Amikor az udvaron lévő - egyébként igen kényelmes és bélelt   - helyemen fázok, vagy esni kezd az a fehér izé, a gazda beenged a házába. Rájöttem, ha egy kicsit sántítok, akkor hamarabb. Csak néha elfelejtem, hogy melyik lábamra  kell, úgy döntöttem, nekem az a jobb, ha a hátsóra, mert akkor riszálhatom a fenekem.

A gazda vadászszobájának az előterét lakom, mondhatom pazar körülmények között, egy jó meleg gyapjú takarón heverészek egész nap. De az igazi az, amikor jön a gazda és bemegy abba finom szagú szobába, ahol a csodálatosan  szétszórt ruhái  - megjegyzem magam sem csinálnám másként - az elmúlt  vadászatok illatát árasztják.

A küszöbig szabad mennem, ott leülök. Gondoltam nyújtózkodok egyet, akkor  előre kell nyújtani a lábakat, hogy még hihetőbb legyen, még egy ásítást is produkálok. Ebből a pózból ugye, ha újra felülök   - már bentebb is vagyok. Megy ez nekem!  No akkor még egyszer.  Lábakat előre, lehasalni, ásítani, felülni - hoppá már a gazda mellett vagyok.

Rám néz, valami dicsérőt mond, öreg vén ku..vának nevez és ez nekem nagyon jó.  Még a fülem tövét is megvakarja, szerintem értékelte a cselemet.  No, ha már itt vagyok, segítek neki öltözködni.  Legjobban azt szeretem a mikor a lábára húzza azt a puha valamit. Hát annak valami fenséges illata van.

Most már csak az izgat, hogy melyik puskáját veszi elő, amelyikkel én is mehetek, vagy amelyiknél maradok.

Most már igazi könyvet író érzésem van. Ugyanis korábban  - amikor elkövettem könyveimet és azok a könyvesboltokból fogyni kezdtek - visszajelzést csak az elfogyott példányok jelentettek. de ez sem volt annál több, hogy valaki megvette, hazavitte, talán elolvasta, vagy félretette.

Az "elektromos" könyvírás -  magyarán a blogozás-  egy nyitottabb és közönség-érzékenyebb műfaj, annak összes előnyével és hibájával. Előnye, hogy tömörségre  tanítja az embert. Nagyon igaz a mondás, hogy amit nem tudsz egy mondatban elmondani, azt százban sem.  Hátránya, hogy gyorsan íródik,  nincs "érlelésre" idő, hiszen aktualizál. A legjobb cenzor pedig az asztalfiók.  Egy pár  hónapra "pihentetett " írásból szinte kilökődnek a nem odavaló részek. De ezen idő alatt el is vesztheti frissességét. Szóval lehet mérlegelni.

A blogom lehetőséget teremt  a hozzászólásra, ha van ilyen. Ha elfogynak a hozzászólások az két dolgot jelenthet. Nincs vélemény, vagy jobb, ha nem tudom. Na itt és most ezen a ponton lesz és lett a könyvírás és a blogozás egyenértékű.

Talán annyi előnye van a blog írásnak, hogy ez nem ráfizetéses, mint a könyvkiadás. Már az is nagy dolog - a mai világban, - ha ingyen adhatom a gondolataimat.

Az alföldi vadászterületeken -  ahol a szerencsétlen fácánoknak, nyulaknak -   búvóhelyük sincs,  ahol a  madarak fészkelőhelyet alig találnak,   az egyetlen megfelelő hely lenne, a nádasos árokpartok, a dűlőutak melletti füzes bokros kis sűrűségek, az alig pár fából álló ligeterdők.

Könnyelműen ígértem, hogy nem politizálok, nem is teszem, csak elmondom, hogy aki a közmunka programnak nevezi azt, amikor ezeket a vadbúvókat kipucoltatják, az nem normális. Nem mondanám, ha nem látnám, hogy mi  folyik itt.  Egyrészről, mindenki tudja, hogy ez nem csak káros, de fölösleges munka. Vagy fordítva. Ráadásul, a valamire hasznosítható fákat ellopják, a levágott gallyakat, ágakat ott hagyják, vagy begyújtják. Szóval ez a munkának nevezett valami csak annak jó, aki lop.

Másrészről a lecsonkolt fűzbokrok, akácfák sarjadni fognak, egy év múlva a most levágott rész teljesen el fog vadulni. Csak ugye az a baj, hogy a gyomok is előszeretettel nőnek majd ott, ahol eddig elnyomták őket a nemesebb fák, bokrok. Terjed a vaddohány, a jagerkender és sorolhatnám.

Érdekes, hogy a környezetvédők mennyire hallgatnak ebben a témában. Mégsem illik egy sikeres politikai kampányt bírálni. Most megtettem !

Ha hihető, ha nem , az elmúlt két napban, kőkemény vadászat-elvonási tüneteim voltak. A kórkép úgy indult, hogy levadászott egy kis hülye  vírus - hogy maradjak a vadászati nyelvezetnél és éppen azon a napon tombolta ki bennem a dühét, amikor vadászni mentünk volna . Mára már megkötni sem lehetett , úgy vártam, hogy mehessek,  mint zsidók a messiást. Ez is egy betegség - ha jól belegondolok. Lázzal jár ez is, vadászlázzal.

Két hete is ennél a vadásztársaságnál vadásztunk, írtam a viharos széltől egekbe emelkedő kakasokról, a nagy gyaloglásról a szerény terítékről, meg egy jó kutyáról a Szikráról. A mai napon már két jó kutya kereste nekünk a fácánokat,  de még ők sem találtak ott, ahol nincs. 

Bizony még ennél a vadban gazdag társaságnál is megfogyatkoztak a madarak - a szezon végére. Ahogy mondani szoktuk, azért  a "foglalkozás" elérte a célját, jót gyalogoltunk. Majd kiderül, hogy a lábadozásnak jót tett-e a fagyoskodás!

Lassan követhetetlenek a vadászattal kapcsolatos ilyen-olyan történések, de ez a legújabb, már egyenesen döbbenetes. Mielőtt erről részletesebben morognék, szögezzük már le, hogy "akikről" a kapkodó és ad hoc intézkedések szólnak - azok nem mások, mint a magyar fauna  legszebb, legimpozánsabb tagjai -  a magyar erdők királyai - a szarvasok.

.Egy kis előzetes .

Ami eddig történt a magyar szavassal, már több, mint bűn, ugyanis a haszon, a bevételek hajszolása miatt, gyakorlatilag "kilövődött" Magyarország gímbikáinak színe -java. Napjainkban már a középkorú állomány pusztítása folyik. Most nem arról akarok  írni, hogy a szarvasokat hajtásokban is lövik - de nem csak kis inci-finci vadásztársaságok, hanem komoly szakemberekkel rendelkező vadásztató cégek. Sok a szarvas- mondják ! Dehogy sok. A bevételük a kevés, ezért mondják!  Ugyanis a szarvasokat ide-oda hajszolják egy megyényi területen, ahol megjelennek, akkor ott lehet, - hogy pár napig - valóban sok, de a többi helyen egy sincs. Azután fordul a kocka. De a jelentésekben mindig a "sokat" adják le - erre készülnek a kilövési tervek. Szocialista tervgazdálkodás - ha még emlékezünk rá !

A  "vízfej" improvizált  egy intézkedést - idény közben módosítva - az éppen általa kiadott - vadászati idényt. Jan. 31-vel a szarvasvadászat leállítva. Ez eddig jó, talán helyes is. De áprilistól - három hónapig - engedélyezi a szarvasborjú kilövését. Gratulálok kedves földtulajdonosok, hogy sikerül kilobbizni ezt az agyament intézkedést. Az senkit sem zavar, hogy éppen ebben az időszakban ellenek a szarvastehenek ? H a bikák az erdők királyai, akkor-  nyilván  - a tehenek a királynői. Királyok és királynék sorsáról pedig nem az udvari bolondoknak kéne dönteniük.

Gyertek fiúk, itt kell bemászni, én már ástam is egy kis lyukat, innen már gyerekjáték lesz levadászni ezt az embert. Már éppen ideje volt, hiszen jó pár napja, hogy kitüsszentett bennünket egy jól meggyötört áldozat., azóta csak céltalanul keringtünk, de végre újból vadászunk. Már megszoktuk, hogy a jelenlétünk nem tetszik a friss "húsnak", ki akar köhögni bennünket -  de mindhiába, hiszen akkor már javában dimbolunk "odabent".

Most már teljes a dicsőség, sikerült jól felforrósítani az áldozatunk vérét, fekszik, mint egy élő halott és köhög, meg prüszköl.  Csodás hangok ez füleinknek.

Micsoda gyenge találmány az ember, ha egy ilyen kis magunkfajta mitugrász is le tudja dönteni !

Szóval a vadászból áldozat lett, a kis hülye vírusból meg hős !

Most olyan időszakom van, amikor a puskáim csendben pihennek a szekrényben, a Níva is szomorúan gubbaszt, egyedül Berci kutya élvezkedik a meleg vadászszobában. Hiába uralja  ruháim zömét a zöld szín, "olykor" civilben is tüsténkedek, nem beszélve a fehér "munkaruhámról". Ennyit a "divatról" !

Ebben az időszakban is hű vagyok azért a "fegyverforgatáshoz", de lőtéren és pisztollyal. Febr. végén kezdődnek a légfegyveres versenyek, márciusban pedig az Országos Bajnokság - ahol jó lenne a Pécsi színeket méltón képviselni.

Azért olykor-olykor majd még kezembe fogom a kis 28-ast, hiszen febr. végéig tart a fácán szezon. Onnantól meg már lehet a szalonkákra várni ! Ugye mennyi dolga van egy megszállott vadásznak ?

Még emlékszünk rá, micsoda felháborodást váltott ki a magyar politikai és közéletben a Csaucseszku idejében zajló falurombolás, a víztározóból kiálló templom látványával.  A nagy géniusz - ahogy a csatlósai nevezték - úgy gondolta, hogy a falu népét  városokba költözteti, így - a házát, hitét, földjét, állatait vesztett nép  - lelkét gyorsabban tudja megtörni.

Sajnos, részben sikerült is ez, de Székelyföld, a székely emberek ereje és életereje erősebb volt, hogy ez teljesen bekövetkezzen.

Na most a lényeget .Mégpedig nem a messzi Székelyföldről, hanem a saját kis falumról. A történet úgy kezdődött, hogy tankolni akartam, mégpedig a falum takaros benzinkútjánál. Itt  mindig is volt kút, csak a tulajdonosok változtak.  Már egy hete is voltam, de akkor üzemanyag hiányra hivatkozva, zárva volt. Hát Istenem, megesik az ilyesmi, talán késik egy napot az ellátmány. Tegnapra már majdnem szárazra kiautóztam a Nivám tankját, újra odagördültem, ahol a kutas nagy sajnálkozva közölte, hogy a kút nem működik, a tulaj nem hozat üzemanyagot, szóval kész , vége a helybéli tankolásnak. 

Mi ez, ha nem a falurombolás egyik fajtája. Hová menjenek tankolni azok, akik kis motorokkal járnak még, vagy a fűnyírót használják, vagy akik az öreg autójukkal csak a falun belül közlekednének, orvoshoz, templomba vagy a szőlőjükbe.

A legközelebbi tankolási lehetőség 14 km-re van. A normális, élhető falusi lét, pedig fényévekre. Falurombolás ez, mégpedig sunyi módon. A falusi házak fele üres, lakói vagy kihaltak, vagy külföldön dogoznak, a boltok bezártak, a lakosság elöregedett, bezárkóznak, ugyanis félnek. Mert ahol nagy a szegénység, ott a bűnözők aratnak !

Kiderül, hogy Csaucseszku falurombolása "kismiska" volt a nálunk lévőhöz képest.

Dunaföldvárig sűrű ködöt túrt az autó orra, egyre rosszabb kilátásokkal - mármint a vadászatunkat illetően. Azután a Kiskunsági Parkot átszelő rémes állapotú úton kerülgettük a kátyúkat, pedig az út két oldalán volt az igazi látvány, azt kellett volna jobban figyelni.  Rengeteg vetési lúd, nyári ludak, lilikek  csapatai kavarogtak a levegőben, hogy leszállhassanak  -  találjanak egy kis szabad vízfelületet - a szikes pusztán. Milyen okosak ezek a madarak, ugyanis hamar kitanulták, hogy azok a ronda bűzös kamionok   nem veszélyesek számukra. Talán a tüdejükre - de erről még nincs irodalmi adat.

Régi "törzshelyünkre" érkezve, az autónkat "lecseréltük" egy orosz csodára egy UAZ-ra. A reggeli ködöt és párát, viharos Északi szél váltotta fel, egyre jobba fáztam, ami ellen csak a gyaloglás volt a gyógymód. Ebben nem is volt hiány. A fácánok igen fürgén repültek, némelyik olyan magasra tornyozott, hogy nem lehetett a söréttel elérni. Kevés madarat lőttünk, de megdolgoztunk értük.

Meg kell említsem a nap "hősét" - egy nagyon szép magyar vizslát, a Szikrát.  A munkája szemre is szép látvány volt, de ami még ennél is fontosabb, hogy eredményes.

Remek nap volt.

Ha jól értettem, az volt a kérdés egy hozzászólótól, hogy mit húzzon fel a téli vadászatokra - mármint fázás ellen. Röviden annyit is mondhatnék, hogy mindent, ami a szekrényben van, de azért ez nem ilyen egyszerű. Igazából nincs séma, van a ki fázósabb - mint én is - van aki nem. Erős mínuszokban már ragaszkodom a népmesei számokhoz, ugyanis éppen hét réteg van rajtam. De induláskor még fele sem,  ugyanis a hátizsákomon cipelem a másik felét, amit akkor húzok magamra, amikor "felgallyazok" a lesre. Ez nagyon fontos, ugyanis ha gyalogláskor beleizzadunk a ruhánkba, már vesztettünk a hideg ellen.

Aranyszabály - ha fázik a lábunk - vége a vadászatnak. Tehát fontos a jó cipő és a leszsák. Gyerekkorom vadászatainak, egyik fontos kelléke volt a zsák szalma. A puskát vihettem, a zsákot Édesapám hozta, ettől úgy néztünk ki, mint amikor egy zsákos tolvajt kísér az alig tízéves csendőr. De azután milyen jó is volt a meleg szalmába dugni a lábunkat. Miután nincs új a nap alatt - ennek a szalmás zsáknak lett a kései utóda a leszsák.

Talán annyit lehet zárszónak mondani, hogy az öltözködést a gyakorlat hozza magával. Ha meg nagyon fázunk, haza kell jönni és egy jó bögre forró teával zárni a napot. ( bor is lehet a teában, sőt....!)

Az olvadó hó sártengerré változtatta a határt, néhol egybefüggő tavacskákat alkotva. Valahol ott vezetett az út is, a víz alján, de nagy a kockázat, mert  nem tudni, milyen mély a pocsolya.  A lesig gyalogolva a csizmám talpa alatt  cuppogott  a vizes rét, szóval ez az, amikor alul felül víz vesz körül. Ugyanis a nappali derengő napfény után, egyre sűrűsödő nyirkos köd kezdett ráülni a tájra. 

Azt már bizton tudtam ,hogy rövid lesz az esti ücsörgésem. Liba vadászatoknál nagyon örülök a ködnek, de most szarvasra jöttem, úgyhogy nem barát, hanem ellenség lett a köd.  Lassan leereszkedett az estéli szürkület is, Ilyenkor szoktak az őzek kiváltani a szemközti fenyvesből. De nem mozdult  semmi, sem szarvasok, de még a percre pontosan megjelenő őzek is elmaradtak. Csak egy öreg nyúl baktatott keresztül a réten, de ő is sietőre fogta, mintha kergetnék. Nem értettem mi végre ez a síri csend, hová lettek a megfigyelt őzek, szarvasok.

Ekkor felhangzott a szemközti erdőből az aranysakál kisérteties vonítása, először egy, azután kettő, három. Rémes ez a hang, el is hiszem hogy menekül tőle minden vad, talán még a szarvas is, hiszen a borjúja sincs biztonságba a falkában vadászó toportyánoktól. Bevallom ettől a hangtól az én hátamon is szaladgált a hideg.

Alig maroknyi állatorvos -  becenevükön "kolléga bestiális" -  rámenőssége, lobbizó ereje több mint lenyűgöző. Kezdődött ott- és akkor,  amikor sikerült a humán orvosokat az élelmiszer ellenőrzésekből kitúrni - bár ebben van némi ráció, ugyanis a húsok eredete ( ha igaz ) zömmel állati eredetű. Mondhatnánk, hogy naná, miből másból legyen a hús, mint egy állatból. No ne nagyon áltassuk magunkat, már mindenből elő tudnak állítani bármit. Az elfogyasztott élelmiszerek nagyobbik  része azért mégis csak növényi eredetű - azok ellenőrzéséhez meg nem hinném, hogy állatorvosi diploma kell. 

A másik nagy "találmánya" a kollégáknak, a kutyák chippel való ellátása és a hozzá társuló vizsgálata. "Potom" hatezer forinttért. Totál zavaros választ adnak ezek szükségességére - pl.ha elvész egy kutya, akkor ennek alapján megkereshető. Kinél, hol, mikor?  Nem vitatom, jó ötlet a kutyák lajstromba vétele, de a gyakorlat mást mutat.. Becslés szerint  három millió kutya élheti ilyen-olyan életét kis -hazánkban.  A megadott határidőig csak a fele lett chippel ellátva. Ne mondja senki, hogy ez nem volt előre látható. Szegény  emberek - legyenek falusiak, tanyasiak, vagy városiak - nem engedhetik meg maguknak ezt a kiadást  Akkor még - a valóban fontos - oltások költségéről nem is beszéltünk.
 Viszont nagyon szép jövedelemhez juttatta  az élelmes kollégákat.

Érdekes, hogy a macskák dolgában miért nem állnak elő ötletekkel. Abban nincs pénz ?Meg nem lehet a chip-leolvasó kommandót a nyakukra küldeni.? Holott  betegségek terjesztésében a macskák  magasan megelőzik a kutyákat.

Szóval csak gratulálni tudok az ötlet kitalálóinak.

A lábunkon nem múlt volna a siker, mert raktuk őket szépen egymás után, lépésről lépésre, több mint tíz kilométeren keresztül, a ragadós, csizmára tapadós sárban. Csatornapartokat, nádasokat, kisebb facsoportokat, elhagyott, gazzal benőtt telepeket jártunk végig, de sehol egy fácán. Nemhogy kakas, de még egy árva tyúk sem. Mintha  kihalt volna a már jól ismert táj.

Három kutya is kajtatott, de sikertelenül.  Már a puskámat is csak olyan pásztorbot "üzemmódban" lóbáltam magam mellett, nem volt értelme a lövésre kész állapotot erőltetni.  Ekkor rohant  el mellettem - a három kutyából az egyik -  egy német vizsla, mégpedig olyan erővel és vehemensen, hogy kiverte a puskát a kezemből. A nagyon megbecsült és féltett kis 28-as  fegyverem vagy hármat szaltózott a levegőben és "likiránt" felém-  landolt a fűben.

Azt hiszem azt volt a szerencsém - ami egyébként szigorú szabály -  hogy a fegyverem be volt biztosítva. Azért furcsa érzés volt a saját puskám csövébe nézni!

A Hunting-pressz - internetes vadászújság - valós riasztást adott ki, a vaddisznókkal kapcsolatban.  Mint lassan mindent, ezt is a súlyos gazdasági helyzettel magyarázza, miszerint nincs ára a vadhúsnak, jószerével a "ráfordítás" ( lőszer, szállítás, bevizsgálás,stb) jóval többe kerül, mint amennyit a vadfelvásárlók  a lőtt vadért adnak. Magyarán, nem éri meg leadni.  De akkor mi legyen a vaddisznókkal ?

Visszatérve a vadászújság cikkére - abban a szerző azt jósolja, hogy egyre több vaddisznó kerül majd a konyhákba, mégpedig bevizsgálás nélkül. A trichinella pedig egy rettenetes kór, amit a fertőzött disznóktól lehet elkapni, ha a húsát nem sütjük, vagy főzzük, hanem töltelékárúnak használjuk.

Miután a vadászok nagy része, tud erről, a baj nem is itt van. Ez már a magánvéleményem, nem a cikkíróé. Szerintem ugyanis az egyre jobban elharapódzó orvvadászat a legnagyobb veszélyforrás. Az így elejtett, hurkolt, csapdázott, stb. vad biztosan nem kerül vizsgálatra, de bekerülhet a kolbászhúsba és onnan ki tudja merre veszi az irányt. Lacikonyhások, éttermesek árulhatják, vagy baráti gesztuskén ajándékozzák az olcsón beszerzett kolbászt és innen már egyenes út vezethet a tragédiák sorához. Így volt ez egy Miskolci családnál, ahol az ajándékba kapott vaddisznókolbász halált okozott.

Érdekes, hogy az átvételi ár megalázóan alacsony, de az áruházak polcain vagy nem szerepel a vadhús, vagy aranyáron. Ki érti ezt?

Több mint érdekes egy olyan könyvet olvasni, amelyik  1906-ban  íródott és egy afrikai szafáriról szól. Damaszkin Arzén tollából származik a naplószerű írás, aki saját vagyonát beáldozva vágott neki az útnak, hogy ne csak öncélú legyen a vadászata, a  Természet Tudományi Múzeumnak gyűjtött.

Eddig nagyon nagy a hasonlóság Széchenyivel, de ahogy beleolvasok a könyvbe - már óriási a különbség. Ez az  Arzén nevű  hazánkfia, igencsak kitett magáért,  lövöldözött mindenre,  ami elé került, a nagy létszámú szafari embereit etetni is kellett, így igazából tényleg mindenre lőtt, ami szőrös és tollas.Ami még nagy különbség az a felkészültség. Széchenyit nem kell bemutatni, tudása, ismeretei, írásai a vadászati irodalom klasszikusai közé emelte.

Damaszkin Arzén számára a látott vadak jó része teljesen ismeretlen volt, de nem is ez a fő baj,  hanem a  dilettantizmusa. Sorban lövöldözte az elefántokat, rinocéroszokat, vízilovakat, olyan lőszerrel ( expandáló) ami nem alkalmas az elejtésükre, csak  sebzésükre.

Nem véletlen, hogy ez a vadászíró elmerült a feledés homályában.

Lehet, hogy már túl hosszúra és unalmasra sikeredik a "szarvasokkal táncoló" történetem, most befejezem. Ezen a napon, azaz tegnap, már három órakor elindultam, hogy az erdőből kiváltó szarvasokat a lesen fogadjam és bírálni tudjam. Ez volt a ravasz tervem.

Egész nap ködös volt, de erre az időre kicsit már a Nap is derengeni kezdett, szóval az égiek is mellém pártoltak. A taktikám másik része az volt, hogy autóval megyek a lesig, hogy mihamarabb a tetthelyre érkezzek.  Éppen a lucernatábla közepénél tartottam amikor az enyhe dombhajlat mögül szarvasfejek kezdtek emelkedni, sorban, mintha most nőttek volna ki onnan. Fékezés, motor leállítva és elkezdtük egymást vizslatni.  Közben a szarvasok szép lassan feltápászkodtak, némelyik legelni kezdett, de a vezértehén mereven nézett továbbra is. Én is őket, legalább tíz percig. Patthelyzet alakult ki, mondjuk a puska kéznél volt, akár lőhettem volna tehenet, borjút, de engem az öreg bika érdekelt, "őt " meg nem láttam közöttük.  Takarodót "fújtam",  óvatosan meghátráltam, egészen a lesig. Gyorsan felmásztam rá, de mire felértem a szarvasok eltűntek. Még azt sem láttam, hogy  merre.

Viszont a vadmacska újból megjelent és nagy nyugalommal elvonult előttem. Bevallom, a szálkeresztet az oldalára passzítottam. "Elvileg" lőhettem volna.

A "cicázással"  jól eltelt az idő, a lesen gyorsan belebújtam a les-zsákba és kényelmesen - ahogy egy keskeny deszkán ez lehetséges - elhelyezkedtem. Az erős szélben a pipa meggyújtása némi gondot jelentett, de örömmel konstatáltam, hogy páros számú gyufát használtam el, ami a saját babonám szerint jót jelent.

Még kettőt sem szívtam, amikor az erdő sarkánál kilépett egy tehén. . Egy öreg vezértehén. És utána sorjáztak ki a többiek, fiatal bikák, tehenek, borjak és vonultak felém, szinte egymás lába nyomába lépkedve, mint egy hosszú vonat. Számolni kezdtem őket, harmincnál már nehéz volt, mert a sor eleje a lucernatáblához érve szétszéledt, de negyvenen biztosan voltak. Még csak ekkor lépett ki -  a többiektől nagy óvatosan lemaradva - egy  bika. Egy nagy, öreg bika. A pára és az esti szürkület lassan a tájra telepedett, már a távcső is bizonytalan képet adott a bika agancsáról, csak annyit tudtam megállapítani, hogy a jobb szárán koronás, de, hogy a bal száron mi van - azt már elfedte az estéli homály.

Ugyanis nem mindegy. Nem vadászoknak mondanám, hogy ez szabályozva van.  Ha szabályos a bika agancsa, ilyenkor már nem szabad lőni.

Amilyen halkan csak tudtam, "megszöktem" a lesről,  nehogy megzavarjam őket.

Majd ma....!

A dombtetőn álló les, még szélcsendben is huzatos, de szeretek itt ülni, mert két erdő sarkához is közel van, ráadásul az egyik szóróm is itt "üzemel". Szeles, hideg, de tiszta idő csábított  vadászatra - bízva a meleg leszsákomban - nekiindultam. 

A lesig egy lucernatáblán kellett átvágnom.  A száraz lucernacsomók ropogtak a bakancsom talpa alatt, amitől a gyaloglásom nem lehetett halk cserkelésnek nevezni, de ez sem zavarta  azt hatalmas macskát az egerészésben, "aki" egy pocok- lyuk fölött állt begörbített háttal, ugrásra készen.  Gondolom már a szájában érezte a finom ízeket - amikor én megjelentem. Szabad szemmel is nagyon nagynak tűnt ahhoz, hogy egy elkódorgott házi-kandúr legyen, így távcsővel is megnéztem. Vastagodó csíkos farok, nagy busa fej-" ajóéletbe" ez egy vadmacska ! Ekkor már ő is észrevett és egy pillanat alatt úgy lelapult, hogy semmit sem láttam belőle. Nem tudom, hogyan csinálta, hogy az alig tíz centis fűben ennyire el tudjon tűnni, de megtette.

 Végül semmi más nem történt, mint két "vadász" találkozott, ami nekem volt a nagyobb élmény. Elégedetten ültem fel a lesre - de ennek a napnak még ezzel nem volt vége.

Ma feltétlen gyere - szólt a meghívás - disznó biztosan lesz, de szarvas is jöhet. Még bizonytalanra is elindulok, de egy ilyen "biztosra" pláne. A vadászháztól két erdő között vezetett az út,  ami már nem is az volt, hanem  egy járhatatlan sártenger.

A fakitermelők traktorai alapos munkát végeztek, kátyúk, gödrök, mély vágatok tarkították a lesig vezető utat. Szegény Nivával csak "mászó" fokozatban tudtunk vánszorogni, vagy a sarat túrtuk,  vagy csúszkáltunk, szóval nem volt egyszerű az úton maradni és haladni. A leshez érve csak félig könnyebbültem meg, mert az addig rendben is van, hogy ülök a lesen és vadászom, de innen majd valahogy haza is kell jutnom.

A vadászatról nem sokat tudok mondani. Először is, viharos északi szél cibálta még a stabil lest is, olykor függönyszerű esőhullámokkal kombinálva. Szinte permetté tépte a vihar az  esőt és vízszintesen kergette, sodorta, a maradék kedvemet is eláztatva.. Az erdő zúgott, morajlott a rá nehezedő nyomástól, a fák ágai panaszosan nyikorogtak, olykor hangos reccsenéssel tört el egy -egy ág. Másodszor pedig, a leereszkedő sötéttel a hallásom után, a második érzékszervem is cserben hagyott, "vakon" és "süketen" vadászni pedig, több mint őrültség.

Megfutamodtam. Úgy döntöttem, hogy nincs az a gyémántokkal kirakott vaddisznó, ami megérné, hogy maradjak. A bejegyzésem a bizonyíték, hogy hazaértem.

A fákról deret olvasztó langyos déli szél, erre a napra viharossá erősödött. Szerencsére! Ugyanis a fácánokat jól megemelte és úgy vitte őket, ahogy a legvadabb madarak sem tudnak repülni. Egy baráti társasággal vadásztunk a címbéli helyen - tesszük ezt, egyszer egy évben   -  ahogy mondani szoktuk "ládás" madarakra. De kijelenthetem, hogy még talán egyik sem sikerült ilyen jól.  Az ilyen típusú  vadászatokkal  az a baj és kicsit  illúzióromboló, amikor a jámbor fácánok még a kutyáktól sem nagyon akarnak felrepülni, inkább rémülten futkosnak a vadászok között ide-oda. Ha meg nagy nehezen szárnyra kapnak, akkor csak a legközelebbi fa fölső ágáig jutnak, onnan pislognak le értetlenül, hogy mi ez a nagy ribillió, meg ez a nagy durrogás.

Ezen a napon ebben nem volt részünk, remekül szálltak a madarak, szóltak is a puskák szorgalmasan, a magas fácánokra pedig igen pazar lövéseket lehetett leadni.

Ezúton is köszönöm a meghívást, a vendéglátást.

Az utcai lámpa fénye szemérmesen világította át, a hatalmas ezüstfenyő fehérre fagyott ágait, amitől azok olyan csillogásba kezdtek, mintha egy csodálatos menyegzői ruha fátyla lett  volna, amikor a templom fényei az oltár előtt állókra csodálkoznak., amikor az áhítatot és a szépséget, a Teremtő irányítja..  De a kisebb bokrok, tuják sem szerettek volna szégyenben maradni, nem akartak elmaradni  a délceg arától és ők is lelkesen szórták a gyémántos csillogást, ahogy az a vidám nyoszolyós lányokhoz illik.

A templom kupoláját a zúzmarás égbolt adta föléjük, amiből a csillagok is csak imitt-amott kandikáltak ki, ők is fázósan pislogtak a metsző hidegben. Tél tábornok házasította szépséges lányát, nem sajnálta tőle az ezüstöt, gyémántot, még a földre is jutott a fehéres csillogásból.

Hajnalig tartott a menyegző, de akkor megtörtént a baj....! Egy hívatlan vendég jött, pedig senki sem hívta, egy meleg szellő kezdte szemtelenül  mozgatni a fák ágait, mire azok ezüst-flittere potyogni kezdett és mire kivirradt csak  a fák alatti  nagy tócsa emlékeztetett a éjszakai csodára.

Ahogy reggel kinéztem az ablakon, már híre-hamva sem volt az  éjszaki csillogásnak, csak a víztől súlyos fenyőágak bólogattak szomorúan, álmosan, fáradtan.

Egy napig tartott a csoda! Pedig három napig szokott - a mondás szerint.

A bokrok ágait vastagon borítja a fehér zúzmara, a száraz fűszálakat rideg fagyossággal lepi a dér, az ég szürkén borul a tájra, maga alá temetve még a varjak károgását is. Az újév első napja köddel préseli a tájat, talán kíméletből, hogy ne lássuk a jövendőt. A nyirkos hideg bemászik a gallérom alá, nyakamat behúzva ballagok a vadászterületen, a puskacső, még a kesztyűn keresztül is fagyasztja a kezem.   Berci nagyon élvezi a helyzetet, előreszaladgál, ismerős neki ez a terület, tegnap is itt vadásztunk. Maradhatott itt egy-két sebzett fácánkakas, amit  a kutyák sem találtak. Nyilván jó elbújtak valami bokor alá.

Ezeknek a kakasoknak a felkutatása volt a mai programunk,  hogy  ne a rókákat  hizlalják. Igaz, nekik is élni kell valamiből. Másodmagammal átbogarásztuk a lehetséges helyeket, de sehol semmi.

Az újév első napja mégis szép volt és hagyományos, mert  - ha igaz a mondás, amit először teszünk, azt tesszük egész évben  - szóval, ha ez igaz, akkor 2013 is fogok vadászni.

Jó ezt tudni és tudatosítani, már az elején.

Boldog Új évet Mindenkinek !

Hűha!  Mit rosszat mondhatnék egy olyan napról és vadászatról, amikor baráti társaságban  vadászva -  a terítéken 23 kakas, két szajkó és egy menyét feküdt  - szóval egy ilyen napra rosszat nem lehet és nem is szabad mondani. Icipici" szépséghibája  a történetnek, hogy  a madarakat vásároltuk, illetve kaptuk. Bizony ezek a kakasok "csinált" kakasok voltak,   de a jó idő-e, vagy a jó kutyák miatt,  nagyon jól repültek. Ahogy mondani szoktam, "csinált kakasok " voltak, de kellemes meglepetést okoztak.

De nem is ez volt a lényeg - horribile dictu - ez csak körítés volt az év búcsúztatóhoz és egy vadásztársunk hatvanéves köszöntéséhez. Kell-e ennél több - kérdezzem?  Meg azt is, hogy létezik-e olyan  közösség, ( abszolút politika mentesen  )ahol a  közösség minden tagja máshol más módon keresi a kenyerét, "csak" a vadászat a közös bennünk, de ez egyben a barátságunk alappillére is.

Ha valaki, valahol megkérdőjelezné a vadászat létjogosultságát, akkor  szívesen meghívnám egy ilyen baráti összejövetelre - hogy önkritikát tudjon gyakorolni.

Még egy-két kakast is kaphatna, hogy a vadászat gasztronómiai   részét is kiélvezhesse.

Ezzel a vadászattal búcsúztam  az óévtől és kívánok mindenkinek Boldog Új Évet !

Minden adva volt egy jó vadászathoz.  Csípős, napfényes reggel, vidám társaság, kedves fogadtatás - éppen úgy mint legutóbb,  egy hónapja és ahol olyan emlékezeteset  gyalogoltunk, aminek az izomláza két napig tartott.

Az akkori szerény eredményért a kutyák hiányát hibáztattuk, levonva a tanulságot, hogy kutyák nélkül nem lehet "bokrászó" vadászatot tervezni.Ez nem egy nagy felismerés, ezt eddig is tudtuk, de általában a kutyákról a házigazda szokott gondoskodni.Most mi hoztuk őket.  Hogy mi is a bokrászás ?  Csak azoknak mondom, akik nem vadászok - hogy egy vadászati forma, amikor a kutyák zavarják  föl - a sűrűkben, ember által szinte járhatatlan részekben - megbújó  madarakat.

Szóval minden jó- és szép volt, csak azok a fránya kakasok tűntek el, szinte nyomtalanul. Három jó vizsla is bújta a sűrűket, a lelkesebb vadászok is kalapmarasztaló bokrok között bujkáltak, de sehol semmi.

Végül négy kakas feküdt a terítéken. De nem is a teríték nagysága a lényeg, hanem a jó társaság, a jókora séta és az utána következő közös ebéd és borozgatás.

Szép nap volt !

- Hallasz rózsa?                                                                                                                                                                          - -Ki mer hozzám szólni?                                                                                                                                                    Csak  én volnék az , a levendula, ha megbocsátasz. Tudod, azért ültettek melléd, hogy ne tetvesedjél. Ahogy látom sikerrel, tetved nincsen, de gőgöd annál több. Már nem bírom idegekkel, ahogy a többiekkel beszélsz, ennél már az is jobb, ha egy kis zacskóban riogatom a molyokat.Mitől lettél te ennyire magabiztos? Az orbánc fa tesz ilyen gőgössé? Gondolod, hogy majd mindentől megvéd? Milyen dolog, hogy te mondod meg, melyik növény csírázhat, melyik nőlhet és melyikből lehet diplomás növény.

Van ám a gazdának egy olyan valamije, amivel csak egy nyisszantás és már mégy is a vázába, ahol szépen sorban lehullanak a rúzsos szirmaid és kidobnak. A tüskéid miatt meg az össze gyerek fél  tőled, mert szúrsz piszokul.

-Szóval gondolkozz rózsa !

A tele gyomor nem jó tanácsadó. Alvásra és tespedésre csábít.  Az üres meg, fájó. Ezekben a napokban jutott ebből is abból az embereknek, kinek-kinek balsorsa vagy szerencséje szerint. Hányszor felsóhajtunk a terített asztal látványán - hogy ebből bizony egy fél falunyi éhező gyermek jóllakhatna ott például ahol én is jártam, nem is egyszer, ahol csontsovány néger gyerekek nézték, hogy jut-e nekik valami az ennivalónkból.  Vagy ne menjünk messzire, vannak éhező gyerekek a magyar cigánysoron is.

A magyar "jólét "  a dőzsölésben nyilvánul meg. Úgy eszünk, iszunk, mintha egész évben éheztünk volna.  Halak, kocsonyák, töltött káposzták, sültek, torták, bejglik...hűha, még végigsorolni is sok, nem még megenni..

Azután jön a lelkiismeret -furdalás, ki mennyi hízott, amit az új évben majd le kell adni. de ez már nem is olyan biztos, az viszont igen, hogy egy számmal nagyobb gatyát kell vásárolni.

Gyomorrontás mentes, Békés Karácsonyt !

BOLDOG, BÉKÉS, KARÁCSONYI  ÜNNEPEKET  MINDENKINEK !

Figyelj csak, ne járjon már olyan hangosan a csőröd, mert nem lesz jó vége. Szólj a többieknek is, ha így randalírozunk, még megjön a lopakodó nyávogós és akkor jaj lesz nekünk. Tudod, a múltkor is elvitt egyet a kis sárgákból, pedig ők ügyesebben repülnek, mint mi. Örüljünk, hogy abból az imbolygó házikóból amit a kétlábú akasztott oda, a sárga rokonok kiszórják a magokat, mi  meg felcsipegetjük.

De valami azért nem tetszik nekem. Túl nagy a csend sárgáéknál, máskor jönnek mennek, felkapnak egy magot és huss, a szomszédos meggyfa ágán törik föl, de hol lehetnek ilyenkor, szóval jó lesz vigyázni. Felborzolom a tollaimat, megrázom magam és éppen ugrálok a terített asztal felé, amikor egy furcsa árny suhan el fölöttem. Tekergetem a nyakam, nézek a magasba, de nem látok semmit.  A nyávogó nem lehet, az nem tud repülni, rokon pedig nem tud ilyen gyorsan....Jézus.....ez ő lesz ! Teljes erőmből csivitelek a többieknek, hogy meneküljünk. Egyszerre rebbenünk, amikor újra megjelenik az árny felettünk, hegyes a szárnya, hosszú a farka és iszonyat, hogy milyen görbe a csőre. Jaj meg a karma, ami most a hátamba vág , szorít és.........!

Szegény veréb, ezt jól levágta a karvaly - veszem a kezembe a még meleg testet. De neki is élnie kell, csak az ügyetlen verebet tudja elkapni. Mert így kerek a világ !

Az ablakom éppen a "vadászterületre" nyílik, mert valóban az már, csak a vadászati törvény tolta odébb azt a határt, ahol lőhetek is -  háromszáz méterrel. Szóval az udvarom már vadászterület, de nem csak nekem, hanem az ideszokott cinkéknek, csúszkáknak, vadgalamboknak, cserfes verebeknek, fekete és cirmos fenyőrigóknak, akik az etetőbe kitett magokra "vadásznak", szinte menetrendszerűen ugyanabban az időben megrohamozva az "éttermet". Most Berci kutya sem zavarja őket - mert a vadászszobám lakója lett, az első mínuszok beálltával beköltözött oda,  öreg csontjainak már nem való a fagyoskodás. Amikor az udvaron lakik sem irigy a többi kosztosra, békésen szemléli amikor a tányérjában maradt maradékot kicsipegetik a madárkák.

Ma reggel egy kis csoda történt. Szép lassan beóvatoskodott az udvarra először egy őzsuta, majd két gidája, végül a "családfő" egy remek őzbak képében.  Kicsit csipegettek a hó alól kibújt fűcsomókból, majd  - minden sietség nélkül - elvonultak. Ismerem ezt a családot, már sokszor találkoztam velük, Bercis sétáimon, de ilyen közel még sosem merészkedtek.

Legalább egy hete nem tudtam kimenni a vadászterületre, az útviszonyok szobafogságra ítéltek - így ők jöttek el látogatóba hozzám. Miközben buta világvégéktől hangos a világ, az én állataim a békét és  a nyugalmat hozzák ide, valahogy az sugallva, hogy a természet változik ugyan, de az élet örökkévaló.

Amikor nagy kínkeservesen  hazaértem, első utam a majdnem szomszédhoz vezetett, volt neki egy  román csodaautója - lassan csak elvétve látni ilyet,   ARÓ névre hallgattak.  Zárjelben megjegyzem, ennél hitványabb autó nem létezett, de akkoriban ez is nagy szó volt.  Erdész volt az autó gazdája, gondoltam jól begyakorolt a havas úton vezetésbe,  de majd kiderül, hogy  tévedtem.

- Miska - mondtam, kint maradt  az autóm a Bátaszéki határban, megtenné-e, hogy kiránt a hóból, utána már saját lábon is hazajövök. Gyorsan ráállt - persze mondta - sima ügy, ezt a havat még bírja az autó. Csalóka volt a falubéli kép, ahogy mentünk a" tetthely"  felé, egyre nagyobb hófúvásokon kellett átvágni, sokszor csúszkáltunk én már láttam, ha kiérünk is, ez az autó nem fog  kihúzni. Így is volt. Feszült a vontatókötél, de a hóra felhasalt autóm meg sem moccant, viszont  Miska szomszéd autója csinált egy szép félkört és ugyanabban a barázdába landolt, ahol én is.Most már két autó volt elakadva, rám meg egy második "séta" várt. Mint egy vert sereg vonszoltok magunkat Miskával, akin még meleg ruha sem volt, ő csak egy kis havas autózásra készült.

Ebből a történetből már többet nem tudok kicsikarni, a vége az lett, hogy egy jószándékú  traktoros "felfűzött" bennünket egy drótkötélre és ripsz-ropsz hazaráncigált. Hajnalodott, mire harmadszorra és végleg hazaértem..

Most azon gondolkodom - hogy a "négykerék" történetet folytassam - volt-e  már ekkor csipőprotkóm, vagy sem. Azt hiszem igen, mert a rám váró utat, a műtét előtti lábammal nem tudtam volna legyalogolni.

Puska vállra, betöltetlenül -  ennek még  lesz jelentősége - és ahogy katonáéknál mondják, nóta indul, egy-kettő, egy -kettő. No azért nem volt az ilyen egyszerű, mert a hó alatt jókora földhányások lapultak, botorkálás lett abból, nem menetelés és a nóta is elmaradt,  ha nem akartam a számat hóval kibélelni. Egy jó meredek erdei úton ballagtam fölfelé,  erősen a lábam alá nézve, amikor valami azt súgta, hogy előre nézzek, mert engem is néznek. Azannyát!  Egy jókora disznó állt az úton, éppen kitöltve az utat, szóval kapitális jószág volt.  Tudtam, hogy ide jár egy nagy kan, de erre a találkozásra nem számítottam. 

Puska a hátamon volt, ahogy mondtam üresen - ilyen mivoltában ugye egy ártatlan vasdarab -de nem  is kísérleteztem hogy elővegyem, vagy pláne megtöltsem. Nincs az a disznó, amelyik ezt kivárná. Néztük egymást egy darabig, azután békésen elváltunk Ő ment az erdőbe én meg hazafelé.

Jó későn értem haza, de ezzel még nincs vége a kalandnak.

Vadászatban igaz, hogy nincs jobb, a rossz időnél, mint amilyen volt már jó pár éve, éppen  decemberben. Kicsit hasonlatos a mostanihoz, csak több hóval és nagyobb hófúvással. Nem fogadtam meg  Dr.Végh Endre rettentő szellemes - "A Murphy és a beteg vadász" - c. könyvében leírtakat, miszerint a négykerék meghajtás arra jó, hogy ott akadjak el, ahonnan már segítséget sem lehet hívni.

Szóval, abban a havas decemberben úgy gondoltam, hogy felülök egy röpke órácskát a vadászterületünk egy távoli lesére, mert disznók járták a környéket. Én magam is meglepődtem, milyen szépen törte Nivám a havat, már csak pár méter volt hátra, amikor őzek ugrottak ki az útmenti nádasból, "akikre" én úgyannyira rácsodálkoztam hogy elvétettem a keskeny csapást és az utat szegélyező mély barázdába csúsztam. Úgy állt ott szegény autóm, szinte az oldalára fordulva, mint egy süllyedő hajó. Se té' se tova - ahogy itt mondják.

Szerény becslés szerint is kb. kilenc kilométernyi gyaloglás várt rám. De nem  is lett volna baj, ha közben nem kezd esni a hó - nem is esni esni, szakadni - és nem sötétedik be.

Még nincs vége!  Sem a történetnek, sem a megpróbáltatásomnak !

Döntöttem, a  fal tövében fogok felosonni a lépcsőn - éjszaka is ott szoktam -  mert nem világít a szemembe az a lámpa, ami még a farkam mozgatására is nappali fényt ad. De most nappal van, már hallom is, ahogy a jóízű kis sárgák zajonganak, össze-vissza csivitelnek, amiből egy szót sem értek.

Nem ebben a házban lakom, de ide járok vadászgatni, pedig a kutyás kétlábú már sokszor elzavart. Mit képzel ez magáról, én egy öntudatos kandúr vagyok és ez a kert is a vadászterületem. Ő csak etesse ezeket a kis sárgákat, annál kövérebbek lesznek és lustábbak. Nekem meg finomabbak!

Már teljesen a földhöz simulok, szerintem teljesen mozdulatlan vagyok, csak ennek a fránya farkamnak nem tudok parancsolni, azt idegesen rángatom. A fene egye, meg, ez lett a vesztem. Valamelyik kis sárga gombóc észrevett és mielőtt az utolsó rohamra indulhattam volna, huss, elrepültek.

Pedig de jó kis ebéd lett volna. Most mehetek haza és várhatom az ízetlen vacsorámat.

Érdekes "lelkületű" a  jelenlegi vadász-társadalom, ha egyáltalán van egy társadalomnak lelke.

Rögtön az elején, le kell szögeznem,  bizony elég szerencsétlenül választjuk meg a vezetőinket. Vannak ugye olyanok, akik a vadászatból élnek. Ráadásul nagyon jól ! Kamara, Védegylet stb. égisze alatt, főállású emberkék, meg ki tudja még milyen "gittegyletek" jól fizetett tisztségviselői is úgy gondolják, hogy feltétlen politikusokhoz kell dörgölődni, onnan kell vezetőt választani. Ugyanis ez az érdekük .

Azután jön egy politikai váltás és a hőn imádott és kinyalt alfelű vezetőnk eltűnik a süllyesztőben, miután jól kivadászta magát. Azután jön a következő.

Semmi bajom szegény Semjénnel, tőlem akár a Tórából is doktorálhatott, ez az ő privát, illetve politikai harca. Első számú vadászati vezetőként viszont több mint kínos a státusza. Nincs könnyű helyzetben, miután ellenfelei "madarak gyilkosának" titulálták, holott azt tette, amit elvártunk tőle, lobbizott a szalonka és a fürj vadászatáért.

Ezzel a dolgozat- másolás dologgal, viszont egy újabb fegyvert adott az őt támadók kezébe.

Kedves vadászok, véreim ! Annyi jó- és hiteles szakember hord zöld ruhát  kis hazában. Válasszunk már egyszer közülük egyet.

Nem is olyan rossz dolog ez a hóesés. Persze, ha van meleg szoba és vannak jó könyvek. Ilyenkor nem ülünk okkal, ok nélkül autóba és érdekes módon így sem áll meg az élet, a bevásárlást is jobban átgondoljuk, hiszen nem szaladgálhatunk naponta a boltokba. Rájövünk arra, hogy a kicsit "másnapos" kenyér még jó pirítósnak, vagy  - amiben elég jó vagyok - bundás- kenyérnek.

Amikor még gyermekeim kicsik voltak, tudták, hogy arra kérdésemre, hogy - na, ma este mi legyen vacsorára - kórusban válaszolták szegények, hogy bundás-kenyér. Ezt nap, mint nap eljátszottuk, mintha lett volna más választásuk. Érdekes, hogy azóta sem kérik. Igaz, az én főzési repertoárom is tágult kissé. Az  ő gyermekkori élményük meg egy életre elvette a kedvüket a bundás-kenyértől.

Én azért, még most is szeretem.