A víztározó gátja alól - ráadásul egy rusnya nagy csövön áterőszakolva - szerény csobogással folydogál át a Csele patak. Lajos királyunk halálát okozva híresült el, pedig még az sem biztos, hogy az éppen úgy volt, ahogy évekig tanultuk. Nos, amikor én a partján ücsörögtem, akkor a szélessége olyan volt, hogy egy ló, nem hogy beleesni nem tudna, de talán még a csánkja sem vizesedne. 

Az biztos, hogy a patak mellet kis nádasos, füzes, tavaszi olvadás lévén tocsogós rész alakult ki, ideális vadbúvót alkotva. 

Lekucorogtam a vadászszékemre, Samu kutyám mellém heveredett, élvezte a tavaszi levegőt, a buja illatokat. Ölemben a golyós puskát tartogattam, de igazából többet kémleltem az eget, mint az árokpartot. A pár perce elállt csepergő esőnek, a meleg Déli áramlatnak- számításom és vágyam szerint, szalonkát kéne hoznia.

Először a gémek, kócsagok repültek ki a víztározó felől, bevégezve az aznapi kishalak lopkodását és éjjeli beszállóhelyet keresve keringtek felettem, majd kiválasztottak egy öreg fűzfát és azon kényelmesen elhelyezkedtek. 

A madarak is elhallgattak, csak egy-két kacsa csapott kisebb ribilliót a patak vizében, talán valami felzavarta őket, mert sértődött hápogással gyorsan eltüntek a fekete semmiben.

Jaj, de vártam egy pisszegést, egy korrogást vagy egy felém libbenő cvikket, de sajnos semmi..... !

Se disznó, se szalonka, de mégis bársonyos béke költözött a szívembe. 

Szépen sorjának elő a vadászmester beszámolójából az elmúlt évi eredmények - nem rejtve véka alá a  problémákat - majd az  idei tervek, feladatok, stb. Kerek a beszámoló, ahogy ez egy vadászmesterhez illik, ahol ő a szakmaiság képviselője egy társaságban. 

Halottról vagy jót, vagy semmit, így az én néhai társaságomról sincs szándékomban leszedni a keresztvizet, de.... !

Nehéz megállni szó nélkül azt, hogy mekkora kárt okoz egy társaságban, ha  a szakmaiság a vicc kategóriává válik. Nem ártana,, ha az a fogalom, hogy demokrácia, a vadásztársaságokban is működne, persze, ennek feltétele lenne, hogy legyen rá országos példa, pláne igény. Elemi és társadalmi igény ! 

Egy olyan társaságban, ahol a működés jogszerűségéről, az ezt ellenőrző bizottság részéről csak a Ferenc Jóskai örökbecsű mondatok hangzanak el, miszerint, "minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel megvagyok elégedve, ott nem lehet demokratikus vezetésről beszélni, talán inkább seggnyalásról.  

Egy személy, egyszemélyi döntések, beleszólás nincs, illetve ha van is, csak utólag, Mint amikor az akasztottól megkérdik, akart-e valamit mondani az utolsó szó jogán !    

Ez jutott eszembe, amikor egy jól működő társaságban taggyűlésen vettem részt, ahol mindenki tudta a feladatát, az elnök elnökölt, a gazdaságis pénzügyezett, a vadászmester szakmázott.

Na kérem - ha kicsiben is - de ez a demokrácia !

Először hó esett, vizes, fagyos, súlyos, ledöntve fákat, bokrokat, villanyvezetékeket. Erre jött egy pár órás ónos eső, ami mint egy vastag üveglap borította be az alul lévő havat. Ez nem volt elég, erre jött egy jó adag porhó réteg. Érdekes módon határozta meg - ezt a jelenséget egy meterológus - azt mondva, hogy a hó úgy esik, mintha porcukor hullana az égből.

Nos, ebből a három rétegű "szendvicsből" halálos lepel képződött a határban, amiben az őzek, szarvasok képtelenek menni, mert az éles hegyes körmük töri az üvegszerű havat, felsebezve, felvérezve csülkeiket. Az aranysakálok vígan tudnak a kemény hófelszínen boldogulni, nem törik be alattuk - ezért számukra ez az időszak, a  terülj-terülj asztalkám ideje. 

Lehet, hogy végzetes lesz  - a már egyébként is megcsappant őzállományra - ez a havas, ónos esős télvége? 

Széchényi Zsigmond - azon kívül, hogy a naplószerű leíró irodalom úttörője volt, és ilyen minőségében azóta sem túlszárnyalható - írásaiban, még csak utalás szerűen sem panaszkodott a körülményekre, a mostoha időjárásra, szomjúságra, éhezésre, a szúnyogokra, legyekre. Ezeket a vadászat természetes hozadékának tekintette, szót sem vesztegetett rájuk.

Honnan is jutott ez eszembe? Hát onnan, hogy a legutóbbi Mátrai muflonozásom leírásakor, a szelet és hideget olyan drámaian írtam le, mintha az lett volna a lényeg, hogy fáztam, nem pedig a sok muflon látványa és annak az egy kiválasztottnak az elejtése.

Hát igen, az elkényeztetett nemzedékek, vagy helyesebben elkorcsosult Nimródok, már tobzódnak a technikai újításokban, már minden ruha fűthető változatban is elkészült,  a csizmától a sapkáig. Jómagam még csak ott tartok, hogy a hideg ellen minden létező ruhát magamra húzok, plusz a leszsákot, amiben egy frissen bepólyázott múmia mozgásterét élem át, ráadásul még a puskám vállhoz emelése sem egyszerű. 

A tegnapi fácánvadászat  - egyébként a szezonzáró - is úgy kezdődött, hogy a sok pulóver és kabát olyan Michelin babaszerűt csinált belőlem, amiben nem fáztam ugyan, de lőni képtelenség volt. Ennek eredménye lett két hibázás. Miután a gyaloglás szépen termelte a meleget, amitől egy pulóver feleslegessé vált, már a puska is jobban bekerült a helyére, a madarak estek szépen. 

A havas táj, a téliesen pislákoló Napfény, a szépszámú fácán - méltó búcsút varázsolt a tél utolsó napjára. 

Micsoda cinizmus az időjárástól, hogy mára - a tavasz első napjára - rekord hideget és barátságtalan ködöt borított a falumra. 

A Mátrafüred- Abasár fölötti hegyvonulat, csak itt-ott volt hófoltos, az előző napi hóesést napsütés és viharos szél váltotta, a hidegebbik "Keleti" fajtából, az orosz tajgáról érkezőre. Az ilyen időre mondják, hogy még a kutyát sem verik ki . 

Igazából annyi ruhát vittem magammal, ami már rám sem fért, de még az is kevésnek bizonyult. A szemem is törülgetni kellett, folyt belőle a könny, de az is lehet, hogy már sírtam. A lesem előtti szóróra kosok sorjáztak ki, az alig felfelé kunkorodó fiataltól kezdve, a szép nagy ívű aranyérmesig mindenféle. Ennek a látványnak is nagyon örültem, de az értem jövő kis vadőr megjelenésének még jobban. 

Volt egy lövés is, még korábban, amiről kiderült, hogy a vadászbarát lőtt egy borjút ! 

A másnap reggel úgy telt, hogy kisebb-nagyobb mufloncsapatokra próbáltunk rácserkelni, de a fagyos hóban ez meddő próbálkozás volt. Olyan is volt, hogy már a célba vett  bárányhoz, csak a puska billentyűjét kellett volna meghúznom, de amit én láttam, azt a vadőr nem, egy bokor takarta előle, így a lövés elmaradt. 

A délutáni vadászatot korán kezdtük - volt is bennem kétség, hogy sötétedésig kibírom-e a hideget - már három órakor ott ültem, ahol előző este. Anélkül, hogy túlzottan dramatizálnám a hideget és a orkán erejű szelet, elmondanám, hogy volt, amikor le kellett feküdnöm a les padlójára, hogy ne fagyasszon a szél.

A leszsákomban, a lefekvés és felülés manőver felért egy gyermekkori zsákba futási akcióval, hetven évvel nehezítve 

Jöttek-mentek a muflonok, kosok, idősebb juhok, jerkék, de lőhető nem volt köztük. Azután az egyik feltápászkodás után már izgalmas lett a dolog, mert kos kíséretében egy jerke és egy bárány közeledett a szóróra. Mondhatni  ajándék képen, mert már a délutáni szürkület kezdett esteli sötétbe hajlani. 

Nem töprengtem sokat, lőttem ! Érdekes, hogy a muflon, még az ilyen kistermetü sem jelzi a találatot. A rálövés helyétől kb. harminc méterre találta rá. 

Nos, innentől volt cudar a várakozás, amíg az autó értem jött. de a sikertől már a szél sem tűnt olyan gorombának. 

Ezen az estén mind a hármunknak sikere volt, ennek megfelelően az ünneplés sem maradt el.

Ha az idei és eddigi telet nézzük, akkor kétségtelen, hogy többet esik, mint nem és a java eső, maximum havas eső. Amikor indulok, még csak a Mecsek felett lesz a szürke égből eső súlyától fekete, ami a vadászterületre érve valóssággá válik, goromba széllel a hátán, eső kezdi verni a kalapom. Az autómtól a lesig egy búzavetésen kell "átkelni", amibe a csizmám egyre mélyebbre süllyed, még jó, hogy nem autóval szántottam fel a földet. 

A lesem fedele megvédett az átázástól, csak széllel oldalról bevágó égi áldástól kellett a les ülőkéjén a szárazabb oldalra csúsznom, a fegyveremre meg a pólóveret terítenem. A pipám is nehezen kapott lángra,de  pár szívás után a zsarátnok izzani kezdett, a bodorodó füst még egy darabig csak a kalapom kerülgette, nem volt kedve az esőbe kiszállni. Talán tudta, hogy ott nem sok jó vár rá, jókedvét az eső a sáros föld felé nyomja majd, az égbe szálló illatát földszagúvá nyomorítva.

A szomszédos les felől puskadörejt hozott a szél, ami azt jelentette, hogy már megint rosszul választottam amikor Anti megkérdezte, hogy melyik lesre akarok ülni és én ezt választottam nem pedig "azt ". 

Nem sok derűs hozadéka van az öreg kornak, de  a vadászatban eltöltött éveknek annyi biztosan, hogy a sikerének éppen úgy örültem, mintha én lőttem volna.

Arról meg, hogy miképpen fog a lőtt vad innen kikerülni, majd ráérünk akkor beszélni, ha az autómnál összetalálkozunk.

Az én ízületeim is úgy viselkednek, mint a rozoga harci mének, akik ha meghallják a csatakürt hangját - feledve bajt, fájdalmat, feligazítják magukat  és ifjonti hévvel vetik magukat a csatába.Kora reggel még egy garast sem adtam volna, hogy bírni fogja a fájós lábam a "kiképzést", de a gyaloglás és az események jótékonyan hatottak rám,  feledtem minden reggeli nyűgöt, sajgó végtagot és remekül szórakoztam. De ne szaladjunk ennyire előre, egyenlőre még csak a "nyögvenyelős" reggelnél tartok.

Az időjárásfelelős nem tudta eldönteni, hogy a reggelt esővel, vagy hóval  kezdje, melyikkel tudja jobban kedvünket szegni. Baját elhagyva, Szeged felé közeledve, azután az esőből hó lett, a csúnya fekete latyakot fehér lepelbe borította, az éjszakai gyenge fagy, fehéren csillogó díszeket rakott a fákra, bokrokra,  amitől kezdett a táj karácsonyi képeslapokhoz hasonlóvá válni. 

Erre vártunk, ezt szerettük volna már eddig is, hogy végre hó ropogjon a csizmánk talpa alatt, ne sár cuppogjon! A fácánok is frissen, fürgén rebbentek, szóltak a puskák, potyogtak a madarak - igazi örömvadászat zajlott. Úgy látszik, Fortuna kezd velem megbékélni, mert küldött felém is fácánokat, "akiket" már a puskám is nagy kedvvel szólított le.

Gyorsan szaporodtak az autó oldalára lógatott fácánok, így már - alig két órai vadászat után -  győzött a józan önmérséklet és befejezzük a vadászatot. 

Az autómat az erdő sarkán állítottam le, de már eleve megfordulva, orral hazafelé mutatva. Mi ez a kishitűség - kérdeztem magamtól, hiszen már eleve feltételeztem, hogy nem lövök semmit, mehetek haza.

A lesig vezető út próbára tette az egyensúlyozó képességemet - ami nincs - a két lábam három felé akart csúszni, karjaimmal jókorákat kalimpáltam, hogy ne taknyoljak bele a sárba. Szép látvány lehettem !

Minden egyes lépésnél nagyobb sárkolonc ragadt a csizmámra, lassan az egész lábfejemet egy súlyos, egyre súlyosabb fekete szörnyűség alkotta, ami az Istennek sem akart lejönni, akárhogy rugdaltam a lábammal. Hát ha jönni akarsz velem, akkor gyere - mondtam a rohadék sárnak, majd a les alsó létrafokán lepucollak. 

Ez csak részben sikerült, így a létrán feljutás is felért egy kisebb korcsolya mutatvánnyal ( azt sem tudok )

Ha a vadászatban csak a kalandot keresném, akkor az idevezető útban már megtaláltam, de hátra volt még a vissza út, ami sötétben botorkálva még nagyobb kihívásnak tűnt. Előre megsúgom, az is lett !

Szép este volt, csendes, nyugalmas, disznó nem jött, a pipám is kialudt, így "zárórát" fújtam és elindultam az autómhoz. Nem akarom részletezni, hogy hányszor kanyarítottam el magam -  mintha a sár lelkivilága sérthető lenne,  - de az biztos, hogy a teremburáját nem szerepelt köztük.Ami biztos, biztos, én elküldtem a sarat az édes jó anyukájába ! 

Ez az idei tél a sárról szólt, pedig egy szép havas téli tájnál nincs szebb, amin egy fekete disznó látványa már valóban egy igazi vadászcsemege.

Úgy döntöttem, ( írói jogom) hogy a vadászós csütörtököket nem fogom tovább minősíteni, így az elmúlt heti arany csütörtök után, nem lesz ezüst-, réz-, vagy  szar csütörtök

Ugyanis a vadászatokon a siker, mondhatni alapvető feltétele a jó közérzetnek. Ráadásul nekem a lelkem is aktív résztvevője a vadászatoknak, ezért a "beszólásokat" is rosszul tűröm, viszem magammal egész nap és az meg is látszik a puskacsövem végén ! Tévedés ne essék, a jó érzés nem feltétlen a lőtt fácánok számától függ, de az biztos, hogy ha még esély sincs a lövésre, vagy ha lenne, akkor abba "belepiszkálnak", akkor a szájíz megkeseredik. 

A vadászatokon a sikert nem adják "ingyen", menni kell érte. Ebben a sáros, esős időben ez nem is egyszerű, autó legyen a talpán, "aki" megbirkózik a traktorokat is megfingató dűlőutakkal. A novemberben összetört autóm ifjonti energiával vetette a munkába magát, vittük a vadászokat a hajtás helyére, ahol kiszálltak, mi meg mentünk előre,  - ahogy mondjuk - leállóba, de igazából csak bevárni a többieket és új helyre fuvarozni. 

Nos, ez a"status" nem sok  sikerrel kecsegtet, amikor a vizes nádasból "láb alól" kelnek a madarak. 

El lehet dönteni, ha úgy megy el egy vadászat, hogy el sem tudom sütni a puskám, akkor az milyen minősítésű csütörtök lehetne

De az is lehet, hogy már én koptam ki a vadászatból !, 

Hű, de nedves itt minden, alattam, fölöttem víz, mindenki tolakszik, hogy ebből a csúnya szürke zsákból kiszabaduljon és végre elindulhassunk.. Hogy merre? Hát lefelé, mivel a súlyunk arrafelé húz, oda le, ahol  kisebb nagyobb dombok emelkednek, kacskaringós utak vezetnek a házak között. Ahol nincsenek házak, ott fák sorakoznak, vagy felszántott földek.

Na végre, érzem, hogy zuhanok, egyre jobba fázok, didergek, kezd rajtam valami fehérség lerakódni, egyre díszesebb leszek, az esésem is lelassul, szinte libegek. Mellettem is egy szépséges fehérség illeg-billeg, gondoltam megszólítom, hiszen már együtt szállunk. 

Nem akarok tolakodni, de szépséged is lefelé tart ? - szólítottam buturgya szavakkal, mert merre másfelé haladna -  de azért szívélyes volt a fogadtatás, sőt, még a kezem is megfogta. Hópihe vagyok, mondta szelíden, örülök, hogy megismertelek, már azt hittem, soha nem lesz barátom, mert sokáig csak víz voltam egy csúnya felhőben.

Tudom, hogy nem régen ismerjük egymást, de nekem olyan, mintha örökké együtt esnénk - ha nem veszed tolakodásnak, megcsókolhatnálak? Persze, hogy meg, te buta, hiszen már eggyé váltunk.

A felhő és föld távolságát a szépség elnyelte, a repülés gyorsan véget ért, a földön a két kis hópihe egymás karjaiban vált újra vízzé !

Hópihék szerelme egy kis csordogáló erecskében ért véget.!

Ahogy a Hortobágyon a magányos gémeskút a látóhatárt ékesítő alkotás, úgy a csütörtöki vadászatunk helyének a Paksi erőmű volt a távoli háttere. Szerencsénk volt, a bejósolt eső elmaradt, helyette szél támadt, nem is kicsi. A szabadon száguldó szél, a csatornapart nádasába belekapott, táncra kérte az" öregecske" nádszálakat, akik - jó sokac asszonyok módjára - bajt, bánatot elfeledve, kacér táncba kezdtek, hajladoztak, ringatóztak. 

Tudtuk, hogy lesz a nádasban madár - mert Gábor barát mondta - de azt is, hogy a szélben rakéta módjára fognak repülni,. Igaza lett, amit akkor érzékeltem igazán, amikor az egyik leállásban úgy viharzott el fölöttem egy kakas, hogy még a nevét sem lett volna időm kimondani, nemhogy meglőni. 

Ez a nap a pazar lövések napja volt - ha talált - mert az ilyen széllel hajtott kakasoknak akár egy kocsirúdnyit is elébe kell tartani.

Azért nem mehetek el szó nélkül a prológus és az epilógus mellett sem - ami most nem az írásom elülső-hátulsó felcicomázását jelenti -  hanem a vadászat előtti fokhagymás lángost és a befejezés utáni halászlét. 

Híjnye de szép, kerek nap lett ebből a csütörtökből ! 

Köszi Gabi !

Már egyszer nekifogtam az írásnak - nem kevés öniróniával illetve a saját teljesítményemet - amikor a bejegyzésem vége felé megnyomtam egy fránya billentyűt, - amitől az egész, addig leírt szóhalmaz törlődött. Elment a kedvem az ismétléstől, az újraírástól, egy jó zaftosat káromkodtam - ami minimum tíz miatyánkot jelentene penitenciában - és úgy döntöttem, hogy azt a napot, amiben nem sok sikerem volt, hagyom az enyészetnek. Higgadva kissé, kitaláltam, hogy talán egy billentyűbe rejtett kritikus törölte az egészet - megkímélve engem a negatív olvasói véleményektől. 

Az az ominózus nap nekem rémálom volt, szenvedtem a kisebb kaliberre cserélt puskámtól, "akivel" korábban sok szép gerlézős emlékem volt, de a kevés használattól elszoktam tőle, meg ő is tőlem. Nem kínozva magam az emlékezéssel - elég, ha a vadásztársak emlékeznek rá -  annyit azért bevallanék, hogy legkevesebbet a puskám tehetett róla, hogy szarul lőttem.

Ennek a részletes taglalásának a zárszava környékén szállt el a szöveg - huss - és csak az üres monitor meredt rám, valami olyan elégedettséggel, mint amikor egy III/III as ügynök megtudja, hogy a dossziéja elveszett.

Nos, ennyi a történet - ha szerencsém van - ez is törlődik. Ha nem, hát tessék, ilyen az, amikor Diana leszarja a puskacsövet !

Amen ! 

Kora hajnali indulásomra a hóesés is nekibuzdult, de nem is akárhogyan, vízszintesen esve, éppen szembe vágva a havat, amitől az autóm lámpája is fehéren hőkölt vissza, éppen mint nagy ködben. Aztán a hóesés esőre váltott, egyre nagyobb kétséget ébresztve bennem, hogy meg lesz-e tartva a vadászat. Ha normális emberekről lenne szó, bizonyára nem, de vadászokról és ráadásul nagyvad terelővadászatról lévén szó, ha cigánygyerekek esnének sem számítana.

Első izgalom az Ormánságba vezető reggeli utam volt, de lesz még ennél nagyobb is, amit az eligazításkor még nem gondoltam, amikor levett kalappal hallgattuk a kürtszót, mialatt a kopasz fejemen dobolt az eső.

Az eligazításkor derült ki, hogy nem lesz kéjutazás a terepjárómnak, mire  a kitűzött hely közeléig visz bennünket. Ilyen mély, ragadós sár, csak az Ormánságban létezik, ahol mindent víz borít, a vetésekből csak itt-ott zöldellik ki a gabona, a többi rész olyan, mintha hatalmas tó lenne.

Ameddig tudott menni az autóm, ott leálltam, onnan gyalog cuppogtam be a nekem kijelölt lesig. Nagyon tetszett a hely, mondhatni reményteljesnek tartottam, főleg, hogy az eső is elállt. Ez a remény az is maradt a vadászat végéig, mert távoli lövéseken kívül más izgalom nem adódott. Illetve mégis !

A visszaút izgalma legalább akkora volt, mint az odafelé vezetőé. Ritkán éreztem olyan megkönnyebbülést, amikor betont értek az autóm kerekei.

Ennek a napnak - számomra-  az autóm teljesítménye volt a nagy siker!

Ahogy a címben írtam - na végre ! Végre nem esett az eső, nem fújt a szél és  - hosszú, szürke, depressziós, lelket nyomasztó időszak után - végre a Nap is kisütött.

Kell-e ennél több egy vadászatra ? Hát kell ! Kellenek a fácánok, mert rájuk vadásztunk ! Kell hozzá Diana jóindulata, hogy a szerencse is jelen legyen és éppen úgy repüljön az a pár kakas, hogy söréttel elérhető legyen. Ja és el is kell találni őket.

Matekból ezt sokismeretlenes egyenletnek hívják, amiben a X, Y, Z ismeretleneket az előbb felsorolt feltételekkel kell behelyettesíteni. Hogy még ezt is bonyolítsam, az ideális feltételek nagy része a Jóistentől függ, a találatok szépsége meg tőlünk. Közös munka - mondhatnám nagyképűen.

Ahogy  - negatív értelemben  -  a jéggel elvert szőlőjének a gazda is nekiesik, mondván: "nézzük Uram, ketten együtt mire megyünk "!  Ezen a napon- a jégveréses gazdával ellentétben, számunkra - igen jól működött az együttműködés

Akkor viszont ne restelljük kimondani :Istennek legyen hála ! 

Azon az "ominózus" napon, amikor nyolc kilométeres gyaloglás után, csak egyetlen árva kakas lett terítéken, eldöntöttük, hogy ide bizony soha többet nem jövünk. Okos vadász nem fogadkozik, mert minek, ugyanis a reggel elhatározott dolgok estére megváltozhatnak - pláne a két hónappal ezelőttiek. 

Úgy gondoltuk, hogy szarabbnál még szarabb nem létezik - de igen ! Létezik ! A részleteket elhagynám, mint például azt, hogy a Kígyós csatorna melletti erdősáv - ha rejtett is fácánt - azt a kutya vagy előreszaladva elkergette, vagy észre sem vette. "Lelkes" segítőink is inkább az erdő melletti sétát választották, mintsem bemenjenek a kutyával és próbáljanak hajtani. 

Ahogy mondani szoktuk - ha a vadászat része a jókora gyaloglás - akkor a "foglalkozás" elérte célját. Az izgalmak is megvoltak, mert a traktorokat is megfingató sártengerben egy személyautóval maradtunk, ugyanis a vadőrök ránk bízták, hogyan jutunk ki, a több kilométerre lévő betonútra, ahogy mondták, Nivával egészen jól járható. az út. 

Ebben a történetben az a szomorú, hogy pár évvel ezelőtt - ezen a helyen - nagyon szépen volt fácán,  de ami még szomorúbb, hogy a jövő záloga, a fácántyúk is eltűnt a területről. 

Egy fiatalos, sűrű aljnövényzetes rész meghajtására tett javaslatot a vadőr, ahogy mondta, fiúk, ha ebben nem lesz fácán, akkor már nagy a baj ! Nem lett !

Azt, pedig, hogy "nagy a baj", már az előző vadászatunknál is tapasztaltuk.

Kicsit előreszaladtam a vadonatúj év köszöntésében, holott az óév utolsó napját is érdekesen búcsúztattuk. Vadászosra terveztük, "ráfázásos" lett.

Röviden !

Jött egy hír, nem is közelről, Magyarhertelendről, hogy sok a galamb, nem is sok, rengeteg, lőni kéne őket. Futótűzként terjedt a hír, gyere, gyere, te is gyere, többen kellünk, mert két szomszédos állattartó telepet kell leállni, a galambokat majd zavarjuk ide-oda,miközben forróra melegszenek a puskacsövek.  Szóval lesz nagy óévi passziózás. Össze is "csődültünk" hatan !

Sok lőszerrel felrakodva érkeztünk, de miközben a puskákat raktuk össze, a szemünk a galambokat kereste, de egy szerencsétlen kis csapaton kívül - akik a takarmányszárítón ücsörögtek - többet nem láttunk. Fél óra múlva derült ki, hogy ennyi volt az összes. A beígért sok, a soknál is több !

Az egyik vadászbarát  két gyermekét is elhozta, hadd lássanak a gyerekek egy szépen és sokat lövöldöző apukát, de a szükség-  pisilés formájában - pár perces késést okozott neki, így amire visszagombolta a sliccét, lezajlott a " vadászat", A kis csoport galamb került egyet,dirr-durr, három-négy darabbal megrövidítettük őket, a maradék pedig eltűnt, ki tudja merre, Egy órán keresztül vártunk, hátha történik valami, de semmi ! Ennyi lett a "vadászat"!

Két parlagit hoztam Samu kutyának, hadd gyakorolja az apportírozást!  

Remélem, szerencsésebb lesz az Új Évem !

Ha igaz a mondás, miszerint nyolc napon belül érvényes a jókívánság - akkor hajrá, kívánok mindenkinek Boldog Új évet, sikerekben gazdag vadászatokat.

Érdekes ez a "nyolc napos" mentség a feledékenységre, amit éppen úgy nem értek, mint ahogy azt sem, hogy miért éppen nyolc nap a határvonal, a könnyű sérülés, vagy a súlyos sérülés között, orvosilag, de még kriminalisztikailag is. Ha a magyar népmesei hagyományokat vennénk, akkor a hetes szám lenne az igazi, heten, mint a gonoszok, hétfejű sárkány, hét törpe, hétmérföldes csizma...stb.

Ha valakit jól orrba vernek, az sem biztos, hogy éppen nyolc nap alatt fog az orra újra szelelni, de a bíróság az egyiket némi ejgye-bejnyével honorálja, a másikat meg bűntettként.

Így lett ez a formailag nekem egyáltalán nem tetsző szám ( nagy karikán, kis karika, nem valami szellemes megoldás ! )a  nyolcas, egy vízválasztó,  amin belül köszönthetünk, verekedhetünk !

Tehát BUÉK !

Az ember - mint faj - létét és fennmaradását  köszönheti két alapvető ösztönének, a faj- és a létfenntartó ösztönnek. Ha ez utóbbiba kapaszkodunk, akkor máris a vadászatnál kötünk ki, mert a létfenntartáshoz a vadászat volt az egyetlen járható út. Ha ugyanis a vadászat megteremtette a relatív jólétet - ami a kőbaltás  ősünknél egyet jelentett a jóllakottsággal - akkor már jöhetett a következő "ötlet", a kis-szőrmókok nemzése. 

Az ősöktől átmentett ösztönök, jelenleg is működnek, nyilván nem a barlanglakó törzs "etikai" normái szerint - de működnek. A civilizáció fékeket rakott az ösztönök elé, gesztusaiban elcsendesedtek a valamikor egyszerű, primitív jelzésrendszerek, amik az éhséget, vagy a vágyat fejezték ki, eléggé közérthető módon. Legalábbis a horda számára. 

Egy viszont biztosan megmaradt, a barlanglakó horda nőtagjainak képességéből,  mégpedig egy belső jelzésrendszere,működése, ami jelzi,, hogy "prédának" lett kiszemelve. Innentől kezdve a lehetőségek széles tárháza mutatkozott, hogy megússza a nem kívánt aktust, például a futás, vagy a furkósbot, esetleg a hegyes fogak, a csípés, rúgás, ordibálás !

Erről az akarom-nem akarom dologról meg egy régi vicc jut eszembe, mikor a pánikszerűen rohanó nyúltól kérdik, hogy hová rohan ilyen lélekszakadva.

-Jaj ne is kérdezzétek - így a lihegő nyúl,- tegnapelőtt is megerőszakoltak, tegnap is, meg most is oda rohanok.

 Hogy a feministák ne kövezzenek, jelentem tisztelettel, hogy nyula válogatja.

Az úgy igaz -  ahogy egy lelkes kutyás ember hirdette a TV-ben - miszerint a kutya az ember barátja, társa, segítője és nem szolgája, rabszolgája.

Nos, akkor ebből induljunk ki ! 

Ha vadászatra elviszem a barátom - jelesül a kutyám - akkor annak dolgaiért felelős vagyok. Sok év alatt, sok kutyát láttam, sokkal vadásztam, sokfélék a benyomásaim. Először az igaziakról. Egy jól nevelt kutya teszi a dolgát, figyel a gazdára, nem zavar másokat, mondhatni valóban társa a vadásznak. Csak irigykedni lehet az ilyen kettősre !

Valljuk be, ez a ritkább.

Legtöbbször a kutya "nyersen", tanulatlanul kerül vadászok közé, azzal a jelszóval, hogy majd eltanulja az öregebb kutyáktól a "kunsztot". Ilyen esetekben a gazda csak azt felejti el, hogy az alapképzést, a fegyelmet, csak tőlünk tudja a kutya megtanulni.  Sok-sok gyakorlással, türelemmel. Fárasztó ? Igen az, de nem nélkülözhető !

Ha ez elmarad, akkor hallani az ilyenféle üvöltözéseket, hogy gyere vissza, az anyád erre-arra, mert szétrúgom a se..ed ! Ez még a lightosabb módszer, de olyan is van, amikor a visszasunnyogó kutyát hatalmas rúgások érik, vagy amikor a teletakt készülékkel nyomatja a barom gazda az áramot a kutyába, még akkor is, amikor már ott reszket mellette.

Mindkét "módszerre" tudok konkrét példát, gazdának nem nevezhető neveket !

Az biztos, hogy a kutyás vadászat egy csoda, de átok is tud lenni, ha mások vadászatát zavarja, illetve azt az érzést váltja ki belőlem, hogy én rúgok a "gazdába" vagy átteszem a teletaktot a nyakára és addig rázatom, míg le nem teszi a puskáját. Örökre !

De ideges lettem a rohadt életbe !

Bajától Szeged felé haladva, a szállingózó hó, a deres táj,-  a karácsonyi képeslapokat idéző-  zúzmarás fák, bokrok látványa, egy hangulatos fácánvadászat  előjelét mutatták. De az idei december megirigyelte az április szeszélyét és a vadászat kezdetére a télt idéző reggeli idő, kora-délelőttre, tavasziasra váltott, Még a Nap is kisütött. 

A fácánokat is jókedvükben találtuk, szívesen repültek, ha meg már szárnyra kaptak, akkor nekilódultak és a távoli erdő felé menekültek. 

Bizony egyik-másik madárnak, "kocsirúdnyit" kellet elébe tartani - mint ahogy a vadfácánoknál illik. Ernő barátunknál - a terület tulajdonosánál - érzem egyedül azt, hogy semmi különbség a vadfácán és az ő általa "nevelt fácánok vadászati élménye között.

Három kutya is segítette a fácánok felhajtását, olykor nem a mi elképzelésünk szerint ugyan, de mentségükre legyen mondva, a leesett fácánok mind megkerültek, pedig egyik-másik a sűrű nádasba esett.

A vadászat után babgulyás palacsinta tetőzte az élvezeteket.

Áldott, Békés Karácsonyt kívánva váltunk el egymástól, amit ezúton  kívánok az irásaimat megtisztelő olvasóknak is ! 

Egy kora délelőtti  beszélgetésből részletek. Helyszín, egy Kecskeméthez közeli vadásztársaság, szereplők, szerénységem és vadász-baráti köröm és Józsi, meg a névtelen társa ! 

- Józsi mióta van odabent? - szólt a kérdésem, Józsi gazdájához.  "Saccperkábé" - emígy a válasz - egy órája. Ez akkor egy patthelyzet, se nyúl, se görény ! Úgy látszik, nem csak én vagyok nyűgös a náthám miatt, hanem a nyulak sem akarnak ugrani, a görény is sztrájkba lépett. Tudom, hogy a görényes vadászat türelemjáték, nem az izgágáknak  való - ebben én aránylag jó vagyok, a türelmem csak birkai mércével mérhető - de ez már nekem is kezd sok lenni. 

Áthurcolkodtunk egy másik öregi várhoz a "maradék"- még névtelen -  görénnyel, Józsit és a gazdáját az első helyen hagyva .Ebből a várból se akartak kelni a nyulak, a kis görény feje, hol az egyik, hol a másik bejáratban tűnt fel, de azonnal fordult is vissza, élvezte a dolgot. Én meg a takonytól homályos tekintettel csak bámultam magam elé, de még akkor is, amikor egy üregi elszáguldott előttem. 

Helyesebben próbálkoztam én, de hiába húztam a szegény elsütőbillentyűt annyira, hogy majdnem kiegyenesedett, a bebiztosított  puska csak nem akart elsülni. Még jóhogy !

Az üregi talán még most is röhög a bamba vadászon. Tanulság - ha van - taknyosan tessék ágyban maradni és forralt bort iszogatni.  

Igazából nem akartam a nov.3-i üregizés utáni történtekről írni, mert az már nem vadászat, hanem közlekedési baleset kategória volt .Ennek voltunk "szenvedő alanyai, három vadászbarátommal, az autóm platóján a szépen megpucolt - korábban lőtt - üregikkel és az igazi áldozattal, a terepjárómmal. Röviden, a történet, egy autós - fékezés néllkü - belehajtott az autómba, a sajátját ripityára törve, az enyémet "gazdasági totálkárra". Persze a lényeg azért, hogy mindenki egyben maradt, Azt mondta, hogy beszélgetett, nem figyelt!  Remek !

Nos, ennek a történetnek a következménye az lett, hogy a legközelebbi fácánozásnál, inkább az autóban ücsörögtem és a számomra szokatlan leállós szerepet vállaltam, mert az egyik lábam nagyot kapott a balesetben. Illetve a derekam is "bemacskásodott", aminek az lett az eredménye, hogy két kakasról is lemaradtam, mert nem tudtam jól ráfordulni a lövésre, derékból. Még szerencse, hogy a mellettem álló Gábor "kisegített". 

A harmadik kakas már nem  oldalra elmenő volt, hanem előre menekülő, "akinél" végre megtört a jég és sikerült meglőnöm. Végre !

A test hamarabb gyógyul, mint ahogy a biztosító malmai őrölnek de az már most látszik, hogy nem lesz olcsó mulatság. 

Mindez egy figyelmetlen, felelőtlen autós miatt, aki még annyit sem tett meg, hogy felhívjon, esetleg érdeklődjön, hogy mi történt velünk. Esetleg egy elnézést rebeghetett volna ez a talpig becsületes ember. De csak talpig, onnan felfelé már egy sz.r  alak ! 

Ebben a hektikus időjárásban, a vadászatok tervezésének tartozéka a meterológiai előrejelzések böngészése. A "szokásos" csütörtök helyett is ezért hoztuk egy nappal előbbre a fácánozást - ennek a napnak is a délelőttjére - mert délutántól esőt, havat, szóval minden olyat  jósoltak, amitől elmehet az ember kedve a sárdagasztástól.

Pedig ugye, mekkora önbizalommal hirdetjük, hogy a vadászathoz, csak alkalmas, vagy rendkívül alkalmas idő létezik. A fene sem tudja, de amióta az idő egy kissé elszállt a fejem fölött, nálam már más mondás járja, miszerint nincs az a gyémántokkal kirakott jószág, aminek kedvéért ronggyá áztatom magam. 

 Reggelente - a szokásos helyen - az öreg, nyugdíjas  vadászmester háza előtt van a találkozó, aki jöttünkkor, azonnal ballagott ki üdvözölni bennünket, évek óta, mondhatni tradicionálisan -  papucsban -  bármilyen hideg is volt ! Hozzátartozott a reggeli rituáléhoz ! Mindig vidám, mosolygós ember volt, nagyon szerethető.  Ezen a reggelen a háza kapuján  egy fekete keretes papírt lebegtetett a szél - öreg barátunk gyászjelentését.

 A vadászat jó volt, a fácánok szépen repültek, de az "öreg papucsos" halála árnyékot vetett a napomra. 

Jó vadászatot, az égi vadászmezőkön !

Jött a hír, szegény Stadler falujából ( lehet, hogy annál nagyobb ), sok a gerle, de a parlagit is lehet aprítani, mert szétszedik a szépen nádazott istállótetőket.

Mit sem ér a vadászat kulinális élvezkedés nélkül - ezért a" forgatókönyv" úgy nézett ki, hogy a napunk az Solti 51-es vendéglőben indult, lángosozás formájában. Ha lángos bajnokság lenne, ez a hely dobogós helyen végezne. Könnyű, habos, jól átsütött, sok foghagymával, amitől az ízek tobzódnak a szájban.

A parlagi galambok hamar kitanulták a trükköt - amivel jól kicseleztek bennünket - nagyon magasan érkeztek, azután egy bukófordulóval berepültek az istállókba. M i meg éppen olyan bamba képet vágtunk, mint a békésen kérődző tehenek  !A vadőr hozta a hírt, hogy a gerlék egy szőlészetben lepik a tőkéket, szinte érthetetlen okból. Gyorsan kiderült, hogy a maradvány szőlőfürtökből csemegéztek, egészen addig, míg meg nem jelentünk. Ekkor huss és volt gerle, nincs gerle !

Nem sokkal tovább tartott a vadászatunk, míg ezeket a sorokat lekopogtattam. Erre mondják, hogy felejthető !

De az Akasztói csárdában megevett halászlé, már a felejthetetlen kategória volt. 

 Összegezve, két remek étkezés közé egy gyenge vadászat szorult. 

Ilyen is van, ilyen kedve volt Dianának.

Kedves Péter barátom!

Levelezni másképpen is lehet, mint egy blogon, de most kivételt teszek. Egyrészről mert ezt kérted, másrészről pedig két vadász ember főzőcskézős eszmecseréje már túllép a magán ügy korlátain. Mondhatni közügy - de akár közröhej is lehet. Az előzmény ugye az volt, hogy legutóbbi beszélgetésünkkor hamar végeztünk a" hogy és mint vagytok" sablonokkal és a lényegre, azaz a főzésre tértünk. Zárójelben és némi nosztalgiával említem, korábban ( húsz éve) nem pontosan ez volt a beszélgetésünk forgatókönyve.

Tehát íme a dagadó töltelékének receptje ! Miután a szép dagadót egy hosszú késsel felszúrtad és a vérző ujjadat kötéssel borítottad, hozzálátsz a töltelékhez. Egy csirkének a máját a kés élével kásává kapirgálod, amit ha jól csinálsz, éppen olyan állagú lesz, mint a legelő tehénből kikívánkozó előző napi miegymás. Egy fej hagymát a szemedből patakzó könnyek fátyolán át vágod apró darabkákra, egy serpenyőbe sodrod és némi zsiradékon ( nem olajon ) fonnyasztani kezded. Amikor a hagyma éppen olyan üveges lesz, mint a tekinteted, fokhagymát is raksz bele. Ilyenkor már a konyhádat a bizakodás illata lengi be - miszerint valami ehető készül. Ekkor belesodrod a májat is és fakanállal addig kergeted a serpenyőben, míg színét nem veszti - hullaszínűvé fakul.A serpenyőből kiugráló májdarabkákat egy ügyes mozdulttal pöcköld vissza - persze, ha nem látja senki. Egy kis sót ne felejts rátenni. 

Egy tálkában beáztatsz minimum két zsemlét, amit a kötényedbe törölt kezeiddel addig sanyargatsz ,amíg a tejet ki nem préseled belőle. Azután a két termékből egyet csinálsz és az alábbiakat rakod belé. Egy főtt tojást miszklikre aprítva, egy nyers tojást, petrezselyem zöldjét ( sokat) és némi morzsát, hogy az állaga olyan félkemény legyen, ami a mi korunkban nem szorul magyarázatra.

A dagadó belsejét sózod, borsozod, megtömöd, összetűzöd, vagy varrod, a jóképű tepsibe zsírt teszel, meg egy bögre vizet és még  akármiket ( krumpli, hagyma) beborítod és irány a sütő. Sok fokon, sok percig sütöd, félúton kihúzod, locsolgatod és kész.

Jó étvágyat !

Jó két évvel ezelőtt - amikor éppen ezen a területen kinigliztünk ( üregi)  - már dicsérő szavakat zengtem a vadászgörényekről.. Ha valaki nem rest és "visszalapoz" a bejegyzéseimben, akkor ezt "Lukinyúl" címmel megtalálja, ha igen, akkor sem sokat veszít, mert ma sem tudok többet, jobbat írni róluk, mint ahogy anno tettem.  

Szívből sajnálom, hogy ezt a kis helyes, de vérmes állatkát jelzőként vette át az argó, mégpedig "büdös görény" alakban - ami inkább emberi jellemet jelent, mint  szagot. Van szaga a görénynek? Van hát, de kinek nincs. Először is a bundája enyhe pézsma illatot áraszt - ez akár kellemes is lehet. Ezen kívül van egy bűzmirigye, ami az ivarzásával függ össze, ő így udvarol. Semmivel nem rosszabb, mint egy hatalmas, agresszív  kölni- felhőben úszó "csatakanca" szaga. A hasznosságuk különbségéről nem is beszélve. 

Ami viszont kétségtelen, hogy az üregizéshez türelem kell. A nyúlvárakban a járatok akár száz méter hosszúak is lehetnek, több szintesek, szövevényesek, amiben a görény akár félnapokat is eltölthet, de közben ugrasztja a nyulakat - a vadászok nagy örömére. A vadászatnak akkor van vége, ha elég üregi van már a terítéken, de igazából csak amikor a fáradt kis görény is előjön a járatokból.

A kutyás vadászat után, illetve mellett, az egyik legkedvesebb vadászati formának tartom.

Egy vadászterület vadeltartó képessége több tényezőből állhat össze. Ennek egy része, természeti adottságoktól, másrészt az ember jótékony vagy káros jelenlététől, beavatkozásától függ. Ezek csak elnagyolt "okosságok" az ökológia ennél sokkal bonyolultabb - de most nem ezt akarom kifejteni. 

A legutóbbi vadászatunk kudarca megkívánta ezt a bevezetést. Egy olyan társaságnál vadásztunk fácánra, ahol az előző években - egy nagyon szorgalmas és hozzáértő hívatásos vadász  - vitte a hátán" a fácánnevelést, az etetést, a dúvadak gyérítését, stb  Volt is vadbőség, élvezetesek voltak a vadászatok, de ennél több, eredményesek is.

Nos, ebből mára semmi sem lett, a vadőr távozásával  - az egyébként jó adottságú terület - gyengélkedni kezdett, ugyanis a mai körülmények között nem lehet "csak" a Jóistenre bízni a fácánnevelést. Szomorú, ha egy fél napos "menetelés" után, csak egyetlen kakas árválkodik a terítéken. 

Innen nem messze viszont azt láttuk, hogy az emberi gondoskodás eredményeképpen a korábban majdnem teljesen kipusztult üregi nyúl populáció milyen szépen felszaporodott.  A nyulak kiváló kondícióban vannak, ráadásul egyre nagyobb olyan területet hódítanak meg, ami semmi másra nem alkalmas. Így színesítik a vadászati lehetőségeket, a károkozásuk határain belül. 

 Ennek a napnak a történéseit Diana felügyelte, mert a sikeres üregizés után, egy  balesetet is sikeresen  túléltünk.

Az Ásotthalmi homok úgy elitta az előző napok rengeteg esőjét, hogy a csizmámról már szárazon pergett le. Csalós dolog a homokban gyaloglás, mert, a süppedős talaj hamar felőrli a kezdeti lendületet.

Az első hajtásban egy vadföld mellett bandukoltam, amiben a lábon hagyott napraforgó alig félméteresre satnyult, a fácánok nagy örömére, mert nem kellett nekik "pipiskedni", hogy a tányérokat megdézsmálják.

Mellettem egy öreg vizsla kajtatott, aki az évek száma és a rárakódott kilók miatt, már nem rohangált előre, mint tíz évvel korábban. Így volt az igazi, mert éppen a puskacsövem elé keltette a kakast. Mindig örömmel, sőt boldogsággal tölt el az első kakas elejtése, - pedig sokat lőttem már életemben -  de ennek jelzés értéke van. Először is, hogy újra megélhettem egy vadászévet, a másik, hogy nem sokat kopott a lőtudomány tavaly óta. 

Sorra másra hajtottunk a kisebb-nagyobb nádasokat, majdnem mindegyikben volt is madár, így nem csoda, ha másfél óra alatt, már tizenöt kakas lógott a terepjáró oldalán.

Hárman voltunk, a tizenötben a három - ha nem csalódok - éppen osztható módon van meg, ami terítéknek éppen elég, otthonra meg majdnem sok.  A kilométer egy kicsit kevés volt, többhöz vagyunk szokva. 

Sosem rosszabb szezonkezdetet ! 

Az útleírásos bejegyzéseim hatására úgy lekonyult a napi olvasottságot mutató grafikonom, mint hideg vízre a nagy hevületű vállalkozókedv. Pedig még lett volna mit mondanom Pisáról, a valóban ferde toronyról, a keresztelő templomról és a sírkertről, de a helyzet az, hogy ezekről nem olvasni kell, hanem látni őket.

De nem hagyhatom ki az élmények közül Sienát sem, ezt az igazi középkori várost, amiről ha máskor nem,akkor a Tv híradásokból, az évente megrendezésre kerülő lovasversenyről láthatunk képeket. Lehet, hogy a mi Lovasvágtánk megálmodója  - Geszti Péter - is innen kapta az ötletet.

San Gimignano a tornyok városa - 13 bástyájával  -  az akkori kor vetélkedésének a szimbóluma. Egymásra licitálva emeltek egyre nagyobb tornyokat a jómódú családok, ahogy a mai kor építi egyre magasabbra a felhőkarcolókat. Gasztronómiai élmény is adódik a városka főterén, mégpedig egy fagylaltozó formájában. A világ legjobb fagylaltját árulják itt. 

Ennyit az utakról, most vissza a vadászathoz. Aktuálisan a tegnaphoz. Öt órakor még semmi baja nem volt az időjárásnak, kissé borongósan, de szárazon telt a délután. Éppen addig, míg fel nem ültem a lesre. A semmiből támadt, mondhatni orvul a szél és az eső. Pedig, éppen a lesem mellet zörgött a bika, nem tudván eldönteni, kilépjen-e erre a barátságtalan szélre, esőre, vagy sem.

Több esze volt mint nekem, maradt a sűrűben. 

Hogy miképpen fogom összefésülni a vadászos történeteket, a Firenzei Uffizi képtár látogatásával, még nem tudom, talán a végére kiderül. Kaptam egyszer egy haragos kommentet, amiben -  állítólag - áthallásos volt az írásom, mert az erdei állatok tanácskozását, a jelenlegi közélethez és annak szereplőihez hasonlítottam. Pedig ez egy állatmese volt, "állati" szereplőkkel - szóval a blogomba passzoló. Meg igaz is !

Nos, akkor kezdeném azzal, hogy a Firenzébe érkező buszok, csak valahol a külvárosban parkolhatnak, innen a belváros - erős gyalogtempóban is - két és fél óra. Ez az ütem, a fácánvadászatok hajtósorának a tempója - ebben bőven van részem - nyögvenyelősen erőltetve a párhuzamosságot, ez az első közös pont a városnézés és a vadászat között. 

A második a türelem, ami kell a vadászathoz, de az Uffizi előtti hosszan kígyózó sorban álláshoz is nélkülözhetetlen. Hiába az előzetes jegyfoglalás, a belépéskor röntgenkontroll, személyes motozás, stb, szóval nem egyszerű a bejutás. 

De a "zsákmány", a látvány, mindenért kárpótol, annak ellenére, hogy a híres-neves képek előtt több sorban állnak a turisták, még szerencse, hogy nagy részük vágott szemű és kisebb mint másfél méter. 

Egy művészettörténész volt a "felvezető vadász", aki a reneszánsz nagy festőire koncentrált, élén Botticellivel. Csak három csodát említek a sokkoló szépségek közül, A Tavaszt, a Venusz születését és az Angyali üdvözletet. 

Az Angyali üdvözletnél nyert számomra képi értelmet a Miatyánk egyik sora, " áldott vagy te az asszonyok között".

A vadász dicsősége a trófea, ezen a napon az én "trófeáim" ezek  a kép lettek..

Ugye, hogy valahogy mégis összegyúrtam a kettőt!

Korunk járványa, mentális "szennyeződése" a turizmus. Félreértések elkerülése végett mondom, hogy az igénytelen turizmusról beszélek, amikor nem az érdeklődés hajt valakit, valakiket, hanem a programpontok kipipálása, itt is voltam, szaladjunk, ott is voltam, hajrá tovább, gyorsan egy szelfit, ami ugye abból áll, hogy háttal kell állni a látványnak, amitől az, háttéré válik, mert elől vigyorog a hülye turista, saját magára.

Az olasz városok élhetetlenné váltak, a helybéliek türelme fogytán - mondjuk ki, jogosan. Olyan rétege is megjelent a turistáknak, akik - finoman szólva - sem ütik meg az elvárható viselkedési minimumot, agresszívak, tolakodóak, szemtelenek. 

A Firenzei dóm előtt állva, valami olyan döbbenttel vegyes csodát éreztem, amit még sosem. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ezt a monumentális szépséget emberkéz alkotta. Ha Isten alkotta volna, akkor is fő műve lehetne. Nemhiába lett rosszul Stendhal, amikor először meglátta. Én is közel voltam hozzá!  De nem így a keleti kisemberkék sokasága, akik egy gyors szelfi után, már rohantak is tovább. Semmi döbbenet, semmi csodálat. 

Az olasz városok utcáin pedig olykor égzengés és földrengés  keveredésének hangja dübörög végig -  a holtakat is életre keltve - amikor mondjuk ötven turista a guruló bőröndjével végigszáguld egy macskaköves utcán. 

Minden tiszteletem az olaszoké, hogy tűrik mindezt. Tudják ugyan, hogy a turizmus hozza a bevételt, de ez még nem menti a turistát a normális viselkedéstől. 

Az Uffizi képtárról majd legközelebb !

 A csillagtalan, borús eget az ajtóban állva, az interneten pedig a radarképet nézegettem felváltva, így hamar elszaladt az éjszaka, a három órára állított vekkert, már egy órával korábban lekapcsoltam. A beígért nagy eső, csak csepergés lett, ami ugye passzolt a vadász mondáshoz, miszerint vadászatra csak alkalmas, vagy nagyon alkalmas idő létezik.

Az lesig vezető utat, lámpa nélkül tettem meg, a két erdő közti réten nem lehetett az utat eltéveszteni, meg már számtalanszor jártam itt. Amikor elhelyezkedtem a lesen, kb, fél öt lehetett.  Kicsit kavargott a szél, ami miatt a pipám beüzemelését elhalasztottam, de mindjárt kiderül, hogy jól tettem. Két bika bőgését hozta felém a kavargó szél, egy erősebb hangúét a "hátam mögül " és gyengébbet a szemközti erdős oldalból. Gondoltam "bejelentkezek" és a bőgőkürtömmel elfújtam egy strófát a kötekedni akaró bika hangból, hátha valamelyik szépfiúból valami féltékenységi rohamot váltok ki.

Váratlan fordulatként a les mögötti szórón, három disznó jelent meg, de a sötétben csak a kontúrjukat láttam, lövésről szó sem lehetett. Én még "hagyományörző" módon vadászok, azaz semmiféle technikai berendezést nem használok - jelszavam -  győzzön a jobbik. Ebben a z esetben a disznók győztek, de igazából nem is miattuk jöttem.

Lassan pirkadt, a rétet borító hideg pára, lassú ringással az erdő fölé táncolt, amikor a szemközti erdő bokrai közül egy bika "tolta ki magát", óvatosan körülnézet, majd az agancsával kezdte vakarni az oldalát, talán egy korán kelő szarvaslégy csíphette. Ekkor már a hajszálkereszt az oldalán volt. Láttam, hogy ez a bika nem a "nagy bika" de vallom én is - mint Széchenyi,-  hogy a trófeát nem a mérete, hanem a hozzá fűződő élmény teszi maradandóvá.

A lövés után a bika "halálvágtája" éppen az erdő szélénél ért véget, láttam, hogy elfekszik, tudtam, hogy ő már az enyém. Ekkor már kiérdemeltem a pipát, de nem volt egyszerű remegő kézzel a számba passzítani a csutoráját. Nincs mese, ezt hívják vadászláznak. Vallom, ha már ezt nem érzi egy vadász, akkor, hagyja abba. Vagy el se kezdje !

A fekete felhők közül kikandikált a kelő Nap, egy közeli tarló szinte izzani kezdett a fényben, a látóhatáron pedig egy szivárvány fénye kezdett ragyogni. 

Ilyen csodálatos ravatalt megérdemelt ez a bika. Nem szégyen, ettől a szépségtől és az örömmel keveredő gyász érzésétől, vadászlelkem mélyen megrendült. 

Köszönöm Istenem !

Viccesen hangzik napjainkban az a mondás, miszerint vadászni éhgyomorral kell kimenni, mert a zsákmányszerzésnek a korgó gyomor  a motivációja. Fényévnyi lett a távolság, a vadászó őseink indítéka és a mai, hőkamerás, infratávcsőves gyilkológépek között.

De a vadászat utáni kellemes vacsora, némi jóféle borral leöblítve, bizony jótékonyan koronázza a vadászat élményét, ellentétben azokkal, akik a vadászat után - sokszor a terítéket sem megvárva - elrohannak.   Nos, ezen a napon pontosan úgy történt minden, ahogy "illik ". A gerlézés is úgy sikerült, ahogy régóta vágytuk, Délután kettőtől kezdtek a madarak húzni és  ötkor - amikor el kellett jönnünk -  még javában repkedtek. Sokat mond a gerlék mennyiségéről, hogy négy doboz lőszert küldtem föl rájuk. 

Még maradhattunk volna, de egy borászatnál volt időpontunk, vacsorára, borkóstolóra. De nem ám akármilyen pincészetben vendégeskedtünk, hanem a tavalyi évben az  "év borászánál".  A kemencében sült csülök, a csodaszép borok bemutatása, a házigazda kedvessége - aki nem mellesleg vadász ember is - a jól sikerült gerlézéssel együtt, egy csodálatos, emlékezetes napot eredményezett.

Szerencsés ember vagyok ! 

Jobban készültem erre a napra, mint peches szűz lány a nászéjszakára - hogy ennél a hasonlatnál maradjak, - a vadászatunkban élvezet nem volt, csak szenvedés. A radarkép estétől mutatott zivatarfelhőket, de addig lett volna jó három óránk, hogy a faluszéli marhalegelő mellett, egy jót gerlézzünk. Csókoltatom a meterológusokat, a három órából tíz perc lett, ami alatt a feketeség körülölelt bennünket és mintha dézsából öntötték volna, úgy esett. .Éppen két napig !

A tegnapi nap, az előző rehabilitációja lett volna, illetve nekem lett is. Végre egyszer megtaláltam a jó helyet, ahol a gerlék a faluból a szotyira húztak ki, nem nagy tömegben, de folyamatosan. Soha rosszabb vadászatot ! 

A vadászat után, a Baracskai halászcsárdában olyan finom  halászlét kaptunk, aminél a szép emlékű Sobri Jóska sem főzött sokkal jobbakat. 

Ez a nap így lett kerek és egész !

A pecálásban is az a jó és izgalmas, ha nem "mű" körülmények között tesszük, mint amit a horgásztavak jó része nyújtani tud , ahol már a szórakoztatás előbbre való, mint a csendes ücsörgés.  Azért írtam, hogy pecában is, mert a vadászatok jó része ebbe az irányba tart. Nevelt fácán, nevelt kacsa, vadaskerti vadászatok, stb. 

Az a horgásztó, ahová ezen a kora reggelen letelepedtem - még nem lett agyon civilizálva, semmi büfé, játszótér, asztalokkal székekkel kialakított horgászhely,  itt még nem divat az állandóan csipogó kapásjelző sem.  A tó egyik felén lehet horgász állást találni, a szemközti oldal sűrű nádas. A meder tele van akadókkal, ezt az első három dobásom beszakadása igazolja. 

De addíg, amíg a beszakadásig eljutottam, történt valami. Ismeretlen helyen azt szoktam csinálni, hogy csendben leülök a víz szélén és figyelem a halmozgásra utaló jeleket. Fürdik-e a ponty, buborékok törnek-e föl, mert túrja az iszapot, stb.

Ebbe a csendes szemlélődésembe harsant bele a szemközti nádasból egy bika érces hangja. Bevallom elfelejtkeztem arról hogy mivégre is ülök itt, feltolultak bennem az emlékek, amikor tavaly még a saját területemen hallgathattam a bikák bőgését. Most pedig kamerák figyelik őket a vadászatukat pedig hőkamerák és éjjellátók teszik egyoldalúvá.

A tó neve, ahol mindez történt - elárulom - Három kívánság horgásztó - volt, amit én úgy értelmeztem, hogy az első kifogott pontyomtól azonnal kérhettem egyet, de nem visszadobva, hanem a szákba téve, hogy számon lehessen kérni rajta a teljesítést.

Nos, a kívánságom nem másra vonatkozott, mint azok nadrágjának bebarnulására - akik most éppen a bikákat hőkamerázzák !

A hely kettős élményt adott - mondhatni úgy, ahogy az instant kávékra írják, hogy kettő az egyben.Egy szarvasbőgés és két szép ponty lett a nap hozadéka.