Egy "csendes" este!

2014.07.12. 08:22

Két nap óta esik, olykor özönvíz -szerűen. Az erős szélben földig  hajladoznak a fák,  jobb ennek a fránya szélnek engedelmeskedni, mit derékban eltörni - kiáltják egymásnak, a szél zúgását is túlharsogva.  Látjátok, azt a kis fiatal nyárfát? Azt mondta, hogy majd ő…

Döbbenet!

2014.07.08. 13:52

A vadásznak a fegyvere, nem egyszerűen egy ölésre szakosodott "eszköz", olykor sporteszköz - sokkal több, illetve más  annál. Először is, úgy választjuk ki, mintha feleséget választanánk, kezes-e, hozzánk illik-e, visszarúg-e és hűséges-e. Vásárláskor fogdossuk, tapogatjuk (…

Futtában!

2014.07.03. 17:12

A vaddisznók által jól feldúlt - az amúgy is felázott erdei úton - az autómmal csak kínkeservesen toltam a sarat,  félő volt, hogy elakadok, amikor Anti megszólalt - szép komótosan -  hogy álljunk meg, itt jó lesz. Az rendben van, hogy jó lesz, de mire - kérdeztem. Hát arra,…

Focizzunk!

2014.06.30. 08:45

Hogy honnan az átkötés a sportról a vadászatra, illetve fordítva?  Onnan, hogy sokáig - talán még most is - a vadászatot  csak sporttevékenységnek tartották. Egy-két "agyament" szerint a szabadidő hasznos eltöltésének.! Most mondom nem az, illetve nem csak az, sokkal több…

Micsoda kincs!

2014.06.27. 17:54

Nagy a nyüzsgés az utcánkban, Szép kiállítású fogatok jönnek mennek, ugyanis a házunk előtt vezet az út a focipályára. Szeretem az igazi jó focit, de a lovakat jobban. Holnap lesz a nagy nap, a kettes fogatok területi versenye - a focipályából átalakított lovaspályán. Az…

Sivatag?

2014.06.24. 10:05

E!ső ránézésre az!  A szelíd lankákat borító  - már erősen sárguló - repceföld, a Kalahári sivatagot juttatja az eszembe.Mindkét esetben azt hihetné az ember, hogy nincs élet benne, a sivatagi homokban a szárazság-, a repcében pedig a sűrűsége, átjárhatatlansága miatt. A…

Hollé!

2014.06.21. 15:43

Eredetileg azt a címet akartam adni a bejegyzésemnek, hogy "amikor a vadnak is van esélye". Mármint arra, hogy a vadász hagyja ott a fogát, nem a vad. De ez a cím hosszú lett volna és körülményes, de igaz. A lényeg!  Meghívást kaptam  vadkárelhárításra. Egyre divatosabb ez a…

Peca-gyönyör !

2014.06.17. 19:50

A horgász-tó gazdájának a fia, igencsak meglepődött, amikor hajnalban rányitottam a kis faházban. Nem gondolta, hogy lesz olyan bátor ember( a bolond szinonímája) aki ilyen reménytelenül borult, esős időben pecázni akar. Vízhatlan ruha, csizma volt rajtam - innentől kezdve már…

Vérszívó dög!

2014.06.13. 17:21

Ezt a bejegyzést tényleg már kínomban írom. Adva egy nyavalyás kis lény, agya akkora, hogy elektro-mikroszkóp kéne a meglátásához, de mégis tett bele az ördög, vagy a Jó Isten rosszkedvében annyi észt, hogy - embert, állatot egyaránt -  megfutamodásra tud…

Jegyzőkönyv !

2014.06.08. 16:40

Kedves összegyűlt barátaim, ellenségeim - hallod róka koma? - egyszóval mindenki. A mai rendkívüli gyűlés oka az, hogy a múltkori  szavazás története- és eredménye  úgy kiszivárgott, innen, mint a pinty, de hogy ne sértselek meg kedves madárka, inkább úgy, mint ahogy valami…

Írjon?

2014.06.05. 07:45

Kedves barátaim, sorstársaim! Köszönöm, hogy a napirendünk fontosságára való tekintettel ilyen szép számmal megjelentetek. Külön köszönet a kissé mozgáskorlátozott fák, bokrok jelenlétének, de érintettségük okán, kérném az ő véleményüket is. Lehet, hogy furcsa nektek,…

Babos disznó!

2014.05.24. 16:53

A hirtelen jött meleg, szaunát csinált az erdőből, mindenből és mindenkiből csöpögött a víz, belőlem is.Csak az este hozta meg az enyhülést - azt meg szúnyogostól. A Tündérkertnek van ilyen arca is. Lassan teljes sötét ereszkedett az erdőre. Egy  nappal ezelőtt ilyenkor nem…

Róka?

2014.05.20. 14:55

Az országúttól meredeken indul az ártéri erdőbe vezető út.  Az autók zaját, pár lépés után, jótékonyan   elnyeli az erdő, csak a nagyobb kamionok brutális dübörgése szűrődik be, de ahogy haladok egyre beljebb, az is elhalkul. Úgy fogad az erdő, mintha templomban mennék az…

Kell hód?

2014.05.15. 09:33

Bevallom, nem tudom, örüljek-e a hírnek, vagy mérgelődjek, miszerint kiengedtek egy árvaságban felnevelt hódot, mégpedig itt Gemencnél. Ahogy a környezetvédők mondták, ha befogadják a többiek, majd szaporodhat. Megmondom az "őszintét, "éppen ez a gondom. A kedvenc Duna parti…

Csinálja az, aki kitalálta !

2014.05.11. 10:40

Egyszerű, mint az ágyba szarás! Kezdjük onnan, hogy a disznónk - az általunk ütött szép nagy lyukkal az oldalában - csendesen alussza örök álmát. A vadász - miután lekászálódott a lesről - és nyugtázza, hogy valóban halott a szerencsétlen, hozzáteszem ez az utolsó boldog…

Sír a fa !

2014.05.06. 20:33

Figyel öreg, ha továbbra is így könnyezel, mindenem elázik. Remélem nem azt az elszáradt karodat sajnálod, amit levágtam? Először is, azért kellett megtennem, mert belógott a les elé, másodsorban, meg - sose sajnáljad -  szép új ágak nőttek  ki belőled a levágott…

Recept !

2014.05.03. 22:01

Mától kezdve, van egy receptem arra, hogyan duplázzunk meg egy halat - persze csak vizuálisan - ha kicsi és kevés. Az ötletet a Kopácsi halászok adták, akiknek specialitásuk a csíptetett ponty. Ez egy furán, a hátán  felbontott és ilyen módon szálkátlanított hal, amit…

Golyó - monológ!

2014.04.27. 10:37

Valahogy olyan hirtelen történt minden. Semmi előjele nem volt, hogy rövidesen egy dráma szereplője leszek. Amikor kiráncigáltak társaim mellől, nem is gondoltam, hogy a csendes magánynak ilyen harsány folytatása lesz. Egy szűk csőbe préselődtem, aminek csak a végén volt egy kis…

Csere!

2014.04.22. 10:59

 Egymáshoz simulva -  a dombok hullámzását követően -   két széles csíkban fut be az erdőhöz a friss vetés kifakult, esőért vágyakozó barna földje és egy arany színben csillogó, embermagasságúra nőtt repcetábla .A legmelegebb színek, az erdő mindenféle zöldje, a…

Manci !

2014.04.20. 10:35

Tőlem alig két méterre  állt egy tehén, kitartóan, hosszasan.   Egy szép, nagy, fekete tarka tehén, aki le nem vette volna rólam a szemét, már-már zavarba ejtően nézett - mégiscsak egy nőről van szó -  hatalmas, csillogó szép szembogarában pedig úgy  láttam magam, mint egy…

Kár, hogy zöld a neve!

2014.04.17. 10:01

A zöld hajtás nevezetű akciónak, csak a neve szimpatikus számomra. A zöld ! Aki nem tudná, ez egy tavaszi vadkergető akció, a neve meg attól zöld amitől veszélyes, ugyanis a téli hajtásoktól eltérően, bokrok, fák, minden levélben, az erdők alját ember magasságig fedi az…

Így sem rossz...!

2014.04.12. 18:11

Valahogy nem jól indult már az elején. Minden zsebet átkutattam a Niva kulcsa után - közben mondtam az égi áldást - hogy évek óta csak tervezem a kulcsmásolást - de ettől sem került elő. Az adrenalintól ( dilinek is hívják) rémleni kezdett, hogy előző este az autóban hagytam.…

Siker, de nem politikai!

2014.04.08. 20:56

A zseblámpa fényében jól lehetett látni a - sárgára szikkadt vetés földjén  - a disznó vérét. Sötétebb volt a vér, mint amit húslövéskor találunk, lehetett találgatni, melyik szervét érte a golyó, mert hogy érte, azt a kiváló becsapódási hangból következtettem.…

Itt vagyok !

2014.04.06. 09:38

A korai tavasz magokat ültető biztatása, a fűnyírót igénylő lelkesen sarjadó fű, a bokrok égbeszökő ágainak metszegetése...és még sorolhatnám az okokat, ami miatt mostanában nem ültem ide betűket kopogtatni. De most itt vagyok, itt vagyok, vagy ahogy egy réges-régi…

Evolúcio!

2014.03.28. 09:11

No, idefigyelj te felkapaszkodott kis senki. Azért, mert a neved hármas és  éppen a fejem fölé kerültél, nem kéne úgy rám tehénkedned.Látod, tőlem lefelé az ötöstől a hetesig - milyen szépen betartjuk a porckorong által szabott távolságot, egy szó panasz nincs ránk. Bezzeg…

Egy korty levegő ára.

2014.03.21. 10:44

 Egyik napról a másikra, virágba borult a falu, az utcákban sorakozó szilvafák virágaitól. Szinte az élet csodája, ahogy a megcsonkolt fák kihajtottak és halvány rózsaszín menyasszonyi ruhát öltöttek. Szép házat, kopottat, lakottat, vagy elhagyottat - nem válogatva, egyaránt…

Kukac verseny!

2014.03.16. 17:18

Alig pár perccel múlhatott hat, amikor már a horgásztó partján próbáltam az egymás hegyén- hátán cipelt botok zsinórjait kigubancolni. Azután a csalizás következett,  csontkukacok közé egy szem kukorica fűződött a horogra - szóval nem csak a táskámban volt szendvics, a halak…

Kacsa szerelem !

2014.03.13. 19:14

A vadkacsa gácsérok, szerelem- ittasan kergették szegény tojókat, de közben egymást is püfölték, súlyos sértéseket hápogtak egymásra, szóval úgy veszekedtek,mintha kocsmában lennének. - Ez az én csajom, nem mászol le róla -  sápogta az egyik udvarló, hogy nyomatékot adjon…

Gyilkos?

2014.03.07. 09:45

Hallgatunk, mint szar fűben ! Mármint, mi vadászok, akiket az "élénkzöldek" simán legyilkosozhatnak. A téma újra és újra előkerül, hol egy-egy társaságban, ahol a vadászathoz semmit sem értő valaki, simán ezzel a jelzővel illetheti - ráadásul következmények nélkül - a…

Terep rally !

2014.02.28. 11:35

A napok óta tartó eső alattomos mocsárrá változtatta az erdei utakat. A fiatalabb fák közül jó pár egyszerűen kifordult tövestől, szerencsére nem az útra. Ártéri erdőben ez természetes, de az nem, hogy a favágók hatalmas gépei lövészárkokat nyomorítanak a keskeny utakba,…

Mese!

2014.02.23. 11:08

  Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy erdő, ahol éppen esett az eső. Akkor is  úgy ( mint ma ) mintha dézsából öntenék, vadászembert szobába kényszerítve. Az erdei állatok parlamentje is  ezért…

Csalfa tavasz!

2014.02.21. 18:14

A tavaszt idéző tél - ami csak a naptár szerint az - úgy öleli a hetyke tavaszt, mit ahogy egy roskatag aggastyán vezeti oltár elé a fiatal menyecskét. Csalfa mindkettő, az öreg vőlegény csak fiatalodni szeretne, a huncut menyecske meg gazdagodni. Még a fácánokat keressük a kisebb…

"SEHOVA."

2014.02.15. 11:05

Hová rohansz ennyire nyuszika? Jaj, ne is mond, tegnapelőtt is megerőszakoltak, tegnap is, meg most is oda futok ! Hát így valahogy vagyok a FEHOVÁ-val. Minden évben kijelentem, hogy ez volt az utolsó, azaz a SEHOVA,  de mégis megyek. Erős akaratra vall, ugyebár. Előző években nem…

Zsiráf!

2014.02.13. 22:18

..és akkor egy zsiráf koncolását - kitakarás nélkül - közvetíti ugyanezen csatorna. Most akkor igazam volt, az előző bejegyzésemmel, vagy csak kényes vagyok a mundér becsületére? Szóljon már valaki valamit?

Álszent bagázs!

2014.02.11. 12:54

Az elején kezdem, hogy a végére érhető legyen a jogos indulatom. Valamelyik TV híradóban egy Csongrádi vadászatról tudósítottak. Vaddisznó hajtásról volt szó, ami azért szerveződött, mert a Tisza árterében megbúvó disznók, a mezőgazdasági területekre kiváltva, óriási…

süti beállítások módosítása