a galambokat, jártuk a határt, próbálkoztunk  több-kevesebb sikerrel. Volt szépen ráérő időm egy pipa meggyújtására is, békésen pöfékelve lestem az eget, amikor egy gerle felém vette az irányt. Okulva egy nagyon régen történt esetből, amikor a pipám éppen azon az oldalon lógott, ahová lövéskor a puska tusa kerül,  így azután egy hirtelen felrebbent fácánnál  sikerült úgy betolnom a pipát, hogy büdös birka szagot árasztva pörkölődni kezdett a bajúszom ! No, ez nem ismétlődhet meg, gyorsan a szám bal oldalába passzítottam a csibukot és a közben  fölém érkező galambot szépen leszólítottam. 

Nem tudnám megmondani miért - talán a régi rossz emlék miatt - ennek a pipázva lőtt gerlének nagyon örültem. 

A szélkergette felhők színe-változása lohasztotta, vagy tartotta ébren, a délutánra tervezett vadászat reményét. Lesz eső, vagy sem, tudunk menni, vagy sem - ahogy Karcsi barátunk szokott aggályoskodni "na, mi lesz velünlk ma délután" - mintha sorsdöntő lenne az erre adott válasz !   Persze, ez költői kérdés, mert mi más lenne, mint megyünk ! 

Az ég kémlelése mellett, azért már a technika is segített, az internet "felhőkép" szolgáltatás órára lebontva jósolja a várhatóakat, ha hiszünk neki, ha nem, mégis csak tudományosabb kapaszkodó, mint monjuk az esőt jelző sajgó reumám.   Osztottunk, szoroztunk - mármint a délutáni időbeosztásra, miszerint hol kezdjünk. Matyi halászlevével, vagy vadászattal., esetleg fordítva. 

Csak az a biztos, hogy semmi nem biztos - mondást alkalmazva, Matyinál halászleve volt a biztos, tehát ott kezdtünk ! Ha közben elered az eső, teli gyomorral mégis csak elviselhetőbb a nem biztos gerlézés. 

Egy bő órát adott nekünk a Teremtő,  a halászlé és a pontosan érkező eső között, amiben keresni kezdtük a galambokat és szerencsénkre rátaláltunk egy napraforgó tábla körül lebzselő örvös galambok és balkáni gerlék tömegére, ami a - horgászokra jellemző túlzások nélkül  is - több százat jelentett.  Csak az volt a kérdés, hogyan tudjuk becsrkészni őket, ismerve az örvösök éberségét.

Hétrét görnyedve sunnyogtam a napraforgó tábla sorai között, miközben jobbról balról kaptam a hatlamas kokikat a száraz, szúrós fejektől, sajna mit sem ért az erőfeszítésem, észrevettek, és egy hatalmas felhőben elviharzottak. Ekkor már én is feladtam görnyedő inkognítómat, próbáltam közülük egyet-kettőt leszólíítani. 

Egy két perc alatt lezajlott a "roham", üres lett a határ, csak egy karvaly keringet az ég alján, valószínű, már tudta, hogy amikor lövés van, "hulla" is van. 

Az eső rázendített, szinte percre a beígért időpontban, igazolva, hogy a meterológusok is tudnak  valamit !

Az előző heti Afrikai forróság negyven foka erre a napra alig harmincötre szelídült. A fodros bárányfelhők olykor a Napot is eltakarták, amitől már egyenesen élvezetessé vált a napraforgó tábla szélén állni és a galambokat várni. Fel volt adva a lecke, hogy hová álljak, hová fognak a galambok érkezni, mert ameddig a szem ellátott.mindenütt napraforgó sárgállott. Csak annyi segítséget kaptam - de ez jól bevált - hogy ott próbálkozzak, ahol érettebb, a "szotyi."

Azután beindult, a távoli puskalövések jelezték, hogy az idei gerleszezon elkezdődött. Számomra mindíg az első lövés az "ünnepi" , ráadásul annak sikeressége - vagy sikertelensége - meghatározza az aznapi közérzetemet

Nem lehet panaszom a kezdésre, de a folytatás is élvezetes volt, soha roszabb vadászatot !

Nem a fél négyre beállított ébresztés keltett, a köhögés rövidítette le az éjszakámat. Abban reménykedtem hogy vadászat közben, nem köhögöm el a sípra behívott bakot - ha lesz ilyen - mert az idei űtzekedést olyan "maszatolósnak" minősítik a vadászok. Van is űzekedés, meg nincs is !

Már jócskán világosodott az ég alja, amikor az első helyen hívni kezdtünk. Szinte gyorsvonat sebességével robogott felénk egy bak, a bennünket bújtató edő széli bokor előtt szoborrá merevedett, kereste a hang "gazdáját". Nem kellett távcső hozzá, hogy elbíráljuk, ennek a baknak még van pár éve, hogy a csúcsra érjen. Az viszont jó jel volt, hogy a két hetes kánikukla utáni lehülés, meghozta a bakok szerelmi kedvét.

Azután még három bakocskát sikerült becsapni, de öreg, golyóérett bakok nem reagáltak a buttoló hangjára. Tegyünk még egy próbát - javasolta Csanád - és egy kis ligeterdő mellé kuporodtunk - lakik itt egy öreg, szép selejt bak, akire már adott le lövést egy vendég, de ijedtségen kívül más baja nem esett.  Mármint a baknak !

A sík terepen csak egy kis homokbucka adott némi takarást, ahol félig ülve, félig térdelve vallattam a csípőprotéziseim mozgékonyságát. Azután Csanád buttolójából felszállt az első strófa, majd a második, de az erdőből  egy nyúlon kívül más nem jött ki. Már éppen szedelőzködni kezdtünk - még szerencse, hogy ez nekem nem megy gyorsan -  így az ülő és álló helyzetem félútján szólt Csanád, hogy jön a bak! De nem az erdőből. hanem  egy jó sörétlövésnyire ( vadászos mértékegység) álló napraforgóból. Alig hogy visszarogytam a helyemre, már szinte előttünk volt a bak, már csak azt kellett megvárnom míg oldalra fordul... ! 

Nem szép dolog, de nagyon örültem hogy valaki elhibázta ezt a bakot, mert egy igazi, nagyon öreg, ághiányos öreglegény feküdt a "ravatalon "!

Ravasz dolog ez a vadászláz, mert mindezek közben, még köhögni is elfelejtettem ! 

De ez a bak akkor is a "köhögős-bak" jelzőt kapja tőlem. Így vonul be az emlékeim sorába !  

Sok olyan embert ismerek - sőt, egyre többet - akiknek a vadászat egyet jelent a lövéssel. Csak a lövéssel. A nagy távolságra lövők kérkedése sem más, mint az, hogy a vad csak egy céltábla, amit minél messzebről talál el, annál nagyobb a dicsőség. Egy kérkedő - majdnem vadászt írtam - puskás ember, már fanyar humorba csomagolva mesélete el, hogy milyen messziről lőtt egy szarvast. Képzeljétek - így az emberünk - rálőttem a szarvasra, utána hazamentem, másnap, amikor visszamentem, még csak akkor hallatszott a becsapódás !!!!! 

Ennyit a távlövésekről, de most nézzünk egy kicsit a sörétesek viágába is. Mi ad igazi élményt az apróvadazásban? Csak a hamar felejthető nagy teríték?  Vagy a szépen, szinte bravúrosan lőtt, toronykakasok, gerlék, kacsák örökös emléke?  

Kényes határmezsgye a nagy terítékre törekvés és a vadásziasság között, amikor parlagi galambokat lövök, vadkárelhárítás céljából. Ugyanis  elvárás a sok lövés, hiszen a galambok károkozása óriási, ha nincsenek ritkítva, több ezres tömegre duzzad az állományuk. Tehát lőni kell,és  ha csak ezt nézzük, akkor akár vadászatnak is lehetne nevezni, de nem akarom !A vadászat fontos kelléke a puska az ugyan stimmel - ha vadászok, ha galamokat aprítok, ha korongozok - de a többiben már egyáltalán nem.  Ezzel magam minősítem a helyzetet - annak ellenére, hogy olykor kétszáz lövést is leadok -  nem hívom vadászatnak, "csak" lőgyakorlatnak. 

Nincs is ezzel baj, a baj akkor van, amikor a puskás emberek, a vadmadarakat is csak lőgyakorlat céljából lövik, Tarka barka kommandós gúnyában, sildes sapkában, fülvédőben, méregdrága napszemüvegben...stb.

Sajnos, a zöld mundér lassan  kiszorul a vadászatból, az ízlésficam ide is begyűrűzött ! A bunkóság kezdi a hagyományokat maga alá gyűrni !  

Nem kéne hagyni !!!

Nagy "műgonddal" szoktam válogatni a vadászatra vivendő könyvek közül - van miből, több száz kötet kínálja magát - de a tartalmán kívül, praktikus dolgoknak is meg kell felelnie. Nem lehet túl nagy, sem nehéz, de azért legyen érdekes, kössön le a várakozás üres perceiben, stb. Egyik kezem is elég legyen a tartásához, a másiknak ugyanis más dolga van - a már unalomig emlegetett pipa szájból ki-be pakolása! 

A többi holmi is átgondoltan kerül a hátizsákba, illetve rutinból, sok évtized tapasztalatából. Puska tokba, lőszer mellé, ezzel együtt a cumó, lehet indulni. 

Azután a lesen derül ki, hogy a rutin nem mindíg működik jól,  illetve lehet kalamajka abból is, ha nem a megfeleleő lőszer kerül a fegyver mellé. De szépen sorjában !

Kényelmesen elhelyezkedtem a lesemen, mivel nem csak olvasgatni, meg pipázni ültem ide, a komoly vadász-szándékomat a fegyverem betöltésével akartam nyomatékosítani - ugyanis volt rá példa, hogy töltetlenül  állt a puskám a les sarkában, amire akkor döbbentem rá, amikor lőni akartam. 

Valami nem stimmelt, a kis 6.5x57 es puskámba a "nagytestvér" , 30.06os lőszerét akartam beleszuszakolni - nem sok sikerrel. Semmi gond, a lövési lehetőségen kívül, minden más adott volt, hogy kiváló legyen a közérzetem.  A les sarkába támasztott fegyverem is békességet sugárzott, látszott, hogy neki ez is jó, nem csak akkor boldog, ha egy lőtt vadra támaszkodhat a fotózás idejére. 

A töltetlen fegyverem elsütő- billentyűje   -  a ravasz - most is hű lett nevéhez, ravaszul meghiúsitotta a várható, vagy inkább vágyott sikert. MIért is lett  elsütő billentyű a ravaszból?  Inkáb csak sejtem mint tudom, de talán éppen azért, mint ezen a napom számomra is, ha nincs töltve a fegyver, akkor ravasz módon, a vadászból szemlélődőt csinál - ami nem rossz - ha töltve, akkor kiszámíthatatlan dolgok sorjázhatnak, sebzés, utánkeresés, zsigerelés, fuvarozás, öröm, vagy szégyen, szóval akármi lehet. Mi más ez, mint ravasz dolog? 

Azért becsülettel kivártam az esti sötétet - mint kiderült, - ha töltve van a puskám ha nem, egyforma lett volna az eredmény ! 

Remek hír Dániából ! Kilőtték az utolsó vaddisznót is ! Ha jól emlékszem, csak valami lajstrom számmal szerepelt - még nevet sem kapott szegény ! Most már boldogan dörzsölhetik pénz-szagú tenyerüket az ottani állattenyésztők, a vaddisznók biztosan nem vihetik be a sertéspestist, de rajtuk kívül mindenki más ! 

Nem kéne megállni  fél úton, hiszen léteznek vírusok más populációkban is, amiket a Dán hazafiaknak kutya kötelességük lenne kiirtani ! Például az összes vándor madarat , a madár influenza miatt, és sorolhatnám, de nem akarok öteleteket adni! Remélem, az "ötletem" megmarad  a fájdalmas cinizmus szintjénél !

Az élővilágban létezik egy önszabályozó folyamat, ami a túlszaporodást blokkolja - és ez általában egy gyorsan terjedő betegség formájába jelenik meg. A túl nagyra duzzadt állomány egy része elpusztul, a "maradék" pedig ellenállóvá válik ! Így alkalmazkodik a fauna a változásokhoz, amik többségét, mi, emberek hozzuk létre ! 

De akkor mi legyen az egyik leg invazívabb fajjjal - velünk emberekkel.? Igaz, a vírus itt is bepróbálkozott - sajnos jól példázva - ahol nagyob tömegben élünk, ott a baj is nagyobb lett! Még szerencse, hogy a Teremtő nem Dán mintára gondokodik és cselekszik, nem pusztítja el az emberiséget, Ádámra és Évára visszalőve a túlszaporodott  "állományt " !

A szél nem tudta eldönteni, hogy honnan és hová fújjon, vagy csak egy helyben ácsingózzon. Forgolódott, ide-oda lengedezett, a reményt is forgandóvá téve. A pipám füstje is behódolt  - mi mást tehetett volna - a szél akaratának, hol mögém, hol a szóró felé vitette szagos terhét. Ennek ritmusára változott a menjek, vagy maradjak kérdése, de mivel egy jó könyv volt a kezemben, a maradok mellett döntöttem, olvasni "hátszélben" is lehet.

Aki még nem pipázott - nem is tudja mit hagyott ki - azoknak elmondom, hogy a szertartás kétkezes tevékenség. Fogni, tartani, olykor tömködni, esetleg újra gyújtani - csak két kézzel lehet. A jól működő pipát meg nem lehet folyton a szájban tartani, mert a fogak belefáradnak, hosszabb távon meg kilazulnak ! 

Tehát, vagy olvasok, vagy pipázok, együtt bonyolult. A könyvet visszaraktam a hátizsákba és a pipázás ajzotta jó ötletet valósítottam meg, a fegyveremet, illetve a céltávcsövet kezdtem próbálgatni, hogy melyik szememhez állítsan az élességet. Jó fényviszonyok mellett, a retina sérült  jobb szemem remekül működik, de szürkületben  a bal szemem áll munkába. "Játszani" kezdtem, a szórón sárgálló kukoricára célozva, állítgattam az élességet felváltva a két szememhez. 

Ekkor olyan történt, ami gondolom más vadászoknál sem lehet gyakori. Befutott egy konda a képbe, ha jól számoltam 11 malac és két anyakoca. Ennél könnyebben, gyorsabban nem lőhettem volna disznót, csak az ujjam kellett volna begörbíteni, de nem ezekből !   A malcok még csíkosak voltak, a koca meg tabu.

Kivártam amíg jól laknak és visszasorolnak az erdőbe, összepakoltam és csendesen visszavonultam, nehogy megzavarjam őket, maradjanak csak a környéken, a malacok cseperedjenek fel, azután majd meglátjuk....!

Gyerekkorom  első vadászati élményeit a légpuskával lőtt verebek szolgáltatták, a "csuri" eltalálása a háztető gerincéről, igazi vadász-sikernek minősült. Népes csapatokba verődve lopták a csirkéknek kitett tört szemeket, az istállók környékén a trágyadomb mágnesként vonzotta őket, mondhatni, ahová nézett az ember, mindenütt verebeket látott. Szegény veréb, még egy nem túl szimpatikus, tarhálós embertípus jelképe is lett, aki úgy "ráröpül" a potyára, mint veréb a tehénszarra !! 

Nem tudni pontosan, hogy miért, talán az állattartási kedv  kihalása, vagy más miatt, de egyre fogyni kezdtek a verebek, mígnem odáig jutottunk, hogy védett madárka lett, ha jól tudom, 10 E Ft-os bírság jár annak, aki lelövi. Pedig csodálatos ennek a kis  madárkának alkalmazkodó képessége, amit magam is megtapasztaltam. 

Egy bevásárló negyed gyorskiszolgáló  - név nélkül - étterem teraszára lettem leültetve, hogy egyek, igyak, és várjak, amit szívesebben tettem, mint a vásárlást - ha már két rossz közül választhattam. Éppen életem második hamburgerjébe haraptam bele, amikor egy kis veréb pattan fel az asztalomra, kettőt háromat ugrott, mint aki egy kis bemutatót tart csárdásból, büszkén feszítette ki mellét, mondhatni duzzadt az önbizalomtól, a két kis gomb szeme pedig félelem nélkül figyelte, hogy mit eszek, és főleg mi fog lepotyogni. Bennem lehet bízni, a morzsák potyogni kezdtek, a bátor kis haverom pedig villám gyorsan felkapkodta őket, azután eltünk az asztalok között. De azután újra megjelent ! Figyelj kishaver, az nem igaz, hogy nem laktál jól az előző adaggal, de mintha ez egy másik kosztos lenne, amennyiben egyik veréb nem éppen olyan, mint a másik. Amikor jobba körülnéztem akkor láttam, hogy egy egész veréb csapat ugrál az asztalok között, azután szépen sorban bejelentkeznek ingyen kajáért. 

Micsoda alkalmazkodó képesség ! Urbanizálódott verebek lettek, a "trágyadombi" verebek, csak az a baj, hogy ez a táplálék nem nekik való, vesztüket fogja okozni, de ha jól belegondolok, az emberiségnek sem jelent fényes jövőt, ez az életforma. 

Napok óta vagy esik, vagy fúj, legtöbbször mindkettő. Sárban, latyakban még a leg elszántabbak is meggondolják,a vadászatot, bár ha belegondolok, a fiatalkori énemnek egyik sem volt akadály. Ezek szerint a megszállottság nem időjárás - , hanem életkor függő ?

Pár napos a történet, de még ma is viselem nyomait. Nátha és köhögés formájában. Az "úgy volt", hogy a hajnali pirkadat már a határban talált, őzbak nézőben. Májusban, a sok eső után a repce, a gabonafélék "túlnőtték" már az őzeket, a szarvasoknak is- ha itt lennének - csak a fejük állna ki belőle. Az ügyes, jószemű vadőrrel abban bíztunk, hogy az éjszakai eső után, kijönnek az őzek a vizes takarásból, hogy szárítkozzanak. 

A módszer az volt, hogy autóból nézgelődtünk, ha bakot láttunk, akkor arra rácserkeltünk. Remek dolog, vadászias is, csak fárasztó. Amíg gyanútlanul legelt a bak, addig meggörnyedve osontunk, ha felmelte a fejét, akkor leguggoltunk ! Tornaórák rémálma a békaügetés sejlett erő a múltból, amit már akkor sem kedveltem. 

Aztán a belopott távolság már a részletes mustrát is megengedte, de miután kiderült, hogy nem ő az, akit keresünk, vissza az autóhoz, rám izzadt gúnyában, lehúzott ablakkal autóztunk tovább, hogy többször ismételjük a "békaügetést".

Az álmoskönyvek szerint sem jelent sok jót, ha az izzadt cucc ráfagy  az emberre, de akkor is nagyon élveztem ezt a napot. A légcsőhurutot és köhögést már nem annyira !  

Így érezheti magát a gőz a kuktában, mint én most - maradjak a kuktában, vagy kiverjem a szelepet - nehogy felrobbanjak. Ugyanis a magamra húzott vadászíró titulust nehezen tudom tartani, hiszen nem csak a zöld mundér a "munkaruhám", több mint fél évszázada az orvosi köpeny is rajtam van ! Az általam nagyon kedvelt és szeretett Mess Béla anatómus professzor egyik könyvének azt a címet adta, hogy "Szikével, tollal és puskával ". Az én élettörténetemnek a "Zöldben és fehérben" címet adnám, ha megírnám

!Egy kis kitérővel elmondanám, hogy Bél bátyámmal  - haláláig - rengeteg közös vadászélmény kötött össze, Ahogy teltek múltak az évek és szépült a múlt, szinte zavarbaejtően dicsért, mint volt tanítványát, anatómiai ismereteim pallérozóját. Bevallom nagyon jól esett, csak volt egy kis "bibi", én nem Pécsen végeztem hanem Szegeden, Ezt sosem mondtam el neki, nem akartam csalódást okozni.

Nos, a kitérő után vissza a kuktához ! A szelepet az verte ki nálam, amikor  - ki tudja milyen végzettségű - politikusok, osztják az észt vakcina ügyben ! Nem orvos, nem biológus, legjobb esetben jogász ! Ha már jogász és esetleg van emléke az egyetemi éveiből, akkor tudja (?), mit jelent a "luxúria" fogalma!  Bűnös önbizalmat ! Amikor valaki olyat mond, tesz, ami képességét meghhaladja és abból baj származik ! 

Vakcina ügyben a "baj" a hiteltelenség és a bizalmatlanság! Suszter a kaptafához - politikus a szarkeveréshez ért, orvos a gyógyításhoz, virológus meg nyilatkozzon !

!Most jött ki a gőz !!!!

Nem kevés fantázia kell a pár napos emlékek felidézéséhez, amikor az erdőn meredeken kapaszkodó ösvényen az izzadtságot törölgettem a homlokomról, most, amikor havas eső esik ! A rossz időnek egyetlen előnye, hogy időt ad az emlékezésre, az írásra. 

Ott tartottunk tehát, hogy fújtatva zihálva másztam a meredélyt, aminek az oldalában állt a les, ahonnan három irányban nyílt kilátás, három nyiladékra, mind a háromban szóróra nézve. Ebben az oldalban szeret a szél keveregni, így a három szóró jócskán növeli az esélyt, az egyikre csak jó lesz !

Még csak az autóm mellett álltam, a kapaszkodáshoz vetkőztem, raktam a meleg holmikat a hátizsákomba, amikor hollók tiltakoztak a megjelenésem ellen. Látszott, hogy megzavartam őket valamiben. Tiltakoztak, méghozzá ronda károgással ! Aztán az itt-ott elhullajtott tojáshéjjak magyarázatot szolgáltattak az indulatukra. Utólag megtudtam, bezápult tojások kerültek a szóróra, mint disznó csemege. Ebből loptak a hollók is !

A szórókon szajkók veszekedtek, legalább nyolcan. Sosem értettem, ha sok a kaja, mindenkinek bőségesen jut, akkor miért kell veszekeni érte ! Talán tanultak tőlünk egyet-mást ?

Egy fácán házaspár is megjelent, jól megfértek a szajkókkal, csak egy kis távolságtartással !  Hirtelen erős suhogássak egy kacsapár landolt a szórók alatt, innen tonyogtak felfelé. Amilyen kecses a röptük, annál komikusabbak szegények, amikor menni kell ! 

Örvös galambok is zajongtak a fák között, a szerelmi udvarlásuk igen hevesen zajlott, ágak szárnyak verődtek, akkora zajt csapva, hogy egy konda disznó is jöhetett volna, azt sem hallom meg !

Egy öreg bak is kióvatoskodott a szóróra, mintegy záró jelentként az esti sötét beállta előtt. 

Szépen indult az este. Végre a metsző Északi szél is megszelídült, a ruhákkal púposra rakott hátizsákom is normál méretűvé fogyott le, bónuszként a Hold is kerekre hízott ! Hosszabbra terveztem az ücsörgést, miután a hírek szerint a disznók csak nyolc után mozdulnak. Lehet, hogy tudnak a kijárási tilalomról? Mielőtt valakikben ellenérzést váltana ki, hogy a vadászok nyolc után is közlekedhetnek, - a vadász terület és a lakhelyük között - elmondanám, hogy a vadkár elhárítás a vad éjszakai mozgásához kötött, nem ismeri az órát.

Egy fiatal tölgyerdő sarkán áll a les, jó kilátással az erőt szegélyező tárcsázott földre, ahová kukorica fog kerülni, de a disznók már hamarabb "zsűrizik" az asztalsimára eldolgozott terciát, hátha..... ! Egy kukoricával megszórt szóró is sárgállik a les előtt, szóval van itt minden, mi szemnek szájnak kedves -  mármint a disznó részéről. 

A lassan lopakodó estét a fácánkakasok egyre izgatottabban konstatálják, hangosan rikoltoznak, miközben azt nézik, melyik ágon éjszakázzanak. Azután nagy robajjal felgallyaznak, ha meg vannak elégedve a hellyel, akkor kotyogással dicsérik saját döntésüket. Ha nem, akkor egy újabb robaj, új gally.. és így megy, amíg el nem csendesednek. A többi madár is csatlakozik a csendhez, némaság borul az erdőre. 

Több, közeli falu harangja a nyolc órát kondítja, amikor az erdőből  - mint egy sikoly - egy aranysakál szólal meg, azután egyre több, végül hátborzongató koncerttől zeng az erdő. A hang is rémes, de a tudat is, hogy a toportyánok most indulnak vadászni, és nincs előttük biztonságban egyetlen vad sem.

Egy ideig még abban bíztam, hogy valamelyik aranysakál kilép az erdőből, de sajnos másfelé vették az irányt, a csend visszaköltözött az erdőbe, de ezt a csendet - aranysakálok "jóvoltából"  - már síri csendnek nevezném.  

Izgalmas este volt !

Március  15-e ünnepét a  - a vírus okozta szorongás hatja át - tematizálja beszégetéseinket, minden mást maga alá gyűrve. Ilyenkor jó, az emlékekbe kapaszkodni, ami vadász embernek - szerencsére - van bőven, ha lelkében éli meg azt, ha a vadászat szinte spirituális tevékenység és nem  a lődüh kiélése.

A "kedvenc" lesemen ücsörgök, a két nappal korábban kiszórt kukoricából már nem sok sárgállik, de igazából annak a kukoricának a sorsa érdekel, amit egy ásónyomra elástam, kifejezetten a disznókna. Régi trükk, de hasznos ! Gyenge Északi szél lengedez, ami jót tesz a pipám füstjének, a hátam mögé fújja. A madarak lelkesen csivitelnek, az egész napi esményeket lefekvés előtt kell megbeszélniük, de parlamenti stílusban, - bocs madarak - egymás szavába vágva és egyszerre !! Amikor az esti szürkület már a fák közé is beoson és a gyengülő viágosság csak a koronájuk köré fon fáradt fényt, egy őzsuta bújik ki az erdőből és óvatos léptekkel a szóró felé lépked.Jó a szelem, mégis többször irányomba néz - nyilván nem rám, hanem csak felém ! Aztán nekilát az elszórt szemeknek, forgolódik, sokszor a fehéren világító "tükrét " fordítva felém. 

A madarak elhallgatnak, az erdőre csend ül, én pedig már nem az őzet nézem hanem a fák koronája fölötti  eget, hátha egy szalonka jelenik meg, hiszen itt az idejük, a bíbicek, örvösök már megérkeztek, az erdők kiránynéjának is itt kéne lennie. 

Ahogy az őzet, úgy a szalonka utáni vágyamat lassan elnyeli a sötét, az esthajnal csillag felragyog én pedig hazafelé veszem az irányt ! 

Hátizsákomban egy szép este emlékével !

Ha lecsupaszítjuk a vadászat definicóját az ősi létfentartás ösztönére, akkor az nem más, mint a vad elejtésére irányuló tevékenység ! Igaz, de - hála Istennek és derék vadász őseinknek -  a vadászatnak csak egy kis része a vad elejtése, az összes többi pedig egy speciális vadászati kultúrta, hagyomány és etika ötvözete. Most nem mennék bele, hogy egy része és sajnos jó része a vadászoknak csak az elemi ösztön szintjén vadászik, ha a "lödühöt" annak lehet nevezni.

 Ebben a dologban megtalálja a zsák a foltját - érdekek mentén állnak össze emberek - un. VIP. vadászatokon meg lehetne tartani a parlament plenáris ülését. De ezzel sincs semmki baj, ha az új bárói garnitúra a vadgazdálkodást is szívügyének tekintené. Nem lesz könnyű dolguk, a vadászat-ellenesség úgy terjed, mint a métely, aminek megváltoztatása csak úgy lehetséges, ha mindenki nyiltan vállalja a vadászságát, de mellé adja annak etikai értékeit is, példamutató hozzáállással.

Kicsit elkalandoztam, vitt a hevület, pedig másról akarok írni. A mi kis baráti társaságunkról, a "brigádról" - ahol nincs más "érdek", csak a jókedv, az összeszokottság és a szép lövések megsüvegelése ! A szezon utolsó fácánozása - a búcsú - idén ünnep lett, számomra bizonyosan az ! Hosszú, másfél évtizedes kihagyás után, együtt vadászhattam a fiammal !! Felmenő őseim, Dédapám, Nagyapám, Jóapám biztosan melégedetten néztek le ránk, apára és fiára - és huncutul összemosolyogtak, na ugye megmondtuk, a vér nem válik vízzé ! 

Úgy gondolom és érzem, most értem vadász pályafutásom csúcsára !  Előttem az utódom !!!

Ahogy a tavasz első langyos fuvallata beköszön a kertekbe, azonnal ébredezni kezdenek a téli álmot alvó rügyek, a hóvirág már meg sem lepődött a változáson, ő már akkor tudta, mi következik, amikor hópaplan fedte. Szép nevéhez méltóan bújt elő a hó alól !

A símogató szellő, mintha nem is ugyan annak a szülötte lenne, aki két héttel ezelőtt azt a cudar vihart küldte ránk fácánozás közben.  A szél, a levegő azon része, amelyik siet  - viccesen mondva - de az a vadászatunkat megnehezítő vihar már egyáltalán nem volt vicces. Engem részeg ember módján billegtetett, Ha levegőt akartam venni, tanácsos volt  a szélnek hátat fordítani. Termetesebb vadásztársaim is csak a szélre ráhasalva tudtak közlekedni ! 

Ami érdekes, hogy a fácánok mit sem törődve a széliránnyal, szembe széllel menekültek, jócskán megvallatva a lőtudományunkat. 

Mennyi arca, így jelzője is van a szélnek. Lágy szellő, melengető, símogató fuvallat,  goromba szél, vihar, orkán, tornádó, stb. Pár napon belül ezek közül kettőt is megtapasztaltunk. Egyet a rosszból és egyet a jóból. 

Ettől lesz színes és sosem egyforma két vadászat !  

Nem azért mondom, hogy az írígykedők számát szaporiítsam, de az emeleti ablakból a Duna fölött felkelő Napot látom ! Hogy ebben részem lehessen, "semmi mást" nem kellett tennem, mint ide költöznöm. Csendben megjegyezném, a füstös, zsúfolt, élhetetlen városban lakóknak, hogy a forgatókönyv adott, a falvak nyitottak, olcsóak és várják a jószándékú városi menekülteket !

Ezen a reggelen is a Napkelte pazar igérete indította a vadász- napot. Végre nem köd, vagy eső társult mellénk, inább tavasz illata volt a levegőnek, még az erős, olykor viharos szél is ezt az érzést fokozta. A korábbi napok esőzéseit, csak az autóm, meg a csizmáink érezték meg, a fagyból felengedett vetéseken gyaloglás, a vályogvető cigányok nehéz sorsát idézték napjainkba.

Az erős szelet a fácánok is meglovagolták, "ráültek" és rakéta módjára repültek, amit  - nem éppen vadászias nyelven -  sportosnak hívunk. Egy ilyen széllel hajtott kakas emelkedett fel az erdőből, a puskám csövével próbáltam felvenni a ritmust, amikor egy ravaszul megtekeredő szél álló helyzetbe torpantotta, a lövésemtől szinte az ölembe hullott. 

Miért is írtam le ezt az egy lövést? Először is mert nem volt többre lehetőségem, másodsorban pedig, hogy a szokványos, mondhatni rutinból leadott lövések elfelejtődnek. Csak a különlegesek maradnak meg az emlékezetben, pláne, ha látják is a vadásztársak, hiszen a szép lövés attól lesz még szebb, ha van hozzá "nézőközönség".

Egy lélekbúvár talán megfejtené, hogyan tud együtt dolgozni, vadászni, akármit csinálni, több, teljesen kölönböző karakterű ember. Talán úgy - első megközelítésben - hogy a lényeg a "közös" szón van, a különbözőségről lemondva, a többielhez alkalmazkodva lehet harmóniát teremteni. Ha ennek nevet kéne adni, akkor önzetlenségnek hívnám !Ettől még az egyén ( a vadásztárs) ragaszkodhat a saját normáihoz, nem kell megalkudni senkivel, semmivel., legföljebb önmagával. Jó, ha feltesszük a kérdést - persze csak ha nem érdekből áll össze egy "csapat" - hogy adtam-e, kaptam-e valamit ettől a kapcsolattól. Máté evangéliumában szépen ír erről: "...amikor éhes voltam enni adtatok, amikor szomjas voltam inni adtatok, amikor idgen voltam befogadtatok...." 

Mire is ez a moralizálás?

A legutóbbi vadászatomból fakad!  Nem részletezve, főleg senkit nem megbántva - de igencsak sok időm volt a gondolkodásra ezen a délelőttön  - amikor a szerepem  fuvarossá silányult, a "leálló" státuszom pedig ottfelejtettre .A fene megette, ha valamit "kivívni" kell és nem kiérdemelni. Ha már eddig nem brusztoltam a dolgaimért, ezután sem fogok. 

Egyet viszont megtehetek - a "hogyan továbbon " elgondolkodok ! 

A terasz üvegajtaján valami puhán koppant - kicsit ellentmondásos jelzős szerkezetben, ugyanis ami puha, az nem koppan. De mégis ilyen volt, pont a szokatlansága miatt lett érdekes. Meg kellett nézni, ami a szimpla kíváncsiságon túl, talán a megfejtéshez adhat segítséget. Talán ! 

Az üvegre egy kis parányi folt tapadt, mint amikor az autó szélvédőjén bogár kenődik szét, de ebben a foltocskában apró tollpihék lengedeztek, szemmel alig látható méretben. Ekkor vettem észre a kicsiny madárkát, ahogy a kövön lapult, egész testében remegett, csodás szép zöld szárnyai ernyedten lógtak, szemeit csukva tartotta és ellenkezés nélkül tűrte, hogy kézbe vegyem, mielőtt a macska találna rá.

Egy kis dobozkából, némi vattából " betegágyat " fabrikáltam , ebbe tettem a kis sérültet. Ahogy kezdett átmelegedni,  remegése megszünt, kinyitotta két pici ébenfekte szemecskéjét és érdeklőve nézett körül, mint aki most eszmél ! Ez így is volt,  bizonyossá vált, hogy ez kis madárka fejelte le az ablaküveget, nyilván a tükröződő háttér tévesztette meg. Aztán próbálgatni kezdte a szárnyait, tett egy kőrt a szobában, azután a kiyitott ajtón vidáman kisuhant. 

Amikor az üresen maradt dobozára néztem akkor villant belém, hogy fényképet sem csináltam róla, nem mintha az  etetőhöz járó sok hasonló madár közül  - a fénykép alapján - felismerném a kis betegemet !

Ő sem ismerne meg engem, így egálban vagyunk, de egy láthatatlan boldogság szál azért  összeköt bennünket !  

Reggelre pár centis hó borult a tájra -  kopasz ember fejebúbjához hasonlóan - itt-ott foltosan. A dermesztő, viharos szél lehordta onnan, ahonnan tudta, de még így is szép volt ! A Hold  - kicsit erőtlenül - sarlós alkatából eredően, a hó fehérségével együtt, kitolta a lővilágot majdnem egy órával. Ennek a lehetőségnek nem lehet ellenállni, csak a hideg az ellenfél, de az nagyon ! 

Sorban húzom magamra -  köztük a sokat dicsért thermo -  holmikat is, de tudom, hogy a legfontosabb a rétegesség, így jön össze a kilences szám.  Igaz ez már csak a lesen ülve, amikor a leszsákomba is belebújok. Ez a kilencedik !

A pipámat is nehezen tudom beizzítani, az északi szél dermeszti a kezemet, így felváltva tartom kézben, miközben a másikat a zsebemben melegítem. Korán van még, csak megszokásból nézegetem az erdő szegélyt, ahonnan két nyúl baktat elő, őket már két nappal ezelőtt is itt láttam., törzsvendégek !

A lesemről jobbra - az erdőből - izgatott madárcsivitelés hallatszik, ami legtöbbször "csak" rókát jelent, pláne ilyen korai időpontban, amikor a disznók ,még a vackukban alszanak. Csak azért nézek abba az irányba, mert más dolgom nincsen, így veszem észre a disznót, ahogy a szemközti erdő felé szaporázza. Mire a puskát felkapom, el is tűnik a fák között, de itt egy dombnak tartó havas út vezet, ha szerencsém lesz, talán meglátom. Ezen a napomn ketten ültünk a lesen Fortuna és én - a disznó szépen kiállt az útra, ahol nem volt nagy mutatvány meglőni.

Eszembe jutott a klasszikus vadász mondás, miszerint a legszebb látvány, hófehér havon a fekete disznó. Kis hatásszünettel: piros vére ! MIndháromban részem lett !

Szoktuk mondani az időjárásra, hogy szeszélyes ! Erre a napra ez teljesen igaz lett, a reggeli induláskor hózivatar ( kedves Barta Szilvia, van ilyen?)  utána napsütés, közben metsző északi szél - mindez váltakozva ! Bolond aki ilyenkor vadászik - de ezt már sokszor kitárgyaltam ! 

Az első hajtás egy pár száz méteres. keskeny nádasban indult, sietnem kellett, mert a fürge léptű barátok, már javában tiporták a nádat, amikor a helyemre értem.  Egy pár fürge tyúk után, egy kakas emelkedett ki a nádasból, "ráfeküdt" a szélre és éppen az irányomba menekült. Jól kezdődött a nap, ahogy szoktulk mondani a "becsület kakas" már megvan, ha több már nem sikerülne !

Nekem - legtöbbször -  az első lövés szokta meghatározni a többit.Ha ez sikeres - mint ezen a napon - akkor a többit már a megszerzett önbizalom hozza  Ha olyanok a körülmények, hogy órákig csak állok és várok a lehetőségre, belőlem kiűrül az induláskor dolgozó adrenalin, utána már csak kínlódok, hibázok !

A vadászatnak  - a lövés része - nem csak a megszerzett lőtudományból áll, hanem mentális kondícióból is. Nagyobb létszámú vadászatoknál fordulhat elő, hogy valaki nem üti meg azt a szintet, amit a vadászat etikája elvárna, amitől nekem "odakozmál" az egész napom, csak a végét várom !

Ezért vadászok már töb évtizede negyed magammal !. 

Nem valami intimitást osztok meg, amikor a pipázós szokásaimról írok.Egyébként sem bonyolult a koreográfia, a helyszín és az időpont pedig csak  vadászathoz kötött, "civilként" sosem. Persze ravasz dolog ez, mert hosszú évekig, szinte minden nap vadásztam, ergó, pipáztam. A kezdeti lángolás ( nem a pipáé) parázzsá szelídült - hogy a pipa lángjával példázódjak - ritkábban vadászok, így az éppen kedvenc pipámmal is ritkábban kerülök intim közelségbe. Mert valjuk be, azért nem sok mindent vesz az ember a szájába, ami nem étel !

A pipa állandó vadásztársam, a szokásom lassan jelzővé vált a nevem előtt, mert sokszor emlegetnek úgy, hogy a "pipás doki " Ennyit előljáróban ahhoz, hogy értehető legyen, mekkora sokk ért, amikor nem találtam a pipás "felszerelésemet" a hátizsákom alsó bugyrában, pedig ez a "törzshelye". Viilámként hasított belém hogy jó pár napja  - a nagy esők és  havazások előtt - maradhatott az erdőben,valahogy a hátizsákom mellé tehettem. 

Nem volt mese, a pipámért el kellett indulnom, sár ide, sár oda, ha az autó elakad, majd megyek gyalog ! "Senkit nem hagyunk az út szélén" - pláne a pipámat ! Nem tagadom, nagy kihívás volt a meredek domboldal, sárral vegyes hókolonccal a csizmáimon, de nem volt mese, mentőakció ilyen kicsinség miatt nem hiúsulhat meg. 

Mire felértem, egy lélegeztető gép is elkelt volna, még ott is szívtam a levegőt, ahol nem volt lyuk rajtam! Azután elkezdtem lábbal kotorni a havat - mint a karibuk, amikor a hó alatt zuzmót keresnek -   és egyszer csak előbukkant a  pipás tarisznyám. Ekkora boldogágot, csak régen nem találkozó barátok érezhetnek, még meg is hatódtam !. 

A sár és a hó kicsit megviselte, biztos hálás volt, amikor újra a kezembe vettem és a jó meleg kabátzsebembe tettem.

Most már semmi akadálya, hogy vadszni menjünk !

A rettenetes sár miatt küszködő autómat csak addig sajnáltam amíg ki nem szálltam belőle. Utána már a csizmámra tapadó ragacsos, több kilós sár miatt magamat is, de ha ez az ára, hogy vadásszak, akkor ezt kell vállalni.  Sosem mondtam, hogy a vadászat a normálisok "sportja" !

Amit a Földanya a marasztaló sarával a lábaimra terhelt,,Éganya ( ha van ilyen) a csodálatos napsütésével kárpótolta  - januári tavaszt varázsolva kis csapatunkra. 

A csatornát szegélyező nádasból már akkor rebbentek a fácánok, amikor megálltam az autómmal, azt meg végképp nem várták meg, hogy előszedjem a puskámat. Semmi gond, abba az irányba repültek, amerről a hajtás közeledett, majd ha a kutyák átjárják a sűrű nádast, előkerülnek. Erre még jócskán kellett várni, mert hallótávolságon kívül lehettek a többiek, a kutyákat irányító füttyök sem hallatszottak. Én is inkább a Nap felé fordítva fürdettem az arcom  - magyarán szólva napoztam -  mintsem a nádast figyeljem, úgy gondoltam van időm bőven, jó fél óróra múlva fog a hajtás ide érni.

A szemem csukva volt, de  - enyhe képzavarral - a fülem nem, így a nádasból jövő óvatos, de folyamatos szöszmötölés visszahozott a valóságba, végül is nem nyaralni jöttem hanem vadászni. Azonnal "szolgálatba helyeztem magam" - ahogy a zsaruk mondják - és milyen jól tettem, mert egy fácánkakas rebbent ki a nádasból, remekül lövésre kínálva magát ! 

A kérdés az volt, hogy a vízbe esett, majdnem járhatatlan nádassal szegályezett helyen megtalálja-e a kutya és ha igen, hajlandó magfürödni érte. 

Megtalálta, kihozta ! 

Szerintem, ő a nap hőse !

Az elmúlt évnek egyetlen pozitív hozadéka, hogy valóban elmúlt ! Lehet, sőt, kell is optimistán szemlélni a mögöttünk hagyott évet, az elolvasott könyveket, a rendbetett kerteket ( ha van), a főzőtudományunk ehető, vagy ehetetlen hozadékait, kutyáink örömét, a szokatlan mennyiségű séták miatt, stb ... de !

Egy- egy rövid ideig tartó önfeledt pillanat elmúltával, a szorongás azonnal társunkká szegődött, a vírus a lelkeket is próbára tette, vártuk, várjuk, hogy megkapjuk a vakcinát és a  gyermekek, szülők, nagyszülők, unokák megölelhessék egymást, leülhessenek a terített asztalhoz, ahol az asztali áldás mellett elmondhassuk, köszönjük Istenem, hogy újra együtt lehetünk, nem árválkodik üresen sem a nagymama, sem a nagypapa széke !

Böjte Csaba ferences szerzetes, a Pesti Bazilikában   tartott misét, az ő sajátos, ízes, humoros, de -  életútja ismeretében - rendkívül hiteles prédikációjában olyan példát hozott fel, amit nagyon meg kellene szívlelnünk.Nem tudom pontosan visszaidézni, de a lényege az volt, hogy a Jóisten a karácsonyfánk alá olyan ajándékot tett, amit ha kibontunk, akkor abban a 2001 évre szóló szeretet  lakozik, de nekünk kell élni vele, ő "csak" a lehetőséget adta ahhoz,  hogy jobbak legyünk, elfogadóbbak és derűsebbek.

A derűs lélek - egyéni tulajdonság ugyan - de Isten ajándéka, a vírus elleni harcban - a vakcina mellett -  a legnagyonn segítség ! Ezért a Boldog Új Év kívánása mellett hadd kivánjak mindenkinek Isten adta derűt, optimizmust  - és miután vadászok is vagyunk - vadászati élményekben ( ami nem azonos a lőtt vadak mennyiségével)   gazdag Új Esztendőt.

Ügyesen lobbiztak a vadászok, a vírus miatti korlátozások, csak a külföldi vadászok bejövetelét nehezítette, egyébként minden úgy megy, mint korábban. Be lehetett állítani a vadászatot úgy, hogy az a mezőgazdasági tevékenység része ( vadkár miatt), a kijárási tilalmat meg egyedi papírral lehet kitolni bármeddig.

Zajlanak is a társas vadászatok, szólnak a puskák, potyognak a fácánok, bukfenceznek a nyulak. A lövésnek - ha talál, ha nem - van káros hozadéka- mégpedig maga a lőszer. Mégpedig a sörét, ami ólom. ( van más is, de az még ritkább). és ebben a minőségben nem éppen barátja a természetnek. El lehet képzelni, hogy egy falatnyi vízfelületen nevelt kacsára ezerszhámra tesznek lövést, aminek ólom mennyisége visszapotyogva a tóba - pár év alatt - kis túlzással - ólombányát eredményez.

A másik az eldobált üres hüvely. El kell, hogy mondjam, hogy a F&H horgász-vadász Tv műsorban láttam, hogy egy Békés megyei "repi" vadászaton, a csícsás öltözékű vadász puskájából a lövések után, nagy ívben dobódtak ki az ellőtt hüvelyek. Ez a műanyag hüvely, soha nem fog elbomlani, ott fog virítani évekig, hirdetve a vadászok felelőtlenségét.

A vadászatok előtti eligazításoknál jó lenne azt is elmondani, hogy ne hagyjunk magunk után szemetet, anélkül is elég nagy társadalmi ellenszélben vadászunk, nem kéne ezt megfejelni környezetkárosítással ! 

Jó vadászatokat !

Boldog, békés, Karácsonyi Ünnepeket mindenkinek ! 

Amikor előttünk kap szárnyra a fácán, a kutyától megijedve, a pánik hagján kakatolva, ahogy a látvány beindítja az  évesk alatt megtanult mozdulatokat, ahogy az agyban parancsok születnek, a puskát tartó karoknak, ahogy a fácán repülésének ritmusára az egész test teszi a dolgát, ahogy a lövés után a jól eltalált madár zsákmánnyá válik, akkor a külvilág nem létezik,  megszűnik, a gondok, bajok kívül rekednek. És ez nagyon jó !

Az önfeledt percek, órák után jön a valóság, amikor a vadászati kellékek mellé a szájmaszk is ránk kerül. Lassan az egész életünket a vírus, vírusok uralják, az állatvilágot is éppen annyira sanyargatva, mint bennünket. Sertés vírus, madárinfluenza, legújabban a nyulak vérzéses elhullásáért felelős vírus - miközben a coviddal vív élet-halál harcot az emberiség.

Amikor a Jóisten a a viágot teremtette, ezt igazán kihagyhatta volna. Jó lenne már túl lenni ezen a covidon, amikor gyanakvás nélkül ülhetünk össze, és a zöld vadászruhának nem lesz tartozéka a virító kék szájmaszk. 

Zárásul !

Két kisegér beszélget. Te beadatod magadnak a vakcinát? Igen, de majd csak akkor, ha az emberkisérletek sikeresek lesznek !

Remélem, egérkék, ez nemsokára így lesz !

Nem tudnám megmondani, hogy a viharos szél, kinek, vagy mire jó. Talán a szörfösöknek, hogy hasítsák a vizet, vagy az esőn ázóknak, hogy szétkergesse a felhőket. Azt viszont bízvást tudom, hogy a vadászoknak nem jó. Az erdőben dimboló szél a vad közeledését észlelő két érzékszervünk közül elveszi az egyiket, pedig a fülünk messzebbre "lát" az erdőben, mint a szemünk! 

Kacsát, libát, de még a lassabb fácánt is úgy a hátára tudja kapni a szél, hogy vadász legyen a talpán, aki ezt le tudja követni. Aztán amikor az ember kezd ráérezni, hogy kocsirúdnyit kell elébe tartani a szélvészgyors vadnak, akkor egyik-másik nekifordul a szélnek és szinte megáll a levegőben.  Nos akkor ez a kocsirúdnyi, éppen a vad mőgé kerül, lehet bőszen káromkodni. 

Ekkora bevezetés után jön a lényeg. Ezen a napon a cudar szelet, még csepergős eső is tarkította, ahogy mondani szokták, a kutyát sem verik ki ilynekor. És ezzel már rá is kanyarodtam a témára, a kutyára !

Már előre eldöntöttem a "koreográfiát", ha szembe jön a fácán, nem fogok rálőni, mert szarrá megy szegény, hanem hátat fordítok neki és amikor elzúg a fejem fölött, "elmenőben " lövöm meg. MInden stimmelt, jött, fordultam, lőttem, leesett ! Büszkén néztem a "művemre" amikor két kutya egyszerre ért a madaramhoz, és mindegyik magának akarta, egyik elölről, a másik hátulról húzta, a szegény madaram meg kettészakadt.

Így vált érekessé a terítékem bediktálása, mert volt három egész és két fél kakasom !

A kutyákat meg nem minősítem!

Csak egy kis szösszenet a vadászbaráttól. akibe egy székely góbé nyugodtsága, és meghökkentő logikája szorult .Előljáróban egy kínos önvallomás, ami a tájékozódó képességemet illeti, ha túlzóan is de úgy szoktam jellmezni, hogy a saját falumban is képes vagyok eltévedni, hiszen "alig" negyven éve lakok itt !

Egy általam már sokszor járt erdei út egyik elágazásához érve, a bal oldali folytatást választottam de valahogy gyanús lett a dolog, még a leszálló köd elléne is idegennek tünt. 

-Te Anti, jó úton megyek ? - kérdeztem.  Lassan jött a válasz, -Az út jó, de nem tudom hová vezet, a másik a helyes út, azt tudom !

Hogy ezt miért nem hamarabb mondta, nem tudom ! De így lett jó a történet !

Alja népség, gyáva janicsárok, nagy Szulejmán kutyafajzat utódai. Méltatlanok vagytok a nagy elődök dicső emlékére, ha már a Magurokat sem tudjátok legyőzni, pedig 150 évig ott mi diktáltuk a tempót. Akkor még mosakodni sem tudtak, mi építettük a fürdőket - amik még ma is működnek, építettünk nekik sok szép mecsetet, hadd ne soroljam, miket kaptak még ! Ők bezzeg éltek a lehetőséggel !  Építettek ők is szentélyeket, olyan furcsa nevűeket, Puskás, Bozsik, stb. de nem Allah dicsőségére, hanem arra, hogy rengeteg dénárért kikupálódjanak és bennünket jól eltángáljanak !

Ők a gyaúr kutyák, bezzeg tudták, hogy miért küzdenek. Ebben a vírusos helyzetben, a jó foci eredmény mindent visz, a híradások élén büszkén feszítenek, aminek érdekes példája volt, amikor az egyik TV csatorna vezető híre ez a 2:0 eredmény lett és csak utána a halottak száma....!

Ti már biztosan nem kerültök Erdogán paradicsomába, a gyehenna tüze fog benneteket elemészteni, amit meg is érdemeltek, ha ezt a kis maroknyi országot nem tudtátok legyőzni, ahogy az elődeitek tették ! Szegény Szulejmán forog a sírjában( ha tudnánk hol van) , vagy a TV sorozat szereplőjeként átkozna meg benneteket !

 Azért a foci siker nem előzhetné meg a jó ízlést !

Hajrá magyarok ! 

Előző héten köd, most meg eső ! Ez nem meterológiai riogatás, hanem a két legutóbbi vadászatunk körítése. A hajnali radarkép Nyugatról Kelet felé sodródó esőfelhőket mutatott, éppen abba az irányba, amerre autóztunk. MIntha a nyakunkon vittük volna magunkkal a feketeséget,amiből hol csak csepergett, de leginkább zuhogott !  

Ebben nem volt semennyi különlegesség, nem először - és remélem nem utóljára - vállaltuk a nehezített körülményeket. Ami rendhagyó volt, az a vadász öltözék bizarr tartozéka, a szájmaszk, és a baráti ölelés helyett az öklök koccantása. 

Az aggódás annak is szólt - ha már ennyit autóztunk - hogy a fácánoknak lesz-e kedvük vizesen repülni, vagy inkább megbújnak a bokrok alján, a nádasok sűrűjében. Három kutyát hozott a "házigazda", akik agárversenyre is benevezhettek volna, akkora lendülettel rohamozták az általunk körülfogott részeket, így a fácánok jobbnak látták, ha szárnyra kapnak.

Szépen potyogtak a madarak, de a ruháink is egyre jobban szívták magukba az égi "áldást", amitől érvénybe lépett a befejezés idejének a meghatározása, miszerint, ha a nyakamba csorgó eső, a hátamon végiggyalogolva eléri a  - hát hogyan is mondjam - a két farpofát elválasztó hasítékot - akkor vége !

Ez az időpont éppen dél felé jött el ! 

A két fasor közti murvás úton, a gumik ropogását azonnal elnyelte a köd, az utat fürkésző tekintet a puha fehérség rabja lett, ami nem sok jót jósolt az aznapi fácánozára. Ilyenre mondjuk, hogy libázós idő ! 

 A köd is csepergősre fogta, ami a szemüvegeseknek - mint én is - nem barátja, mert még nem találták ki az ablaktörlős szemüveget. A fasor, az országhatártól a falu felé, alig pár kilométeres, de ez az egyetlen búvóhely a fácánoknak, mert jobbra -balra a mezőgazdaság az úr. 

Kis szakaszokban sétáltuk végig a fasort és most is - mint minden korábbi évben - egy -két kakas szépen rebbent a puskacső elé. Amilyen szomorkásan indult, annál eredményesbb napot zártunk. 

A ködös reggel, bennem "ködös" emlékeket hozott fel, ami a sok Dunaparti libázás hozadéka volt, mint amikor a rám boruló este a sűrű köddel együtt azt hozta, hogy nem tudtam hol vagyok, Nem kívánom senkinek azt az érzést, amikor bármerre fordulva a fél méter után fehérbe vész a tekintet. Azt hogy nem vesztem el örökre, ez a mostani írás igazolja, de ez csak a kutyám érdeme, akit pórázra fogtam és hagytam hogy kivezessen a zátony labirintusából az autómig ! 

A mai telefonos világban, a GPS-ek birtokában ez vicces, de akkor nagyon nem az volt ! 

Vannak még "ködös" történeteim, de mára ennyi elég lesz ! Nem festem az ördögöt a falra, holnap vadásznap és esős ködös időt jósolnak! Ez az idő csak alkalmas, nem pedig rendkívül alkalmas a vadászatra !  

Nem szokásom a múlt történésein rágódni, a "mi lett volna ha...." kezdetű mondatokat sem szeretem. A nosztalgiázás már egy más kategória, a jóra, szépre emlékezés szép formája. De az agyunk is "gyárilag" így van programozva, a rosszat gyorsan törli, a jót megszépítii és megtartja. 

Az idei fácán szezon nyitó vadászata hozta ki ezeket a  gondolatokat, mert az egy évvel korábbi szerncsétlenkedésem  már csak rémálomként jut eszembe. A csípőműtétem előtt  - amikor szinte lépni sem tudtam - próbáltam helytállni, de nem ment. Az agyam tudta, hogy mit kell tenni a sikeres lövéshez, de a testem nem működött. A kudarc kódolva volt, csak az akarat vitt előre.

Nos, ez az, amit gyorsan el akarok felejteni, jelentem, sikerrel !  Az egy évvel ezelőtti kínkeserves vadászat emléke a múlté, nézzük a "jelent" !

Okt.22 -re tavaszias idő köszöntött ránk, illetve délre már szinte nyárias.Hároman jörttünk össze, kiegészülve Csanád vadőr Rabbi nevű kutyájával. A kis létszám, csak könnyen lejárható árokpartokat, tarlókat tett lehetővé, ahol a forgatókönyv az volt, hogy Rabbi kutya  kajtatott, mi meg sétálgatva, egyikünk leállva, csipegettük a rebbenő madarakat. Ebben a sétálgatásban már én is aktívan vettem részt, a lábam szépen tette a dolgát, a puskám pedig örömmel engedelmeskedett gazdájának

Szép és eredményes nap volt. Aminek a végén egy pazar halászlé tette fel a koroonát erre a napra.

A les - amin ülök - a hátát támasztja az erdőnek, előre meg egy völgybe szaladó lankára néz, majd a kétes hírű Csele patakon átérve újra felkapaszkodik a szemközti horizontig. Szegény Csele patakra hamar ráragasztották a "királygyilkos" jelzőt, pedig lehet, hogy ártatlan, de a Mohácsi csata egyébb dolgai is a régészek vitájának tárgya. 

A  patakon kívül, még egy országút is kacskaringózik a völgyben, amin  - innen nézve - csak játékszerek az autók, a hangjuk ugyan felér hozzám, de már kopottan, fásultan. Micsoda kettősség ! Az erdő hangjai, a halk zörrenések, motoszkálások, a tölgyek makacs leveleinek szélmozgatta zizzenései, télre készülő pelék izgatott szaladgálásai, az esti lefekvéshez készülő fácánkakasok gallyakat verdeső helyezkedései - jótékonyan elnyomják az országút zaját, bűzét ! 

A két életforma határán ülve érzem, hogy a hátam mögötti erdei csodához tartozom, mint vadász tartozéka és résztvevője vagyok a természetnek, az országút pedig csak kényszerű része az életemnek. 

A lassan rámboruló este  három őzet varázsol elém, ahogy alakjukat lassan elnyeli a sötétség, én is készülődni kezdek, számomra ennyi volt a vadászat. 

Miután semmiféle "csodakütyüm" nincs, amivel lehetne sötétben is vadászni, nekem a látvány és az érzés kettőse marad emlékül.