A rohadt életbe - így a csiga.

Már három éve árt akarok menni az út tulsó oldalára, nagynehezen eljutok fél méterre, de jószívű emberek állandóan visszatesznek oda, ahonnan elindultam. 

Mi a tanulság? A jó oldalra kell születni ! 

Így lesznek az emberekből - ab ovó -  gazdagok, vagy szegények, feketék, vagy fehérek, szépek, vagy csúnyák, stb. Ki, melyik "oldalra" született. De élni is tudni kell az élet által felkínált lehetőséggel, mint ahogy a székely családok teszik. Isten édenkertjébe születtek, de kemény munkával ezt meg is hálálják.

Csíkszereda városközpontját a híres hírhedt rezsim modernizálta, a bérkaszárnyák földszintjén bankok és hívatalok sorjáznak. Egy ultramodern ( rettenetes) templom képe zárja az utca végét.Itt lehet parkolni - szóljon a város mentségére, - túristacsalogató áron. Ha jól emlékszem 3,5 RON/ nap. A városnak mégsem ez az igazi központja, hiába erőltették, hanem a régi városrész, macskaköves utcájával, kerthelyiségekkel, boltokkal, szobrokkal, stb. A színes forgatagba sok kéregető cigány is vegyül, nagyon nehéz lerázni őket.

Csíkszeredáról Csiksomlyóra könnyen el lehet találni, hiszen a két helység - gyakorlatilag -  össze van nőve. Bizony nagyon látszott a pünkösdi búcsú nyoma, rengeteg szemetet sodort az erős szél, a csodálatos nyeregben pegig a "tojtoj" vécék harsány kék színe virított. Azért monjuk meg őszintén, három hét alatt el lehett volna takarítani a sok szemetet. A hűvös idő, a csepergő esővel - számunkra- "jót tett" a helynek, elmaradtak a túristák, a kegytemplom is szinte üres volt. A Csodatévő Szűzmáriához vezető lépcsőnél sem kellett várni, szerencsére...!

Ezen a napon még Gyimesbükkbe, az ezeréves határhoz is elmentünk,de erről majd legközelebb...! 

Zetelaka - Székelyföld közepe - azért választottuk uticélnak, ( már másodszor) mert innen lehet legkönnyebben elérni  - Segesvártól kezdve, a Gyilkos tóig,- a lényeges látnivalókat. No meg Zetelakához családi kötődés is fűz, aminek emlékét a templomkertben egy szép szobor őriz.

Két év alatt Zetelaka sokat fejlődött, a főutca kavicsos, gödrös, alig járható volt, most sima aszfalt fedi, sok az új ház, pezseg az élet. A fiatalok sem mennek el máshová, így már 6000-es lélekszámú a falu, vagy nem is tudom mi már, mert nálunk ilyenkor az "urizálás" és az előnyösebb állami besorolás várost farag egy ekkora településből, szóval nem sorvadt el, mint pl. az én falum, ami valamikor fénykorában éppen ekkora lélekszámú volt, mint Zetelaka. Most alig több kétezernél. Mi a titkuk - kérdeztem őket. Két fontos dolog. Az egyik, hogy van munkalehetőség, de ami még ennél is fontosabb, szeretnek is, akarnak is és tudnak is dolgozni az emberek. Bármit, ott nem szégyen az állattartás, tehenek, birkák, lovak szinte minen háznál. Sok embernek ad munkát az erdő, a mezőgazdaság, szinte mindenkinek van saját földje, azt műveli. Ettől olyan bájosan vegyes az esti utcakép, amikor a hazatérő tehenek között a legújabb Audik, vagy leharcolt Dáciák kanyarognak, a szénaszállító szekereket meg a fűnyírónál alig nagyobb NDK-ból leselejtezett traktorok kerülgetik. Reggel hétkor beindul az élet, mindenki megy munkába, este pedig a kis háztájiban folytatják, napnyugtáig. Cigánykérdés nincs, éppen úgy dolgoznak, mint a magyarok, ugyanis nem segélyekből élnek. Nagyobb városokban már más a helyzet, sokan koldulnak közülük, de ha jön a rendőr, gyorsan lelépnek.

Még egy fontos. A fiatalok gyermekvállalási "kedve" jól látható, sok a gyermek, Zetelakának  gimnáziuma is van. Nem kell aggódni, hogy Székelyföldön elfogy a magyar. Attól jobban kéne, hogy magyarhonban fogy el a magyar.

A spekuláció szó eredeti jelentése az, hogy magvas, okos gondolatokat vet fel valaki, ami további eszmefuttatásokat ébreszt. De ez a cselekvést jelentő szó, főnévvé vált, lett belőle a tőzsdék pénzlovagjainak, a spekulánsoknak foglakozása. Kire és mire is spekulálnak ezek az emberek. Először is maguk gyors meggazdagodására, másodszor pedig más emberek, de akár országok gazdaságának a tönkretételére is, amiből persze óriási hasznot húznak.

Ne menjünk messzire, egyik "hazánkfia" is majdnem leszkanderozta a legnagyobb magyar bankot, mert neki ebből haszna származott volna. Gazdasági válságok, eladósodott államkincstárak, elszegényedő emberek, egekbe emelkedő üzemanyagárak stb. maradnak a spekulánsok furfangja nyomán. Csillogó bankok takarják ezeket a - majdnem azt mondtam, hogy bűnözőket - akiknek semmi nem szent, csak a pénz - és ha kell, a saját országukat is padlóra küldik.

Üldözik a korrupcióval gyanúsakat, üldözik a fehérgalléros bűnözőket, mindenkit üldöznek, csak a nagy vagyon miatt már a kis lúdtalpas hatóság által el nem érhető spekulánsokat nem. A legújabb hír, hogy az olasz gazdaság megingott, de erre a spekulánsok is rátettek egy lapáttal. Már indultak is a valuta árfolyamok minden irányba, ahogy éppen a spekulánsoknak jó. Mi meg - "áldásos" tevékenységük miatt - nem tudjuk fizetni a havi részleteket. Csak csendben kérdem, nem lehetne ezeknek az ügyeskedőknek is a farkára ( bocsánat, sarkát akartam írni, de így sem rossz.) lépni?

 Mottó:

"Ki tudja merre, merre visz a végzet

 Göröngyös úton, sötét éjjelen.

Vezesd még egyszer győzelemre néped,

Csaba királyfi csillag ösvényén."

Előző bejegyzésem utolsó mondatával folytatnám, hátha tanúlságos olyan valakinek, aki most készül Székelyföldre.( nem Romániába, ahogy sokan mondják)

Innen, Baranyából, csak a határig eljutni is elég macerás. Vagy Ártándnál, vagy Méhkeréknél lehet átlépni a határt. Ártánd az ismertebb, de a nehezebben megközelíthetőbb. Méhkerék - ahol teherautók, buszok nem mehetnek át - olyan "egybódés" határállomás, két perces átjutással. De ami a lényege és az előnye, hogy a másik útvonallal ellentétben, Szegedig szinte nyilegyenes út vezet, ahol az autósnak nem is a távolság a gyötrő, hanem az unalom. Nem mellékesen - a Román oldallal ellentétben, ahol szinte minden faluszélén egy trafipax lapul - itt még lehetőségük sincs elbújni a "pénznyelő automatáknak". Összehasonlítottam a két utvonalat, Ártándnál mentem át és Méhkeréknél jöttem vissza.

Zetelakától - Székelyföld közepe - az országhatárig, négy és fél órás az út, mert falu falut ér, ahol két dolgot nagyon be kell tartani. Az egyik az 50 km-es "sebesség", a másik a zárovonal átlépése. Abból pedig bőven van, szinte egy összefüggő csík kilométereken át és éber rendőrszemek őrzik, azonnal büntetnek. Lovas szekerek baktatnak komótosan, öreg traktorok pöfögnek csigalassúsággal - de előzni nem szabad, ha ott a csík.

Zetelakán azt mondják, hogy a lakosság 99%-a magyar, az egy százalék meg rendőr. A  román rendőrtől meg túl sok megértésre ne számítsunk.

De minden gyötrődést, minden nehézséget feledtet Székelyföld, ahol azt érzem, hogy hazaértem, ha egy kicsit zötykölősebb is az  út, mint a Székely himnusz-ban a  "csillag ösvény"

Nem könnyű az átállás. Reggel  még - a hegyekből alászálló szél és a Küküllő patak hideg vize miatti - 16 fokban pakoltam a cuccaimat ( reménytelenül) az autóba, hogy délben még egy búcsúpillantást vessek Erdélyre a Királyhágóról, hogy délután négy órára belefussak az itteni 38  fokos agylágyító kánikulába. Szóval ezért sem volt könnyű, meg az elválás miatt sem. András atya kacagása még itt van a fülemben, ízes székely harsánysága hazáig elkisért. 

Harmadszorra járok Székelyföldön, szinte mindíg ugyanazon az útvonalon. Az építészeti és emberi értékeket gyűjtöm, tehát sokat nézgelődök és még többet beszélgetek az ottaniakkal. De úgy általábam is szóba elegyedek mindenkivel és milyen igazam van. Nagyon sokat kapok az ilyen "alkalmi" beszélgetésektől. 

Most csak ennyit - bevezetőül - ha majd kipihentem a 12 órás utat - folytatom.  

Hűvös szél lopakodott ki az erdőből, a július elsejét mutató naptár ellenére őszies hangulatot árasztva. Az erdő sarkán álló leshez egy lucernatábla haragos zöldje és egy érett búzatábla aranyos sárgája fut össze, ideális hely az őzeknek. Őzbakra várok, ahogy fogy a világosság - egyre kevesebb reménnyel. Távolabb, egy suta csipegeti a lucernát, távcsövezgetem - így jobban telik az idő.

Már az indulás gondolatával foglalkozom, amikor egy bak lép ki az erdőből és szobormereven irányomba néz. Biztos vagyok benne, hogy nem lát, de valami veszélyt érezhet. Nem sokat kell bírálnom, szabadszemmel is jól látszik, hogy ághiányos selejt bak. Pont nekem való.

Mint a lassítottr filmeken - emelem a fegyvert, a hajszálkeresztet az oldalára helyezem és az ujjmat a billentyűhöz érintem. Ezekben a pillanatokban sosem érzek izgalmat, azaz vadászlázat, sajnálom is azokat, akik "szétremegik" a lövésüket, nekem a lövés után lesz egy kicsit remegős a kezem, akkor szabadul fel a sok adrenalin. Ilyenkor a pipa csutorája is kocol a fogaim között.

Jeles baklövés a mai, kettős okból. A sokat várt "hatésfelesem" most debütált - remekül - a másik pedig, hogy holnap lesz a születésnapom. Hálás szívvel köszönöm Dianának, hogy egy ilyen szép estével ajándékozott meg. 

"A várakozás a lélek vesszőfutása"- szól a mondás. Ha valakit a rossz sorsa arra kényszerít, hogy a magyar egészségügyben "áldozatként" szerepeljen, saját bőrén tapasztalhatja a várakozás minden gyötrelmét. Egy ismerősöm meséli, hogy műtétre várt a fiával. Reggel hétre lettek berendelve - mint kiderült, többed magukkal. Volt, akit az egész napos várakozás után, délután hazaküldtek, hogy majd jöjjön máskor.

Álljon itt Wass Albert pár sora, a Nagyapám tanítása c. írásából. "...ha valakinek az idejét lopod, azt úgy meglopod, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozással eltelt időt semmi hatalom nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége, örökre elveszett. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha..." Idézet befejezve, de még valamit hozzátéve. Általában könnyen igérünk valamit, sorolhatnám a sok vadászati meghívást - amikből semmi sem lett - igaz, már nem is veszem komolyan ezeket. De igérünk időpontokat, lehetőségeket, mindenfélét.

Szoktam volt mondani, ne igérj semmit, mert akkor nem kell betartanod. A be nem tartott igéret legalább olyan súlyú, mint a Wass Albert által leírt késés. Aki könnyelműen igérget, az a késést sem veszi komolyan, mert a két jellemvonás rokon.

Magamat egy latin mondással nyugtatom: Fide, sed cui, vide.( Bízzál, de nézd kiben.)

Ötven év. Még kimondani is sok. Fél évszázad - hogy ijesztőbb legyen. Ötven éves érettségi találkozóm volt - szombaton. A 27-es osztálylétszámból, már tízen eltávoztak. Tanárainkat is csak a róluk szóló anekdótákkal "keltettük életre", Csutka, Vendi bácsi, Dönci bácsi és a többiek. Szerencsés generáció voltunk, mert olyan tudós tanárok palléroztak bennünket,tanítottak emberségre,tisztességre, akik politikai megbízhatatlanságuk miatt kerültek az egyetemi katedráról  a mi gimnáziumunk pulpitusára..  Csanád Vili bácsi - a latin tanárunk -"egyenesen" a Recski internáló-táborból érkezett. "Bűne" az volt, hogy a piaristáknál érettségizett. Hatvanas éveket írtunk - hogy elképzelhető legyen a politikai helyzet. 

Reál osztály lévén - szinte borítékolható volt, hogy sokan mennek műszaki pályára. Így is történt, mérnökök, repülős tisztek, közgazdászok, stb " képződtek", folytatták a matematika nyújtotta alapokat. Aki nem végzett egyetemet, az is inkább műszaki vonalon boldogult. Jómagam egy kicsit kakukktojás lettem, mert elsodródtam a humán érdeklődés felé - az orvoslás sem túlzottan reál beállítottságot igényel - de az "eltérülésemről" egy remek tanár "tehetett", a Pásztor tanár úr, a halk szavú biológus. 

Majd folytatom...! Most kialszom magam és belefogok a második ötvenbe.

Voltam Olaszban.  Csak úgy, "elugrottam", egyet horgásztam és vissza. Ezt a "olaszban voltam" szöveget, mi Dél-baranyaiak jól értjük - nem félreértjük -  és tudjuk hogy ez a hangzatos nevű falu, Pécs felé, Belvárdgyula szomszédságában van, szelíd dombok közé ékelődve. Egy duzzasztott patak által létrehozott mesterséges tavacska  a horgásztó, amit a mai napon kipróbáltam. 

Rendkívül kultúrált környezet, idilli táj, egy mesterséges kis szigetecske és rengeteg vadkacsa adja a horgászat körítését.

Milyen érdekes és elgondolkodtató ezeknek a kacsáknak a viselkedése. Mennyire megváltoztatja az emberi beavatkozás a kacsák veleszületett óvatosságát. Az egyik tojó, alig egy-két méterre közelített és szabályosan koldulni kezdett. Valószínű rászokott az odadobott ilyen-olyan ételmaradékokra. Egyszerűbb koldulni, mint megdolgozni a betevőért. Bizony nincs ez másképpen az embereknél sem. Már második generáció nől fel úgy - mármint embereknél - hogy nem munkából, hanem segélyből él. A munkát már meg sem próbálja, leszokott róla. Mint az olaszi kacsa a bukdácsolásról.

A pálinkához való viszonyom, helyesebben iszonyom kell újraértékelni. Pálinka kóstolóra szólt egy meghívás, azt hiszem a helyét is mondhatom, a Szekszárdról Siófokra vezető út mentén, Harc községbe. Egy családi manufaktúra működik ott, igényesen, magas színvonalon.

Maga az üzem is lenyűgöző, a vörösréz üstök és a rozsdamentes acél csövekkel összekötött  tartályok, motorok, labirintusa, ahol mindent számítógép vezérel. Bizony jókora lépés nagyapám által barkácsolt "szeszgyárához" képest, igaz egy percig sem bánta az öreg, ha elkobozták a fináncok, pár nap múlva egy rossz lábasból, meg némi rézcsőből, már működött is az új. 

No és az ízek ! A valódi és nem belemagyarázott ízek, ahol a kajszi az kajszi illatú, a besztercei szilva meg egyenesen királyi ! Ha jól emlékszem, 47 féle pálinka készül ebben az üzemben, mondjuk olyan furcsaságok is, mint a répa pálinka. 

Kóstolás közben kellett igazat adnom a Magna Cum Laude együttes Pálinka Dalának, ami egy részlete így szól: "Az istenek könnycseppje gyógyír, Bánatra, örömre, Én téged fogadlak egyszer majd, Gyermekként örökbe."

Ha nem is adoptálom a pálinkát, de a véleményem revidiálom. Valóban létezik finom, fantasztikusan finom pálinka is. Nem csak a gatyaszaggató !

Nem nevesítem a helyet, ahol vadásztam, de annyit elárulhatok, hogy Baranya és Tolna megye erdei itt simulnak  egymásba, fantasztikus búvóhelyet és életteret biztosítva a vadaknak. Az alig pár aranykoronás, dimbes-dombos ekeszaggató földek még a vadkártól is súlytottak. Az ottani földtulajdonos is állítja, kár volt ezeket a földeket elvenni az erdőtől. Az erdők ölelésében meghúzódó földek sarkain lesek állnak, mivel jobban jövedelmez a vadászat, mint a mezőgazdaság.

Szerdáról csütörtökre virradó éjszakát töltöttem ott, egy olyan lesen, ami előtt egy térdig is alig érő kukorica senyvedezett. Külön szépsége volt ennek az éjszakának, a teljes Holdfogyatkozás, ami nem a vadásznak, hanem a vadaknak kedvezett. De a látvány mindenért kárpótolt ! Kilenc óra után kezdődött, szép lassan kúszott rá a Föld árnyéka a Holdra, teljes sötétséget okozva. Hallottam, hogy szarvasok váltottak ki az erdőből és a kukorica zsenge hajtását húzgálták ki - olyan cuppanó hanggal - amit sok helyen furulyázásnak nevez a vadásznyelv. Hogy valamit lássak is, ahhoz ki kellett várni a Holdfogyatkozást. A vadásztársak is így döntöttek, nem volt értelme hazamenni és fél óra múlva újra kijönni, így az esti vadászat és a hajnali, összeért.

Különleges éjszaka volt!

A Duna gáton maradt az autó,mert annak meredek oldalán - ha esőt kapok - nem kapaszkodik vissza szegény Niva, bár nehéz helyzetben, már sokszor bizonyított. A váratlan zivatarokból, mostanában volt bőven, ezért volt jogos az óvatosság. A töltés lábától kezdődött az ártéri erdő, hatalmas nyarak, égerek és a burjánzó aljnövényzet lehelte a nehéz párát. A fűzek leveleiből folyamatosan csepegett a felszívott víz, mint egy szorgalmas kis miniszivattyúból. A nyiladékon jókora pocsolyák terpeszkedtek, tele szarvasok, vaddisznók lábnyomával. Most ugyan nem őket kerestem, hanem egy őzbakot.

Az erdő ölelésében egy alig cseperedő kis vegyes fiatalos húzódott meg, túlélve az elmúlt év kétszeri vízborítását, amiből a fácskák csúcsa sem látszott ki. A lesről jól be lehetett látni a sorok közé, de csak akkor, ha éppen szembe jött a vad, mint az a két, fiatal barkás bika, akik azután szinte egész este elszórakoztattak.

Már szürkülni kezdett, amikor észrevettem egy bakot. A tisztás túlsó felén csipegetett, csak olykor-olykor megemelve a fejét, mintha titkolná, milyen fejdísze van. Csak annyit tudtam megállapítani, hogy felemás agancs, az egyik oldakán nincs semmilyen ág. Node, messzze is volt, távolodott is, folyamatosan csak a fenekét mutatva és időközben besötétedett. No nem teljesen, mert a Hold - már félig kitelten - világított az égen árnyékot adva a fáknak, lesnek ,vadásznak - igazságosan elosztva. Lőni lehet ilyenkor, de bírálni nem, úgyhogy jobb a békesség címén, leszálltam a lesről. Majd legközelebb !

Hát ez remek ! Miközben a falusi élet szépségeiről áradozok, megállapítva, hogy a jövő utja is inkább a vidék, mint a gennyes főváros, valamelyik szakszervezet Ágnes nevű vezetője kijelenti, hogy átlát a kormány szitáján ( remek képzavar) mert nem faluról jött a hathuszassal.

Mit is gondolhat rólunk a jó beszédkészségű vörös démon. Ott a fény, a tudás, az ismeret, itt vidéken meg a mély szellemi sötétség? Valóban, a falusi ember nem ül a politikai események közelében, mondhatni a tűz körül, de éppen ezért nem is égeti meg magát. A vidéki ember gondolkodását még nem fertőzte meg a politikai közelharc, a kiméletlen adok-kapok, ugyanis amikor eljön az ideje, akkor szántani kell, meg vetni, nem csatározni. 

Volna egy javaslatom. Arra "bizonyos" vidékről érkező hathuszasra fel kellene szállnia Ágnes asszonynak és  személyesen megtapasztani a vidék véleményét, a természethez közeli életforma miatti tisztább gondolkodását, hogy ne a falu legyen az ellenpélda, amikor a saját tájékozottságát fitoktatja. 

Élhető lakóhely, nyugodt környék, jószándékú szomszédok....stb, és sorolhatnám, hogy mi kell (lene) ahhoz, hogy elmondhassam - a kálvinistáktól kölcsönvéve - "az én házam, az én váram". 

"Békés környék" - szokták mondani lakóhelyemre, ami igaz is. Szerintem a falu, tehát a kisebb és meghittebb közösség jelenti a jövőt, a gigantikus, túlzsúfólt, szennyzett levegőjű és lelkületű városokkal szemben. Mert hogy városban több a "lehetőség" - érvelnek mellette. De milyen lehetőség az, ahol az élettartam rövidebb, mint az átlag, ahol a babakocsik magasságában halálos dózisban lebeg a kipufogógáz.

Vadász sorsom, tehát a jósorsom egy olyan helyre vezérelt, ahol a látványtól még a lélegzetem is elállt. Pedig - ahogy írtam - a falusi élet minden szépségében részesülök nap, mint nap. Szóval, hogy a lényegre térjek, egy völgyben kanyargó keskeny kis útra tévedtem, olyan félére, amit úgy jellemeznék, hogy terepjáróval járható. Tölgyek és bükkök zöld baldachinja alatt vezetett az út, egészen egy kis tisztásig. A tisztás közepén egy kőből épült kis házikó fürdött a beszűrődő napfényben. A mellete futó kis patak csobogása, csilingelve kacagta, vándor, öreg vadász, pihenj le, érezzed, hogy megérkeztél.

Minden ember szivében rejlik egy  álom, egy vágy, ami lehet bármi, egy távoli bús dal, egy vers, egy naplemente, egy csillagos égbolt, egy igéző tekintet és még sorolhatnám, ami csak akkor tör elő elementárisan, ha találkozunk vele. Talán soha, talán egyszer az életben. Igen, ez az! - ujjong föl lelkünk - ezt kerestem, ezt álmodtam.

Nekem ez a házikó jelentette a megtestesült álmot. 

Négy napos hallgatásom egyik oka éppen ez a gép, amin most pötyögtetek. Leállt, elege lett mindenből, korkedvezményesen nyugdíjazta magát, mint a rendvédelmisek. Régi és érthetőbb nevükön a zsaruk.

A másik ok már nyomósabb. Egyszerűen nem értem rá, hogy írogassak. Unokám ovodája bezárt, illetve "elballagtak" a "vén diákok", hogy ősszel elkezdjék a  - Hoffmann fantázia szülte oktatásügyben - az első tétova lépéseket. Szegény gyerekek.

Node azért van miről polemizálni. A téma az utcán, illetve a porban hever : megyei vadásznapok voltak - Bikalon. Most csak röviden. A Bikali élménybirtok MELLETT, egy gidres, gödrös kopár réten, ahol a Toldi féle tikkadt szöcske nyájak is aléltan lihegtek - jelölték ki a kiállító sátrak helyét. A díszteremben éppen a díjak átadása folyt, szűk körben, egy profi színész alig hallható felkonferálásában.

A pórnép pedig az agyforraló melegben körözött a kiállító sátrak között. Még szerencse, hogy hideg sört lehetett kapni.

Nermrég  vadásszá vált kis barátom kérdezte meg tőlem, hogy mit szólok ahhoz, hogy pl.Nadler Herbert - a minden szempontból kiváló vadász, szakember és író, egyetlen nap alatt hat őzbakot is lőtt és a 200-ik után becélozta a 300-ik elejtését.

Bizony, nem könnyű a válasz. De nem csak Nadler Herbert igyekezett sokat lőni - ami nem mentség, csak megjegyzem - ugyanis rajta kívül az öszes jónevű nagy vadász is törekedett rekordmennyiségeket terítékre hozni. Híres, több ezres fácánterítékekről szólnak a leírt történetek, vagy Szechenyi több százas Hortobágyi libalövése is megborzongatja a lelkiviágunkat. Mai szemlélettel, esztelen öldöklésnek tünik, de az akkori vadmennyiség ezt "elbírta". Az élő világunkon, a bennünket körülvevő természeten, még nem ejtettünk olyan, soha be nem gyógyuló sebeket, mint mostanában. Mondhatni, az "akkori" nagy terítékeket, a természet gyönyörűen kompenzálta, volt ereje és energiája a megújulásra.

Ennek ellenére, nem tudtam megnyugtató választ adni, de magamnak sem. Eszembe jutott, egy tizenegynéhány évvel ezelőtti libavadászatom. Egy libát lőttem, meg a cimbora is, utána már többet nem, pedig még egy fél óráig tartott a húzás. Hagyjunk holnapra is - mondtuk egymásnak.

Kaptam egy levelet, a nevem és címem fölött egy jó hosszú vonalkóddal. Először az jutott eszembe, hogy árúcikk lettem, a pénztárnál egy ügyes kis valamivel leolvassák és már ott is díszeleg az értem fizetendő összeg a pénztárgép kijelzőjén. Ha meg nem ez a vízió érvényes, akkor mi lehet az a sok kis vonalka, vastagok, vékonyak egymás után és jó hosszan. Az még rendben van, hogy a nevem és címem vonalkódos, hiszen az hagyományosan is oda van írva, de mit jelenthet a többi?

Életkorom?, foglalkozásom?, szemem szine?, fogaim állapota?, esetleg nemi identitásom?, vagy valamiféle hovatartozásom?, és még sorolhatnám, hiszen sok kis pöcök , sokmindent jelenthet. De mit és kinek? Ennél precízebben már csak a DNS-em hordozza az énemet, igaz, ahhoz nem kell levelet írnom, elég, ha akármilyen testváladékot küldök.

Ha meg véletlenül mégsem titok, hogy mit jelent a nevem fölött az a sok kis vonalka, akkor úgy lenne a dolog korrekt, ha a feladó is vonalkóddal mutatkozik be, ami éppen annyi részletet tartalmaz, mint a sajátom. Természetesen a kód megfejtését is mellékelve.

Még a vállamban és fájós csuklómban érzem a lövéseket, a derekamban meg a Gyenesdiásig és vissza utat, ahol a verseny volt. Lassan hagyomány, hogy ezen a versenyen az eső is ellenfél, ugyanis az - egyébként is a hegyek között megbúvó hangulatos lőtér - egy kicsit sőtét, az elázó lőtábláktól meg szemet rongáló.

Sokan mondták -akik még nem próbálták -  hogy nem is komoly sport az a lövészet, csak bele kell lőni egyet a tábla közepébe, a többit meg ugyanoda. Jómagam - saját szabadalmam a kifejezés, - durrogós jógának nevezem a lövészetet. Ebből a durrogás érthető, illetve hallható, a jóga része szorul némi magyarázatra. Fizikailag a lövészetről "csak" annyit pl. hogy egy-egy edzésen akár háromszázszor is meg kell emelni a fegyvert, hosszú másodpercekig a célra tartani, majd lassan leengedni. Ki lehet próbálni, ha van otthon az a régifajta faszenes öntöttvas vasaló. Lehet emelgetni !

De nem csak fizikai része van a lövészetnek, hanem szellemi is, ami azt jelenti, hogy minden egyes lövésnél rettentően kell koncentrálni, a külvilágot kiiktatni és a következő lövést "agyilag" megkomponálni. Ettől lesz hasonlatos a jógához.

Megkérdeztem az unokám, melyik érem a szebb, az arany, vagy az ezüst. Szerinte az ezüst. Nyertem neki egyet.

- Gondolkodtam Papa - így az unokám,-  ha pénzt kapok a munkámért, akkor nem játszóházat vennék, hanem három részre osztanám és nektek, a másik papáéknak és apuéknak adnék belőle. Elakadt a szavam, mert tudom, mennyire szerette volna azt a játszóházat. Lemondott róla, hogy gesztust gyakoroljon. Hogy jó legyen, mert már hat évesen rájött, hogy jó dolog jónak lenni. Állja a szavát, amikor a lovaknál vagyunk, hordja a szalmát, pucolja, eteti a lovakat, mindezt egy nyitott szívű gyermek öntudatával. 

Ő már most megtanulta, hogy egy ló tartása mekkora felelősség és nem csak abból áll, hogy ráülünk és élvezkedünk a hátán. Szeretetre szeretet a válasz a lovak részéről is, mert ahogy meglátják , már vágtatnak felé, igaz, soha nem marad el a jutalomfalat, hordjuk a répát és az almát kilószámra. 

Lovas múltam emlékét a nyerget és a kantárt - 15 évvel ezelőtt, a balesetem után - eltettem emlékbe, a lakás egyik beugrójában porosodtak. Nem hittem volna, hogy a nyereg valamikor még ló hátára simúlhat, vagy a szépen csillogó zabla egy ló szájába kerülhet. De új életre keltek, az unokám lett a gazdájuk, ettől a lelkem  megnyugodott, benne látom a folytatást.

Azért az jól látszik hogy nem mindenki szájáig ér a gazdasági, közéleti trutyi, vannak akik vidáman hajókáznak rajta. Sosem hittem volna, 11, vagy 12 évvel ezelőtt, amikor a fiamnak azt igértem, mire végez, addigra jobb lesz az orvosoknak - hogy a magyar egészségügy ilyen mélyre fog süllyedni, mondhatni lezülleni - akkor rossz jós leszek. A nagypolitika nem foglakozik az orvos-elvándorlással, hallgatólagosan ugyanazt teszi, mint a böszme előd, aki kijelentette, hogy menjen aki akar. Már az utolsó ultimátumot is benyújtották a rezidensek - akik nyolcvanezer körül keresnek, miközben gyógyítanak és tanulnak egyszerre -  miszerint, ha záros határidőn belül nem rendeződik a helyzetük, egyszerűen felmondanak és elmennek.

Erre sem rezdült még csak a pillája sem  - enyhe képzavarral - a kormánynak, ugyanis nem a bőrükre megy a vásár. Visszautalva a trutyin hajókázók képére, ők azok, akiknek "alanyi jogon!!!" jár a legmagasabb szintű ellátás, mondjuk a Kútvölgyiben, soron kívül, szállodai szintű kórtermekben. A pórnépnek meg folyik be a száján a szar.( bocsánat, trutyi ) Kedves képviselő urak, tessenek már ugyan egy urológiai szakrendeléses napon a zsúfolt folyosón, kézben a vizeletes pohárral, mondjuk három órát várni a halálosan fáradt, kimerült orvosra.

Lehet, hogy felgyorsulna az egészségügy helyzetének a rendezése?

Polka, Mazurka, Melánia, Kóni, Barbi ! Kik is ők? Majd a végén, a jellemerajzuk után megmondom, ha addig nem találtatik ki. Tehát kezdjük a leg-életrevalóbbakkal. Polka, Mazurka testvérek, de más temperamentummal. Mindkettő fekete, de Mazurka a feketébb. És a szemtelenebb is. Ha kajáról van szó, nem ismer tréfát, a tettlegességig is "elmegy", hogy övé legyen az elsőbbség. Melánia - most csak annyit a színéről, hogy "barna", mert ha szakszerűen írnám le, akkor rögtön kiderül kiféle, miféle -  kicsit sunyi, nyiltan nem vállalja a konfliktust, de ha nem látja senki, harap. Kóni - "lánykori nevén" Farabella - hát ő nem egy átlagos méretű és lelkületű valaki. Cirkuszi múltja látszik rajta, társaság kedvelő, főleg a gyerekeket szereti. Jelenleg az első lábára biceg és ettől egy kicsit szomorkás. No és végül Barbi. Ő volt a társaság legfélénkebb tagja, de kedvenc csemegéjével emberszeretővé lehetett tenni. Ez a csemege a répa.

A megfejtés nagyon egyszerű - ha a barna színt kicserélem a pejre -  hogy ők lovacskák. Pónilovak. Unokám kedvencei. A Kincsem és a Csillag már egy számmal nagyobbak, rajtuk lovagol is. Melengeti a szívem, hogy van folytatása a lovas múltamnak.

Pecunia non olet! - a pénznek nincs szaga, mondotta Vespasianus császár a budik adóbevételére. A saját szóhasználatomban ez úgy hangzott, hogy a szart is hajlandó vagyok lapátolni, ha a családomról van szó. Tehát ne legyünk finnyásak. de azért nem mindegy a pénz előélete, hogy mi tapad hozzá, vér, mocsok, esetleg erőszak, stb.

Olvasom a hírt, hogy aggódva várja a közeli város, hogy a kínai befektetők egy üzemet telepítsenek, ami x számú embert foglalkoztatna. Hű de gyorsan elfelejtette a világ a tankokkal eltiport diáklázadást. Persona non grata lett a kínai kommunista rezsim, de csak  addig, amíg zsebre nem vágta az egész nagyképű nyugatot, bennünket is beleértve. A világ legnagyobb hatalma csindarattával és katonai pompával várta a tele zsebű kínai üzletembereket, pedig ezek még ugyanazok, akik a tankokat kivezényelték a Tien An Men térre.

Tényleg nincs szaga a pénznek, de ezen kívül erkölcse sem, csak világrengető hatalma. Nem biztos, hogy a főniciaiak legjobb találmánya volt. ( ráadásul ez sem igaz, mert Gügész királyé a prioritás)

Több mint érdekes helyen kellett ( ezt úgy mondom, mintha kényszerítenének ilyenekre!) vadkárelhárítani. Elég nehézkes szó, rossz az "íze", de sajnos már benne van a vadászzsargonban. A "kárelhárítás" szó mögött - lehet, hogy csak én - valami természeti katasztrófát vélek kihallani, tűzkár, árvízkár, stb. ami azért nem azonos szegény vadak étvágyával, ami ugye a friss vetésekre csábítja őket. A gazdák ugyan sorscsapásként élik meg, ennek megfelelő az indulatuk is.

Tegnap éjszaka egy olyan vetést kellett őrizni, ami közvetlenül egy falu utolsó házánál kezdődött, egy országút és a Duna gátja szegte be - ez utóbbin ücsörögtem. Másodmagammal.  Ezt a gátat, a Dunához jövő-menő horgászok, kirándulók, kerékpárosok is használják. Használták is, még este 10 kor is. Jókorákat csujjogatva  - természetesen világítás nélkül - egy csapat kerékpáros gyerekhad közeledett, akik úgy gondolták, hogy az erdő közelsége, meg a Duna gátja a legalkalmasabb ordibálásra. A töltés oldalába bevackolt vadásszékemről felálltam, hogy azért lássák, hogy nincsenek egyedül, meg a terepjárómról gondolhatták, hogy vadász lehet az a sötét árny. De nem az a réteg volt, akik gondolkodnak

- Te, vazze, ott egy ember áll - állapította meg az egyik. Dehogy ember az, te hülye, az egy szobor, mert nem mozdul! - így a másik.

Azt hiszem karrierem csúcsára értem, már éltemben szobor lettem.

Két napig csak a lőtáblák "bűvöletében " éltem, már ámomban is  csak a  10-es köregységre koncentrálva. Tegnap Pesten, a Fehér-úti lőtéren, ma Borjádon küzdöttem a céltáblával és a fájós csuklómmal. A tegnapi versenyről visszafelé autózva, a készenléti rendőrség autókonvoja előzött meg bennünket, csordultig "megrakodva" életerős fiatal rendőrökkel. A Kossuth téren demonstráló kollégáik őrzéséről jöhettek. Mindenesetre érdekes, mondhatni bizarr helyzet.

"Álmomban macskák voltam és egymással játszottam" - szól a klasszikus, tudathasadásos mondóka. Valahogy ilyen faramuci állapot lehet az, amikor tűzoltó által felgyújtott kukát olt a tűzoltó, amikor sapkát dobáló rendőrre vigyáz rendőr, vagy, hogy messzire ne menjek Mohácstól, ahol képviselő ver polgármestert és az visszaüt. Nem demagógia, de mindezt az adófizetők - tehát a mi - pénzünkön.

Tudathasadásos lett az ország, a jobb oldal jelentgeti a balt, a bal oldal a szélső jobbal riogatja a jobbot, amikhez képest a macskás mondóka a legenyhébb formája a skizofréniának.

A barbár módon megszüntetett Lipótmezei elmegyógyintézet tábláját nyugodtan ki lehet tenni Hegyeshalomnál.

Némi korrekcióra szorul az a szlogen - miszerint vadásztra csak alkalmas,illetve rendkívül alkalmas időjárás létezik.

Amikor szilvakékké komorul az ég alja, amikor a távolban hatalmas villámok szurkálják a horizontot és a baljós dörgés egyre hamarabb követi a villámlást, amikor szinte megáll a levegő, fülledt és baljós illatú, amikor a madarak is elhallgatnak, amikor a réten bogarászó fácánkakas - nyakát behúzva - iszkol az erdőbe, szóval a vihar közeledtével nem tudok nyugodtan ülni a lesen, átadni magam a vadászat önfeledt örömének.  Bevallom férfiasan, izgulok. Pláne, ha mindez mindenkitől és mindentől távol történik, ahová a terepjárómmal is csak erölködve jutottam el, tudván azt, ha eső esne, csak traktor tudna visszarángatni.

Éppen ilyen, "nemszeretem" helyzetben másztam föl a lesre, hogy egy hibás agancsú bakot közelebbről meglessek. 

Szóval állt a levegő, a lesen ülve még a felmászás izzadtságát törölgettem a homlokomról, amikor szinte oldalbavágott a vihar. Még a les is inogni kezdett alattam. Mondta ugyan a meterológia, hogy ilyen, meg olyan hidegfront érkezik, viharos széllel, stb. de ilyen drámai változásra nem számítottam.  Egyik percben még ingujjban ücsörögtem, a következőben pulóverben, nagykabátban. Amikor már a les is billegni kezdett, meg az eső is vízszintesre vette az irányt, menekülőre fogtam.

Bizony ez az idő - a szlogennel ellentétben - vadászatra egyáltalán nem volt alkalmas. 

Hogy stilszerű legyek - már a sóhajtásommal is - szóval Istenem, de nehézkesen mozdul a kereszténység "főhadiszállása" a Vatikán. Most nem is a coelibátus eltörlésén rágódó "öregek tanácsán" vagyok kiakadva, pedig lassan az egyház léte forog kockán, hanem azon, ahogyan II. János Pál boldoggá avatása késik, immár hat évet. Isten malmai lassan őrölnek, de ebben a malomban a Vatikán a molnár, aki azért dolgozhatna serényebben is.

Mert mi is kell egy boldoggá avatáshoz? Egy igazolt csodatevés. Kérdem én, nem volt elég ennek az embernek az egész élete, hogy ennek megfeleljen ?  Még akkor is - remegő kézzel - szorította a pásztorbotot, amikor már óriási fájdalmai voltak, hogy utat és példát mutasson, hívőnek, hitetlennek egyaránt. Járta a világot, túlélt egy merényletet - megbocsátva a merénylőnek - és élt olyan életet, amit csak egy szent ember tud élni.

Az élete már maga volt a csoda! Nem kellett volna eddig várni, hogy valami kis konkrét csodácska méltóvá tegye -  az őt már éltében megillető - titulusra. Azért jó érzés, hogy a miséken már az ő neve is bekerült a többi szentek sorába és fohászkodhatunk Hozzá. "Boldog János Pál, könyörögj érettünk..!"

A szerencse forgandó - szól a mondás, de néha ugyanabba az irányba - azt már én tenném hozzá. Ahogyan egy kis celebecske nyilatkozta, hogy az élete 360 fokos fordulatot vett és azóta más ember. Az lehet, hogy más, de nem okosabb, az biztos., miután az élete "visszaforgott"  az eredeti állásba. Mielőtt a szerencséről, vagy annak legfokáról a "mázliról" morfondíroznék, előljáróban szeretnék valamit leszögezni. Sosem írígyeltem el senkitől a szerencséjét. Pláne, ha a szerncséért valaki meg is dolgozik. Mert ugye nem lehet az sikeres-, illetve szerencsés vadász, aki pl. ki sem megy a területre. Szóval a szerencsének esélyt is kell adni, hogy a kegyét gyakorolhassa.

Ezzel most át is kötöttem az általános szerencse fogalmáról, a vadász-szerencsére. Vannak olyan vadászok, akik kifejezetten szerencsések. Ha repül a fácán, biztos a feje fölé, ha szalad a nyúl, biztos a lába mellé, a sosem látott kapitális bak csak neki jelenik meg, az évek óta lesett kan, nála veszíti el az óvatosságát, a bőgő bika a puskacsövébe szalad.. és sorolhatnám. Az ilyen embert lehet ültetni akárhová,lehet leállónak tenni a legroszabb helyre, úgyis ő lesz Fortuna kegyeltje. 

Az viszont nem biztos, hogy ez a "vadász-mázli," a magánéletre is vonatkozik. Lehet, hogy Fortuna a  vadászaton pótolja a máshol elmulasztottakat? Miután egyeztetett a többiekkel, Ámorral és Erosszal?

Tisztázzuk. Mármint, hogy nem a rebellió szól belőlem, hanem a jogos felháborodás. Lehet, hogy már unalmas a morgásom, de nekem meg felháborító a bűrokrácia miatti várakozásom. Azt már kiveséztem, hogy miért is kell több mint két hónapig arra várnom, hogy valahol valakik ráírják a fegyvertartási engedélyemre, hogy nem szorulok gondnokságra. No, ha lassan is, de ráírták - nem okozva meglepetést., mert azért csak tudnék róla, ha gondnokság alatt állnék. 

Szépen minden be lett pecsételve - a lassan betelő -  fegyvertart. igazolványomba, puskák, pisztolyok rendben, orvosi érvényes, végre mehetek vadászni. Node az ördög egy aranyos kis fegyver "személyében" megkisértett, gondoltam a sokat gyepált öreg mordályomat  nyugdíjazom, már ráfér a pihenés és "őrá" cserélem. Ez az ötletem éppen három nappal a frissen megújított dolgaim után pattant ki a fejemből, szaladtam is a "hatósághoz", hogy ugyan adjanak már nekem egy vásárlási engedélyt. Frissek az igazolásaim, három nap alatt gondnokság alá sem kerültem, stb. Bizony leforrázott a hír, illetve felforrt tőle az agyvizem, mindent újra kell kezdenem, élén a várakozással. Ennél szarrágóbb hívatalt még életemben nem láttam ahol szinte tudatosan bosszantják és alázzák az ügyfeleket.

Nem tudom mit szólnának, ha a rendelőmbe én is 90 napos határidőt adnék nekik. Csak hadd fájjon....!  

Az idei húsvétban erősen érintett vagyok. Mármint a számok, dátumok világában. Azt tudjuk, hogy  húsvét egy "mozgó" ünnep, a tavaszi napéjegyenlőség utáni holdtöltét követő vasárnap. Ebben az évben nagyon későre esett az ünnep - hogy miért, azt bonyolultsága miatt - most hagyjuk. Ilyen későre "legutoljára" éppen 68 évvel ezelőtt esett, konkrétan 1943-ban. 

Milyen ismerős is nekem ez a dátum. Azt nem merem állítani, hogy kristálytisztán emlékszem az akkori húsvétra, mert ekkor még "csak" hetedik hónapomat töltöttem Édesanyám pocakjában,  július másodikán elhagyva azt. Annyit tudok a családi legendáriumból, hogy nem sok baja volt velem Anyámnak - húsvét előtt sem - ahogy egyszer már valahol leírtam, vadásztunk is "együtt". 

Arra is jók az ünnepek, hogy egy kicsit visszanézzünk, hogy egy kicsit emlékezzünk, hogy szeressünk.

Hívő emberek legnagyobb ünnepe húsvét, amikor a kereszthalál és a feltámadás csodás misztériuma sűrűsődik a péntektől vasárnapig tartó napokba. Globalizálódó és fogyasztói világunkban elvesztettük azokat a szépséges és mondhatni praktikus szokásokat, amik ünneppé tették és nem ajándékozássá silányították ezt az ünnepet. A negyven napos böjt, amit a néphagyomány is ápolt, a lelki és testi felkészülést jelentette a nagy ünnepre. Nem mellesleg, az egészségre is hasznos volt a hústalan étkezés. Rettenetes, hogy  generációkból irtották ki húsvét vallásos jelentését, sőt, érzéketlen üzletemberek ajándékozássá silányították. Rettentes képzavarral, ma már a nyuszi tojja azokat az ajándékokat, amiket szívesen visszatolnék neki, illetve a kitalálójának. 

Nagypéntek estéjén, a gyászmise után, nem messze a templomtól, discózene harsogott reggel négyig. Ha az ottlévő fiatalok nem tudták, hogy milyen nap van, milyen ünnep, akkor bizony hibásak vagyunk mindannyian,  szülők, pedagógusok, igét hirdetni akaró - és nem belefásult papok, stb. mert valamit nem jól csináltunk. De a legnagyobb károkozó, az elmúlt negyven év volt. A tradició ( Hamvas Béla nyomán) ami átadást jelent, arra kötelez bennünket, hogy gyerekeinknek, unokáinknak átadjuk ennek az ünnepnek a valós jelntését és az ünneplés méltóságát. Ehhez nem kell sem nyúl, sem diszkó. Áldott húsvéti ünnepeket mindenkinek. 

Nagypéntek, a harangok Rómába mentek, a beosztás szerint én meg kukoricaőrségbe. A legújabb "eligazítás" szerint akkor kell kimenni, amikor már hazafelé kéne jönni. Két kisebb erdő közötti dimbes-dombos részt és a náddal felvert halastó körüli táblákat kaptam megőrzésre.

Szép, csillagos éjszaka borult a tájra, a hangokat puhán elnyelte a mindent beborító por, magyarán, vak is lettem, meg süket is - mármint vadászilag. Ilyenkor kerül, kerülne elő a technika, a lámpák, a különféle elektromos kütyük, stb. amik azon kívül, hogy méregdrágák , de nem  szeretem őket. Nincs is ! Nálam "aranyszabály", hogy lássam, amit csinálok. Ha valahogy mégis észrevenném, hogy disznók váltottak ki az erdőből, attól még nem lettem okosabb, mert azt is tudnom kéne, hogy mifélék. Sokan meglepődtek már, amikor a magányosnak hitt "kan" meglövése után,  kis csíkos malacok  szaladtak mellé. Ezt nem kívánom magamnak, de másoknak sem. Szóval ez a kukoricaőrzés nem is vadászat, mert nem arról szól, hanem riogatás.

Kíváncsiságból ma reggel kimentem oda, ahol éjszaka csőszködtem. "Természetesen" fel volt túrva. Győztek a disznók ! Ha senki nem árul el bevallom, nem bánom !

Ki hitte volna, hogy az este 8 órakor leadott róka-risztó lövés és fél tízkor a Niva erős lámpájától megugró kondának kedve lesz visszamenni, ugyanoda. Sajnos megtették és rendes gödröket túrtak a vetésbe. No meg a földtulajdonos lelkébe.

Jött a parancs, mondhatni ukáz ( v.ö.cári rendelet), hogy tízre kell kimenni és hajnalig őrizni a vetéseket. Node. A vetés széle ne legyen "megautózva", de a hatalmas táblák mégis legyenek körüljárva, mindezt korom sötétben, mert a fogyó Hold is már csak éjfél után pislákol.

Közben erőst elgondolkodtam ( amúgy székelyesen). A föld nem az enyém, a benne lévő vetés sem. "Csak" a vadászati jogot vettem meg, a rajta lévő vadat nem. Az, az állambácsié, csak akkor lesz az enyém, illetve az enyém se, hanem a vadásztársaságé, amikor meglövöm. Akkor miért csak engem terhel a vadkár, miért nem lehet a földtulajdonosnak tudomásul venni, hogy a földet, a rajta lévő vaddal - annak hasznával, kárával együtt - kapta, vagy vette meg. Ha ez a normális ökológiai harmónia zavarja, akkor rissza ő a vadat. Már odáig fajult a helyzet, hogy FM engedéllyel lövik a szarvast is,(borjúra szól az engedély, de ki tudja hány vemhes tehén  lép elő borjúnak )a malacos göbéket is, stb. Na, szuperzöldek, erre böffentsetek valamit.

Őrizni kell a kukoricavetést - jó csősz módjára - mert a disznók kitúrják. Profi munkát tudnak egyetlen éjszaka végezni, ahogy a csoroszja veti a szemeket, éppen olyan vonalban túrják. A vadkár azután feleszi a vadásztársaság összes pénzét, ahogyan a szomszédos társaságnál történt, ahol - szó szerint - még a gatyájuk is ráment a vadkárra. 

Ahogy felkapaszkodok a lesre, egy üres töltényhüvely látványa fogad. Ki lőhetett és főleg mit - morfondíroztam, mert nem szeretem, ha valaki ottfelejti a vadászat "melléktermékét", mint pl. a cigarettacsikkeket, vagy a kilőtt hüvelyt.

A Nap korongja már eltünt a horizont alatt, amikor öt kis csíkos malac vágtat elő az erdőből  és a friss vetés porát felverve, eltünnek a szemközti völgyben. Hol van az anyátok? - értetlenkedek, de sehol egy göbe.  Ilyen pedig nincs, hogy egy disznó-anyuka, magára hagyja malackáit. Hacsak...! - villan agyamba az üres töltényhüvely.

 Úgy érzem, nem véletlen a malacok árvasága. Csak annak drukkolok, hogy egy jószívű göbe befogadja őket.. ! A vadkár meg már nem is érdekel. 

Rosszul érzem magam, mert bántottam, holott most védelemre szorul. Az Országos Vadászati Védegylet  új elnökéről van szó. A Fehován elhangzott beszédét aposztrofáltam súlytalannak. "Síma száddal mért kecsegtetsz" ....stb - mondottam, mert már eddig is sokan igértek, de semmi sem történt, emellett teljes mértékben egyetértve vele, hiszen sok éves és hozzátenném tudományosan alátámasztott igényeket fogalmazott meg. Például a szalonka tavaszi vadászatát.

Az interneten kezdték terjeszteni, sőt a heti7-es is vidámkodott rajta - és ez az a pont, ahol kiállok mellette - hogy a Semjén Zsolt, védett állatfajokat akar lelövöldözni.

Ekkora demagógia, csak hozzá nem értők agyából születhet. Akiknek fogalmuk sincs, hogy pl.a kárókatonák túlszaporodása, már a magyar halászatot veszélyezteti, hogy a nyári lúd tömeges megjelénése a tavaszi vetéseket..stb.

Most látszik, hogy az önmagukat környezetvédőnek nevezett zöldek, mennyire távol vannak a valóságtól.De a hangjuk erősebb, mint a miénk, vadászoké! Tegyünk ellene !