Sejtettem én, hogy a fegyveres bejegyzésem, ami egyben a sárga csekkes modernkori rablás kritikája is, nem fog komment-özönt vonni maga után. Még működik a régi beidegződés, a hatalommal nem kekeckedünk, mert abból baj lehet. Nem az a baj, hogy baj lehet, hanem, hogy egy-egy embernek lehet baja, éppen annak, aki lázadozik. Amikor nyilvánvaló, hogy semmi másról nem szól egy hatósági macera, csak a sárga csekk befizetésésről ( őmaguk is bevallják) akkor a lázadásnak is nyilvánvalónak kéne lennie és tömegesnek. A közel hatvan ezres - hívatalosan bejegyzett magyar vadász - kamarai képviselettel, meg országos védegylettel együtt, lenyel minden békát, helyesebben sárga békát. Miért nem lehet már a magyar fegyvertörvényt is az Euhoz igazítani, ha minden más szart már Eu-kompatibilissé tettünk.  Cui prodest - kinek az érdeke. Miért nem lobbiznak a parlamentben ülő vadász honatyák, Talán "ciki"? A zöld mundérra illik büszkének lenni, még a parlamentben is !

Sokan nem értik, hogy mi lehet egy vadászfegyverben szép, miért lehet hozzá ragaszkodni, mitöbb szeretni. Az ősember nagy nagy gondal csiszolgatta, pattingatta a kőbaltája élét, hogy vadat tudjon vele ejteni, a nomád harcosok ijaikat, íjvesszőiket a legjobb anyagokból gyártották, a kardokat a legjobb acélból kovácsolták, stb. stb. A fegyver nem egyszerűen egy szerszám, hanem szimbólum is.  Az erőnek az ügyességnek, de átvitt értelemben a bátorságnak a hazaszeretenek is szimbóluma lett, nem véletlenül kardot kivonva esküdtek föl lelkes őseink a hazára, a szabadságra. 

A vadásznak is féltett kincse a fegyvere. Ha még emlékek is fűződnek hozzá, akkor már fegyvernél is több lesz, féltett emléktárgyá válik, mint az én kis huszas puskám. Aki vadászik annak sokat mond, aki nem, annak semmit, hogy egy 20-as, alsókulcsos Frommerről van szó, mint vadászpályafutásom leghűségesebb, legféltettebb darabjáról. Már évek óta nem vadászom vele akívan, csak olyankor, amikor az egész napos fácánozásban jó, ha egy alkalommal lehet elsütni, szóval éli, élte szép nyugdijas életét a fegyverszekrényemben. 

Igenám, de a magyar fegyvertörvény állandó és rendszeres fegyvervizsgára kötelezi a vadászokat, illetve a fegyvereket, ami példátlan Európában. Csak a sárga csekkekben fuldokló mi kis országunkban kell még azt a fegyvert is bevizsgáltatni - jó pénzért természetesen - amiből egy lövést sem adtak le. 

Nagy veszélyben van az én kis 20-om, mert jócskán elszaladt felette az idő - mint gazdáján - de állapota kifogástalan, még az unokám is kiszolgálá - ha hagynák !

Nagy gerlevadászatok után, miután mindent megmagyarázok, hogy miért is kell ennyi gerlét kilőni és hogyan tud ez a kedves, a békét jelképező madárka -mezőgazdasági károkozóvá válni,-  általában van még egy utolsó kérdés, amire már nehezen tudok válaszoni. Ez a kérdés pedig úgy hangzik, hogy, mit csináltok azzal a sok lelőtt madárral. 

Egyik régebbi bejegyzésemben szerepel egy fotó, ahol a Misi vadászhaver kopasztja, bontja a gerléket. Nos, ezek a gerlék pihentek eddig a hűtőben, hogy tegnapra egy kiváló vacsorává váljanak. Nyárson sült gerlemellek volt a menü, fóliában sütött krumplival és hagymás babsalátával. A mellékelt fényképen éppen a grillen tartózkodnak a gerléink.

Így már helyénvaló a mondóka, ez elment vadászni, ez meglőtte, ez megsütötte... és a címbéli icike picike - helyett, negyed maggammal mind megettük.

De nem csak az. Már elmondtam, hogy reggeli rövid kutyás sétáim alatt, falum összes  gondjával is találkozni szoktam. Így volt a parlagfű esetében, vagy amikor kiskertekből lopkodókkal futottam össze, stb. A focipályáig betonút fut, azt hiszem, nem kevés utánjárásába került a polgármesternek, hogy ne hepehupán jussunk odáig. Az út két oldalán keskeny csíkban gazdák földjei  sorjáznak. Az őszi szántások ideje van, a traktorok mély barázdákat vájnak a fölbe, hogy a fordulókban ezen a szerencsétlen betonúton rázzák le magukról a tapadós földet. Azután a munka végeztével - hatalmas sárkoloncokat dobálva - a következő földdarabra kanyarodnak. Nem kétséges, hogy kinek a dolga lenne a sárdarabok eltüntetése. Nyilván a földtulajdonosé. 

Azon kívül, hogy a drága pénzen csinált betonút egy-két év alatt sáros dülőut lesz, ha ez így folytatódik, roppant balesetveszélyes is, mert  - jó idő lévén - a focipályára kerékpárral, vagy motorral mennek a gyerekek. Hatalmasat lehet esni a "gondos" gazda jóvoltából. Kérdeném ! Meg kell várni, hogy valaki csontját törje, vagy egy lapáttal fél óra alatt letisztítani a betont.Ez már nem tapintat, hanem kötelesség kérdése !

...vagy, ahogyan manapság használjuk a francia eredetű szót, presztizs. Erről irnék, ami a témát illeti már megint nem vadászat, horgászat, stb, hanem erős felindulás. Na jó, azért volt vadászat is, a "szokásos" csütörtöki, fácán, gerle. Annyiban azért mégsem szokásos, mert sokat kellett gyalogolni, mire azt a pár fácánt összecsipegettük. A gerlézés remek volt, magasan, gyorsan jöttek, fogyasztották a lőszert. Ennyit a vadászatról és most vissza a presztizshez. Konkrétabban az orvosok presztizséhez.

Az egyik kereskedelmi televízió reggeli műsorában, a fél órás hírblokkban - lemértem - annak több mint felében csak arról volt szó, hogy hol-, melyik korházban ki halt meg, ki a hibás és mennyire perelik a kórházat. Csak a síró, gyászoló hozzátartozók szerepeltek és az ezzel foglalkozó jogász, aki a belső vizsgálatok ismerete nélkül, már számszerűsítette a kárigényeket. Nem akarok szerecsent mosdatni, az orvosi szakmában is éppen úgy lehet hibázni, mint bármely másikban - csak azokból nem lesz hír.  Nyilván, ha valaki hibázott, vagy mulasztott, annak kell, hogy következménye legyen. De ilyen orvosokat, kórházakat lejárató kampány még sosem volt. Példátlan, hogy már akkor pálcát törjön egy televíziós csatorna valaki fölött, mielőtt kiderülne, hogy mi volt a valós halál ok. Ez mást sem okoz, mint olyan mérvű presztizsveszteséget, ami már veszélyezteti a betegek gyógyulásba és az orvosokba vetett hitét. Nagyon nagy kár, sőt bűn, ami történik, mert egy egész szakma a távozás gondolatával foglalkozik. Akkor majd gyógyíthatnak a jogászok!

Hány centi kell a "boldogsághoz", - kérdeztük annakidején, nem kis erotikus tartalommal. Sohasem hittem volna valamikor, hogy a nagyon szerény 8 centi lesz a vízválasztó, tehát ha kevesebb nem baj, ha több, nagyon nagy. Fordítva gondoltam!

Egy óriási marhaságról, egy  "agyament" törvényről van szó, miszerint az a kés, amit magunknál hordozunk, - de nem is a kés, hanem csak a pengéjének a hossza -  nem lehet 8 centinél hosszabb, mert, ha hosszabb, akkor szabálysértést követünk el. Mostani friss hír szerint egy hívatásos vadász lezárt kocsijában a "szerv" két bicskát talált, tokban, a lezárt kesztyűtartóban, amiknek pengehossza kb. 8 centis volt. A kést elkobozták, de ez még semmi, miután szabálysértési eljárás indult, a vadász összes fegyverét bevonták.

Azt hiszem, ezen a ponton már a józan ész is sgítségért kiált. Minden vadásznak kötelezően magánál tartott szerelése, egy kés. Ha kell zsigerelni, ha kell, ágat, gallyat levágni stb. De Uram bocsá' egy jóízűt szalonnázni. Most akkor mi legyen nálunk, - kérdem én. Egy kanál, vagy egy centi, amivel méricskéljük - no nem "azt", hanem a pengénket. A jogalkotók pedig arról vitáznak, hogy a kés éle honnan mérendő. A "tövétől-e", vagy csak a kifent része. Ez sajnos nem vicc, hanem egy bírósági itélet indoklása.Aminek végén a hívatásos vadász fegyverei továbbra is a rendőrség vendéglátását élvezik. Természetesen napi tárolási díjért.Hű de jól is megy nálunk a bűnüldözés, hogy a nyolc centikkel játszadozunk.

Azt hittem, nem jól hallok, nem jól látok. Az a TV műsor, amit éppen néztem és dalnokok vetélkedőjéről szólt, szólt volna, kabarévá silányult. És nem a versenyzők miatt. Ők küzdöttek, énekeltek ki-ki tudása szerint.

Kitalálták ezt a mentorosdit, azaz, mind a négy zsűritagnak  adtak egy-egy "adag" énekest, hogy kezdjen velük valamit. Nyilván, ettől érzelmileg, esetleg emberileg is közelebb kerültek egymáshoz a mentorok és "gyermekeik". Mondhatnám, természetesen  jókora elfogultságot okozva, de ez bizony nem vált a műsor előnyére.  Ugyanis a zsűritagok - "hívatalból" - kritizálták egymás protezsáltjait, a sajátjukkal szemben pedig alkalmi süketséget , vakságot produkáltak, így alakultak ki a nem minősíthető hangvételű viták. A zsűri, azért zsűri, hogy elfogulatlan legyen. Tisztelet a kivételnek és nevet nem említenék, de egy másik ország kultúráját idehozva, csak egyetlen zsűritag volt elfogulatlan és visszafogott, míg a többiek meglehetősen alpári módon osztották egymást. Ilyen stílust képviselne egy öreg rokksztár, vagy egy jónevű énekesnő, vagy egy szövegíró, dalszerző?

A műsor egyik kezével adott, a másikkal elvett. Nagyon tehetséges embereket ismertünk meg és nem képernyőképes "mentori" stílusokat. Illetve, talán a kereskedelmi TV-k koncepcióját ismerve, ezen egyetlen percig nem kéne csodálkozni. Jó, az a műsor, ahol, amiben botrány van. Fő a nézettség. Mónika-effektus ! 

Új kihívás a gyógyításban a cyberchondria. Az internet által nyújtott orvosi ismeretek könnyed elérése,illetve annak misztifikálása. Bárkinek, bármi baja van, vagy csak "simán" érdeklődő, beírja a keresett szavakat és az internet már szállítja is a tudnivalókat. Saját gyakorlatomban is egyre gyakoribb, hogy már "mindent tud a beteg", amikor hozzám kerül.

Hogy mennyire komolyan kell venni ezt a kihívást az orvosoknak, azt mi sem bizonyítrja jobban, hogy kongresszust tartottak e témakörben. Az alap-kérdés, hogy segíti-e a beteg gyógyulásást és legföképpen az orvosba vetett bizalmat, ha a feltett kérdésekre, az interneten keresik a választ. Avagy, jó-e az orvosnak, ha a beteg - a saját panaszait begépeli a Google-ba  - először onnan tájékozódik és szinte számonkéri az orvosától az ott olvasottakat. De ez még a jobbik eset. A rosszabbik eset, ha az internet által nyújtott ismeretek alapján állítja föl saját diagnózisát.  Lehet-e, kell-e a beteg által, az internetről származó információkat hasznosan beépíteni a gyógyításba - szólt a konferencia fő kérdése. 

Azt hiszem - miután nincs más lehetőség - meg kell tanulnunk kezelni és valahogyan beépíteni a gyógyításba a cyberchondriát.

Ez a fácán-vadászat - mármint a csütörtöki - olyan volt, amilyennek lennie kell. Bokrászó vadászatnak nevezik, mert sétálgatva, kutyákkal kerestetve rebbenek a madarak.

 A vadásztársaság elhelyezkedéséről elég annyit mondani, hogy Solttól Kecskemét felé, valahol féluton. Érdekes, változatos a táj, a kisparcellás mezőgazdaság minden előnyével. Sok tanyával, tanyahellyel és egy több ezer hektáros erdővel. Az országút, szinte kettészeli a vadásztársaságot, de - érdekes módon -  a talajszerkezet is itt válik ketté, egyik oldalán ragadós, szinte kék színű agyaggal, ami miatt óriási területeket belvíz borít,  az út másik felén pedig szőlőket nevelő homokkal. Itt nem kell fácánt "gyártani" mert a vadfácán megtalálja mindazt, amire szüksége van, csak egy kis etetéssel kell besegíteni nekik.

Amíg vadászgattunk, nagy libacsapatok keveregtek a magasban, a vadőr szerint szeretik ezt a vizes területet, mágnesként vonza őket, a vadászatuk is eredményes.

Kilenc kakast lőttünk a nap folyamán, melyek között volt olyan is, amelyiknek a sarkantyúja már majdnem két centis, ami azt jelenti, hogy reggel fel kell tenni főni, ha ebédet akarunk belőle

Mire is vannak az ünnepek? Legyenek azok bármilyenek, egyházi, állami vagy privát dolgaink,  névnap, születésnap stb. nyilván azért ünnepek, hogy annak a napján, de éppen azon a napján arról megemlékezzünk. Keleti kúltúrkörben a vallási ünnepek akár hetekig is tarthatnak, alkalmat adva az "alapos" örömködésre. A ramadan pl. 40 napig tart.

Nincs is ezzel semmi baj, csak pl. itt van ez a halottak napja. Tegnap, azaz hétfőn Mindenszentek - munkaszünettel, és a mai nap, a tényleges ünnepnap, a Halottak Napja - munkanap. Ezért mindenki szinte már múlt héten pénteken - ami szintén munkanap volt, elkezdte a temetőbe járást, hogy egész hétvégén folytatódjon. Mondhatni praktikus okokból, hiszem ma már dolgozni kellett. Jól van ez így? Lehet valamit más napon ünnepelni, mint a valódi napja? Lehet szilveszterezni, mondjuk január végén? Lehet, persze, hogy lehet, de már akkor más lesz a töltése, más lesz bennünk is a motiváció.

Nem sok dolog kell az ünnepléshez. Elég, ha egy kis figyelmeséggel, vagy gesztussal jelezzük, hogy tudjuk. értjük, miről is szól a nap, ha az ünnepnap. Akkor van baj, ha egy ünnepre egész kis megmozdulást szervezünk, jó magyar szokás szerint dínom dánommal egybekötve, avagy a sírokra hatalmas koszorúkat cipelünk ki, hogy jól látszódjék, nem sajnáltuk a pénzt szegény megboldogulttól.Ünnepelni ( a gyászt is ide sorolva) - igazából - valahol legbelül lehet!

A mai, "igazi" halottak napján én is dolgoztam, de azért egy szál szertyát meggyújtottunk szeretteink lelki üdvéért. Így lett a munkanapból, ünnepnap. 

Pár napos történet, eddig nem is tartottam érdemesnek a leírását, de helykitöltőnek talán jó, vagy tanulságos inkább. Kacsavadászatról, illetve annak egy mű-változatáról szólt az a nap, német vendégekkel megspékelve. Annyit már tudni lehetett róluk, hogy lelkesek, nem sajnálják a lőszert, de nem volt arányban az eldurrogtatott töltények száma, a terítékre kerülő vadak darabszámával.

Egy 40-50 méter széles, partján nádassal, fűzekkel, nyarakkal szegett holtágban nevelik a kacsákat - azon a helyen, amit nem nevesítek. A kacsák "starthelye" , jól el van dugva, legalább ennyi illúzió maradjon. Bennünket, vadászokat ettől a helytől  állítottak le - egymástól olyan távolságra, hogy nem tudtuk zavarni egymást és "összelövés" sem történhetett. Egészen  a víz széléhez kellett állni, egy hokedli méretű helyre. Izgalmas stand volt, ha lépést, vagy egyensúlyt  tévesztek, fürdök . A behajló ágak miatt elég szűk kilövési lehetőség adódott, mint kiderült, gyorsan kellett lőni. Minél távolabbi helyre került valaki, annál kisebb eséllyel puskázhatott, ugyanis a víz fölött repülő kacsák, a sorban álló vadászok "tűzvonala" előtt húztak el, a "püspökfalatjuk" mögé sikeredett lövésektől egyre sebesebben. Másodmagammal a sor végét választottuk, jó nekem az is, amit a sor eleje elhibáz. Még azzal is nehezítettem a saját dolgom, hogy csak gácsért akartam lőni.

Egy helybéli vadászt adtak mellém, hogy számolja a lelőtt kacsákat. A hatodik vagy hetedik kacsánál úgy döntöttem, befejeztem. Rengeteg lövés volt, gyakorlatilag folyamatosan dörögtek a fegyverek, azt gondoltam, halomban fognak állni a kacsák. Ehhez képest nem is volt nagy a teríték.

A vadászati körülményeket majd egy tárkonyos vadkacsa-ragu leves fogja enyhíteni.

Az évek múlásával az a szivet markolászó kegyetlen fájdalom enyhült, lassan eljutott a tudatomig, hogy elment, meghalt. Mai napig nem tudok elszámolni magammal, hogy akkor, abban a kritikus percben - amikor jóízűt nevetett, majd a szivéhez kapott és az ágyra hanyatlott - nem voltam otthon, nem voltam mellette. Uszodában voltam, ahol a megafon bemondta, hogy siessek, mert otthon nagy a baj. Nem szokványos dolog, ilyen személyes hírt bemondani, de kisvárosban mindenki ismert mindenkit, így nem csoda, hogy az úszómester is engem, no meg Jóapámat, aki évtizedeken keresztül tanította matematikára a gerekeket.

A fájdalom hosszú időre blokkolt, erre példa, amikor munkába menet a buszon valaki Apám felől érdeklődött - nem tudván, hogy már nem él - én pedig azt válaszoltam, hogy köszönöm jól van. Ekkor már hónapok óta halott volt. Nem tudatosult bennem ,vagy nem akartam tudomásul venni, ezt már nem tudom, nincs is jelentősége. Azután a lelkifurdalást, lassan felváltotta a szelíd belenyugvás, az együtt töltött vadászatok sok derűt okozó percei, a remek anekdóták, vadászatra oktató szelíd szavai, így azután szép lassan az emlékek  belesimúltak a lelkembe, egyé váltak velem, hordozom magamban, de még a mai napig is sokszor Ő szól belőlem.

Viszem tovább, amit nekem átadott ! Halottak napján, csak a porladó testet tiszteljük egy gyertyával, a lelket,- mint megfoghatatlan, nem materiális dolgot -  őrizzük magunkban. Ez az igazi halhatatlanság !

Örök dilemma, hogy mennyi elég abból ami jó, mikor lesz az örömből csömör. Valahogy nekem szerencsém van, nem tud az egyik a másikba "átcsapni", mert valami belső hang, vagy érzés megsúgja, hogy ennyi, nem több.

Zsenge vadász koromban olykor-olykor előfordult, hogy a fél éjszakát a lesen töltöttem, mert valami miatt nem volt szivem lemászni onnan, mert egy roppanás egy sejtelmes zörrenés, vagy pl. a les előtt békésen legelésző szarvascsapat, akiket nem akartam megzavarni -  maradásra bírt. De a tapasztalat azt mutatta, hogy nem volt arányban a siker, a belefektetett energiával. Lehet, hogy ezért is, meg a vadászatban eltöltött fél évszázad miatt is, már nem tudok és nem is akarok "szenvedni". Patikus haverom mondta annó, még kezdő korunkban, hogy a vadászatban a szenvedés a jó. Viccnek szánta, de számomra tilalomfa lett belőle. Ha egy vadászaton elkezdek "szenvedni", ha már sok a jóból, akkor egyszerűen leáll bennem az a hajtóerő, ami addig vitt és egyszerűen megállok. Jöhetnek nekem akkor már gerlék, fácánok, kacsák, kész befejeztem, mehetnékem illetve jöhetnékem van. Kaptam erre kritikát is, hogy türelmetlen vagyok és ezért akarom sokszor hamarabb befejezni a vadászatot, mint mások, akik szeretik az utólsó percig  kihasználni az aznapi lehetőséget. Elfogadom, megértem. De önmagam is, mert az öröm-csömör határának pontos megérzése, számomra nagyon fontos, hogy "doktorosan" mondjam, diagnosztikus jel. Így a vadászat számomra soha nem lesz unalmas vagy nyűg, hanem újra és újra várt, nagyon várt örömforrás.

Vadászni pedig, csak örömből lehet!

Két nap vadászata van a derekamban. De nem illik panaszkodni, nem is teszem. Másról írnék. Ahogy eddig is tettem, nem nevesítem a vadásztársaságot, bevallom, ha akarnám sem tenném, mert nem tudom. Csak annyit, hogy valahol a Duna mellett és a Paksi atomreaktor közelében voltunk. 

Ha jól emlékszem két, vagy három évvel ezelőtt már vadásztam itt, negyed magammal. A nagy sík terűleteket kis nádcsíkok, kisebb erdőfoltok szabdalják, szinte elképzelni sem tudom, hogyan élt itt meg a fácán, de mégis remek kakasok keltek, hogy a szélre "támaszkodva" feltornyozzanak a sörétlövés határáig. Igazi vadkakasok voltak. 

Bizony, már így nevezzük a fácánokat, hogy vadkakasok, meg "csinált" kakasok. Tenyésztett, mű-voltára utalva, van aki nejlon-kakasoknak hívja őket.Most hétvégén, már csak ilyen gyári -kakasokra tudtunk vadászni.Két év alatt ennyit változott ez a terület ( országosan is ez a helyzet ) hogy szinte eltünt a vad-fácán és ahol vadászni akarnak, ott tenyészeteni kell és úgy kihelyezni őket a vadászterületre. Nyilván, röpkészségben óriási a különbség a két madár között, ez a vadászatában is megmutatkozik. Nem nagy bravúr a nejlon kakasok lelövése.

Lehet, hogy véleményem nem mindenkinél talál megértésre, de én nagyon szeretem és várom az őszi-, "ember" végű hónapokat. Amikor a természet a nyári tombolás után, kicsit lelassulva, mint a munkában megfáradt ember, hamar nyugovóra tér, a rövidülő napok  az éjszakai pihenést, a következő évre való felkészülést szolgálják. A fák csodás ruhát öltenek, harsány színorgiával búcsúztatják a tegnapot, helyet adva a holnapnak.

Hol máshol, mint erdőben tombolnak igazán a sárga, vörös és narancs színek. Egyes fák, bokrok már rikító sárgába öltöztek, mások még a fáradt zöld ruhát hordják, írígykedve nézve a színpompás szomszédot. Az erdő fái közé a bágyadt napsugár fénycsíkokat húzva suhan be, a fényesen csillogó égerek, juharok szelíden hunyorognak  benne. A magasból ölyv vijjog hosszasan, harkály veri a ritmust, kukacot keresve, egy öreg fa üreges oldalán. Lágyan keveredik a két hang, mint egy énekes és dobos őszt dicsérő duettje.

Egy vörös róka egerészik a mezőn. Annyira belefelejtkezik a munkájába, hogy fittyet hány a rá szegeződő szempárra. Majd észbekap, - hiszen ez a simabőrű - hagyjuk az egeret, rohanás vissza az erdőbe. Lompos farka zászlóként meredezik, futása az erdő szélén lelassul, visszafordul és egy szemrehányó pillantást vet az ebédjét megzavarókra.

Szivem csücske ez a táj! A baltás hölgy pedig a komment része.

Majdnem elfelejtettem. Ma van kedvenc "szentem", Szt. Vendel névnapja. Sajnálom, hogy ennyire esett, így elmaradt a minden évben esedékes Vendel szoborhoz látogatásom. Majd bepótolom. Ilyenkor köszönöm meg, hogy vadászutamat egyengeti, hogy őrzi Pici és Dani kutyám álmát.

Sajnos elég rossz állapotba került a szobor, a pár évvel ezelőtti restaurálás ellenére, ráadásul az egyik kezét csuklóból letörték, vadászszobámban örzöm. Majd ezt fogom megsimogatni.

Egész nap esett. Azt már elárultam, hogy szeretem az esőt, megnyugtat, szobához - ezáltal könyvhöz köt - olvasni pedig nagyon jó. Node nem olyankor, amikor vadászni indulnék. Ilyenkor sem magamat sajnálom, hanem viseltes golyóspuskámat, "aki" negyven éve társam, mindent kibírt, így nem szeretném ha a rozsda végezne vele. Már így is oljaban úszik, ugyanis egy csepp barnítás sincs rajta, egyszerűen lekopott a sok használatban, a csöve hófehérre  "patinásodott", ezért kenem szorgalmasan. Büszke vagyok a puskámra, mert látszik rajta, hogy munkában "őszült" meg, mint a gazdája. A fegyvermester barnítási szándékát mereven elutasítottam, pedig már ingyen is megcsinálta volna, mert szerinte ez "ciki". Szerintem meg azok a puskák ilyenek, amik árai  a csillagos eget verik, jómódú gazdáik nem merik használni, ráadásul semmivel sem tudnak többet, mint az enyém. Ha a "likon" jó irányba megy ki a golyó, akkor a vadnak édesmindegy, hogy milyen árú szerkezetből lőtték ki. A vadászatot is elérte a divathóbort, ha valaki ezzel akar lépést tartani ( hülyeség) akkor lottózzon rendszeresen, de főleg eredményesen.

Bevallom egészen másról akartam írni, egy egyszerű délutáni sétáról a falum szélétől alig kétszáz méterre, ahol egy jókora bikanyom árulkodik arról, hogy naponta erre veszi az útját. De leragadtam a fegyvereimnél, meg az esőnél.

Szinte egész nap esett. Jó is ez az internet, meg nem is, mert az időjárást, a felhőképeket percre pontosan lehet követni. Ezen a napon, csak itt a Dél-Dunántúlon volt egy "kalapnyi" felhő, abból esegetett szorgalmasan, miközben az ország többi részén - sütött a nap. Ha nem ezt látom az internet radarképen, nem dühöngök. Mégiscsak jobb érzés, ha mindenki ázik, nem csak én.

Amikorra kellett, elállt az eső. Eső után hamarabb mozdul a vad - tartja a regula -  tehát már 4 órakor irány a terület előzőleg kinézett helye. Ideális hely. A lessel szembeni domboldal egy elég vegyes erdő, fenyvessel, akácossal és egy akác újulattal, ami lágy hullámvonallal símul bele a kb. 300 méter szélességben zölden burjánzó tarlóba. A les mögött egy patak, mindkét oldalán öreg fűzessel. A vad számára terített asztal, ráadásul háborítatlan.

Tartott is a természet vadbemutatót. Több csapatban őzek legelésztek, majd egy róka vöröslött a fűben, "aki" megúszta a lövésemet, majd újra őzek jelentek meg, egészen sötétedésig. De még a teljes sötétség beállta előtt leereszkedett a pára, hideg paplanként ülte meg a völgyet és nyirkos ujjával a kabát alá kúszott. A nyomokból és a dagonyából tudtam, hogy disznó jár ide valahová, de a párában semmit sem lehetett látni, a távcső nem segít ilyenkor. 

Szép este volt !

Még mindíg azon morfondírozok, amit a vadászati vizsgán csak mellesleg érint a tananyag. A vadászati erkölcsről, kultúrálól beszélek.  Nincs vadászati erkölcs, vagy hogy ne legyen félteérthető és valami huncutsággal összekapcsolható  fogalom, már az elején szögezzük le - az etikáról van szó. Vadászati etikáról, ami teljesen azonos az általános filozófiai fogalommal, mert NEM kettős a mérce. Olyan vadász vagy, mint amilyen ember.

Nem mai eredetű a téma boncolása sem. Szokratersz azt mondja, hogy az erkölcs lényege, az ember saját belső normáival egyeztetett viselkedés, vagyis az önismereten alapuló cselekvés. Ugye, hogy semivel nem több, sem kevesebb, mint amit a vadászatti etika elvár tőlünk. A vadászati etika az általános erkölcsi normáknak megfelelő viselkedésforma. Alapjait, a hagyományok, az elődeink által lefektetett tradíciók ápolása, továbbvitele és megbecsülése jelenti.

Ennek egy fontos eleme lenne, a vadászati irodalom ismerete. Olyan elődök nyomdokain haladunk, akik  - szerencsére - igen jó írói vénával is rendelkeztek. A jelenlegi vadászati vizsga tételei közül egyetlen egy sem étinti a vadászati irodalmunkat. Mi még azt mondtuk  - és igaz is - aki pl. nem olvasta Szechenyit - abból nem is lehet jó vadász. Elnézést a többi remek vadászírótól, most "csak" őt említeném. De Fekete István  lírája és estéli harangszóba símuló bársonyos történetei is lelki támasza lehetne egy "pályakezdő" vadásznak. De hosszú a sor, Molnár Gábortól, egészen a mai tollforgatókig.

Mint mindent, a vadászatot is az alapoknál kell, kellene kezdeni. A sietség, az ördög találmánya. Döntsünk, fiatal pályakezdő vadásztársaim. Fokozatosan, mindent, vagy gyorsan semmit !

Mekkora kontraszt. A televíziós műsorok, adásukat megszakítva közvetítik az ajkai zagytározó kiömlését, ami "hideg lávaként" öntötte el a gát tövében élő embereket. Kolontár, Devecser elpusztult, már a sírásba is belefáradt emberek merednek az őket faggató kamera vak-szemébe. De a műsor megy tovább és már énekel is az ország, együtt a vetélkedő szereplőivel.Mintha misem történt volna. A műsorvezető ugyan bejelenti, hogy az sms-ekből 50 forint jut a bajba jutott embereknek, node, jöjjön a következő dalnok, nótázzunk, vigadjunk, szavazzunk.

Rossz érzés a fotelban ülni. Miközben emberek küzdenek az életükért, kapirgálják a romokat, hogy maradt-e valami használható, szóval eközben vigad az ország. Nem temetői hangulatot várok, mert ha belegondolunk, sok vígasságra nem lenne okunk egyébként sem, hiszen az öt földrész lakosságának, több mint egyharmada áll jelenleg is harcban.Kongó, Szudán, Szomália, Afganisztán és még sorolhatnám, ahol az emberi életnek nincs értéke, ahol gyerekeket képeznek ki katonáknak, hogy bódult állapotban saját családjukat is legyilkolják. Nem a béke évszázada lett ez a várt 21-ik, hanem a háborúké és természeti katasztrófáké. Az ajkai gátszakadás "csak" egy csepp, a tragédia -tengerben.De azért sokkoló, mert nálunk, a mi országunkban történt. A felelősök is köztünk vannak és a hajuk szála sem görbül.

Jött egy vadásztársaságtól a  telefonüzenet - nem mellesleg évekig jártunk oda gerlézni, fácánozni, némi kis kézpénzt is otthagyva - hogy sok a gerle, menjünk. Hű, de jó, azóta átadták az odavezető autópályát, suhanunk egyet és már gerlézhetünk is.

Nem a legbarátságosab lépés, amikor a házigazda késik. Mi, azért pontosak voltunk, csak öt percet kellett várni a kisérővadászra. Gyanúsan komoly volt, látszott, hogy gondterhelt. - Fiúk, hiába jöttetek, nincs gerle - mondta, de valahogy nem akartuk elhinni, talán egy jólsikerült vicc lesz, sok a gerle, mint évekig mindíg, csak egy kicsit ugrat bennünket. De azután kiderült, hogy valóban nincs gerle. Aki meghívott, láthatott egy napraforgótábla szélén pár gerlét, arra riadóztatott bennünket. Egy órácskát kémleltük az "üres" égboltot, azután elköszöntünk. Azt hiszem, örökre !

Évekig vadásztattam vendégeket, fizetőset, nem fizetőset, magyart nem magyart egyaránt. Sosem áltattam senkit olyannal, ami nincs, a vakszerencsében bízva, hátha...! A hamis illúzió keltése a vadászatban a csúnya átverésnél is nagyobb ki..szás. Bocsánat !

Száznegyven kilométer potyára és egy elcseszett nap. Eddig még nem jött telefon, hogy elnézést. Ajánlanám a meghívónak, Békés Sándor:  Vadászetika c. könyvét. 

A még csak közel-múltnak tekinthető időkben is, azt gondoltuk és azt is sulykolták belénk, hogy a legrosszab tulajdonos, az állam. Majd, ha gazdája lesz, majd ha a tulajdonosok gondosságával lesznek a gyárak, a TSZ-ek, stb. igazgatva - majd akkor minden jobb lesz -  szólt a frissen ránk rogyó kapitalista ideológia.

Az igaz, az a személet, hogy ez a gyár az enyém, vigyázok rá és úgy működtetem, hogy a gyermekemnek és az unookámnak is jó legyen és hasznot adjon,  az egészséges privatizáció alapja. Lett volna !

Ha nem a mohó, politikából átnyergelt gazdasági maffiózók kezébe kerül minden. Egyetlen céllal előttük, gyorsan, sem emberi, sem természeti értékeket figyelembe véve meggazdagodni. A klasszikus kapitalizmus eltorzulása lett ebből, ahol nincs értéke az emberi munkának és életnek. Ha ennek a timföldgyárnak "fura-ura" egyszer, csak egyszer megnézte volna azt a gátat rendesen, avagy a környetvédők sem tojtak volna a nadrágba, ha hibát észlelve, megkondítják a vészharangot, akkor most nem pusztult volna el az élet azokban a falvakban és majdnem a Dunáig érő vízfolyásokban.

Az ilyen gazda nem gazda, hanem egy pénzsóvár torzult-tőkés. ( Nem véletlenül szerepelnek a a  100 leggazdagabb magyarok listáján !)És még a baj megtörténte után is azt üzente a tulajdonos, hogy ez az iszap, ami több száz embert égetett meg, ami halált okozott, ami Marsbéli tájjá változtatta a környéket - ez az anyag nem káros.Jól mondta a belügyminiszter, akkor fürödjön meg ő benne !

A témám nem vadászati, de természetvédelmi. A Tv előtt ülve, döbbenettel nézem az Ajkai katasztrófát. Sok kérdés áll bennem tótágast. Ugyanis egy veszélyes anyagot tartalmazó tározót, hogyan lehet olyan szintre feltölteni, ami magasabb, mint a környéken fekvő települések. Mivégre ez a bűnös önbizalom, hogy "úgysem történik semmi". Vagy, ha igen azt majd ráfogjuk egy természeti jelenségre, mondjuk egy  - mostanában nem ritka - özönvízszerű esőzésre.

De ha már megtörtént a baj, akkor hogyan lehet, hogy egy ekkora gyárnak, kisebb összegben állapították meg a felelőség -biztosítását, mint egy praktizáló orvosnak. Nekem - és több más  -szakorvosi tevékenységet végzőknek,  az általunk végzett foglalkozásért évi 30 Millio forint "kártételig" kell fizetni. Az Ajkai gyárnak ennek harmadáért ! Akkor hogyan is van ez ? Megint az a "felállás", hogy a nagyoknak, az ügyeskedőknek, a jó kapcsolatokkal rendelkezőknek mindent lehet ?

Egy időzített bomba lapult az Ajkai térségben, de ez - úgy gondolták egyesek - hogy csak 10 millió forint kárt okozhat ? Póriasan: nanemá' !!

A Tiszai ciánszennyezés után is Csaba királyfit hívtam, mint a székelyek megsegítőjét, hogy száguldjon már ide a tejúton és tegyen rendet ebben az országban. Most is jöhetne ! Énekeljük együtt a Székely Himnuszt !

A választási küzdelmek közepette a vadászterületem szolgáltatta az igazi kikapcsolódást, holott ott is "küzdelem "zajlott. Egyik vadászbarátom mondása jutott eszembe, miszerint oda érdemes kimenni leskelődni, ahová senki sem jár. Bevallom, ezen a lesen, ahol a bikák küzdelme zajlott, kb. harminc évvel ezelőtt ültem, de akkor még egy öreg főzfára volt az ülőke felszögelve. De mások sem sokat járhattak ide, a régi helyére épített újra, mert denevérek költöztek a les teteje alá és a létra alját is felverte már a gaz.A régi, öreg fűzfa már csak csonka szoborként áll őrt az új, kényelmes, fedett les mögött és egy régi vadásztörténetem szemtanujaként susogott a törzséből kihajtó leveleivel.

Drukkoltam, hogy valami látvány is legyen ezen az estén, mert egy új vizsgás vadász ült mellettem. Nem árt, ha eseménydús a vadászélet kezdete, mert akkor nagyobb a lelkesedés. 

Még lővilágnál két bika váltott ki a szemközti fenyvesből és amolyan tessék- lássék küzdelembe fogtak, de inkább csak erőt fitogtattak.  Ezzel még nem volt vége az "előadásnak", mert a lestől alig pár méterre, egy reményteljes fiatal bak ballagott ki és mohón csipegetni kezdte a füvet. Bevallom, ritkán adatik meg, hogy egyetlen estében ennyi minden történjen. Vadászélet indításnak nem volt rossz kezdés !

Az estéli égbolt rózsaszín játéka, az erdő illata, a denevérek bravúros repülő mutatványa, a hátunk mögött csobogó patakból felreppenő kacsa hápogása,  még csak fokozták a természet pazar elődását. Mit is lőttünk ? Semmit !  Mit is kaptunk? Szinte mindent !

Engem nem köt a kampánycsend, meg egyébként sem korteskedem. "Csak" voksolok ! Részemről - és a csendes többség részéről is - ez a maximum, de az elvárható minimum is. Ugyanis minden közösségnek olyan vezetője lesz, amit-, akit megérdemel. Ha az emberek bedőlnek álságos lózungoknak, felelőtlen igéreteknek, akkor olyan vezetőt kapnak. Lelkük rajta.

Kaptam én is szórócédulákat, nem csak lakhelyemen, hanem a közeli városban lévő munkahelymen is. Volt, amelyiken az eredmények és a reálisan elérhető, kitűzött célok sorjáztak, de volt olyan is, amin csak kritizálás, negatív hangulatkeltés, az ellenfél lejáratása szerepelt. 

Egy jelölt szórócédulája, jellemrajz az irójáról. Negatív, rosszízű szövegnek a "gazdája" sem lehet sokkal jobb ember.

Úgy gondolom nem pillanatnyi indulatból kéne dönteni.

Négy éve, minden nyáron, gyerekeket tanítottam ornitológiára. Ez sem volt kötelező, mint vadászvizsgát tenni, ennek ellenére, ledöbbentem, egy-két gyermeket mennyire nem érdekelt a tananyag. Kérdem én, akkor miért jött, illetve miért kükdték ide a szülei. Egy őszinte választ azért kaptam, miszerint azért, mert otthon nem tudnak mit kezdeni vele.  A vadászvizsgán is megjelent egy hölgy, aki a tankönyvet sem vette meg, a fegyverismeretből semmit nem tudott, csak a tesztkérdéseket nézte át, hogy melyik választ kell bekarikázni. Nem akar vadász lenni - mondta, nem is érdekli, fegyvert sem fogna a kezébe. Akkor miért is ment oda? Küldték, mint az én nyári táborlakómat?

Óriási felkészültségi és érdeklődésbeli különbségek vannak a vadászjelöltek között, amit a vizsga valahogy nem "honorál", az előbb említett hölgy is átment a vizsgán. Szerencsével. Azt hiszem, nem csak a vadászatra, hanem minden más ismeretszerzésre igaz, hogy csak akkor van örömünk egy szakma gyakorlásában, ha birtokában vagyunk annak minden csinjával, binjával. Ugyanis az ismeretek hiányában gyakorolt "akármi", visszaüt. Szeretném, ha a rosszul felkészült vadászra a puka tusa ütne vissza, mielőtt még bármire fegyvert fogna. 

Kicsit elfáradt a kommentező csapat, én sem írtam újat, mert "véletlenül" gerlézni voltam. A gerlézés részleteivel nem borzolom a vadászatot nem kedvelők idegeit, úgyhogy maradjunk annyiban, volt is sok gerle, meg maradt is.

Témát váltanék, de maradva vadászatnál, illetve annak első, tétova lépéseinél, a vadászati vizsgánál. Részese lehettem egy ilyenre való felkészülésnek. Belenéztem a tananyagba. Ha igaz az, hogy "non scholae, sed vitae discimus", akkor ez a könyv bizony egy kicsit már elavult, nem az életre, a vadászati életre nevel, tanít. Az addig rendben is van, hogy vannak dolgok, amik szinte örökérvényűek, így az újabb kiadása a könyvnek ezeket változatlan formában közli. De a megváltozott ( nem előnyére ) körülményekhez, megváltozott válaszokat ad a természet és ezeket már nem szabadna "kőbevésni".  Nagy hiányosság, hogy szinte semmiféle erdészeti ismeretet nem tartalmaz, ugyan ne mondja már senki, hogy közömbös, egy vadász tudja-e, tölgyesben jár-e, vagy búzavetésben. A fegyverismeret meg túl hangsúlyos, nem vagyok biztos benne, hogy minden vadásznak kis "fegyvermesternek" is kell lennie. Kedvenc támám, a környezetvédelem és a vadászetika. A mai életünk, vadászlétünk sarkalatos pontja. Egyikből sincs elegendő a tankönyvben. Pl.Békés Sándor barátom vadászetika könyvét - az első betűjétől az utolsóig - kötelező tananyagnak tenném.

Összességében, az új körülmények ,a mai kor kihívásai új ismereteket igényelnének a vadászok részéről, természetesen megtartva a szakmai részt. Ehhez, új tartalommal töltött tankönyv lenne célszerű.

Aranyszabályként kezelem  blog írásban, hogy neveket nem említek, mégha az egy városé sem, nehogy sértsen valakit. Annyit azért, hogy a Tisza-Zagyva torkolatánál fekszik és ez a hely a szülővárosom, amit éppen 31 esztendeje hagytam el. Nagyot változott azóta a város, de nemcsak előnyére. Először is, sokk -hatásként éltem meg, amikor a mindenki által kedvelt, olimpiai bajnok úszók, vízilabdázók sorát szülő  Damjanich uszodának a helyét megláttam. Felszántva ! Valaki, vagy valakik, "nagyot " ( nagy bevételt ) álmodtak ide, szálloda vagy lakópark formájában, ami felülírta az uszodát szeretők erőkifejtését, a pénz legyőzte az érzelmet.

A másik, hogy eljövetelem óta, a Tisza túlpartján, szinte egy másik városrész épült, Tiszaliget néven. Valamikor ( még egyetemista koromban is) ez egy rét volt, a Szandai-rét, ami árvíz idején, mint egy víztározó  működött. Nem is volt a városnak semmi gondja a nagy árvizekkel, nem úgy, mint most, amikor homokzsákokkal kell megemelni a Tiszaparti sétány kőkorlátjait. 

 Csak egy istálló állt a hatalmas rónaság közepén, amiben árvízmentes időkben a fedezőméneket tartották. Sokat lovagoltam itt, lehetett vágtatni bármerre. Azután kezdtek megjelenni a lábakon álló vállalati üdülők, azután a nagyobb épületek, majd uszoda, sportcsarnok, focipálya, szállodák, lakóépületek, valami főiskola, stb. és az elmúlt 31 év alatt, egy új városrész nőlt ki a Szandai rétből, amit "természetesen", már gáttal kellett körülvenni és a Tiszától megvédeni. 

Azóta szinte minden évben, a várost elöntéssel fenyegeti a Tisza. Visszaköveteli az árterét. Én meg visszasírom a csodás rétet és az istállót. Meg az elmúlt 31 évet.

Nagyobb térképre váltás

Eddig - mármint a gerlevadászatokra értem - mindíg gondot-,  mi több lelkifurdalást okozott, mi, legyen a lelőtt gerlékkel. Ha ugyanis  azzal áltatjuk  magunkat, hogy a vadászat egy ősi, atavisztikus ösztön, aminek az alapjait kőbaltás őseink vésték génjeinkbe, akkor minden rendben, követjük a kőkorszaki "utasítást". Enni ugyanis kellett, ennek érdekében, jogosan, vagy jogtalanul, de vadat elejteni is. Magyarán vadászni. Ezt örököltük, kiben jobban, kiben kevésbé manifesztálódva. Előbbiek a vadászok, utóbbiak a vegetáriánusok.( akik legtöbbje eszi a húst, csak ha látják, akkor nem )

Ezen gondolatsor mentén, megnyugtató, ha a lőtt gerlék a terített asztalon végzik, mint táplálék. Ekkor kerek a történet: ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte ...stb. Misi haver megpucolta. Ahogy potyogtak a gerlék, egy  hokedliból rögtönzött "mészárszéken", már pucolta is őket. Nagyon sokat dolgozott szegény, de a vadászat végére ott sorakoztak a pucolt gerlék, amiket már "csak" el kell készíteni, lehet levesnek, vagy sütni stb.

A kép címe pedig az is lehetne, hogy: bekapjam, ne kapjam ? Ez itt a kérdés !

A Bibliában a Genezis egyik része a vízözönről szól. Amikor Isten úgy látja, hogy az emeberiség romlottságban, bűnözésben, meg még nagyon sok galádságban örömét leli, vízözönt bocsát a földre. Tehát büntet, de ugyanakkor túlélési esélyt is ad Noénak és családjának,  nomeg az állatok két-két példányának. A bárkában lévők túlélik a vízözönt, de minden más elpusztul.

Nem könnyű megérteni a büntetés súlyosságát -  mai eszünkkel. Viszont könnyű párhuzamot találni a bibliai vízözön és a jelenlegi, napjaink éghajlati szélsősége miatti, szökőárak, áradások, cunamik, tenger alatti rengések, a jégsapkák olvadása stb. stb, amik nem mások, mint a mai ember büntettének az eredményei a természettel szemben.

Feléljük bolygónkat, kiirtjuk  erdőinket, szennyezzük folyóinkat, olajjal borítjuk tengereinket, gyárak, autók füstje, koromja kerül tüdőnkbe, szóval bűnözünk a Földünk ellen. 

Az áradások drámai történései után , a szakma elemzi, hogy ki-, hol hibázott, mit kellett volna, vagy mit nem építeni. Ennyi bűnt nem hinném, hogy Noe idejében elkövettek eleink, amiért Isten rájuk rótta a rettenetes büntetést. Legyünk mi, kései utódok hálásak, ha "csak" ennyivel megússzuk. De nem ártana elkezdeni ácsolni a bárkát !

Javában bőgtek a bikák és a csepergős, őszies időben, már koradélután ki kellett volna menni, hogy a szarvasok megzavarása nélkül eljussak a lesig. Helyesebben eljussunk, mert vendégem volt. A közeli város, akkor még jól prosperáló húsüzemének igazgatója  jött hozzám, de nem vadászként, hanem lelkes gibicként. Már több, mint tizenöt évvel ezelőtt elvitte egy hirtelen szívhalál, úgyhogy a történet nem éppen mai.

Igen aggódtam, mert nem úgy festett, hogy végzek a váróban sorakozó szépszámú beteggel, itt fog rám esteledni - aggódtam -  anélkül, hogy kijutnánk a területre.  Álságos lenne, ha most azt mondanám, hogy a szakmám szeretete felülírta a vadászati hevületet, de kezdtem beletörődni, hogy ezen a napon nem fogok bőgést hallgatni.

Ekkor toppant be a várt vendég, Lajos a maga két méterével és 120 kilójával. Látszott rajta, hogy nem csak gyártja, hanem kóstolja is a gyára termékeit. - Kire vár ez a sok ember ? - teszi fel a csacska kérdést, mert csak én rendeltem ezen a napon. - Kire, kire, - a bőgő bikára - válaszolom, mert mindjárt bőgni fogok, hogy elmarad a vadászat.

Dehogy marad - közli, majd mindjárt intézkedem. Nem akartam hinni a szememnek és fülemnek, ami a következő pár percben történt. Felkapta az asztalomról az aznapi újságot, amiből egy hatalmas gombócot gyúrt és beletömte a szája egyik oladába. Ettől akkora lett, mint egy nyugdijas mosónő feneke és hangos jajgatással kiment a váróba.

Rémülten hallgattam, hogy mi történik odakint. Lábcsoszogások, halk köszöngetések után néma csend. Ekkor fordult be újra Lajos, miután kibányászta a szájából az "aznapit", közölte - most már mehetünk, üres a váród ! 

Isten nyugosztalja Lajost, de minden bőgés idején eszembe jut, betegfuttató "ötlete " ! 

A hibás, de nem szándékos lelövésről, tévedésről és annnak morális, meg jogi következményeiről egy pár szót. Ugyanis először a vadász - ha van neki és miért ne lenne - a saját lelkiismeretével találja magát szembe, ami sokszor fájóbb, mint a hívatalos procedúra. Zárójelben jegyzem meg, hogy pl. egy  véletlen vadászbalesetben a kiszabott büntetésnél sokkal súlyosabb a lekiismeretfurdalás megsemmisítő ereje. A lélekhalál ! 

Ha nem ilyen súlyosan és mélyen, emberi életet is veszélyeztető esetekben boncoljuk a tévedéseket, akkor elmondanék egy-két "vidámabb" tévedést - aminek általában egy láda sör a büntetése, no meg a "cikizés", ami fájóbb a sör áránál.

Fácánhajtásnál, ahol egyszerre rebbennek a madarak, kakasok, tyúkok vegyesen, bizony egy-egy öreg, hosszú farkat növesztett és sötét tollazatú tyúk is lepottyan és nem végelgyengülésben. A hajtók, sokszor kiabálják a tyúkokra, hogy kakas, kakas, hogy azután a megszégyenült elejtö felé repkedjenek a láda sörös ajánlatok.

Szalonkázásnál is lehet tévedni. Pl. az egyik, általam is kedvelt szalonkázó hely közelében halastavak vonzották a kacsákat, "akik" - ha  az esti húzáson elfelejtettek hápogni - akkor bizony szalonkának nézettek. Bevallom, elég muris látvány, az esti gyülekezőhelynél megjelenő,  kacsát szorongató szalonkavadász. De a leszálló estébe előcikázó denevérekre is rámozdul a kezdő szalonkázó, talán még rá is lő.

A szivemnek kedves gerlézésnél is lehet tévedni. Sokszor keveredik parlagi galamb a gerlecsapatok közé. Ha egyedül, vagy csapatban közeledik, akkor a parlagi jól elkülöníthető a gerlétől. De amikor pl. egy húszas gerlecsapatban "megbújva", nagy sebességgel száll felénk, bizony kiteszi magát a mi tévedésünknek.

Nem "szerecsent mosdatok", a hiba az hiba. De mégegyszer mondom kedves vadásztársak, aki még nem hibázott, az vagy nem jár ki vadászni, vagy nem mond igazat. Az meg ugye vadászoknál kizárt dolog. 

Még a rádióban is szerepelt hírként az alábbi. Magyar vadászok kiséretében, olasz vadászok kacsáztak, esti húzáson. Aki ismeri az tudja, aki nem, annak elmondanám, hogy ennek ideje az alkonyat, illetve az esteli szürkület.( hajnalban is lehet, de ez nem akkor volt).

A vadászatot, egy közeli bokor takarásából figyelte egy "természetvédő". Amikor végetért a vadászat, ugyanis beesteledett, akkor előrontott rejtekhelyéből és a tőkés récék között, abszolút véletlenül lelőtt, de kétségtelenül ott heverő, egyetlen barátréce miatt, rendőrséget is értesítve, mint bűnözőket, szinte bilincsbe verve vitette el az olasz vadászokat.( Az elejtett vad eszmei értéke számszerűsített, a vétő vadászon - rendőrség nélkül is - behajtható lenne )

Kedves vadásztársak, ha olvassátok soraimat. Tegye mindenki a szivére a kezét, hogy hasonló helyzetben nem vétett-e már, minden szándékosság nélkül.  Ugyanis a csapatokban beszálló kacsák közé keveredő védett récefaj - véletlenül is terítékre kerülhet. Mindezt, minden vadász belátja - ha nem is örül neki - de egy hatalommal felruházott, zöldbarom bármit megtehet, akár sárba is tiporhatja a jóérzésű vadászokat. Ebben, az ominózus esetben, a vétlen tévedéssel abszolút nem volt arányban az intézkedés brutalitása. Nem védem az olaszokat, mert bizony, van közöttük olyan is, akinek nem szabadott volna fegyvert adni a kezébe, de ebben az esetben erről szó sem volt, igen tisztességes, jó és kultúrált vadászok voltak, akik a szándékosság legkisebb jele nélkül lőtték meg azt az egyetlen árva barátrécét.

Mi, vadászok azt hirdetjük, hogy a vadászat és természetvédelem egy tőről fakad. Így is ténykedünk. Csak a természtevédőknek is ki kellene szűrniük maguk közül az ilyen, bokorban bújkáló, "sötétzöld" fajankókat. 

Élvezzük a halmazotakat, vagy halmozzuk az élvezeteket? Ezen a héten e két dolog összemosódott. A sok gerle a "halmazat", a vadászatuk az "élvezet" .Mindkettőben bőven és gyors egymásután részesültünk, úgyhogy az első mondat igazságtartalma helyénvaló.  A gerle-inváziós nap után kettővel, még jószerével ki sem pihenve azt, újra e vidék felé autóztunk, zuhogó esőben, de reménykedve. Az internet világában elég tűrhető, de nem mindíg beváló  időjárási prognózist kapunk, amihez a mobilon kapott információ társul, így azután szinte fél óránként kapjuk a hírt a "tetthelyről", kicsit borongós, de nem esik, most egy kicsit csöpörög, stb. stb. miközben Bajától Szegedig szakadó esőben autózunk.

A mi meglátásunk az volt, a tudományos szakzsargonnal ellentétben - hogy ilyen anticiklon, meg olyan - hogy az idő nagyon szar. Még szerencse, hogy a vadászt bizakodásból gyúrta a Jó Isten, hozzáadva egy nagy adag megszállottságot, no meg  a normálisoktól eltérő gondolkodást.

Hogyan is mondja a vadászregula? Mi kell a sikeres vadászathoz ? 98 % szerencse, a többi a lőtudás, meg egyebek. Azt hiszem, ezen a napon, csak itt nem esett, ahol gerléztünk egyébként országosan. Ha nem is ismétlődött meg a két nappal korábbi "invázió", remek napunk volt és mondhatni sikeres. Elejtett gerlék számáról nem nyilatkozom, de az mond valamit, hogy ahol álltam, köröttem mindenütt kilőtt hüvelyek virítottak.( természetvédők figyelem, össze lettek szedve)

Most két hét "gerleszünet" , majd ezalatt egy kicsit témát váltok

Mennyivel másabb, ez a mai nap, mint az előző, pedig ez is, az is vadászat volt.  A csendes, nézgelődös, "bikavárós" ülés helyett, a forróra hevült puskacsövet szorítani és a napraforgóra folyamatosan berepülő gerlékre lövéseket leadni. Pedig nem jól indult a nap. Először is az internet meterológiai előrejelzése riogatott, miszerint éppen abban a térségben lesz eső ( Makó környéke) ahová készülünk. Szerencsére, majdnem mindenütt rossz idő volt, csak ott nem.

A másik probléma ott volt, hogy egy falutól távoli napraforgóban kezdtük - volna - a vadászatot, ha lett volna gerle. - Pedig tegnap rengeteg szállt ide - mondták a vadőr gyerekek. Telt, múlt a délután, egyre reményvesztetteben figyeltük a "galambmentes" eget. Ekkor összeült a kupaktanács ( a két vadőr ) és egy másik helyre vittek bennünket. Ennek a napraforgótáblának "csak" két baja volt, az egyik, hogy a nagyforgalmú 43-as műút mellett húzódott, ráadásul elég közel a faluhoz. Tehát, sem az országút, sem a falu felé nem lőhettünk. Utólag mondhatom, szerencsére. Mert én még ennyi gerlét  nem sokszor láttam. Ha minden irányban lőhettünk volna, akkor fél óra alatt elfogyott volna a muníció. ( egy mondatban két "volna" sok egy kicsit, kevesebb, jobb lett "volna" )Jöttek a gerlék magasan, bukfencet vetve, szemből, hátulról, mindenhonnan, egyesével párosával, csapatosan, szóval egy percig nem lankadhatott a figyelem. Potyogtak is rendesen.

Hogy a vadászatot ellenzők lelkivilágát is megnyugtassam, a közel háromszázas lelövés, csak csepp volt a tengerben.