Csizmaszárig ér a hó, ahol a szél összehordta, ott akár derékig is. Szegény vadaknak eddig terülj asztalkám volt a határ, most pedig a fehér ínség.Hó alá szorult a jólét. Ma reggelre még fagyos esőt is kapott a hó teteje, ami végképp rossz, növénynek, állatnak egyaránt. No meg nekünk is. Ahogy mondani szokták, csak a karosszériások járnak jól.

Járja a környékünket egy őzcsalád. Egy suta két gidájával. Üzekedéskor egy bak is a csapathoz csapódik, de önző módon, csak a szerelemért. Ilyenkor, amikor vigyázni kéne a családjára, hogy kóbor kutyák nehogy elkapják őket,  eltűnik, valahol máshol kószál.. Az éjszakai  nyomokból ítélve, az őzmama egészen az udvarunkig vezette gyermekeit.  Egy-két helyen kikaparták a hó alól a zsenge zöldet, de attól igencsak felkophat az álluk .Ilyenkor segíteni kell nekik.  Ez a vadász dolga!

Hátamra vettem egy fél zsák kukoricát és kivittem oda, annak a kis fenyvesnek a szélébe, ahol napközben meghúzzák magukat.

Azt hiszem én már láttam ezt a fehér izét valamikor, amikor még azt hittem, hogy nekem is olyan hosszú lábaim lesznek, mint a  mostohatestvéremnek, Bercinek. De ez a mostani fehérség már nem tréfa. Reggel jött a Gazda, pórázt tett rám, mert nem bízik bennem, tudja, hogy szeretek szökni. Ugattam már neki, hogy ne pánikoljon,  az esti etetésre biztos hazamegyek, de nem hisz nekem. Kiborul, ha lélépek. Valami autókról beszél, amik elüthetnek.

Szóval, ma is elindultunk. Berci azonnal rohant előre - biztosan nagyon kellett már neki kakilni - én is belefeszültem a pórázba,  de ez a fehér izé, magasabb volt nálam, menni nem tudtam benne, csak nagyokat ugrálva  haladni. Basszus, ezt nem nekem találták ki, menjen ebben az, akinek hólapát volt az anyja.

Megálltam és a legszomorúbb ábrázatom bevetve, a Gazdára néztem. Tudom, hogy érti amit gondolok, mert egyszerűen a hóna alá kapott és így mentünk tovább.

Látod, hosszú lábú, többet ésszel, mint lábbal!

Kicsit hisztis a természet, ha télen jó idő van, akkor az rügyfakasztós, ha meg rossz, akkor cudar rossz. Csütörtökön még egy pulóverben fácánoztam., most meg a vízszintesen szakadó havat nézem és azon gondolkodom, hol is van a hólapátom. Egy nap alatt két arculat. Igaz, van aki ezt percenként képes produkálni. 

De maradjunk a csütörtöknél. Ha ennél már csak egyetlen emberrel kevesebb vadászna, az egyéni vadászat lenne. Ebből kiszámítható, hogy erre a napra kettőre apadt a fácánozós brigád. De remekül ment a dolog.  Jó nagyot kellett gyalogolni, nádastól nádasig, elhagyott tanyahelyeket is átbogarászva, hogy megtaláljuk a kakasokat. Az egyik tanyahelyet alacsony drótkerítés szegélyezett, itt-ott letipródva és alig félméternyi gizzel-gazzal benőve. Ebben nem tud, meg nem is szokott az igen éber kakas megbújni, legföljebb a mimikrijében bízó fácántyúk. Látom, hogy a Fruzsi kutya  "beszobrozott" a kerítés sarkánál. Na, ez éppen úgy lesz - gondoltam -  mit egy héttel ezelőtt, amikor egy tyúkot jelzett ugyanígy.

Mielőtt odaértem volna, Fruzsi elvesztette a türelmét és egy gyönyörű kakast ugrasztott. Utána pedig még négyet ! Szinte egyazon helyről !  Ki érti ezt?

A kakasok pechjére mind az öt összetalálkozott a puskacsővel. Tanulság - könyvem címét idézve - eb a vadász kutya nélkül.

Ez már azért több a soknál. Még ki sem pihentem a legutóbbi nagy rohanást, már megint futnom kell. Utálom, amikor meghallom a kutyák ugatását, meg beszélgetések hangját is hozza felém a szél, szóval ma sem lesz nyugalmam. Olyan jó meleg pedig az ágyam, itt a kökényesben, a többiek sem zavarnak, tudják, hogy az agyaraim nem játékból meredeznek ki a számból.

Na, gondolkodjunk. Amikor a legutóbbi alkalommal együtt menekültem a többiekkel, sokan felbuktak a durranásoktól. De olyan is volt, aki csak a lábát húzta, vagy a fájdalomtól púpos háttal ment a vakvilágnak.  Ha már durran valami, akkor durranjon rendesen, ne okozzon ennyi fájdalmat a haveroknak. - ezt én mondom, a sok vihart megélt öreg-kan.

Döntöttem! Lusta is vagyok, futni sincs kedvem, én inkább elosonok ebben a vízmosásban, szembe a durranós emberrel. Ez a mai taktikám. Igaz, egyre jobban érzem az undorító ember-szagot, de csak egyét. Nos akkor rajta.

Vadász-székemen ülve, hátamat egy derék tölgynek támasztva figyeltem a felém közeledő izgatott ugatásra. Nem is ugatás már ez, hanem hisztériás nyiffanások. A vízmosás mélysége - aminek a szélén ültem - nem volt öt hat méternél mélyebb. Ebben kocogott felém a nagy kan. Szépen rátettem a célpontot és addig kísértem vele, amíg el nem tűnt a szemközti sűrűben.

"Elvileg" lőttem egy kant, gyakorlatilag gazdagabb lettem egy élménnyel és egy aranyérmes kan árával.

Ha netán valaki nagylilikből akarna valamit is főzni - ne tegye!  Pláne ha olyan öreg, hogy a honfoglalást is felülről láthatta. Minél többet fől a húsa annál keményebb és - hogy finoman mondjam - illatosabb. Olyan libaszar-szagú.

Amikor még az én falum környékén teleltek a libacsapatok, akkor alig egy-két lilik volt közöttük, a többi vetési lúd. Azoknak nagyon finom a húsuk. Most a nagylilik van többségben, meg nyári lúd - ami sokáig védett volt -  vetési lúd is csak  egy-kettő és  mindannyian elköltöztek délebbre.

Ki érti ezt.

Hát ezt is megértem. Azt hittem hogy már végleg elbúcsúztam a vadászláztól, de nem - hála Istennek -  nem. A bőgő szarvasbika látványa, vagy a szórón turkáló disznóé - most ha megköveznek ezért  vadásztársaim -  akkor is megmondom, hogy nem hoz lázba.

Igazi - olyan lábakat remegtetős vadászlázat - jó tíz évvel ezelőtt éreztem utoljára, meg tegnap. Mindkét esetben ezért, a libák voltak a " ludasak".  Az a katarzis,  amikor a több ezer liba hatalmas robajjal egyszerre megemelkedik  és  fülsiketítő gágogással, kezd a fejem fölé húzni - nohát ilyenkor igencsak kiesik a pipa a számból. De talán jobb is, mert elharapnám a csutoráját, szóval ennél nagyobb vadász-élmény számomra nem létezik.  A tíz évvel ezelőtti és a tegnapi libahúzásban volt még egy közös dolog. Mindkét esetben csak pár darab lőszer volt nálam.

Ha ehhez hozzáteszem, hogy a libázás előtt igen jót fácánoztunk is - akkor csak az irigyeim sorát szaporítom.

Történet nem lehet zárszó nélkül, az pedig illesse meg a meghívómat. Ez pedig a köszönet szava.  Jó nagy emberbe, méretes jóindulat fér  - ami kölcsönös és méretarányos. Derék ember vagy Péter, igaz vadász!

Ja és a libából igazi ludaskása lesz!

Baráti társasággal - már nem is tudom hányadik éve - így, január elején, Tengelicen  vadászunk egyet. Helyesbítek, "csak"lövöldözünk, ugyanis kihelyezett madarakra emelgetjük a puskánkat. Hála Istennek - szép időt kaptunk erre a napra, a lelkünket nyomorító, hetek óta tartó ködös idő is átváltott derűsre, naposra.

Tengelicen az  is szokásos, hogy egy fasorba rakják ki a fácánokat. Két csapat "oldalazott", pár ember az akácosban próbálkozott - a fák között, vagy fölött - repülő madarakra lőni. Ezen utóbbiak közé kerültem én is.

Sajnos, csak két kutya volt velünk - édeskevés - így a lőtt madarak összeszedése, megkeresése lassan ment, az idő meg gyorsan, így a vadászat a késő délutánba nyúlott.

Az este meg az éjszakába, ugyanis az Eszterbauer pincéjében is gyorsan tud szaladni az idő. Jó ételek, jó borok, jó barátok - nem rossz évkezdet!

Egy kis figyelmet kérek, füvek, fák, felhők, madarak és ti négylábúak is halljátok szavamat. Ne vegyétek prédikációnak, a magasles nem szószék, de ha már itt ülök, innen szólnék Hozzátok.Te is figyelj, kis szemtelen repce, ebben az enyhe télben túl nagy lett az önbizalmad, majd akkor röhögcsélj a szomszédoddal, ha méteres hó takar.

Nos, azt akarom mondani - az év első napján Nektek - hogy ebben az évben is igényt tartok Rátok!  A felhők játékára, a szél simogatására, a fű harsány zöldjére, a madarak énekére és rátok, négylábúakra is, legtöbbször csak látványnak, olykor bizony vadászsikernek. Valljátok be, azért sok kárt nem tettem bennetek. Tudom, a kondán belül gyorsan híre ment - nem kis vidámságot okozva  -  amikor minden cserkelő tudásom latba vetve, úgy  lopakodtam le a lesről, hogy nem zavartalak meg benneteket.  De nem lesz ez mindig így, szóval, csak óvatosan. Majd eldöntjük - abszolút korrekt módon - ki az ügyesebb. Ugyanis annak nagyobb a hozadéka.

Újév napja van, tele reménnyel, bizakodással és irántatok érzett féltéssel. Látjátok, hogy mindez milyen jól megfér egymás mellett?

Hát már csak ilyen egy öreg vadász lelke!

A tegnapi derűs nap után, mára - az év utolsó napjára - újból sűrű köd ereszkedett le. A köd alá szorult jókedv és derű majd valahogy áttöri a szürkeséget ha már a Napocska nem képes rá. A derű - egyébként is - bennünk lakik. Ezen a napom szoktam összegezni a vadász-évemet és miután "napra-kész" naplót vezetek, az elejtett vadak számát is tudom.

Nem számszerűsítve, de úgy nagyjából megsaccolva, ebben az évben is elég sok gerle került a terítékemre. Az elejtett fácánok statisztikáját "feljavítja" az a fácánmennyiség, amit kihelyezett, "nejlon" madarakból lövök. Pedig egy jól repülő igazi vadfácán elejtése nagyobb siker, mint tíz "gyári" madáré.Csak egyre kevesebb helyen van igazi vadfácán. Még szerencse, hogy vadászhatok ilyen helyeken is.

A négylábúak statisztikája furcsán hangzana, hiszen ott nem a lőtt vadak száma, hanem a hozzá fűződő élmény nagysága adja a sikert. Ilyenből is volt - hála Istennek.

Mit is kívánhatnék ezek után!

Magamnak soha nem rosszabb vadász-évet, más mindenkinek pedig sikerekben gazdag Új Évet!

Azon gondolkodtam, hogy van-e fölöslegesebb dolog a ködnél. Nem jó semmire, kára viszont van bőven. Egymásba csúszott autók, nagyokat késő buszok, hogy a fegyverszekrényben búslakodó puskákról ne is beszéljek Igen ám, de a természetben semmi sincs "véletlenül". A tele Hold idejét is sűrű köd uralta, éppen azt az időszakot, amikor a vadászok a lesen kucorognak fél éjszaka. Azt hiszem sok vad, a ködnek köszönheti az életét. Járhattak- kelhettek szórótól szóróig, nem zavarta őket puskalövés, ehettek ihattak kedvükre. Ahogy szokták mondani, "lesz még kutyára dér" - ezt a ködöt hozó enyhe időt,  be fogja még vasalni rajtunk a tél. Milyen jól is jön akkor az a zsír réteg, amit most raktak fel.

És milyen baj, hogy ezen idő alatt ránk is rakódott egy kis zsír.

Kedves lányok, asszonyok!  Vadászó és nem vadászó ( selejt) fiúk, férfiak ! És  azok is, akik a kettő közötti határesetek. Ha már több étel nem fér az asztalra, ha már a karácsonyfa be lett faragva a talpába, ha már az összes ismerősnek az sms el lett küldve, álljunk meg egy pillanatra és gondoljunk azokra is, akik nem állhatnak mellettünk gyertyagyújtáskor. A szeretet ereje - mert ez a lényeg - át tudja kötni a jelent a múlttal, össze tudja kapcsolni az élőket az eltávozottakkal.

Gondoljunk arra is, hogy miről is szól igazából ez az ünnep. A nagy ajándékozások közepette ne vesszen el Karácsony lényege,  hitünk forrása, a Kisded születése, egy új élet kezdete, akiből a szeretni tudásunk  és az örök  bizakodásunk táplálkozni fog.

Boldog, Békés Karácsonyt Mindenkinek !

Daragój Vaszilíj  vadásztársam!

Tudod, itt nálunk, ebben kis országban - ami negyven évig piszokul kellett nektek - van egy TV csatorna, ami F& H címen megy. Lefordítva a te szép nyelvedre, ez horgász és vadász műsort jelent. Olyat, amiből meg lehet ismerni idegen tájakat, másféle vadászati hagyományokat, kultúrákat, stb. Azért írok, mert téged is láttalak. Lapultál egy sátorban, valahol a messzi tundrán - ahol a nálunk is vonuló vadlibák költenek - fújtad a libacsalogató sípot és mindenre lőttél, ami a fejed fölé került. Ha lőtávolságban volt, ha nem. Olykor belevigyorogtál a kamerába és közölted, hogy bizony nem vagy járatos a lövészetben. Megmondom neked, hogy ez látszott is. Meg az is, hogy azok a távoli libák a lövéseidre megrándultak, mert kaptak egy-két szem fáradt sörétet a testükbe. Most mondom, hogy ezeket is vedd fel a terítékedbe mert lassan, de biztosan el fognak pusztulni.Te nem tehetsz róla, hogy kezdő vagy és szerencsétlen, bár a film szerint elégedett.

De aki ezt a filmet megvásárolta és bemutatja - annak az alfelébe is elférne egy-két szem fáradt sörét.

Azok a ronda kis bacik nem elégedtek meg a torkom begyullasztásával, rámásztak a hangszálaimra is, "akik" nem voltak hajlandóak kiadni emberi hangokat, csak valami érthetetlen tyúk-kárálást, olyat, mint amikor a kotlós egy kövér gilisztát talál.  Ezt ugye sürgősen abba kellett hagynom, ha nem akartam totál nevetséges lenni. Azért, ha teljesen halkan suttogtam - és ha valaki nagyon fülelt rá - akkor valamicske, alig hallható hang  "kijött" belőlem.  Nem is volt rossz a hatás. Ugyanis a suttogásomra mások is kezdtek velem suttogva beszélni. Reflex szerűen - de nagyon aranyosan. Túl zajos, harsogó világunk milyen szép is lenne, ha kicsivel több csend lenne ! A Kerubi vándor fordításából idéznék:

"Nem a csend van két szó között,

Hanem a szó van két csend között

Szólni nem az tud, aki szólni tud,

 Szólni az tud, aki hallgatni tud."

Sok buta szónál többet érhet - olykor - egy okos hallgatás!

A nyirkos hideg, kétszeresen rossz. Először is, nincs ellene ruha, cipő, oda megy be, ahová akar. Ott támad, ahol a leghatásosabb. Nekem ez a lábam, térdem. Másodsorban, a derengő Hold ellenére a lassan leszálló köd vakká teszi a távcsövet.

Csak szürkületig tartsál ki - adtam ki magamnak a parancsot. Az is majdnem másfél óra - megfázáshoz éppen elég (sikerült is) - miután fél négykor  már a lesen ültem.

Az erdőhöz simuló -  máskor  szépen zöldellő repcetábla -  búskomor szürke gúnyát öltött, szinte húzta magára a halastóból elősompolygó ködöt. Szóval volt itt minden, ami a kedvem szegéséhez kellett. Arról nem is beszélve, hogy egy megkésett vadász, szinte a lesem mellett autózott el.  Nem, nem az úton -  ott kátyús a terep -  hanem a repcetábla szélében. Tudtam ki az -  annak ennyire futja - szóval igazából nem is lettem dühös. Ugyanis az újonnan vásárolt, "bejáratós" pipámmal voltam elfoglalva. Elhatároztam, csak addig maradok, amíg az első tömés dohány kitart..

Ilyen baljós előzmények után, már csak jó jöhet, a pipa is jól szelelt - gondoltam és igazam lett. Egy szarvas-csapat jelent meg a szemközti domboldalban. Ahogy lassan sorjáztak a szóró felé, úgy merültek el egyre jobban a ködben,  mintha a hasukig érő a párában úsztak volna. A csapatot egy nagy bika vezette, azután jöttek a siheder kisebbek, játékosan össze-össze csapva az agancsukkal, végül egy-két tehén is....ha jól emlékszem, voltak vagy tízen.

Miután a bikák már ki lettek lőve - valami kisebbet kellett lőni. Az egyiknek az oldalára tettem a távcső piros pontját és meghúztam a billentyűt...!

Bevallom, nagyon készültem erre a vadászatra. Miután az én vadásztársaságom "elvesztette" a Duna- parti kacsa-liba vadászat lehetőségét, így lelkemnek igen kedves volt a Faddi Duna-ágra szóló meghívás. Ha jól számolok, van már vagy húsz éve, hogy esti szürkületben, magasan húzó, torony- kacsát nem lőttem, csak tenyésztett "műkacsákat". Ez meg olyan, mint szerelem helyett, a guminő. Bocsánat !

De ember tervez, a fagy meg végez. Már amikor a faddi útra kanyarodtam és megláttam hogy összefüggő jég fedi a medret, rájöttem, hogy ezen a vízen, illetve jégen, ma nem lesz vadászat.

Kacsázás helyett egy jót gerléztem - ahogy mondani szokták, így sem volt rossz, de a csalódás, az csalódás....!

Pipás vagyok, kettősen is. Először is, a pipa tartozéka a vadász énemnek, lesen ülve kijár a tüdőmnek egy jóféle, illatosan bodorodó  pipafüst. Csak ennyi és csak ilyenkor. Tehát nem vagyok rabja, semmi függőség, egyszerűen egy nyugtató rituálé számomra, ami nélkül már nem is vadászat a vadászat.Tehát alkalmi pipás vagyok, így talán megengedhetem, illetve megengedhetném magamnak, hogy csak jobbféle, a megszokott  Borkum dohánnyal rongáljam a szervezetem.

Mielőtt ezek az üvegkalitkás-  dohányboltnak nevezett - rémségek nem voltak, a legkisebb bodegában is tartottak ebből a dohányból, miután tíz pipásból legalább nyolc ezt szívta. De eltűnt, van olyan aki megígéri, hogy beszerzi, van olyan aki még ezt sem. Érdekes, eddig még benzinkútnál is lehetett kapni, most még Pécsett sem, pedig három helyen is próbáltam. Csak a legszarabb, legbüdösebb féléket árulják, amiktől csak krákogni és fuldokolni lehet. De az is lehet, hogy ez egy burkolt egészségmegőrző program. Szart nem szívunk, marad az absztinencia.

No ettől vagyok másodsorban pipás.

Még felsorolni is sok, nemhogy viselni a hét réteget. Alul thermoval indítok.  A passzentos, hőszigetelő ruha olyan feszesen simul, mit a balettáncosok harisnyanadrágja, ami a nemi hovátartozást is jól formázza, nem csak  az úszóövet.  Erre jönnek sorban  a mindenféle bolyhos meleg rétegek, amikben nagyon betartom a sorrendet, átgondolva, hogy rámtörő pisilési inger esetén,  egyáltalán esélyem legyen annak elvégzésére.

Azután jönnek a kabátok, ilyen-olyan bélésekkel, kesztyűk, fülre húzható meleg sapka, stb. Ilyenkor úgy érzem, akármeddig is birom majd. Én fogok győzni, nem a hideg.

Azután alattomosan, lassan, a hideg megtalálja a bejáratot és a sok ruha dacára fázni kezdek. Ez, kb. három óra alatt következik be. 

Ilyenkor az utcán élő emberek jutnak az eszembe, akiket biztos nem ilyen minőségi holmik borítanak és nem csak három órát, hanem egy egész életet  kell a szabadban leélniük.  Ezért vonulnak be ezek a szerencsétlenek aluljárókba, üzletek bejárataihoz, stb. -  semmi mást, mint egy kis meleget lopva - életmódjukkal megbotránkoztatva a meleg szobából meleg helyre igyekvőket.  

Egy héttel ezelőtt még minden nagyszerű volt, minden, ami egy jó fácánozáshoz kell. Napsütés, tavaszias idő, fürgén repülő fácánok és sikeres találatok. Holnap is erre a helyre készülünk, de most még olyan köd ül a tájon, hogy hasra lehet esni benne, nyirkos hideg van, szóval nehéz lenne erre azt mondani, hogy vadászatra hívogató.

De még van egy teljes éjszakája - mármint ennek a mocsok időnek - arra, hogy megemberelje magát és reggelre a szebbik arcát mutassa.   A szerethetőbbet.  Igazából eddig el lettünk kényeztetve, a naptárt nem követte az időjárás, valamelyik nap a Pécsi Széchényi téren kiskabátban sétáltak az emberek.

Én kiegyeznék ilyennel tavaszig.  Onnan meg jöhet a még jobb !

A füzekkel szegélyezett Duna holtágából,  alattomosan kúszott felém a nyirkos hideg, versenyt futva a sötéttel, de döntetlen lett, egyszerre vettek körül. Vadászatban babonás vagyok, így nem véletlen, hogy éppen hét réteg volt rajtam, de még így is majdnem fáztam a lesen.A még szürkületben kihúzó kacsák is visszaérkeztek már a Dunára, hatalmas csapkodással, hápogással mosták le magukról az "út porát".

- Te Kázmér! - pörölt az egyik kacsahölgy. - Már szólni akartam, hogy rendesen mossad meg a szárnyad-alját, mert a mértéktelen zabálástól olyan büdös a hónod alja, mint egy pudvás párnaciha.Ha nem mosakszol rendesen, meg nem kenegeted a tollad azzal a finom faggyúval, bárcás-lotyó legyen a nevem, ha tavasszal nem mástól lesz tojásom. Értetted?

No, lett is erre olyan csobogás, hápogás, hogy alig hallottam meg a száraz fű suhogását, ahogy a disznó óvatoskodott a szóró felé. Jól láttam a disznó kontúrját, de akkor is először a távcső került a szemem elé, hogy kiféle, miféle a látogató. Már nagyon megérdemeltem ( volna) ezt a disznót, mert annyi kukoricámat megevett, amin egy háztáji is kövérre hízott volna és annyit ültem itt - "őt" várva - amennyit egy anyósverésért sem kap az ember.

Szóval az ilyen helyzetre mondják, hogy ezt csak elcseszni lehet. Sikerült!  Ahogy fázós kézzel toltam előre a puska biztosítóját, az jókedvében, hogy végre dolga van, olyat kattant, amit még egy süket disznó is meghallott volna.

Hát ezt jól "elkattantottam" ! Baráti kőrben ezt persze nem így mondom.

- Idefigyelj Berci. Kicsi vagyok, meg új is a háznál, de volna hozzád egy-két szavam. Ugyan te vagy az öregebb, de tisztesség ne essék, nagy szemét vagy. Azért, mert gyönyörű piros fényben úszó, új fűtést kaptunk,  még nem kéne ilyen pofátlanul terpeszkedned. Nem kupleráj ez, még ha olyan is a színe. Teljesen beszorítasz a hátsó falhoz, csak a derekadon keresztül látok ki, de még nem is ez a legnagyobb baj. A baj ott kezdődik, amikor éjszaka pisilnem kéne. Hiába izgek, mozgok, úgy  alszol, mint aki altatót vett be. 

 Látod, megjött a tél, esik a hó, beszorultunk a házunkba, jó lenne, ha az együttélés szabályait megbeszélnénk. Semmi fizikai erőszak, értek én a szép szóból is.

- Most mondom  Vahur, hogy elegem van belőled. Majd ha ilyen öreg reumás kutya leszel te is, mint én, ha majd annyi fácánt vittél a gazdának, mint én, akkor járjon a szád.

Az a szabály, hogy nincs szabály. Erősebb kutya b...., szóval én.

Mondhatnék hasonlatokat az elmúlt három vadász-napra, de csak sántákat, mert a hasonlatok azt szokták tenni. Sántítanak. Az is közhely, hogy jóból is megárt a sok - de igaz. Ennyi frázis után a lényeg. A csodás magyar állapotok miatt "emigrált" barátaink jöttek haza , mégpedig vadászni. Három napra, köztük egy Villányi és egy Szekszárdi pincelátogatással. Ahogy mondani szoktuk, csupán tudományos alapon, hogy össze tudjuk őket hasonlítani.Ez a része a dolognak igen jól sikerült, de inkább vidámra.

Így alakult ki a három napos program, csütörtökön egy sétálós bokrászásra mentünk - aminek az eső vetett véget, pénteken Tengelicre - "nejlon" fácánokat lőni -  szombaton pedig itt  puskáztuk a kakasokat.

Tudom, hogy elég nagy a fanyalgás a kihelyezett fácánok ( ezt neveztem nejlon  fácánnak) lelövése iránt, de kérdem én, ha valahol nincs fácán, akkor ott mi mást tudnak tenni a vadászok, ha lőni is akarnak.

Ha finom fogalmazok, akkor azt mondanám magamról, hogy erősen motivált vagyok vadászatilag.

-Atyám, van egy bűnöm, szeretném meggyónni, mielőtt elmennék az örökös mezőkre .-Mi az fiam, bármi is az, könnyíts a lelkeden! Megszegted a tíz parancsolat valamelyikét? Vagy mindet? - Atyám, ennél sokkal nagyobb a baj. Én egész életemben egy erősen motivált ember voltam. De csak puskával ! Puska nélkül Atyám, én egy lépést sem tettem, ha nem volt muszáj, mondhatni lusta voltam. De amikor az a vasdarab a kezembe került, mentem mint a megszállott, esőben, hóban, sárban, fagyban - szóval nem tudtam parancsolni a nagy fene véremnek. - Van erre penitencia Atyám?

Miután én már meggyóntam a bűnöm, lássuk másét is.

Üzent a vadőr barát, hogy nem tud velünk tartani, de Kata, a felesége eljön hajtani, hozza a kutyákat is. Kata nem vadászik, "csak" hajtónak jött.

Egy magasan szálló kakas röpte tört meg a pazar lövéstől és a kökényes bokrok közé zuhant. Kata rohanni kezdett a vergődő fácán felé, de megbotlott és annak rendje módja szerint ráesett a kakasra, egyenesen bele a bokrokba.  De, mintha semmi nem történt volna, büszkén emelte magasba a még vergődő kakast, miközben tele szájjal kacagott és közben mondta, mondta, hogy mi is történt. 

Megemelem a kalapom Kata megszállottsága előtt is !

A Duna által épített zátonyt  átjárhatatlan sűrű füzes borítja, jó búvóhelyet adva a vaddisznóknak.Csak valamikor késő éjszaka jönnek ki a "partra" -  ahol a les áll -  amit mi sem bizonyít jobban, hogy reggelre elfogy a kiszórt takarmány. Ilyenkor abban bízok, hogy egyszer eltéveszti valamelyik a "menetrendet" és az én szórómon kezdi az esti vacsoráját.

Kevert- kavart az esti szél, néha minden irányból egyszerre, pedig nem ezt ígérte a csinos időjós a TV-ben.  A pipám füstje először szépen fölfelé bodorodott, de azután bizarr táncba kezdett és szállt  mindenfelé. Az arcomon érzetem, a szél változásait, hiába tekertem magam, attól az még nem fújt szemből, bárhogy is szerettem volna. Ezek szerint, nem a szélkakas mondja meg a szélnek, hogy merről fújjon.

Alig hogy besötétedett, egy jókora reccsenés jelezte, hogy már a zátony szélén csigázik a disznó. Nekem meg az idegeim csigázódtak, hogy ezzel a képzavarral éljek. De a reccsenést nem követte további, nyilván a disznó konstatálta, hogy már megint ott ülök. - Na jól van, majd megvárom, míg hazamégy és akkor megeszem a kukoricádat - gondolhatta a ravasz eszével.

Szeretem, amikor egyik évről a másikra nem változnak a dolgok, Ernő - a vendéglátónk - az üdvözlésünkkor és az eligazításkor,  éppen olyan délcegen állt  előttünk, mint tavaly, csak a hajában lett egy-két ősz hajszállal több. A kutyája sem lett jobb, már hiányozna, ha nem a nevétől harsogna a határ.

Hogy a kissé szeles idő tette-e, vagy már zavarva voltak a fácánok - nem tudom - de azt igen, hogy remekül repültek, meghazudtolva "gyári" eredetüket. Mi sem bizonyítja jobban, hogy nem sok madár szokott megmenekülni a puskáink elő, de ezen a napon egy-két toronyba felkapaszkodó, bizony elillant. Ahogy mondani szoktuk, páncél mellényt viseltek.

Jó nagyot sétáltunk, a terítéken is szépen feküdtek a kakasok - úgy hogy sosem rosszabb napot.

Szél cibálta felhők árnyéka versenyt fut a fénnyel, kigurul az erdőből, rá a mezőre, onnan is tovafut, nádast borzol, vizet fodroz, ezen a szél szelíden felkacag, gyorsan visszaszalad és jól megcsiklandozza a lesen ülő vadász ősz szakállát.

Nem megyek tovább - súgja - itt maradok nálad, majd segítem a parázsló pipádat, mert odébb már gyertyák égnek, lángjuk félénk, gyenge, nem akarok kárt tenni benne.

Maradj csak szellő, jó helyen vagy nálam, segítesz majd emlékezni, révedni az elmúlásban, ültessed mellém sorba az elmenteket - csak egy pár szóra, hogy itt legyenek.

Keskeny a mezsgye, ahol még-, vagy már vagyunk, vagy nem vagyunk, ahol a jelen és a múlt találkozik, amikor emlék lesz a jelenből és a múlt én leszek.

Figyelj szél - ugye kérhetlek - ha majd egyszer valaki keresne, mutassad meg neki, hogy hol álljon meg egy percre, tudod, itt van az a hely, nem messze, ahol végleg veled lehetek, mindörökre.

Korán indultunk, fél hatkor, hogy már hétkor kezdhessük a vadászatot a szezon első fácánozását.  Az elővigyázatosság ennek a csodásan szép, késő őszi nyárias meleg időnek szólt, amiben a lőtt fácánok hamar befüllednének, ha hagytuk volna.

Nádasokat, gazosokat, fasorokat, tanyahelyeket, jártunk szépen sorba, bőségesen rakva a kilométereket  a lábunkba. Csak itt-ott rebbent kakas a kutyák elől, de a vadászat végére azért öt darab lógott az aggatékokon. Az óvatosság meg elhozatta velem a hűtődobozt és a fácánok már abban tették meg, a hazafelé vezető utat. Ráadásul megpucolva, konyhakészen.

Ahogy szoktam volt mondani, a vadászat elérte célját, mindenkinek jutott kakas és a jóleső fáradtság után sokkal jobban esett az estebéd is.

Nekem pedig külön öröm volt, hogy a kisebbik ( magasabbik ) fiam is velem tartott, mint lelkes hajtó és remek fotós.

Amikor kinyitottam az erdei házikó ajtaját - az unokám rémülten hőkölt hátra. Harlekinkaticák,  ezrei nyüzsögtek, másztak, repkedtek  mindenhol, mint egy horror filmben. Nyugi-nyugi, mondtam - hogy mondjak valamit -  hiszen te állatorvos akarsz lenni - ami ugye nyolc évesen egy elég markáns életcél - neked jóban kell lenned az állatokkal. De papa, én nem akarok ilyen katicákat gyógyítani, meg most már állatorvos sem akarok lenni. !

Bevallom, valóban horrorisztikus volt az eset, mert már nem is darabszámra, hanem kilóra lehetett volna meghatározni a katica-tömeget. Padlón, plafonon, minden résben, minden zugban  katicák  nyüzsögtek. Itt, ebben a házikóban gondolták átvészelni a telet.

Csak azt nem értem, hogy ennek a nemkívánatos, egyébként csípni is tudó állatkának, miért adták a katica utónevet. Erre csak a mi kis jámbor hétpettyesünk lenne jogosult. És miért a becézés, hogy katica. Még a keresztnevet sem érdemli, egyszerűen  ez az  - egyébként csinos állatka - egy rémség. Egy elhibázott emberi beavatkozás eredménye.  Behozták, hogy majd a levéltetvek között rendet rak, de azt senki sem gondolta, hogy ennyire jól fogja  magát érezni.

Azt olvastam róla, hogy egyetlen "ellenszere" a porszívó. Nohát megnézném én azt a porszívót, amelyik ennyi kis szörnyet fel tud szippantani, anélkül, hogy ne lenne dugulása. Zárójelben megjegyezném, hogy a erdő fáiba sincs a konnektor beszerelve.

A chemotox is elég hatásos - ezt kipróbáltam.  Sajnálom, de el kellett döntenem, vagy ők, vagy én. Miután az én házam, nekik kellett menni !

Még senki nem "találta fel" a kíméletes galambmentesítést, a hessegetésen kívül. Próbálkoztak már szöggel kivert párkányokkal, házak homlokzatát takaró dróthálóval, fogamzásgátló bogyókkal, fészekből kiszedett tojásokkal, stb de mindhiába. A galamb szapora és jól alkalmazkodik.  Elég nagy probléma ez, főleg ott, ahol mértéktelenül túlszaporodott és több a károkozása, mint a haszna. A városokon kívül, ilyenek a mezőgazdasági cégek, állattartó telepek, magtárak, istállók környéke, ahol kiváló búvóhelyük- , meg elég táplálékuk is van. Ezeken a helyeken a puskán kívül nincs más hatásos módszer. Városokban még ez sem.

Éppen egy ilyen telepre szólt a csütörtöki meghívás, gyéríteni kéne az ezres nagyságrendű parlagiakat. Délután kettőtől fél ötig  szólt a puska, potyogtak a galambok, mondhatom "gyérítettünk" becsületesen.

Ha valaki ódzkodna az ilyetén módszertől, akkor elmondanám, hogy én sem tartom ezt a napot vadász-napnak, csak lőgyakorlatnak. De, ahogy mondani szokták, a foglalkozása elérte célját -  mert több mint százötven - éhes csőrrel kevesebb dézsmálja már a tehenek kosztját.

Ha jól számolom - csak ezen a napon -  15 kiló kukoricával több maradt az állatok előtt.

Suszter maradjon a kaptafánál, vadászíró a vadász témánál - amire korábban intett egy pallérozott "olvasóm", amikor egy kissé elkalandoztam a magamra vett sémától. Most sem lesz ez másképpen, ha meg mégis, akkor ugye "huncut az, ki rosszra gondol".

Tehát a lényeg. A lényeg pedig a hajnali vadászatom furcsa élménye. Amikor felmásztam a lesre, a félig elfogyott Hold, még "delelőn" állt, amitől - jól megnyúlva ugyan - az árnyékom is élesen ült a les jobb oldalán. Amikor a falum templomának harangja bánatosan  elkongatta a hat órát  - mert kinek, minek szóljon, ha nem megy senki munkába  - szóval  a pirkadat fénye, meg a másik oldalra vetítette pipázós kontúromat. Zárójelben megjegyezném, nem túl előnyösen. Ha kénytelen-kelletlen, magam is beleszámítom, ezekben a percekben, három példányban voltam jelen.

De a látványban is kettősség volt. A bal oldali "Holdas" részen sűrű köd hömpölygött, a jobb oldali - ébredező Napkeltében pedig - szikráztak még a harmatos fűszálak is. Ugye, ugye,  milyen jól megfér egymás mellet  - és nem egymás ellenére - a két különböző oldal?  Egyik sem létezik a másik nélkül és fordítva.

Sorsunk irányítóit szívesen látnám egy kis természetjárásra. Bizonyára szerénységre, alázatra és  mások  elfogadására  tanítaná őket.

Erős fantázia kellett hozzá, "magam alá" képzeljem az atomtemetőt. Az őszi színekben pompázó összefüggő erdők, köztük vadföldekkel, zölden sarjadó lucernával, a szelíd dombok, a meredekebb hegyek, a gondozott lesek, a jó minőségű cserkelő utakkal - és még sorolhatnám az ország egyik legszebb vadászterületének erényeit - egyszerűen nem engedik, hogy a négyszáz méter mélyen szunnyadó Paksi hulladékra gondoljak. De nem is kell, mert földrengés biztos kőkoporsóban feleződnek a kis atomocskák.

Két fiatal bika ballagott ki a lucernára. Jóízűen falatoztak, de valami nézeteltérés támadhatott köztük, vagy a jóllakottságot kellett levezetniük, mert egymásnak estek és tologatták egymást ide-oda. Az őzek sem vették komolyan a két siheder csattogást, mert alig pár méterre tőlük, békésen vacsoráztak.

A les alatti mélyedésben kukorica sárgállott, mögötte egy sózó virított, ide vártam a disznókat. Nyolc óra körül - amikor már  a tele-Hold szinte nappali fénnyel árasztotta el a tájat, a szemközti erdőből hallatszó csörtetések , varászütésre megszűntek. Csak találgatni tudom, mi történhetett. Vagy megtaláltak egy váltót, amin csendesen továbbálltak, vagy a nappali világostól riadtak meg és egyszerűen kővé dermedtek. Csak azt nem tudom, hogy mik, szarvasok-e, vagy disznók.

Az én pipám füstje ebben most ártatlan volt, mert más felé sodorta a szél.

 Csütörtökönként ( milyen ravasz szó, egyszerre a napot is, meg a résztvevők nemiségét is tartalmazza), szóval az elmúlt három, négy  héten, ezeken a napokon, igen-igen  jókat gerléztünk, bizonyos "Szállás" nevű helyen.  Írásba azért nem kerültek ezek a vadászatok, - mert ugyan számomra nincs két egyforma gerle-vadászat - de a gerlézés inkább a lő-tudományról szól, mintsem másról. Nem kell hozzá ravaszság, sem különösebb vadászati kunszt, állni kell és várni a gerléket. Ha meg "jönnek" akkor lőni. No, innen kezdődik a java. Mint például tegnap.

Ugyanis viharos Északi szél fújt, kipucolva az előző napi felhőket. Szóval az időre nem lehetett panasz.  A gerlék elég későn, kb. három óra felé kezdtek jövögetni, egyesével, vagy csak kisebb csapatokban. Szél zilálta alakzatban jöttek, hol a széllel vitetve magukat, konkrétan szélsebesen, vagy ráfordulva arra, megtorpantak  és egy helyben szitáltak, mint a réti héják. Nem volt könnyű ezeket a cifraságokat a puskacsővel lekövetni.

Ennek a napnak a sikerét nem a terítéken lévő gerlék száma adta, hanem a szép, magas, sikeres  lövések.Meg a Péter vadőr által hozott - egy tepsi - kakaós csiga!

A parlagi galamb elnevezést és besorolást - a kényszer szülte. Ugyanis az egyszer már háziasított galambok visszavadultak - így lettek szegények parlagiak. Igazából nem sok közük van a "parlag"-hoz, ami nem művelt mezőgazdasági földet jelent. Ezek a galambok nagy része városlakó lett, padlások, tornyok, elhagyott épületek lakója, faluhelyen pedig a magtárak, állattartó telepek stb. gátlástalan dézsmálója.

Még a Pote Mix virgoncító tabletta reklámja is a Géza galamb nemzőképességére hivatkozik - ami valós tény. Szaporák és éhesek. Csak egy gyors számolás. Ha egy galamb, egy nap minimum 10 deka kaját eszik, akkor ötszáz galamb egy év alatt mennyit?  Ugye, hogy sokat?
És ez- az "in put" - még az "ártatlanabb" fele a galambnak. Az "aut put"-al van a nagyobb baj. Koszol kimar, fertőz, stb.

Ahol lehetséges, az egyetlen megoldás a puskával apasztás. De ezzel meg az a bajom, hogy túl szép madár ahhoz, hogy a magasból lelőve, a tehenek közé essen és elnyelje a trágya.

Még szerencse, hogy nem vagyok tériszonyos ! Sokkal nagyobb lába van a gazdának, mint nekem, de még azokkal sem lehet egyszerű oda, abba a toronyfélébe  felmászni. Amikor már a jókora zsák a gazda hátán, a durranós  bot meg a vállán, én kerülök sorra. Kicsit lelapulok, mert kéretem magam, így nehezebb ugyanis alám nyúlni, szóval a konokságom az erényem - ahogy a gazda szokta mondani.

A "toronyban" jól érzem magam, a feljáratnál remek a kilátás, vagy inkább lelátás. A többi oldalra csak a deszkák résein tudok kikukucskálni, de szagolni úgy is tudok. Az erdő felől fújó a szél,  remek illatokat hoz felém, nézek a gazdára, érzi-e, de ő csak a büdös pipájával van elfoglalva és félig alszik. Szörnyű lehet a gazdának, hogy embernek született.

De azért figyelhetett ő is, mert szinte egyszerre láttuk meg az erdőből kilépő négylábút. Ettől én olyan feszült lettem, hogy kénytelen voltam a fejem megrázni. Tudom én, hogy ettől csattognak a füleim, de ha izgatott vagyok - ezt egyszerűen nem tudom visszatartani.

Az a hisztis négylábú meg lélekszakadva visszarohant az erdőbe.Valami olyat mondott a gazda, hogy blöki, ezt jól el "vahurtad"!  Most akkor engem megdicsértek, vagy megdorgáltak?

Az erdőből kiszűrődő ágreccsenések, motoszkálások igencsak reménykeltőek voltak. "Reményt " ugyan még nem lőttem, de tele voltam bizakodással, hogy a remény "testet fog ölteni", egy disznó, vagy szarvas formájában. Ketten ücsörögtünk a lesen - Anti baráttal, a kötél idegzetű erdésszel - ugyanis az ő vendége voltam erre az estére.

De volt még velünk a lesen egy nemkívánatos "vendég" is, a megfázás. Hogy ne köhögjek, cukrot szopogattam, így aránylag csendben agonizáltam. Antit is kínáltam, de nem kért. Pedig jobb lett volna ! Ugyanis egy hatalmas tüsszentés robbant ki belőle,  de olyan elemi erővel, hogy még a les is belerezdült. 

Antinak már több aranyköpését is feljegyeztem, ezen az estén gyarapodott a lista - mondjuk okafogyott volt a sugdolózás - hogy "Csabám, én ennél többet már nem tudok tenni az érdekedben"...!

No, innentől kezdve már szétröhögtük a továbbiakat.

Szerintem jó helyem van itt a fehér- állúnál az új gazdánál. Azt nem tudom, hogy tegnap volt-e, mert nincs időérzékem, de nem régen, hogy elrohantam egy szarvas nyomán - ahogy szoktam, csendben, nem kiabálva. Nem lett belőle balhé, még örült is, amikor megkerültem. Bezzeg az előző gazdáméknál -  ahol a kisebbik vadásznak, biztos "ide figyelj fiam" a neve, mert ezt mondogatta neki folyton az öregebbik - más volt a helyzet. Engem ott totál nem értettek meg. Azon a sima, homokos  területen, nem volt  más, csak az a színes, hosszú farkú tyúkféle, meg az ijedős nyúl, akit nekem állandóan kergetni kellett volna. Mert. hogy én olyan kajtató fajta vagyok, amiről nem tudom, hogy sértés-e vagy dicséret.

Azt mondta egyszer az "idefigyel fiam" az öregnek, hogy én nem leszek jó valami kutya-vizsgán, mert csendben kergetem a hülye nyulat, pedig hangosan kéne. Hát normálisak ezek? Próbálták már ők úgy lefutni a maratonit, hogy közben teli-torokból énekelnek? Na ugye? Vagy futok, vagy ugatok.

Szóval elégedett vagyok az új sorsommal!