Azon gondolkodtam, hogy van-e fölöslegesebb dolog a ködnél. Nem jó semmire, kára viszont van bőven. Egymásba csúszott autók, nagyokat késő buszok, hogy a fegyverszekrényben búslakodó puskákról ne is beszéljek Igen ám, de a természetben semmi sincs "véletlenül". A tele Hold idejét is sűrű köd uralta, éppen azt az időszakot, amikor a vadászok a lesen kucorognak fél éjszaka. Azt hiszem sok vad, a ködnek köszönheti az életét. Járhattak- kelhettek szórótól szóróig, nem zavarta őket puskalövés, ehettek ihattak kedvükre. Ahogy szokták mondani, "lesz még kutyára dér" - ezt a ködöt hozó enyhe időt,  be fogja még vasalni rajtunk a tél. Milyen jól is jön akkor az a zsír réteg, amit most raktak fel.

És milyen baj, hogy ezen idő alatt ránk is rakódott egy kis zsír.

Kedves lányok, asszonyok!  Vadászó és nem vadászó ( selejt) fiúk, férfiak ! És  azok is, akik a kettő közötti határesetek. Ha már több étel nem fér az asztalra, ha már a karácsonyfa be lett faragva a talpába, ha már az összes ismerősnek az sms el lett küldve, álljunk meg egy pillanatra és gondoljunk azokra is, akik nem állhatnak mellettünk gyertyagyújtáskor. A szeretet ereje - mert ez a lényeg - át tudja kötni a jelent a múlttal, össze tudja kapcsolni az élőket az eltávozottakkal.

Gondoljunk arra is, hogy miről is szól igazából ez az ünnep. A nagy ajándékozások közepette ne vesszen el Karácsony lényege,  hitünk forrása, a Kisded születése, egy új élet kezdete, akiből a szeretni tudásunk  és az örök  bizakodásunk táplálkozni fog.

Boldog, Békés Karácsonyt Mindenkinek !

Daragój Vaszilíj  vadásztársam!

Tudod, itt nálunk, ebben kis országban - ami negyven évig piszokul kellett nektek - van egy TV csatorna, ami F& H címen megy. Lefordítva a te szép nyelvedre, ez horgász és vadász műsort jelent. Olyat, amiből meg lehet ismerni idegen tájakat, másféle vadászati hagyományokat, kultúrákat, stb. Azért írok, mert téged is láttalak. Lapultál egy sátorban, valahol a messzi tundrán - ahol a nálunk is vonuló vadlibák költenek - fújtad a libacsalogató sípot és mindenre lőttél, ami a fejed fölé került. Ha lőtávolságban volt, ha nem. Olykor belevigyorogtál a kamerába és közölted, hogy bizony nem vagy járatos a lövészetben. Megmondom neked, hogy ez látszott is. Meg az is, hogy azok a távoli libák a lövéseidre megrándultak, mert kaptak egy-két szem fáradt sörétet a testükbe. Most mondom, hogy ezeket is vedd fel a terítékedbe mert lassan, de biztosan el fognak pusztulni.Te nem tehetsz róla, hogy kezdő vagy és szerencsétlen, bár a film szerint elégedett.

De aki ezt a filmet megvásárolta és bemutatja - annak az alfelébe is elférne egy-két szem fáradt sörét.

Azok a ronda kis bacik nem elégedtek meg a torkom begyullasztásával, rámásztak a hangszálaimra is, "akik" nem voltak hajlandóak kiadni emberi hangokat, csak valami érthetetlen tyúk-kárálást, olyat, mint amikor a kotlós egy kövér gilisztát talál.  Ezt ugye sürgősen abba kellett hagynom, ha nem akartam totál nevetséges lenni. Azért, ha teljesen halkan suttogtam - és ha valaki nagyon fülelt rá - akkor valamicske, alig hallható hang  "kijött" belőlem.  Nem is volt rossz a hatás. Ugyanis a suttogásomra mások is kezdtek velem suttogva beszélni. Reflex szerűen - de nagyon aranyosan. Túl zajos, harsogó világunk milyen szép is lenne, ha kicsivel több csend lenne ! A Kerubi vándor fordításából idéznék:

"Nem a csend van két szó között,

Hanem a szó van két csend között

Szólni nem az tud, aki szólni tud,

 Szólni az tud, aki hallgatni tud."

Sok buta szónál többet érhet - olykor - egy okos hallgatás!

A nyirkos hideg, kétszeresen rossz. Először is, nincs ellene ruha, cipő, oda megy be, ahová akar. Ott támad, ahol a leghatásosabb. Nekem ez a lábam, térdem. Másodsorban, a derengő Hold ellenére a lassan leszálló köd vakká teszi a távcsövet.

Csak szürkületig tartsál ki - adtam ki magamnak a parancsot. Az is majdnem másfél óra - megfázáshoz éppen elég (sikerült is) - miután fél négykor  már a lesen ültem.

Az erdőhöz simuló -  máskor  szépen zöldellő repcetábla -  búskomor szürke gúnyát öltött, szinte húzta magára a halastóból elősompolygó ködöt. Szóval volt itt minden, ami a kedvem szegéséhez kellett. Arról nem is beszélve, hogy egy megkésett vadász, szinte a lesem mellett autózott el.  Nem, nem az úton -  ott kátyús a terep -  hanem a repcetábla szélében. Tudtam ki az -  annak ennyire futja - szóval igazából nem is lettem dühös. Ugyanis az újonnan vásárolt, "bejáratós" pipámmal voltam elfoglalva. Elhatároztam, csak addig maradok, amíg az első tömés dohány kitart..

Ilyen baljós előzmények után, már csak jó jöhet, a pipa is jól szelelt - gondoltam és igazam lett. Egy szarvas-csapat jelent meg a szemközti domboldalban. Ahogy lassan sorjáztak a szóró felé, úgy merültek el egyre jobban a ködben,  mintha a hasukig érő a párában úsztak volna. A csapatot egy nagy bika vezette, azután jöttek a siheder kisebbek, játékosan össze-össze csapva az agancsukkal, végül egy-két tehén is....ha jól emlékszem, voltak vagy tízen.

Miután a bikák már ki lettek lőve - valami kisebbet kellett lőni. Az egyiknek az oldalára tettem a távcső piros pontját és meghúztam a billentyűt...!

Bevallom, nagyon készültem erre a vadászatra. Miután az én vadásztársaságom "elvesztette" a Duna- parti kacsa-liba vadászat lehetőségét, így lelkemnek igen kedves volt a Faddi Duna-ágra szóló meghívás. Ha jól számolok, van már vagy húsz éve, hogy esti szürkületben, magasan húzó, torony- kacsát nem lőttem, csak tenyésztett "műkacsákat". Ez meg olyan, mint szerelem helyett, a guminő. Bocsánat !

De ember tervez, a fagy meg végez. Már amikor a faddi útra kanyarodtam és megláttam hogy összefüggő jég fedi a medret, rájöttem, hogy ezen a vízen, illetve jégen, ma nem lesz vadászat.

Kacsázás helyett egy jót gerléztem - ahogy mondani szokták, így sem volt rossz, de a csalódás, az csalódás....!

Pipás vagyok, kettősen is. Először is, a pipa tartozéka a vadász énemnek, lesen ülve kijár a tüdőmnek egy jóféle, illatosan bodorodó  pipafüst. Csak ennyi és csak ilyenkor. Tehát nem vagyok rabja, semmi függőség, egyszerűen egy nyugtató rituálé számomra, ami nélkül már nem is vadászat a vadászat.Tehát alkalmi pipás vagyok, így talán megengedhetem, illetve megengedhetném magamnak, hogy csak jobbféle, a megszokott  Borkum dohánnyal rongáljam a szervezetem.

Mielőtt ezek az üvegkalitkás-  dohányboltnak nevezett - rémségek nem voltak, a legkisebb bodegában is tartottak ebből a dohányból, miután tíz pipásból legalább nyolc ezt szívta. De eltűnt, van olyan aki megígéri, hogy beszerzi, van olyan aki még ezt sem. Érdekes, eddig még benzinkútnál is lehetett kapni, most még Pécsett sem, pedig három helyen is próbáltam. Csak a legszarabb, legbüdösebb féléket árulják, amiktől csak krákogni és fuldokolni lehet. De az is lehet, hogy ez egy burkolt egészségmegőrző program. Szart nem szívunk, marad az absztinencia.

No ettől vagyok másodsorban pipás.

Még felsorolni is sok, nemhogy viselni a hét réteget. Alul thermoval indítok.  A passzentos, hőszigetelő ruha olyan feszesen simul, mit a balettáncosok harisnyanadrágja, ami a nemi hovátartozást is jól formázza, nem csak  az úszóövet.  Erre jönnek sorban  a mindenféle bolyhos meleg rétegek, amikben nagyon betartom a sorrendet, átgondolva, hogy rámtörő pisilési inger esetén,  egyáltalán esélyem legyen annak elvégzésére.

Azután jönnek a kabátok, ilyen-olyan bélésekkel, kesztyűk, fülre húzható meleg sapka, stb. Ilyenkor úgy érzem, akármeddig is birom majd. Én fogok győzni, nem a hideg.

Azután alattomosan, lassan, a hideg megtalálja a bejáratot és a sok ruha dacára fázni kezdek. Ez, kb. három óra alatt következik be. 

Ilyenkor az utcán élő emberek jutnak az eszembe, akiket biztos nem ilyen minőségi holmik borítanak és nem csak három órát, hanem egy egész életet  kell a szabadban leélniük.  Ezért vonulnak be ezek a szerencsétlenek aluljárókba, üzletek bejárataihoz, stb. -  semmi mást, mint egy kis meleget lopva - életmódjukkal megbotránkoztatva a meleg szobából meleg helyre igyekvőket.  

Egy héttel ezelőtt még minden nagyszerű volt, minden, ami egy jó fácánozáshoz kell. Napsütés, tavaszias idő, fürgén repülő fácánok és sikeres találatok. Holnap is erre a helyre készülünk, de most még olyan köd ül a tájon, hogy hasra lehet esni benne, nyirkos hideg van, szóval nehéz lenne erre azt mondani, hogy vadászatra hívogató.

De még van egy teljes éjszakája - mármint ennek a mocsok időnek - arra, hogy megemberelje magát és reggelre a szebbik arcát mutassa.   A szerethetőbbet.  Igazából eddig el lettünk kényeztetve, a naptárt nem követte az időjárás, valamelyik nap a Pécsi Széchényi téren kiskabátban sétáltak az emberek.

Én kiegyeznék ilyennel tavaszig.  Onnan meg jöhet a még jobb !

A füzekkel szegélyezett Duna holtágából,  alattomosan kúszott felém a nyirkos hideg, versenyt futva a sötéttel, de döntetlen lett, egyszerre vettek körül. Vadászatban babonás vagyok, így nem véletlen, hogy éppen hét réteg volt rajtam, de még így is majdnem fáztam a lesen.A még szürkületben kihúzó kacsák is visszaérkeztek már a Dunára, hatalmas csapkodással, hápogással mosták le magukról az "út porát".

- Te Kázmér! - pörölt az egyik kacsahölgy. - Már szólni akartam, hogy rendesen mossad meg a szárnyad-alját, mert a mértéktelen zabálástól olyan büdös a hónod alja, mint egy pudvás párnaciha.Ha nem mosakszol rendesen, meg nem kenegeted a tollad azzal a finom faggyúval, bárcás-lotyó legyen a nevem, ha tavasszal nem mástól lesz tojásom. Értetted?

No, lett is erre olyan csobogás, hápogás, hogy alig hallottam meg a száraz fű suhogását, ahogy a disznó óvatoskodott a szóró felé. Jól láttam a disznó kontúrját, de akkor is először a távcső került a szemem elé, hogy kiféle, miféle a látogató. Már nagyon megérdemeltem ( volna) ezt a disznót, mert annyi kukoricámat megevett, amin egy háztáji is kövérre hízott volna és annyit ültem itt - "őt" várva - amennyit egy anyósverésért sem kap az ember.

Szóval az ilyen helyzetre mondják, hogy ezt csak elcseszni lehet. Sikerült!  Ahogy fázós kézzel toltam előre a puska biztosítóját, az jókedvében, hogy végre dolga van, olyat kattant, amit még egy süket disznó is meghallott volna.

Hát ezt jól "elkattantottam" ! Baráti kőrben ezt persze nem így mondom.

- Idefigyelj Berci. Kicsi vagyok, meg új is a háznál, de volna hozzád egy-két szavam. Ugyan te vagy az öregebb, de tisztesség ne essék, nagy szemét vagy. Azért, mert gyönyörű piros fényben úszó, új fűtést kaptunk,  még nem kéne ilyen pofátlanul terpeszkedned. Nem kupleráj ez, még ha olyan is a színe. Teljesen beszorítasz a hátsó falhoz, csak a derekadon keresztül látok ki, de még nem is ez a legnagyobb baj. A baj ott kezdődik, amikor éjszaka pisilnem kéne. Hiába izgek, mozgok, úgy  alszol, mint aki altatót vett be. 

 Látod, megjött a tél, esik a hó, beszorultunk a házunkba, jó lenne, ha az együttélés szabályait megbeszélnénk. Semmi fizikai erőszak, értek én a szép szóból is.

- Most mondom  Vahur, hogy elegem van belőled. Majd ha ilyen öreg reumás kutya leszel te is, mint én, ha majd annyi fácánt vittél a gazdának, mint én, akkor járjon a szád.

Az a szabály, hogy nincs szabály. Erősebb kutya b...., szóval én.

Mondhatnék hasonlatokat az elmúlt három vadász-napra, de csak sántákat, mert a hasonlatok azt szokták tenni. Sántítanak. Az is közhely, hogy jóból is megárt a sok - de igaz. Ennyi frázis után a lényeg. A csodás magyar állapotok miatt "emigrált" barátaink jöttek haza , mégpedig vadászni. Három napra, köztük egy Villányi és egy Szekszárdi pincelátogatással. Ahogy mondani szoktuk, csupán tudományos alapon, hogy össze tudjuk őket hasonlítani.Ez a része a dolognak igen jól sikerült, de inkább vidámra.

Így alakult ki a három napos program, csütörtökön egy sétálós bokrászásra mentünk - aminek az eső vetett véget, pénteken Tengelicre - "nejlon" fácánokat lőni -  szombaton pedig itt  puskáztuk a kakasokat.

Tudom, hogy elég nagy a fanyalgás a kihelyezett fácánok ( ezt neveztem nejlon  fácánnak) lelövése iránt, de kérdem én, ha valahol nincs fácán, akkor ott mi mást tudnak tenni a vadászok, ha lőni is akarnak.

Ha finom fogalmazok, akkor azt mondanám magamról, hogy erősen motivált vagyok vadászatilag.

-Atyám, van egy bűnöm, szeretném meggyónni, mielőtt elmennék az örökös mezőkre .-Mi az fiam, bármi is az, könnyíts a lelkeden! Megszegted a tíz parancsolat valamelyikét? Vagy mindet? - Atyám, ennél sokkal nagyobb a baj. Én egész életemben egy erősen motivált ember voltam. De csak puskával ! Puska nélkül Atyám, én egy lépést sem tettem, ha nem volt muszáj, mondhatni lusta voltam. De amikor az a vasdarab a kezembe került, mentem mint a megszállott, esőben, hóban, sárban, fagyban - szóval nem tudtam parancsolni a nagy fene véremnek. - Van erre penitencia Atyám?

Miután én már meggyóntam a bűnöm, lássuk másét is.

Üzent a vadőr barát, hogy nem tud velünk tartani, de Kata, a felesége eljön hajtani, hozza a kutyákat is. Kata nem vadászik, "csak" hajtónak jött.

Egy magasan szálló kakas röpte tört meg a pazar lövéstől és a kökényes bokrok közé zuhant. Kata rohanni kezdett a vergődő fácán felé, de megbotlott és annak rendje módja szerint ráesett a kakasra, egyenesen bele a bokrokba.  De, mintha semmi nem történt volna, büszkén emelte magasba a még vergődő kakast, miközben tele szájjal kacagott és közben mondta, mondta, hogy mi is történt. 

Megemelem a kalapom Kata megszállottsága előtt is !

A Duna által épített zátonyt  átjárhatatlan sűrű füzes borítja, jó búvóhelyet adva a vaddisznóknak.Csak valamikor késő éjszaka jönnek ki a "partra" -  ahol a les áll -  amit mi sem bizonyít jobban, hogy reggelre elfogy a kiszórt takarmány. Ilyenkor abban bízok, hogy egyszer eltéveszti valamelyik a "menetrendet" és az én szórómon kezdi az esti vacsoráját.

Kevert- kavart az esti szél, néha minden irányból egyszerre, pedig nem ezt ígérte a csinos időjós a TV-ben.  A pipám füstje először szépen fölfelé bodorodott, de azután bizarr táncba kezdett és szállt  mindenfelé. Az arcomon érzetem, a szél változásait, hiába tekertem magam, attól az még nem fújt szemből, bárhogy is szerettem volna. Ezek szerint, nem a szélkakas mondja meg a szélnek, hogy merről fújjon.

Alig hogy besötétedett, egy jókora reccsenés jelezte, hogy már a zátony szélén csigázik a disznó. Nekem meg az idegeim csigázódtak, hogy ezzel a képzavarral éljek. De a reccsenést nem követte további, nyilván a disznó konstatálta, hogy már megint ott ülök. - Na jól van, majd megvárom, míg hazamégy és akkor megeszem a kukoricádat - gondolhatta a ravasz eszével.

Szeretem, amikor egyik évről a másikra nem változnak a dolgok, Ernő - a vendéglátónk - az üdvözlésünkkor és az eligazításkor,  éppen olyan délcegen állt  előttünk, mint tavaly, csak a hajában lett egy-két ősz hajszállal több. A kutyája sem lett jobb, már hiányozna, ha nem a nevétől harsogna a határ.

Hogy a kissé szeles idő tette-e, vagy már zavarva voltak a fácánok - nem tudom - de azt igen, hogy remekül repültek, meghazudtolva "gyári" eredetüket. Mi sem bizonyítja jobban, hogy nem sok madár szokott megmenekülni a puskáink elő, de ezen a napon egy-két toronyba felkapaszkodó, bizony elillant. Ahogy mondani szoktuk, páncél mellényt viseltek.

Jó nagyot sétáltunk, a terítéken is szépen feküdtek a kakasok - úgy hogy sosem rosszabb napot.

Szél cibálta felhők árnyéka versenyt fut a fénnyel, kigurul az erdőből, rá a mezőre, onnan is tovafut, nádast borzol, vizet fodroz, ezen a szél szelíden felkacag, gyorsan visszaszalad és jól megcsiklandozza a lesen ülő vadász ősz szakállát.

Nem megyek tovább - súgja - itt maradok nálad, majd segítem a parázsló pipádat, mert odébb már gyertyák égnek, lángjuk félénk, gyenge, nem akarok kárt tenni benne.

Maradj csak szellő, jó helyen vagy nálam, segítesz majd emlékezni, révedni az elmúlásban, ültessed mellém sorba az elmenteket - csak egy pár szóra, hogy itt legyenek.

Keskeny a mezsgye, ahol még-, vagy már vagyunk, vagy nem vagyunk, ahol a jelen és a múlt találkozik, amikor emlék lesz a jelenből és a múlt én leszek.

Figyelj szél - ugye kérhetlek - ha majd egyszer valaki keresne, mutassad meg neki, hogy hol álljon meg egy percre, tudod, itt van az a hely, nem messze, ahol végleg veled lehetek, mindörökre.

Korán indultunk, fél hatkor, hogy már hétkor kezdhessük a vadászatot a szezon első fácánozását.  Az elővigyázatosság ennek a csodásan szép, késő őszi nyárias meleg időnek szólt, amiben a lőtt fácánok hamar befüllednének, ha hagytuk volna.

Nádasokat, gazosokat, fasorokat, tanyahelyeket, jártunk szépen sorba, bőségesen rakva a kilométereket  a lábunkba. Csak itt-ott rebbent kakas a kutyák elől, de a vadászat végére azért öt darab lógott az aggatékokon. Az óvatosság meg elhozatta velem a hűtődobozt és a fácánok már abban tették meg, a hazafelé vezető utat. Ráadásul megpucolva, konyhakészen.

Ahogy szoktam volt mondani, a vadászat elérte célját, mindenkinek jutott kakas és a jóleső fáradtság után sokkal jobban esett az estebéd is.

Nekem pedig külön öröm volt, hogy a kisebbik ( magasabbik ) fiam is velem tartott, mint lelkes hajtó és remek fotós.

Amikor kinyitottam az erdei házikó ajtaját - az unokám rémülten hőkölt hátra. Harlekinkaticák,  ezrei nyüzsögtek, másztak, repkedtek  mindenhol, mint egy horror filmben. Nyugi-nyugi, mondtam - hogy mondjak valamit -  hiszen te állatorvos akarsz lenni - ami ugye nyolc évesen egy elég markáns életcél - neked jóban kell lenned az állatokkal. De papa, én nem akarok ilyen katicákat gyógyítani, meg most már állatorvos sem akarok lenni. !

Bevallom, valóban horrorisztikus volt az eset, mert már nem is darabszámra, hanem kilóra lehetett volna meghatározni a katica-tömeget. Padlón, plafonon, minden résben, minden zugban  katicák  nyüzsögtek. Itt, ebben a házikóban gondolták átvészelni a telet.

Csak azt nem értem, hogy ennek a nemkívánatos, egyébként csípni is tudó állatkának, miért adták a katica utónevet. Erre csak a mi kis jámbor hétpettyesünk lenne jogosult. És miért a becézés, hogy katica. Még a keresztnevet sem érdemli, egyszerűen  ez az  - egyébként csinos állatka - egy rémség. Egy elhibázott emberi beavatkozás eredménye.  Behozták, hogy majd a levéltetvek között rendet rak, de azt senki sem gondolta, hogy ennyire jól fogja  magát érezni.

Azt olvastam róla, hogy egyetlen "ellenszere" a porszívó. Nohát megnézném én azt a porszívót, amelyik ennyi kis szörnyet fel tud szippantani, anélkül, hogy ne lenne dugulása. Zárójelben megjegyezném, hogy a erdő fáiba sincs a konnektor beszerelve.

A chemotox is elég hatásos - ezt kipróbáltam.  Sajnálom, de el kellett döntenem, vagy ők, vagy én. Miután az én házam, nekik kellett menni !

Még senki nem "találta fel" a kíméletes galambmentesítést, a hessegetésen kívül. Próbálkoztak már szöggel kivert párkányokkal, házak homlokzatát takaró dróthálóval, fogamzásgátló bogyókkal, fészekből kiszedett tojásokkal, stb de mindhiába. A galamb szapora és jól alkalmazkodik.  Elég nagy probléma ez, főleg ott, ahol mértéktelenül túlszaporodott és több a károkozása, mint a haszna. A városokon kívül, ilyenek a mezőgazdasági cégek, állattartó telepek, magtárak, istállók környéke, ahol kiváló búvóhelyük- , meg elég táplálékuk is van. Ezeken a helyeken a puskán kívül nincs más hatásos módszer. Városokban még ez sem.

Éppen egy ilyen telepre szólt a csütörtöki meghívás, gyéríteni kéne az ezres nagyságrendű parlagiakat. Délután kettőtől fél ötig  szólt a puska, potyogtak a galambok, mondhatom "gyérítettünk" becsületesen.

Ha valaki ódzkodna az ilyetén módszertől, akkor elmondanám, hogy én sem tartom ezt a napot vadász-napnak, csak lőgyakorlatnak. De, ahogy mondani szokták, a foglalkozása elérte célját -  mert több mint százötven - éhes csőrrel kevesebb dézsmálja már a tehenek kosztját.

Ha jól számolom - csak ezen a napon -  15 kiló kukoricával több maradt az állatok előtt.

Suszter maradjon a kaptafánál, vadászíró a vadász témánál - amire korábban intett egy pallérozott "olvasóm", amikor egy kissé elkalandoztam a magamra vett sémától. Most sem lesz ez másképpen, ha meg mégis, akkor ugye "huncut az, ki rosszra gondol".

Tehát a lényeg. A lényeg pedig a hajnali vadászatom furcsa élménye. Amikor felmásztam a lesre, a félig elfogyott Hold, még "delelőn" állt, amitől - jól megnyúlva ugyan - az árnyékom is élesen ült a les jobb oldalán. Amikor a falum templomának harangja bánatosan  elkongatta a hat órát  - mert kinek, minek szóljon, ha nem megy senki munkába  - szóval  a pirkadat fénye, meg a másik oldalra vetítette pipázós kontúromat. Zárójelben megjegyezném, nem túl előnyösen. Ha kénytelen-kelletlen, magam is beleszámítom, ezekben a percekben, három példányban voltam jelen.

De a látványban is kettősség volt. A bal oldali "Holdas" részen sűrű köd hömpölygött, a jobb oldali - ébredező Napkeltében pedig - szikráztak még a harmatos fűszálak is. Ugye, ugye,  milyen jól megfér egymás mellet  - és nem egymás ellenére - a két különböző oldal?  Egyik sem létezik a másik nélkül és fordítva.

Sorsunk irányítóit szívesen látnám egy kis természetjárásra. Bizonyára szerénységre, alázatra és  mások  elfogadására  tanítaná őket.

Erős fantázia kellett hozzá, "magam alá" képzeljem az atomtemetőt. Az őszi színekben pompázó összefüggő erdők, köztük vadföldekkel, zölden sarjadó lucernával, a szelíd dombok, a meredekebb hegyek, a gondozott lesek, a jó minőségű cserkelő utakkal - és még sorolhatnám az ország egyik legszebb vadászterületének erényeit - egyszerűen nem engedik, hogy a négyszáz méter mélyen szunnyadó Paksi hulladékra gondoljak. De nem is kell, mert földrengés biztos kőkoporsóban feleződnek a kis atomocskák.

Két fiatal bika ballagott ki a lucernára. Jóízűen falatoztak, de valami nézeteltérés támadhatott köztük, vagy a jóllakottságot kellett levezetniük, mert egymásnak estek és tologatták egymást ide-oda. Az őzek sem vették komolyan a két siheder csattogást, mert alig pár méterre tőlük, békésen vacsoráztak.

A les alatti mélyedésben kukorica sárgállott, mögötte egy sózó virított, ide vártam a disznókat. Nyolc óra körül - amikor már  a tele-Hold szinte nappali fénnyel árasztotta el a tájat, a szemközti erdőből hallatszó csörtetések , varászütésre megszűntek. Csak találgatni tudom, mi történhetett. Vagy megtaláltak egy váltót, amin csendesen továbbálltak, vagy a nappali világostól riadtak meg és egyszerűen kővé dermedtek. Csak azt nem tudom, hogy mik, szarvasok-e, vagy disznók.

Az én pipám füstje ebben most ártatlan volt, mert más felé sodorta a szél.

 Csütörtökönként ( milyen ravasz szó, egyszerre a napot is, meg a résztvevők nemiségét is tartalmazza), szóval az elmúlt három, négy  héten, ezeken a napokon, igen-igen  jókat gerléztünk, bizonyos "Szállás" nevű helyen.  Írásba azért nem kerültek ezek a vadászatok, - mert ugyan számomra nincs két egyforma gerle-vadászat - de a gerlézés inkább a lő-tudományról szól, mintsem másról. Nem kell hozzá ravaszság, sem különösebb vadászati kunszt, állni kell és várni a gerléket. Ha meg "jönnek" akkor lőni. No, innen kezdődik a java. Mint például tegnap.

Ugyanis viharos Északi szél fújt, kipucolva az előző napi felhőket. Szóval az időre nem lehetett panasz.  A gerlék elég későn, kb. három óra felé kezdtek jövögetni, egyesével, vagy csak kisebb csapatokban. Szél zilálta alakzatban jöttek, hol a széllel vitetve magukat, konkrétan szélsebesen, vagy ráfordulva arra, megtorpantak  és egy helyben szitáltak, mint a réti héják. Nem volt könnyű ezeket a cifraságokat a puskacsővel lekövetni.

Ennek a napnak a sikerét nem a terítéken lévő gerlék száma adta, hanem a szép, magas, sikeres  lövések.Meg a Péter vadőr által hozott - egy tepsi - kakaós csiga!

A parlagi galamb elnevezést és besorolást - a kényszer szülte. Ugyanis az egyszer már háziasított galambok visszavadultak - így lettek szegények parlagiak. Igazából nem sok közük van a "parlag"-hoz, ami nem művelt mezőgazdasági földet jelent. Ezek a galambok nagy része városlakó lett, padlások, tornyok, elhagyott épületek lakója, faluhelyen pedig a magtárak, állattartó telepek stb. gátlástalan dézsmálója.

Még a Pote Mix virgoncító tabletta reklámja is a Géza galamb nemzőképességére hivatkozik - ami valós tény. Szaporák és éhesek. Csak egy gyors számolás. Ha egy galamb, egy nap minimum 10 deka kaját eszik, akkor ötszáz galamb egy év alatt mennyit?  Ugye, hogy sokat?
És ez- az "in put" - még az "ártatlanabb" fele a galambnak. Az "aut put"-al van a nagyobb baj. Koszol kimar, fertőz, stb.

Ahol lehetséges, az egyetlen megoldás a puskával apasztás. De ezzel meg az a bajom, hogy túl szép madár ahhoz, hogy a magasból lelőve, a tehenek közé essen és elnyelje a trágya.

Még szerencse, hogy nem vagyok tériszonyos ! Sokkal nagyobb lába van a gazdának, mint nekem, de még azokkal sem lehet egyszerű oda, abba a toronyfélébe  felmászni. Amikor már a jókora zsák a gazda hátán, a durranós  bot meg a vállán, én kerülök sorra. Kicsit lelapulok, mert kéretem magam, így nehezebb ugyanis alám nyúlni, szóval a konokságom az erényem - ahogy a gazda szokta mondani.

A "toronyban" jól érzem magam, a feljáratnál remek a kilátás, vagy inkább lelátás. A többi oldalra csak a deszkák résein tudok kikukucskálni, de szagolni úgy is tudok. Az erdő felől fújó a szél,  remek illatokat hoz felém, nézek a gazdára, érzi-e, de ő csak a büdös pipájával van elfoglalva és félig alszik. Szörnyű lehet a gazdának, hogy embernek született.

De azért figyelhetett ő is, mert szinte egyszerre láttuk meg az erdőből kilépő négylábút. Ettől én olyan feszült lettem, hogy kénytelen voltam a fejem megrázni. Tudom én, hogy ettől csattognak a füleim, de ha izgatott vagyok - ezt egyszerűen nem tudom visszatartani.

Az a hisztis négylábú meg lélekszakadva visszarohant az erdőbe.Valami olyat mondott a gazda, hogy blöki, ezt jól el "vahurtad"!  Most akkor engem megdicsértek, vagy megdorgáltak?

Az erdőből kiszűrődő ágreccsenések, motoszkálások igencsak reménykeltőek voltak. "Reményt " ugyan még nem lőttem, de tele voltam bizakodással, hogy a remény "testet fog ölteni", egy disznó, vagy szarvas formájában. Ketten ücsörögtünk a lesen - Anti baráttal, a kötél idegzetű erdésszel - ugyanis az ő vendége voltam erre az estére.

De volt még velünk a lesen egy nemkívánatos "vendég" is, a megfázás. Hogy ne köhögjek, cukrot szopogattam, így aránylag csendben agonizáltam. Antit is kínáltam, de nem kért. Pedig jobb lett volna ! Ugyanis egy hatalmas tüsszentés robbant ki belőle,  de olyan elemi erővel, hogy még a les is belerezdült. 

Antinak már több aranyköpését is feljegyeztem, ezen az estén gyarapodott a lista - mondjuk okafogyott volt a sugdolózás - hogy "Csabám, én ennél többet már nem tudok tenni az érdekedben"...!

No, innentől kezdve már szétröhögtük a továbbiakat.

Szerintem jó helyem van itt a fehér- állúnál az új gazdánál. Azt nem tudom, hogy tegnap volt-e, mert nincs időérzékem, de nem régen, hogy elrohantam egy szarvas nyomán - ahogy szoktam, csendben, nem kiabálva. Nem lett belőle balhé, még örült is, amikor megkerültem. Bezzeg az előző gazdáméknál -  ahol a kisebbik vadásznak, biztos "ide figyelj fiam" a neve, mert ezt mondogatta neki folyton az öregebbik - más volt a helyzet. Engem ott totál nem értettek meg. Azon a sima, homokos  területen, nem volt  más, csak az a színes, hosszú farkú tyúkféle, meg az ijedős nyúl, akit nekem állandóan kergetni kellett volna. Mert. hogy én olyan kajtató fajta vagyok, amiről nem tudom, hogy sértés-e vagy dicséret.

Azt mondta egyszer az "idefigyel fiam" az öregnek, hogy én nem leszek jó valami kutya-vizsgán, mert csendben kergetem a hülye nyulat, pedig hangosan kéne. Hát normálisak ezek? Próbálták már ők úgy lefutni a maratonit, hogy közben teli-torokból énekelnek? Na ugye? Vagy futok, vagy ugatok.

Szóval elégedett vagyok az új sorsommal!

Csepergő esőben indultam Vahur kutyával cserkelni.  Igazából ez volt az első igazi próbatétele, szóval mit tesz, ha póráz nélkül, szabadon kell,( kellene )mellettem jönnie. Mondanom sem kell, ahogy lekapcsoltam a pórázról, azonnal eltűnt az erdő szederindái között. Kb. egy hónapja "élünk együtt", azt gondoltam,  tudatosult már benne, hogy én vagyok a gazdája, de ki akartam próbálni, "élesben".

Az is igaz, hogy az erdőben nagy volt a csábítás, mert a nyiladékot friss szarvasnyomok keresztezték és friss vaddisznó túrások sorjáztak kétoldalt, mintha felásták volna az erdőt. Tacskó legyen a talpán, "aki" ennek ellent tud állni. Eszembe jutott, amit egy vadásztól hallottam -  és én is vallom - hogy amelyik tacskó nem talál vissza a saját nyomán a gazdájához, az nem tacskó, csak egy kutya.  Könnyű ezt mondani, de ha az enyémről van szó, akkor is igaz ez?  És mennyi idő alatt kerül elő, ha egyáltalán...?  Tolultak elő a kérdések és kétségek, magyarán szólva bepánikoltam. Egy pipaszívás sem volt elég, hogy megérkezzen, a füttyögetésbe is belefáradtam, az eső is rázendített, úgy döntöttem, otthagyom a pulóverem és hazajövök.

Már erősen szürkült, amikor visszamentem. Bevallom a gyomrom egyetlen görcsben volt, hogy mi lesz, ha nem lesz ott. De ott volt - hála Istennek !  Ázottan, csatakosan feküdt a pulóveremen. Azt hiszem, még egy puszit is nyomtam a szőrös kis pofájára !

Ez volt a "büntetése".

Annyit előzetesen, hogy sosem megyek fel kocsival a lesre - hogy enyhe túlzással illessem azokat - akik tényleg a les alá állnak közvetlenül, nehogy egy métert is gyalogolni kelljen. De ezen a helyen így kellett tennem, mert az erdő mellé simuló jókora lucernásban - takarás nélkül -   nem hagyhattam az autómat, mert  azon az "amatőrségen"még egy  depressziós bika is röhögni kezdett volna.

A Lánycsóki  templom harangja éppen a hét órát kongatta, amikor kb. száz méterre, egy disznó dugta ki a fejét az erdőből.  Hogy azután a harangszó nem tetszett neki, vagy más, nem tudom, ugyanis villanás alatt visszapördült.Tíz perc sem telhetett el, ugyanezt megismételte, de már fele távolságban. Valahogy éreztem hogy jönni fog, fel is készültem a "fogadására" de megint gyorsabb volt. Az anyád ! Vagy valami hasonlóval illettem.

Harmadszorra már pontosan a les alatt akart kijönni, éppen ott, ahol a jól "eldugott" autóm állt. Hallottam, ahogy jóízűen turkál, csigázik, pajorozik az autó körül, nem zavarta a benzinszag, majd komótosan távozott valahová az erdő sűrűjébe.

Ha nem áll ott az autóm, tán a les lábához dörgölődzik, mint ahogy ez egyszer már megtörtént velem.

Ahogy mondani szokták, hogy vannak normális emberek és vannak a vadászok. Erről már sokat élcelődtem - magamat sem kímélve -  ugyanis ennek az egyik változata az, hogy a vadász akkor indul el, amikor a normálisak otthon maradnak. Ez utóbbi ugyan az időjárásra vonatkozik, de az én esetemben most a náthára. Köhögök, prüszkölök, lázas vagyok, de azért kiültem lesre. Jelige: otthon sem jobb !

Próbáltam a kabátom ujjába fojtani a tüsszentéseket, meg a köhögéseket, csak az orrfújást nem sikerült halkra vennem. Abban bíztam, hogy az orrbagócsos szarvas is prüszköl és köhög, nem szokatlan hang ez az erdőben.

Egy fiatal szarvastehén tette tiszteletét a lesnél, "akit" akár meglőhettem volna, de nem tettem. Ugyanis nem értek egyet a vadászati ütemtervek tehenekre vonatkozó utasításaival. Mert mi mástól, mint a szép tehenektől várhatjuk, hogy jövő évben is szülessenek szarvasborjak.

Szarvas ügyben erősen nőpárti vagyok !

 Vahur kutyám kezdi "belakni" a környéket. Én éppen gerlézni voltam - ami estére egyenesen a Szekszárdi bornapokba torkollott, így a tegnap esti séta elmaradt. Vahur úgy gondolta, hogy egyedül is megoldja az elmaradt sétálást, ezért kirágta a kennel kerítését és felfedező útra indult. Miután az utcánkban, majdnem minden háznál van kutya - van ahol több is - így a bemutatkozás túl hangosra sikeredett. Magyarán, zengett az egész falu. Egyik-másik portánál, "csak" szócsata folyt, de a szemközti kutyával kemény verekedéssé fajult a vita. A hírek szerint, a szomszédé győzött, de ahogyan én ismerem a kutyámat - lesz még visszavágó.

A gerlézésről meg csak annyit, hogy a bolond északi szél, nem tett jót a gerlék repülési kedvének. Ha meg rászánták magukat, hogy a napraforgótáblák felé - azaz felénk - vegyék az irányt,  nem ment nekik könnyen. Tekerte, sodorta  őket a szél ide-oda, hol fel a magasba, hol egészen alacsonyra. Mókás dolog volt mindezt a puskacsővel lekövetni. Mintha otthon pókhálóztunk volna. De szép lövésekből is akadt jó pár !

Mindenesetre jól el lehetett fáradni és megszomjazni - ami biztató kezdés lett a bornapokhoz.

A nyári árvíz Gemencből,  a mentett részekre szorította a szarvasokat,  például az én társaságom területére.

A kukorica -táblákban nyugalmat és élelmet találtak, ezért úgy "döntöttek" maradnak. Ennek azután az lett az eredménye, hogy miközben itt, nálunk, sorra kerülnek puskavégre a hét-nyolc-kilenc kilós bikák, Gemencen csak kínlódnak a vadásztatók. Sajnos, a terítékre került bikák zöme, még  - nagy jóindulattal mondva is - csak középkorú volt. De az igazsághoz tartozik, hogy Gemenc sem a "jó gazda gondosságával" vadásztatott az elmúlt évek folyamán, így megjósolható volt, hogy a bevétel forszírozása, a szakma megcsúfolását hozza magával.  

Mit tegyen a szerencsétlen vadásztató, ha feladatául szabják, hogy hány bikát lövessen és mekkora súlyban?  Az életkor már nem számít, csak legyen kielégítve a vendég óhaja sóhaja. Tudja ott mindenki, hogy a bikákat hagyni kéne megöregedni és csak akkor elejteni. De a bevétel nagyobb úr a szakmánál.

Bizony üdvös dolog lenne a trófeabírálatnál a mínusz pontokat visszaállítani. Ha emlékszünk még rá, bizony volt visszatartó ereje, mert senki nem kockáztatta, hogy eltiltsák-  akár három évre - a trófeás vad lelövésétől.

Ahol csak váltóvad a szarvas, ott nem várható el  felelős gazdálkodás, ha nincs szankció.  - Nem a mi szarvasunk - mondják és lövik őket halomra.

Szegény magyar szarvas!

A bőgési szezon kellős közepén történt az eset. Ilyenkor mi másra, mint bikára megy ki az ember, még ha nem is lövési szándékkal, a látvánnyal is megelégedve. Persze az őszinteség megkívánja, hogy van azért olyan bika, ami  vállamhoz "kényszerítené"a puskát...!

A két erdő közötti, keskeny, satnyán tengődő napraforgóban tarthatták nászukat a szarvasok, mert ott minden simára volt kitaposva. Itt jelent meg - a várt bika helyett - egy bak, rendkívül óvatosan, olykor lecsippentve egy maradék fűszálat. Már szabad szemmel is látszott, hogy valami nem stimmel nála. A nyakánál, vagy inkább nyakából egy jókora daganat himbálódzott, de a feje jobb oldalát is egy hatalmas duzzanat borította.

Ez a helyzet az, amikor a vadász nem mérlegelhet, kötelessége a beteg vad elejtése.

A zsigerelésnél kiderült, hogy a lesoványodott testen, még vagy három daganat éktelenkedett. Ronda munkát végzett a sugárgomba betegség. Megváltás volt a bak számára a halál.

Két hét után, újra  találkoztam  Vahur  - most már mondhatom, hogy csak volt - gazdájával, Janival. - Na milyen a kutya ? - érdeklődött. Mondtam neki, hogy jól alakulnak a dolgok, olykor már a szomszédok is visszaköszönnek. Mert ugye a kutyus "baja" az volt, hogy nem csaholt a vad nyomán. Azt viszont a Jani elfelejtette elmondani, hogy ezen kívül, állandóan, főleg éjszaka.

Meséltem, hogy remekül megkeresett egy őzbakot, de  akció közben végig néma maradt, csak úgy magának morgott egy kicsit, meg rám, amikor leszedtem az őzről.

Úgy kellene tanítanod - mondta Jani - hogy fogsz egy macskát. Eddig tetszett az ötlet, mert nem vagyok jóban velük, de Vahur sem, veszettül ugatja őket. Gondolom, ha a kerítés engedné, a konfliktus tettlegességig fajulna. Kétségem sincs, kinek a javára dőlne el a vita.

Szóval, berakod a macskát egy ládikába és letakarod valami vadbőrrel. Rávezeted a kutyát, ő megérzi a bőr alatt lapuló macskát és elkezd ugatni. Ilyen egyszerű - fejezte be Jani az én kiképzésem.

Akkor összegezzük a dolgokat - mondtam. Azt kell Vahurral elhitetnem, hogy minden lőtt vadban egy macska lakik, "akit" mindenáron ki kell szedni belőle és mindezt majd veszett ugatás közepette.

- Hát így valahogy !

Hogy el ne felejtsem, mindeközben pazar módon gerléztünk.Azt sosem számolom - mert úgyis eltévesztem - hogy mennyit lövök, de azt tudom, hogy hány patront lőttem el.

Sokat !

Két héttel ezelőtt, még  hőség ülte meg a tájat, az esti órákban sem csitulva. A sárgára aszalódott kukorica kornyadtan lógatta satnya termését, nem sok jóval kecsegtetve az aratásra várókat. - Megértem már sok-sok évet - mondogatták az öregek,( velem együtt ) de ilyen meleget - mint az idei - még sosem.

Lehet, hogy volt már ilyen, de az idő elmossa a régmúlt rossz dolgait, csak a jókat dédelgetve. Így van ez rendjén, így marad  egészséges a lélek.

Az erdő is némán, álmosan  tengette napjait, kicsit sajnálva a korai sárgulást. Nem akarok még lombtalanul csúfálkodni - sóhajtotta az öreg, görbére nyomorodott akác. De jó is neked tölgy komám, te csak tavasszal veszted a leveleidet - én meg lassan elhullatom mindet, mert eső nélkül, ez lesz a sorsom.

Nem sok jóval kecsegtetett a szeptemberi szarvasvadászat sem.   Azután a hosszan tartó hőséget, kifújta az északi szél, eső is esett bőségesen. Ettől életre kapott a természet, az üresnek hitt erdőben "orgonálni" kezdtek a bikák.

Elkezdődött a szarvasbőgés!

Az evolució során a hüllők egy részéből  madarak fejlődtek ki - hogy egyszerűsítsek, egyik-másik hüllő tollat növesztett és huss, felemelkedett. A  friss "megtollasodás" ( ebben az esetben nem a gazdagodás jele)  a szárnyak növesztése, arra nagyon jó lett,  hogy felszállhassanak vele a fára, mert a földszinten nagyobb volt a veszély, mint a gallyak között. Jó pár ezredévük volt rá, hogy megszokják a légi közlekedést, úgy annyira, hogy némelyik már le sem száll soha. Illetve ritkán, mint pl. az albatrosz, amelyik képes egy évig is vitorlázgatni a tenger fölött. De ez csak egy kis ornitológiai kitérő volt,  most jön a lényeg, ahová ki akarok lyukadni.

Egy hét óta, a környék macskái sem bízhatnak másban, mint szárnyak növesztésben, miután -  jóvoltomból - megjelent az ősi ellenség, "Vahur.". Nem egyszerű a kis szarost pórázát tartani, amikor meglát egy macskát és belefeszül a nyakörvébe. Azt hiszem - előbb utóbb - minden környékbeli macska a saját portája lakója lesz. Vagy lábtörlő !

Én szóltam !