Van egy népi mondás - vagy inkább babona? - miszerint, amit az év első napján csinálsz, teszel, stb. azt fogod egész évben. Nem vagyok babonás csak fekete macska ne menjen át előttem ( jobbról balra), ne kívánjanak jó vadászatot, ne kelljen visszamenni valami cuccért - mert ezek a  dolgok tönkreteszik a vadászatomat. Ugye, hogy ez nem babona? 

Újév első napjára - ha csak tehetem, - valami vadászat félét beiktatok, hátha fog rajtam az "átok" és "kénytelen leszek" egész évben vadászni. Kapóra jött egy meghívás, az Ormánságba, szarvas vadászatra. Hozta a formáját a Dráva ártere, olyan mély és ragadós sár vallatta az autómat, hogy már kezdtem sajnálni. De nála is jobban magamat, mert ezt a sarat majd le is kell mosni - amit aznap nem vállaltam be -  mert kocsit mosni tényleg nem akarok egész évben. 

Azért látványban volt részem, mert a lopakodó esti szürkületben, a kőrnyező erdőkből mindenhonnaín sorjáztak ki a szarvasok, az előttem lévő repceföldre. Zömében bikák, de lőni csak fiatal sejetett lehetett volna, így a lővilág múltával a lövés lehetősége is elmúlt.Jagd ist jagd - ahogy a német mondja, ami azt jelenti, hogy a vadászat akkor is vadászat, ha "csak" egy szép, izgalmas élmény!

Most pedig indulok kocsit mosni !

Csak annyiban szól vadászatról ez a pár sor, ahogy a vörös szín is ezt teszi. Ugyanis vörös riasztást adott ki a meterológia az ónos esőre, amire már tényleg nem mondhatjuk a mókás szlogent, miszerint a vadászatra csak alkalmas, vagy rendkvül alkalmas idő létezik.Kivétel az ónos eső.

De ha már így történt, akkor  egy kicsit védelmembe venném a vörös színt, amivel riogattak. Csak egy pár dolog, ahol a vörös szín, félelmet keltett. Pl. vörös posztó valaki szemében, vagy a hírhedt vörös hadsereg, vörös gombra induló rakéták, bikákat vadító vörös posztó..stb. stb. MIért nem zöld, vagy sárga? 

Én szeretem a vörös színt, sok szép virágnak a színe, de a naplementének is utolsó búcsú színe a vörös. Néhai lovas edzőm mondogatta . igaz a lovakra kihegyezve - hogy vörös kutya, vörös ló, vörös ember egy sem jó ! Nem tudom, szegény írek, skótok ehhez mit szólnak.

Sajnos, attól, hogy  - igaz kéretlenül - védelmembe vettem a vörös színt, a riasztás itthon tartott, elmaradt a vadászat. De ez a kisebbik baj, a nagyobb az, amit az ónos eső a határban, a vadakkal művel., amikor a szárnyakra fagy az eső, repképtelenné téve a madarakat, mint annakidején az ónos eső elvitte, szinte a teljes magyar túzok állományt.

 Vörös riasztástól, vírustól, társadalmi feszültségektőlmentes, Boldog Új Évet  kívánok mindenkinek !  

Bocsánat szép hölgy - mert ugye a szépséghez is szerencse kell - hogy levelemmel zavarlak. Mentségemül szóljon, hogy mi már régóta ismerjük egymást, sokszor alakítottad úgy az életem, hogy magam sem értettem hogyan, de reménytelen dolgok - váratlanul jóra fordultak, Szerencsém volt? Lehet ! 

Vadász berkekben úgy tartjuk,Te vagy a főszereplő, mert a sikert 95 %ban neked köszönhetjük és csak a maradék a lőtudás meg az egyebek. De ez nincs mindíg így, mert ha elpártolsz, akkor hiába a lőtudás, várhatom a fácánokat csőre töltött reménnyel, kudarc az eredmény. Mondják rád, hogy szeszélyes vagy - ugyanis az általad képviselt  szerencse igencsak forgandó - amit én el is fogadok,de nem értek. Hogy telhet el egy egész nap úgy, hogy megyek, hajtok, állok, várok, sarat dagasztok, autót gyötrök - és egy árva fácán sem veszi felém az irányt. 

Ha netán megsértettelek valamikor valamivel, akkor elnézést, nem volt szándékomban. Peches emberre szokták mondani, hogy "hadilábon áll a szerencsével". Biztos tudod, hogy én nem "hadilábon", hanem két megvasalt lábon állok, ami azért nem ugyan az. Kedves Fortuna istennő, ha legközelebb vadászok, légy szives a szerencsét egy kicsit mellém állítani, ugyanis nekem is kell a siker - mint mindenkinek - a többit, meg bízd rám, meg a puskámra !

Előre is köszönöm !

Ha ízlelgetem a két szót, hogy barát, vagy vadászbarát - akkor túl nagy különbséget nem találok közöttük. Érzelmi töltést tartalmaz mindkettő, de a vadászat még a "sima" barátságon felül hozzátesz valamit a barátsághoz. Mondani szokták - és igaz is - a vadászaban mindenkiből előjön a valós énje, ami felér egy jellemrajzal. Gyere velem vadászni, megmondom ki vagy ! 

Harmin év vadászbarátsága kötött össze Misivel, sokszor több napos vadászatokon szívtuk egymás vérét, ugrattuk, cukkoltuk egymást - de mindíg nagy szeretettel. Az utóbbi időben sokat gyengélkedett, de nagyon szeretett volna egy közös fácánvadászaton részt venni, amire meghívtam. Már amikor kiszállt az autójából,láttam, hogy ebből nem lesz vadászat. Menni is alig tudott. Azért megpróbálta, de nem sikerült, az első fűcsomóban megbotlott, elesett,úgy kellett felsegíteni. Belátta, hogy eddig tartott a vadászsága, befejezi ! És ekkor tett olyan gesztust, ami t csak igaz barát tesz, a fegyverét ott és akkor, a fiamnak ajándékozta. 

Két hete jöt a hír, Misi kórházba került, covidos lett. Telefonon tartottam benne a lelket, tervezgetett, szeretett volna még egyszer felülni velem egy lesre, persze csak nézőként. Egyél igyál sokat, erősödjél, kerülj mihamarab haza és tavasszal megyünk vadászni - biztattam és úgy látszott sikerrel, mert hazaengedték, úgy látszott megúszta. 

Két napja kaptam a hírt, a felesége hívott, Mihály meghalt !

Nyugodj békében jóbarát !

Az a mondás járja - lehet, hogy csak a piások körében - hogy a részeg embert Mária tartja a kötőjében. Esik, kel, bódultan kever-kavar, de  egy jókora másnapossággal mindíg megússza valahogy. Ha nem így lenne, Magyarország lakossága már rég megfeleződött volna ! 

De bennünket vadászokat is szeret a Szűzanya, tart a kötőjében, mert a tegnapi vadászatunk előtt is - egész éjjel - és utána is egész délután és este is esett, de a kettő között nem. Hét ágra sütött a Nap, tavaszias meleg lett.

A fácánok szépen repültek, a puskák szorgalmasan tették a dolgukat, a kutyák remekül hajtottak, egyre több fácán lógott a ponyvás autó oldalán, szóval a vadászat egy nagy élmény volt. De egy kis árnyék azért ránk borult A határ közelsége miatt a migránsok jelenléte  itt nagyon is valós, aminek számtalan jelével találkoztunk, lépten-nyomon..

Széles ösvények vannak letaposva a nádasokban, valószínű, hogy Gps adatok alapján jönnek mindíg azonos útvonalon, eldobált energia italos dobozok, és fölöslegessé vált ruhadarabok éktelenkednek a pihenőhelyeken, a levegőben pedig helikopter zúg el felettünk vészjósló hangon, napjában többször is !  Szívszoríó érzés!  Nekünk ez a hely, az  önfeledt szórakozást jelenti, ezeknek a szerencsétlen menekülteknek meg a reményt, hogy akik errefelé irányították őket, igazat mondtak.  Ez a csalóka illúzió csak addig tart számukra, amíg  le nem kapcsolják őket.

 A remek vadászat ellenére, egy kis borús felhő került - a felhőtlen égen - a Nap fénye elé !

Ha nem is túl sűrűn, de azért sorjáznak a vadászatok az emlékek sorában, hol egy jólsikerült bokrászós fácánozás, hol egy Teliholdas disznóles formájában. Sosincs két egyforma vadászat, így számomra mindegyik különleges, egyedi és akár lejegyzésre is alkalmas, de ez még nem jelenti azt, hogy másoknak is érdekes olvasmány.  Például, a legutóbbi fácánozásnál a falu határában egy takaros kis erdő alsó szegletében álltam,  egy Szűzanya szobor szomszédságában, akit kalapomat megemelve üdvözöltem, előre is elnézést kérve tőle, hogyha durrogásommal zavarnám.. Tavaly bejött a fohász, egy gyorsröptű kakast sikerült a "szeme láttára" lőnöm.  - Köszönöm Szűzanyám! -emeltem felé a kalapom ! - de ez tavaly volt !

Azt írtam hogy nincs két egyforma vadászat de az egy évvel ezelőtti kisértetiesen ismétlődött, talán annyi külömbséggel, hogy szinte orkán erejű szél sodorta felém- fölém a kakast, minden vadász álmát, a toronykakast. Lehet, hogy Szűzanya mégis zokon vette a tavalyi illetlenkedésemet, mert  bizony ezt a kakast rendje-módja szerint elhibáztam. Fájós derékkal nem lehet szépen lekövetni a kakas reptét, jól lemaradtam a lövéssel. Nagyon bántott, pedig az addigi lövéseimre nem lehet panasz, de - ugye kedves vadásztársak - egy toronykakas lelövése akár száz ziccerével sem ér fel !   

Ennek ellenére kijárt Szűzanyának a köszönöm szó ! Köszöntem hogy még élek, köszöntem, hogy még vadászok és köszöntem, hogy nem sokan látták a hibázásom ! Mert ugye büszkeség is van a világon ! 

Köd előtte, köd utána, közben pedig napsütés ! A vadásznapunkat - a csütörtököt - lehet így jellemezni. A Mohácsi kompon keltünk át  - ha a Duna választóvonalát komolyan veszem, - akkor a Dunántúlról a Duna-Tisza közébe, holott csak alig harminc kilométernyit mentünk a "tetthelyig" a vadászterületig. Egy sétálós vadászatot bőséges reggelivel kell kezdeni - ennek tettünk eleget a Csátaljai lángososnál. A jó kis fokhagymaszag kibélelte az autóm belsejét, de egyformán vétkeztünk, bennünket nem zavart. Lehet, ha megállítanak igazoltatni, mellénk szédül a yard!

Sétáltunk, bóklásztunk, kisebb nádasokat bogaráztunk át, de eleinte nem sok sikerrel. Pedig Rabbi kutya úgy törte a nádat, mint egy dózer . Amikor meg végre rátaláltunk a fácánokra, nekem jött egy rossz hír, amitől vadászból orvos lett belőlem, "telefondoktor "! 

Sokan vallják, hogy a vadászat feledteti a gondokat, bajokat, a legjobb "búfelejtő". Nálam ez nem így működik. Én csak akkor tudok önfeledten vadászni, ha rendben van a lekivilágom. Zajlott a vadászat, miközben az autóban ülve intézkedtem, hála Istennek eredményesen. A vállamra rakott gond alól kicsit felszabadulva, már én is puskával a kezemben vártam a hajtott kakasokat - és próbáltam behozni az elmaradásomat. 

Ez gyakorlatilag úgy történt, hogy a vadászat végefelé  - amikor már majdnem lemondtam arról, hogy egyáltalán el fogom sütni a puskám - láttunk egy kakast a falu széli kis bokrosba berepülni. "Kőrbekaptuk", a kutya kajtatni kezdett benne, és -szerencsémre - éppen felém hajtotta ki a kakast.

Régen örültem így, egy lőtt madárnak !

MIközben a holnapi nap esélyeit latolgatom - eső, szél, sár, stb. - a múlt heti pazar vadászatról elmélkedek. Amikor minden együtt van, a csendes, szép ősz, bágyadt Napfényével, simogató szelével, a sárguló levelek színpompájával és ami a lényeg, a jól és fürgén repülő fácánokkal.

Sok fanyalgás övezi a tenyésztett fácánok vadászatát- valljuk be sokszor jogosan - amikor a vadászat előtt engedik ki a ládából a rémült madarakat, akik egy kupacban rohangálnak a kutyák elől, jó esetben ímmel ámmal szárnyra kapnak, de legtöbbször az első fára felgallyaznak. Ekkor kezdődik a fa rázogatás, vagy husángal dobálása - valljuk be, egyik sem vidám látvány. 

Ha tágas, magas a volier, a madarak megtanulnak jól repülni, sokszor a vad madarakkal egyforma minőségben. 

Nos, az említett napon éppen így történt, a remek idő mellett, a kakasok is kitettek magukért, meredeken emelkedtek, a nyárfák csúcsán is könnyedén átsiklottak - ha hagytuk volna őket ! De nem hagytuk, szépen szóltak a puskák, pazar lövésekben lehetett gyönyörködni !  

Már dél körül befejeztük - jóbol is megárt a sok - mert 26 kakas feküdt a terítéken !

Hét hónapos böjt után - ami két fácán szezon között terpeszkedik - végre elkezdtük. Azt már előre sejtettük - az időjárás előrejelzés alapján biztosan tudtuk -  hogy nem lesz könnyű.  A sejtésünk meg arról szólt, hogy a kukorica betakarítással hogyan állnak a gazdák, mert ha sok a lábon álló kukorica, a fácánok abban bújnak, bolondok lennénnek a terített asztalt otthagyni!

Nos,a debütálásunk napjára akkora szélvihar kerekedett, hogy még bennünket is billentgetett. Ráadásul meleg Déli szél formájában, nyárias meleggel. Ezt ugye sejtettük, mint a Moldova történetben az öreg paraszt a repüőn, hogy egy hátra bukfencnél be fog szarni, a valóság meg olyan lett, - mint az övé - hogy mindez a nyakunkba esett. Meleg szél, ácsorgó kukoricák, ráadásul kőrben mindenütt a szorgos gazdanép serénykedett a sok-sok milliós, jól megtámogatott csili-vili munkagépeikkel. 

Nem szaporítom, a terítéken négyen álltunk kőrbe egy kakast, "akire" én is lőhettem volna, ha nem megy a háttérben egy szép sárga kombájn. Így, másra maradt a lövés öröme,  nekem az a "megtiszteltetés" jutott, hogy elvihettem az autómig és haza is hozhattam. 

Őbelőle lett a szezon első fácánlevese! És most újra egy recept, amit Csanád vadőrtől tanultam és ki is próbáltam ! 

A levesben főtt fácán mellét fel kell kockázni, hozzá főtt tojásokat darabolni, lilahagymát apróra vágni, ananász konzervet kis kockákra nyiszitelni, majd az egészet  - házilag készített - tartármártással nyakon önteni !

Biztos siker, amit a tisztára kinyalt tál bizonyított ! 

A hideg , csillagos éjszaka, fehér dérlepellel köszöntötte a kelő Napot ! Vénasszonyok nyarának ez egy kicsit durva, de hozzá kell szoknunk- sajnos -  hogy szegény, kizsigerelt bolygónk is egyre durvább válasz ad pofátlanságunkra. 

Beleszippantva a hajnali csipősségbe, már egyáltalán nem voltam olyan magabiztos, mint este, amikor elhatároztam a mai pecálást. Na jó, ha már összepakoltam a sok cuccot, akkor megyek ! A halastóhoz érve, látszott, hogy másoknál inkább a józan ész döntött, egy pecás kivételével - ő is vadász volt "civilben" - üres volt a tókörnyék. Nagyjából tisztában vagyok a tó adottságaival, mert "lánykorából" ismertem ezt a részt, amikor elvadult, mocsaras nádasában szarvasbikák, vaddisznók laktak.

Azt is tudtam, hogy ilyen hideg vízben, a tó közepén húzódó néhai patakmederben "bandáznak" a halak, oda kell majd dobnom ha fogni akarok. Én pedig nagyon akartam, mert szezonzáró pecálásnak neveztem ki ezt a napot, innenntől a puska lesz gyakrabban elővéve, indul a fácánszezon !  

A két botom zsinórján békésen ringatózott a kapásjelző karika, a korábbi sikertelen horgászatom emlékének  hatására, hosszú várakozásra rendezkedtem be, pipára gyújtottam és vártam. Még csak félúton égett a parázs, amikor mozdult az egyik karika, remegett kicsit, majd nagy erővel csapódott fel ! Bevágtam, a zsinór kifeszült a ponty - mert az volt  - és a botom között, innentől már a fárasztás jóféle izgalma következett. A hal elindult oldalra, egyre jobban a másik botom zsinórja alá, annak a kapásjelzőjét is megmozgatva. Kicsit erélyesebben terelve a halamat, a másik irányba húztam de a kapásjelző még akkor is jelzett valamit.Jobb kezem foglalt volt, bal kézzel bevágtam - és ezen is hal volt ! Szerencsére elég hamar megadta magát az első pont - pedig jókora pédány volt - a másik boton lévő még azt is megvárta, míg a szákba teszem és őt is kiemelem ! 

Két hal került a szákba, és alig telt el annyi idő - hogy mindent a pipámhoz mérjek - hogy még a parázs sem tudott kialudni, az átélt izgalmak köüzepette.

Jól sikerült a "halas búcsú" !

Az öröklött vadász-szenvedély manapság nagy ritkaság, igazi kincs, amit ha görgetünk vissza, akkor a vadászatra mentséget is találunk ( ha kell egyáltalán), mert elérünk az atavisztikus ösztönök világába, őseink életösztönéhez, a vadászathoz. A mai viágunkban már egyre ritkábban öröklődnek etikai erkölcsi normák, a szülőktől ránk hagyott értékek megbecsülése, mivel egy gyökértelen réteg fogott kézbe puskát, jutot korlátlan vadászati lehetőséghez.  

Furcsa bukfenc, hogy mindezek egy velőscsont kapcsán jutottak eszembe ! Velőscsont és öröklés? Majd valahogy összehozom ! A történet úgy kezdődött, hogy megláttam a húsos pult sarkában hívogatóan velem szemezni pár darab marhafarkot és mellettük - jaj de gyönyörűen - egyformára fűrészelt velős csontot ! A marhafarok - lánykori nevén ököruszály - meg a velőscsontok egy olyan leves emlékét varázsolták a számba, amit Édesapám főzött egyszer, egy vadászat után. Pirítós a tányéron, a velőscsont a kés fokával megkoccantva bizarr pluttyanással púpozódott a kenyérre, só, bors rá és lehetett harapni. Nekem ez a szertartás, apai örökségként rögzült éppen úgy, ahogy a vadászat.  

Úgy gondoltam ezt inekem is át kell adnom, így a vasárnapi marhahúsleves ékességének a velőscsontnak a pirítósra koccantását a fiamra bíztam, így már három generáción ívelt át a vadászat és a velőscsont ! 

Be kell látni - aki szereti - hogy a velős pirítós nem egy hétköznapi étek, de lehet ünnepi, ha mellette a családi emlékek, hagyományok kerülnek az asztalra !

Jó étvágyat ! 

Ember tervez, Isten végez - tartja a mondás, még ateista berkekben is, legfeljebb kicsit átköltve, Isten nevét a sors szeszélyével helyettesítve.Kicsit én is átköltök, az embert a vadásszal helyettesítem, ugyan a kettő nem zárja ki egymást ! No, ebből hogy keveredek ki....?

Ha a tegnapi napomat mesélem, értehető lesz. Ennek a napnak a hajnalára-reggelére őzbak vadászatot terveztem, mégpedig nagy reményekkel tele, mert volt egy előző napi emlékem, egy különleges bak látványa, "aki" úgy tűnt el, mint a kámfor, csak a vágyakozást hagyva maga után. Egy olyan részen mutatta meg magát, ahol még egy pocok sem tudott volna elbújni, a Hortobágy símaságú terület közepén, - a fél focipályányi elhagyatott tanyahelyet - kétszer is átjártam, de a bak sehol ! Tudom, hogy ott volt valahol megbújva, lelapulva, de ilyenkor legfeljebb akkor ugrik meg, ha már majdnem rálép a vadász ! 

Ennek a napnak a terve ( ember tervez) az volt, hogy reggeli sötétben megvárom, míg kijön a bak és onnantól már Fortuna egyengeti az eseményeket ! Jó terv volt, nagyon kigondoltam ! Nem is hagyott aludni a tervezgetés izgalma, hajnali négy órakor már kávét főztem - és mintegy rutinból - az éjszaka levegőjéből is szippantani akartam egyet-kettőt, megbecsülve a magamra húzandó kabátok számát ! Elmaradt a szippantás, helyette álmélkodás lett, mert az előző napi nyárias  meleget, nyirkos, igazi őszies köd váltotta fel. ( Isten végez) 

Hogy még egy mondást idecitáljak, miszerint minden terv annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle, ami nagyon igaz lett erre a napra, mert semmi sem lett a vadászatból. Próbáltam én a ködön valahogy "átlátni" , de nem hagyta magát., sőt, a reggeli virradattal még sűrűsödött is. 

Köd előttem, köd utánnam....feladtam !

A szerencse forgandó - ahogy a mondás tartja - vadász embernek viszont nem szabad szerencsét kívánni - mert annak a vadászatnak - stílusosan szólva - lőttek !  De azért nem árt Fortunával jóban lenni, aminek módját én sem tudom csak hangoztatom ! 

Az utóbbi napokban az én vadász szerencsém is forgott erre arra - inkább csak arra - így  bikát bőgni csak távolról hallottam, de egyszer sem láttam, pedig a hajnalok már a lesen találtak.  A z a hajnali háromkor kelés, sem kis áldozat Fortuna kegyeiért !

Előző éjszaka esett egy pár csepp eső, a levegő is hűlt egy kicsit, abban bízva, hogy ettől majd megjön a bikák szerlemi kedve és elárulják magukat a bőgésükkel - már délután fél hatkor a lesen ültem A lesem és a szemközti erdősáv között pontosan száz méter volt a távolság - ezt bemértem - de már ekkor egy zörgés, gally törés programozta át dolgaimat, távolságmérőt, frissen tömött, de még meg sem gyújtott pipát félreraktam és vadászt csináltam magamból , puska a lesre támasztva, távcső szemhez illesztve. 

Nem telhetett el tíz percnél több a lesre kapaszkodásom és az események között, amikor először egy tehén lépett ki, sarkában a borjújával, majd a bika is megjelent, derékig az erdő széli bokrok takarásában, de az agancsát már jól megmutatva, így a távcsővet a céltávcsőre cserélve, csak azt vártam hogy kettőt lépjen előre, ne takarja semmi az oldalát. Megtette ! 

Jól jelezte a blatt lövést, tudtam hogy megvan ! A mellettem ülő Anti barát is ekkor fújta ki az izgalomtól beleszorult levegőt és a tőle megszokott nagy nyugalommal mondta, hogy most már nyugodtam rágyújthatsz!

Ez a történet - még a pipagyújtással együtt is - alig tízperces ! Ez a trófea ezt a nevet fogja kapni !

Az autómat egy nyiladékban hagyva, nagy óvatosan cserkeltem az erdő széli lesig. A les, egy meredek domboldt őriz, remek kilátást adva a szemközti erdőre,  aminek karjaiban egy aránylag friss  tarló terpeszkedik. De ez még nem minden, mert egy dagonya is csalogató lehetőség, a régóta tartó szárazságtól szenvedő vadaknak. Ahogy mondani szokták, van itt minden, ami vad szemének- szájának ingere ! 

Mielőtt a leshez értem volna, kőrbe távcsöveztem az oldalt és amennyire a hajnal előtti fáradt sötétben a távcső engedte, disznókat vettem észre, és ahogy a szemem kezdett hozzászokni a szerény fényhez, egyre többet ! Nehéz volt számolni őket, mert kavarogtak, szétszéledtek, majd egy kupaba össze, mintha játszottak volna. 

MInt egy lassított filmben, úgy másztam fel a les létráján, nem szerettem volna elzavarni őket,pedig a bikavadászat idejére, ők biztonságban vannak, mindent a szemnek, semmit a puskának ! Sosem szerettem  jelenlétemmel a vadat zavarni, igyekeztem mindíg a legkisebb zavarást okozni. Így esett egyszer, a Dunai árvíz idején, hogy a lesem előtt egy ázott, ártérről menekülő, ziháló szarvacsapat telepedett le,  legtöbben a kimerültségtől lefeküdtek. Nem volt szivem megzavarni őket, kivártam amíg lenyugszanak és elvonulnak. Igen ám de közben az éjszaka is elmúlt, hajnal lett. majdnem szétfagytam, meg jókora riadalmat okoztam az otthoniaknak !

De térjünk vissza a jelenbe, a lassú pirkadatban elvonuló disznókhoz. A hátam mögött kelő Nap, a szemközti domboldalt  felülről lefelé kezdte szeletelni éles sugaraival, fogyott a sötét, győzött a fény. 

Ekkor egy konda disznó robogott át tarlón - mintha elkéstek volna a hazamenetellel - elől egy hatlalmas koca, a sor végén egy kisebb, köztük pedig nyolc malac. Ennyi disznót nem is emlékszem mikor láttam ! 

Bónuszént még szarvas is motoszkált a hátam mögött, de az irányába fújó szél ezt gyorsan lerendezte !

Nem kell ahhoz feltétlen lövés, hogy az embernek maradandó élménye legyen !

- Hogy az a jó..... - innen 18 pluszos volt a monológom, amivel az alólam kibillenő vadászszékemet illetem. Az egyik lába puhább földet találva, dőlni kezdett, de szerencsémre nem velem.  Nem vagyok híve a székről lövöldözésnek, de a napraforgó olyan csökött volt, hogy csak ülve tudott a galambok elől bújtatni.  Ülve viszont nehéz forgolódni - ahogy ezt már ecseteltem, csak nyakból lehet radarozni, amit viszont a meszes nyakcsigolyák ropogása tett érdekessé. Szép ez az öreg kor...mondhatni !  

Pedig volt dolga a csigolyáknak, mert csak nagyritkán tünt fel egy-egy kisebb csapat az ég alján, amitől szorosabbra fonódott a puskámat szorító kezem, de a remény gyorsan foszlott, a galambok irányt változtatva eltüntek valahová a távolba. Sláger lett a napraforgó a mezőgazdaságban, miután jobban bírja az aszályos kiképzést, mint a kukorica, Ezért a galamboknak  - akármerre repülnek - terített asztaluk van. 

Kerestük a galambokat, jártuk a határt, próbálkoztunk  több-kevesebb sikerrel. Volt szépen ráérő időm egy pipa meggyújtására is, békésen pöfékelve lestem az eget, amikor egy gerle felém vette az irányt. Okulva egy nagyon régen történt esetből, amikor a pipám éppen azon az oldalon lógott, ahová lövéskor a puska tusa kerül,  így azután egy hirtelen felrebbent fácánnál  sikerült úgy betolnom a pipát, hogy büdös birka szagot árasztva pörkölődni kezdett a bajúszom ! No, ez nem ismétlődhet meg, gyorsan a szám bal oldalába passzítottam a csibukot és a közben  fölém érkező galambot szépen leszólítottam. 

Nem tudnám megmondani miért - talán a régi rossz emlék miatt - ennek a pipázva lőtt gerlének nagyon örültem. 

A szélkergette felhők színe-változása lohasztotta, vagy tartotta ébren, a délutánra tervezett vadászat reményét. Lesz eső, vagy sem, tudunk menni, vagy sem - ahogy Karcsi barátunk szokott aggályoskodni "na, mi lesz velünlk ma délután" - mintha sorsdöntő lenne az erre adott válasz !   Persze, ez költői kérdés, mert mi más lenne, mint megyünk ! 

Az ég kémlelése mellett, azért már a technika is segített, az internet "felhőkép" szolgáltatás órára lebontva jósolja a várhatóakat, ha hiszünk neki, ha nem, mégis csak tudományosabb kapaszkodó, mint monjuk az esőt jelző sajgó reumám.   Osztottunk, szoroztunk - mármint a délutáni időbeosztásra, miszerint hol kezdjünk. Matyi halászlevével, vagy vadászattal., esetleg fordítva. 

Csak az a biztos, hogy semmi nem biztos - mondást alkalmazva, Matyinál halászleve volt a biztos, tehát ott kezdtünk ! Ha közben elered az eső, teli gyomorral mégis csak elviselhetőbb a nem biztos gerlézés. 

Egy bő órát adott nekünk a Teremtő,  a halászlé és a pontosan érkező eső között, amiben keresni kezdtük a galambokat és szerencsénkre rátaláltunk egy napraforgó tábla körül lebzselő örvös galambok és balkáni gerlék tömegére, ami a - horgászokra jellemző túlzások nélkül  is - több százat jelentett.  Csak az volt a kérdés, hogyan tudjuk becsrkészni őket, ismerve az örvösök éberségét.

Hétrét görnyedve sunnyogtam a napraforgó tábla sorai között, miközben jobbról balról kaptam a hatlamas kokikat a száraz, szúrós fejektől, sajna mit sem ért az erőfeszítésem, észrevettek, és egy hatalmas felhőben elviharzottak. Ekkor már én is feladtam görnyedő inkognítómat, próbáltam közülük egyet-kettőt leszólíítani. 

Egy két perc alatt lezajlott a "roham", üres lett a határ, csak egy karvaly keringet az ég alján, valószínű, már tudta, hogy amikor lövés van, "hulla" is van. 

Az eső rázendített, szinte percre a beígért időpontban, igazolva, hogy a meterológusok is tudnak  valamit !

Az előző heti Afrikai forróság negyven foka erre a napra alig harmincötre szelídült. A fodros bárányfelhők olykor a Napot is eltakarták, amitől már egyenesen élvezetessé vált a napraforgó tábla szélén állni és a galambokat várni. Fel volt adva a lecke, hogy hová álljak, hová fognak a galambok érkezni, mert ameddig a szem ellátott.mindenütt napraforgó sárgállott. Csak annyi segítséget kaptam - de ez jól bevált - hogy ott próbálkozzak, ahol érettebb, a "szotyi."

Azután beindult, a távoli puskalövések jelezték, hogy az idei gerleszezon elkezdődött. Számomra mindíg az első lövés az "ünnepi" , ráadásul annak sikeressége - vagy sikertelensége - meghatározza az aznapi közérzetemet

Nem lehet panaszom a kezdésre, de a folytatás is élvezetes volt, soha roszabb vadászatot !

Nem a fél négyre beállított ébresztés keltett, a köhögés rövidítette le az éjszakámat. Abban reménykedtem hogy vadászat közben, nem köhögöm el a sípra behívott bakot - ha lesz ilyen - mert az idei űtzekedést olyan "maszatolósnak" minősítik a vadászok. Van is űzekedés, meg nincs is !

Már jócskán világosodott az ég alja, amikor az első helyen hívni kezdtünk. Szinte gyorsvonat sebességével robogott felénk egy bak, a bennünket bújtató edő széli bokor előtt szoborrá merevedett, kereste a hang "gazdáját". Nem kellett távcső hozzá, hogy elbíráljuk, ennek a baknak még van pár éve, hogy a csúcsra érjen. Az viszont jó jel volt, hogy a két hetes kánikukla utáni lehülés, meghozta a bakok szerelmi kedvét.

Azután még három bakocskát sikerült becsapni, de öreg, golyóérett bakok nem reagáltak a buttoló hangjára. Tegyünk még egy próbát - javasolta Csanád - és egy kis ligeterdő mellé kuporodtunk - lakik itt egy öreg, szép selejt bak, akire már adott le lövést egy vendég, de ijedtségen kívül más baja nem esett.  Mármint a baknak !

A sík terepen csak egy kis homokbucka adott némi takarást, ahol félig ülve, félig térdelve vallattam a csípőprotéziseim mozgékonyságát. Azután Csanád buttolójából felszállt az első strófa, majd a második, de az erdőből  egy nyúlon kívül más nem jött ki. Már éppen szedelőzködni kezdtünk - még szerencse, hogy ez nekem nem megy gyorsan -  így az ülő és álló helyzetem félútján szólt Csanád, hogy jön a bak! De nem az erdőből. hanem  egy jó sörétlövésnyire ( vadászos mértékegység) álló napraforgóból. Alig hogy visszarogytam a helyemre, már szinte előttünk volt a bak, már csak azt kellett megvárnom míg oldalra fordul... ! 

Nem szép dolog, de nagyon örültem hogy valaki elhibázta ezt a bakot, mert egy igazi, nagyon öreg, ághiányos öreglegény feküdt a "ravatalon "!

Ravasz dolog ez a vadászláz, mert mindezek közben, még köhögni is elfelejtettem ! 

De ez a bak akkor is a "köhögős-bak" jelzőt kapja tőlem. Így vonul be az emlékeim sorába !  

Sok olyan embert ismerek - sőt, egyre többet - akiknek a vadászat egyet jelent a lövéssel. Csak a lövéssel. A nagy távolságra lövők kérkedése sem más, mint az, hogy a vad csak egy céltábla, amit minél messzebről talál el, annál nagyobb a dicsőség. Egy kérkedő - majdnem vadászt írtam - puskás ember, már fanyar humorba csomagolva mesélete el, hogy milyen messziről lőtt egy szarvast. Képzeljétek - így az emberünk - rálőttem a szarvasra, utána hazamentem, másnap, amikor visszamentem, még csak akkor hallatszott a becsapódás !!!!! 

Ennyit a távlövésekről, de most nézzünk egy kicsit a sörétesek viágába is. Mi ad igazi élményt az apróvadazásban? Csak a hamar felejthető nagy teríték?  Vagy a szépen, szinte bravúrosan lőtt, toronykakasok, gerlék, kacsák örökös emléke?  

Kényes határmezsgye a nagy terítékre törekvés és a vadásziasság között, amikor parlagi galambokat lövök, vadkárelhárítás céljából. Ugyanis  elvárás a sok lövés, hiszen a galambok károkozása óriási, ha nincsenek ritkítva, több ezres tömegre duzzad az állományuk. Tehát lőni kell,és  ha csak ezt nézzük, akkor akár vadászatnak is lehetne nevezni, de nem akarom !A vadászat fontos kelléke a puska az ugyan stimmel - ha vadászok, ha galamokat aprítok, ha korongozok - de a többiben már egyáltalán nem.  Ezzel magam minősítem a helyzetet - annak ellenére, hogy olykor kétszáz lövést is leadok -  nem hívom vadászatnak, "csak" lőgyakorlatnak. 

Nincs is ezzel baj, a baj akkor van, amikor a puskás emberek, a vadmadarakat is csak lőgyakorlat céljából lövik, Tarka barka kommandós gúnyában, sildes sapkában, fülvédőben, méregdrága napszemüvegben...stb.

Sajnos, a zöld mundér lassan  kiszorul a vadászatból, az ízlésficam ide is begyűrűzött ! A bunkóság kezdi a hagyományokat maga alá gyűrni !  

Nem kéne hagyni !!!

Nagy "műgonddal" szoktam válogatni a vadászatra vivendő könyvek közül - van miből, több száz kötet kínálja magát - de a tartalmán kívül, praktikus dolgoknak is meg kell felelnie. Nem lehet túl nagy, sem nehéz, de azért legyen érdekes, kössön le a várakozás üres perceiben, stb. Egyik kezem is elég legyen a tartásához, a másiknak ugyanis más dolga van - a már unalomig emlegetett pipa szájból ki-be pakolása! 

A többi holmi is átgondoltan kerül a hátizsákba, illetve rutinból, sok évtized tapasztalatából. Puska tokba, lőszer mellé, ezzel együtt a cumó, lehet indulni. 

Azután a lesen derül ki, hogy a rutin nem mindíg működik jól,  illetve lehet kalamajka abból is, ha nem a megfeleleő lőszer kerül a fegyver mellé. De szépen sorjában !

Kényelmesen elhelyezkedtem a lesemen, mivel nem csak olvasgatni, meg pipázni ültem ide, a komoly vadász-szándékomat a fegyverem betöltésével akartam nyomatékosítani - ugyanis volt rá példa, hogy töltetlenül  állt a puskám a les sarkában, amire akkor döbbentem rá, amikor lőni akartam. 

Valami nem stimmelt, a kis 6.5x57 es puskámba a "nagytestvér" , 30.06os lőszerét akartam beleszuszakolni - nem sok sikerrel. Semmi gond, a lövési lehetőségen kívül, minden más adott volt, hogy kiváló legyen a közérzetem.  A les sarkába támasztott fegyverem is békességet sugárzott, látszott, hogy neki ez is jó, nem csak akkor boldog, ha egy lőtt vadra támaszkodhat a fotózás idejére. 

A töltetlen fegyverem elsütő- billentyűje   -  a ravasz - most is hű lett nevéhez, ravaszul meghiúsitotta a várható, vagy inkább vágyott sikert. MIért is lett  elsütő billentyű a ravaszból?  Inkáb csak sejtem mint tudom, de talán éppen azért, mint ezen a napom számomra is, ha nincs töltve a fegyver, akkor ravasz módon, a vadászból szemlélődőt csinál - ami nem rossz - ha töltve, akkor kiszámíthatatlan dolgok sorjázhatnak, sebzés, utánkeresés, zsigerelés, fuvarozás, öröm, vagy szégyen, szóval akármi lehet. Mi más ez, mint ravasz dolog? 

Azért becsülettel kivártam az esti sötétet - mint kiderült, - ha töltve van a puskám ha nem, egyforma lett volna az eredmény ! 

Remek hír Dániából ! Kilőtték az utolsó vaddisznót is ! Ha jól emlékszem, csak valami lajstrom számmal szerepelt - még nevet sem kapott szegény ! Most már boldogan dörzsölhetik pénz-szagú tenyerüket az ottani állattenyésztők, a vaddisznók biztosan nem vihetik be a sertéspestist, de rajtuk kívül mindenki más ! 

Nem kéne megállni  fél úton, hiszen léteznek vírusok más populációkban is, amiket a Dán hazafiaknak kutya kötelességük lenne kiirtani ! Például az összes vándor madarat , a madár influenza miatt, és sorolhatnám, de nem akarok öteleteket adni! Remélem, az "ötletem" megmarad  a fájdalmas cinizmus szintjénél !

Az élővilágban létezik egy önszabályozó folyamat, ami a túlszaporodást blokkolja - és ez általában egy gyorsan terjedő betegség formájába jelenik meg. A túl nagyra duzzadt állomány egy része elpusztul, a "maradék" pedig ellenállóvá válik ! Így alkalmazkodik a fauna a változásokhoz, amik többségét, mi, emberek hozzuk létre ! 

De akkor mi legyen az egyik leg invazívabb fajjjal - velünk emberekkel.? Igaz, a vírus itt is bepróbálkozott - sajnos jól példázva - ahol nagyob tömegben élünk, ott a baj is nagyobb lett! Még szerencse, hogy a Teremtő nem Dán mintára gondokodik és cselekszik, nem pusztítja el az emberiséget, Ádámra és Évára visszalőve a túlszaporodott  "állományt " !

A szél nem tudta eldönteni, hogy honnan és hová fújjon, vagy csak egy helyben ácsingózzon. Forgolódott, ide-oda lengedezett, a reményt is forgandóvá téve. A pipám füstje is behódolt  - mi mást tehetett volna - a szél akaratának, hol mögém, hol a szóró felé vitette szagos terhét. Ennek ritmusára változott a menjek, vagy maradjak kérdése, de mivel egy jó könyv volt a kezemben, a maradok mellett döntöttem, olvasni "hátszélben" is lehet.

Aki még nem pipázott - nem is tudja mit hagyott ki - azoknak elmondom, hogy a szertartás kétkezes tevékenség. Fogni, tartani, olykor tömködni, esetleg újra gyújtani - csak két kézzel lehet. A jól működő pipát meg nem lehet folyton a szájban tartani, mert a fogak belefáradnak, hosszabb távon meg kilazulnak ! 

Tehát, vagy olvasok, vagy pipázok, együtt bonyolult. A könyvet visszaraktam a hátizsákba és a pipázás ajzotta jó ötletet valósítottam meg, a fegyveremet, illetve a céltávcsövet kezdtem próbálgatni, hogy melyik szememhez állítsan az élességet. Jó fényviszonyok mellett, a retina sérült  jobb szemem remekül működik, de szürkületben  a bal szemem áll munkába. "Játszani" kezdtem, a szórón sárgálló kukoricára célozva, állítgattam az élességet felváltva a két szememhez. 

Ekkor olyan történt, ami gondolom más vadászoknál sem lehet gyakori. Befutott egy konda a képbe, ha jól számoltam 11 malac és két anyakoca. Ennél könnyebben, gyorsabban nem lőhettem volna disznót, csak az ujjam kellett volna begörbíteni, de nem ezekből !   A malcok még csíkosak voltak, a koca meg tabu.

Kivártam amíg jól laknak és visszasorolnak az erdőbe, összepakoltam és csendesen visszavonultam, nehogy megzavarjam őket, maradjanak csak a környéken, a malacok cseperedjenek fel, azután majd meglátjuk....!

Gyerekkorom  első vadászati élményeit a légpuskával lőtt verebek szolgáltatták, a "csuri" eltalálása a háztető gerincéről, igazi vadász-sikernek minősült. Népes csapatokba verődve lopták a csirkéknek kitett tört szemeket, az istállók környékén a trágyadomb mágnesként vonzotta őket, mondhatni, ahová nézett az ember, mindenütt verebeket látott. Szegény veréb, még egy nem túl szimpatikus, tarhálós embertípus jelképe is lett, aki úgy "ráröpül" a potyára, mint veréb a tehénszarra !! 

Nem tudni pontosan, hogy miért, talán az állattartási kedv  kihalása, vagy más miatt, de egyre fogyni kezdtek a verebek, mígnem odáig jutottunk, hogy védett madárka lett, ha jól tudom, 10 E Ft-os bírság jár annak, aki lelövi. Pedig csodálatos ennek a kis  madárkának alkalmazkodó képessége, amit magam is megtapasztaltam. 

Egy bevásárló negyed gyorskiszolgáló  - név nélkül - étterem teraszára lettem leültetve, hogy egyek, igyak, és várjak, amit szívesebben tettem, mint a vásárlást - ha már két rossz közül választhattam. Éppen életem második hamburgerjébe haraptam bele, amikor egy kis veréb pattan fel az asztalomra, kettőt háromat ugrott, mint aki egy kis bemutatót tart csárdásból, büszkén feszítette ki mellét, mondhatni duzzadt az önbizalomtól, a két kis gomb szeme pedig félelem nélkül figyelte, hogy mit eszek, és főleg mi fog lepotyogni. Bennem lehet bízni, a morzsák potyogni kezdtek, a bátor kis haverom pedig villám gyorsan felkapkodta őket, azután eltünk az asztalok között. De azután újra megjelent ! Figyelj kishaver, az nem igaz, hogy nem laktál jól az előző adaggal, de mintha ez egy másik kosztos lenne, amennyiben egyik veréb nem éppen olyan, mint a másik. Amikor jobba körülnéztem akkor láttam, hogy egy egész veréb csapat ugrál az asztalok között, azután szépen sorban bejelentkeznek ingyen kajáért. 

Micsoda alkalmazkodó képesség ! Urbanizálódott verebek lettek, a "trágyadombi" verebek, csak az a baj, hogy ez a táplálék nem nekik való, vesztüket fogja okozni, de ha jól belegondolok, az emberiségnek sem jelent fényes jövőt, ez az életforma. 

Napok óta vagy esik, vagy fúj, legtöbbször mindkettő. Sárban, latyakban még a leg elszántabbak is meggondolják,a vadászatot, bár ha belegondolok, a fiatalkori énemnek egyik sem volt akadály. Ezek szerint a megszállottság nem időjárás - , hanem életkor függő ?

Pár napos a történet, de még ma is viselem nyomait. Nátha és köhögés formájában. Az "úgy volt", hogy a hajnali pirkadat már a határban talált, őzbak nézőben. Májusban, a sok eső után a repce, a gabonafélék "túlnőtték" már az őzeket, a szarvasoknak is- ha itt lennének - csak a fejük állna ki belőle. Az ügyes, jószemű vadőrrel abban bíztunk, hogy az éjszakai eső után, kijönnek az őzek a vizes takarásból, hogy szárítkozzanak. 

A módszer az volt, hogy autóból nézgelődtünk, ha bakot láttunk, akkor arra rácserkeltünk. Remek dolog, vadászias is, csak fárasztó. Amíg gyanútlanul legelt a bak, addig meggörnyedve osontunk, ha felmelte a fejét, akkor leguggoltunk ! Tornaórák rémálma a békaügetés sejlett erő a múltból, amit már akkor sem kedveltem. 

Aztán a belopott távolság már a részletes mustrát is megengedte, de miután kiderült, hogy nem ő az, akit keresünk, vissza az autóhoz, rám izzadt gúnyában, lehúzott ablakkal autóztunk tovább, hogy többször ismételjük a "békaügetést".

Az álmoskönyvek szerint sem jelent sok jót, ha az izzadt cucc ráfagy  az emberre, de akkor is nagyon élveztem ezt a napot. A légcsőhurutot és köhögést már nem annyira !  

Így érezheti magát a gőz a kuktában, mint én most - maradjak a kuktában, vagy kiverjem a szelepet - nehogy felrobbanjak. Ugyanis a magamra húzott vadászíró titulust nehezen tudom tartani, hiszen nem csak a zöld mundér a "munkaruhám", több mint fél évszázada az orvosi köpeny is rajtam van ! Az általam nagyon kedvelt és szeretett Mess Béla anatómus professzor egyik könyvének azt a címet adta, hogy "Szikével, tollal és puskával ". Az én élettörténetemnek a "Zöldben és fehérben" címet adnám, ha megírnám

!Egy kis kitérővel elmondanám, hogy Bél bátyámmal  - haláláig - rengeteg közös vadászélmény kötött össze, Ahogy teltek múltak az évek és szépült a múlt, szinte zavarbaejtően dicsért, mint volt tanítványát, anatómiai ismereteim pallérozóját. Bevallom nagyon jól esett, csak volt egy kis "bibi", én nem Pécsen végeztem hanem Szegeden, Ezt sosem mondtam el neki, nem akartam csalódást okozni.

Nos, a kitérő után vissza a kuktához ! A szelepet az verte ki nálam, amikor  - ki tudja milyen végzettségű - politikusok, osztják az észt vakcina ügyben ! Nem orvos, nem biológus, legjobb esetben jogász ! Ha már jogász és esetleg van emléke az egyetemi éveiből, akkor tudja (?), mit jelent a "luxúria" fogalma!  Bűnös önbizalmat ! Amikor valaki olyat mond, tesz, ami képességét meghhaladja és abból baj származik ! 

Vakcina ügyben a "baj" a hiteltelenség és a bizalmatlanság! Suszter a kaptafához - politikus a szarkeveréshez ért, orvos a gyógyításhoz, virológus meg nyilatkozzon !

!Most jött ki a gőz !!!!

Nem kevés fantázia kell a pár napos emlékek felidézéséhez, amikor az erdőn meredeken kapaszkodó ösvényen az izzadtságot törölgettem a homlokomról, most, amikor havas eső esik ! A rossz időnek egyetlen előnye, hogy időt ad az emlékezésre, az írásra. 

Ott tartottunk tehát, hogy fújtatva zihálva másztam a meredélyt, aminek az oldalában állt a les, ahonnan három irányban nyílt kilátás, három nyiladékra, mind a háromban szóróra nézve. Ebben az oldalban szeret a szél keveregni, így a három szóró jócskán növeli az esélyt, az egyikre csak jó lesz !

Még csak az autóm mellett álltam, a kapaszkodáshoz vetkőztem, raktam a meleg holmikat a hátizsákomba, amikor hollók tiltakoztak a megjelenésem ellen. Látszott, hogy megzavartam őket valamiben. Tiltakoztak, méghozzá ronda károgással ! Aztán az itt-ott elhullajtott tojáshéjjak magyarázatot szolgáltattak az indulatukra. Utólag megtudtam, bezápult tojások kerültek a szóróra, mint disznó csemege. Ebből loptak a hollók is !

A szórókon szajkók veszekedtek, legalább nyolcan. Sosem értettem, ha sok a kaja, mindenkinek bőségesen jut, akkor miért kell veszekeni érte ! Talán tanultak tőlünk egyet-mást ?

Egy fácán házaspár is megjelent, jól megfértek a szajkókkal, csak egy kis távolságtartással !  Hirtelen erős suhogássak egy kacsapár landolt a szórók alatt, innen tonyogtak felfelé. Amilyen kecses a röptük, annál komikusabbak szegények, amikor menni kell ! 

Örvös galambok is zajongtak a fák között, a szerelmi udvarlásuk igen hevesen zajlott, ágak szárnyak verődtek, akkora zajt csapva, hogy egy konda disznó is jöhetett volna, azt sem hallom meg !

Egy öreg bak is kióvatoskodott a szóróra, mintegy záró jelentként az esti sötét beállta előtt. 

Szépen indult az este. Végre a metsző Északi szél is megszelídült, a ruhákkal púposra rakott hátizsákom is normál méretűvé fogyott le, bónuszként a Hold is kerekre hízott ! Hosszabbra terveztem az ücsörgést, miután a hírek szerint a disznók csak nyolc után mozdulnak. Lehet, hogy tudnak a kijárási tilalomról? Mielőtt valakikben ellenérzést váltana ki, hogy a vadászok nyolc után is közlekedhetnek, - a vadász terület és a lakhelyük között - elmondanám, hogy a vadkár elhárítás a vad éjszakai mozgásához kötött, nem ismeri az órát.

Egy fiatal tölgyerdő sarkán áll a les, jó kilátással az erőt szegélyező tárcsázott földre, ahová kukorica fog kerülni, de a disznók már hamarabb "zsűrizik" az asztalsimára eldolgozott terciát, hátha..... ! Egy kukoricával megszórt szóró is sárgállik a les előtt, szóval van itt minden, mi szemnek szájnak kedves -  mármint a disznó részéről. 

A lassan lopakodó estét a fácánkakasok egyre izgatottabban konstatálják, hangosan rikoltoznak, miközben azt nézik, melyik ágon éjszakázzanak. Azután nagy robajjal felgallyaznak, ha meg vannak elégedve a hellyel, akkor kotyogással dicsérik saját döntésüket. Ha nem, akkor egy újabb robaj, új gally.. és így megy, amíg el nem csendesednek. A többi madár is csatlakozik a csendhez, némaság borul az erdőre. 

Több, közeli falu harangja a nyolc órát kondítja, amikor az erdőből  - mint egy sikoly - egy aranysakál szólal meg, azután egyre több, végül hátborzongató koncerttől zeng az erdő. A hang is rémes, de a tudat is, hogy a toportyánok most indulnak vadászni, és nincs előttük biztonságban egyetlen vad sem.

Egy ideig még abban bíztam, hogy valamelyik aranysakál kilép az erdőből, de sajnos másfelé vették az irányt, a csend visszaköltözött az erdőbe, de ezt a csendet - aranysakálok "jóvoltából"  - már síri csendnek nevezném.  

Izgalmas este volt !

Március  15-e ünnepét a  - a vírus okozta szorongás hatja át - tematizálja beszégetéseinket, minden mást maga alá gyűrve. Ilyenkor jó, az emlékekbe kapaszkodni, ami vadász embernek - szerencsére - van bőven, ha lelkében éli meg azt, ha a vadászat szinte spirituális tevékenység és nem  a lődüh kiélése.

A "kedvenc" lesemen ücsörgök, a két nappal korábban kiszórt kukoricából már nem sok sárgállik, de igazából annak a kukoricának a sorsa érdekel, amit egy ásónyomra elástam, kifejezetten a disznókna. Régi trükk, de hasznos ! Gyenge Északi szél lengedez, ami jót tesz a pipám füstjének, a hátam mögé fújja. A madarak lelkesen csivitelnek, az egész napi esményeket lefekvés előtt kell megbeszélniük, de parlamenti stílusban, - bocs madarak - egymás szavába vágva és egyszerre !! Amikor az esti szürkület már a fák közé is beoson és a gyengülő viágosság csak a koronájuk köré fon fáradt fényt, egy őzsuta bújik ki az erdőből és óvatos léptekkel a szóró felé lépked.Jó a szelem, mégis többször irányomba néz - nyilván nem rám, hanem csak felém ! Aztán nekilát az elszórt szemeknek, forgolódik, sokszor a fehéren világító "tükrét " fordítva felém. 

A madarak elhallgatnak, az erdőre csend ül, én pedig már nem az őzet nézem hanem a fák koronája fölötti  eget, hátha egy szalonka jelenik meg, hiszen itt az idejük, a bíbicek, örvösök már megérkeztek, az erdők kiránynéjának is itt kéne lennie. 

Ahogy az őzet, úgy a szalonka utáni vágyamat lassan elnyeli a sötét, az esthajnal csillag felragyog én pedig hazafelé veszem az irányt ! 

Hátizsákomban egy szép este emlékével !

Ha lecsupaszítjuk a vadászat definicóját az ősi létfentartás ösztönére, akkor az nem más, mint a vad elejtésére irányuló tevékenység ! Igaz, de - hála Istennek és derék vadász őseinknek -  a vadászatnak csak egy kis része a vad elejtése, az összes többi pedig egy speciális vadászati kultúrta, hagyomány és etika ötvözete. Most nem mennék bele, hogy egy része és sajnos jó része a vadászoknak csak az elemi ösztön szintjén vadászik, ha a "lödühöt" annak lehet nevezni.

 Ebben a dologban megtalálja a zsák a foltját - érdekek mentén állnak össze emberek - un. VIP. vadászatokon meg lehetne tartani a parlament plenáris ülését. De ezzel sincs semmki baj, ha az új bárói garnitúra a vadgazdálkodást is szívügyének tekintené. Nem lesz könnyű dolguk, a vadászat-ellenesség úgy terjed, mint a métely, aminek megváltoztatása csak úgy lehetséges, ha mindenki nyiltan vállalja a vadászságát, de mellé adja annak etikai értékeit is, példamutató hozzáállással.

Kicsit elkalandoztam, vitt a hevület, pedig másról akarok írni. A mi kis baráti társaságunkról, a "brigádról" - ahol nincs más "érdek", csak a jókedv, az összeszokottság és a szép lövések megsüvegelése ! A szezon utolsó fácánozása - a búcsú - idén ünnep lett, számomra bizonyosan az ! Hosszú, másfél évtizedes kihagyás után, együtt vadászhattam a fiammal !! Felmenő őseim, Dédapám, Nagyapám, Jóapám biztosan melégedetten néztek le ránk, apára és fiára - és huncutul összemosolyogtak, na ugye megmondtuk, a vér nem válik vízzé ! 

Úgy gondolom és érzem, most értem vadász pályafutásom csúcsára !  Előttem az utódom !!!

Ahogy a tavasz első langyos fuvallata beköszön a kertekbe, azonnal ébredezni kezdenek a téli álmot alvó rügyek, a hóvirág már meg sem lepődött a változáson, ő már akkor tudta, mi következik, amikor hópaplan fedte. Szép nevéhez méltóan bújt elő a hó alól !

A símogató szellő, mintha nem is ugyan annak a szülötte lenne, aki két héttel ezelőtt azt a cudar vihart küldte ránk fácánozás közben.  A szél, a levegő azon része, amelyik siet  - viccesen mondva - de az a vadászatunkat megnehezítő vihar már egyáltalán nem volt vicces. Engem részeg ember módján billegtetett, Ha levegőt akartam venni, tanácsos volt  a szélnek hátat fordítani. Termetesebb vadásztársaim is csak a szélre ráhasalva tudtak közlekedni ! 

Ami érdekes, hogy a fácánok mit sem törődve a széliránnyal, szembe széllel menekültek, jócskán megvallatva a lőtudományunkat. 

Mennyi arca, így jelzője is van a szélnek. Lágy szellő, melengető, símogató fuvallat,  goromba szél, vihar, orkán, tornádó, stb. Pár napon belül ezek közül kettőt is megtapasztaltunk. Egyet a rosszból és egyet a jóból. 

Ettől lesz színes és sosem egyforma két vadászat !  

Nem azért mondom, hogy az írígykedők számát szaporiítsam, de az emeleti ablakból a Duna fölött felkelő Napot látom ! Hogy ebben részem lehessen, "semmi mást" nem kellett tennem, mint ide költöznöm. Csendben megjegyezném, a füstös, zsúfolt, élhetetlen városban lakóknak, hogy a forgatókönyv adott, a falvak nyitottak, olcsóak és várják a jószándékú városi menekülteket !

Ezen a reggelen is a Napkelte pazar igérete indította a vadász- napot. Végre nem köd, vagy eső társult mellénk, inább tavasz illata volt a levegőnek, még az erős, olykor viharos szél is ezt az érzést fokozta. A korábbi napok esőzéseit, csak az autóm, meg a csizmáink érezték meg, a fagyból felengedett vetéseken gyaloglás, a vályogvető cigányok nehéz sorsát idézték napjainkba.

Az erős szelet a fácánok is meglovagolták, "ráültek" és rakéta módjára repültek, amit  - nem éppen vadászias nyelven -  sportosnak hívunk. Egy ilyen széllel hajtott kakas emelkedett fel az erdőből, a puskám csövével próbáltam felvenni a ritmust, amikor egy ravaszul megtekeredő szél álló helyzetbe torpantotta, a lövésemtől szinte az ölembe hullott. 

Miért is írtam le ezt az egy lövést? Először is mert nem volt többre lehetőségem, másodsorban pedig, hogy a szokványos, mondhatni rutinból leadott lövések elfelejtődnek. Csak a különlegesek maradnak meg az emlékezetben, pláne, ha látják is a vadásztársak, hiszen a szép lövés attól lesz még szebb, ha van hozzá "nézőközönség".

Egy lélekbúvár talán megfejtené, hogyan tud együtt dolgozni, vadászni, akármit csinálni, több, teljesen kölönböző karakterű ember. Talán úgy - első megközelítésben - hogy a lényeg a "közös" szón van, a különbözőségről lemondva, a többielhez alkalmazkodva lehet harmóniát teremteni. Ha ennek nevet kéne adni, akkor önzetlenségnek hívnám !Ettől még az egyén ( a vadásztárs) ragaszkodhat a saját normáihoz, nem kell megalkudni senkivel, semmivel., legföljebb önmagával. Jó, ha feltesszük a kérdést - persze csak ha nem érdekből áll össze egy "csapat" - hogy adtam-e, kaptam-e valamit ettől a kapcsolattól. Máté evangéliumában szépen ír erről: "...amikor éhes voltam enni adtatok, amikor szomjas voltam inni adtatok, amikor idgen voltam befogadtatok...." 

Mire is ez a moralizálás?

A legutóbbi vadászatomból fakad!  Nem részletezve, főleg senkit nem megbántva - de igencsak sok időm volt a gondolkodásra ezen a délelőttön  - amikor a szerepem  fuvarossá silányult, a "leálló" státuszom pedig ottfelejtettre .A fene megette, ha valamit "kivívni" kell és nem kiérdemelni. Ha már eddig nem brusztoltam a dolgaimért, ezután sem fogok. 

Egyet viszont megtehetek - a "hogyan továbbon " elgondolkodok ! 

A terasz üvegajtaján valami puhán koppant - kicsit ellentmondásos jelzős szerkezetben, ugyanis ami puha, az nem koppan. De mégis ilyen volt, pont a szokatlansága miatt lett érdekes. Meg kellett nézni, ami a szimpla kíváncsiságon túl, talán a megfejtéshez adhat segítséget. Talán ! 

Az üvegre egy kis parányi folt tapadt, mint amikor az autó szélvédőjén bogár kenődik szét, de ebben a foltocskában apró tollpihék lengedeztek, szemmel alig látható méretben. Ekkor vettem észre a kicsiny madárkát, ahogy a kövön lapult, egész testében remegett, csodás szép zöld szárnyai ernyedten lógtak, szemeit csukva tartotta és ellenkezés nélkül tűrte, hogy kézbe vegyem, mielőtt a macska találna rá.

Egy kis dobozkából, némi vattából " betegágyat " fabrikáltam , ebbe tettem a kis sérültet. Ahogy kezdett átmelegedni,  remegése megszünt, kinyitotta két pici ébenfekte szemecskéjét és érdeklőve nézett körül, mint aki most eszmél ! Ez így is volt,  bizonyossá vált, hogy ez kis madárka fejelte le az ablaküveget, nyilván a tükröződő háttér tévesztette meg. Aztán próbálgatni kezdte a szárnyait, tett egy kőrt a szobában, azután a kiyitott ajtón vidáman kisuhant. 

Amikor az üresen maradt dobozára néztem akkor villant belém, hogy fényképet sem csináltam róla, nem mintha az  etetőhöz járó sok hasonló madár közül  - a fénykép alapján - felismerném a kis betegemet !

Ő sem ismerne meg engem, így egálban vagyunk, de egy láthatatlan boldogság szál azért  összeköt bennünket !  

Reggelre pár centis hó borult a tájra -  kopasz ember fejebúbjához hasonlóan - itt-ott foltosan. A dermesztő, viharos szél lehordta onnan, ahonnan tudta, de még így is szép volt ! A Hold  - kicsit erőtlenül - sarlós alkatából eredően, a hó fehérségével együtt, kitolta a lővilágot majdnem egy órával. Ennek a lehetőségnek nem lehet ellenállni, csak a hideg az ellenfél, de az nagyon ! 

Sorban húzom magamra -  köztük a sokat dicsért thermo -  holmikat is, de tudom, hogy a legfontosabb a rétegesség, így jön össze a kilences szám.  Igaz ez már csak a lesen ülve, amikor a leszsákomba is belebújok. Ez a kilencedik !

A pipámat is nehezen tudom beizzítani, az északi szél dermeszti a kezemet, így felváltva tartom kézben, miközben a másikat a zsebemben melegítem. Korán van még, csak megszokásból nézegetem az erdő szegélyt, ahonnan két nyúl baktat elő, őket már két nappal ezelőtt is itt láttam., törzsvendégek !

A lesemről jobbra - az erdőből - izgatott madárcsivitelés hallatszik, ami legtöbbször "csak" rókát jelent, pláne ilyen korai időpontban, amikor a disznók ,még a vackukban alszanak. Csak azért nézek abba az irányba, mert más dolgom nincsen, így veszem észre a disznót, ahogy a szemközti erdő felé szaporázza. Mire a puskát felkapom, el is tűnik a fák között, de itt egy dombnak tartó havas út vezet, ha szerencsém lesz, talán meglátom. Ezen a napomn ketten ültünk a lesen Fortuna és én - a disznó szépen kiállt az útra, ahol nem volt nagy mutatvány meglőni.

Eszembe jutott a klasszikus vadász mondás, miszerint a legszebb látvány, hófehér havon a fekete disznó. Kis hatásszünettel: piros vére ! MIndháromban részem lett !

Szoktuk mondani az időjárásra, hogy szeszélyes ! Erre a napra ez teljesen igaz lett, a reggeli induláskor hózivatar ( kedves Barta Szilvia, van ilyen?)  utána napsütés, közben metsző északi szél - mindez váltakozva ! Bolond aki ilyenkor vadászik - de ezt már sokszor kitárgyaltam ! 

Az első hajtás egy pár száz méteres. keskeny nádasban indult, sietnem kellett, mert a fürge léptű barátok, már javában tiporták a nádat, amikor a helyemre értem.  Egy pár fürge tyúk után, egy kakas emelkedett ki a nádasból, "ráfeküdt" a szélre és éppen az irányomba menekült. Jól kezdődött a nap, ahogy szoktulk mondani a "becsület kakas" már megvan, ha több már nem sikerülne !

Nekem - legtöbbször -  az első lövés szokta meghatározni a többit.Ha ez sikeres - mint ezen a napon - akkor a többit már a megszerzett önbizalom hozza  Ha olyanok a körülmények, hogy órákig csak állok és várok a lehetőségre, belőlem kiűrül az induláskor dolgozó adrenalin, utána már csak kínlódok, hibázok !

A vadászatnak  - a lövés része - nem csak a megszerzett lőtudományból áll, hanem mentális kondícióból is. Nagyobb létszámú vadászatoknál fordulhat elő, hogy valaki nem üti meg azt a szintet, amit a vadászat etikája elvárna, amitől nekem "odakozmál" az egész napom, csak a végét várom !

Ezért vadászok már töb évtizede negyed magammal !.