A házunk előtt magasodó lombhullató fenyő újra zöldbe borult, karcsú testén a tobozok sokasága úgy ragyog, mint menyasszonyi ruhán a rávarrott díszek. A legfelső ágán egy rigó dalolja szerelmes dalát, énekéhez a szárnyát is rázogatja, illegeti magát, mindent megtesz, hogy a távolból válaszolgató párját idehívja. A strófákat egyre jobban cifrázza, a futamok között rövidülnek  a szünetek, bódult széségben szállnak a reggeli ég felé a vágy trillái.

Mint zenekerban a hegedű szólama mellé, egy vadgalamb mély búgása ad kiséretet, ő a szomszédos ezüstfenyő hatalmas ágai között építi szedett-vedett fészkét,. Már a párja is ott serénykedik, turbékolásuk a beteljesült szerelem hangjai.

Tegnap az unokám rámcsodálkozott, amikor azt mondtam, hogy mi falun lakunk. Mi az, hogy falu ? - kérdezte. Tudod kicsim, mi most éppen a lovaktól jövünk, láttad a reggel született kiscsikót, de egy pár órás kisborjút is simogattál, a hazafelé úton egy fácánkakas rebbent tőlünk, az udvaron Berci vizsla üdvözölt túláradó örömmel, most pedig hallgatjuk a rigó füttyét. Na látod, ez a falu !

Éreztem én, mint szamár az esőt, hogy új "vezérünk" harcias beszéde - amit a FEHOVÁN harsogott -  a gyakorlatban szétpukkan, mint egy léggömb. Miniszterhelyettesként igen nagy( lehetne ) a politikai rangja, de - valljuk be, a nagyfőnök árnyékában a súlya kicsi. Az Országos Vadászkamara vagy Védegylet - már nem is tudom melyik elnökévé választódott, hogy lobbizzon értünk, vadászokért. Az egyik ilyen igérete éppen a szalonkázásról szólt, miszerint vége a monitoringozásnak, annak eredményét feldolgozták és ezek szerint, nem teszünk kárt a szalonkákban, ha tavaszonként egy-két darabot elejtünk, tehát újra vadászható vadfaj lesz. Így igérte !

Friss hír! A Vidékfejlesztési Minisztériumban úgy döntöttek, hogy a szalonka nem kerül föl a vadászható fajok listájára. Tehát minden marad a régiben. 

A fenébe, legalább ne igérte volna. Így, nagyobb a csalódás. Igaz, ha a "nagypolitikát" nézem, lesz még ennél nagyobb is! 

Azt gondolná az ember,  hogyha fizeti a biztosításokat, lakásra, autóra, mindenfélére, akkor a kára gyorsan megtérül. Hát nem így van. Egyik közeli rokonom autójába beledöngetett, egy "Kolompárvinetú" nevezetű autós. Álló kocsisorba, teljes lendülettel, mert éppen beszélgetett. Az intézkedő rendőr megkérte, hogy amíg beszél vele, venné ki a szájából a cigarattát, mire az öntudatos egyén, személyiségi jogaira hívatkozva, kikérte magának, hogy neve és színe miatt  diszkriminálja őt, a hatóság jámbor embere. A kisebbségi "ombudsmanust" is szóvátette, hogy jelenteni fogja neki.

De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ennek az eseménynek már lassan két hónapja és még se pénz, se autó, mert az ugye totálkáros lett. Mégegyszer mondanám, igen naív az, aki azt gondolja, hogy a biztosító mellszélességben kiáll az ügyfele mellett. Dühöng a bűrokrácia itt is, amiről eszembe jut, hogy valamikor milyen nagy csindarattával jelentették be, az "egy-ablakos " ügyintézést. Hát igen, az egy ablak az stimmel. Ezen lehet benézni a bűrokrácia anusába. De azért csak fizessünk be minden csekket pontosan és időben, mert "visszafelé" már gördülékenyebb az ügyintézés.

Ünnepség volt tegnap Hetvehelyen. Igazából szomorúsággal tölt el az esemény megnevezése, maga a "búcsú" szó, ami valaminek az elmúlását jelenti. Egyébként sem a szalonkáktól búcsúztunk, mert azok - köszönik szépen - jól vannak, már valahol északon, ahol a családalapítás a legfőbb gondjuk, hanem - ajjaj, majdnem vadászatukat mondtam - "csak" a monitoringozásuk történt.

Ezt búcsúztattuk. De minden szezonzáró búcsúban benne van a jövő évi remény is, hogy: veletek jövőre újra itt ! Már ötödik, vagy hatodik éve tartom a "búcsúbeszédet", mondhatni tradíció lettem. Ennyi "előnye" van, ha az ember korelnök. Ebben az évben, nagy meglepetés érte a résztvevő vadászokat - bevallom én már előzőleg tudtam róla, majd azt is elmondom miért - ugyanis, egy szalonka motívumokat talmazó gyönyörű kopja lett felavatva. Nos, azért tudtam róla, mert a kopjafa hátoldalára, "üzenet" került:

Erdők buja leheletét,

Tavasz üzenetét, lélek békéjét,

Szalonka röpte vési szivembe !

Saját gondolatomat, hitvallásomat faragta ide Szatyor Miki szobrász, a kopjafa megálmodója és alkotója.

Ha nem a két prominens kormánytag jelentette volna be az "örömhírt" akkor azt mondanám, hogy dilettánsok. Csak az orruk hegyéig látó, sikerhajhászok.  Node mi is az a hír, amitől a kalapomat dobálni kéne? A hír kb. így szól: 18 Milliárd állami támogatást kap két autógyár, a fejlesztésre.

 Miközben a világ nagy része éhezik, miközben nincs elég búza az országban, amiből kenyeret lehetne sütni -így annak ára emelkedik - miközben a nagy gyárak, üzemek - köztük az autóipar, önmagában is környezetszennyező, no meg a "végtermék" is az, mindeközben mi autógyárakat finanszírozunk. Emlékszem, amikor Rákosi elvtársunk a vas- és az acél országává akarta tenni, nulla energiahordozóval rendelkező kis országunkat. Ez egy nagy baromság volt - mindannyian tudjuk. Most meg ipari parkok létesülnek, lebetonozva a kiváló termőföldeket, mindenféle adókedvezménnyel csábítva a külföldi tőkést, akinek csak egyetlen célja van - miközben tojik a fejünkre - hogy nagy profitot termeljen.

Tudnunk kéne azt,-  amit az idetelepülő hollandok már tudnak - hogy a termőföld a legnagyobb érték, országunk drága kincse és nem autóval, hanem búzával kellene ellátnunk az éhező világot. Ez nem éppen máról holnapra gyümölcsöző befektetés, de az egyetlen járható út.

Jó reggelt politika !

Ha megkérdeznék, mit lőttél tegnap este, arra "csak" annyit tudnék mondani, hogy semmit! De ez így, ebben a formában nem igaz, ugyanis a vadászat több, sokkal több, mint egy vad elejtése. Vadkárelhárító vadászat ( védendő a kukoricavetést) volt az esti program, a disznókat kellett volna jobb belátásra bírni, hogy menjenek szépen vissza az erdőbe, ott turkáljanak.

Már ülterm ezen a lesen, ahonnan ezt a képet készítettem. És most visszautalva arra, hogy a vadászat mit tud nyújtani annak, akinek "van szeme hozzá", hogy számomra milyen csodálatos volt a naplemente, amikor a nádas vizében megkettőződött a vörösen lebukó Nap. Ami nem "látszik", az pedig a vizivilág katatóniája, amikor a bíbicek jajongása, a nyári ludak erős gágogása, a békák fortisszimója egyetlen folyamba olvadt össze, az erős fény és a sok torokból előtörő hang a természet diadalát hirdette, ime ember, balga jószág, ez az, amire vigyáznod kell, hogy így maradhasson, így add át gyermekednek, unokádnak. 

Az esti szürkületben két nagy göbe vezetett vagy tíz, tizenkét malacot, a nádas vizén átgázolva eltüntek a szemközti erdőben. Azután még két nagyobbacska kocogott ugyanerre. 

Lehet, hogy vadkárelhárítást nem végeztem, de helyette csodálatos ajándékot kaptam. Jó csere volt !

A kép a cikkem alá"szorult"!

Sejtelmes fénnyel világította be a dombra futó erdei nyiladékot, a kerek képű Hold. Egy kidőlt fatörzsön ültem, bikára várva. A bőgés már lezajlott, de egy öreg bika éjszakánként, a nagyon sűrű akácosból - ahol napközben pihente a bőgés fáradalmait- elindult valamerre, ki tudja milyen célzattal. Még az éjszaka sötétjében vissza is váltott. Szóval,  majdnem mindent tudtam a bikáról, amikor éjfél körül idetelepedtem. 

Talán egy órát várhattam, amikor meghallottam csörtetését. Mesebeli látvány volt, amikor megállt a nyiladék közepén - talán veszélyt érezve - és irányomba nézett. A Holdvilág szinte az agancsok között világított - mint Hunor és Magor legendájában a kereszt. 

A lövésem után berohant az akácosba, hallottam ahogy eldőlt, azután  csend lett, nagyon nagy csend. Pipázgatva vártam meg a hajnalt, akkor mentem csak oda hozzá. Helyesebben , csak mentem volna, mert csúsztam, másztam, küszködtem a szúrós akácbokrokkal, szinte egyetlen ép rész nem volt rajtam, mire odaértem.

Az agancsát jól láttam a holdfényben, az nem okozott meglepetést, de a teste igen. Ilyen hatalmas testet még életemben nem láttam. Megmozdítani sem tudtam, zsigerelni sem, segítséget kellett hívni. Ekkor hallottam meg a traktorok ismerős zümmögést. Az én kedves barátaim szántottak a közelben.  Mondom nekik, hogy lőttem egy kis borjút, jó lenne ha segítenének feldobni az UAZ-omra. Jókedvűen jöttek, gondolták, ebből akár húsosztás is lehet.Amikor ők is átkínlódtak az akácoson és meglátták a hatalmas testet - minden humorérzékük elszállt. Rövidre fogva, közel három órán keresztül vonszoltuk ki a szarvast, és újabb egy óra alatt tettük föl az autómra.

Egyetlen szó sem esett a körbeszántott autómról, de panaszkodni sem mertek cipekedés közben.

Ha már a traktoroknál tartunk, "akik" két napja kőrbetárcsáztak - elmesélem, hogy nem ez volt az első ilyen esetem. Nem tudom, hány éve, de annyi támpontot tudok nyújtani, hogy húsz forint volt a benzin litere. Még az UAZ terepjárom megtankolása sem jelentett nagy gondot - pedig igencsak gyenge fizetésből kellett a vadászatot is finanszírozni. Ha mást nem is, de az akkori benzinárakat visszasírom. 

Egy késő őszi napon, amikor már a bőgés is lezajlott, kinyomoztam hogy egy nagy búzatarló melleti nádasba vezetnek  bikanyomok. Vendéget vártam, bikát szeretett volna lőni, de ilyenkor, amikor már a bőgés fáradalmait pihenik a bikák - nem könnyű. Beálltam a tarló kellős közepére és onnan gyalogoltam be a - nádas nyiladékán álló - leshez. Tudtam, későn mozdulnak a megfáradt legények, ezért még akkor is türelmesen ültem a helyemen, amikor traktorok zúgását hozta felém az egyre hűvösebb esti szél. 

Bikák sem mozdultak ,a traktorok zúgása is zavart, "zárórát fújtam" és a beálló sötétben a kocsim felé indultam. Kiérve a nádasból, a friss szántásba süllyedt  cipőm teljesen megtelt  földdel és ezzel együtt valami rossz sejtés, érzés kerített hatalmába. Valahogy a tudatalattimban az mocorgott, hogy túl sokat időztek a traktorok az UAZ-om irányában.Amikor a  zseblámpám fényében megcsillant az autóm ablaka, megnyugodtam. De korai volt az öröm. Vicces kedvű traktoros ismerőseim kőrbeszántották szegény kocsimat, de nem csak "úgy", ahogy a többi részt, hanem hetven centire leengedve az ekét, a földet elhúzva mellőle.  Az autóm, mint egy oszlopon álló emlékmű meredezett az éjszakába. Olyan jól sikerült a tréfa, hogy  egy órás ásásssal tudtam lejárót csinálni, hogy "legördülhessek" a talapzatról.

Természetesen, nem maradt megtorlatlan az akciójuk, de ez már egy másik történet.

Közhely, de a szerencse valóban forgandó. Pláne a vadászatban. Már majdnem "felfegyvereztem" a vaddisznókat, hogy a kétesélyességtől izgalmas és fordulatos legyen a szösszenetem. 

A legutóbbi vadászatot szerencsecsillagom vezette - ha van ilyen. Bíztam benne, hogy ma is elkisér. Már most mondom, hogy nem ! Tehát, aki izgalomra vágyik - ne is olvasson tovább, semmi izgalom, csak bennem egy kicsi. Ezen a szántáson át kell ballagni, egészen a nádasig, közben lehet valami kis víz is, de lábalható, ott áll a les, arra kell ülni - szólt az eligazítás. Tettem a dolgom, baktattam a szántásban, de messzebb volt az a fránya les, mint gondoltam. Az a beigért "kis víz" pedig egy széles és mély vízfolyás volt, aminek csak csónakkal lehetett volna nekivágni. A mai nap "izgalma" itt ért, ugyanis les nélkül kellett megoldanom a "lesvadászatot." Semmi gond, letelepedtem a földre, helyesebben leheveredtem és mint egy nyáját legeltető juhász, néztem a felettem köröző fehérkócsagok gyönyörű röptét.

Az "idillt," traktorzúgás törte meg. Három behemót nagy gép kezdte körülöttem  a szántást feltárcsázni. No, ez már nekem is sok volt, ennyi "malőr" elég egy napra. " Elmenekültem. Pedig nem is támadtak a disznók.

Kérdeztem színészeket, iró-olvasó találkozóra invitált írókat, költőket, hogy milyen érzés üres padsoroknak játszani, beszélni. Sejtettem a választ, mert éltem már meg hasonlót. Szóval a válasz az, hogy nagyon sz..r.

Egy megírt könyv, egy előadott színdarab, stb. csak akkor- és úgy kel életre, ha van hozzá befogadó közeg. Lelkes olvasók, vagy csillogó szemű nézők. Egy szindarab, vagy zenemű vagy bármilyen szinpadi mű,  mutatósabban tud megbukni, mint egy könyv. A könyv bukása, az eladói polcon porosodás.  A lassú agónia.

A színészekkel előadott darab, - ha az előadás csapnivalósága miatt bukik - akkor  maga a közönség, statáriálisan végzi ki a darab elkövetőt. Elsőre kifütyül, továbbiakban távolmaradásával tüntet.

Miután a blogírás sem egyik, sem másik kategóriába nem tartozik, így nehéz lemérni, milyen hatással van bárkire, nincs tetszési index, nincs kifütyülés, egyáltalán semmi visszajelzés nincs. Egyetlen jelzésszerűség, a napi statisztika. Hányan olvastak abban az adott napban.

Érdekes, hogy nekem mekkora élményt jelentett a gemenci vadászat, de szinte senkit nem érdekelt. Szerintem az lesz a vége, hogy "fegyvert adok" a vaddisznók kezébe, lőjönek azok vissza, ha háború, hát legyen háború. Ebből már lehet lebilincselőt rittyenteni. 

Kb. húsz évvel ezelőtt voltam ugyanott vendég, ahol egy hét óta saját jogon vadász. Érthetőbben. Gemencről van szó. Húsz éve, az akkori fővadász hívott meg, hogy miért, azt már nem tudom. Nagyon nagy szó volt ez akkoriban, izgatottan készültem rá, hiszen vadászati szempontból maga a paradicsom az a Mohácstól az országhatárig húzódó, zömében ártéri erdős rész. 

Már koradélután felültünk egy lesre, ugyanis izgalmamban egy órával hamarabb érkeztem a megbeszéltnél. Nem baj,egy kicsit elbeszélgetünk -  javasolta Feri, a fővadász. A "beszélgetünk" azt jelentette, hogy ő beszélt én meg lerágtam a számszélét, mert sorjáztak ki a disznók a szóróra, de a házigazda szót sem vesztegetett rájuk, más volt a téma. Édes Istenem, szóljon már egyszer, hogy lőhetek - fohászkodtam. Lassan szürkülni kezdett, ekkor észrevette rajtam, hogy le sem tudom venni a szemem a disznókról - "akik" remekül tűrték a beszélgetést, talán megszokták. Na jól van, a gyerekkorom többi részét majd máskor mesélem, balról a harmadik kis süldőt lőheted- jött a "feloldozás".

Tegnap ugyanitt - a húsz évvel ezelőtti vadászat színhelyén -  vadkárelhárítás címén, mint saját jogú vadász ültem és gyönyörködtem a Holt_Dunába szálló vizivadakban, nyári ludakban, réti héjában, kócsagokba, de még szalonkát is láttam. Még világosban kezdtek a disznók előbújni, kicsik, nagyok, göbék, kanok, lehetett válogatni.

Öten voltunk, öt disznó esett - kinek-kinek szerencséje szerint. Hűha, ez már igen!

Ilyen közel hozzánk a Hold, nem mostanában volt. Mondták okosok, meg kevésbé azok, hogy vonzása nagy lesz, megbolondít mindent, meg mindenkit, itt a Földön. "Tombolni" fognak a hormonjaink, a tengerek meg túllihegik a dagályt - mondták.  Ha a földrengés is ennek a számlájára írható, akkor már nem is szimpatikus a Hold.

A vadászok nagyon várják a "teleholdat", ilyenkor egész éjszaka képesek ücsörögni a majdnem nappali világításban. Holott a vad sem szereti ( én sem ) amikor a megszokott esti sötétséget  megszakítja a kelő Hold fénye, hosszú árnyékokat varázsolva  az erdő szélére.

Többször is láttam már, amikor a vaddisznó megtorpan az erdő szélén, az ezüstös fényben úszó tisztáson nem mer átvágni, holott az előző napokban arra vezetett az útja. Megérzi a védtelenségét és vagy visszafordul, vagy az erdő árnyékában maradva - megkerüli a tisztást. 

Hogy a szalonkákra milyen hatással van a telihold - nem tudom. Kétszer voltam monitoringozni a Mecsekben,( már írtam róla ) de egyetlen egyet sem láttam. Miután kőrben szóltak a puskák, gyanítom, hogy csak az én szerencsémet vitte el a közelünkbe settenkedő, kerekarcú Luna.

Ebben az évben is nagy csindaratta közepette nyitott a FEHOVA. Aki nem tudná, fegyver, horgász vásárt jelent.  Elég nagyot változott a világ, aki tavaly nyitotta - mint díszvendég - az most szabadult az előzetesből.

Bevallom, csak a megnyitón fellépő vadászkürt együttes miatt mentem a szinpadhoz. Node, ahhoz, hogy ők "fújhassanak", az idei díszvendégnek - aki "civilben" miniszterelnökhelyettes - is meg kellett volna időben érkeznie. Kb. húsz perc késésssel érkezett, addig szegény kürtösök a szabályos, csípőre tett kézzel várakoztak. Igenám, de  megérkezésekor, először a vadászat körül vagy abból élő emberek, siettek a jóságos kezet megszorítani, a jobbak csókot is kaptak. Tavaly ugyanezek illették csókkal a jelenleg házi őrizetben lévőt.  Hiába, csókolni tudni kell.

Azért végre falharsantak a kürtök, valami csodálatos pár percet varázsolva a kissé gagyivá váló vásár közönségének. Számomra ezzel be is fejeződött az ünnepség. Amikor azt kezdték sorolni, hogy kiknek kell külön köszönetet nyilvánítani - akkor már egy jóféle pálinkát kóstoltam a büfében.

Lehet, hogy a csepergő eső, de lehet, hogy a pénztelenség tartotta távol az embereket, de ilyen kevesen még egyetlen évben sem voltak a megnyitó napján.

Egyszerűen nem lehet "szó nélkül" elmenni, ilyen méretű katasztrófa mellett. Tudtuk, hogy a Japánok szinte együtt élnek a földrengésekkel, naponta van részük benne. A Japán sziget két tektónikus tábla  találkozásánál, fölgyűrődésből jött létre. Magyarán szólva egy időzített bombára építették városaikat, gyáraikat stb. Mindenki tudta, az "apróbb" rengéseket egyszer egy nagy is fogja követni, hiszen azok a fránya lemezek, ott a mélyben elementáris erővel feszülnek egymásnak, évente több centivel ide-oda tologatva egymást. Nem érte váratlanul a 9-es erősségű rengés a japánokat, pedig ekkorát még sosem mértek. 

A  nagy baj ott történt, hogy a Japánok "alulról" várták a bajt, fel is készültek rá, de felülről kapták. Igaz, hogy alul rengett a föld, de az árhullám felülről támadta őket. Amit meghagyott a földrengés, elsodort a cunami.

Sokkoló felvételek keringenek a világhálón, de a valóság ennél is rémesebb lehet. Biztos vagyok benne, hogy a Japánok gyorsan felépítik majd az elpusztult városaikat, utakat, gyárakat, erőműveket. A tájsebek be fognak gyógyulni, de az áldozatok családtagjainak,  hozzátartozóinak a sebe sohasem.És a félelem is megmarad ! 

Bizony csalárd a mi Planétánk. Kék bolygónak nevezik - ahogy az asztronauták látják a világűrből, de földi halandónak sem más, mint változatos táj, hegyek, völgyek, erdők, mezők, sivatagok, tengerek, de egyre nagyobb városok, letarolt erdők, mérgezett folyók, stb. De, mint maszk az arcon, vékony ez a "máz", alatta fortyog a Föld igazi énje, a zabolátlan, kitörni akaró, mindent elpusztító forró magma, maga a pokol! Ördög fejen, angyal arc. Ez a mi Földünk! Jó lesz vigyázni vele!

Vadászati holtszezon van, szinte minden vadra  - nagyon helyesen - tilalom. Én sem vadászom, így ezirányú téma sincs, de foltozom az elmaradó élmények helyét, mindenféle vegyes témával  - mint pl. a torkos csütörtök - mert vadászatról nem tudok írni.

Még a rókát is illik kímélni, mert a nőstények kilövésével a kotorékban lapuló- és anyatejen cseperedő pár napos kölykeit is halálra itélnénk. Hű, pedig de nagyon rühesek tudnak lenni.

Azért nem teljes a vadászati absztinencia - jött a hír a Mecsekből -  ha elvétve is, de érkeznek a szalonkák. Node, vadászni nem lehet, csak monitoringozni. Ebben az évben sem sikerült az Uniós döntést megváltoztatni - hiába monitoringozunk két éve -  bizonyítandó, hogy a vonuló szalonkák elenyésző töredéke kerül elejtésre Mo-on. Az Eu elég makacsnak tűnik, így minden maradt a régiben. Erről már pontosan egy éve írtam, nagy bizakodással a változásban. Új elnöke lett a vadász társadalomnak, egy vezető politikus, aki igéretet tett a tavaszi szalonkavadászat visszaállításásra. Bizony ez az igéret- eddig -  csak egy szólam maradt.

Furfangos a magyar, ha vadászni nem lehet, majd adunk más nevet neki. Ha ez kell az Eunak, ezt kapja.

Az Erdei szalonka elterjedése.

Kedves uram, az elfogyasztott étel árának a felét fogja fizetni, mert torkos csütörtök van - mondta a pincér udvariasan. A jóféle halak okozta gastronómiai élvezet mellett ez is egy kellemes meglepetés volt. Nem tudtam róla, nem célzatos volt az étteremlátogatás.

Nem akarok hálátlan lenni - az ételre nincs is panaszom - de ez a "torkos" szó, nekem  nem tetszik. Drága emlékű Nagyanyám jut eszembe, aki sokszor elmondta, hogy a torkosság nagy bűn. Mert csak a falánk emberek torkosak. Így mondta, így ivódott belém. Szóval nekem erről a torkos csütörtökről az jut eszembe, hogy még akkor is eszünk, ha már a fülünkön jön ki, mert félár.

Nem tudok tippet adni, hogy milyen csütörtök legyen, de ami most van, az nem jó. Majd gondolkodom, hogy milyen új nevet lehetne adni ennek az "evős" napnak. Lehet tippelni ! Jó étvágyat ! 

Lassan kevés lesz az év 365 napja, hogy minden "ünnepre" jusson. Mindennek- és mindenkinek van "napja". De lehet, hogy már el is fogytak a napok,, mert az egyházi és nagyobb állami ünnepek is szépszámmal fogyasztják. Összevonva, háromasával, milyen jó is, hogy olyan gazdag ország vagyunk, hogy ezt megtehetjük.

Nőnapot "ünneplünk" ma. Emlékszem - régi munkahelymen - a kórházi étkezőben zajlott az ünnepség, a szakszervezetis, a párttitkár, meg a direktor méltatta a női dolgozókat, virággal, oklevéllel, jutalmazta a lelkeseket. Ki tudja, milyen megfontolással kiválasztva az "élenjárókat". De így volt ez minden gyárban, üzemben, irodában stb. De a nőnapi forgatókönyv is hasonló volt, szinte országosan.

Miután a hölgyek "megjutalmazódtak", siettek haza, mert főzni kellett, meg a gyerekeket hazavinni az ovodából stb., a férfiak - ha már olyan szépszámmal összejöttek - iszogattak egy kicsit, majd még egy kicsivel többet. Ennek azután az lett a vége, hogy sok spicces férfi tért haza ( tántorgott ) az éjszakában egy kornyadt virággal a kezében az "ünnepelt" feleségéhez. 

Nem hinném, hogy ez a nap lenne a Nők legboldogabb napja. Természetesen ettől még Isten éltesse a Hölgyeket. 

Kiszabadult a szellem a palackból. Helyesebben még csak szívárog, de bűze máris betölti a közéletet. Ügynöklista kering az interneten, csontvázak dőlnek ki a szekrényből. Miután semmi politika - ahogy igértem - ezt nem kommentálom. Nyilván a múltat nem lehet kitörölni, talán a  tabula rasat korábban jobb lett volna megtenni.  No nem a lista nyilvánosságra kerülésére gondolok,( jobb későn, mint soha )  hanem a rajta lévő embereknek - rendszerváltáskor -  kiállni a "közvélemény"elé és elmondani - mert megmagyarázni nem lehet - hogy kaptam egy zsíros állást, ennek fejében feljelentettem  apámat, anyámat, testvéremet,bárkit. Mea culpa, mea maxima culpa - és csendben elvonulni valahová, ahol a madár sem jár, csak a lelkifurdalás. Miben bíztak ezek az emberek? A felejtésben ? Vagy abban, hogy éltükben nem derül ki, hogy júdáspénzt kaptak ?  Node ehhez kurázsi kellett volna és gerinc.

Baranyai vonatkozása is van a listának, benne egy vadász- íróval, a vadászetika élharcosával. Ahogy könyvében írta, nincs kétféle etika, van a vadász-etika, ami egyben általános etika is. Ez a tézis fordítva is igaz. Akkor hogyan is vagyunk ezzel?

A blog-felület - nagy általánosságban, - napi szintű reagálási lehetőséget jelent. Az én esetemben egy kicsit másképpen áll a dolog. Már a blogom címe is sejteti, hogy sem politikai ( Isten őrizz ), sem napi bulvár események kommentálása nem lesz benne. Ha- és amennyiben valami friss hír kapcsolódik valamilyen formában a vadászathoz, akkor azt "kénytelen vagyok" lereagálni. 

Ilyen "kényszerem" lett egy ma reggeli friss hír hallatán. Nem lényeges a hely - nem is jegyeztem meg - csak a puszta tényeket és az azt kommentáló riportot. Röviden. Egy erdész- vadász ember, lelőtte feleségét és utána önmaga ellen fordította a fegyverét. 

Bulvár TV riporternője egy pszichológust faggatott a mikrofonja előtt, háttérben az a ház, ahol a  tragédia  történt. "Természetesen" végig vadászfegyverről volt szó.

Első kérdés, hogy nem kellene-e szigorítani a fegyvertartás szabályain. De igen! - szólt a "szakember" válasza. Kérdem én, hová lehetne még jobban szigorítani. Európa legszigorúbb ( és legbűrokratikusabb ) fegyvertartása van Magyarországon.  Rendszeres orvosi vizsgával, az újonnan belépőknek egy nagyon komoly pszichológiai vizsgálattal, stb. Az erdész fegyvere - nyilván szolgálati fegyver volt. Éppen úgy, ahogy ilyen van a rendőrnek is a biztonsági őrnek is stb.

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy családi tragédiák, gyilkosságok, konyhakéssel is történtek már. Mégsem kell szigorítani az "eccajgok" tartását.

Tavasz első napja - Isten hozott ! Még kimondani is gyönyörűség, március ! Bánom is én, hogy éjszaka dermesztő hideg van, nappal is csak alig egy-két fok, akkor is március. Két napja még havazott, de balga ember, aki ezt a havat eltakarítja és nem a tavaszra bízza. 

Az országút szélén csúfálkodó hófogó rácsok napjai is meg vannak számlálva, az idén egyébként sem sok dolguk volt.

A szürke felhők közül olykor a Napocska is átdereng, mintha álomból ébredne, nicsak, hiszen engem már nagyon várnak - derül szét kerek arcán a mosoly - amitől bizsergető meleg önti el a fagyos földet.

Kicsit óvatosabbak a bokrok, virágok, mint egy hónappal ezelőtt, amikor a csalfa tavasz becsapta őket, amikor bimbók, rügyek pattantak varázsütésre, de a zord tél szigorúan büntetett, jégpáncélos trónjára visszaült elégedetten. 

De repedezik fagyos arca, az egyre zsugorodó hó alól, itt-ott már harsány zöld kacag elő, hurrá, győztünk - kiáltják.  A magasban egerészölyv pár köröz elnyújtott víjjogással, tudatva országgal, világgal, hogy itt a tavasz, itt a szerelem. 

A gyógyító orvosok közül a gyermekgyógyászok állnak szivünkhöz legközelebb, ugyanis  legféltettebb kincsünket, gyermekeinket, unokáinkat gyógyítják. Nemrégen beteg lett az unokám, vittem a doktorbácsihoz, a "Nagy-dokihoz". A jóság, a szeretet és a magas szintű szakmai tudás mintaképéhez, nem mellesleg nagyon jó ismerősömhöz. Remélem puszit is kapok - hercegnőm - szólt hozzá kedvesen, miközben unokám lázban égő kis testét vizsgálta. 

Közben beszélgettünk egy keveset is. Már fáraszt a napi ötven-hatvan beteg - mondta, meg az egészségem is döcög, hamarosan elmegyek nyugdíjba. Majd horgászunk nagyokat, csak még egy kis "ketyegő"-igazításon kell átesnem.

Miközben a közös horgászatokat tervezgettük, az unoka diagnózisa is elkészült, izgalomra semmi ok, pár nap múlva kutya baja - nyugtatott.

Ekkor találkoztam Vele utoljára. Ma kaptam a hírt, hogy a "ketyegővel "nagyobb baj volt, mint bárki is gondolta, jóságos szive megszünt dobogni. Nem akarom felfogni a száraz hírt, az nem lehet, hogy egy ilyen nagyszerű embert a Teremtő elvegyen tőlünk,  és váratlanul magához szólítson. 

Nagyon fogsz hiányozni " Nagy-doki"!

Atyagatya, ilyen nincs ! - hogy falumbéli kiszólással éljek, amikor  a felhőképeket nézegettem. Természetesen, nem égre emelt tekintettel, hanem a számítógép monitorján. Pontosan ott húzódott ( már 24 órája) egy felhőcsík, rogyásig hóval rakodtan, ahová vadászni készültünk.Lassan 24 órája szakadatlanul esik. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha mindez a nagypofájú fővárosunkban történik, már híradótéma. Korán reggel indultunk, sehol egy hókotró, vagy sózógép. Délután találkoztunk az elsővel.

Node, ami az utakon macera, meg nyűg, az a vadászterületen maga a csoda. Menyasszonyi ruhába öltözött az erdő. A fák ágai mélyre hajolva, alázatosan tűrték a hó sulyát, hogy egy szélfuvallatra megszabaduljanak tőle, fehér zuhatagot eresztve az alatta bandukoló vadász nyakába.

Nem sok jóval kecsegtetett bennünket a vadászmester. Nagy a hó, néhol csizmába érő, fácán is kevés lesz, nagyon megbújnak valami szélvédettebb helyen. Azért próbáljuk meg - ha már ennyit autóztatok - mondta.

Nem szaporítom, remek vadászat volt. Fácánokat is találtunk, szépen repültek is, meg esett belőlük derekasan. Méltó módon búcsúztattuk a vadászszezont.

A búcsú nem fájdalmas, mert egy hét múlva már akár a szalonkák jöttét lehet várni.

Tavaszra várok, hó jött helyette. Drága Apám emlegette annó, február, itt a nyár. A szalonkák már bepakolták a bőröndjeiket, csak a startjelre várnak, hogy északra tartó útjuknak nekivágjanak. Egy déli meleg áramlat lesz az, amire rásimulva, nekivágnak  majd a hosszú útnak. De most még tél-tábornok rázza szakállát, nehezen látja be, hogy vereséget szenvedett, tehetetlen dühében kavar szelet, havat a tavasz arcába.

Holnap lesz vadászat, a szezon utolsó fácánozása. De a ma reggeli kutyasétáltatás sem volt eseménytelen. Házam udvarától alig száz méterre, egy suta és két gidája csipegette a lucerna zsenge hajtásait. Régi törzsvendégek ezen a környéken, csak tisztességből baktattak el a közeli bokrok takarásába.

Dolmányos varjúpár ücsörgött a diófa ágán, rászáradt diót keresve. Érdeklődve nézték az alattuk szaladgáló kutyát, csak közeledtemre rebbentek. Hangos károgással tudatták, hogy mérgesek az elmaradt reggeli miatt.

Seregélyek cserregtek egy öreg almafán, ahogy egy felrebbent, a többi is követte. A vezér szava szent.

Nagy szárnycsattogással négy postagalamb ereszkedett le egy göröngyös szántásra, ki tudja, milyen élelem reményében.

Hiába dühöng a tél, az élet nem áll meg, a természet minden alattvalójáról gondoskodik, ha még egy kicsit szűkmarkúan is. Valahogy már tavasz szaga van a levegőnek. Mégis igaza volt Apámnak.

Nagy megkönnyebbülésemre,( hű de hosszú szó és elég sete-suta ) március elsejétől nem lesz hirdetés a blogomon. Mondjuk a saját könyvem még ott fog díszelegni, de ez már "marketing", mégha a könyvkiadásba bele is bukok. 

Azért érdemes egy gondolat erejéig a reklámokkkal hirdetésekkel foglalkozni. Előljáróban leszögezhetjük, mert a bőrünkön tapasztaljuk, hogy a mediában a reklám mozgatja az összes többi műsort, megszakítva azokat, bármekkora törést is szenved ettől az "élmény", a történet maga, vagy az átélés. Mintha hideg zuhany érné az embert, amikor a hirdetés brutálisan töri el az áhítatot, ráadásul hangosabban, mint az eredeti műsor. Ugyanis  a reklám hozza a bevételt. Ebből lehet működteni az egész médiát.Ördögi kőr. 

A reklámokat lehet szinvonalasan is készíteni, jó péda erre, hogy ebben a kategóriában is zsűriznek, ha ebből logikailag nem is azonnal következik, de akkor mégiscsak ALKOTÁSNAK tekinthetők. De mit kezdjünk a gagyi-, a sértő-, vagy politikailag szélsőséges reklámokkal, mint amilyen az én blogomon is megjelent. 

Ezek a hirdetések, reklámok az egyetemes kultúra melléktermékei, "ipari" hulladékok. Egyet tehetünk, ha TV-ben  - műsort megszakítva jelentkezik - kimegyünk pisilni, illetve letiltjuk, ahogy én is tettem. 

Bocsánat !

Nem tudom,ki üzemelteti a blogomat, eddig nem is érdekelt, holott hirdetések jelennek meg benne - gondolom a működtetőnek nem ingyen -  de eddig a jó ízlés határát nem lépte át egyik sem.

A jelenleg futó hirdetések közül az egyik, a jelenlegi kormányt bírálja, holott ars poetikám a politikamentesség. Véleményem van, de nem politizálok. Ezért, ha valaki véletlenül erre a hirdetésre bukkan a blogomon, akkor annak tartalmáért, formájáért elnézést kérek, semmi közöm hozzá. Addig egyetlen sort sem publikálok, amíg ilyen hirdetés szerepel a nevem alatt. Egyáltalán nem szeretnék hirdetőfal lenni.

Úgy látszik,mégis maradok a hagyományos forma mellett és a gondolataimat két keményfedeles papír közé írom majd. Ennek könyv a neve, hogy a hirdetés kiötlőjének ne legyen helye benne.

Ha valaki  szívvel, lélekkel  művel egy szakmát, akkor az vérévé válik, beépül testébe lelkébe, ahogy a vér kering a szervezetben, eljutva annak minden zegébe zugába. Talán ilyenkor lehet mondani, hogy már nem csak szakma - amit természetesen lehet, sőt kell is jól végezni - hanem több lesz annál, hívatássá válik.

Orvosnak lenni, nem is lehet másképpen, főleg manapság. Lassan missziós tevékenység lesz a saját országunkban dolgozni.  Egyre kevesebb orvos lát el, egyre több beteget. Már ebből az egyszerű különbségből sem származhat jó. Mindezek mellé, egy társadalmi változás  is társul, szegényedő emberek, egyre nagyobb indulatokkal. A media botrányosan asszisztál hozzá, sőt gerjeszti ezt, nincs hír, orvosi "eset" nélkül. Nem érdekes, hogy  valójában mi történt, elég ha csak az ilyen-olyan színű hozzátartózok fröcsöghetnek a kamerába.

Mint mondtam, a hívatástudat utolsó morzsája mozgatja már csak az egészségügyet, de - ahogy a tumoroknál is ismerjük - ez már az utolsó stádium. Nincs tovább! Tudom, hogy már a "maradék" garnitúra is nyelvtudását újítgatja és a külföldi hirdetéseket böngészi.

Vesztes az a politika, aki nem az oktatást és az egészségügyet tekinti elsődleges feladatának.

A legutóbbi ( tegnapi) vadászatom "szartaposása" azért  hozott valamit a konyhára - hogy egy logikai csavarral így passzítsam össze  - amit nem szokás - a konyhát a tehénszarral.

Két hívatásos vadász volt velünk, két kutyával, egy német- és egy magyar vizslával. Mindkét kutya jól apportírozott, holott a trágyába esett galambok nem lehettek valami finom illatúak. Lassan rátérek a lényegre, ami még a helyszínen fogalmazódott meg bennem, hogy mit is jelent az a - gyerekek által előszeretettel használt mondás -  hogy "írígy kutya". Írígy is tud lenni egy kutya? Már most mondom, hogy igen !

Röviden a történet. Lövöldözgettem a galambokat, olykor potyogott is, a magyar vizsla szépen szedegetett össze "őket", hordta a gazdájához, aki meg rakta sorba, éppen mellém.  Ha valaki más is lőtt, akkor abba az irányba indultak segíteni , de ahogy az istállók mögé kerültek és a kutya nem látta  az "ő" galambjait, otthagyta a gazdáját - és visszaült a mellém, megnyugodva, hogy amíg távol volt, egy sem tünt el.  

Azután ezt a viselkedést - a gazdájával együtt - megfejtettük. Eddig a kutya egyedül dolgozott. Egy pár napja a német vizsla személyében "munkatársa" lett,  de ezt személyes sértésnek vette. Féltékeny lett és írígy.

Csak csodálni tudom a vizslák sokszínűségét, érzelemgazdagságát. A vízslának még az írígység is jól áll. Emberben, viszont visszataszító.

A mai vadász-napra gyártottam egy tézist, miszerint " a remény alapja, a hiszékenység".

Reményteljes telefont kaptunk, egy - erőművéről elhíresült  hely környékén működő vadásztársaságtól, -  hogy "gerlehegyek" járnak egy marhatelepre, dézsmálják a takarmányt. Ezt bizony könnyen elhittük, mert jó volt hinni. Meg azt is, hogy ötszáz és ezer körül van a számuk, tehát legyen nálunk elég lőszer. Hogy még mindíg a remény szó mentén minősítsem a napot, bizony vérmes reményekkel vágtunk neki az útnak, pedig a reggeli indulást ónos eső cifrázta. 

Mi is volt a valóság. Először is a hely. Nem a "környékére" mentünk  egy marhatelepnek, hanem konkrétan a tehenek közé, be a telep közepébe, bokáig gázolva a hugyban, szarban. Trágyát is mondhattam volna, de ez annál büdösebb volt. A másik csalódás, hogy a beigért madarak nem gerlék voltak, hanem parlagi galambok. Ráadásul kiokosított galambok, mert már a sokadik csoportot csábították ide az élelmes vendéglátók. A mindenütt elszórt üres töltényhüvelyek is erről árulkodtak.

Ha nem a mi kárunkra történik mindez, úgy minősíteném a meghívást, hogy ügyes, nagyon ügyes. Semmi befektetés, elég szép haszonnal ! Egy biztos, ezek a turpisságok elég hamar kiderülnek és a hitelét vesztett vadásztársaság gyorsan elnyeri a mesebéli "negyven rabló" címet. Akkor meg már tojózhatják a saját galambjaikat.

Sajnálom ezt a B.T. S-őt, hogy lopott. Nem azért, mert lebukott, hanem magáért a tényért, a "piti" lopásért. Ugyanis az "elszámolásnál", amíg az egyiknél, "csak" a hívatalos szervek vonják  - jogosan - felelősségre, a másiknál, a saját lelkiismerete.

Most kötnék át a vadászatra.Sok helyen és vadásztársaságnál,( tisztelet a kivételnek ) bocsánatos bűn a lőtt vad hazavitele. Vétek leadni ezt a finom "anyagot" - szól a felmentő itélet és már utazik is a vad valamelyik vadász konyhája felé. Ezeknek a vadászoknak nem kell a TV előtt ülve minősíteni magukat, hogy igen én loptam, a nevem is lopakodó lett. Vadásztársasági lopakodó.

Mennyiben és miben különbözik a szalámi lopás a vad ellopásától. Semmiben - ami magát a tényeket illeti - de húsmennyiségben igen és nem a szalámi javára. De amitől még sarkosabb a dolog, hogy a vadász sosem azért viszi haza a vadat, mert otthon nincs mit ennie.

Megtévedt egy ember, aki felett csak az törjön pálcát, aki még sosem vitt el sehonnan egy fűszálat sem. Ugyanis nem az érték nagyságától kellene függenie a bűntudat nagyságának. Jelentem, ötven évvel ezelőtt, az érettségi ballagáshoz loptuk az orgonát.Igaz, kollektívan, de igen hatékonyan. Hölgyeim, uraim, lehet licitálni.....! 

Régebben sokat jártam ebbe a völgybe vadászni, a területünk határa, távol a falumtól. Miután a lesen ücsörgés, már nem az erősségem - inkább a sörétest veszem kézbe - ezért az újdonság erejével hatott az itteni vadászat. Bevallom, nem konkrét vadfajra ültem ki, ezt nagyképűség lenne a mi területünkön kijelenteni. Csak egy kis nyelvtani huncutság - ha már a vadászati módokról beszélünk - hogy disznóra, szarvasra, őzre stb  ( ra, re rá, ) - mondjuk, de a rókánál, szegénynél, rókázunk. Enyhén áthallásos.

Miután februárban már szarvasra, disznóra nem vadászom, maradt a rókázás. A szarvastehenek erősen vemhesek, a göbék is, vagy már malackákat vezetnek, akármilyen derekasan is világít a félhold, nagyot lehet hibázni. Ezt nem tudom felvállalni.

Egy róka "zsinórozott" az erdő szélén, a holdvilágban fel-felcsillant a fehér mellénye. Túl izgatotnak tünt, az egerészéshez sok volt ez a hevület. Ekkor egy szerelmes, vágyakozó "paukolás" szaladt át az völgyön, amitől a róka beszaladt az erdőbe, gondolom a megbeszélt randevúra.

Nyirkos hideget kezdett lehelni a völgy, a szél sem tudta merről fujjon, ettől idegesen keveregni kezdett. Már nem volt értelme tovább ücsörögni. Szép este volt !

Forró láz égeti a testem, vörösen izzok a kalapácsok ütése alatt. Érzem, ahogy formálódom, egyre kecsesebb leszek. Titokzatos az a lyuk a  belsőmben, benne azzal a bájos kanyarokkal. Szorgos kezek raknak mögém precíz valamiket, alsó részem meg szépen erezett fával támasztják. Jól érzem magam a társaságukban.

Érzem hogy hatalmas erő költözött belém, egy sárgán csillogó valami csusszan a hátsómba,- hű, de izgi - ettől elég ha azt a kis micsodámat meghúzzák a köldökömnél, olyat dörrenek, hogy magam is megszeppenek. Nohát, hogy én, miket is tudok?

Azután egy doboz sötétsége borul rám, úgy döntöttem aludni fogok. Nem tudom, meddig, az idő érzékelése nem erősségem, amikor beszélgetésre riadok. 

- Ezt nézzed -ez egy 6,5x 57es stucnis puska, éppen olyan, amilyet szeretnél - hallom.

Egy szakállas, ősz ember fog a kezébe, a vállához emel, érzem éppen oda passzolok, szerintem egymásnak valók vagyunk. - A részleteket majd megbeszéljük -  és visszakerül rám a doboztető. Ideges lettem, nem tudok már aludni, felcsigázott a dolog. Nekem tetszene az új gazdám. Vajon ő is így gondolja?  

Február 8-án, amikor a naptár még a telet pergeti, a szeszélyes tavasz első kis futára megérkezett. A hóvirágok fehér sorfalat állnak a házunk napsütötte oldalán, mint Isten felé nyitott szívű, lelkű, elsőáldozó gyermekek, fejüket szerényen meghajtva a természet nagy rejtélye előtt, hiszen a zimankós hidegből, varázsütésre tavaszillatú csoda lett.

A japán birs rügyei is pattanásig feszülnek, mindegyikből virág akar lenni, a lusta leveleknek ráér később is - kacagnak úgy, hogy a kis rügyek színe vörös lesz a jókedvtől. Már az orgonabokor ágain is nagyra duzzadtak a rügyek, de van bennük egy kis aggódás, jajj, ha nagyon hamar kinyílunk, akkor mit visznek majd a diákok a ballagásra?

Lusta legyek mászkálnak a vadszőlő szövevényei között, kicsit korai volt az ébresztő, a téli álomtól bódultan dőlnek ide-oda.

A fenyőfa sűrűjében vadgalamb udvarol párjának, itt a tavasz hallod, asszony, tudod-e, hogy sok a dolgunk a fészekrakással - no meg hát, jó lenne vagy három gyerek is. Túdom, túdom, búg a párja és boldogságában felszárnyal a magasba majd lesiklik újra és újra. Nem fér a boldogság galambszivében.

A közelből egy metszőolló szelíd csattogása hallatszik, gazdájának engedelmeskedve levágja a régi hajtást, hogy az új sarjadjon. Ahogy a télre jön a tavasz. Arcomat a Nap felé tartom, amitől átjár egy bizsergető, izgalmas melegség.

Rögtön az elején egy besorolás: az ember társas lény. Sok minden ezen kívül, de  így szocializálódtunk, tehát igaz. Szőrmébe bújt, kőbaltás rokonuk is egy kupacba bújt össze, ha dörgött az ég, vagy a kardfogú tigris ólálkodott a barlang körül.

View Larger Map

A mai nagyvárosok sem különböznek felülnézetben egy zsúfolt hangyabolynál, amibe látszólag szervezetlenül, több milliós  "kupacban" rohangálnak az emberek, különböző lehetőségekkel, de azonos motivációval, mindenáron pénzt kell keresni. Vannnak - szépszámmal - akiknek a minimális megélhetésért kell küzdeni, vannnak - kevesebben - akiknek csak a jómód fokozásáért. Ha maradunk a  madár perspektívánál, akkor onnan fenntről nézve, csak az egyes kis emberkék véletlenszerű Brown féle mozgása látszik, a különböző töltésű molekulák taszítása és vonzása, esetleg összekapcsolódása. 

Ha rázummolunk a "hangyabolyra" akkor már az is látszik, hogy a látszólagos káosz alatt ott szunnyad a szervezettség, az egyes csoportok együvétartozása. Kényszer szülte kis csoportok tüsténykednek azonos célokért . Legtöbbször, csak a közös érdek tartja össze őket.( van bőven kivétel is)

De amikor az érdeket felülírja az érzés,-  vagy Uram bocsá' - az érzelem, akkor az már valóban csak az ember privilégiuma. A hangya ezt nem tudja.

Tegnap este, évadzáró összejövetelt tartott a lövész klubunk. A sokféleség mellett egy közös volt bennünk, a lövészet és a klub szeretete, egymás elismerése, megbecsülése. Így kéne a társadalomnak is felépülnie, a közös nemzeti érdek és a hazaszeretet mentén.

Vadásznaplómban két mondatos bejegyzés: csütörtök, Sz.szálláson gerlézés. Hideg idő, három gerle.

Azért több minden van a száraz mondatok mögött. Először is a  majdnem 250 km-es autózás. Azután a vadászat módja jellege miatti hatalmas gyaloglások. Ugyanis bármerre néztünk, mindenütt befagyott vízfelületek, amikből csak egy-két elhagyatott, dűledező tanya állt ki, mint egy kis sziget.  Gondos vadászok állítottak ide őzetetőket szemes kukoricával, friss szénával feltöltve. A kukoricára rájárnak a gerlék, próbáljunk közűlük egyet-kettőt meglőni - szólt a javaslat. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy kilométereket gyalogoltunk, csúszkáltunk egyik etetőtől a másikig. Valóban rebbentek az etetők alól gerlék, de az első puskalövés után, nyomuk veszett. Irány a következő tanyahely. Ez a vadászat nem arról szólt, mint nyáron, hogy megállok egy naproforgó tábla szélén és a gerlék folyamatosan repkednek, csak lőni kell.

Nekem nagyon tetszett ez a kereső gerlézés is. Igazából sportos volt helyesebben gyaloglós. A sok víz miatt, rengeteg liba kevergett a levegőben, színessé téve a szürke felhők ridegségét. Az eléggé unalmas bejegyzésemet, meg valami képpel kellene.